2014. november 27., csütörtök

Paleo-vitakör

216 megjegyzés:

  1. 209. smirgli
    "Dehát már hogyne rehabilitáltuk volna az édeskrumplit. :-) "

    Hamu fejemre, tényleg ki lett javítva. Bocsánat. http://www.tenyek-tevhitek.hu/paleolit-nyersanyagok.htm

    VálaszTörlés
  2. 1. descalez
    Neked itt barátaid voltak. Mindenki szerette az éles meglátásaidat, és nem is voltak azok hatástalanok, még ha olykor egyik szélsőségből a másikba is estél. A vitát itt mindenki szerette, soha senkit nem rekesztettünk ki, mert ellent mert mondani a többieknek. Én, ha személyesen nem is ismertelek, amolyan blog-barátnak tekintettelek. Amit az utóbbi napokban művelsz, az nem vita, hanem gúnyolódás. Itt a blogon nincs kizárás, de úgy látom, ez máshol fegyelmező eszközzé vált. Van, aki a néha Roóz Pétertől tanul, én ragaszkodom a demokratikus elvekhez még akkor is, ha egyesek idejönnek belém törölni a lábukat. A dolgok a végén úgyis letisztulnak. Sokunkat az vezérel, hogy később se kelljen szégyenkeznünk.

    VálaszTörlés
  3. 216. szengab:

    Gábor, nagyon tetszik, hogy ilyen korrekten, higgadtan és tisztességes hangon beszélsz mindenkivel, főleg az utóbbi napok eseményeit nézve.
    Ezt muszáj volt leírnom, ne haragudjatok, kényszert éreztem.....
    Köszönöm minden véleményedet, amit leírtál bármiről, (magliszt, kávé, egyebek)

    VálaszTörlés
  4. 216. A stílus maga az ember. Minden elismerésem Gábornak, hogy ilyen szinten kezeli ezt a témát. Sárdobálók mindig voltak, vannak és lesznek is.

    VálaszTörlés
  5. Demokrácia egy mítosz. Ha a politikáról, ha egyéb közösségről van szó. Kijelenthetjük, hogy a többség nem tud olyan hatalmat ruházni bárkire is amivel önmaga eleve nem rendelkezik, ráadásul szakmai szempontból is kétséges lehet a döntést nem szakértők kezébe adni. A hatalom mindig felülről jön és egy demokráciának maximum ellenőrzése lehet felette. Mondhatni egy működő demokráciában. De olyan nincs! A demokrácia önmagában foglalja saját működésképtelenségét az előbb említett okokból. Így tehát valójában diktatúra demokráciának álcázva és ez az egyik legrosszabbul működő közösség, hiszen az egész hazugságokra épül, mert nem ad valós hatalmat ad a tagok kezébe, de az öntömjénező látszat mondanivalóval próbálja fenntartani önmagát, hogy lám, mindenki egyenlő. Ezt tovább erősíti az, hogy esetleg a nem demokráciában élő közösségeket kritizálja ennek hiányáért (ez az emberi közösségekre jellemző leginkább). Közben mindenki tudja, hogy nem létezik egyenlőség, Hiszen minden egyed más: mind a szépség, a kor, a tapasztalat, a tudás, a nem a közösség tagjait különbözővé teszik. Az egyetlen működő közösség ami jelenleg leginkább az állatfajoknál figyelhető meg, ha olyan vezető kerül az élre aki úgymond jogosan kiharcolta a tiszteletet és az irányításra való jogát. A csoporton belül egy alacsonyabb pozícióban lévő tag az alfával való konfrontálódása sok esetben az egyed halálával, de minimum kizárással zárul. Két csoport territoriális vitái gyakran előfordulnak, az egymás területéről való kivonulás után megszűnnek és a vesztes pozícióban lévők gyakran zúgolódnak. Egy jó alfa mindig védelmezi a csoportjának tagjait és soha nem tűr ellentmondást, de meghallgatja az őt közvetlenül körülvevő szintén jogosan szinte egyenlő pozícióban lévő tanácsnokait. Ekkor a közösség minden tagja biztonságban érezheti magát, egy csoporthoz való tartozás az ott létrejövő pozícióból való nagymértékű kimozdulás még az állatfajok esetén is csak ritka. A női alfák meg a legtöbbször keresnek az alfaságra alkalmas megfelelő hímet maguk mellé. :) Eszter

    VálaszTörlés
  6. A kávé-kortizol-kapcsolathoz:

    http://www.zoldhaz.info/paleolit-ketog%C3%A9n-%C3%A9letm%C3%B3d-di%C3%A9ta-inzulin-v%C3%A9rcukor
    "A kávé a mellékvesék hormontermelését kedvezőtlenül befolyásolja, főleg tartós használat esetén. A stimulánsok tartós fogyasztása a mellékvese kimerüléséhez vezet.
    Stressz okoz egy ún. adaptív választ a szervezetben. Minden stimuláns túlhajtja ezt az életmódunk miatt így is túlfeszített rendszert. Stressz vagy izgatószerek hatására, a hipotalamusz jelet küld az agyalapi mirigynek, hogy termeljen adreno-corticotropic hormont (ACTH). ACTH serkenti a mellékvese működését, hogy kortizol termelésre serkentse. Ha kávét iszunk akkor az agyalapi mirigy állandó ACTH termelésre kényszerül, viszont egy idő után a mellékvese már nem reagál erre kellően, mert a szervezetet kimerítené a sok stresszhormon, figyelmen kívül hagyja a magas ACTH szintet és nem termel annyi kortizolt, ez már mellékvese-kimerülési tünet.
    Ha ezt a rendszert túlfeszítjük kávéval, akkor egy idő után kávé nélkül már nem lesz reggel elegendő kortizolunk vagy ha lesz is akkor sem reagálunk rá úgy, hogy gond nélkül felkeljünk az ágyból, zombiként keressük elő a polcról és készítjük el a reggeli életben tartót: a kávét. Ekkor már kialakult a függés és egyértelműen a mellékvesék működésének károsodása figyelhető meg. Ha ilyenkor nem iszol kávét akkor gyakorlatilag képtelen vagy ellátni a feladataidat az alacsony vagy hatástalan kortizol miatt, hiszen az addigi kávébevitel miatt már az alacsonyabb ACTH szintre nem reagál a mellékvese kortizol termeléssel vagy ha igen, akkor a sejtjeid nem vesznek tudomást a magasabb kortizolról. Hogyha a kortizolszinted túl magas lesz, elkezdenek ellenállni a hormonreceptorok a hormonoknak, ezért többre lesz szükség a hormonokból, hogy ugyanazt a hatást hozzák létre, így ugyanazon hormonszint mellett hormonhiányos tünetek alakulnak ki. Ez az ellenállás minden hormonra igaz lesz, mint például az inzulin, a pajzsmirigyhormon, a progeszteron, ösztrogének, tesztoszteron, kortizolra magára is. Ezért van az, hogy még magasabb kortizolszint esetén sem emelkedik meg a pulzus az 5. kávé után.
    A fiziológiás szintű kortizolszint - nem túl magas és nem is túl alacsony - nagyon fontos a normális pajzsmirigy működéshez, ezért a legtöbb ember akinek nem megfelelő mellékvese kortizol szintje általában pajzsmirigy-szerű tüneteket produkál."

    VálaszTörlés
  7. Itt pedig nagyjából ugyanez, csak szakirodalommal:
    http://www.thepaleomom.com/2012/07/pros-and-cons-of-coffee.html
    "One of the detrimental effects of consuming caffeine (whether from coffee, tea, chocolate or energy drinks) is the effect that it has on cortisol. Caffeine acts to increase cortisol secretion by elevating production of adrenocorticotropic hormone by the pituitary gland 4. Excessive cortisol production can lead to a variety of health issues, including an overactive immune system, disrupted sleep, impaired digestion, and depression. When you consume caffeine, your cortisol level increases (dependent on what your cortisol management is like to begin with and how much caffeine you consume) and can stay elevated for up to 6 hours. With daily consumption, your body will adapt somewhat and not produce quite as much cortisol, but complete tolerance to caffeine does not occur 5. Very importantly, if you are a habitual consumer of caffeine, your cortisol will increase more dramatically in response to stress (like that guy cutting you off in traffic) than someone who doesn’t consume caffeine 6,7. If you have difficult managing stress as it is, caffeine is not helpful to you."
    Tehát több állítás is ellentmond annak, hogy alkalmazkodunk a kávéhoz.
    Egyébként meg ha meg alkalmazkodunk, akkor minek??
    Az utóbbi hetekben elkezdtem lejönni róla, és meglepődtem, mennyire nem esik nehezemre. Főleg úgy, hogy eldöntöttem, nem a kávétól akarok felébredni, hanem attól, hogy jól és eleget alszok, nem ébredek fel éjszaka többször (nekem ez utóbbi nem pálya, és nem tartom normálisnak, mert ha ez történik, kialvatlannak, fáradtnak érzem magam egész nap). Kávé nélkül meg végigalszok egyhuzamban 8-9 órát. Reggel még kell 1-2 mokkáskanálnyi Ricoré, de a többi nem, pedig előtte 3 koffeines Nescafé is megvolt, és ezzel együtt álmosabb voltam napközben, persze, hogy annál többet ittam.

    Azonkívül érdemes megfontolni az ebbe a cikkben részletezett erős gyulladáskeltő hatását (citokinek ill. keresztreakció miatt a gluténnal), amit magamon is megtapasztaltam, amikor egy időben, pár hónapig frissen őrölt kávébabból készült kávét ittam, napi 2-3-at, és elég druván fájtak az ízületeim. Aztán amikor visszatértem a 2-3 gyenge Nescaféhoz, 2 nap alatt elmúltak a fájdalmaim. A Nescafé eléggé feldolgozott forma, el tudom képzelni, hogy a gyulladáskeltő lektinek egy része semlegesítődik az eljárás során.

    VálaszTörlés
  8. 5. Kérlek a forrást sem felejtsd el feltüntetni: http://phxmike.blog.hu/2010/03/15/a_jelen_tarsadalma_i_miert_nem_jo_a_demokracia

    VálaszTörlés
  9. +1:
    ezt a cikket nyár végén megmutattam egy régóta paleós ismerősnek FB-on, akinek már csak az egy másik autoimmunhoz társuló RA-jellegű ízületi fájdalmai nem akartak elmúlni sehogy sem, kipróbálta, letette a kávét és azóta jól van, nem fájnak az ízületei!

    VálaszTörlés
  10. Ezeket "plagizáltam" és ezeket is átírtam nem mellesleg:
    "a többség nem tud olyan hatalmat ruházni bárkire is amivel önmaga eleve nem rendelkezik" és "Mondhatni egy működő demokráciában. De olyan nincs! A demokrácia önmagában foglalja saját működésképtelenségét. Így tehát marad a diktatúra demokráciának álcázva."
    A többi forrás: az agyam, de magamtól is idézhetek.
    Mielőtt plágiummal gyanúsítasz valakit nézz jobban utána!
    Eszter

    VálaszTörlés
  11. 7. smirgli
    A szervezet nem mechanikusan működik, hanem feedback mechanizmusok vannak, és ha valakinek krónikusan magas a kortisolszintje, annál erős negatív feedback alakul ki. A traumatizáltaknak például ezért alacsony a kortisolszintje. Kávénál is kimutatták ezt a hatást.
    Erről a mechanizmusról egyik idézett szerző sem tud, vagy legalábbis nem ír. A szervezet dinamikusan reagál a különféle hatásokra, nem pedig gépként.
    A kávé általam idézett pozitív hatásai akkor is igazak,ha kiderül róla, hogy más vonatkozásban pedig esetleg nem jó mindenkinek. Én csak azért vállalhatok felelősséget, amit írtam. Nem azt írtam, hogy mindenkinek jó, hanem leírtam a pozitív hatásait. A világ arról szól, hogy folyamatosan szembesülünk azzal, hogy a dolgok nem azok, amiknek látszanak.

    VálaszTörlés
  12. Újraolvastam Jamineték TED könyvének 10. fejezetét, ami a szénhidrátokról szól. Az volt a fura, hogy most egészen máshogyan értelmeztem a mondatokat, miután a paleótól felment a cukrom és visszahíztam, mint korábban, amikor még jól voltam, tudtam aludni, jó volt az étvágyam, jobb volt a hangulatom, soványabb voltam. Átolvasnátok Ti is délutánig, hogy ne egyedül beszélgessek itt magammal majd? MW, legalább Te olvasd el légyszi. Van egy új elméletem erre a vércukorfelkúszós problémára. Tegnap kaptam meg a HbA1c eredményemet: 5,4% (ref. 4-6%), tehát nekem is magas.

    3. Macskacicó
    Gábortól én nem azt várom, hogy kedves és udvarias legyen, hanem hogy ne negligálja a felmerülő problémákat, hanem méresse meg a HgA1c szintjét, végre olvasson bele Jamineték könyvébe, hogy mi is történt Amerikában a paleósokkal. Látszik, hogy a kedves kérésre, unszolásra nem történt semmi, tehát én hálás vagyok Eszter gorombaságáért, ami talán kimozdítja ebből a hátradőlős, "végeztem, nincs több megoldandó feladatom"-komfortból. Tudom, hogy most lefoglalja a tömegesen beáramló újdonsült paleósok oktatása, de mi van akkor ha nem is jó az alaptananyag? Nem tetszik, hogy társai, a vele 4-5 éve paleózók felvetett kérdéseit lesöpri, mert azok öregek és betegek, azért hisztiznek. Még ha így is lenne, akkor sem szabadna elfelejteni, hogy MINDEN orvosi felfedezést az orvostudomány a betegesebb embereknek köszönhet, aki a vasszögön is egészséges maradt, azzal nem sokra mentek, ha a gyengébbeken kellett meggyógyítani. És a paleóra a gyengébbek fognak áttérni tömegesen, mert azok motiváltak a változtatásra.

    VálaszTörlés
  13. Rozcsika
    Sajnos, nincs meg a könyve - de meg akarom venni majd - , viszont délután elolvashatom azt a fejezetet a könyvesboltban, ha akarod. Este tudunk róla beszélni (ha képes leszek leszűrni belőle valamit egyáltalán ) :-)

    VálaszTörlés
  14. 11. Szengab

    Kávé növeli a kortizolt, az tény: http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC2257922/
    A feedbacket józan paraszti ésszel úgy értelmezem, mondok egy példát... Mobiltelefonon kapsz egy SMS-t. amit elolvaol. (pont) Ez egy információ átvitel, mikor az ACTH beszól a mellékvesének "kortizol kell!".
    Ez simán megmegy egy sötét szobában. Most ugyanez kint a strandon verő fényes napsütásben. Hunyorogsz, nem bírod elolvasni az üzenetet. Árnyék felé forgolódva menöveled a kijelző fényerejét. Max. fényerőnél még mindig csak találgatod, hogy mi lehetett az üzenet. Miközben a kijelző teljes fényerőn van, még mindig kontraszttalan képed van. Napsütés ebben az esetben a koffeint szimbolizálja, mint zavaró tényezőt.
    Számomra a kávé letevése végre elérte az az állapotot, ami "rendeltetésszerű használat". Míg kávéztam, addig éjszakai bagoly voltam. Hiába feküdtem le, nem tudtam elaludni. (még akkor is, ha délelőtt volt az utolsó kávézás". Felkelni megint nem volt az erősségem. Ha felkeltem, mérgezett egér módjára ténferegtem fél délelőttöt. Robb Wolf könyvében szépen le van írva, hogy a kortizol szintnek reggel kellene a legmagasabnak lenni, este pedig legalacsonyabbnak, majd jön a melatonin meg a sweet dreams :)
    Ha pedig reggel csak hányni jár az emberbe a lélek, este meg pörög, akkor egyértelműen este van kortizol csúcson. Hogy a Cordain és Sisson féle paleoguruk a kávé megszállott hirdetői, ezen nem csodálkozom. Ez egyértelműen összefügg az eltúlzott fehérjebevitellel alacsony CH mellett. Ő szervezetük nem tud hosszútávú "szünetmentes tápra" azaz zsírégetésre kapcsolni. Magas inzulinszint (mert a fehérjék is okoznak inzulinválaszt, egyes esetekben még durvábbat is mint bizonyos CH). Rövidtávú "szünetmentes" tápjuk (mikor a szervezet beáldozza az izmot CH gyártás céljából) működik, azzal az eltéréssel, hogy nem a saját izmukat alakítja CH-ra, hanem a malackáét a tányérból. A valós CH igény nem csökken, azaz óránként 6 g az idegrendszernek, és már durván 144g CH-nál tartunk. Ennek előállításához meg legalább duplája fehérje kell, mert glyconeogeneis de novo aminosavakból 48% hatásfokú. Tehát 300g szénhidrát meg csak durván másfél kg húsból gyártható le, ez meg már ugye súrolja a fehérjemérgezés határát.
    Ha csökkenteni szeretnéd a szénhidrát igényt, akkor vissza kell venni a szénhidrátot, de a fehérjét is, mert akkor fehérjéből kezd a szervezet LUXUSSZÉNHIDRÁTOT előállítani. Az meg csak szénhidrát.

    Kicsit elkanyarodtam, ez megér egy másik misét.
    A lényeg, hogy a kávé a (az általad népszerűsített rengeteg pozitív hatásával együtt ) nekem többet vett el mint amit adott.
    Ha pedig valakinek a szokás hiányzik, hát lehet főzni jó kis golyóálló cikóriát, a benne található inulint pedig megköszönik a bélbacik...

    VálaszTörlés
  15. 12. Rozcsika

    A támadásokkal és értetlenséggel szemben nincs más fegyverem, mint hogy én nem megyek le arra a szintre, ahol az ingerült támadások zajlanak. Nincs szó arról, hogy ne vennék tudomást a problémákról, de egyfelől nem tudom félredobni aktuális teendőimet, másrészt, amit fél délelőttnyi olvasgatás után beírtam a blogba, mintha be se írtam volna. Ha írok valamit, a felbőszült "tömeg" csak kigúnyolja, vagy azt írja, hogy a két éves vizsgálat nem ötéves vizsgálat, a kortisol igenis megemelkedik fehérjére és kávéra, és lássam be, hogy hülye vagyok. Ami a vércukor szintemet illeti, valóban nincs erős motivációm, hogy megméressem, tekintve, hogy harminc éve nem láttam családorvost. De akár mi is jönne ki, az rólam, szólna és nem a paleóról.

    VálaszTörlés
  16. Rozcsika 12:
    Ha én is jó vagyok, akkor átnézem a Jaminet-könyvet, egyébként pont tegnap este vettem elő én is és néztem bele futólag, leginkább a fehérjés részbe, amiben az tűnt fel, hogy lowcarb-diétánál és sportolóknak több fehérjét javasol, valamint azoknak is, akik fogyni akarnak, nekik nem szabad túl kevés fehérjét enniük. Irkál még sokat a fehérjehiány veszélyeiről, de minimum-adagot nem említ, pedig ez is érdekelne, valamint hogy mi van a vegákkal, ők is elveszítik a májuk 40%-át vagy mi? :-) És állati-növényi fehérjéket se taglalja. Egyébként 0,8 g/testsúlykg-ot (napi 200-600 Kcal), nőknek kicsit kevesebbet, ffiaknak többet, valamint edzések után mehet több, pihenőnapokon kevesebb.
    CH-részt ma elolvasom.

    VálaszTörlés
  17. 14 descalcez
    Emlékezetem szerint nem azt írtam, hogy igyon mindenki kávét, mert az a paleo része. Azt írtam, hogy aki eddig is ivott, az örülhet, mert sok (tételesen felsorolt és alátámasztott) pozitív hatása van. De aki nem érzi, hogy jót tesz neki, az nyugodtan hagyja el.
    Amúgy a levezetésed a szokásos tankönyvízű levezetés, holott mindig az a kérdés, mit mutatnak a konkrét vizsgálatok. Te és Smirgli úgy találtátok, hogy nem jó. OKÉ, hagyjátok abba. Nekem semmi ilyen bajom nincs, amit leírtál, pedig sok kávét iszom. De nem erre hivatkozva mondom, hogy pozitív hatásai vannak, és fordítva sem működik a dolog. Egyedi esetekből nem lehet általánosítani se jó, se rossz irányba.

    VálaszTörlés
  18. Ezt a cikket egyébként ismerem, és érdemes szem előtt tartani a cikk konklúzióját: Cortisol responses to caffeine are reduced, but not eliminated, in healthy young men and women who consume caffeine on a daily basis.
    A kortisol most mumus lett, holott a szervezet működésében betöltött szerepét kéne vizsgálni. Nincs önmagában jó vagy rossz mutató, az összhatás a kérdés.
    Én is mondok egy egyszerű példát. Ha valakinek nagyobb stressz és kortizol választ jelent, ha nem bírja már délután a munkáját ellátni, s teszem azt, azon izgul (reálisan vagy irreálisan), hogy előbb-utóbb elbocsájtják, akkor lehet, hogy a kávé okozta kis kortisolemelkedés jelentéktelen ahhoz képest, amit akkor élne át, ha nem tudna teljesíteni. Az összkortizolszint és annak összhatása az érdekes, nem egy kortizolt emelő élelmiszer kontextusból kiragadott hatása. A kortisolnak funkciója van, azért tud megemelkedni, mert erre szükség van, különben nem lett volna "kitalálva". A stresszre adott nagy immunválaszt például vissza kell fogni valamivel.

    VálaszTörlés
  19. 18. Gábor

    A stresszre adott immunválaszt mivel lehetne visszafogni? Ez most engem hatványozottan érint, azért kérdezem?

    VálaszTörlés
  20. 18. szengab

    Nem most, és nem is lett a kortizol mumus. Keresd vissza a freeblogos descalcez hozzászólásokat (mikor még egy kis tasmán ördög volt az avatarom), akkor sokat írtam róla. Ugyanis engem a magas kortizol tünetek indítottak el ilyen irányú kutakodásba, csak akkor nem tudtam hogy mi fán terem..... Szóval ez volt az első lecke biokémiából még valahogy 2007 őszén, majd 2008 tavaszán. Aztán hosszas kísérletezés jött táplálkozás terén, mikor vagy 1 évvel később 2009-ben ráakadtam a blogodra.
    Kortizolra visszatérve megpróbálok egy nagyon rövid összefoglalót írni dióhéjban (hogy akár egy alapiskolás gyerek is megértse), ami számos helyen pontatlan lesz, de aki akarja, megérti a lényeget belőle.

    Vegyünk egy példát. Elkezdesz menekülni, vagy kergetni a varacskos disznót, vagy csak megfogod a csákányt, és fizikai munkát végzel, vagy csak tekered a szobabiciklidet. Ehhez energia kell. Az emésztőrendszerből nem jön hozzá elég energia, akkor mobilizálni kell a tartalékokat. Alaphelyzetben megemelkedik a glukagon, mely a májban lévő glycogént (állati keményítő) kezdi lebontani szőlőcukorra. Valamint a mellékvese elkezdi termelni az adrenalint és noradrenalint. Ezek hatására tágulnak a légutak, növekszik a pulzus, ugyanakkor a belek vérellátása csökken, hisz ilyenkor nem gazdaságos a belekkel daráltatni (emésztés energiaigényes folyamat) a kaját, hisz az úgysem ad hirtelen elég energiát. Még az olyan evolucionisták által "csökevényes" izmoknak nevezett izmok is összehúzódnak, melytől még az orr légzőnyílása is kitágul (jobb az oxigénellátás, evolucionistáknak meg öngól, mert nem csökevényes ez az izom). Ugyanakkor ezen hormonok hatására az "úszógumiban" blokkolódik a zsírok mobilizálása, mert ezt már "végszükség" esetére tárolja a szervezet. Szóval a "kill or be killed" harci készültség áll be. Ha ez az állapot tartós, vagy nagyon gyakori, akkor előbbutóbb ez a folyamat kimerítené a tartalékokat. (akár túlzott sport, akár tartós éhezés.) Mivel adrenalin növeli a cukorfelhasználást, a glycogén raktárak akár egy óra alatt csutkára lemeríthetők így (fizikai aktivitás esetén). Ilyenkor az agy ACTH-n keresztül leszól a mellékvesének, hogy "B" terv, vészfékeket behúzni. Ilyenkor jön az a forgatókönyv, hogy a máj glykogént vissza kell tölteni, persze miből? - a saját izmaid megemésztéséből. Felmegy a kortizolszint, a glukagon is, ami már eleve magas volt, de kortizol hatására megemelkedik az INZULIN is. Ez kell, hogy a májban tudjon glykogén képződni. Elkezded bontani az izomzatot, hogy a belőle kiszabadult aminosavakból cukrot gyártson a máj. Ez igencsak drága cukor, hisz saját húsod az alapanyagja. Azért, hogy ezt ne tudják felvenni az izmok, a kortizol a vázizomzatban létrehozza a fiziológiás inzulin rezisztenciát. (blokkolja a GLUT4 transzlokációját a sejthártyára) Tehát máj visszatöltődik, hogy bármikor az agynak legyen újból cukorbomba, ha megint élet-halál harca kerül sor. Ebből az következik, hogy megemelt kortizol mellett a megevett fehérje be sem jut a sektekbe, tehát a fehérje glyconeogenesis de novo cukorgyártásra fordítódik. Az izmok csak leépülnek. Először a felső végtagok, majd a mell, hát, végül a lábak. Azonban a törzsre, főleg köldök körülre beindul a zsírok átcsoportosítása. Végül megszületik a narancs fogpiszkáló lábakon, vagy Loren Cordain pocakja. :) meg a holdvilág pofikája.

    Ez a fehérjékből cukor gyártás igazából az 1 nap és 3 nap közötti éhezést hivatott energiával ellátni. Normál esetben 3 nap után már olyan szinten beindul a zsírok felhasználása, felszaporodnak a ketontestek, melyek részben kiváltják a glukóz szerepét. Így akár 1/3-ra, azaz 2 g-ra leszorítható az "általad tankönyvinek" nevezett óránkénti 6g cukorfogyasztás. A Cordain féle paleo bűne meg épp az, hogy ebbe az állapotba "megrekeszti" az átállást, vagyis se nem szénhidrát alapú nem lesz az anyagcseréd, meg se nem zsíralapú.
    Ponosabban fogalmazva szénhidrát alapú, de fehérjéből)

    VálaszTörlés
  21. folytatás:

    Na és ezen a ponton kap nagy szerepet a koffein, mely közvetett biokémia folyamatok révén segíti a glukóz ellátást fehérjéből, mert épp azt a kortizol hormont emeli meg, ami a fehérjék szénhidráttá alakítását fokozza. Persze számtalan más tünettel együtt. Pl. az úszógumi leolvasztása szinte lehetetlen, izomépítés szinte lehetetelen, pihentető alvás lehetetlen, rövidtávú memória semmit nem ér, a reggeli vércukor meg szépen megy a csillagos égbe, csontritkulás alakulhat ki, bőr elvszti rugalmasságát, elvékonyodik, stb.

    Tehát a kortizol nem mumus, hanem épp barát, hisz egy hosszan tartó éhezés nélküle túlélhetetlen lenne. Reggel arra jó, hogy az előző napi fehérjehulladékot amit visszaszállít a nyirokrendszer elégethesd. Viszont a hosszan tartó folyamatos kortizol az egyértelműen káros, kerülendő.

    VálaszTörlés
  22. 12. Rozcsika:

    Abban egyetértek, hogy Gábor néha igazán nézethetne egy vérképet, törődhetne magával is egy kicsit.
    Nem olyan nagy dolog az. És ha róla szólna - jön a kifogása :), - na és? Pont azért.

    Azt azért nem mondanám, hogy lesöpri a problémákat, pont te írtad a múltkor nekem, hogy nem foghatja állandóan a kezünket, mint egy apuka, és különben utánaolvasott, válaszolt is, van, akinek tetszik a válasza, van, akinek nem.
    Tőled:
    "De Gábor, szerencsére, nem atyáskodik felettünk, olyannyira nem, hogy közénk dobta a gyeplőt, mint egy jó apuka, aki már nem akarja szolgálni a felnőtt gyerekeit, most már menjen mindenki el otthonról és boldoguljon egyedül ahogy tud. Először az ember persze haragszik ezért, de végülis ezt is fel lehet úgy fogni, hogy bízik abban, hogy elsajátítottuk az ő gondolkozásmódját, így képesek vagyunk önálló olvasásra, az önkísérletre, anélkül hogy veszélyeztetnénk magunkat." - ezt írtad a Paleo-agorában (2. hsz), mikor épp letoltál engem.

    "hálás vagyok ..... gorombaságáért"
    A gorombaságért én senkinek, soha nem vagyok hálás.
    Ja, írtam neked üzit az FB-n már vagy 10 napja, nem olvastad biztos, a mappádban lehet.
    Szia! :)

    VálaszTörlés
  23. Nem értem, mit lovagoltok ennyit ezen a kávén, nem csak ez okozhat mellékvese-kimerülést és kortizolszint növekedést, hanem ezernyi más dolog (táplálkozás összetétele, stressz, betegség, stb.). Ha valaki könnyedén el tudja hagyni, hát ne igya, ha meggyőződése, hogy rossz neki. Meg direkt rászokni nem kell, nem muszáj inni. Aki meg akarja, hát igya.

    VálaszTörlés
  24. pontosítás:
    ...Ez kell, hogy a májban tudjon glykogén képződni. Elkezded bontani az izomzatot, hogy a belőle kiszabadult aminosavakból cukrot gyártson a máj. Ez igencsak drága cukor, hisz saját húsod az alapanyagja. Azért, hogy ezt ne tudják felvenni az izmok MERT MAGAS INZULIN SZINT ESETÉN ALAPBÓL EZT TENNÉK, a kortizol a vázizomzatban létrehozza a fiziológiás inzulin rezisztenciát. Tehát egyszerre lesz a vérben iznulin is meg glukagon is, mint mikor az uatóban egyszerre nyomod a féket meg a gázt...

    a koffeinhez meg kiegészítés: A legnagyobb bűne meg az, hogy mivel az általa megemelt kortizol "erőlteti" a glükóz alapú üzemet, ez megnehezíti a ketózik kialakulását.

    VálaszTörlés
  25. 23. Cicó

    Vannak dolgok, amiken könnyű váltóztatni. A kávé letevése ilyen. A munkahelyemet otthagyni, majd elmenni valami vadászó gyűjtögető törzsbe már nem ilyen egyszerű. Nekem semmi bajom azzal, hogy valaki 6-ot vagy többet iszik belőle, csak itt Gábor véleményére sokan adnak. Aztán a népszerűsítő cikkekben az áll, hogy "kialakul a tolerancia" meg aztán "nem okoz vérnyomásemelkedést". Vajon miért? Csaknem azért, mert a sejtek már nem reagálnak a glükokortikoidokra meg a katekolaminokra? Mert folyamatosan megemelt kortizol rezisztenciát alakított ki? Ez pedig elég súlyos handicap :) Kávéfüggőnek hiába mondod, lepereg róla, mint alkoholistáról a szesz káros hatásairól szóló hegyi beszéd. Szóval lehet a kávéivásra "megnyerni" embereket, de akkor hadd hangozzon el az ellenvélemény, mely épp a negatív oldalát világítja meg a kofein függésnek. (a nem függőnek megemeli a pulzusát, vérnyomását stb.) Aztán mindenki döntsön ahogy akar.

    VálaszTörlés
  26. szengab 15:
    Minden egyes ember laboreredményei számítanak, mivel nemcsak arról az emberről szólnak, hanem egyúttal a paleóról is. Hiszen a paleó jó hatásának bizonyításakor meg mégiscsak számítottak, akkor a paleóról szóltak? :-) Szerintem igen, azért is irkáltuk ide be az EGYEDI tapasztalatainkat, amik nagyrészt változatlanul jók, de közben lettek rosszak is. Ez csak minőségi különbség, az elv változatlan.
    Ugyanúgy egyedi esetekről van szó a gyógyulástörténeteknél is, amikből jó, nem általánosítunk, de akkor mit csinálunk? Mégiscsak valamire következtetünk, és pont az a cél, hogy minden olvasójuk következtessen valamire, azaz próbálja ki ő is a paleót, mert ANNÁL AZ EGY embernél működik.

    Cicóka (23), a táplálkozás összetétele, hát pont erről van szó, nem?? :-) Ez is befolyásolhatja a kávé hatását, ami más lehet alacsony és más magas Ch mellett.
    Attól, hogy most kapásból felsorolunk pár tényezőt, mint táplálkozás, betegség, még nincs elintézve, mert milyen táplálkozás, milyen betegség, legalább párat konkrétan nem ártana említeni a kávé ÁLTALÁNOS jó hatásai mellett. Ha már egyszer megvannak rá a kutatási adatok.
    A tegnap linkelt angol cikk is említi a jó hatásokat, de ott vannak mellette a figyelmeztetések, a gyulladáskeltő hatás pedig pont a paleó által megcélzott autoimmun betegségek miatt figyelemre méltó! Nemcsak ízületi autoimmun van, hanem pm- meg még sokféle. Aztán mindenki döntsön maga a tünetek fényében, mert még ekkor se lesz kötelező letenni a kávét, nem erről van szó.
    A stresszt amúgy mindenki tudja, arra talán nem érdemes külön kitérni, magyarázni, de az is érdekes, hogy a cikk szerint az akut stresszre is fokozottabb választ adnak, akik kávéznak...

    Gábor, írod:
    "Erről a mechanizmusról egyik idézett szerző sem tud, vagy legalábbis nem ír. A szervezet dinamikusan reagál a különféle hatásokra, nem pedig gépként."
    És azt vizsgálta valaki, hogy az átlag nyugati táplálkozástól eltérő arányoknál (pl. Atkins, paleó) hogy viselkedik a kávé?
    Van erről adatod, forrásod?
    Sajnos Jamineték könyvében nem találtam semmit róla (bár nincs tárgymutató, tartalomban nem írja), még a Kresser-könyvet érdemes lenne megnézni (Rozcsika....?)

    VálaszTörlés
  27. 14 descalcez
    Cordain nem hirdeti a kávét:
    "Coffee should be excluded by anyone seeking to achieve the most out of their Paleo lifestyle. "
    http://thepaleodiet.com/coffee-is-it-paleo/
    http://thepaleodiet.com/caffeine-brain-part-1/
    Lehet, hogy régebben más volt az álláspontja, én ezeket a cikkeket idén láttam.
    Én akkor éreztem változást, amikor a napi kb 6-ról áttértem az 1-2-re (könnyebb ébredés, bár ugyanakkor bevezettem a korábbi lefekvést is), de most mióta az 1-2 koffeinesről teljesen áttértem a koffeinmentesre, nem érzek változást. Igaz, időnként eszem étcsokit is, meg iszom zöld teát, és ezek is hasonló anyagok. Valószínűnek tartom, hogy a szokás elhagyása nehezebb, mint az anyag elhagyása, legalábbis nekem.

    VálaszTörlés
  28. 25. descalcez:
    Hát, nem mindenkinek könnyű a kávén változtatni. Persze hogy lehet szólni a rossz hatásairól is.
    Azért a mennyiség is számít. 6 csésze biztos sok.

    26. smirgli:

    Nem tudom, tudunk-e ennél már tutibban táplálkozni. Ahogy már sokszor írtad is, mindenkinek egy kicsit magán is kísérletezni kell, van, aki simán bírja a gyümölcsöt, jó marad a vércukra, nem hízik, (én), van aki bírja a rizst, van, akinek fájnak az ízületei vagy felmegy a cukra. Lehet, hogy nem tudjuk az egyöntetűen érvényes arányokat megmondani, mert mindenkinek egy kicsit más.
    Hol az a rész, melyik cikkben, ahol a kávé gyulladáskeltő hatásáról írnak? Nem találom konkrétan ezt a részt.

    VálaszTörlés
  29. Őszintén szólva - nem voltam rest -, és kigyűjtöttem Gábor cikkeit a website-ról és zanzásítva leírtam mindazt a mondanivalót, amit a kávé jótékony hatásairól ír. A kortizol és kávé kapcsolatát nem vizsgálják ugyan, de ezer és egy jó tulajdonságot sorolnak fel ezek a - kutatási eredményeket is idéző - cikkek.

    Bevallom, hogy imádom a jó kávét és nem akarok róla lemondani. Lemondanék róla, ha most a kortizol szintet befolyásoló hatásától megrettentem volna; ..., de nem így történt :-) A kortizol szintemmel kapcsolatban pl. azért is nyugodt vagyok, mert a kiváló orvosom kortizol és mellékvese fáradtság irányában is végeztetett labort, és a laboreredmények kifogástalanok lettek. ..., és most aztán jön a mindent megkérdőjelező - nemistudoménmárhogymilyen - szemlélet, hogy már a laborok is hazudnak, mert a laboros eljárások nem korszerűek - nyálteszt és társai.

    Úgy döntöttem, hogy miután jók a kortizol és mellékvese labor eredményeim és a kávénak Gábor a hasznosságáról ír, meg még hozzáfűzném, hogy nem paleo ketogénezek, ami esetleg kizáró ok lehetne (paleozó ketogénes barátnőm köszöni jól van a kávéval együtt!) - laikusként ugyan, de úgy döntök, hogy továbbra is fogok kávét inni! Tudom, hogy magánügy, de mégis gondoltam, hogy bejelentem.

    Talán már sokan ismernek annyira, hogy én tudok dönteni és életmódot változtatni, azt pedig töretlenül be is tartom. 16 évvel ezelőtt szoktam le a 25 évig tartó dohányzásomról - szó szerint egyik napról a másikra - leraktam a napi 30 szál cigarettát, és soha nem gyújtottam rá, miután "a dolgok fejben dőlnek e."

    ..., s akkor most következzék, amit kigyűjtöttem utalásként a tények-tévhitek oldalról, a linkeket csak be kell másolni - újraolvasásra!

    http://www.tenyek-tevhitek.hu/a-kave-a-so-na-meg-a-tenyek.htm (2011) "A kávé, a só, na meg a tények - rákellenes hatás; nem igaz,... vizsgálatok összességében cáfolják a kávé magas vérnyomást okozó hatását, cáfolják a kávé szív és érrendszeri megbetegedést fokozó hatását, és bizonyítják, hogy jelentősen csökkenti a különféle rákok kialakulásának a kockázatát."(A só most nem téma!)
    http://www.tenyek-tevhitek.hu/a-kave-a-so-na-meg-a-tenyek.htm (2012) A kávé újabb védőhatásait fedezték fel "bizonyos betegségek ellen is védőhatása van. Ide tartoznak a szív- és a tüdőbetegség, a sztrók, a cukorbetegség, a fertőzések és a sérülések illetve balesetek is. .... "a polifenolok szabályozzák a sejtek legalapvetőbb folyamatait ... A kávéban lévő egyéb polifenolok pozitívan hatnak a máj- és a zsírsejtekre, ezzel segítve az elhízottság és a cukorbetegség negatív hatásainak csökkentését. A kávé a DNS károsodás csökkentése által járulhat hozzá a rákmegelőzéshez; A klorogénsav segít csökkenteni a szervezetszintű, krónikus gyulladást, ami részben az öregedést, a cukorbetegséget és az érelmeszedést okozza." (Szendi) - a kávéban jelen van a polifenol vegyület
    http://www.tenyek-tevhitek.hu/csaktagoknak/kave-egyedulallo-egeszsegvedo-hatasai.php (2011) "... sok epidemiológiai vizsgálat is azt mutatja, hogy a diabétesz kockázata az elfogyasztott kávé mennyiségévelarányosan csökken." (Michael Downey)
    http://www.tenyek-tevhitek.hu/szereti-a-kavet-hat-meggyozo-grafikon-hogy-ihatja-nyugodtan.htm Kriss Gunnars - "...Valójában antioxidánsokban gazdag forrás. A nyugati emberek több antioxidánshoz jutnak a kávéból, mint a gyümölcsökből és zöldségekből együttvéve ...; 2-es típusú diabetes, Alzheimer kór, májrák, Parkinson kór, öngyilkosság, korai halálozás esélyét csökkenti.
    http://www.tenyek-tevhitek.hu/csaktagoknak/uj-eredmenyek-a-kave-jotekony-sziv-errendszeri-es-agyi-hatasairol.php (2013 Life Extension Magazine cikke nyomán) - vérzéses és ishemiás sztrók kockázatának csökkenése ...

    VálaszTörlés
  30. 22. Macskacicó
    "... pont te írtad a múltkor nekem, hogy nem foghatja állandóan a kezünket, mint egy apuka, ..."

    Na, ez volt a beszólásom Gábornak, csak az udvariasság köntösébe úgy beburkoltam, hogy ki sem látszott, ezek szerint. :-)

    VálaszTörlés
  31. "De ha Ön uránbányász, akkor mi felnézünk Önre, de a kávét nagyon nem ajánljuk, mert egy 2002-es vizsgálat kimutatta, hogy ez jelentősen növeli a tüdőrák kialakulásának veszélyét." Julia Pace:
    Új eredmények a kávé jótékony kardiovaszkuláris és agyi hatásáról
    Ez a mondat a kedvencem. Ezt szoktam idézni, amikor megkérdezik tőlem, hogy a paleos ihat-e kávét.

    ..., és igen annyira kávé fun vagyok, hogy elkezdtem foglalkozni Garnoderma kávé forgalmazásával. Most lehet felhorkanni :-) Ja igen, hát ezért kardoskodik BB a kávé mellett, ezért nem átall programbeszédet írni :-) Az egy külön történet, hogy miért iszom Garnoderma kávét :-) Egyébként isteni!!!

    VálaszTörlés
  32. Cicó 28:
    A "minél tutibb" táplálkozás mindig relatív. Azok közül is nagyon sokan azt gondolják, hogy ők csinálják a tutit, akik eszükben sincs kipróbálni a paleót...
    És valamiért mégis megjelennek könyvek az összegyűjtött új információkról többek között a paleó újratervezéséről is, amellett és attól függetlneül, hogy természetesen mindenki figyel magára, kísérletezik, próbálkozik, és ez különösen érvényes a paleósokra.

    TED, CH-téma:
    Alacsony vs. magas Ch-tartalmú étrend összehasonlítása a glükózszükséglet szempontjából:
    az alacsony azért lehet egészségesebb, mert ennél a glükózt nem annyira elfogyasztják, hanem fehérjéből előállítják, vagy legalábbis elmondható, hogy az állatoknak az evolúció során kialakult az a képességük, hogy alacsony Ch-bevitel meleltt kiváló egészségnek örvendjenek.
    Szóval mindezt csak a magas Ch-bevitelen alapuló étrendhez képest írja.

    Lowcarb-étrend: a szervezet nagy része inzulinrezisztenssé válik, nem reagál az inzulinjelekre, ez egy védekezőmechanizmus, ami biztosítja az agynak a megf. mennyiséget a korlátozott mennyiség glükózból, ennek viszont paradox hatása van: mivel a szevezet többi része nem veszi fel a glükózt, a májba viszont lassan jut be, egy ch-s étkezés jobban megemeli az étkezés utáni vc-szintet. Ez szerintünk elvileg nem lenne gond, bár a megemelt szint időtartama nem mindegy, de úgy tűnik, az éhomi vc-szintre is kihat, mert egy cukorbeteg az éhomi vc-szintjének csökkenéséről is beszámol a megemelt ch-tartalom nyomán.
    Keményítőket javasol, megf. elkészítés során a GI-ük csökkenthető akár 50%-kal is:
    1. lassú főzéssel vagy párolással, iparikat kerüljük a magas hőmérsékletű eljárások miatt, puffasztott vagy félkész rizs GI-je duplája is lehet az otthon főzöttnek.
    2. zsírral és zöldséggel együk, mert így kevésbé gyorsan emeli a vc-szintet.
    3. a sav is csökkenti a GI-t, ezért pl. ecettel ajánlatos enni őket.
    Mennyiségeket sajnos főleg Kcal-ban adja meg, amit én képtelen vagyok értelmezni, az egyes kaják 100 g-nyi Ch-tartalmát is most tanulom.
    Ajánlott mennyiségek: Napi 600 Kcal ch-ból, ebből 100 Kcal fruktóz és 500 glükózból. Azaz a növényi ételek 200 Kcal cukrot és 400 kcal keményítőt kell tartalmazzanak.
    Biztonságos keményítők: fehér rizs, krumpli, taró, tápióka, szágó, sütőtök, édesburgonya, jamsz, főzőbanán stb.
    Legegészségesebb cukortartalmú növények a gumós és gyökérnövények: édesburg., répa, hagyma, cékla.

    De szerencsére grammra és ökölnyire :-) is átszámolja: 1 ökölnyi keményítő kb. 10 deka, naponta 4 ökölnyi a megf. mennyiség, azaz 450 gr. bizt. keményítő ÉS 450 gr. cukortartalmú növény: gumós és leginkább bogyós. Utóbbi kb. napi 3-4 gyümölcsnek vagy gumósnak felel meg, 3 cékla vagy 3 banán vagy 3 nagy barack.
    + rizsliszt, burgonyakeményítő, tápiókakeményítő.
    Ami még érdekes volt nekem, hogy a zöldségek Ch-tartalmát 0-nak tekinthetjük, mert azok glükóztartalma nagyjából a saját megemésztésükhöz elegendő. Hm...

    VálaszTörlés
  33. 29. BB
    Orvosok számára a kóros kortizolszintet az Addison kór meg a Cushing syndróma jelenti. A többit normálisnak tekintik. A mérés meg azért pontatlan, mert ez egy olyan érték, ami nagyon gyorsan megváltózhat, ráadásul elég széles tartományban.

    VálaszTörlés
  34. 30. Rozcsika:

    Hát bocs, amit beidéztem, az egyáltalán nem volt beszólás, nem is vette annak, és megnyugodott, hogy már nagylányok vagyunk :).

    VálaszTörlés
  35. Szó nem volt a két szindrómáról és tisztában vsgyok a kortizol szint állandó változásával is! Mindennek tudatában nálam a kávé elhagyására nem látok indokot! Ha mérlegre teszem a kortizol kérdését és a pozitív kávés hozadékólát, akkor nálam a kávé NYERT! Sorry to say :-D

    VálaszTörlés
  36. Az én orvosom normális :-)))), az értékeket láttam, melyek valóban jók voltak, nem volt titkos :-)))

    VálaszTörlés
  37. Ja, és megint jön egy összesküvés-elmélet, miszerint az orvosok csak az Addison kór és a Cushing-szindróma esetére fókuszálnak. Már sokan még feltételezni sem tudják, hogy egy-két jó orvos is létezik?! Pedig én most laboros kifogásra számítottam, nem a szintén oly gyakori - orvosok szapulása szindrómára. Én sokféle blogot olvasok, mert hajt a kíváncsiság.

    VálaszTörlés
  38. BB szó sincs összeesküvés elméletről. Csak azt akartam mondani, hogy a két véglet már kóros szervi elváltózás jele. Ettől én nem szeretném, ha valami luxuscikk feleslegesen növelné a kortizolomat, épp elég a váltott műszak. Tehát én legalább a kávét kivettem az orosz rulett eszköztáramból. Ettől persze más ihatja kedvére...

    VálaszTörlés
  39. Desc., Oké, értem. Akkor én iszom, te meg nem :-) Megértem, ha egy stressz-faktortkiiktatsz, ez a te életed szempontjából akár helyes döntés is lehet, mely döntés - más jellegű észérvek alapján számomra nem érvényés.

    VálaszTörlés
  40. 19. Tóth I.
    Szerintem a stresszt kell csökkenteni, nem az immunválaszt befolyásolni, mert az túl összetett dolog. Immunszupresszánssal szoktak operálni, de az nagyon veszélyes módszer.

    VálaszTörlés
  41. 26. smirgli
    Egyelőre nincs adatom, és attól tartok, ezt ilyen kontextusban nem vizsgálta senki.

    VálaszTörlés
  42. 20. Descalcez

    Hát ez nagyon jó kis összefoglaló lett ! Tehát a magas kortizol miatt a fehérjéből is glükóz lesz csak éppen
    kerülő úton feleslegesen veszélyesen a májra,vesékre nézve.
    Rendben,szerintem ezt felfogja egy paleos. Mit tehetünk,hogy ne legyen magas a kortizolunk? Kávé,tea,csoki nuku. Továbbiakban ? CH-t növelni ? Hogyan ? (Rizs továbbra sem paleo,mégha kényelmes is volna keményítőként )

    VálaszTörlés
  43. 21 descalcez

    Köszi, majd én is megírom az én verziómat. Jól hangzik, de az a helyzet, hogy sok kávé, nulla keményítő mellett nem sorvadnak az izmaim, sőt, végre nem fáj a vállam (annyira), és ismét súlyzózok, és növekednek. Aludni jól alszom, ideges nem vagyok. Szóval vagy más bolygóról származom, vagy valami kimaradt ebből a láncolatból. Igaz, a cukromat nem mérem,majd megmérem azt is.

    VálaszTörlés
  44. Szengab

    "Jólismert szindróma, hogy a traumatizáltakban kórosan alacsony folyamatosan a kortizolszint, de akut stresszre meg hirtelen az egekbe szökken - de csak rövid időre."
    Elképzelhetőnek tartod, hogy más alapvető folyamat, pl. a hőszabályozás is módosul traumatizáltaknál?
    Ha igen, akkor lehet ezekkel valamit kezdeni?

    Más. Az előző könyvedről milyen visszajelzések érkeztek? Én még májusban olvastam és alaposan "eltalált" a téma, azóta is azon töprengek hogyan fordíthatnám le a saját életemre. Elengedni már nem tudom, megoldani nyomasztóan nagy feladatnak tűnik, szóval jól kiszúrtál velem! :)
    Úgy sejtem ezzel a könyvvel sokan elutasítóak, túl sok mindennel kellene szembenézni, hogy elfogadják.

    Domboroczky

    VálaszTörlés
  45. Gábor, látom az új magazinban a liposzómás C viamtinról írtál. Mi a véleményed a házi készítésű verzióról?

    http://twice.hu/eletmod/keszitsunk-otthon-rakolo-c-vitamint

    VálaszTörlés
  46. 44 Domboroczky
    Esküszöm, nem akartam kiszúrni Veled, és talán félre is érted a könyvet. Az eudaimónia megvalósítható bárki számára.
    Erről nem hallottam, hogy a traumatizáltak hőérzékelése megváltozott volna, de lehetséges. Én szerintem a trauma feldolgozható, de hogy a hipotalamusz-hipofizis-mellékvese tengely működése rendeződik-e, azt nem tudom.

    VálaszTörlés
  47. 45 Kriszta
    Sajnos nem tudom. Látom, hogy sok helyen hirdetik a készítését. Igazából vérszint méréssel lehetne eldönteni, működik-e.

    VálaszTörlés
  48. Én elhagytam a kávét, egyelőre ennek sem pozitív, sem negatív hatását nem érzem. Annyit csak, hogy bizonyára nem volt szükségem rá, ha most is ugyanúgy érzem magam, kávé nélkül, viszont ártani sem ártott. Ami a fehérjecsökkentést illeti, majd a hosszabb távú kipróbálás dönti el, hogy hatásos-e vagy hasznos-e bármiben. A ch-t szerintem nem emeltem meg, csak annyit teszek, hogy most gyümölcsök helyett - amik nekem egyértelműen rosszak az emésztésemre - , inkább a biztonságos keményítőket eszem. Valószínűleg azt is a jövő tapasztalatai döntik el, a rizs például feléleszti-e az autoimmunitást, mert benne van a pakliban ez is. Szóval, annyi tévedésem után már nem merek mondani előre semmit, majd kiderül minden. A közérzetem (ami egyelőre nem jobb, mint hagyományos paleo mellett, sőt) és a labor majd pár hónappal később megmondja.

    VálaszTörlés
  49. 48. MW
    "... annyi tévedésem után már nem merek mondani előre semmit, majd kiderül minden. ..."

    Én is pont ide jutottam el, hogy 3-6 hónap múlva tudok csak nyilatkozni, hogy nekem érdemes volt-e a TED étkezésre áttérnem a paleóról, akkor lesz csak értelme az elméletet boncolgatni, hogy miért történhetett ez. Cikorina gold az új "kávém". Egyszerűen aludni akarok, éjjel és napközben is és amikor csak akarok. Én máris elcsendesedtem kávé nélkül, ezt korábban úgy értékeltem, hogy zombiság, most meg úgy vagyok vele, hogy beköszöntött végre a nyugalom.

    VálaszTörlés
  50. Rozcsika 49:
    "hogy 3-6 hónap múlva tudok csak nyilatkozni, hogy nekem érdemes volt-e a TED étkezésre áttérnem a paleóról, akkor lesz csak értelme az elméletet boncolgatni"
    Hú, ez gyors volt, akkor tegnap óta már mégse akarsz együtt gondolkodni róla? :-D

    VálaszTörlés
  51. 46 Szengab

    A "jól kiszúrtál velem" megjegyzés után egy mosoly jelet tettem! :)
    Lehet hogy félreértem a könyvet, mert tényleg nem hiszem, hogy az eudaimónia mindenki számára
    megvalósítható lenne.
    Te magad írod, hogy az ember önismerete korlátos, leginkább csak akkor tudjuk eldönteni mi az ami leginkább nekünk való, ha kipróbáljuk. Azonban egy középkorú ember az egyre fogyatkozó idővel és a szaporodó kötelességekkel terhelten, nem biztos hogy elegendő próbálkozási lehetőséget kap az élettől.
    Ezt persze jó lélekkel el lehet fogadni, de az nem ugyanaz.

    Hétfőn megyek a legújabb könyvedért a kiadóba. (Tehát nem adom fel!)

    Domboroczky

    VálaszTörlés
  52. Gondoltam, jó, ha tudjátok, 1-2 más blogon olvastam, hogy nagyon ellenszenvesnek és visszatetszőnek találják, hogy többen itt most ennyire támadják Gábort, főleg az őspaleósok közül, olyanok, akik régebben rajongtak érte, és beszólogatnak neki :(.
    Megjegyzem, én is annak találom. Mindenki felnőtt ember itt, saját felelősséggel és elhatározásából döntött egy étrend mellett, kár ezért mást hibáztatni.
    Egy régi olvasó.

    VálaszTörlés
  53. 52.névtelen
    Nem volt az a támadás annyira vérszomjas....
    Meg azért ne felejtsük el, hogy Szendi Gábor sem bánt soha kesztyűs kézzel azokkal, akik nem értettek vele egyet, szinte bármiben. Ő is simán leostobázza, leüresfejűzi (szó szerint!)az orvosokat, dietetikusokat, de akár a kutató csoportokat is, akik nem arra a következtetésre jutottak amire ő szerette volna...
    A súlyos beteg Roóz Pétert is micsoda jelzőkkel illette... borzasztó!
    Egy intelligens ember nem nyilvánulhat így meg semmilyen körülmények között.
    De lehetne sorolni még ilyeneket, pl. Kopp Mária lejáratását is.
    fenyőfa

    VálaszTörlés
  54. ki vagy te fenyőfa, és mi a célod Gábor blogján? egyike vagy azon névtelen senkiknek, akik Gábort le akarják járatni? Gábor csak az igazságért harcol jó ideje. Kopp Mária ezért rúgta ki az állásából. A többi senki se hasonlítható Hozzá. Roóz Péter egy senki, ahogy te is az vagy, még a nevedet se vállalod.

    VálaszTörlés
  55. Az 54-es névtelen nem ugyanaz, mint az 52-es.
    Én írtam az 52-est, egyetértek ugyan az 54-essel, bár a hangnem kicsit lehetne finomabb. Még akkor is, ha Gábort védi. De érthető.
    Egy régi olvasó: Éva

    VálaszTörlés
  56. 54-es, tényleg kár, hogy bezárták a Lipótot!
    Amúgy meg az igazságot szolgálni kell, nem harcolni kell érte.
    Gábor is jobban járt volna, ha a paleót nem állítja szembe egyetlen életmóddal, táplálkozási szokással sem, hanem csak mint egy alternatívát bemutatja és meghagyja a többi létjogosultságát is.
    Mindenféle irányzatban vannak egészséges és beteg emberek is, mint itt.
    Ez is mutatja, hogy az emberi szervezet sok mindent kibír egy ideig, még a paleót is.
    fenyőfa

    VálaszTörlés
  57. 52. Névtelen
    Ha esetleg ez nekem szólt, én egészen máshogy látom a dolgot: szeretnénk beszélgetni Gáborral a saját honlapján fenntartott saját blogján, de Ő nem ér rá erre, mi meg erőszakoskodunk, hogy de mégis érjen rá. Érveket hozunk fel, hogy miért kellene félretenni azt amivel most foglalkozik, meg beszámolunk róla, hogy egyedül mire jutottunk akkor nélküle. Mi a probléma?
    Nézd, akinek megy fel a vércukorszintje, annak valamit tennie kell, ezt gondolom el tudja mindenki képzelni. Nem várhatunk senkire és semmire, valamit tenni kell ellene.

    VálaszTörlés
  58. zsóka vagyok
    Nem értem,ha a nyugati orvoslás éhomi cukor értékét mérvadónak tartjátok,akkor a pajzsmirígy TSH értékét miért nem? Az megmutatja,hogy van-e még pajzsmirígyünk.Gábor is megírta,hogy 2-es értéknél kezdjünk el aggódni.A pajzsmirígy müködési zavarral együtt jár az anyagcserezavar.Ki az akinek a BMI-je 20 vagy kevesebb? Ki az akinek a testsúlya a cm-ben mért magasságából levonva 110-et és a fennmaradónak megfelel? /visceralis zsírok/ Ki az aki tart 24 vagy 18 órás éhezéseket? Ha mindez rendben van szerintem akkor nézessetek éhomi cukorszintet,és kezdjünk beszélni újra e témában.

    VálaszTörlés
  59. zsóka 58:
    Én egyáltalán nem értem ezt a hozzászólást. Vannak itt mindenféle értékek, de ezek most az optimálisak, vagy mi minek felel meg?? Mert pl. 15-ös BMI-nél nem valószínű a viszcerális zsír sem. :-) És az a jó, ha időszakos böjtöt tartunk vagy éppenhogy ha nem? :-)
    A TSH önmagában egyébként nem sokmindenre jó... Ettől függetlenül úgy gondolom, nem zárhatom ki, hogy 2-nél magasabb TSH-nál is van még pajzsmirigyem.:-))

    VálaszTörlés
  60. 59 smirgli
    Aki fotelpaleós, annál még a 15-ös BMI-nél is nyugodtan lehet viszceláris zsír is, tele gyulladásfaktorral, ami magával hozza a leptin rezistenciát, ami viszont (megint Des szavaival élve - te ezt bírod nem?), kétvállra fekteti a pajzsmirigyed működését is.

    VálaszTörlés
  61. Galgócz Imre 60:
    Hát most éppenséggel nem a pm-ről volt szó, hanem az éhomi vc okairól, amit az említett kommentnek szerintem nem sikerült összefüggéseiben maradéktalanul feltárnia...

    VálaszTörlés
  62. Kérdések:
    1. A cukor csökkenéséért megteszünk-e mindent? Nézzünk szembe magunkkal:
    - Dolgozunk-e a viszcelearis zsir megszüntetéséért, akár, ha 20-nál alacsonyabb BMI esetében is?!
    - Tartunk-e 18, 24 órás böjtöt az ideális testsúlyért? a cukorérték csökkenéséért?
    Azok, akik aggódnak a cukor értékei miatt, miért nem aggódnak ugyanúgy a pm-értékeik miatt?!, holott ugyanyúgy aggódhatnának azért is?!
    Zsókának igaza van abban, hogy a pm-értékeket, és ebből elsö helyen a tsh-tugyanúgy komolyan kell venni, mint a cukorértéket, és nem kell csípőből elutasítani a hormon szedését, mely véleményt több blogos a korábbiakban megfogalmazott.
    Bár tudnék az anyagcsere betegség ellenében hatékonyabban harcolni - a jelenlegi tudományos ismeretek nekem nem teszik ezt lehetővé. Általánosan tehát nem érvényesülhet ez a harc. Egyetértek viszont azzal, hogy aki teheti - harcoljon!
    A böjt hasznos - egyetértek, én 16 órás böjtöt gyakran tartok, 24 órást soha. Én nem vettem észre, hogy a böjt a cukorra hatna. Az tény, hogyha napokig tartok 16 órás böjtöt, az segíti a súlyvesztést.
    Én jó ideig fehérjéket ettem - ényelemből és az egyéni hülyeségem okán. Én hiszek az erre adott inzulinválasz elmélétnek.
    Jelentősen növeltem a Ch-t, ismét képes vagyok sokat mozogni, ami viszi le a cukrot. Remélem a jó cukorértékeket ISMÉT!

    VálaszTörlés
  63. Telefonon irok, elnézést a hibákért.

    VálaszTörlés
  64. 43. szengab

    " majd én is megírom az én verziómat."
    Nagyon várom.

    "sok kávé, nulla keményítő mellett nem sorvadnak az izmaim, sőt, végre nem fáj a vállam (annyira), és ismét súlyzózok, és növekednek. Aludni jól alszom, ideges nem vagyok. Szóval vagy más bolygóról származom, vagy valami kimaradt ebből a láncolatból. Igaz, a cukromat nem mérem,majd megmérem azt is."

    Azért még arra is kíváncsi lennék, hogy hány g a napi fehérjebeviteled. Eléred a 20-30%-ot amit a weboldaladon népszerűsítesz? http://www.tenyek-tevhitek.hu/csaktagoknak/feherje-fogyasztas-evolucio.php

    VálaszTörlés
  65. 44. Domboroczky

    Tapasztalataim szerint a tartós akut stressz/trauma az emésztőrendszerre, az emésztési folyamatokra, a hormonrendszerre és a hőszabályozásra egyaránt hatással van (és ezek egymással is összefüggésben állnak). A hőszabályozó rendszer csodásan helyre áll az adott egyén számára megfelelő táplálkozás+étrend kiegészítés, mozgás, kiegyensúlyozott életvitel mellett. Stressz/szorongás hatására újra megzavarodik a hőszabályozás és hőérzékelés rendszere. (nálam hideg intolerancia)

    Emma

    VálaszTörlés
  66. http://www.tenyek-tevhitek.hu/magnezium-a-hianyzo-lancszem-az-egeszseges-szivhez.htm Jennifer Dawson "Magnézium - A hiányzó láncszem"
    " magnézium nélkülözhetetlen a normális anyagcsere funkcióhoz, beleértve a cukor anyagcserét és az inzulintermelést. II-es típusú cukorbetegeknél képes visszafordítani az alacsony magnéziumszint okozta károsodásokat. A magnézium több mint 300 enzim nélkülözhetetlen ko-faktora, és alapvető tényező a szervezet energia gazdálkodásában." ... "gy vizsgálatban a napi 2,5 g magnézium klorid jelentősen lecsökkentette az inzulinrezisztenciát, az éhomi vércukor értéket, és a hemoglobin A1c-t.48 Egy másik vizsgálatban egy 12 hetes a magnézium kúra (napi 360mg) 10 mg/dL csökkenést eredményezett az éhomi vércukorszintben.49 520 mg/nap elemi magnézium ugyancsak közvetlenül ellensúlyozza a metabolikus szindrómát. A magnézium citrát csökkenti a vérlemezek összetapadását, ezáltal lecsökkentve a veszélyes vérrögképződés rizikóját."

    Az idézetek a mai hírlevélben megjelent cikkből vannak. A magnézium citrátról már sokat hallottam paleos körökben, de a magnézium klorid vércukorcsökkentő hatása -, ha esetleg korábban volt is róla szó - eddig nem tudatosodott bennem.

    Belekezdek egy kúrába nagy adag Mg-mal, melyet kiegészítem Ca pezsgőtablettával. Várom a cukoreredményeim visszarendeződését.

    VálaszTörlés
  67. 64 descalcez
    Ezt sem mérem. Semmit sem mérek, egyedül a vérnyomásomat, de azt is csak azért, mert feleségem szokta mérni,és kint van az asztalon. Max 120/80.
    Ha rendelek, mostanság az az ebédem, hogy megeszem 2-3 szelet vastag téliszalámit, este ugyanezt paprikával vagy salátával. Reggelire egy banán+ 1-1.5 kókuszlisztből készült meggyespite, amiben van 1.5-2 tojás, és 1 dkg kókuszliszt van egy ilyen kockában, aminek 10%-a fehérje. Mennyiségileg nem eszem sokat, de arányaiban nem fogom vissza a fehérjét. De hogy ez mennyi, gőzöm sincs.

    VálaszTörlés
  68. 51 Domboroczky
    Jó, nem vettem komolyan én sem a "kiszúrtál velem"-et. Értem én, hogy a könyv után azt gondolod, nehéz eudaimóniába kerülni. De valójában az amerikai indiánmoktól idézett részekben jól megfogalmazódik az eudaimónia, hiszen ez az,amire születtünk: a lényeg, hogy éld azt, amire születtél, amire a képességeid alkalmassá tesznek. Nem elvárás, hogy abból élj, lehet, hogy az lesz a hobbid. Az sem elvárás, hogy egész életed abban teljen el. Lehet, hogy nyugdíjasként jutsz el oda, hogy lesz időd azzal foglalkozni, ami igazán Te vagy.

    VálaszTörlés
  69. 67. szengab
    "Ha rendelek, mostanság az az ebédem, hogy megeszem 2-3 szelet vastag téliszalámit, este ugyanezt paprikával vagy salátával. Reggelire egy banán+ 1-1.5 kókuszlisztből készült meggyespite, amiben van 1.5-2 tojás, és 1 dkg kókuszliszt van egy ilyen kockában, aminek 10%-a fehérje. Mennyiségileg nem eszem sokat, de arányaiban nem fogom vissza a fehérjét. De hogy ez mennyi, gőzöm sincs."

    Rögtön segítek. Nézzük meg mennyi az annyi.....

    Hát találtam ilyet: http://www.kalóriaguru.hu/kaloriatablazat/teliszalami-kaloria.php?fcWeight=250&fcRef=525%2323.6%2346.8%230.6&fcUnit=1 Gondolom valami paleo téliszalámit eszel, tételezzük fel, makrókban nincs nagy eltérés. Ebből számoltam negyed kilót, azaz 1300 kcal, 60 g fehérje, 120 zsír.
    Egy nagobb banán 31g CH, ebből 17g cukor, 7g keményítő(!). 2 tojás az 12 fehérje meg 10 g zsír. A kókuszlisztet akár hanyagolhatjuk is, ha még számolok fél-1 kg zöldséget, ami tartalmaz kb. 20-30g szénhidrátot (ha pontosítod, akkor újból kiszámolom). Hozzáadok még 21g zsírt, gondolom tartalmazza az a pite. Meggy kb. 5 darab, 5 g CH Tehát:
    70g fehérje, 55g CH és 130 zsír. Mindez kcalban:
    280 prot, 220 CH, 1170 fat. Összesen:1670 kcal, százalékosan:
    17% fehérje(!) ami Cordain szerint kevés, mert ennyit ratalmaz a nyugati táp, 13% CH, és 70 zsír. Ez tesók közt is inkább ketogén étrend, nem pedig magas fehérje.

    Annak idején annak a hírhedt cikknek a hatására próbáltam felvinni a fehérjebevitelemet, eljutottam kb. 25%-ig, de a húsra már rá sem tudtam nézni. Utána jött a gyümölcsevő időszak, de azt a történetet mát elmondtam számtalanszor.

    Én jelenleg nem szoktam számolgatni napi szinten, csak néha mintavételszerűen, akkor viszont tüzetesen. Egy példa. Pulykahús bőröstől megsütve, pl. szárnytő, 130g, amiből kb 26g protein. Legurul 6 tojás, 36 g protein. Ez együtt 62g protein. Zöldségből, salátából összejön 20-30g szénhidrát, meg főzni szoktam hozzá pl. 3 leveses kanál rizst, ami nyersen 50g amiből 37g szénhidrát. Ez mind keményítő. Tehát nem is annyira más bolygóról vagyunk, mert fehérje és CH közel ugyanaz. Ilyen makról mellett fantasztikusan érzem magam, eszembe nem jutna váltóztatni. Eltérés nálam a sok kókuszzsír (meg kókusz) lehet, mert ezzel keverem a tojássárgát a golyóálló (és koffeinmentes :) cikória kávémba, amiben lévő inulint még a bélbacik is megköszönik. Nálam ennél az étrendnél a ketostyx nyomokban ketont mutat ki a vizeletből, főleg evés után. Mondjuk ez nem mérvadó, mert a keletkező ketonokat a sejtek eltüzelik.

    Szóval azért el kellene gondolkodni, revidálni a Cordain féle magas fehérjés rémálmokat, mert azt fogjuk mondani, hogy "bort iszol és vizet prédikálsz" :) Főleg ha sokan utánaszámolnak, és le akarják nyomni a saját torkukon a Cordain 30-40% fehérjéjét, akkor előbb vagy utóbb fűbe harapnak, miközben azt hiszik, hogy Téged követnek.....

    VálaszTörlés
  70. ...10g kókuszzsírt számoltam, csak a szövegben elgépeltem....

    VálaszTörlés
  71. 69-70 descalez

    Lenyügőző a felkészültséged, és köszönöm,most legalább tudom, hogy hányadán állok. Kókuszzsír tényleg van a pitémben. Szerintem Cordain cikkét nem úgy kell értelmezni, hogy nyomjuk a fehérjét, amennyit csak tudunk, hanem úgy, hogy nem kell izgulni, a veszélyes felső határ messze van. Én ennél több fehérjét nehezen vinnék be, de vissza sosem fogtam magam. Gyakran az ebédem két tojásból és kolbászból készült rántotta. Arra ügyelek viszont, hogy zsírt is egyek, tocsogjon a zsírban. A realista paleo lényege, hogy edd azt,amihez alkalmazkodtál. Az arányok kevésbé izgatnak.

    VálaszTörlés
  72. 67.szengab
    69 descalcez

    Nagyon nehéz fejben belőni, mennyi az annyi. Amikor én elkezdtem számolgatni anno (utána jó ideig nem méregettem semmit), és az utóbbi időben megint (de már abbahagytam, mert így nem lehet élni, hogy az ember állandóan számolgat, tehát inkább kísérlet volt az egész), teljesen ledöbbentem, mert a makrókat annyira eltérően becsültem meg.
    Nekem mindig az jön ki, hogy a fehérjét könnyű túllőni (ha a Joe-javasolta testsúlykilogrammonként 1 garmmot veszem figyelembe), még úgy is, hogy csak állati fehérjét számolok. A zsírt viszont soha nemn sikerült teljesítenem, a zsírtej-féle, tápanyag nélküli kajákat meg el akarom kerülni. Igaz, most sok mindenhez kókuszzsírt adok, ami eléggé hasznos. Meglepő, de a szénhidrátot megint könnyű alulteljesíteni, nekem legalábbis ez volt a tapasztalatom (ha gyümölcsöket nem nagyon eszem, márpedig én most nem, mert rosszat tesznek az emésztésemnek). Különösen, hogy a nettó ch-tartalmat kell nézni, vagyis a rostok nem számítanak (cronometer ebben is a legjobb). Tehát a tanulság nekem az volt, hogy érdemes pár napig-hétig írogatni a kalória táblázatba, mert azzal jobban képbe lehet kerülni.

    Des:
    A mennyiségek száraz vagy főtt állapotban számítanak? (pl rizsnél vagy zöldségnél). A fenti bejegyzésedből úgy tűnik, a rizst pl nyersen méred. (ch-tartalmat)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. GYakorlatilag az jön ki ch-knál, hogy a nyers zöldeket nem is kell beleszámítani a ch-mennyiségbe, az annyira mind rost. Csak a cukrosabb, keményítősebb vagy főtt zöldségeket érdemes.

      Törlés
  73. 72. MW

    Kizárólag nyersen elfogadható, mert ugy megfőhet kevés vízben is, meg lehet belőle ragacsos kása is....

    71. szengab

    Nálam ez foglalkozási ártalom, igaz műszaki téren. (mérési eredményeket analizálni, aztán az alapján dönteni hol a hiba)
    Valamikor (pár éve) jómagam is azt hittem, hogy magas a fehérjebevitelem, aztán mikor kiszámoltam, kiderült, hogy még a Cordain által bírált 15%-ot sem értem el. A zsír viszont alapból 50% volt. Mostanában jóval magasabb, viszont legnagyobb részét MTC kókuszzsír teszi ki, állati zsírokkal visszafogottabb vagyok. MTC zsírok rásegítenek a ketogenesis-re, 12 szénatomig a vörös vértestek közvetlen szállítani tudják, gyors energiaforrás.

    VálaszTörlés
  74. MW. Azért a zsírtej nem teljesen üres kalória. Van benne tojássárga. 6 tojássárga közel 100g, nézd meg mit tartalmaz ez a mennyiség: http://www.waiworld.com/waidiet/nut-items.html
    Mostanában csak a fehérjét és CH-t szoktam ellenőrizgetni. Zsírban vannak szegényebb meg gazdagabb napok. Ma például 2 tojást megfőztem, majd egy fél leveses kanálnyi töpikrémmel, csípőspaprikával, mustárral, petrezselyem zölddel, borssal, köménnyel kikevertem kenőnek, tettem hozzá még 1 nyers tojássárgát. (kb 2 hetente 2 tojássárgát hőkezelek, a többit nyersen fogyasztom.
    Azzal egyetértek, hogy gyümik nélkül kizárólag gyökerekből nehéz bevinni elegendő CH-t, ezért használom a rizslisztet (vagy kukoricalisztet /disclaimer:nem paleo/ panírnak, valamint a tojásfehérjék bizonyos része itt szokott hasznosulni.

    VálaszTörlés
  75. Hm.... Úgy látszik Mercola doki is Cordain ellenes lett! Ezt írja: " Unfortunately, many Paleo diets recommend switching the carbs for protein rather than fat, which can have detrimental consequences. I’ll discuss this more below." Meg ezt:" I believe very few people will need more than one-half gram of protein per pound of lean body mass. Those that are aggressively exercising or competing and pregnant women should have about 25 percent more, but most people rarely need more than 40-70 grams of protein a day."

    "The rationale behind limiting your protein is this: when you consume protein in levels higher than recommended above, you tend to activate the mTOR (mammalian target of rapamycin) pathway, which can help you get large muscles but may also increase your risk of cancer. There is research suggesting that the "mTOR gene" is a significant regulator of the aging process, and suppressing this gene may be linked to longer life. Generally speaking, as far as eating for optimal health goes, most people are simply consuming a combination of too much low-quality protein and carbohydrates, and not enough healthy fat. "

    Ha ez igaz, akkor akik szó szerint követik Cordain 30-40% fehérjeajánlását, lassan nyithatnak egy "paleonkológia" blogot..... Ezt lehet venni des gúnyolódásának is, meg csipkelődésének is, de inkább vészharang kongatásnak. Teljes cikk eredetiben itt: http://articles.mercola.com/sites/articles/archive/2014/08/18/gluten-free-low-carb-paleo-diet.aspx

    VálaszTörlés
  76. 69. Descalcez:

    És mit gondolsz, ketogén étrenden ( azért 55 gr CH-val nem biztos, hogy ketózisban van, bár azért írja, hogy ügyel a sok, tocsogó zsírra) a sok kávé mellett nem kéne Gábornak kortizolos vagy mellékvese-kimerülés tüneteket mutatnia? Csak kíváncsiságból kérdezem.

    Ha már ennyire ki(mellék)vesézzük Gábort :D.

    Gábor, majd mi kianalizálunk itt :)

    VálaszTörlés
  77. 65 Emma

    Minden kézenfekvő okot (pajzsmirigy, vérkeringés, testsúly) kizárva jutottam el ehhez a feltételezéshez, de semmilyen irodalmat nem találtam. Köszönöm, hogy megosztottad velem a tapasztalatod!

    Domboroczky

    VálaszTörlés
  78. 68. Szengab

    Értem, és köszönöm!

    Domboroczky

    VálaszTörlés
  79. Kedves Gábor!
    Csatlakozom 45. Kriszta kérdéséhez, mi a véleményed a házi liposzómás C-vitaminról?

    Köszi!

    VálaszTörlés
  80. Des, a keményítőt mikor és mivel érdemes enni?

    VálaszTörlés
  81. 80. goliver
    A zöldségek CH tartalmát szoktam vele feljavítani. Legtöbbször csak panírnak szoktam alkalmazni magasabb keményítő tartalmú gluténmentes lisztet. Ilyen kis tételben nem gond a mellette bevitt zsír, sőt inkább lassítja a felszívódását. Ez a mennyiség amihez még nem kell a szervezetnek hozzágyártani CH-t, ezért elkerülhető hogy feleslegesen pánikoljon.

    VálaszTörlés
  82. 81. Des
    És nagyobb tételben gond a zsír?

    VálaszTörlés
  83. 82. Kriszta
    Mit értesz nagyobb tétel alatt? Lehet én voltam félreérthető. A zsír a szénhidrát felszívódását lassítja. Az a célom, hogy a lehető legegyenletesebben bevinni a napi CH-t, ami részben eltárolódik a májban, majd étkezések közt szépen lassan bekerül a véráramba. Zsírból sem szoktam nagyobb mennyiségben használni, csak ami az ételek elkészítéséhez kell. Ez alól kivétel a "kókuszzsír majonéz", tojássárgával kikeverve, ebbe kerül valamivel több zsír.
    Szénhidrát felszívódását lehet másképp is lassítani. Erre még Tim Ferris könyvében volt pár kísérlet. Tim a "life hacker" beültettetett a saját bőre alá egy olyan vércukor mérőt, amilyet az inzulinpumpás cukorbetegek szoktak használni. Így a nap 24 órájában monitorozta a vércukor szintjét, (nem kellett az ujját szúrkálni vérmintáért), rengeteg hasznos adatot gyűjtve, hogy milyen ételekre hogyan viselkedik a szervezete. Például a citromlevet (étkezés előtt fogyasztva) glykémiás index csökkentőnek találta.

    VálaszTörlés
  84. 76 Macskacicó
    Ha valai egyáltalán nem fogyaszt kávét, akkor is megjelenhetenk nála a kortizolos vagy mellékvese-kimerülés tüneteket. (nem a mellékvese és kortizol körül forog a világ)

    VálaszTörlés
  85. 83. des
    Úgy értettem azt mondod, hogy nagyobb mennyiségű CH-hoz baj ha sok zsírt eszik az ember. csak azért kérdem, mert a fiam szokott enni tejberizst zsíros kókusztejjel főzve.

    VálaszTörlés
  86. 79 Farkas Zsolt
    Szerintem válaszoltam Krisztának: nem tudom. Nem csináltam még ilyet, nem tudom, hogy működik-e. Az interneten keringő receptek egy része jó, másik részük beteg elme szüleménye. tehát ki kell próbálni. De az igazi teszt a vérben mért C-vitamin szint, amit nem tudom,mérnek-e bárhol is.

    VálaszTörlés
  87. 84. Galgóczi Imre:

    Persze, hogy megjelenhetnek, nem csak a kávétól, mástól is, de ha kávézik valaki ketogén mellett, akkor biztos, hogy kortizolos tünetei lesznek?

    Amúgy ki mondta, hogy akörül forog a világ? Csak most ez az egyik téma itt, ezért érdekel, konkrétan Gábor, mert ugye Des megállapította, hogy ketogénszerű étrenden van. Tudjuk, hogy sok kávét iszik, akkor a mellékveséjének vánszorognia kéne a fáradságtól :D, meg mindenféle tüneteket produkálnia :).
    De ha nem így van, rácáfol erre.

    VálaszTörlés
  88. Sziasztok!
    Tudna esetleg valaki segíteni abban, hogy miként tudnék pár plusz kilótól megszabadulni? 3 és fél éve paleózom és kezdetben nagyon örültem, mert jól beindult a fogyás. Nem ez volt a célom és nem is volt sok plusz, de nagyon örültem neki, hogy végre nincsenek már azok a kis zsírpárnák és hurkácskák. Szuperül éreztem magam 56 kilósan (170 cm mellé).
    Na most közben visszajött minden, sajnos. De erről írtam is hosszabban pár hete. Nemcsak a hízás jelentkezett, hanem mindenféle egyéb kellemetlen tünet is. Hiába próbáltam még jobban szigorítani az étrenden, semmi hatása nem volt és nem fogytam vissza. Most egy kis ideje a Jaminet-ék féle étrendet követem, amitől a közérzetem, hangulatom és állóképességem ismét jó lett, de a kilók csak nem akarnak lejjebb menni. Amit én CH-ként beviszek, az általában kevés rizs vagy köles. Gyümölcsöt nagyon ritkán eszem, viszont zöldséget sokat. A fehérje és zsír bevitelem közepes, vagyis se nem túl sok, se nem kevés. Sajtot nagyon ritkán eszem, vajat pedig semmit. Kókuszzsírt használok az ételkészítésnél.
    Van már valakinek tapasztalata, hogy a kicsit megemelt CH után kb. mennyi idővel rendeződik ismét a testsúly? Nincs sok rajtam, kb. plusz 5 kiló, de engem zavar és a régi ruhák sem jönnek már fel.
    Amúgy annak mi lehet az oka, hogy több ismerős is tapasztalta, hogy a paleó alatt leadott kilók visszajönnek idővel, pedig semmit sem változtattak az étrenden? Lehet ez attól, hogy a pajzsmirigy értékek lecsökkennek a kevés CH miatt és így az anyagcsere is lassabb lesz? Mit lehet ilyenkor tenni?
    Annyira zavar, hogy ugyanúgy nézek ki, mint régen a nyugati típusú étrenden:-((

    VálaszTörlés
  89. 87. Macskacicó
    "... Gábor ... ketogénszerű étrenden van. Tudjuk, hogy sok kávét iszik, akkor a mellékveséjének vánszorognia kéne a fáradságtól :D ...."

    Ezt nem állította senki. Fordított volt az állítás. Azt állítottuk, hogy aki nem bír aludni, nyugtalan egész nap, gyaníthatóan a kortizoltermelésével gond van, annak lehet, hogy segíthet az, ha a ketogénszerű paleo étkezését kiegészíti több szénhidráttal, keményítők evésével, és nem iszik kávét.

    Ez ahhoz hasonló, mint ahogy azt sem állíthatjuk biztosan, hogy minden nyugati étkezést folytatóból cukorbeteg lesz, viszont aki cukorbeteg lett, az valószínűleg jobban lenne, ha felhagyna a nyugati táplálkozással.

    VálaszTörlés
  90. 88 Panny
    Én 164 cm vagyok és 53 kg, rokonság / ismerősök szerint borzasztóan nézek ki. 5 kiló plusszal ki tudnék egyezni. 3,5 éve paleózom, de egyelőre semmi sem akar visszajönni. :)
    Persze mindenki másképp érzi, meg másfajta alkat, de szerintem 170 cm-hez 60 kg nem lehet olyan borzasztó. Én boldogan vennék újra 38-as ruhákat...

    VálaszTörlés
  91. 88 Panny
    Az ördög a részletekben rejlik. Mindenesetre egy megfontolandó szempont: amikor a szervezet átáll csökkentett kalóriabevitelre, megtanul abból is raktározni. Valójában az a gyanúm mindig, hogy túl sokat eszünk ahhoz képest, amennyire valójában szükségünk lenne. Lehet, hogy ez a helyzet Veled is, amolyan "takarékos génű" vagy.

    VálaszTörlés
  92. Cirmos
    Szerintem nem is nézel ki "borzasztóan". Ez csak a konvencionális szemlélet. Nekem ugyanezek a paramétereim, illetve most 52 kiló vagyok, de még mehetne lejjebb is, mert még mindig van hasi zsír. Lánykoromban 50 alatt voltam mindig, és szerintem ez a mérvadó. Ja, és nem vagyok anorexiás vagy ilyesmi.

    VálaszTörlés
  93. 89 Roozcsika
    "Ezt nem állította senki. Fordított volt az állítás. Azt állítottuk, hogy aki nem bír aludni, nyugtalan egész nap, gyaníthatóan a kortizoltermelésével gond van, annak lehet, hogy segíthet az, ha a ketogénszerű paleo étkezését kiegészíti több szénhidráttal, keményítők evésével, és nem iszik kávét."

    Bárhogy próbálom megérteni a fenti gondolat menetet, sehogy nem áll össze a kép. Az egész kortizolos téma CH emeléssel olyan, mint amikor valakinél diabéteszt diagnosztizálnak, majd a doki megnyugtatja a beteget, hogy - na akkor itt van a diéta receptje, ezt tessék betartani(!) ( ami 150g CH-t ír elő), ere majd adok egy kis inzulint és akkor minden OK lesz!... ( halkan megjegyzem: - egy darabig, és csak látszólag). Vagyis a tünet kezelése zajlik.

    Azt, ami miatt valaki nem tud aludni, magas a kortizolja, nyugtalan, ingerült, stb...annyi minden okozhatja. Talán az okot kéne előbb kideríteni, és nem pedig gyanítható okokra hivatkozva, belepiszkálni egy amúgy jól működő rendszerbe.
    Itt van pl. egy evolúciós velvetés: azt senki nem veszi figyelembe, hogy érnek minket olyan külső hatások ( korábban nem voltak), amelyek ugyan azt a tünetsorozatot képesek okozni, amiről fentebb esett szó. Ilyen az elektroszmog is, amely stresszt generál, kortizolszint emelkedéssel jár, ami viszont kihatással van a glükózháztartásra. Számtalan vizsgálat igazolta szinte az összes spektrumú külső elektromágneses tér hatását a melatonintermelésünkre,. vagy itt van a mesterséges fények hatása, stb.
    Végig olvastam Paleo-agorát a Paleo-vitaklubot na meg ezt a Paleo –vitakört is, és senkitől nem láttam olyan beírást, hogy kivizsgáltatta volna magát leptin- rezisztenciára.
    (k.M.S)

    VálaszTörlés
  94. 93. Galgóczi Imre:

    Teljesen egyetértek veled, pont erről beszélek én is. Sajnálom, hogy Rozcsikának nem esett le a tantusz, hogy csak ironizáltam (erre utalt a "mellékvese vánszorgás" meg a vigyorgó smiley), mivel tudjuk, hogy Gábor a sok kávé ellenére nem igazán van kidőlve :).
    Leptin rezisztencia: hát ebben igazad van, de hol és hogyan lehet ezt kivizsgáltatni? És mihez kezdünk vele utána, ha kiderül? :)

    90. Cirmos:

    Szerintem se kevés az az 53 kg, nem kell nagyon igyekezned hízni, ha nem megy. Bár én lennék ennyi :)

    88. Panny: és Te meg nem vagy duci, a BMI-d (jó, tudom, ez nem minden, de mégis) 20,7 ez szerintem tökéletes egy nőnek.

    VálaszTörlés
  95. Sziasztok!
    Köszönöm a megnyugtató szavakat, de önmagában az, hogy ez normális súly és jó a BMI-m, még nem jelenti azt, hogy jól is nézek ki.
    Amúgy 62 kg vagyok és semmi bajom nem lenne azzal, ha ez a plusz egyenletesen jött volna fel, vagy legalább a fenekemre, hogy szép, kerek legyen:-))
    Az a baj, hogy a normál súlyom ellenére nagyon zsíros vagyok és pont a hasra és csípőre jött fel minden. Tehát semmi bajom nem lenne a kilókkal, ha mellette nem zsírosnak néznék ki. Fogalmam sincs, ez mitől jött elő az utóbbi időben, pedig nem viszek be sok kalóriát és mellette sokat sportolok is.
    Amúgy most olvasom Sáfrán Mihály "A Paleon túl" című könyvét és ott is szó van a leptin rezisztenciáról. Ő azt írja, hogy ezt úgy lehet megállapítani, hogy tükörbe nézünk. Ha van legalább 5-10 kg fölösleg rajtunk, akkor biztosan gond van a leptinnel. Meg lehet még nézetni a reverz T3 szintjét is, mert ha ez magas, az is árulkodó jel. Lehet még nyálból végzett kortizol szintet is nézetni és ha a nap vége felé ez emelkedik, szintén befolyásolja a leptint.
    Gondolkoztam, hogy hátha nálam is ez van, de most nehezen tudnám rávenni magam a leptindiétára, mert nem kívánok annyi fehérjét.
    Esetleg valaki próbálkozott már ezzel?

    VálaszTörlés
  96. 93. G. Imre

    Én most azt veszem észre, hogy mindig van valamilyen mainstream, amit éppen jó néhányan követnek. Nem zárom ki a magas kortizol szint igazságát, ..., de mindent a kávéra fogni nagy hirtelen, enyhén szólva vicces.

    Tegnap éjjel pl. én balga fél egyig neteztem, naná, hogy teljesen fel voltam turbózva és már csillagok remegtek a szemem előtt. Na mindegy, tökéletesen kialudtam a hülyeségemet :-D

    VálaszTörlés
  97. Galgóczi I., BB:
    Itt félreértés forog fenn. A kávé nem hirtelen lett hibás, hanem - ahogy Des leírta most a zöldház.infón is - más a hatása egy egész más étrendnél, lásd nyugati táp vs. lowcarb. A kortizolszint lehet emelkedett önmagában a lowcarbtól is (főleg ha túlzásba esünk a hússal), mert a szervezet stresszként éli meg az alacsonyabb Ch-bevitelt. Ami lehet, egyébként semmi problémát nem okoz, de további stimulánsokkal együtt (tea, csoki, kávé) már beleszólhat az anyagcserébe, hormonháztartásba.
    Hízás: annak is valahogy köze lehet a paleóval megváltozott anyagcsere-folyamatokhoz, ha valakinek egy idő után megáll a fogyása, vagy újra hízik, zsírosodik. És nem hiszem, hogy ezt a takarékos gén okozza, hiszen akkor nem is fogyott volna eleinte.... És paleósoknál szinte mindennapos jelenség ez, leginkább hosszabb távon, évekkel később jelentkező hatás. Persze lehet, tényleg hibás paleózás okozza (sok gyümölcs, magsütik), csak ezt se lehet általánosságban kijelenteni, amíg nincsenek követéses vizsgálatok erről. Mindenesetre Panny - elmondása szerint - nem tömi magát magokkal, maglisztekkel és gyümölccsel....

    VálaszTörlés
  98. 97. smirgli

    Tudod mi a baj? Ha én írok be valamit, akkor rögtön olyan követéses vizsgálatokat követelsz,amit még évtizedekig nemfog senki kivitelezni, mert nincs erre tőketámogatás. A multkor beírtam egy kétéves követést, ami elég ritka, de azt is lefitymáltátok, hogy a paleo meg ötéves. Jövére már hatéves követést fogtok követelni, és így tovább?
    A zöldházas cikkekre meg úgy hivatkozol, mintha tények lennének ott, holott még a számon kért állítások forrását sem tudta a szerző megnevezni.
    Az egész kortizol kérdéssel az a baj, hogy
    a, nem törődtök a mennyiségekkel
    b, nem törődtök a komplex kölcsönhatásokkal
    c, a kortisolt csak hibásként emlegetitek, holott az evolúció során nyilván pontosan be lett állítva, hogy ne ártson. A stresszre adott kortisol válasz pél. véd az immunrendszer "túllövése" ellen.

    VálaszTörlés
  99. 95. Panny
    Értem, amit mondasz - a magassághoz viszonyított testtömeg (BMI) tényleg nem mond önmagában sokat. Kivéve extrém - elhízott vagy kórosan sovány - esetekben. Mert előfordul, hogy kezed-lábad cinege, a hasra, deréktájra viszont jön fel a zsír. Ez pedig minen, csak nem egészséges.

    kortizol:
    A ketogén szerintem önmagában is kortizol emelkedést okoz, mert a szervezet éhezésnek, stressznek éli meg ezt az állapotot. Valószínűleg különben az újrahízásnál csak az segít, ha változtatunk a táplálkozásunkon. Nem pontosan értem a fiziológiai hátterét, de tapasztalat, hogy a szervezet megszokja, bármilyen étrendre is álljunk rá hosszú távon, és újra elkezd tartalékolni. A paleo ezek között még a legjobb, a súly tartásában is, de mint látható, emellett is megvan ez a jelenség. Ilyenkor azt érdemes csinálni, amit a Des által is idézett Tim Ferris mondott: "Eat With The Consistency A Drunk Lumberjack Walks With" - Együnk akkora következetességgel, mint amilyen egy részeg favágó járása. Vagyis be kell csapni a szervezetet, hogy ne tudjon ráállni valamire, és gyűjtögetésbe kezdeni.

    Smirgli:
    Des hol írt a zöldház infón?

    VálaszTörlés
  100. A zöldházas cikkekben a szerző saját magára hivatkozik általában. A linkjei többsége egy-egy fejezetre visznek a saját cikkeiben. Ez aztán a tudományos alátámasztás...

    VálaszTörlés
  101. szengab 98:
    0. azzal a vizsgálattal nem a 2 éves volt a baj, hanem hogy nem paleósokat néztek benne, hanem cukorbetegeket, mellesleg ott sem volt semmi infó a mennyiségekről, még olyan arányszámok sem, amikről itt hónapok óta szó van.
    És valóban ezt is megbeszéltük, hogy nincsenek még követéses vizsgálatok, tehát jobb híján a - bizonyított, mert biokémiai alapismeretekről van szó - anyagcsere-folyamatokból tudunk kiindulni.
    a. sokszor leírtuk már, hogy milyen fehérje-Ch-arányoknál lehet baj a kortizollal, tehát a mennyiségekről is szó volt.
    b. a kortizolnak komplex hatásai vannak, beleszól sok mindennek a működésébe a szervezetben, és az emelkedését több dolog is kiválthatja, ezek között van a stressz is, meg a trauma is természetesen.
    c. nem tudom, miért hozod ezt megint ide, hiszen ezt is többször megbeszéltük már, hogy a kortizol nem mumus, a szervezetnek elengedhetetlen szüksége van rá akut stressznél:
    De más a hosszú távon emelkedett és jelenlévő kortizol, ami pedig ártalmas, gondolom, ezt te sem vitatod.

    Különben nem a zöldházas cikkekről kellene most beszélnünk általában, mert én sem általában utaltam rájuk.
    Des írt egy cikket oda a kávéról, a saját neve alatt - NEMCSAK a kortizollal kapcsolatban részletezi a hatásait, de levezeti a lowcarbbal való összefüggéseit is többek között. Amiről eddig valóban keveset tudhatunk, de pl. a múlt héten én is linkeltem egy ezzel egybevágó cikket.

    VálaszTörlés
  102. Belinkelnéd Des cikkét? Mert én nem vagyok jártas a Zöldházban.

    VálaszTörlés
  103. Gábor, ha valaki csak fél hétre ér oda, érdemes még menni a könyvbemutatóra? Meddig fog tartani?

    VálaszTörlés
  104. A kávés cikk:
    http://www.zoldhaz.info/k%C3%A1v%C3%A9-%C3%A1rny%C3%A9kos-oldala

    VálaszTörlés
  105. Mellesleg, egyszer már szeretnék egy forrást látni arról, miből gondolja mindenki, hogy Dr. Cordainnek mellékvese kimerülése van? mert akárkit kérdeztem, nem tudott mutatni semmit, ahol ezt lehet olvasni, és rákereséssel sem jön ki semmi. Tehát akkor most vagy valakinek van egy titkos forrása, vagy csak úgy gondoljuk Cordainről mindezt.

    VálaszTörlés
  106. 103 MW

    Egyrészt nem kezdünk pontosan,másrészt Elmira könyvének is lesz a bemutatója, és lehet, hogy Rá is kíváncsi vagy.. Na, meg nem is tudom, kivel kezdjük.

    VálaszTörlés
  107. 104 Smirgli

    Köszi, amikor lesz időm elolvasom, kíváncsi vagyok rá, des nem szokott a levegőbe beszélni.

    VálaszTörlés
  108. 98. Szengab
    "... A multkor beírtam egy kétéves követést, ami elég ritka, de azt is lefitymáltátok, ..."

    Engem azért nem érdekelt, hogy 2 évnyi paleo alatt a HbA1c még mindig alacsony volt a citált kísérletben, mert mi is ezt állítottuk, hogy 4 évig minden rendben van a vércukorszinttel, alacsony.
    A kérdés az volt, hogy 4-5 év után miért megy fel és hízza vissza az összes leadott kilót az ember és ez ellen mit lehet tenni.

    VálaszTörlés
  109. Rozcsika 108:
    ... azonkívül nem paleósokról szólt, hanem nyugati tápos cukorbetegekről. nyilván ilyenekről 5 éves vizsgálatok is vannak, csak számunkra az nem igazán releváns. :-)

    VálaszTörlés
  110. A paleo utáni visszahízáshoz azt tenném hozzá, hogy nekem kevesebb mint egy évvel a kezdete után megállt a fogyás,
    és végül nem túl nagy meglepetésre le kellett vonnom a következtetést, hogy ha naponta megeszem 2-3 banánt és hetente van valami süti (kókuszlisztből de mindegy), akkor jönnek szépen vissza a kilók.

    Azóta figyelek arra, amit egyébként Posta Renáta blogján leírt, hogy paleo mellett mire érdemes figyelni annak, aki csak fogy, és annak,, aki inkább visszahízza.

    Plusz:
    97. smirgli2014. december 4. 11:54
    "Ami lehet, egyébként semmi problémát nem okoz, de további stimulánsokkal együtt (tea, csoki, kávé) már beleszólhat az anyagcserébe, hormonháztartásba."

    Ezt meg tudom erősíteni,
    nekem évtizedek óta reggel/délelőtt jön meg a havivérzésem (95%-ban),
    Múlt hónapban viszont miután 2 nap alatt befaltam 150gramm tiszta csokit,
    ezt sikerült eltolni ezzel estére.

    VálaszTörlés
  111. 110. Vöröscic
    "... Azóta figyelek arra, amit egyébként Posta Renáta blogján leírt, hogy paleo mellett mire érdemes figyelni annak, aki csak fogy, és annak,, aki inkább visszahízza. ...."

    Ha tudod, hogy mikor írt erről a blogján, dátumot, megírnád, légyszi, hogy mi is elolvashassuk?

    VálaszTörlés
  112. Eddig nem szedtem multivitamint, de gondoltam most kipróbálom, és rendelek egyet az Iherbről. Ti mit szedtek, mit ajánlotok? Köszi!

    VálaszTörlés
  113. 112 Kistörpe

    Life Extension: Two per Day

    VálaszTörlés
  114. Des cikke némi csalódást okozott. Tipikusan az a fajta, amikor "mondjunk rosszat a kávéról" motivációtól hajtva valaki felkutat egy-egy cikket,ami azt állítja, hogy pl. csontritkulást okoz.
    Én is rákerestem, de én eleve metaanalíziseket kerestem, mert ezek az egyes vizsgálatok kilengéseit korrigálják. CSak öt perces keresésessel:
    http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/24196722 : 2014-es metaanalízis, következtetése: nincs összefüggés (We found no significant association between coffee consumption and the risk of hip fracture. A nonlinear association emerged between tea consumption and the risk of hip fracture; individuals drinking 1-4 cups of tea per day exhibited a lower risk of hip fractures than those who drank no tea. The association between 5 daily cups of tea, or more, and hip fracture risk should be investigated.)
    http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC3506234/ : 2012-es meta, bár szeretnék ártalmasnak látni a kávét, sajnos eredményük nem szignifikáns
    http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC3912261/: koreai, 2014-es, 1700 embert vizsgáltak, nemtaláltak kapcsolatot a csonttömeg és a kávézás között
    http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC4153018/: 2013-as, szintén az erőlködő típusú cikk, amely nem talál ugyan szignifikáns kapcsolatot medencecsonttörés és kávéivás között, de azért ragaszukodik hozzá, hogy veszélyes.

    CSak csemegének:
    http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/24279995: 2014-es meta, a kávé csökkenti az összhalálozást

    http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/24201300: 2014-es meta, 3-4 kávéig csökken a kardiovaszkuláris halálozás, a még több kávé és a kardiovaszkuláris halálozás közt nincs kapcsolat

    Nem folytatom, csak jelzem, hogy mielőtt állítunk valamit, érdemes tüzetesebben utánanézni.

    VálaszTörlés
  115. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  116. zsóka vagyok
    Az idén voltam csontritkulás mérésen. 98%osak a csontjaim.Az életkoromhoz képest ez szuper.Napi 4 presso kávét iszom és ketogénezek.Nincsennek kortizolos tüneteim.Ennyit a kávé védelmében.

    VálaszTörlés
  117. 116 Zsóka
    Alátámasztod a kutatásokat. annyit még megjegyeznék, hogy ráadásul ezeket a vizsgálatok olyan embereken végezték, akik nem szednek D- és K2-vitamint, és úgy táplálkoznak, hogy az önmagában csontritkulást okoz. Ha tehát még nekik SEM okoz a kávé csontritkulást, akkor egy paleósnak még annyira sem fog.

    VálaszTörlés
  118. Én most a tetejében ilyen kávét iszom. Azt vettem észre, hogy két hét után sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok.

    Ígérem, hogy nem fogom reklámozásnak használni a blogot a jövőben, de tudjatok róla, hogy még ilyen kávé is van. Két keveréke ennek a kávénak paleo-kompatibilis: a Ghream Coffee (pálmaolajjal) és a Lingzhi Black Coffee
    "Tudományos kutatások és kísérletek minden szempontból megerősítették a ganoderma pozitív hatásait, különös tekintettel vértisztító hatására:javítja a vérkeringést és a sejtek minőségét. Lehetővé teszi, hogy belsőszerveink rendeltetésszerűen működjenek, javítja a gyenge fizikai állapotot és erősíti az immunrendszert. Bizonyítottan hatékony olyan betegségek kezelésében, melyeknek kiváltó oka a rossz vérkeringés.Segít az egészség és az egészséges megjelenés megőrzésében.

    Különösen hangozhat, hogy a ganoderma kétirányú hatással rendelkezik, azaz emelheti és csökkentheti is a vérnyomást. Mivel a ganoderma harmonizálja a szervezet funkcióit, fokozza annak természetes öngyógyító
    képességét,erősítheti az immunrendszert."

    A http://kavevital.dxnnet.com/ oldalon lehet on-leni rendelni, illetve lehet tőlem személyesen is kérni, Budapest területén nem gond a személyes átadás.

    VálaszTörlés
  119. 111.Rozcsika2014. december 4. 14:56

    Természetesen. szerintem az egyik legkorrektebb paleo blog:
    http://paleohedonistaknak.blogspot.hu/

    Amire gondoltam tulajdonképpen két bejegyzés:
    http://paleohedonistaknak.blogspot.hu/2013/03/napi-paleo-31-paleo-etrend-tippek.html
    Ez annak is jó támpont, aki pont fogyni akar.

    És ez pedig direkt:
    http://paleohedonistaknak.blogspot.hu/2013/11/3-tipikus-tevhit-amitol-nem-fogysz.html

    És az összes bejegyzése fogyókúra témában:
    http://paleohedonistaknak.blogspot.hu/search/label/fogy%C3%B3k%C3%BAra?updated-max=2013-06-04T18:31:00%2B02:00&max-results=20&start=21&by-date=false
    (kissé hátralapozva)

    VálaszTörlés
  120. 117. Szengab
    Mióta szoktuk azzal bizonyítani a nyugati táplálkozás nagyszerűségét, hogy vannak olyanok, akik ezen is makkegészségesek maradnak? Eddig az volt az elv, hogy megkerestük azt a valamit, amitől a betegek meggyógyulnak és ha találtunk ilyent, akkor azt találtuk egészségesebbnek, azt ajánlottuk a (még) egészségeseknek is. A beteg embereken segít a paleo?, a TED, a GAPS diéta, tehát ezek jobb étkezések, mint a nyugati táplálkozás.

    A kávéra lefordítva a dolgot, az nem segít az alvásra képtelen embereken, hogy ti remekül alszotok a kávé mellett is, de az már egy fontos info, hogy akinek alvási gondja van és ha leteszi a kávét, akkor ettől az megszűnik. Persze jódszedés nélkül nem olyan könnyű letenni a kávét, mert a kávé nélküli kómázáson egyedül az segít. És akkor újra bejön a képbe, hogy jódhiányos-szelénhiányos mindenki Magyarországon és a jódpótlás a következő téma, amivel a paleóban foglalkozni kell(ene).

    Nem tudom elmondani, hogy mennyivel jobban érzem magam kávé nélkül, nem pörgök, mint egy idióta, halkabban beszélek, kedvesebb vagyok, végre nincs gondom az elalvással, jobban fog az agyam, abbamaradt ez az adrenalinlöket vagy kortizollöket vagy nem tudom mi, amiről korábban már írtam és ami nagyon rossz érzés volt.

    VálaszTörlés
  121. 118. BB
    Ganodermát önmagában is lehet enni, ahhoz nem kell kávé. És úgy sokkal olcsóbb.

    VálaszTörlés
  122. Rozcsika, Valóban lehet enni önmagában is, igazad van :-) Én kávézom is és nem is mondok le róla :-)

    VálaszTörlés
  123. BB, én is iszom a ganodermás kávét és lehet, hogy csak "beképzelem", de valóban sokkal pozitívabb hatása van, mint a hagyományos kávénak:-) Ráadásul az íze is jobb és nem kívánok hozzá kókusztejet, mert önmagában is ihatónak tartom. Mondjuk lehetne kicsit olcsóbb, de annyi minden másra nem költök, hogy ez még belefér.

    VálaszTörlés
  124. Egyébként a tiszta Ganoderma nem olcsóbb, mert nagy koncentrátumban árulják --> 41.920 Ft, 12.290 Ft, 4.320 Ft -- ezek a nagyságrendek 360, 90 és 30 kapszula esetében. A ganodermás kávék 60 tasak x 3 kávé = 180 --> 4.800 Ft.

    GANODERMA (LINGZHI)

    Egy csodálatos gyógynövény

    A Hagyományos Kínai Gyógyászatban évezredek óta megkülönböztetett tisztelet övezi a lingzhi-t. Már a legelső kínai gyógyszerkönyvben, Shennong gyógynövénykönyvében is a legmagasabb minőségű "gyógyszerek" közt szerepel, melyek még huzamosabb ideig történő fogyasztás esetén sem okoznak mérgezést és nincs semmilyen káros mellékhatásuk. Ugyanebben a műben 6 színváltozatát írják le, melyekről mára kiderült, hogy külön gombafajok.
    A vörös színű lingzhi-t a pecsétviaszgombával (Ganoderma lucidum) azonosították, mely javítja az állóképességet, fokozza a szervezet öngyógyító képességét, segít abban, hogy megőrizzük egészségünket, és hosszú életet élhessünk.

    Sikeres termesztés


    A vadon növő Ganoderma nagyon ritka és nehéz begyűjteni. Ha valaki véletlenül rá is bukkan egy-egy példányra, a gomba hatóanyagtartalma legtöbbször már közel sem optimális, emiatt hatása nehezen kiszámítható. Mivel a vadon növő példányok gyűjtése esetleges, így az ebből készült termékek minőségének standardizálása szinte lehetetlen.
    1970-ben a Kiotói Egyetem Élelmiszertudományi Kutató Intézetének egyik technikusa, Dr. Yukio Naoi sikeresen alkalmazta a "spóraszétválasztó termesztési módszert" a Ganoderma termesztésére. A módszert 1975-ben vezették be Ázsiában. Mivel a klíma és a talaj rendkívül kedvező, ez az eljárás mára széles körben elterjedt.

    Sikeres termesztés; A ganoderma varázslatos hatásai:

    A Ganoderma több mint ezer évig a misztériumok ködébe burkolózott. Az emberek csak annyit tudtak, hogy "a Ganoderma megőrzi a fiatalságot, és rendszeres fogyasztás esetén hosszú életet biztosít", de a kínai alkimisták kivételével évszázadokig senki nem fogott tudományos kutatásba, hogy megállapítsa, miért is olyan hatékony.
    Az 1960-as évek végétől kezdődően számos kutatást végeztek a világ minden pontján, melynek következtében - az együttműködő kórházak, egyetemek és gyógyszeripari vállalatok klinikai kísérleteinek segítségével - végre megfejtették kivételes hatékonyságának titkát.

    A ganoderma fontos alkotóelemei:
    Szerves germánium (Ge): Akár másfélszeresére növeli a vér oxigénfelvevő képességét; javíthatja az emésztést, megelőzheti a szövetek elhalását. Dr. Kazuhiko Asai kutatásai szerint a Ganoderma 800-2000 milliomodrészben tartalmaz germániumot. Ez négy-hatszor annyi, mint amennyi a ginszengben (Panax ginseng) található.
    Poliszacharidok: Ezek az egyszerű cukrokból álló óriásmolekulák hatékonyan támogatják az immunrendszer optimális működését. Több gomba-poliszacharid esetében a kutatások tumorgátló hatást igazoltak. Japánban az 1970-es évek végétől törzskönyveztek gomba-poliszacharidokat tartalmazó gyógyszereket, melyeket azóta is a klinikai daganatterápia kiegészítéseként (adjuváns terápia) alkalmaznak.
    Keserű íz: A pecsétviaszgomba keserű ízéért első sorban a különböző triterpének felelősek. Minél magasabb egy gombafaj triterpén tartalma, az íze annál keserűbb. A Ganoderma triterpén vegyületei antivirális hatásúnak bizonyultak.




    A Ganoderma igazolt gyógyhatásai





    A pecsétviaszgomba kiterjedt és kúraszerű alkalmazása

    javítja az immunrendszer működését (immunmoduláns hatású),
    segít a leromlott egészségi állapotú betegek gyógyulásában,
    tumorellenes, kiemelt jelentősége van a gyomor-, a vastagbél-, a máj- és a hasnyálmirigyrák kiegészítő kezelésében
    májvédő,
    kemo- és radiopreventív,
    fekély ellenes,
    vírusellenes,
    magas vérnyomás ellenes,
    koleszterin- és trigliceridszint-csökkentő,
    vérrögképződést gátló,
    antidiabetikus,
    antioxidáns

    hatású

    VálaszTörlés
  125. 123. Panny
    Szerintem végső soron nem drága, mert a kávéval egyben egy gyógyhatású gombát is beszedsz. Én határozottan érzem a jó hatását, nem csak az üzleti érdek beszél belőlem. Ha nem érezném, akkor én képtelen vagyok egy termékkel azonosulni és hülyeségekre rábeszélni az embereket. Egyébként tényleg nagyon finom, és először életemben a Margit krt. 60-ban a Biobarát Bioboltban kínáltak meg vele.

    VálaszTörlés
  126. 120 Rozcsika
    Megjegyzem, nekem a kómázáson a kávé nem segített, lehet, hogy épp azért, mert azt megszokja a szervezet. A jódszedés viszont igen ( bár ahhoz meg lehet, hogy nem szokott a szervezetem). Egyszóval, szerintem tévút az az elmélet, ami a jódot a kávéhoz hasonlítja, azzal, hogy mindkettő emeli a kortizolt. Ez a zöldház másik tévedése szerintem. A jód ugyanis úgy szünteti meg a kómázást ( ami pajzsmirigy alulműködés eredetű), hogy megszünteti a jódhiányt. A kortizolt nem emelheti kórosan, mert én jód mellett remekül tudtam aludni. A ketogén diéta az, ami mellett nem alszik az ember, izomgörcsei vannak stb
    A kávéval én úgy vagyok, hogy nem tudom eldönteni, hasznos vagy káros, de az elhagyása óta nem érzek sem negatív, sem pozitív változást, tehát egész egyszerűen nincs szükségem rá, mert ciszont az elhagyáskor voltak elvonási tüneteim, tehát függőséget okoz.

    VálaszTörlés
  127. BB, azt nem tudod véletlenül, hogy egy adag ilyen ganodermás kávé mennyire erős, azaz mennyi a koffein tartalma?

    VálaszTörlés
  128. 123. Panny:
    Hát, szerintem is nagyon drága. Attól is függ, mennyi gomba van benne. Van már ezerféle ganodermás kávé a piacon, ha valaki mindenáron kávéban akarja bevenni. Nekem van itthon kapszulás ganoderma, kávé nélküli :).

    124. BB:
    Ez hogy is van, 180 kávé jön ki 4800.- Ft-ból? És egy kávéban így mennyi ganoderma van, hány mg?

    VálaszTörlés
  129. Nem jó esetleg ebből egy keveset kávéba keverni?

    http://biogomba.hu/termekek/orlemeny

    Vagy főzetet készíteni és abból egy keveset a kávéba. Akkor pontosan tudjátok, mennyi ganoderma van benne, és hogy olcsóbb-e vagy drágább, annál, amit BB ajánl. Úgy tudom, MLM-en keresztül forgalmazzák, tehát olyan túl olcsó nem lehet.

    VálaszTörlés
  130. Kedves Gábor, és aki még olvassa!

    Nem szeretek úgy fórumozni, hogy nem olvastam el az előző hozzászólásokat, most idő hiányában mégis ezt teszem. (Pedig amúgy jónak tűnik ez a vitafórum, majd a jövőben lehet visszatérek még ide és olvasgatom.) Ugyanis jópár nappal ezelőtt volt egy hozzászólásom a "biztonságos keményítőkkel" és Jaminettel kapcsolatban, és a korrektség kedvéért muszáj újra írnom.
    Olvasgattam Rosedale vitáját Jaminettel a biztonságos keményítő oximoronról (egyébként olvashatatlanul hosszú, ezek aztán bírnak kisregényeket írni...), de közben láttam, Gábor honlapján is van egy rövidített, kivonatolt verzió lefordítva. És az a helyzet, hogy rendesen elbizonytalanodtam. Lehet, hogy mégis Rosedalenek és a vele egyetértőknek adnék igazat, de bevallom, még nem tudok határozottan véleményt formálni, még tovább kell tájékozódnom, olvasgatnom. Mindenesetre ezt el szerettem volna mondani, hogy változott a véleményem. Továbbra is ajánlom a TED könyvet minden ismerősömnek, hiszen aki nem akar ketózisba kerülni, azoknak továbbra is úgy gondolom, nagyon is jó az.
    Szóval Jamineték sem tévedhetetlenek, a könyvük kiadása óta több dologban is változott már a véleményük, pl. megadózisú mesterséges jódpótlás, vagy pl. az átmeneti böjtölés alatti MCT/kókuszolaj fogyasztás (most már ők is elismerik, minden kalóriabevitel leállítja az autofágiát, tehát aki böjtöl és ki szeretné használni a rettentő egészséges autofágia jelenségét, semmit nem szabad ennie), vagy pl. ők nagyon félnek az omega-3 zsírsavaktól is, azzal a fejezettel sem értek egyet sokmindenben.
    Folyt. köv.

    VálaszTörlés
  131. Még egy kis infó magamról, hogy állok most a ketózissal:
    Bár ne találtam volna soha annak a bizonyos Eszternek a facebook-csoportjára és cikkeire!!! Én eleinte aszerint próbáltam átállni, ettem minden étkezéshez egy kis rizst (mérleggel mérgettem...), hogy a szükséges kis szénhidrát azért meglegyen az agyamnak, vörösvértesteknek stb. (a Szénhidráthiány? c. cikk alapján), emellett minimálisra levittem a fehérjebevitelt is, ami szintén óriási hülyeség volt, mert pont, hogy az átállás első heteiben extra sok fehérje kell, hogy az izomvesztést megelőzzük. (Nagyon sok sót, vizet, magnéziumot is kell fogyasztani.) Mindennek az lett eredménye, hogy jó másfél hétig kortizolban úszott a szervezetem az óriási stressz miatt, hiszen nem volt elég szénhidrát a szénhidrát-üzemmódhoz, de annyira épp elég volt, hogy a ketózist meggátolja! Így megtapasztalhattam, milyen, amikor egy sportoló be van koxolva mint az állat... Kortizol... Szinte semmit nem aludtam, mégse voltam fáradt (pedig egyik napról a másikra letettem kávét, teát, kakaót szintén az ajánlása miatt), pörögtem ezerrel, reflexeim, éberségem mint egy vadászkopóé, úgy mentek az edzések, hogy el se akartam hinni, utána soha semmi izomláz/fájdalom, hiszen a kortizol gyulladáscsökkentő hatású is, sosem éreztem fájdalmat, kicsit agresszívabb is lettem... Most viszont hogy az elmúlt kb. 1 héten végre tényleg ketózisba kerültem, egyből jött az összeomlás, fáradt vagyok, kávézok stb., pár napja nem is edzek, hogy kiheverjem, bár még mindig nem alszom tökéletesen, de azért már egyre jobb a helyzet. Sajnos a kortizol bontott mindent, zsírt és izmot is, 60 kiló alá mentem, de ez legalább annyira izom-, mint zsírvesztés... ezt most jól elcsesztem. Pedig olvastam cikkeket arról (meg magamtól is tudtam),hogy a lehető legrosszabb, amit tehetünk, az a limbózás a szénhidrát- és zsírüzemmód között, mégis buta voltam és két szék közt a földre estem, ez van, amikor az ember ellenőrizetlenül megbízik egy forrásban.
    Elkezdtem komolyan szakirodalmazni a ketózisról, és két jó angol nyelvű facebook-csoportba is beléptem. A tápanyagtáblázatuk alapján kb. 27 g szénhidrátot ehetek egy nap, különben kiesek a ketózisból. Minimum 110 g fehérjét meg kell ennem egy nap. A zsír az széles tartományban mozoghat, fogyási ill. testsúlymegtartási célok szerint rugalmasan.
    Eszter diktatórikus csoportjából természetesen kiléptem. Én megpróbáltam ott értelmesen vitázni, higgadtan, minden állításomhoz igyekeztem tudományos vizsgálatot linkelni. Sosem a levegőbe beszéltem. A válasz, amit kaptam, mellébeszélés, a konkrét kérdéseimre semmi konkrét válasz (adat), a végén még lehordás is, hogy szálljak magamba, én vagyok az önfejű, ezért voltam másfél hétig szörnyen (pedig pont, hogy mindenben Eszter tanácsait követtem, és akkor lettem végre jobban, amikor teljesen az ellenkezőjét kezdtem csinálni: semmi keményítő, sok fehérje, újra a megszokott kávé-tea stb.)

    VálaszTörlés
  132. Mellesleg pl. az is aggodalmam volt, hogy amikor ketózisban kialakul a fiziológiás inzulinrezisztencia, a keményítő vajon mennyire veszélyes?! Ezzel a fiziológiás inzulinrezisztenciával nincs baj egész addig, amíg az ember alig fogyaszt szénhidrátot, de amint elkezdünk egy kis „biztonságos keményítőt” enni ketogén diétában, hiába manőverezünk ilyen glikémiás indexet csökkentő praktikákkal, mint zsírral, savanyúsággal, zöldségekkel, ecettel együtt fogyasztás, úgy gondolom, az inzulinrezisztencia miatt sokkal nagyobb vércukor- és inzulinkilengéseket okozhat, így ketózisban a keményítő különösen veszélyes, ellenben a TED diétának pont ez a lényege, hogy lehet fogyasztani mérsékelt mennyiségű keményítőt, mert aki eszerint táplálkozik, a lehető legjobb lesz az inzulinérzékenysége, és annak tényleg nem baj minden étkezéshez egy kis keményítő, gyorsan feldolgozza a szervezet. De ezt belemosni a ketogén diétába szerintem borzasztó veszélyes. (Kérdeztem pl. ezt is abban a csoportban, valaki mérette-e már a HbA1c-t, persze senki.)
    Szóval ha van itt valaki, aki ketózik, azt javaslom, érdemes inkább az angol nyelvű szakirodalmat olvasgatni, nem egy ember saját elméletét kritika nélkül elfogadni (én is jól megszívtam ezzel).

    VálaszTörlés
  133. 129. Tara:

    Persze, akár ez is jó lehet, kávé nélkül is, csak mennyi időre elég egy ilyen 20 gr-os üvegcse? Mert ha egy hét alatt elfogy, akkor ott vagyunk, ahol a part szakad :). Csak mokkáskanálnyi adagolást írtak itt, azt nem találom, hogy hány mg vagy gramm javasolt naponta. Már ha valaki mindenáron akar ilyen gombit enni :)

    VálaszTörlés
  134. Még egy utolsó komment részemről, mennyire vigyázni kell a zöldházas cikkekkel: Eszter nyíltan leírta a csoportjában – amiből egyébként a neki nem tetsző embereket egyszerűen kidobálja -, hogy ő elolvasott többszázezer (!!!) oldalnyi tankönyvet, vizsgálatot, de nem tudja már, mit hol olvasott, csak a fejében állt össze az elmélete; és közben az ebbe nem passzoló vizsgálatokat nem veszi figyelembe! Hiszen a tudomány tele van rossz, szemét vizsgálatokkal! Ami kutatásokat én linkeltem, azokra vagy nem reagált, vagy annyit írt, hogy azok rossz vizsgálatok, de arról egy szót sem szólt, hogy miért is volt rosszul megtervezett/kivitelezett/értelmezett az a vizsgálat? Szóval: legyetek óvatosak!
    Már vagy egy hete kiléptem a csoportból, nem tudom, mi folyik ott távozásom óta, abszolút nem is érdekel. Így is túl sok időm ment rá a meddő vitákra, ráadásul mindig jól fel is húztam magam. Én csak az igazi szakirodalmat vagyok hajlandó olvasni, tényleg nagy szerencsétlenség volt számomra, hogy rábukkantam arra az oldalra, és sokáig az alapján próbálkoztam a ketózissal.

    VálaszTörlés
  135. Nekem fél évig volt elég kb. Nem kevés egyáltalán (a kisebbik üvegről beszélek). A magas vérnyomásra felírt gyógyszereket szerettem volna kiváltani vele, de nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet. Lehet, hogy a korábbi kommentemben félreérthető volt, nem ezt a terméket, hanem a ganodermás kávét árulják MLM (multilevel marketing - lásd Amway) formában. Nyilván az a drágább.

    VálaszTörlés
  136. 131. Ivancsó Isti
    "... megtapasztalhattam, milyen, amikor egy sportoló be van koxolva mint az állat... Kortizol... Szinte semmit nem aludtam, mégse voltam fáradt (pedig egyik napról a másikra letettem kávét, teát, kakaót szintén az ajánlása miatt), pörögtem ezerrel, reflexeim, éberségem mint egy vadászkopóé, úgy mentek az edzések, hogy el se akartam hinni, utána soha semmi izomláz/fájdalom, hiszen a kortizol gyulladáscsökkentő hatású is, sosem éreztem fájdalmat, kicsit agresszívabb is lettem... "

    Tetszett ez a leírásod erről az állapotról, én versenylónak írtam le magam, Te vadászkopónak, vicces. A mega dózisú jód felerősítette nálam ezt a felspannolt állapotot, nekem segített abban, hogy felismerjem, hogy ez mégsem egy jó állapot, először örül az ember neki, de aztán kikészül tőle. Jód nélkül lehet, hogy most is kínlódnék, mert nem tudnám, hogy ez abnormális.

    Mi az új vélemény Jamineték fórumán, én még a könyvükben leírt 1 mg káliumjodidnál tartok, jónak tartják a 12,5 mg mega jódot vagy sem?
    Az angolnyelvű fórumokon mit írnak a blogozók, hogy lefogytak attól, hogy paleo után visszavettek pár dolgot, mint a savanyított tejterméket, vajat, rizst, burgonyát? Mondjuk 2 év múlva mi lett a keményítőevés következménye.
    Már akartam kérdezni egy ketogénen lévő valakitől, de nem mertem, hogy nem olyan szagú a szája minden ketogénezőnek, mint mikor éhes az ember, olyan speciálisan büdös?
    Köszi a hosszú beszámolót.

    VálaszTörlés
  137. Ivancsó Isti
    Nagyon érdekes, amit írsz. Majd később részletesebben válaszolok, egyelőre csak annyit, hogy én ezeket az ajánlásokat csak részben követtem, de sok tekintetben pontosan ezeket észlelem. Pl zsír- és egyaránt izomvesztés. Én szerintem nem is kerültem ketogén állapotba, de tán a határra igen, és nekem is borzalmas kortizolos tüneteim lettek. Én is arra jutottam, hogy vagy zsír, vagy ch üzemmódban van az ember, a határ a legrosszabb dolog. A ciklikusság, vagyis a ch visszatöltés a zöldház szerint nem jó dolog.

    De úgy tudom, Descalceznek más erről a véleménye. Hogy az időszakos ketózis normális a természeti embernél. Tényleg, Des, hogy van ez?

    VálaszTörlés
  138. 134. Ivancsó Isti
    Nem újdonság, amikor a jódról linkeltem cikkeket, egyszerűen nem vette figyelembe, hanem hirtelen kikeresett, hagyományos orvosi szemléletet képviselő cikkeket dobott oda cáfolatul, abszolút nem volt képben a jód-kutatásról, csak a prekoncepcióit próbálta alátámasztani ezekkel. Szóval, nekem eleve nem hiteles a módszere, ez nem tudományos módszer.

    VálaszTörlés
  139. Rákerestem a csoportjukban (Perfect Health Diet) "iodine" keresőszóval, ezt találtam, korábban írta valaki:
    "I know that Paul Jaminet has changed his mind about the amount of iodine to supplement since he wrote the book. I know he now recommends 225 mcg per day along with seafood. (...)is there a PHD article about why Paul Jaminet changed his mind about the amount of iodine for daily supplementation? (...)225 is what he says currently, but in the book he said 1 mg and 12 mg for chronic infections." tehát: már MIKROgrammos nagyságrendben ajánlja, nem MILLIgrammokat.
    Valaki válasza: " I think it was because a (too high) iodine intake can cause thyroid issues." Hát mondjuk ebben nincs semmi meglepő.
    Meg valaki ezt a cikket posztolta a témában: http://suppversity.blogspot.hu/2013/06/iodine-reduction-in-hepatic-deiodinase.html

    A facebook-csoportban nem olvastam kifejezetten ilyen beszámolókat, hogy a paleóról TED-ra átállás milyen javulásokat okozott. A könyvben viszont sok ilyen esetismertetés van (hiszen a magyarul megjelent könyv már a második amerikai kiadás fordítása, ezért tudtak belerakni olvasói visszajelzéseket), de a csoport leginkább arról szól, hogy tudományos ill. ismeretterjesztő cikkeket, híreket posztolnak, ami nagyon jó! (Mondjuk mostanában, mióta a ketogén vonalon vagyok, nem nézegettem ezeket.) Emellett persze fotókat posztolnak a főztjeikről, meg személyes kérdéseket is szoktak feltenni.

    Nekem a legelején volt kb. 1-2 reggel büdös a leheletem, de azóta nem.

    VálaszTörlés
  140. @MW: Az a durva, hogy folyton azt hangoztatja, hogy több száz (!!!) embert megmentett. Én pár hétig voltam a csoportban, semmi pozitív visszajelzést nem láttam, csak arról szól az egész csoport, hogy kinek mi baja van, mindenki szenved. Kivéve azokat, akik nem követik az ajánlásait :)
    Írtam ki pl. egy ilyesmi posztot a csoportban, hogy "Aki tényleg JÓL van a ketogén táplálkozáson, légyszi írjon kommentben valami pozitív megerősítést, hogy érdemes csinálni!" - 3100-an vannak a csoportban, erre a posztra két ember írt pozitív visszajelzést: egyikőjük sem az ottani ajánlásokat követi... Az egyikkel Eszter össze is veszett emiatt és kipenderítette a csoportból.
    Ahogy beléptem, kezdettől fogva azt láttam, hogy a csoportvezető pszichésen nem százas. Emiatt már az első napokban ki akartam lépni, de aztán - sajnos - maradtam.

    VálaszTörlés
  141. Üdv, Isti, örülök, hogy ilyen tisztán látod a "zöldházas" helyzetet.

    VálaszTörlés
  142. Az időszakos ketózis az teljesen más dolog lehet: mondjuk a nyári-ősz eleji időszakban a sok gyümölcs-zöldség miatt kiléphetnek a ketózisból, de aztán ősztől nyár elejéig újra ketó. Ilyen vonatkozásban a természeti népekről a nemrég megjelent "A paleon túl" c. könyvben olvastam (Sáfrán Mihály írta), de csak említés szintjén, nem sok konkrétum volt a könyvben, úgy emlékszem inkább csak feltételezés volt, hogy így élhettek...
    Ellenben a rövidtávú ciklikusság, pl. heti egyszeri szénhidrátvisszatöltés, az más dolog. Azt olvastam sportolók szoktak ilyen módszerekkel élni, több kivitelezési módja is van, de ez is olyan részterület, aminek még nem néztem részletesen utána, mert egyelőre nem érdekelt.
    A limbózás pedig a harmadik dolog, az se nem ketózis, se nem rendes szénhidrát-üzemmód, hanem önemésztés kortizol által. Vagyis tehát mégiscsak szénhidrát-üzemmód, csak éppen nem kívülről bevitt szénhidrátból, hanem izombontásból :(

    VálaszTörlés
  143. zsóka vagyok
    4 éve ketogénen,vagy ketogénszerü étkezésen. .Nem számolom a fehérje-zsír arányt.Kevés CH-t fogyasztok.A keményítőt kerülöm.Kávézom.Sokat mozgok.Nincs izom vesztésem.A kortizol tünetek elkerülnek.Köszönöm jól vagyok.Nem érzem,hogy 57 lennék.Éljen a paleo-ketogén!

    VálaszTörlés
  144. Cicó és Panny, az alábbi szöveget az oldalamról idézem válaszként. Továbbá azt tudom ígérni, hogy meg fogom érdeklődni a koffein és ganoderma arányt. A DXN valóban Multi Level Marketing rendszerben működik, ami általában visszatartó erő tud lenni, és ezt megértem, mert bennem is motoszkáltak hasonló fenntartások. Ha elolvassátok a kávé árára vonatkozó részletezést, akkor láthatjátok, hogy aki - nevezhetjük luxusnak - ilyen kávéra költ, az azért elég jó áron is meg tudja vásárolni pl., ha törzsvásárlónak regisztrál. A szükség, jobban mondva a munkalehetőség hiánya - főleg nyugdíjasként!!! - nagy úr, ezért kezdtem el ezzel az üzlettel foglalkozni.
    "..., és akkor jön a kérdés, hogy a kávé mennyibe kerül? A garnoderma kávé drága - fogalmazzuk meg első körben magunkban, pedig az alábbi számolás az igaz (általánosítva) és még a gomba által kapunk egy igazoltan az egészségünkre kiválóan ható szert.
    A doboz kávé ajánlott eladási ára 4800,- Ft. Egy zacskó így 240,- Ft és ezt osztjuk 3-4 adaggal. Így egy kávé 60-80,- Ft-ba kerül.

    Törzsvásárlóknál (regisztrált tagok) a kávé 3800,- Ft. Egy zacskó így 190,- Ft, ezt osztva 3-4 adagra. Így egy kávé 47-63,- Ft-ba kerül. Ebben az esetben igaz lehet a kb. 55,- Ft."

    Egy másik éppen tárgyalt fenti témához hadd fűzzem hozzá, hogy én az elmúlt 5 évben sokféle formáját űztem a paleonak. Az én szervezetem az utóbbi nyáron űzött sok fehérjés paleora - hasmenéssel reagált, a cukrom is emelkedett, de még nem vészes tartományba, tehát nem kellett visszavenni a cukorgyógyszereket. A Zöld házas beszélgetések vezettek rá akkor engem arra, hogy az én szervezetem - hangsúlyozom az enyém!!! - nagyon meghálálja a zöldségek nagyobb mennyiségben való evését. Érdekességként írom, hogy a lezajlott Hashimotom mellett az orvosom - nem ajánlotta ketogénezést. Már beszéltem vele a paleoról, mert felhomályosítottam, hogy ő azt ír elő, ha eddig nem tudta volna :-))) Annyiban kivételként kell az engem kezelni, hogy írva és mond kettő darab lezajlott Hashimotossal találkoztam a paleos fórumokon.

    VálaszTörlés
  145. 113. Tóth I
    Köszönöm!

    VálaszTörlés
  146. Megnéztem a LEF oldalán a Two per Day multit, és azt írják, hogy szóját tartalmaz, amihez viszont nincs odaírva, hogy Non-Gmo, és az sincs ráírva, hogy gluténmentes lenne. Ebből én arra következtetek, hogy GMO a szója, és glutén is van benne, különben nagy büszkén ráírták volna, hogy nincsnenek benne ilyenek. :-( Pedig az összetevők valóban nagyon jól néznek ki benne.

    Írjatok még lécci, ha szed valaki mást! Köszi!

    VálaszTörlés
  147. 135. Tara:

    Fél év az nagyon szép. Pláne a kisebbik üveggel. Kár, hogy nem használt, amire akartad. Másra azért még jó lehetett :). Nem mintha most annyira akarnék szedni, szedek elég vackot :), de jó tudni, hogy ilyen is van, és hogy meddig elég. Mindenesetre köszi.
    És hogy vagy mostanában? Sikerült a vérnyomásodat azért valahogyan rendezni?

    144. BB:

    Köszönöm, amiket leírtál, végül is 55-60 Ft már tényleg nem drága, pláne, hogy egy egészségvédő szert is kapsz a kávéval együtt. Köszi, ha utánanézel a gombamennyiségnek is.

    VálaszTörlés
  148. zsókavagyok 143:
    Még az is lehet, hogy ketogénen, vagy "ketongénszerű" étkezésen vagy, de ezt így mindenféle arányok, mennyiségek nélkül elég necces kijelenteni. :-)

    Egyébként ISTI, légyszi világosíts már fel, hogy ki ketogénezik voltaképpen, milyen arányok érvényesek akkor ketóban és paleóban, ill. TED-ban. Köszi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyébként meg nem önmagában a ketogénnel van a baj, hanem ha valaki rosszul csinálja. Lásd pl. a TCS-féle ketogénnek nevezett fehérjediétát.

      Törlés
  149. 132. Ivancsó Isti
    "... Ezzel a fiziológiás inzulinrezisztenciával nincs baj egész addig, amíg az ember alig fogyaszt szénhidrátot ... ellenben a TED diétának pont ez a lényege, hogy lehet fogyasztani mérsékelt mennyiségű keményítőt, mert aki eszerint táplálkozik, a lehető legjobb lesz az inzulinérzékenysége, és annak tényleg nem baj minden étkezéshez egy kis keményítő, gyorsan feldolgozza a szervezet. ..."

    Akár ez a fiziológiás inzulinrezisztencia is lehet oka a visszahízásunknak, ilyen a paleoban is van, ki tudja, lehet, hogy 4-5 év paleo után már egy kiskanál méztől vagy a 85%-os keserű csoki demerera barnacukrától is úgy felugrik a vércukor és inzulinszint, mint egy cukorbetegnél, míg a paleo elején ez nem volt.
    Ezt most Isti Te nem érted, hogy ezt miért írtam, mert nem tudod, hogy itt hetek óta arra keressük a választ, hogy miért híztak vissza páran (? fő) 4-5 évnyi paleo után annyit, mint amit a paleo elején leadtak. A HbA1c is 5,4% (4-6) az 5 alatti helyett.

    VálaszTörlés
  150. A magas HbA1c az baj.
    Igen, a TED könyv szénhidrát-fejezetében a túl alacsony CH-bevitel káros következményeiről is szó van: ilyenkor valamilyen mértékben kialakul a szervezetben inzulinrezisztencia. (Azt nem részletezi a könyv, melyik szervben mennyire, és hány gramm CH mellett; kár, érdekes lenne, és ennek sem néztem még utána, van-e egyáltalán ilyesmi vizsgálat. De a lényeg, hogy nem kell teljes ketózisban lenni ahhoz, hogy valamennyire létrejöhessen bárkiben inzulinrezisztencia alacsony CH-bevitel hatására. A ketózis csak a spektrum vége, amikor már a legtöbb szerv nagymértékben inzulinrezisztens lesz.) És igen, ilyenkor a megevett, felszívódott CH sokkal jobban megemeli a vércukrot, mire a máj feldolgozza és glikogénként raktározza, ill. a nem inzulinrezisztens szervek (pl. agy) elhasználja. Ez ismert veszélye a low-carbnak.
    A vércukorkilengés nagyon káros, mint tudjuk. Idézek: „Az étkezés utáni magas vércukorszint még a nem cukorbetegeknél is idegkárosodást okoz, nagyban növeli az agyvérzés és a rák kockázatát.” (Természetesen hivatkozásokkal szerepel a könyvben.)
    Ezzel szemben Jamineték kiszámolták, hogy kb. napi hány gramm lehet a „természetes glukózbevitel”: ez azt jelenti, hogy mi az a pont, ahol még nem is viszünk be fölösleges glukózból származó energiát (amit el kéne raktározni zsírba, vagy kórosan nagy inzulinválaszt adna), viszont nem is kényszerítjük a májat glukoneogenezisre. Így lesz ideális a szervezet inzulinérzékenysége. Van a könyvben erről egy ábra is, van egy ilyen metszéspont, amit ők ideális CH-bevitelnek tartanak – se nem túl sok, se nem túl kevés. Ezért hívják ezt a TED-et „mérsékelt CH”-nak, és nem alacsonynak, mint az eredeti paleó. Ez szerintük napi 600 kilokalória CH, tehát 150 gramm ülő életmódú embernek, amihez persze jönnek még a speciális igények, pl. sport, betegség, sebgyógyulás stb. De az is fontos, hogy nagyrészt, kb. 85%-ban glukóz legyen, tehát keményítő, és max 15%-ban fruktóz, tehát semmi méz meg egyéb magas fruktóztartalmú dolgok, gyümölcsöt is érdemes visszafogni, a mai nemesített édes gyümölcsök is fruktózbombák. Ezt is részletezik, hogy a fruktóz miért nagyon toxikus, sokkal rosszabb, mint a glukóz, mellesleg semmi szerepe nincs az emberi szervezetben, a máj egyből átalakítja glukózzá vagy zsírrá, a szervek nem használják fel. Szóval az tévedés, hogy zöldség-gyümölcsből lehet fedezni NEM KETÓZISBAN LÉVŐ személynek a CH-bevitelét: hiszen zöldségből egyszerűen képtelenség annyit enni egy nap, hogy elég legyen a rendes CH-üzemmódhoz, inzulinrezisztencia nélkül, annyira alacsony a nettó (felszívódó, nem rost) CH-tartalmuk (nem a cukros zöldségekről beszélek, mint cékla, ld. lent), ugyanakkor a sok gyümölcs meg rengeteg fruktózt jelent.
    Jamineték számításai szerint tehát napi kb. 45 dkg fehér rizs, krumpli, sütőtök, taró vagy édesburgonya (ezek a biztonságos keményítők), emellett napi másik 45 dkg cukortartalmú növény: cékla, répa, gyümölcsök, bogyók, az ideális. Alacsony kalóriatartalmú zöldségekből meg bármennyit lehet.
    Én most úgy gondolom, nincs jó köztes megoldás. A két járható út: vagy rendes ketózis, nagyon-nagyon minimális CH-bevitellel (csak egy kis zöldség, de nagyon kevés!), hogy ne legyen semmi vércukorkilengés ebben a potenciálisan veszélyes anyagcsereállapotban, vagy a TED mérsékelt CH-bevitele, ami ideális, nagyon jó inzulinérzékenységet eredményez; ugyanakkor hátránya, hogy még így is okoz kis vércukoremelkedéseket étkezés utáni kisebb időkre, ezért a ketózis ilyen szempontból jobb…
    Azt hiszem, olvasgatom tovább Rosedale és Jaminet hosszas vitalevelezését a kérdésről… :) Mindenesetre ha nem jön közbe semmi gond, akkor én pár hónapig most mindenképp folytatom a ketózist, ha már így belekezdtem, és végre tényleg ketózisban is vagyok. Minél többet olvasok róla, annál meggyőzőbb, hogy ez az „ultimate” táplálkozás :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért 45 dkg a cukortartalmú növény is, mert természetesen ezekben nem csak fruktóz van, hanem glukóz is, így jön ki nagyjából a 85%-15%. Vannak erről táblázatok, hogy melyik zöldség-gyümölcsben milyen arányban van glukóz/fruktóz -> minél nagyobb az arány, annál jobb. (Meg persze a káliumtartalom stb.)

      Törlés
  151. 150. Ivancsó Isti
    A Jamineték TED könyvének 10. fejezetében nekem az volt a nagy megvilágosodás, hogy ha az ember nem eszik elegendő glükózt, keményítős növényt, akkor is le lesz az gyártva, csak a fehérjékből, a máj által. És ez sokkal nehezebb feladat, mint a rizsben található szénhidrátot/keményítőt feldolgozni. 4-5 évnyi ilyen plusz dolgoztatása a májnak a paleo alatt ...., lehet, hogy ebbe fáradt bele és bolondult meg, hogy mennyi glükózt is kell neki akkor legyártania vagy tényleg túl sok volt a fehérjebevitelünk és a feleslegből is glükóz lett legyártva, ezért nőtt a vércukorszintünk. Az a vicc, hogy Descalcez eleget mondogatta ezt nekünk, meg olvastam is róla, de valahogy most állt össze a kép, hogy ez rám is vonatkozik (fotelpaleos), nemcsak a sportolókra, akiknek több szénhidrátra van szükségük.
    Amióta a tányéromon csak annyi hús lehet, amennyi növényi eredetű élelem, azóta én újra jó étvággyal tudok enni és teljesen lenyugodtam, jó a hangulatom. Aztán majd kiderül, hogy képes vagyok-e jól belőni a keményítőmennyiségeket, hogy ne hízzak el a TED-en.

    VálaszTörlés
  152. 137. MW

    Arról beszéltem, hogy a növekedési hormon is zsírégető üzemmódba tudja kapcsolni a szervezetet. (blokkolja a vázizomzatban a cukorfelvételt) A kitavai tanulmányban meg le van írva, mennyi a reggeli inzulin meg cukorszintjük. Ők reggelre teljesen átállnak zsír üzemre, nekünk is ilyen értékeket kellene produkálni. Azonban ha este sok a nassolás, akkor nem lesz növekedési hormon, mert az inulin a spajzolással van elfoglalva.... Mert ugye azért az 1600 kcal az nem olyan sok, főleg ha egész nap cipekednek, fáramásznak, kertet művelnek stb.

    Ami pedig a ketós kísérleted illeti, azért kemény szénhidrátégető üzemben voltál. Az átállás meg nem megy egyik napról a másikra, főleg hogy a kávét is ugyanakkor tetted le. Napokban egy szlovák ketós oldalt olvasgatok, http://www.vladozlatos.com/blog/clanky-o-zdravi/odstrante-svoju-metabolicku-negramotnost.html ők azt írják, hogy aktív testtömegre (zsírmentes) 1 g CH-t ajánlanak, sportolók is csak max. 1.5 g-ot. Az előbbi linken épp egy olyan esetet is leír, ahol 1-es típusú cukorbeteg inzulinadagját 38-ról 12-14 re levitték (csak éjszakai), valamint a HbA1c 5.2 re ment le, miközben 1-es típusú cukorbetegknél 8 alá szinte lehetetlen levinni. Viszont náluk a fokozatos szoktatás a lényeg, így nem pánikol a szervezet. Érdekességképp, az első kommentelő 3 éve paleózik, majd beszámol az itt is sokat emlegetett reggeli emelkedett vércukorról.... (tehát nem csak itt ez a téma)

    VálaszTörlés
  153. 147. Macskacicó: köszönöm, jól vagyok. A vérnyomásom ugyanolyan, mint régen, teljesen rendben van - de csak gyógyszerrel. Remélem, te is jól vagy:) Magnéziumot szedek és algákat, semmi más kiegészítőt nem.

    VálaszTörlés
  154. Nem tudom, ki mennyi fehérjét eszik, de én nem értem ezt a fehérje-aggodalmat. A toxicitás határa kb. 230 gramm/nap bevitelnél kezdődik (kb. ekkor tetőzik a máj ammóniából karbamidot képző tevékenysége), "normális" ember szerintem kizárt, hogy ennyi fehérjét egyen. Számoljátok ki, ehhez mennyi húst kéne egy nap megenni. Én most ketózisban nagyrészt állati eredetű élelmet eszek (növényi: avokádó, kókuszzsír, olajbogyó, olajos magvak, egy kis zöldség), de így sem olyan egyszerű elérni akár 120 gramm/nap fehérjét sem, napi 3 étkezéssel...
    A fehérje nagyon is sok mindenhez kell és rengeteg fontos hatása van.
    Pl. ebben a cikkben írják, miért túl kevés a hivatalos fehérje-ajánlás, annak idején rosszul határozták meg a nitrogénminimumot: http://www.ketotic.org/2014/01/how-much-protein-is-enough.html
    Itt egy másik cikk arról, hogy a tudósok is vitatkoznak arról, mennyi az elég, ill. mennyi az optimális: http://www.ketogenic-diet-resource.com/daily-protein-requirement.html
    Dietary protein does not negatively impact blood glucose control: http://caloriesproper.com/dietary-protein-does-not-negatively-impact-blood-glucose-control/
    (Ugyaninnen még egy cikk: http://caloriesproper.com/dietary-protein-ketosis-and-appetite-control/ )
    És linkelhetnék még rengeteg mindent, csak érdekességképp még két dolog, azoknak akik ráérnek olvasgatni és érdekli:
    http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/23410526
    http://cancerres.aacrjournals.org/content/71/13/4484.long

    VálaszTörlés
  155. Isti

    Lehet, hogy neked nem vált be az Eszter-féle ketogén, de nekem meg szerintem az átlagnak, aki nem sportol annyit, nagyon jól működhet. Én a cikkei elolvasása után, bő egy hónapja emeltem kicsit a ch-n, csökkentettem a fehérjén és több zöldséget és kókuszzsírt eszem. Itt folyamatosan posztoltam az éhohmi vc értéket. Hétről hétre lejjebb ment. 5.3-6,6-ról ment le 3,8-4,4 közé. Altató nélkül alszom két hete. Igaz néha felébredek, de vissza tudok aludni.
    És a közel két év paleóval az alap problémáim semmit nem javultak(IBS, gyulladásos bélbetegség...stb), most kezdek tünetmentes lenni.

    Nem tisztem Esztert védeni, de nem tisztességes az, hogy itt elkezdted őt lejáratni. A véleményedre és a tapasztalataidra ugyanakkor én is kíváncsi vagyok...

    VálaszTörlés
  156. 155. Tóth I
    Én meg úgy látom, hogy ott, a csoportban is, egyre többen panaszkodnak erre, a szerzője szóhasználatával "okos paleónak" vagy "clean eatingnek" nevezett étrendre. Hogy állandó kortizolos tüneteik vannak, felspanoltság, nem tudnak aludni, mikor múlik már ez el. Hogy pontosan melyik eleme (fehérjecsökkentés, kávé elhagyása, kalória megvonás, nyers ételek preferenciája stb) okozza ezt, azt én sem tudom, de még így, a mindössze október elejétől megemelt szénhidráttal (azelőtt simán 20-30 gramm ch mellett ketóztak ott az emberek, a csoport vezetője is, akkor logikusan már rég mellékvese kimerülésben kell szenvedniük, nem igaz?). A szerző október elején leközölte a szénhidráthiányról szóló cikkét, azelőtt semmi Jaminet vagy TED diéta nem tette oda be a lábát, mind a fehérje, mind a ch minimalizálásáról volt szó. Az is gond, hogy a cikkek tartalma állandóan módosul, senki nem tudja, mi volt az eredeti, aki akkor csöppen oda, azt hihetné, mindig is a biztonságos keményítőkről volt szó, meg az 50 gramm minimum ch-ról. Most ez a vezérfonal, két hónapja még más volt.
    A "százával meggyógyított" emberek meg egyszerűen hazugság, vagy legjobb esetben is képzelgés, pontosan, ahogy Isti is észrevette.
    És ugyan, hova menjenek az emberek "lejáratni" illetve panaszkodni, ha egyszer egyetlen ellenvélemény után is ki vannak rugdosva onnan?

    VálaszTörlés
  157. Ivancsó Isti hazudik, de legalább ferdít mind a csoporttal mind a tevékenységemmel mind a azzal kapcsolatban, hogy ő mit tartott az ajánlásokból, mert megsértődött rám (ott is szét kommentelt mindent amúgy) és kilépett a csoportból. Akit érdekel az igazság csatlakozzon és olvasson el mindent, semmit nem töröltem, ott áll fehéren feketén. A jelenlegi fúrásával csak azt éri el, hogy bizonyos emberek bizalma megrendülhet bennem és ezért nem is kér segítséget, vagy nem lép be. Rendben van, így kevesebb ingyenes munkám lesz, viszont ez annak a lelkiismeretét terheli aki így viselkedik. A bosszú már csak ilyen. Mindenki megnyugodhat amúgy. Nincs kedvem ennyi támadásnak és rosszindulatnak kitenni magam, így abbahagyom ezt a munkát, úgyis felemésztette a saját életem, így lassan kivonom magam az egészből. Az elmúlt 3 hét szinte csak erről szólt és valahol ebben a blogban kezdődött és ennek a Paleolit Életmód Magazin egyik munkatársának indokolatlan személyeskedésével párhuzamban. Akit ki is raktam miután az Asperger szindrómát elemezgette velem kapcsolatban. Ezt is nyugodtan elolvashatja aki akarja. Nem kell a hátam mögötti kibeszéléssel foglalatoskodni. Szememben sokan leminősítették magukat az elmúlt hetekben akiket nagyra tartottam, míg másokat pedig megismerve nagyra tartok, de ez az én magánügyem. Csalódtam és úgy látom az egész magyar paleolit mozgalom önmagát fogja elintézni, pedig sokaknak segíthet, segíthetett volna. Mindenesetre az sem véletlen ha a csoportomban feltették a kérdést hogy hogyan nevezzük magunkat ha a paleolit előtag kezd ciki lenni. Ez szomorú, ahogy sok minden az és ez egy folyamat egyetlen megállója csupán, amit nem a kérdező gerjesztett, ő is csak megtapasztalta, mint sokan. Én mindenesetre leválok a mozgalomról, ugyan csak egy senki vagyok és meggondolatlanul írok és hazudozok arról hány embernek segítettem, ahogy itt írták egyesek. Úgy látom, hogy itt a pénzérdekek és nem az ésszerűség és nem a tapasztalat a mozgatóerő. Ebből kimaradok. Én meg egy olyan emberen nem néznék át aki olyan okos, mint Des. Persze meg lehet tenni, de nem érdemes. Ezt tapasztalva én nem mennék bele tudományos vitákba, ez itt nem az, ez az értelmes emberek lesöprése. Motiváció biztosan akad, nem is kérdéses.

    Eszter

    VálaszTörlés
  158. 157 Eszter
    Tényleg nem Neked való a csoportvezetés, ha nem bírod a vitát, mert valóban rámehet az egészséged. Fontos tudni, mit bírunk. Például itt többen eléggé számon kérő hangon követelték, hogy oldjam meg az emelkedő vércukor problémájukat. Részemről erre nem a sértődés és a kizárás volt a válasz, hanem a probléma és vita tudomásulvétele. Én bízom benne, hogy vagy ők győznek meg engem, vagy én őket, vagy kialakul egy köztes álláspont.
    Én azt is elviselem, hogy más blogokban és csoportokban miket mondanak rólam, igazság szerint el sem jut hozzám, vagy ha hallok róla, a szabad vélemény nyilvánítás részének tekintem. Nem érdemes "idejárnod" helyretenni mindenkit, aki Neked nem tetszőt mond rólad. Tudomásul kéne venned, hogy aki képvisel egy álláspontot, azzal sokan nem fognak egyetérteni. És ha kiteszed a csoportból azt, aki szerinted "szétkommenteli" a csoportot, akkor ne csodálkozz azon, hogy máshol mondja el a kritikáját. Semmi olyan nem hangzott el itt, ami becsületsértő volna. Az indokolatlanul anyázókat törölni szoktam. Isti érvei nagyon is hasznosak az itt folyó vitához, s mivel a Te állításaid az itteni blogozók révén átszivárogtak ide is, egyáltalán nem indokolatlan, hogy ugyanitt vitassa őket valaki.
    Nem érdemes a paleomozgalom önfelszámolásáról beszélned, mert önmagában a mozgalom folyamatosan fejlődik mindaddig, amíg "okos paleósok" nem kezdik aláásni, "okosabb" irányzat létrehozásával. Valóban szerencsésebb volna önálló nevet választanotok, és nem a paleót kisajátítani.
    Des-t továbbra is becsüljük, és nem csak akkor, amikor azt mondja, amit hallani szeretnénk. De Des szerintem nem sértődik meg azon, ha néhány metaanalízist idézek az egyetlen kósza idézetével szemben (osteoporózis ügyben). Vagy talán néhány meta-metaanalízist, vagy belátja, hogy ezúttal melléfogott. Mi itt mindannyian tanulni akarunk egymástól, nem pedig kikészíteni akarjuk egymást. Szívesen látunk, ha konstruktívan tudsz hozzászólni, kevésbé szívesen, ha vádaskodni jársz ide, de a kizáráshoz még ez sem elég.

    VálaszTörlés
  159. 67. szengab

    Szabad tudni milyen fajta teliszalamit fogyaszt?

    VálaszTörlés
  160. 159. Béla
    Boltban kaphatót. Remélve, hogy nem mérgező.

    VálaszTörlés
  161. 152. descalcez
    MW-nek írtad: „Ami pedig a ketós kísérleted illeti, azért kemény szénhidrátégető üzemben voltál. Az átállás meg nem megy egyik napról a másikra”
    Az igaz, hogy az átállás nem megy egyik napról a másikra, ugyanakkor az nem igaz, hogy ilyen kortizolos tünetek produkálása a ketózisra átállás kezdetén normális lenne. Az angol csoportokból tudom, hogy a „low-carb flu” vagy „keto flu” jelenség normális, szinte mindenki átmegy ezen (nem meglepő), de pont hogy ilyenkor a gyengeség a fő tünet, meg ha az ember nem iszik rengeteget és pótol sót, magnéziumot, akkor szédülés (alacsony vérnyomás) is jellemző lehet, vagy éppen fejfájás. Én is még mindig elég gyenge vagyok, edzeni sem bírok… Tényleg minimum 1 hét, de inkább több hét, amíg adaptálódnak az izmok és visszatér az erő. Tehát aki rendesen át akar állni és egyik napról a másikra le is csökkenti nullára a CH-ot, akkor sem a felspanoltság és a többi kortizolos tünet kell, hogy következzen, épp ellenkezőleg. Én is maximálisan megtapasztalhattam saját bőrömön, mi a különbség a kortizol és a low-carb flu között…

    155. Tóth I.
    „emeltem kicsit a ch-n, csökkentettem a fehérjén és több zöldséget és kókuszzsírt eszem.”
    Örülök, hogy jól vagy!
    Én nem akarok senkinek konkrét tanácsot adni, Isten ments, hogy beleszóljak, mit csináljon, nem is vállalnám a felelősséget ilyesmiért. Én csak szeretném felhívni az emberek figyelmét lehetséges (hosszútávú) veszélyekre, amiket a KETÓZIS kapcsán látok, mint pl. a túl alacsony fehérjebevitel következményei: izomvesztés, csontritkulás (ld. pl. http://perfecthealthdiet.com/2011/03/ketogenic-diets-2-preventing-muscle-and-bone-loss-on-ketogenic-diets/ ), gyengülő immunrendszer stb. Szerintem érdemes a cikkeket megnézni, amiket fentebb linkeltem, de a két angol „fehérjeevő” ketós csoportban is óriási tudásanyag található a feltöltött fájlok között.

    VálaszTörlés
  162. 158. szengab
    Szívemből szóltál, és nagyra becsülöm a nagylelkű hozzáállásodat.

    VálaszTörlés
  163. 162 MW
    ..., ezzel nem vagy egyedül!

    Des!
    Szerinted mi az oka annak, hogy valaki beteg lesz, pl. II.-diabtesz, más meg nem, miközben egyformán étkeznek, "genetikai sérülések" egyiküknél sincs, stb...

    VálaszTörlés
  164. Cicónak ígértem, de tudom, hogy másokat is érdekel
    http://kavevital.dxnnet.com/blog
    "A kávé – gomba tartalom kávénként változik. A három alapkávéról, bár utóbbi nem paleo kávé a cukortartalom miatt:
    A Black kávéban (presszó) 98% arabica kávé és 2% a ganoderma. (1 zacskó 4,5gr)
    A Cream kávéban 63% növényi tejpor, 35% arabica kávé és 2% ganoderma van. Mivel ez nagyobb tasak, arányaiban ez több gombát jelent, (1 zacskó 14gr) és arányaiban ebben van a legtöbb kávé.
    Nem paleosoknak ajánlott, de alapkávé: A 3:1-ben kávé 32% nádcukor, 30% növényi tejpor, 20% arabica kávé és 18% ganoderma. (1 zacskó 21gr)
    Arra a kérdésre nehéz felelni, hogy érdemesebb-e külön vásárolni ganodermát és egyénileg adagolni? - Természetesen lehet adagolni, így bármennyi adagolható, de a forgalomban lévő változatok egy kikísérletezett mennyiséget tartalmaznak, elsősorban az íz miatt, vagyis ne érződjön a gomba íz intenzívebben a kávé rovására. Persze a kávé minősége is fontos, mert sok kávé inkább csak „alig kávé” és a minőség is fényévre van egymástól. Pl. az előre gyártott 3:1-ben kávét (olyan hosszú zacskós). - Sokban még 10% kávé sincs, viszont rengeteg adalék anyag!!!
    A ganodermát egyébként bármibe bele lehet tenni, csak nagy hőnek, hosszabb távon nem szabad kitenni, mint általában a gyógynövényeket, mert veszít a hatóanyag tartalmából.
    A DXN a ganoderma készítményeiben (kapszulák és por forma) 100% tiszta ganoderma van. /Megjegyzem, hogy pl. a Varga Gábor féle készítményekben ált. nem több, mint 40-50%/
    A GL a gombafonal (csíra) állapot, az RG a spóra. /Utóbbi szintén a Varga G-nál a teljes termőtest, ami közel sem tartalmaz annyi hatóanyagot./
    Ilyen formában megelőzésre (pl. influenza ellen), de allergiákra, keringési problémákra, koleszterinre, egyáltalán minden immunrendszeri betegségre stb. ajánljuk. Azért fontos, hogy a mennyiség is számít. Vagyis, ha valaki pl. kemoterápiás, nyilván nem elég egy kapszula, hogy hatékony legyen, de ez egyénileg is változhat."


    VálaszTörlés
  165. Gábor, köszönöm, hogy ismét megmutattad nekünk, hogy kell az ellenvéleményt jól kezelni, ill. hogy miben áll(na) az igazán intelligens vitakultúra.
    Remélem, ennek a blognak a közössége mindinkább ezt az utat fogja követni.

    VálaszTörlés
  166. Ivancsó Isti

    Mikor próbáltad ki a zöldházas ajánlást? Szerintem Te nem azt követted. Akkor meg mi alapján bírálod?
    Te ezt követted:

    "Igen, elvileg ketózisban vagyok, bár még nem vettem vérketon-mérőt, remélem nem estem két szék között a földre (ld. pl. http://primalnorth.blogspot.hu/.../keto-adaptation-vs-low... ). Ugyanis más ketósokhoz képest sok CH-ot eszek, tegnap is 100 gramm rizst főztem meg (kb. 77 g CH), és emellett még pár szem főtt gesztenye, kókuszreszelék stb. Ugyanakkor az agyam még nem állt át teljesen ketonokra, meg a többi glukózigényes szervem is úgy érzem sokat fogyaszt, ráadásul van egy perforált dobhártyám pár hete, a sebgyógyuláshoz is több kell. Majd idővel (hetek alatt) megpróbálom tovább csökkenteni, egyelőre maradok a 90 g CH fölött (zöldségeket egyáltalán nem beleszámolva). Meg meggondolom a vérketon-mérőt, csak még nem döntöttem el végleg, akarom-e ezt tényleg, vagy elég a zsíradaptáció is (glikogénvisszatöltéssel...) "

    Személyeskedésbe nem vagyok hajlandó belemenni, de ezt írtad. Ez messze van a ketózistól mint Makó Jeruzsálemtől. Vlado Zlatoš írja a blogján, hogy még sportolókat is kidobja a ketózisból a folyamatos 1.5g CH/aktív testtömeg feletti CH bevitel. Tehát zsákutca.

    Nem csak az agyad nem tudott átállni ketonokra, hanem a gyors rostjaid is. Ennek idő kell. Zlatoš 4 zónába sorolja az embereket a mitokondrionális egészség szempontjából. (hány g zsírt tud percenként felhasználni)

    LEVEL 1: kevesebb mint 0,5g zsír/perc - nagyon rugalmatlan anyagcsere (az agy 80 - 100% -ban cukorfüggő),
    LEVEL 2: 0,6-tól 1.0 g-ig zsír/perc - kissé rugalmatla anyagcsere (az agy 50 - 80% ckorfüggő),
    LEVEL 3: 1.0-től do 1,5g zsír/perc - magas rugalmasságú anyagcsere (az agy 30 - 50% cukorfüggő),
    LEVEL 4: 1,5g feletti zsír/perc - extrém módon rugalmas anyagcseréjű flexibilní emberek (az agy csak 15 - 30% cukorfüggő). (zsírégető vadállat)

    http://www.vladozlatos.com/blog/clanky-o-zdravi/odmerajte-flexibilitu-svojho-metabolizmu.html

    Ezt a cikket lefordította az a srác, akinek az idézett gondolatmenetedet írtad. Itt olvasható: http://www.zaggini.com/posts/az-egeszseg-merheto---zsir-adaptalt-metabolizmus-1resz-41.php
    (facen is be volt linkelve, nem vetted figyelembe, belinkelem ide is, legalább más tanulhat belőle)

    Tehát ez a zsíradaptáció nem megy egyik napról másikra, kapálózhatsz, szidhatod az összes low-carb irányzatot, Neked nem fog működni, ha nem adsz időt az átállásra. Alapanyagcsere képes aránylag gyorsan átállni, de a sportteljesítményed sokáig nagyon sokáig csak saját árnyéka lesz. Ha pedig erőlteted, kortizolban fosz tocsogni...
    Tolhatod a sok fehérjét, abból is lehet cukrot gyártani, de csak halkan megjegyzem, Mercola doki ettől óva int (erról írtam a 75. hozzászólásban), Gábor makróiról meg olvashatsz a 69. hozzászólásban, amit "bemondásra" kielemeztem, és bizony ez inkább az 50 CH-s ketós irányzathoz közelít, nem pedeig a Cordainista 30-40% fehérjeajánlásjoz.

    VálaszTörlés
  167. 157.
    Kedves Gábor!

    Nem tettem ki. Isti ment el. Gondolom elolvastad amit írtam... De mégsem, valahogy mégis válaszoltál valamire.
    Azt tettem ki aki az Aspergerrel jött velem kapcsolatban. Aki amúgy jó barátod és munkatársad. Gondolom a mozgáskorlátozottak helyére is beállhat és senki nem bünteti meg ezért (?). Nyugodtan elolvashatod a beszélgetést, ha nem akarsz továbbra is úgy véleményt nyilvánítani, hogy fogalmad sincs mi történt. De úgy látszik ez normális viselkedés szerinted, hogy már sokadszorra ezzel jössz. Ezzel magadat jellemzed. Remélem sokan elolvassák mi történt abban a beszélgetésben és meglátják mivel kapcsolatban nyilatkozol így.

    A tanácsok osztogatásától és a véleményezéstől mentesítsd magad, mert ahogy látom nem ismersz.
    Úgy látom, hogy az okos paleó kifejezéssel kihúztam a gyufát és ez sérti az önérzetedet. Rendben. Megértem. A csoportvezetéssel semmi bajom, oktatóként is jól működtem az ELTE-n.

    Végleg és teljesen leírtad magad a szememben, hogy ilyeneket írsz a dolgok ismeretének hiányában és elemzésed kizárólag feltételezéseken alapul. Engem ismeretek hiányában rossz fényben akarsz feltüntetni, miközben magadat erre alapozva felemeled, de ezzel valójában csak önmagad ellen teszel. Csak nem mára hat ki, ennek a gyümölcse még érik. Fura, hogy nem látod.

    Itt szó nincs konstruktív vitákról ahogy látom, aki érvel szimplán lesöpröd, így tartózkodnék ettől, sőt már az irányzattól is muszáj. Amúgy sem vagyok paleo, hiszen a rizs élelmiszernek számít nálunk mint Okinawán, ahol nem épp rövid életűek az emberek, de biztosan ez csak véletlen. És csak egy oktalan megengedő irányzat vagyok, hogy ne ijedjenek meg az emberek és tudják követni és nálunk még a vegetáriánusok is beleférnek (mert ugye nem lehet elvetni annak a lehetőségét, hogy azt is lehet jól és rosszul csinálni, mint minden irányzatot). Az okos vegetáriánus kifejezésre nem sértődnek meg amúgy.

    Sajnálom, hogy így alakult. Persze valahol tudom, hogy jobb ez így.

    Nekem csak az a fura, hogy látszólag kifelé pózolsz és mutatod magad valamilyennek, ami akár egy pillanatban még működőképesnek is tűnhet, de közben ez csak egy máz. Kizárt, hogy ezt csak én látom. És azt hiszed, hogy csak annyi a dolgod, hogy elnyomj és magadat jobbnak láttasd. Közben olyan magvakat ültetsz el bennem és másokban amik nem kizárólag neked nem használnak hanem az egész paleót veszélyeztetik. Szerintem alulértékeled a jelenlegi eseményeket és nem értem miért.

    Részemről amúgy maradhatott volna minden úgy ahogy van. Minden ember felel a döntéseiért és azért, hogy kinek hisz és mit fogad el ténynek, azaz nem lehet egy irányzat fejét venni azért mert az nem működik, vagy esetleg betegítő.

    Eszter


    VálaszTörlés
  168. 158. szengab

    Dehogy sértődöm meg, mindenki azt tesz az egészségével amit akar. Engem ez a halmozzunk fel tanulmányokat a gyújtsunk gyertyát, hogy megnézzük, leoltottuk-e a villanyt esetre emlékeztet. Nekem nem adott a kávé annyit amennyit elvett. Ha valaki inni akarja, hát tegye. Ha teszem azt, magas lesz a homocisztein szintje, én meg eléteszem azt a tanulmányt, ami ugyanerre az eredményre jutott, ha nem akar leszokni, akkor úgyis 100 kifogást talál, mint más a tejjel meg a gluténnel, és nem váltóztat semmit. Az ember a döntéseit legtöbbször érzelmi alapon hozza, ezt magad is láthattad, a mega jódos ajánlásoknál sem tanulmányokra hivatkozva döntöttek akik belevágtak. Sőt én magam is így voltam az ipari mennyiségű fruktózzal. Van aki tanul saját kárán, van aki meg nem... Ilyen egyszerű.

    VálaszTörlés
  169. 163. Galgóczi Imre

    Azért sok dolog közrejátszik. A rendszeres testmozgás lemeríti a glycogén raktárakat, tehát valamelyest megvéd a rossz étkezés következményeitől. Aztán aki sokat stresszel, aggódik, azoknak eleve magasabb a kortizoljuk, ami szintén emeli a cukortermelést.

    VálaszTörlés
  170. Nem mellesleg: a becsületsértést és rágalmazást még a törvény is bünteti. Nem véletlenül. Aki valótlant állít nyilvánosan egy másik emberről annak jogában áll megvédenie magát.

    A büntetőjogban a rágalmazás egy szabadság és emberi méltóság elleni bűncselekmény. A rágalmazás vétségét követi el, aki valakiről más előtt a becsület csorbítására alkalmas tényt állít vagy híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ.

    Eszter

    VálaszTörlés
  171. 168 descalcez
    Hát persze, így van, mindenki azt csinál amit akar. De ha azt játsszuk, adott kérdésben mit mond MA a tudomány, akkor vannak meggyőzőbb és kevésbé meggyőző vizsgálatok. Nem azért idéztem be metaelemzéseket, hogy visszatérj a kávézáshoz. :-) De mégsem mindegy, hogy - legalábbis mai tudásunk szerint - egy önpusztító káros szenvedélynek hódolunk, vagy egy veszélytelen, vagy éppenségel még hasznos szokásnak hódolunk. A homociszteinszint emelkedés nem jelentős, és a homocisztein, mint kardiovaszkuláris kockázati tényező nem komoly.
    Egy 2000-ben megjelent szerkesztői közlemény (Coffee and homocysteine /http://ajcn.nutrition.org/content/71/2/403.full/) zárszava így hangzik:
    Grubben et al elegantly showed that a high consumption of unfiltered coffee caused an elevation in tHcy concentrations of 1 μmol/L. Because the habit of coffee drinking is widespread, the consequences at the population level may not be negligible. However, the effect of coffee is modest and much less than the changes associated with variation in B-vitamin status. On the basis of current knowledge about the relation between Hcy concentrations and disease, these results should not cause additional concern for the general public, who still may enjoy drinking coffee.

    A vizsgálatban napi egy liter erős kávét ittak a kísérleti személyek, s ez 10%-kal emelte meg a homocisztein szintjüket. Azt nem vizsgálták, vajon a B-vitamin ellátottsággal összefügg-e ez, de valószínűleg (szerintem) igen.

    VálaszTörlés
  172. 166. descalcez
    Abszolút a zöldházas ajánlás alapján kezdtem el a ketogén táplálkozást, az első napokban mindent méregettem digitális mérlegen. Mivel rögtön első nap után kortizolbajaim lettek, és ezt a facebook csoportba megírtam, Eszter azt javasolta (mint mindenkinek), hogy kortizoltünetek esetén addig kell emelni a keményítőt, amíg megszűnnek a tünetek. Én ezt tettem, napról napra kicsit emeltem a rizsadagom, a végén eljutottam a rizsből származó 100 gramm nettó CH-ig + ezen felül még a zöldségek, gesztenye stb. Igen, eleinte tájékozatlan voltam ketózis témában (nem tudtam, hogy így valóban esély sincs a ketózisra, ugyanakkor már gyanakodtam, ezért vetettem föl a két szék közt földre esést), hiszen úgy kezdtem neki, hogy szinte csak a zöldházas cikkeket olvastam, meg ami a fb. csoportban ment, és ezeket az ajánlásokat követtem. Közben léptem be az angol csoportokba, és ástam bele magam a szakirodalomba, és másfél hét után egyik napról a másikra drasztikusan váltottam: rendes mennyiségű fehérje, semmi keményítő, újra kávé-tea, és végre másfél hét után rögtön első éjjel bírtam aludni, még ha nem is tökéletesen; de azóta is hálistennek napról napra egyre jobban vagyok, összeszedtem magam, mostmár újra jól alszom, és semmi kortizoltünet (továbbra is semmi keményítő, min. 2 g/zsírmentes ttkg fehérje).
    A zaggini.com blogra már rátaláltam, olvastam azokat a cikkeket.
    „Tehát ez a zsíradaptáció nem megy egyik napról másikra, kapálózhatsz, szidhatod az összes low-carb irányzatot” Egyrészt, mint ahogy fent írtam, tudom, hogy nem megy egyik napról a másikra. Másrészt egyáltalán nem szidom az összes low-carb irányzatot, pont, hogy azt gondolom, hogy lehet jól is csinálni.
    „Tolhatod a sok fehérjét” Nem sok, hanem megfelelő mennyiségű fehérjét eszek.
    folyt. köv.

    VálaszTörlés
  173. Az angol nyelvű csoportokban szokott lenni egy-egy kijelölt poszt bizonyos témában, ami alá kérik, hogy kommenteljen, akit érint. Van pl. egy ilyen poszt tegnapelőttről (máris 120 kommenttel), hogy aki az alacsony fehérjés – magas zsíros „standard” ketóról tért át az ezekben a csoportokban is képviselt Stephen Phinney - Jeff Volek tápanyagtáblázata szerinti táplálkozásra, írja le a tapasztalatát. Így hangzik az eredeti poszt, tanulságos, ezért idemásolom:
    Here's what I've seen, time and time again, with mega-high "up the fats" keto. It happened to me. Raymund Edwards explains this very scientifically in other posts, but because I'm the un-science Admin (‪#‎realtalk‬), here's my layperson version:
    Step 1 - you do mega-high fat, low protein macros. You're obese. Any obese person will lose weight on any style of keto. You start with a lot of muscle under all that fat, because it takes a lot of muscle to move a heavy body.
    Step 2 - you lose weight so fast! Very exciting! But what are you losing? Not only fat! You're also losing quite a bit of that muscle, and muscle weighs a LOT! Without feeding that lean body mass optimal protein, your body seeks a new "balance" with the nutrition available (sadly, by choice, not circumstance). For survival, it catabolizes your muscles, organs, and bone protein. In a popular keto book, the author refers to this as "recycling" your own protein. Really? Does that sound healthy?
    Step 3 - your muscle is what feeds your metabolism fire! So.... Although weight loss, and even fat loss, was drastic at first, because of your reduced lean mass, your metabolism SLOWS DOWN. You aren't feeding the engine that burns body fat and calories, even when you're sleeping.
    Step 4 - you stall. You get advice to up the fat and decrease protein. You return to step 2, only to faster and faster reach steps 3 and 4. And you think that advice worked, so if you do it again, it will work, again.
    Step 5 - DEAD IN THE WATER. Your protein is so low, you can't go lower, and good grief, you are chowing on 2 sticks of butter a day, by now. What do you do?
    We're glad you're here. Really glad. If OKL is your first keto experience, we're glad we caught you early, so you can feed that huge muscle mass ya got in there, and not lose it.
    If you're at Step 5 - welcome aboard. Depending on how many times you've cycled the steps, and how low your protein has been, you will take some time to adapt, and you will gain a few pounds of muscle - don't be scared. Hang in there. Your muscles will be drinking amino acids like a dehydrated man at a long-awaited oasis in the desert.
    Csak azért másoltam be ezt a példát ide, mert e tekintetben is úgy gondolom, hogy Amerikában előttünk járnak tapasztalat terén. Mint ahogy az eredeti paleóra jött a Jaminet-féle TED válasz, úgy az eredeti ketóra (kevés CH - kevés fehérje - sok zsír) szintén jött a válasz (kevés CH – megfelelő fehérje – megfelelő zsír). Én inkább tanulok az ő tapasztalataikból, olvasom a feltöltött fájljaik közt a rengeteg szakirodalmat, meg amiket napról-napra posztolnak.

    VálaszTörlés
  174. Azzal indul az ajánlás, hogy a kávézást hagyd el és tarts hosszú átmeneti időszakot. Semmit nem tartottál, a fehérjét sem, a ch adagot sem. Nem kell a duma, sőt arról sem nyilatkoztál normálisan hogyan eszel, így ajánlani sem lehetett neked. Eleinte feltételezem, hogy tartasz bármit, de később derült ki, hogy csak teszed amit akarsz. utána meg engem kritizálsz a saját hülyeségeidért. Ezután végig azt javasoltam, hogy hagyd abba így, mert ez nem lehet jó út. Amúgy nem értem miért jöttél hozzánk, nem lehet felemás módon igazodni semmihez. Válassz ki egy irányzatot és azt kövesd, és csak akkor kritizáld ha azt követted is és közben nem toltad szét magad pörgetőkkel.

    Eszter

    Eszter

    VálaszTörlés
  175. 153. Tara:

    Örülök, hogy jól vagy. Sajnos bele kell törődnünk, hogy néha nincs mit tenni, muszáj gyógyszert szedni, akármit is csinál az ember. Ez lehet a te esetedben is. Sokunknál a pajzsmiriggyel ez a helyzet.
    Köszi, én is jól vagyok, szedek minimális mennyiségű pm hormont, és nem bánom :)
    Azt jól teszed, ha nem szedsz (túl) sokféle kiegészítőt, én is ezen vagyok.

    164. BB:

    Köszi a linket és a mennyiségeket. végül is akkor (sajnos :) pont a harmadik kávé, a nem paleós éri meg a legjobban, arányaiban abban a legtöbb a gomba. A cream kávé tartalmaz tejport, ugye?
    Még a végén megtetszik a 3:1-ben, az a leggazdaságosabb, csak azzal pont nem foglalkozol. Hogy lehet az ember törzsvásárló, ha beregisztrál, már az is lett? :)

    VálaszTörlés
  176. Isti és tegyük hozzá, hogy néhány nap eseményeiről van sz. Az ketó adaptáció létre sem jöhet ennyi idő alatt. De gondolom az ezalatt fellépő összes mellékhatásért az Eszter a felelős, főleg hogy kizárólag magadra hallgattál és ezen ötletelésedet akartad mindenkire rányomni, mintegy önigazolva, hogy jó döntéseid vannak akkor amikor felülírod az előirányzottakat és rossz döntéseidért mást teszel felelőssé. Tudod, nem egy komoly sportoló van a csoportban. És újra írom: tartsd magad az igazsághoz. Miközben a csoportban panaszkodtál még azt sem írtad le mit csináltál, mennyit kávézol, mennyi a ch, ezek mind utólag derültek ki. Egy dolgot tanultam az esetből: nem kell feltételezni, hogy akinek baja van akár csak egy ajánlást tart. Szerintem tedd le a pörgetőket, mert ez semmilyen táplálkozás mellett nem lehet jó ötlet.

    Eszter

    VálaszTörlés
  177. Cicó, a Cream Coffee nem tartalmaz tejport, hanem pálmaolajjal krémesítik, éppen ezért paleo. Látogass el az oldalamra http://kavevital.dxnnet.com/, és ott részleteket is olvashatsz. Biztosan van megoldás a távolból is törzsvásárlóként regisztrálni (a köztünk lévő kilométerekre gondoltam!), de ezt megint meg kell kérdeznem. Nekem a krémkávé ízlik nagyon.

    VálaszTörlés
  178. BB:
    Igen, már ellátogattam :). De akkor a 3:1-bent is biztos pálmaolajjal csinálják, ha növényi tejpor van ráírva, ugye? Akkor majd kérdezd meg esetleg, jó azt a törzsvásárlót....

    VálaszTörlés
  179. 172. szengab

    "A vizsgálatban napi egy liter erős kávét ittak a kísérleti személyek, s ez 10%-kal emelte meg a homocisztein szintjüket. Azt nem vizsgálták, vajon a B-vitamin ellátottsággal összefügg-e ez, de valószínűleg (szerintem) igen."

    Ezt nem vitatom. Viszont a sok fehérjéhez alapból több B-vitamin szükségeltetik, tehát szerintem korai ezt így kijelenteni. Végül azt kellene megvizsgálni, hogy ez mennyire emeli meg a B-vitamin igényt, mert könnyű előidézni olyan állapotot, hogy annyit már nem is lehet bevinni. Mint a mesében (kis nosztalgia, gyerekkoromat idézi) ( - ez most picit off lett, de a poén jól szemlélteti ezt az állapotot.)

    VálaszTörlés
  180. 178. BB:

    BB, biztos, hogy a Cream Coffeet- iszod? Annak elég gáz az összetétele, ezt írják:

    "Összetevők: kávékrémpor (63%) (glükóz-fruktóz szirup, pálmavaj, nátrium-kazeinát (tejfehérje), foszfátok: E340, E451, emulgeálószerek: E471, E472e, természetes színezék: béta-karotin), instant kávépor (35%), Ganoderma-kivonat (2%)"

    Nézd csak meg :) Lehet, hogy nem kéne akkor.

    VálaszTörlés
  181. Cicó, ezt a részletezést én nem ismerem. Én a következőt olvasom az összetételről: növényi eredetű tejszín, instant kávépor, garnoderma. Az E-ket sehol nem látom. A blogomon van négy E értelmező. Annyit tudok, hogy nem minden E ördögtől való? de feltétlenül megnézem.

    VálaszTörlés
  182. Ja, és a terméktájékoztató füzetben ez áll: "Nem tartalmaz mesterséges színezőanyagot, tartósítószert és cukrot" - Cicónak

    VálaszTörlés
  183. BB:

    Persze, én sem rettegek minden E-től, de ha már túl sok van benne.....azt nem szeretem. Az E 471,472 meg nem a zsírsavak mono- és digliceridjei? azok különösen nagyon haszontalanok, áteresztő bélszindrómát okozhatnak.

    Ganoderma gomba tartalmú termékek - Kelemenné Pataki Márta oldala

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rá kell kattintani az összetevőkre, ott van, amit fentebb idéztem.

      Törlés
  184. Yes, látom. Utánanézek. Kitárgyalom a cég kképviselöjével. A sima kávét kell inni + garnoderma.

    VálaszTörlés
  185. BB:

    Hát bocsi :), ne haragudj, ez pedig ott van feketén-fehéren. Meg sem nézted, mit iszol? :) Meg hogy mit forgalmazol, reklámozol?
    Ennyit a terméktájékoztató füzetekről...."nem tartalmaz cukrot", csak glükóz-fruktóz szirupot (még rosszabb), tartósítót, viszont helyette tejfehérjét meg egy néhány egyéb vacak adalékanyagot. Ilyen füzeteket adnak a forgalmazók kezébe.

    "Biztosan van megoldás a távolból is törzsvásárlóként regisztrálni "

    Sajnos nincs: ezt írják: " Azon vásárlók, akik már tagjai a DXN termékforgalmazói hálózatának, jogosultak Törzsvásárlói áron vásárolni. Minden más vásárló Fogyasztói áron juthat az általa kiválasztott termékhez."
    Hát én nem akarok a DXN hálózat tagja lenni, fogy. áron meg nekem nagyon drága.
    Azért köszi, hogy utánanézel ! :)

    VálaszTörlés
  186. 160. szengab

    Koszonom. Mar nagyon reg ettem, vasarolok most en is egyet. Ha szabadna meg egy kerdest. Az alabbi cikkeben szo van egy EFT nevu stresszoldo technikarol. Mi errol a velemenye? Itthon is latom vannak , akik ilyesmivel foglalkoznak, de nem tudom mennyire humbug ez az "energia pszichologia". Persze a cikkben Mercola is ajanlja, de kivancsi lennek a velemenyere .

    http://www.tenyek-tevhitek.hu/csaktagoknak/pajzsmirigy-alulmukodes.php

    VálaszTörlés
  187. Cicó, téged is és mindenkit megkövetek. Én csak a kávé nem ötrdögi voltára és a ganodema hasznosságára akartam volna felhívni a figyelmet. Törzsvásárlónak lenni lehetséges, mert közben a háttérben megbeszéltem volt. 2 hete csinálom az egészet. Hibáztam, bocsánat. A továbbiakban tekintsétek úgy, hogy nem szóltam semmit. Megbuktam :-(

    VálaszTörlés
  188. 189. Drága BB:

    Jaj már! :D Nem történt semmi baj! Ne haragudj! Csak szeretek utánanézni a dolgoknak. Hát még nem rég kezdted, neked adtak rossz füzetet, jó, igaz, hogy a honlapon is meg lehet nézni, de hát csak az nem hibázik, aki nem csinál semmit. Meg: a lónak négy lába van, mégis.....egy csomó közmondás szól arról, hogy emberek vagyunk.
    Amúgy meg:
    1. a kávé egyáltalán nem ördögi. Vannak pozitív és negatív vonásai, mindenki döntse el, neki ér e annyit a pozitív oldal, mint amennyit a negatívért feláldoz (már ha egyáltalán). Meg a mennyiség is számít szerintem.
    Úgyhogy ebben teljesen igazad van.
    2. A ganoderma nagyon hasznos lehet, akár kávéban, akár anélkül. Ebben is igazad van.

    Az már más kérdés, hogy érdemes-e (viszonylag drága) kávéban bevenni, ez megint mérlegelés kérdése. Sajnos 2 % gombakivonat az nagyon kevés, 20 tasakban össz. van 5,6 gr gomba van, 4.800,- petákért. (törzsvásárlónak olcsóbb, ugye). Így, hogy most már tudom, mennyi van benne, rájöttem, hogy elég nagy lehúzás ez a ganodermás kávé, sima kávéporba tesznek egy kis gombát és eladják.XX....áron. Külön megvéve jóval olcsóbb.
    Mert számolni is szeretek, szeretem a matekot :)
    Ne haragudj BB! :)
    Amúgy elképzelhető, hogy mégis van olyan termékük, ami megéri, még nem mondtam le róla teljesen, majd megbeszéljük azt a törzsvásárlói dolgot, ha tudsz vele foglalkozni. Köszi ,hogy megkérdezted!

    VálaszTörlés
  189. 146. Kistörpe
    Gábor oldaláról a Best Doctor féle multi egész jó. Nekem ez az első a magyar piacon árunk multik között, amiben methyl-kobalamin formában van a B12 és a többi része is rendben van.
    Persze megrendelhető az iHerb-ről is, ha valaki 2 db-ot vesz, féláron hozzájut, még a 2000 Ft postaktg ellenére is.
    http://vitaminbolt.eu/termek/best_multiple__90vc.html
    Az oldal közepén van a kedvezményre jogosító kuponkód: szendiq4multi15
    http://www.tenyek-tevhitek.hu/

    VálaszTörlés
  190. 173. Ivancsó Isti
    "... drasztikusan váltottam: rendes mennyiségű fehérje, semmi keményítő, újra kávé-tea, és végre másfél hét után rögtön első éjjel bírtam aludni, még ha nem is tökéletesen; ..."

    Na, én ezt nyomtam 4 évig és ezután 1/2 évig nem tudtam rendesen elaludni. Most elhagytam a kávét (teát nem ittam soha) és átálltam TED-re, most alszom rendesen, de azt érzem, hogy a keményítőtől vagy a tejtermékektől újra fáj hajnalban a gyomrom, mint régen, szóval lehet, hogy csak a sütőtök/batáta marad a keményítők közül, tejtermékből csak a vaj vagy emésztést segítő cuccot kell szedjek, szóval finomítani kell a TED-et. Jelenleg az alvást választottam és a jó hangulatot, valamennyi gyomorfájást inkább kibírok.

    VálaszTörlés
  191. 94 Macskacicó; 97 Smirgli;

    169 Des.
    "Azért sok dolog közrejátszik. A rendszeres testmozgás lemeríti a glycogén raktárakat, tehát valamelyest megvéd a rossz étkezés következményeitől. Aztán aki sokat stresszel, aggódik, azoknak eleve magasabb a kortizoljuk, ami szintén emeli a cukortermelést".

    Válasz

    Azért sok dolog közrejátszik- EGYET ÉRTEK!

    Az esetleges kognitív károsodásokon túl, a fiziológia stresszreakciónk elsődleges megnyilvánulása a többletenergia termelés beindulása. A máj elkezdi felhasználni a glykogén raktár tartalmát., növekszik a test anyagcseréje, nő a szívfrekvencia, a vérnyomás – ezeket érezzük, főleg éjszak, mikor nem tudunk elaludni , amelynek okát itt is, és máshol is, az úgynevezett megemelkedett kortizolt rovására írják. Vagyis a szervezet beáll egy olyan állapotra, amely reakció egy belső és/vagy külső ingerre/ingerekre.
    Ha egy állapot állandó marad(egészség), az azért van, mert a változásra irányuló bármely tendencia automatikusan szemben találja magát azon tényezővel vagy tényezőkkel, amely(ek) ellentételezi(k) a
    változást” ( homeosztázis). Ennek ellenkőzeje- vagyis, ha megbetegszünk, akkor a belső környezet dinamikus állandósága és stabilitása felborul a változásra rányuló tendenciák hatása révén, amelyet okozhatják a :nem megfelelő tápanyag-ellátottság, a légzési gázok szükséges mennyisége és minősége, a testfolyadékok megfelelő mennyisége és minősége (térfogat, ionösszetétel, kémhatás, hőmérséklet, ozmotikus nyomás) és a védekező módok meglétének és megfelelő működésének sérülése. Ha feltételezzük, hogy a belső egyensúly fennáll ( egészségesek vagyunk) akkor a fiziológiai változások többségét előidéző bármely tendencia, két, a hipotalamusz ellenőrzése alatt álló idegi-hormonális rendszer, a szimpatikus idegrendszer és az adrenokortikális rendszer aktivációjából fakad - hozzáteszem, hogy csak részben. A szimpatikus idegrendszer ingerli a mellékvesék velőállományát, amely adrenalin és noradrenalin hormonokat választ ki a véráramba. Ezek együttes hatása felelős a felsorolt válaszreakciókért. A hipotalamusz második funkcióját úgy oldja meg, hogy jelzést küld az infundibulumon keresztül az agyalapi mirigynek (hipofízis), hogy az adrenokortikotrop hormont válasszon ki.
    Azek a folyamatok nem a „buta“ paleó következményei, melyet az „okos“ketógén próbál érvényesíteni, amely állandóan a biokémiából indul ki, és oda érkezik vissza. Az emberi szervezetet nem a biokémia irányítja- ezt mér Selye János is megírta jó néhány évtizeddel ezelőtt, hanem a fizika!

    (Selye János1936-ban jelentette meg a károsító tényezőkről (stressz)írt cikkét: káros külső vagy belső ingerekkel szembeni reakció, a szervezet (sejtek) védekező mechanizmusainak aktiválódása.
    Forrás: Szabó Pál: Halálunk és a stressz. A stressz szerepe a betegségek kialakulásában (Természet Világa 1993.))

    A stresszállapot lehet múló és tartós, ezen belül folyamatos vagy szakaszos, de a különböző stresszorok hatásai össze is adódhatnak. A stressz lehet fizikai, például fájdalom, nagy hideg, vagy meleg, táplálék- és vízmegvonás, vagy pszichés, például egzisztenciális szorongás, reális vagy irreális félelem valaminek a bekövetkeztétől (foghúzástól, vizsgától, családtag elvesztésétől stb.). A Selye-féle elképzelés értelmében bármelyik stresszor ugyanazt a hatást váltja ki a hipotalamo-hipofizeo-adrenális rendszeren keresztül. Ezt a rendszert mindenhatólag három dolog tudja befolyásolni : táplálkjozás, kimerültség ( ha nem pihejük ki magunkat rendesen - cirkadián felrúgása), és a stressz(kMS).

    VálaszTörlés
  192. Ezt a kis ráveztést annak mégértése végett raktam össze, hogy meg próbáljam megérteni az általad is és mások által is oly sokszor emlegett Kitawai tanulmányt, amelyet mindenre és min denkire éltalánosítva próbálsz/próbáltok megmagyarázni , mint egy univerzális kiindulópontot. A kitawai tanulmány olyan emberekről szól, akik teljesen más körülmények között élnek/éltek mint mi, és más, a sok évezred óta, környezetökhüz és környezetük áltál biztosított táplálékok sokaságához adaptálódtak (epigenetika). Mivel mindeki más hatásnak van kitéve, ezért nincs két egyforma ember és egy univerzális megoldás sem.
    Amikor kialakul egy egészségi probléma- a mi esetünkjben az agyonvitatott emelkedett éhomi vércukor, - kortizol szint , akkor ezek jelentkezhetnek függetlenül atól is, hogy valaki 4-5 éve paleózik, vagy ugyanennyi ideje ketózik. Amennyiben az adaptációs fázis hosszú, és nincs közben elegendő pihenő (nyugalmi időszak), akkor kimerültség, koncentrációzavar léphet fel, és letargikus állapotba kerül a szervezet. Krónikus stressz hatására számos, úgynevezett pszichoszomatikus betegség is kialakulhat: gyomorfekély, asztma, hipertónia, krónikus fejfájás, pajzsmirigy-túlműködés, álmatlanság, irritábilis vastagbél szindróma, szívinfarktus, stb.(szelektív folyamat).
    Ossszehasonlítva a kitawaiakkal, nekünk sokkal kisebb esélyünk van a stresszadaptáció állapotot elérnünk, mint nekik. Ezért ennek következményei függetlenek a táplálkozás milyenségétől. Magyarán, hibásnak vélem azt a felfogást, hogy az emelkedett kortizol szint „problémát“ egy rosszul kivitelezett táplálkozás-forma okozná) , és azt, hogy a megoldást csupán egy kémia beavatkozás – azaz, a biztonságosnak kikiáltott kényítő bevitele jelentené. Ennek semmi köze a „buta paleóhoz“ és nem jelent megoldás az „okos ketogén“ sem! (Egy akut (múló) stressz, okozhat pl. komoly pajzsmirigybetegséget is- hiba volna ebben az esetben is fricskázni a „buta paleót“ és válveregetni az „okkos ketogént“, mit az emberiség megmentőjét).
    Ez nem azt jelenti, hogy ezek a betegségek kizárólag stressz hatására alakulnak ki, de a stressz önmagában is okozhatja őket, illetve más tényezők mellett hozzájárul kialakulásukhoz.
    Vagyis a stresszt, az emberiség fejlődési tendenciáit figyelembe véve – egyáltalán nem téveszthetjük szem elől, és komolyan szálni kell vele, ha reaálisan karjuk megoldani egészséügyi bajainkat.
    Ha ehhez hozzádjuk a cirkadián ritmus felborulását ( aki 3 műszaklban dolgozik, elektroszmog környezetében), annak nem igazán van esélye a salyát belső környezet dinamikus állandóság és stabilitás kialakítását kialakítania.

    Evolúciós örökségünk a „fight or flight” (harc vagy elrepülés/menekülés) reakciónk, amelynek egyenes következménye a szervezetünk energiaellátásának megváltozása, átalakulása úgy, hogy egyes szervek erőteljesebben, egyéb más létfentartó mechanizmmusok
    pedig kevésbé működjenek.

    Rozcsika: Hogy mire jó a leptin-rezisztencia? Nos, a leptin-rezistencia egyik fő kiváltó oka a stresssz, amely a fentebb említett, és sok esetben félreértelmezett hármas hipotalamus-hipofízis-adrenalis rendszer irányítója. Vagyis ha leptin-rezisztenciánk van, akkor az emelkedett kortizol, - ehomi vercukor szintek következménye nem valószínű, hogy a „buta“ paleó – ahogy ezt egyesek állítják, és amelynek prominens képviselője a „ main brain“, aki Dest nevezte ki zászlóvivőnek addig, ameddig a nagysága kiheveri a belső stabilitzásának felborulására irányuló tendenciák hatását.
    Probléma a modern életforma. A „régi” idegrendszer és sejt struktúra az evolúció során másra alakult ki, amelynek egyensúlyi (semlegesítés) állapotát mindekinek magának kell megtalálni, kialakítani és megtanulni az ismereteket alkalmazni. Ezért írtam korábban a XY számú bejegyzésem is a csodára várásról és a felelőségről saját magunk iránt.

    61 Smirgli: remélem kitudtalak elégíteni, még ha nem is maradéktalanul, ...ha kreatív lennél, a gyulladásfaktorok egy jó kindulási pont a kutakodáshoz!

    VálaszTörlés

Bloghasználat

Kedves Blogosok!
Közös szabályunk, hogy mindig a legutolsó komment után írjuk a következőt, s nem használjuk az egyes kommentek alatt található "Válasz" lehetőséget.