2014. november 15., szombat

Paleo-agora

238 megjegyzés:

  1. Rögtön meg is nyitnám a társalgást. Követtem az eddigieket is.
    Az elmúlt pár hónapban az az érzésem alakult ki, hogy a blogon bűnbakképzés tanúi lehetünk. Ezt nem sértetten írom, hanem ténymegállapításként. A paleo nem doktrina, hanem folyamatosan fejlődő alkalmazott tudomány, amely a haladó orvostudományi és táplálkozástudományi kutatásokból táplálkozik - persze, ha van, aki táplálja. Úgy látom, továbbra is eléggé egyedül vagyok, és persze nemgyőzőm a munkát. Az "újítók" sokszor inkább félreviszik a dolgokat, semmint fejlesztik a paleót. De sebaj, a tudomány mindig a vitákban fejlődik, minden hülyeség csak egy kihívás, hogy adjuk meg a jó választ. A blogban eluralkodott a keserű hangulat, ami vádaskodáshoz vezet. Sokan, mert valami nem stimmel a szervezetükkel, a paleót és engem kezdenek hibáztatni. Hogy miért nem tudtam tegnap, amit majd holnap fogok megtudni. Ez nem viszi előre a dolgokat. A paleót bárki fejlesztheti tovább, nem az enyém, nem én vagyok a mindenes, akinek mindent meg kell oldania. Mindenki előtt nyitva áll a lehetőség, hogy alaposan utánajárjon a dolgoknak. ehelyett ugyanazt az attitüd kezd eluralkodni, mint a hagyományos orvoslással szemben. Számon kéritek, miért nem gyógyítanak meg titeket. De mint láttuk a nyugati orvoslással kapcsolatban, az igazán egyéni problémákra nincs recept, mindenkinek magának kell rájönnie, hogy kezelje jól a szervezetét.
    Örülök, hogy végre Netty is megszólalt, mert már kezdett úgy kinézni, mintha jobb lenne visszatérni a nyugati étrendre, mert Ti be vagytok csapva a paleóval. Vegyétek észre, hogy már nem konstruktív a vita. Számonkérés, vádaskodás, gúny, "Gábor már nem a régi", sanda célzások az üzletre, a pénzért adott rossz tanácsokra, stb. Szerintem ezek méltatlan indulatok arra reakcióként, hogy semmi sem tökéletes, a szervezetünk a legkevésbé. Ha baj, van keressük meg, kit lehet érte hibáztatni.
    Amúgy továbbra is sok kávét iszom.

    VálaszTörlés
  2. 195. Macskacicó
    Gondoltam, hogy nem vagy tudatában ennek a jóságos Tyúkanyó stílusodnak, nem direkt csinálod. Egyszerűen csak azt akartam, hogy ennek legyen vége velem kapcsolatban, azért írtam. Eddig nem szóltam, de most inkább választottam a konfrontációt. Tény, hogy rosszabbul bírom a jóságosságot az átlagnál, hozzáteszem ennek is van hierarchia vonzata, mert van akitől jól bírnám. Ha egy 160 kg-os kórházban fekvő ember megsimogatja az ember puksiját, hogy "de aztán vigyázz magadra, tudod milyen beteges vagy" szavak kíséretében, az nem ugyanaz, mintha Brad Pitt lép oda hozzád a forgatáson és csinálja ugyanezt. Természetes, hogy Gábor akármit mondhat nekem, azt megtiszteltetésnek veszem, a felettünk állók bármilyen figyelme, még a haragja is megtisztelő. De Gábor, szerencsére, nem atyáskodik felettünk, olyannyira nem, hogy közénk dobta a gyeplőt, mint egy jó apuka, aki már nem akarja szolgálni a felnőtt gyerekeit, most már menjen mindenki el otthonról és boldoguljon egyedül ahogy tud. Először az ember persze haragszik ezért, de végülis ezt is fel lehet úgy fogni, hogy bízik abban, hogy elsajátítottuk az ő gondolkozásmódját, így képesek vagyunk önálló olvasásra, az önkísérletre, anélkül hogy veszélyeztetnénk magunkat. Amit Te csinálsz, az még elment 4-5 éve, amikor itt mindenki szerencsétlenkedett és mindent kérdezett és semmiről nem tudtunk semmi határozott véleményt kialakítani, és számkivetetten hányódtunk a nyugati tápon élők között, idejártunk vigasztalódni, de ennek már vége. Egy csomó mindent kipróbáltunk már, egy csomó mindent elolvastunk. Ennek egymilliomod részét ide beírom, mert fontos és akkor Te kijavítod. Írj egy önálló mondatot és kész, ne rám épülj fel. Még az is lehet, hogyha egy csomó önálló dologgal előjössz, hogy Te miket próbáltál ki, Te miket tapasztaltál, úgy hizlalod és fogyasztod magad, ahogy akarod, akkor már tudsz majd annyit, akkor majd lesz akkora respekted nálam, hogy beszólhatsz nekem. A beképzeltségemet az fűti, hogy én merek megenni dolgokat amiket mások nem, drága gépeket veszek, kipróbálok magamon, én a "kis rettegős", hajlandó vagyok bevállalni a kísérleti nyuszi szerepét és ez tiszteletet érdemel. Persze csak ezen a blogon, ahol ezek az anyagok a főszereplők. Azt pedig, hogy ezt ki is mondom, a jódnak köszönhetem, mert olyan állapotban tartja az embert, mint mikor menstruál, vagyis szókimondóvá tesz, nehezebben viseled a megalkuvást. Persze Te erről sem tudhatsz, mert nem merted beszedni a jódot, így erről sem lehet saját véleményed, ami érdekelhetne engem.

    VálaszTörlés
  3. 1. Szengab
    Hány kg voltál a paleo előtt és mennyi vagy most?

    VálaszTörlés
  4. 3. Rozcsika

    1-2 kilót fogytam, de most sem vagyok elégedett a súlyommal, mert 1-2 kiló biztosan van rajtam felesleg. Nem eszem sokat, de valószínűleg még ez is sok. Heti kétszer másfél órát tekerem a terembiciklimet, és súlyzozgatok. De tudjuk, hogy ez semmi, ez nem fogyaszt.

    VálaszTörlés
  5. 4. szengab

    Dehogynem fogyaszt, csak nem aerob, hanem anaerob zónában kell edzeni. Ja, ahhoz viszont nem kell 2 szer másfél óra. Az a titka, hogy ha egy glukózmolekulát elégetsz aerob módon, akkor 2 ATP molekulát megemészt a glykolízis befektető szakaszában, majd regenerál 38 ATP molekulát. Így 36 molekula regenerálására képes. Ha anaerob módon égeted el, akkor csak 2 molekula ATP-t tud regenerálni. Olyan ez, mint ha egy autód megenne 5.3 litert 100 km-re. Ha anaerob zónában vezetnél, akkor fogyasztásod 96 liter lenne 100-ra. (igaz az így melléktermékként létrejött tejsavat a máj megint regenerálja glukózzá)
    Ha pedig nyugdíjas tempóban zsírra tekersz, akkor előbb utóbb olyan lesz a hatásfokod, mint a 4 liter alatti fogyasztású diesel motornak. Az meg valóban nem fogyaszt.

    Pár cikk:
    http://www.tesztoszteron.hu/emagazin_01_86_oky_535_zsiregeto_edzes_hierarchiaja.php
    (megéri kivesézni az idézett tanulmányokból a lényeget)

    http://www.tesztoszteron.hu/emagazin_01_46_lqw_984_valodi_zsiregetes.php

    http://fitness.mercola.com/sites/fitness/archive/2010/06/26/10-minutes-of-exercise-yields-hourlong-effects.aspx

    További előnye (HIIT), hogy ez inkább paleo (vadászat, menekülés), valamint feltolja a növekedési hormont, ami ugye az agysejteket is megújítja, nem csak az izmokat. Szóval jobban segít fiatalnak maradni, mint a monoton kardio, ami inkább az öregedést gyorsítja.

    VálaszTörlés
  6. 4. szengab

    Még 2 gondolat. Itt még hasznos lehet az általad elítélt "zaba" nap, mikor több kalórát kell bevinni, hogy keletkezzen egy kis leptin. Ennek hiányában kalóriák csökkenésével csökken az anyagcsere sebessége is. Ezt sem árt szem előtt tartani: http://www.tesztoszteron.hu/emagazin_07_157_a_tartosan_kesleltetett_zsiregeto_hatas.php

    45 perc edzés után pedig elkezd emelkedni a kortizolszint, ami meg ugye végtagokban izomvesztést, bizonyos zsírdepókban pedig zsírfelhalmozódást(!) okoz.....

    VálaszTörlés
  7. Descalez, köszi a tanácsokat, tényleg rendes Tőled. Én ilyen kérdésekben azonban kicsit parasztosan gondolkodom. A másfél órát a legnehezebb fokozatban állva hajtom végig, tehát nem valami nyugdíjas alibi tekerésről van szó. Nem fogyási szándékkal tekerek, hanem mindig is a szívósság volt nekem a fontos, nem a muszkli. Amikor a a természeti ember 2 órán át rohan a varacskos disznó után, akkor nemérdekli a kortisol és egyéb úri huncutságok, hanem meg akarja fogni az ennivalót. Én ezt szimulálom a tekeréssel. A súlyzózásnál már inkább követem a tanácsaidat, mert ott sorozatokat végzek, kisebb szünetekkel.

    VálaszTörlés
  8. Ha egy bizonyos váltás előtt nem volt bajom, és öt évvel azután, hogy arra a bizonyos valamire váltottam, előjönnek problémák, akkor elsősorban abban a valamiben kell keresni a baj forrását. Annak egyik elemében. Ha pedig ez többeknél előjön, a konkrét esetben régóta (4-5 év) paleózók köreiben az éhomi magas vércukorszint vagy pajzsmirigy problémák (ezek a legtipikusabbak), amik azelőtt nem voltak, akkor én logikusan arra gyanakodnék, hogy az általunk folytatott táplálkozásban valami előidézte vagy kiváltotta ezeket az állapotokat. És ezt nem lehet lesöpörni azzal, hogy (az itt gyakorolt) paleo szuper, csak az egyének szervezetében van a hiba.

    Netty:
    Igen, szerintem is azért vagytok jól, mert eleve kihagytátok a paleobolbos feldolgozott alapanyagokat. Én egyre jobban hajlok afelé, hogy az egyik kulcs a minél feldolgozatlanabb táplálékban van.

    VálaszTörlés
  9. Az meg tény, hogy a paleóra sajnos ráépültek a hiénák, és ezek nem csak úgy mellékesen léteznek, hanem ők határozzák meg hovatovább a paleo irányvonalát. Talán meg kéne szabadulni tőlük, és akkor jó irányba fejlődhetne az egész.

    VálaszTörlés
  10. 9. MW
    Ugyanezek a problémáim és ugyanígy látom.
    Lili

    VálaszTörlés
  11. 8. MW

    Az éhomi magas vércukorszinttel kapcsolatosan az előző oldal 183-as hozzászólása, Szabó-Velvárt László:
    "A paleo okozta, prediabéteszeseket megszégyenítő éhomi vércukorszint (egészen kb. 6mmol/l-ig) amennyiben valaki low-carb paleot folytat – egy teljesen normális reakciója a szervezetnek, amelyet az ún. fiziológiás inzulinrezisztencia okoz. Ez a zsírégető módban működő izmok reverzibilis inzulinrezisztenciáját jelenti, amelynek célja a glükóznak az agy számára való "megspórolása"."
    És azt is írja, hogyan lehet ezt pár nap alatt visszaállítani. Korábban Gábor is írta, hogy ez nem egy mérvadó érték.

    VálaszTörlés
  12. 9. MW

    Egyetértek veled, hogy nagyon sok bajt okoznak az ilyen emberek, de nem tudom, mit lehetne tenni ellenük? Senkinek nem tilthatjuk meg, hogy vállalkozzon és ügyeskedjen és azt vezessen félre, akit tud. Hogyan lehetne megszabadulni ezektől? Persze azt megtehetjük, hogy nem vásárolunk ilyen helyeken.

    VálaszTörlés
  13. 9. MW

    Vagyok olyan keményfejű, hogy eddig is ezt tettem. Nálam kimarad a maglisztes korszak, azokban az években inkább alacsony fehérje közepes zsír és közepes CH vonalat követtem. (gyümölcs és zsírevő korszak). (egyszer ettem valami maglisztes sütit, mikor Trifán Lívi megkínált egy túra alkalmával). Alacsony fehérjét (paleo classichoz képest) mai napig tartom, szénhidrátot meg inkább akár nem paleo forrásokból szereztem be. Például idén nyáron 2 hét kempingezés során paleot időszakosan felfüggesztettem, (nem igazán tudtam szállítani meg tárolni a húst, csak 1-szer vettem mikor hűvös borús idő volt, és fiam már annyira kívánta, hogy a szentjános bogarakat akarta megenni :)) Ekkor leginkább hüvelyesek alkották a kalória bevitel gerincét, hegyes terepen szinte egész nap mozgásban voltunk - bringán) Most kísérletezek az 50g CH megcélzásával, téli hónapokban ezt könnyű betartani. Most kevesebbet időt tudok sportolásra fordítani, heti 1 alkalomhoz úgy tűnik ez is elég..... Azt a kevés CH-t meg napi 2kg zöldségből (karfiol brokkoli) lehetne bevinni, így én inkább rizsliszttel, kukoricaliszttel toldom meg, vagy alkalmanként krumplival.

    VálaszTörlés
  14. 11. Nt

    Köszi, olvastuk a hozzászólást, de igazából MW esetében az emelkedett hba1c ami kiverte a biztosítékot. Itt: http://www.diabetes.co.uk/hba1c-to-blood-sugar-level-converter.html átszámítva 5.6% -os értékre azt írja, hogy ez ÁTLAG 6.5 mmol/l a vércukor szintje.

    VálaszTörlés
  15. 7 szengab

    Ha másfél órát bírsz a "legnehezebb" fokozaton tekerni, akkor az izmok foszfagén rendszerét szinte semennyire, glycolitikust kb 1.5% -ban, oxidatív rendszert pedig kb. 98.5% -ban használod ki. http://www.tesztoszteron.hu/emagazin_05_105_Piheno_intervallumnal.php
    Így csak 20-35% százalékát nyújtod a maximális teljesítménynek. (ez a nyudíjas tempo) 30-75%-os sprintekkel megtoldva (1-3) percen belül beáll a bukás, elfogy a szusz :) és létrejön a HIIT. (high intensity intervallum training)
    Ha pedig a varacskos disznó utáni 2 órás rohanást vesszük alapul, azt inkább úgy tudom elképzelni, hogy rövid sprintek, majd nyomkeresés, kiugrasztás a bokorból, körbe körbe, aztán mikor már szegény állat nem bírta, akkor egy utolsó roham, majd elejtés.

    VálaszTörlés
  16. Descalcez!

    Te mit tartasz elfogadható napi fehérjebevitelnek (g/kg-ban)? Tudom, hogy ez egyéb tényezőktől is függhet (pl. fizikai aktívitás stb.), de mégis?

    Az 1 gramm/kg érték szerinted rendben van (rendszeres fogyasztásról beszélek, akár komolyabb fizikai aktivitás nélkül, főleg így az őszi-téli hónapokban)?
    Sportos napokon bátrabban eszek többet is.

    Köszönettel.

    VálaszTörlés
  17. szengab 1:
    "Hogy miért nem tudtam tegnap, amit majd holnap fogok megtudni. Ez nem viszi előre a dolgokat. A paleót bárki fejlesztheti tovább, nem az enyém, nem én vagyok a mindenes, akinek mindent meg kell oldania. "
    1. mondat: ez nem igaz, nem hibáztattunk téged semmiért visszamenőleg. Ellenkezőleg, mindig rád tekintettünk és hivatkoztunk jó példaként abban, hogy az ember képes beismerni a tévedéseit, vagy ha egyszerűen elhaladt felette az idő. Szerintem félreérted, semmilyen bűnbakképzésről nincs szó. Maximum tanácstalanságról, az viszont már egyre nagyobb...
    És nem, nem is tőled várjuk egyedül a megoldást, ezt is többször leírtuk.
    Ugyanakkor az évek során úgy alakult, hogy kezdettől fogva és ma is magasan a te véleményed mérvadó az itthoni paleós körökben, nyilván ez számodra sem titok.
    Egyszerűen csak kicsit háttérbe kellene szorítani a magliszteket, és némi iránymutatást adni a makrotápanyagok arányát illetően. Persze csak ha egyetértesz...
    Természetesen jogodban áll saját véleményed alapján eldönteni, hogy változnia kell-e egyáltalán bárminek, és ha nem érdekel az egész, teljesen elzárkózol bármilyen szintű revideálástól, és menjen minden a maga útján, ha jó, ha rossz - azt is elfogadom, bár nem értek vele egyet, és őszintén szólva nem is értem, hiszen most is pont azt írod: "a paleo nem doktrina, hanem folyamatosan fejlődő alkalmazott tudomány, amely a haladó orvostudományi és táplálkozástudományi kutatásokból táplálkozik - persze, ha van, aki táplálja."
    Ha pedig szerinted továbbra sem kell semmin változtatni, mert nincs itt semmiféle probléma, csak kitaláljuk, bebeszéljük, akkor különösebben felelősséget sem fogsz érezni, ez tiszta sor.
    Mindezzel együtt én úgy gondolom, hogy ha nincs időnk foglalkozni a témával, ezekkel a problémákkal (amelyek nem egyediek, és persze nem is mindenkinél fordulnak elő, mert nem is mindenki ette magát túl hússal meg magokkal, maglisztekkel, Netty lehet egyike a kevés kivételnek, mert én szinte biztos vagyok benne, hogy sokkal inkább a fenti az általánosan elterjedt paleós körökben), addig nem szerencsés bármilyen véleményt is megfogalmazni, mert lehet, hogy megalapozott érvek híján kiállni és nem elvetni pl. a magliszteket, sokakban pont ez az, ami előhozza pl. a sanda üzlet-gyanút is.
    Lehet, még több idő kell még, és ha majd a problémákkal küzdők elérnek egy kritikus tömeget, az majd téged is újragondolásra, tettre késztet... Vagy nem, nem tudom...

    Rozcsika 2.:
    Szerintem nem nagyon tartozik ebbe a blogba, ki mi alapján ítéli meg embertársait, kinek és miért fogadja meg a véleményét stb., ezért csak annyit a témához, hogy bárkinek lehetnek jó meglátásai egy fórumban, akár csak egy link erejéig is, mert az is nagyon sokban segíthet bárkinek.
    Nem tartom túl szerencsésnek az alapján leszólni másokat, minősíteni és véleményhez való jogát vitatni, hogy számolgatjuk, hányszor osztott már meg olyan infót, amivel X mértékű saját rizikó bevállalásán alapul. Egyébként ki mondja meg, mekkora rizikó elég nagy már...? hiszen a legtöbb ember szemében már a paleóra való áttérés önmagában is hatalmas rizikó, pláne ilyen-olyan, külföldről rendelt vitaminokat beszedni. :-) Vannak óvatosabb, meg szívesebben kockáztató emberek is, szerintem ennyi. Felesleges ezt kikérnünk magunknak, de még csak fennakadni is..
    Azt meg erősen kétlem, hogy a jódnak személyiségváltoztató hatása lenne, de ha van is bármi, ennek az iránynak, amit egy jószándékú, segítő komment kivált belőled, annak én nem annyira örülnék a helyedben... :-)

    VálaszTörlés
  18. Nt 11
    Olvastam, és Te olvastad, amit válaszoltam rá? A fiziológiás inzulinrezisztencia egy másik dolog, mint amiről itt szó van. Az a glükózterheléses vércukorszint vizsgálatnál mutatkozik meg.
    A tény az, hogy reggelente sokunknak - akik régóta paleózunk - egy csomó cukor jelenik meg a vérében, és emiatt nem dőlhetünk hátra, megmagyarázván, hogy ez fiziológiás inzulinrezisztencia. A természeti népeknél nincs ilyen!

    Nt 12
    Hát, például azt lehetne tenni, hogy Gábor nem bútorozik össze ezekkel a hiénákkal. Elhatárolja magát. Az nagyon hasznos lenne a paleónak.

    VálaszTörlés
  19. 5 descalcez

    Olyan linket tudsz ajánlani, ahonnan ilyen típusú edzéseket lehet letölteni, vagy venni? Edzéstervet magyarázattal még könnyen találok, de leginkább olyat szeretnék, hogy csak elindítom a filmet, és a 20-30 perces edzés alatt folyamatosan mutatja meg magyarázza nekem, hogy mit csináljak, mert a leírásoknál elmegy még fél órám, hogy megértsem, pontosan mit kell csinálni, mert ha közben kell megnéznem a leírásban, mi következik, már nem olyan intenzív.

    Netty: nagyon jó hallani, hogy problémamentesen működik nálatok, ez szerintem másoknak is biztatást adhat! Szerintem magyarázat lehet az, hogy az itteni többségnél fiatalabb korban kezdtétek, és nem alakultak ki azok az alapproblémák, amiket utólag már nagyon nehéz korrigálni.
    Nekem egyébként a vércukor szintem nem romlott 2,5 éves paleó alatt.

    VálaszTörlés
  20. 16. Szűcs Csaba

    Szerintem teljesen rendben van, 0.8-1g / zsírmentes testtömegre. A helyzet az, hogy testépítők körében azért nyomatják nagyobb adagban, mert így magasan tartják a glukagont, így még jelentős CH bevitel mellett is zsírégető üzemmódban maradnak. Tehát nem beépülés céljából. Tehát náluk mint lassú üzemanyag használódik fel. Erre a célra megfelel a zsír is. Fehérjét meg hagyjuk meg építőanyagnak. Ezáltal nem terheljük sem a májat, nem kell dezaminálni, kevesebb ammónia keletkezik, nem kell tartani a vesekőtől stb.

    VálaszTörlés
  21. 7 szengab

    Volt nekem egy átalakított szobabringám, amin a legnagyobb fokozattól még nagyobbakat lehetett beállítani. Nem volt túl sikeres az átalakítás. A mágnesfékes lendkerékre tettem még egy ventillátort, na meg egy nagy ventillátor kellett hozzá, hogy imitálja a menetszelet. Aztán ráuntam, mert patakokban ömlött rólam a víz, és mégsem tudtam azt a teljesítményt leadni, ami bringán simán elérhető. (pulzusmérő szerint). Szóval valami igazság van a viccben, hogy az alkoholmentes sör meg a szobabringa az első lépés a guminő meg a vibrátor felé. Aztán ezt az ócskavasat kitettem a kuka mellé, a bidám-bidámok 3 perc alatt eltűntették. Ha estleg valaki nem tudná kik a bidám-bidámok, akkor ez kiderül a tolvajkergetők websorozatból :) https://www.youtube.com/watch?v=JexN27xCJp0 (3 perc 40-től)

    VálaszTörlés
  22. 19. Köbüki

    Konkrétumot nem tudok, csak így kapásból beírtam a youtube keresőjébe, hogy "hiit training workouts" vagy "tabata workout" és jött fel számtalan találat. Csak ki kell válogatni mik felelnek meg a célodnak!

    VálaszTörlés
  23. 18. MW

    Oké, nem értem, légyszi magyarázd meg, mi a különbség. Én csak annyit értettem meg ebből, hogy az éhomi magas vércukor nem baj, ha valaki low carbon van. De akkor mikor vagy miért baj mégis ez a reggeli magas vércukor?
    A bejegyzésed másik feléhez én nem tudok hozzászólni.

    VálaszTörlés
  24. Köszönjük szépen, 5 év után mi is jól vagyunk. Bár mozoghatnék többet is, néha "kilométer hiányom" van.
    Félve kérdem, milyen hiénákról van szó? Jöhet akár magánban is. Én 2 hete csak itt pislogok a jelenlegi vitán...

    VálaszTörlés
  25. Éppen ma gondoltam arra, hogy hogyan nézhetne ki egy paleo bolt árukészlete néhány év múlva?, vagy talán korábban is:

    1. Elsősorban előre csomagolt, kilós és félkilós kiszerelésben zacskózott - őstermelőktől beszerzett garantáltan vegyszermentes zöldségek és gyümölcsök - pl. sárgarépa, fehérrépa, karalábé, zeller, cékla, alma, idényben barack, szilva, körte stb. Ne legyen ráírva, hogy BIO, hanem valóban legyen vegyszermentes. Egy hete lett az egész család rosszul a nyers sárgarépától - apró szemű, messze nem gyönyörű sárgarépától. Hosszú idő óta főzéshez szinte kizárólag mélyhűtött zöldséget merek venni, mert azzal nem szokott vegyszeres problémánk lenni. Frissen salátát, uborkát merek venni a piacon.
    2. Hűtőláda - halgazdaságokból - higanyos algáktól nem fertőzött - származó halak.
    3. Mindenmentes tanyasi húsárú - fóliázott, előrecsomagolt.
    4. Zsírok és tojás
    5. Mellékesen és nem fő profilként - magok, paleo lisztek
    6. A sorrendben nem utolsósorban pedig a legfontosabb vitaminok - jó minőségű multi vitamin, D-vitamin, K2 vitamin, C-vitamin ...

    Amiket most leírtam, az részben egyezik azzal a kínálattal, amit a Culinaris-nál lehet kapni. A Culinaris azonban számomra szinte megfizethetetlen. Fel kellene kutatni azokat a kistermelőket, ahonnan jó minőségű árut lehet beszerezni és a csomagolást a jelzett kiszerelésekben megoldani. Ezt a profilt - nyilván, hogy az áru romlandó -, de valamilyen szinten akár on-line is meg lehet valósítani. (Hogy mást ne mondjak példának - hallottam olasz narancs on-line rendelésről!)

    Az ötletet közkinccsé teszem, mert már nem fogok én egy ilyen vállalkozásba belekezdeni, de ha a KÖKI klubhoz hozzá tudnék kapcsolni hosszú távon egy ilyen jellegű szombati vásárlási lehetőséget, annak nagyon örülnék.

    Ha valakinek van ilyen ismeretsége, amelyen keresztül ez az ötlet megvalósítható, várom a jelentkezését a PaleoVital oldalán.

    Nekem gond a háztáji megteremtése - nem lustaságból, hanem nem értek hozzá. Pedig nagy kertem van :-( Kertvárosban lakom, ahol még 20 évvel ezelőtt lehetett háztáji tojást venni, de mára ez a lehetőség teljesen megszűnt :-( A FB-on olvastam egy tojásos vállalkozásról, ahonnan lehet rendelni háztájit. Mindenképpen megkeresem őket.


    VálaszTörlés
  26. 2. Rozcsika:

    Sajnálom, ha bárkit felidegesítettem a "jóságommal", de ez nem az én problémám, hanem az övé. Pedig én nem is akartam jóságos lenni, egyszerűen ilyen vagyok, beszólásnak meg pláne nem minősíteném a hozzászólásomat, csak egyszerűen közöltem egy észrevételemet. A "beszólás" nálam durvább kategória. Nem kijavítás akart lenni, mit kellene kijavítanom?

    Azt is sajnálom, ha valaki tekintélyelv alapján fogadja vagy veti el mások észrevételét. Ez megint az ő gondja.
    Nem értem, miért ez az ingerültség.

    VálaszTörlés
  27. 23 Nt
    A fiziológiás inzulinrezisztenciának óriási irodalma van, főleg ketós körökben. Azt jelenti, hogy alacsony ch-jú diéta mellett - de elsősorban ketogén étrenden az izmok nem veszik fel a vércukrot, de ez rendben is van, mert elvannak zsírral. Csak az agynak van szüksége glükózra. Ilyenkor, ha terheléses vércukorszint vizsgálatot végeznek - tehát megitatnak egy pohár cukros levet, vagy nem tudom, nekem ilyen még nem volt - , akkor a vizsgálat tévesen inzulinrezisztenciát mutat ki. Ilyenkor szokták bevetni a ketósok azt a trükköt, hogy pár napon keresztül 160 gramm ch-t esznek meg naponta, fokozatosan kijönnek a ketóból, nehogy az orvosuk dobjon egy hátast, és diabéteszt kiáltson. Ezt a módszert mondta el László.
    De egészen más, amikor terhelés nélkül, csak úgy, reggel magas a vércukorszint. És mindig magas. Az arra utal, hogy a sejtek nem képesek felvenni a vérből a cukrot, vagyis az inzulinrezisztencia és a cukorbetegség előszobája.
    Az meg nem érdekel, hogy az orvosok szerint a 6 még jó. Gábor számos helyen megírta vagy megjelentette fordításban, hogy a természeti népeknek jóval alacsonyabb a vc szintjük, és hogy 4,7 alatt kéne a reggelinek lennie. úgyhogy engem ne akarjon Laci megnyugtatni a fiziológiás inzulinrezisztencia felemlegetésével.

    24. Bruce
    Fel tudnám sorolni, de nem teszem. Hagyjuk (legyint) :) A lényeg az, hogy aki nekem el akar adni valamit, az egyben ne ossza az észt a paleóról, mert az üzleti érdekei óhatatlanul befolyásolják az ítéletét. Egy kivétel van ez alól a szememben (ezt már írtam), ő is azért, mert ismerem, és tudom, hogy amit képvisel, ahhoz igazítja a termékeit, és nem fordítva.

    VálaszTörlés
  28. 25. BB
    Én ezt egyszerűen úgy képzelem el, hogy közvetlen kapcsolatot építünk ki termelőkkel, akiket ismerünk, és garantáltan paleokonform élelmiszereket állítanak elő, mi pedig közvetítők nélkül megvesszük. Nem kell ide előrecsomagolt áru.:-) Ilyen egyébként létezik is, zöldségkosarak formájában, csak még nem épült ki. Mert szükség lenne húsra, tojásra is.Nekem a youtyúkos tojás vállalkozással is az a gondom, hogy valószínűleg nem közvetlenül a termelő adja el. De épp a minap kezdeményezte egyik paleós társunk, hogy termelne nekünk élelmiszert. Tehát valami el fog indulni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt akartam mondani ezzel, hogy arra nem kell külön paleo bolt, hogy egészséges zöldségeket, gyümölcsöket, húsokat, tojást vegyünk. Ez elemi érdeke lenne az átlag lakosságnak, paleótól függetlenül is.
      A paleo boltok meg továbbra is kínálhatják amijük van, legfeljebb, ha nem lesz kereslet dolgokra, akkor azok kiesnek (táplálékkiegészítőre még mindig lesz igény, szerntem). Nem a kínálattal van a probléma, hanem, hogy a "szakértők" mesterségesen megteremtik a keresletet. Azzal, hogy ők vannak kinevezve szakértőnek, azzal, hogy elfogadtatják az egészségteln paleót normál-paleónak, azzal, hogy ez a paleo irányvonal minálunk.

      Törlés
  29. Macskacicó, Rozcsika
    Szerintem felesleges a régi bloggereknek, az őspaleósoknak egymásnak esniük, van elég küldő támadás meg belső ferdülés. Cicókának ilyen a stílusa, de az biztos, hogy garantáltan a jószándék vezérli.

    VálaszTörlés
  30. MW - köszi a zöldségkosaras infot. Akkor ezek szerint már magától alakul valami, és ez szuper. Bár nem ősasszony szerep lenne, de a táplálék utáni vadászat már nagyon az agyamra megy, úgyhogy ezért vizionáltam egy "igazi" paleo boltot :-)

    VálaszTörlés
  31. Közvetlenül a termelőtől:
    Szatyor Bevásárló Közösség - Bpesten és vidéken is működik:
    http://kornyezettudatoselet.hu/minden-ami-bio/bevasarlo-kozossegek

    VálaszTörlés
  32. 27. MW

    Ok, értem a folyamatot, akkor csak az a különbség, hogy az éhomi magas vércukrot Gábor és Laci nem tekintik veszélyesnek, szerinted viszont ettől függetlenül is az. Mondjuk engem megnyugtat, hogy nekik ez a véleményük. Te mit gondolsz, hogy ha paleo népeknél nincs ilyen, akkor egy paleot evő nyugati embernél mitől alakulhat ki?

    VálaszTörlés
  33. 32.Nt
    Dehogynem ,Gávor veszélyesnek tekinti! Most nem rendes gépről vagyok, és nincs is kedvem keresgélni, de keresd meg A tények-tévhitek site-on vércukor szintről megjelent cikkeket, akár a gugli is kiadja! Épp ezért mondom, hogy ne ködösítsünk olyan dolgokkal, mint a fiziológiás inzulinrezisztencia.
    Hogy a paleózóknál mitől alakulhat ki, azt mi is most találgatjuk, erre mondtam, hogy a paleo teoretikusainak foglalkozni kéne vele, mivel nem egyéni probléma, hanem valami olyan okozza, amit ők paleóként hitelesítettek. És ezt hosszú távon a kezdő paleósok is megjárhatják, nem csak mi. Tehát több dolog felmerült - olvass vissza, olvasd a zöldházas cikkeket is-, de a lényeg talán az lenne, hogy at itthoni paleo lehet, hogy alap dolgokban köszönő viszonyban sincs a természeti népek étrendjével, legfeljebb egyes dolgokat kiemeltünk és eltorzítottunk ( pl lowcarb elv).

    VálaszTörlés
  34. MW, Smirgli - köszönöm az információkat. Már regisztráltam is egy bevásárló közösséghez.

    VálaszTörlés
  35. Bruce 24:
    Én meg azt nem értem, mit nem értesz.
    A fehérje-túlevést (hús és magvak, maglisztek), az azzal kapcsolatos kortizol- és vc-problémákat Des itt is jól elmagyarázta pár napja is, és megvannak a megfelelő fórumok is, hogy kérdezhess, ezekről egész biztos tudsz te is. + MW 33.
    Attól, hogy nektek hálisten nincsenek ilyen gondjaitok, másoknak még lehet.

    VálaszTörlés
  36. A Szatyor közösség nem rossz, de nem közvetítő nélküli. Az feltétlenül jó benne, hogy viszonylag közeli és kíméletes (vagy bio) gazdaságokkal veszi fel a kapcsolatot folyamatosan - de nem termelői árakon, a bio piacnál valamivel olcsóbb.
    Én már sokmindent kipróbáltam ott, hús témában nem nagyon tudnak előre haladni, mert ami baromfit vásároltam kb. kétszer, az ízre, színre, állagra nem olyan volt mint a háztáji. A gazdát meg is kérdeztem erről, esküdött, hogy kapirgálósak.
    Az viszont elképzelhető, hogy a közösség tulajait, beszerzőit paleo közösség címszóval megkeresni, de ez már az árakban biztos hogy meg fog jelenni.

    VálaszTörlés
  37. 35. smirgli
    Hát a mostani paleo boltok kínálatát megnézem, nem hús és egyéb fehérjék dominálnak. Más hibákat én is tudnék felsorolni, de pont ezt? :)
    Szerintem meg ne a paleo boltok árulják a bio húst és zöldségeket, hanem azok, akik eddig is, tartsák meg jó szokásukat. Mert a paleo előtt is voltak ezek a lehetőségek Hozzáteszem, ma az interspárban nem tolakodtak az emberek a bio pultoknál.
    A hentest és a zöldségest kell "nyomás alatt" tartani, hogy helyben elérhetők legyenek ezek a termékek. Ha igény lesz, a kínálat is megjelenik.

    Smirgli, nem tudom milyen fórumokon kellene és mit megkérdeznem? Eszter írásait ismerem ha erre gondolsz, sőt én a hivatkozott irodalmat is elolvastam több témakörben.

    VálaszTörlés
  38. 17. Smirgli
    "... Azt meg erősen kétlem, hogy a jódnak személyiségváltoztató hatása lenne ...."

    Kétled. Hát az nem sokat ér. Szedj be 50 mg-nyi jódot két hónapon át, és akkor már tudni is fogod. Majd akkor visszatérünk erre a témára, addig nem tudsz hozzászólni.

    VálaszTörlés
  39. Nekem ez jött be, ha már vásárlói közösség. Nem 50 km-en belüli, de talán jobb is (szerintem tisztább lehet a környezet, ahonnan az ő árujuk jön)
    http://www.szeged.zoldsegkosar.hu/

    VálaszTörlés
  40. Nos, egy kicsit utánanéztem a fehérje-cukor kérdésnek. Több vizsgálat azt igazolja, hogy a fehérje gyakorlatilag nem befolyásolja a vércukorszintet. Pl. az egyik vizsgálat:
    http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/11238483
    Aki tehát a túlzott fehérjefogyasztást okolja, az szerintem nyugodtan kereshet valami más okot. 50 gramm fehérjéből összesen 2 gramm cukor kerül a keringésbe. Ezt más vizsgálatok is alátámasztják.
    A reggeli emelkedett vércukrot, vagy a magas HbA1c-t más okozza.

    A lowcarbról csak jókat írnak, a fehérje mindenkinek csökkenti a vércukorszintjét.

    Nem világos, hogy egyesek az emelkedett vércukruk miatt miért intéznek kirohanásokat a maglisztek ellen, miután ők azt nem is fogyasztanak, Tehát a problémájukat nem az okozza. CSak demonizáljátok a magliszteket, lassan mér mindenért ezek lesznek a felelőssek. Én meg úgyebár "összebútoroztam" a gaz maglisztárusokkal, akik persze egyben hiénák is. Azt hiszem, most már túllőtök a célon, a hangerő emelése nem teszi meggyőzőbbé a vagdalkozást. Elég világosan kifejtettem, mi az álláspontom a reális paleóval kapcsolatban, ha ezek után tovább fújjátok az "igazi paleo" nótát, hát tegyétek. Nincs igazi paleo, hanem olyan van, ami kialakul. Realitások vannak. A paleoboltokban mindneki szereti, hogy vannak vitaminok, halolaj, ilyen-olyan kozmetikumok, édesítőszerek (tudom, sokak szemében ezek is vörösposztók). De egy paleobolt ezekből nehezen tudna megélni. És én kifejezetten örülök, hogy tudok venni kókuszlisztet a meggyes pitémhez, mandulalisztet a mákospitémhez, és kókuszzsírt a sütéshez. Örülök, hogy bejött az országba ezen gaz hiénák által az eritrit és a xylit, mert tudom mivel édesíteni a süteményeimet. Annak is örülök, hogy a K2 vitamin széles körben kapható, hogy egyedülálló halolajat lehet kapni teljes értékű E-vitaminnal vagy Q10-zel. Mások biztos tudnák bővíteni a listát.
    Ami azt illeti, éppen most akarom a batáta termelőket összehozni egy maglisztes hiénával, hogy elérhető áron lehessen batátát kapni a paleoboltokban. A paleoboltosok nélkül nem lenne paleomagazin (sejtem előre, valaki majd mit ír erre), nem volna paleofesztivál, sőt, az a gyanúm, a paleomozgalom sem vert volna ennyire gyökeret nélkülük. Elegáns és arisztokratikus dolog lefitymálni azokat a sikereket, amit a mozgalom elért, és arra vágyni, hogy egy szűkkörű szekta legyünk. Bár ahogy elnézem, már a szekta is felbomlóban lenne, hisz egyeseknek a megváltás elmaradt.

    VálaszTörlés
  41. Itt van egy két éves követés:
    http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/17980451

    Long-term effects of a diet loosely restricting carbohydrates on HbA1c levels, BMI and tapering of sulfonylureas in type 2 diabetes: a 2-year follow-up study.
    Haimoto H1, Iwata M, Wakai K, Umegaki H.
    Author information
    Abstract
    The aim was to assess the long-term effect of a loose restriction of carbohydrate intake (carbohydrate-reduced diet: CARD) compared to a conventional diet (CD) in type 2 diabetes. One hundred and thirty-three type 2 diabetic outpatients followed the CD (n=57, 1734+/-410 kcal, carbohydrate:protein:fat ratio=57:16:26) or CARD (n=76, 1773+/-441 kcal, carbohydrate:protein:fat ratio=45:18:33) according to their own will, and were followed up for 2 years. Glycemic control, body mass index (BMI), serum cholesterols and dose of antidiabetic drugs were assessed at baseline and after 1 and 2 years. At baseline, hemoglobin A1c (HbA1c) and BMI levels were 7.1+/-1.0% and 24.2+/-2.9, respectively, in the CD group, and 7.4+/-1.1% and 25.1+/-3.4 in the CARD group, showing no significant differences. During the 2-year follow-up period, HbA1c levels were significantly improved in the CARD group (CD: 7.5+/-1.3%, CARD: 6.7+/-0.6%, P<0.001), and BMI decreased more significantly in the CARD group (CD: 23.8+/-3.0, CARD: 23.8+/-3.5, P<0.001). The doses of sulfonylureas clearly tapered, and serum cholesterol profiles improved significantly with the CARD. Our results warrant a long-term and large-scale randomized study of the diet for type 2 diabetes.

    Röviden: két év alatt (!) a szénhidrátcsökkentés és fehérjenövelés csökkentette a HbA1c-t.

    VálaszTörlés
  42. Bruce 37:
    A bioboltokban a maglisztek dominálnak, mint paleó élelmiszerek, ezek tömény növényi fehérjék.
    A boltok kínálata fogyasztásra ösztönöz, a paleósokat a maglisztek irányába mindenképp.
    Persze nem csak a bolt felelőssége (ő megélni akar, árul, amit megvesznek), ha rossz irányba fordul a fogyasztás, hanem az alapul szolgáló információk terjesztőié. És nem a kókusztejjel meg a kókuszzsírral, meg az étrendkiegészítőkkel van a baj, mielőtt te is terelni kezdenél...
    Ha olvastál szakirodalmat, akkor minimum azt tudod, hogy a maglisztek IS fehérjék. Azt meg csak te tudod, miért kapkodod a fejed, nem én írtam...
    Mindenesetre én befejeztem ezt a meddő vitát, mert belefáradtam ebbe a megjátszott értetlenkedésbe.
    (SPAR: az adalékmentes húsárukra igenis nagy az igény, nemcsak paleósok részéről. Legfeljebb még nem tudnak róla, hogy hogy pl. a Sparban is kaphatók már, ez új náluk is.)

    VálaszTörlés
  43. 42. smirgli

    Úgy látom, azt nem látod, min értetlenkedek. Pláne kösz hogy megkérdőjelezed az őszinteségem. Lassan már azt sem tudom, ti mit értetek "magliszt" alatt. Én a növényi fehérjéket nem tartottam eddig sem ördögtől valónak, fogyasztom magam is.
    Most a "maglisztesek" hiénák lettek. Na ezen kapkodom a fejem. Pláne (hogy tereljek kicsit), magliszt árusításból nem sok bolt élne meg... nem egy húzó termék, ráadásul jó minőségben korlátozott mennyiségben lehet csak előállítani.
    Az meg hogy mire van igény és ki mit tud megfizetni, az is egy érdekes kérdéskör.

    VálaszTörlés
  44. MV. 192.
    http://www.endmemo.com/medical/unitconvert/Progesterone.php

    Nézd meg mégegyszer.Eszerint a te értéked "csak 88.6 ng/ml

    VálaszTörlés
  45. Akiknek emelkedett a vércukorszintje: nem gondoltatok esetleg krómhiányra?

    "A króm legfontosabb szerepe, hogy részt vesz a cukoranyagcserében. Az ún. glükóztolerancia-faktor részeként hozzájárul az inzulin vércukorszint-szabályozó hatásához. Emellett jó irányba befolyásolja a zsíranyagcserét is. A krómhiány következtében emelkedik az LDL-koleszterinszint és nő a vércukorszint, illetve a szövetek inzulinigénye. A napi krómszükséglet 0,12 mg. Jó krómforrás a sörélesztő, hús, sajt, hüvelyesek és a teljes kiőrlésű gabonamagvak."

    Paleósként az itt felsorolt élelmiszerekből csak a húst esszük, a többit nem. Talán érdemes lenne kisérletezni egy darabig a króm-pótlással?

    VálaszTörlés
  46. Gábor, Bruce, szalmabáb erveléssel, csúsztatással szemben nem lehet citatkozni - úgy emlékszem, itt nem a paleo boltokkal volt senkinek problémája, hanem azzal, hogy a természetes ételektől olyan irányba vittük a paleót, ahova most halad.
    A cikkeket köszi, majd ha gépnél leszek, megnézem.

    VálaszTörlés
  47. 44. Névtelen
    A nmol/L-t 2,5- tel kell,osztani, hogy megkapjuk a ng/ ml-t. Nekem megint 112,8 jön ki, ha elosztom a 282-t, de a kalkulátorom is ezt adja ki. Nem tudom, hol a hiba, de könyörgöm, valaki, aki nem ilyen buta matekból, mint én, számolja már ki, hogy 282 nmol/l az mennyi ng/ ml...:-)

    VálaszTörlés
  48. Pár gondolatot eszembe jutott az itt folyó paleó reform-nem reform témáról.

    Biztos sokan ismeritek azt a jelenséget, amikor egy terhes anyuka mindenhol babakocsikat lát. Valamiképp emlékeztet engem ez a társalgás erre. Vannak, akiknek különböző problémái vannak/lettek (és most magamról is beszélek, mert nekem is van egy-két gondom) és onnantól mindenhol azzal a problémával kapcsolatos dolgokat látja meg. Mintha minden oldalról az köszönne vissza. Feltűnik neki (nekem is!) valami, és újra meg újra azt veszi észre, hogy itt is, ott is az a jelenség látszik.

    Azért ha objektíven próbáljuk a dolgokat nézni, értsd: nem a magunk szemüvegén keresztül, - ami persze elég nehéz :-) - egyáltalán nem biztos, hogy mindenki másnak is az a véleménye, hogy rengeteg a babakocsi.

    Nem tartom sem veszélyesnek, sem üldözendőnek a magliszteket - nálam pl. kb három hónapja ott csücsül a szekrényben egy fél zacskó mandulaliszt a fél zacskó kókuszliszt mellett, mert alig használok ilyet. És nem gondolom, hogy mások meg nyakra-főre csak azt ennék. Feltételezem, hogy van aki sokat eszik, van aki keveset. De csak azért, mert én így, vagy úgy csinálok valamit, még nem biztos, hogy más is ugyanazt teszi.
    Ebből következően azt sem gondolom, hogy ha nekem valami problémám van, (és igyekszem nem azon a szemüvegen át nézni mindenkit,) hogy akkor lám, milyen sokan vagyunk, akik mind osztozunk a bajomban.

    Azonkívül az a véleményem, hogy nem feldatunk, hogy mi szabjuk meg, hogy hogyan kell másoknak paleózniuk. Mellesleg, ha akarnánk sem tudnánk megszabni. Ez mindenkinek a saját dolga, hogy eldöntse, kipróbálja, mennyi zöldséget, húst, vagy akármit kell ennie ahhoz, hogy jól érezze magát. Majd rájön. Mint ahogy mi is rájöttünk, hogy ha valami nem jó nekünk. Lehet, hogy nem rögtön, lehet, hogy beletelik egy kis időbe. Lehet, hogy sose, vagy hogy az illető végül elfordul a paleótól.

    VálaszTörlés
  49. Folytatom:
    Nekem nem fájnak a paleo boltok, sem kínálatuk. Nem veszek olyasmit, amiről tudom, hogy nem jó nekem. De nem is akarom elvenni másoktól a lehetőséget, hogy ők döntsék el, nekik mi kell. Még emlékszem arra, amikor elkezdtem ezt az egészet, vezettem receptnaplót, ami tele volt zabbal, paradicsommal, sajttal, egyéb szüreke zónás kajákkal. Ma már persze tudom, hogy ezek mennyire félmegoldások, nem igazi paleó kaják voltak. De enélkül egészen biztosan nem ment volna. (És ma is eszem időnként ilyeneket, tudván-tudva, hogy nem kéne.) De az ember nem tud felugrani rögtön a harmadik emeletre. Aki elindul egy úton felfelé, annak kellenek a fokozatok, a LÉPCSŐK. És a paleó boltok kíváló lépcsőt tudnak nyújtani. Az is lehet, hogy valaki nem jut el, csak a félemeletig. És ott ragad. Én annak is örülök, és megveregetem a vállát. És még véletlenül sem jutna eszembe az, hogy azt mondjam neki, "rossz, amit csinálsz", hogy az nem "jó" paleó.

    Nem érzem azt, hogy a paleo "rossz irányba" menne. Igazából lehet, hogy naiv vagyok, de én azt látom, hogy nő a népszerűsége, egyre többen tudnak róla, azt viszont nem érzem, hogy a növekvő népszerűség egyben rossz következménnyekkel járna. Akik most kezdik, azok még a lépcső alján vannak. Minél többen kezdik el, annál többen vannak a lépcső alján. Nem várhatjuk el ettől a rengeteg embertől, hogy átugorják azt a szakaszt, amit mi is megtettünk valamikor. Éppen azon vannak, hogy megfosszák magukat csomó mindentől, ami addig természetes volt számukra. Hát nem jobb úgy menni fel azon a lépcsőn, hogy van korlát, vannak pótlékok? Legalábbis egy darabig. Aztán később majd rájönnek, (vagy nem) hogy hogyan tovább.

    Nem Gábor az, - és nincs is szerintem olyan ember, - akinek fel kellene vállania, hogy megoldja az összes felmerülő problémát, vagy beleszóljon abba, hogy mit áruljanak az üzletek. (Persze az jó, ha utánenéz dolgoknak, és prezentálja nekünk amiket esetleg talál. Hálásan köszönjük.) De én egyetértek vele abban, hogy az alapelvek rendben vannak, és nem feladata az, hogy mindenki kezét fogja.

    A paleó mellett is előjöhetnek az embernek problémái. Nekem is lettek újak. És azért nem mondanám azt, hogy a lappangó dolgok másztak elő, mert öt év távlata már elég sok ahhoz, hogy ne korábbról származó problémákat tételezzek fel. De legyünk reálisak: a paleó nem a Bölcsek köve, és mi emberből vagyunk, akik mind meg fogunk halni valamiben. Mondjuk a fejünkre esik egy balkon. :-) A leggyengébb láncszem fog eltörni, akár paleózunk, akár nem. Ha szerencsénk van, és/vagy elég alaposan kutatunk, akkor rájövünk, hogy mit kell módosítani. Ha meg nem járunk sikerrel, akkor is sokkal, de sokkal többet tettünk magunkért, és sokkal jobbak a kilátásaink, még így is, mint azoknak, akik csak a csodabogyót várják a háziorvostól. Én hálás vagyok azért, hogy a sors elémhozta ezt a lehetőséget.

    VálaszTörlés
  50. 41. Szengab
    2 évnyi paleo után még nincs gond a vércukorszinttel, 4- 4 1/2 évnyi paleózás utáni szint a kérdés.

    VálaszTörlés
  51. 46. MW

    Ha így gondolod, akkor szépen elbeszélünk egymás mellett. Ami nekem lejött a "kritikákból", hogy a paleo boltok annyit keresnek a magliszteken, hogy befolyásolják a paleo gurukat, hogy mondják hogy szép és jó. Mint pl. a gyógyszeripar és orvosok esete.
    Miért pont magliszt szerepel minden negatív hozzászólásban? Miért nem pl. kókuszcukor? Lehetne sok olyan dolgot találni, ami nálam sem tartozik az odavaló kategóriába, de idén mindig a maglisztek (nem magok) vannak megtalálva, mint tavaly a xilit.

    VálaszTörlés
  52. "... A hosszú láncú telített zsírok (szarvasmarha, juh húsa, teje) tudomásunk szerint nem mérgezőek - még nagyon nagy mennyiségben sem -, amennyiben az inzulinszint a normális tartományba esik ... a szervezet könnyebben képes elégetni és energiává alakítani ezeket és a folyamat során mérgező melléktermékek sem képződnek...." utána jön egy hosszú felsorolás, hogy miért hasznos a marhahúsevés. (Chris Kresser: Paleolit kódolás .. 106. old.)

    VálaszTörlés
  53. Bruce, Kistörpe
    Ne lovagoljunk már a paleo boltokon. Egyáltalán nem ők a kritikám középpontja. Hanem az a "szakértői" gárda, akik önkényesen futtatva vannak, és akik - akár egyéni klienseket fogadva, "táplálkozási" tanácsokat adva - azt a fajta paleót propagálják, ami felkelti az igényt a paleo boltok mai választéka iránt. Nem egy ember van ilyen, és nem csak a maglisztekről van szó, hanem egy csomó dologról, a kókuszcukortól a konjac tésztákon át a "jóféle paleo lekvárokig". Ezek a dolgok köszönő viszonyban sincsenek a paleóval, mármint, ha valóban evolúciós értelemben beszélünk a paleóról. És ne vonjuk össze egy csúsztatás keretében mindezeket a halolajjal, vitaminokkal, egyéb hasznos dolgokkal. Azokra valóban szükség van.
    A paleoboltok nem közvetlenül tehetnek erről, ők csak passzívan követik az irányelveket és a generált tömegigényt, de ne tegyünk úgy,. mintha az irányelveket, azt, hogy mi támogatott, megengedett és mi démonizált, azt nem fentről mondanák meg. Csakhogy ezek önkényesen kiválogatott szakértők, ahogy itt korábban egy kezdő paleós találóan megállapította, "no-name" emberek, akiket mesterségesen, reklámokkal, szerepeltetéssel futtatnak. Némelyik szakértő persze azóta diszkreditálva lett, eltűnt ilyen-olyan okokból, amik nem feltétlenül mindig szakmai okok, de én nem látok be emögé. A paleónak olyan irányba kéne fejlődnie, ami nem a nyugati táplálkozást imitálja "paleokonform" anyagokból, hanem a természeti népekéhez hasonlatos annyiban, hogy a minimális feldolgozottságra, a tiszta forrású beszerzésre, a nasik, pótszerek, függőséget okozó dolgok (az édesítők is ilyenek) elhagyására buzdít. Ha ki lenne mondva, hogy ez meg az nem jó, a kutya se venné, ezt tudjuk. Azért veszik, mert támogatva vannak az egészségtelen dolgok. Az nem érv, hogy vannak, akik nem élnek ezekkel - a lényeg az, hogy mi van szentesítve. A sütemény pl nem paleo, ha evolúciós értelemben vesszük, akármennyire is ragaszkodik hozzá az ember. A kívülállók mindig olyasmivel gúnyolódnak a paleón, hogy az ősember melyik bokorról akasztotta le a xilitet meg a mandulalisztet. Sajnos, erre nem igen lehet visszavágni semmivel, mert lényegében igazuk van.
    Ettől még bárki ehet ilyesmit, de hivatkozni rá olyan, mint az a régi hölgy, aki azzal indokolta a sajtospogácsáját, hogy "szereti". Persze, hogy szeretjük, mert rá vagyunk kattanva. A meggyes piskótára is. Én is rá vagyok kattanva, csak most kezdek lejönni ezekről, ahogy a kávéról is, mert fejben már tudom, hogy károsak. De a paleo guruk ajánlásai alapján a többség el sem jut odáig, hogy ezt felismerje. Hogy ez elitizmus? A tömegnek jó a kompromisszumos paleo? Már miért ne lehetne egyből a valóban egészségeset propagálni? Ne becsüljük le a változtatni kívánó embereket. Ők azért eszik ezeket, mert azt hiszik, ezzel jót tesznek, mi is azt hittük 5 éven át. Hamis biztonságérzetbe ringatják magukat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. folyt:
      Hogy konkrétan mi okoz olyan problémákat, mint a vércukor emelkedés, pajzsmirigy problémák felelrősödése, azt nem tudhatjuk pontosan, de ebből az új életmódból, táplálkozásból következik egyesek számára, az biztos. Ezt próbáljuk keresni, az okát. A túlzott fehérje, stb csak tippek egyelőre. Bár megvan a biokémiai magyarázata. Én biztosan nem fogok kísérletezni, ha az egészségemről van szó, vagyis egyenként kipróbálni, mit lehetne elhagyni, mitől van, mitől nincs változás. Elhagyok mindent, amit pillanatnyilag egészségtelennek tartok, adoptálok mindent, amit jónak tartok. Ha hat, nem tudom, melyik eleme hatott, mert a kísérleti nyuszi szerepét csupán magam miatt vagyok hajlandó vállalni. Egy dolog, hogy nem mindenkinél ugyanazok a problémák, de azért elég sokan jelezték már pl ezt a vércukor szint emelkedést ahhoz, hogy jelenségként, és ne egyéni problémaként lehessen felfogni.
      A "szakértők" egyébként máris érzékelik az eddigi irányvonal tarthatatlanságát, illetve az elégedetlenséget. Páran már épp ezt próbálják meglovagolni egy pálfordulással, vagy eleve így indulnak. Esetleg gyorsan átmennek természetgyógyászba. Azt továbbra sem értem, honnan veszik a bátorságot, hogy embereket gyógyítsanak, mert igaza van ugyan Rozcsikának abban, hogy az egyéni tanácsadás fizetség ellenében korrekt dolog lenne, de ahhoz érteni is kéne a dologhoz, és ez nem kétes külföldi papírokat jelent, hanem valódi biokémiai ismereteket, tapasztalatot, tudományos hátteret.Máskülönben felelőtlenség. Persze mindenkinek jogában áll eldönteni, mit akar, kire hallgat, nekem eszemben sincs megszabni, mások mit tegyenek. Nem én szabom meg az irányvonalakat előadások, blogok, cikkek, stb formájában, hanem mások.

      Törlés
  54. 41 szengab
    Elolvastam az abstract-jét ennek a tanulmánynak. Cukorbetegek szénhidrátcsökkentett étrendbe kezdtek (gondolom, a nyugati típusúhoz képest) Lejjebb csökkent a kóros vércukor szintjük. Ez mit bizonyít? Hogy cukorbetegek jobban lesznek (legfogynak, lejjebb megy a vc szintjük) a lowcarb hatására? De ezt eddig is tudtuk. Sajnos, az összefoglalóból nem derül ki, milyen mennyiségeket fogyasztottak, csak az arányok. De a BMI-jük csökkent, és lehet, hogy itt található a magyarázat.
    Ez semmit sem mond arról, hogy azelőtt egészséges, cukoranyagcsere zavarokkal nem küzdő emberek 5 év lowcarb, de megengedő paleo mellett miért fejlesztenek krónikusan emelkedett vércukorszinteket.
    Mondhatjuk, hogy no de, hol lennénk már enélkül (és a paleo valóban más állapotokon segített), de nem ülhetünk ölbetett kézzel, mert amikor majd még később emberek arra ébrednek, hogy rákosak vagy diabéteszesek a biztonságosnak hitt paleo mellett, akkor kapkodhatjuk a fejünket.

    VálaszTörlés
  55. 48.
    Mindenkinek alkotmányos joga egyénien gondolkodni a paleóról.
    Viszont, ha már mozgalom és közös gondolkodás is, akkor a felelősségteljes, előrelátó gondolkodó akinél problémák jelentkeztek, az elébe megy a dolgoknak. Igen, akár úgy is ahogy szengab írta, hogy tegnap tudom a holnap válaszát. És még másoknak is szeretne segíteni, mert segítőkész és mert az inzulinrez.-kortizol-pajzsmirigyprobl. stb. kérdésköre nem játék. De ezt egy nap alatt nem is lehet megoldani.

    53. Bruce

    Ezt az értetlenkedést :-(
    Egy pár kérdés:
    - ha Te sem vagy elégedett a paleo boltok kínálatával (mint ahogy én nem), akkor azt feketén-fehéren le lehet/KELL írni, (tényleg ne írj a kókuszzsír és társairól)
    - nem követted figyelmesen a régóta itteni hozzászólásokat, mert nem vetnél fel gumicsontokat.
    Edit

    VálaszTörlés
  56. 54. MW
    Gondolkodván paleo főző-tanfolyamban én keresgéltem lehetőségeket és azon nyomban el is keseredtem, amit itt a múltkor meg is jegyeztem. Igazán ez egy hangos gondolkodás volt, nem gondoltam, hogy választ is kapok rá, de még milyet :-(((
    Ezt most azért írom, mert Te is hivatkoztál erre a nonémességre és mert én csak azt kifogásoltam, hogy honlapok, ahol ezeket a kurzusokat hirdetik, egy mondatot nem írnak magukról, ki fia borjai, mit tanultak és mivel töltik most az idejüket, mióta ismerik a paleót, egyáltalán MIÉRT NEM MUTATKOZNAK BE ?
    Nem arról van szó, hogy még nem ismertek, hanem arról, hogy ezek szerint nem is kell róluk tudnunk semmit ? Ma már ennyi elég ?
    De akkor ezek szerint fején találtam a szöget, mert ráadásul ők azok, akik a szakértői szerepekhez jutottak ?

    VálaszTörlés
  57. 45. Kistörpe
    A Two-per-day-ben 0,2 mg (200 microgr) króm van két kapszulában. Már csak találni kell egy 4-5 éve paleózó blogost, aki napi két kapszulát szed és megkérdezni tőle, hogy neki mennyi az éhomi és a 3 havi átlag vércukra. Paleolga?

    VálaszTörlés
  58. 56. Edit

    Mert hogy gumicsont a paleo hiénák és a mérgező maglisztek, mert arról folyt itt a társalgás? Már elnézést de én meg azt nem értem miért nem értitek amit én írok? :)
    Több kérdés is felmerült közben de azokat az "érintettekkel" személyesen lelevelezem inkább, mert én máshogy emlékszem rájuk...

    VálaszTörlés
  59. 58. Rozcsika
    Én napi 1 kapszulát szedek hosszú távon. Igaz, az csak a felét biztosítja, de csak kevésbé alakul ki hiány, mint aki egyáltalán nem szed semmit... A 0,12- majdnem megvan egy kapszulában.

    VálaszTörlés
  60. Azt sem értem, mióta lett 1 pilléres a paleo? Csak azt esszük amit a természeti népek? Azért ne együnk valamit, mert a paleo-szkeptikusok ezzel viccelődnek?
    Mert a "mozgalom" nem lesz hiteles? Én már számos helyen szóvá tettem, hogy nincs igazán mozgalmi jellege a paleonak, hiányolom is. Akik pedig megpróbálkoznak vele, erőforrások hiányában vagy felhagynak ténykedésükkel, vagy háttérbe szorulnak.
    A lehetőség adott, lehet tenni a mozgalomért. De én biztos nem az egyik "guru" számonkérésével kezdeném :)

    VálaszTörlés
  61. 61. Bruce
    "A lehetőség adott, lehet tenni a mozgalomért. De én biztos nem az egyik "guru" számonkérésével kezdeném :)"
    Szívesen hallgatjuk. Mivel kezdenéd? (és folytatnád)
    Lili

    VálaszTörlés
  62. Megkérdeztem barátnőmet, akivel együtt kezdtem a paleót 4 és fél éve, hogy neki milyen laborértékei vannak és mennyire tartja be a paleót, eszik-e krómot. Ezt válaszolta:

    "Utolsó leletem július 3. Akkor még sok gyümölcsöt ettem.
    Vércukor: 4,09 mmol/L
    HbA1C: 25, 10 mmol/l (ref.: 20-42)
    HbA1C%: 4,45% (ref.: 4-6)
    Hát a paleó %-om a „saját paleómhoz” viszonyítva 95%, ez azt jelenti, hogy eszem krumplit, rizst és sajtot, vajat meg tejszínt is.
    A glutént kerülöm (azért becsúszik).
    Hetente 1x szoktam bevenni 200 mcg-t: Swanson Chromium picolinate."

    Ez nagyon szép lelet. És azért érdekes, mert rizs, krumplievés is van benne.

    VálaszTörlés
  63. Udv mindenkinek! Elnezest, hogy belekotyogok, inkabb csak olvasni szoktam. De igazabol en mar semmit nem ertek. Egyszer van az az allitas, hogy biztonsagos kemenyitok nincsenek. Rendben. Masszor meg az, hogy a magas feherjetartalom nem problemas. Elfogadom ezt is. De van itt egy olyan mondat, amit ezekkel nem tudok parositani.

    "De olyan táplálkozási szakemberek, mint pl. Dr. Rosedale, akik évek óta kezelnek pácienseket diétával, nem értenek egyet azzal a feltevéssel, hogy ezek az úgynevezett "biztonságos keményítők" hosszútávon jót tennének a legtöbb embernek. Dr. Rosedale állítja, hogy ha valaki nem érzi jól magát az alacsony szénhidráttartalmú étrenden, az azért van, mert túl sok fehérjével helyettesíti a szénhidrátokat, ami szerinte egyáltalán nem jó. A legtöbb ember azért tesz így, mert az orvostársadalmon az elmúlt ötven évben eluralkodott a zsírfóbia. A Rosedale étrend magasabb zsír- és olajtartalmú, és a fehérjetartalma nem magasabb a szükségesnél." http://www.tenyek-tevhitek.hu/biztonsagos-kemenyitok-nincsenek.htm

    Ezek itt utik elegge egymast, nem? Tehat a paleo, mint lowcarb etkezes, nem mukodik jol magasabb feherje bevitellel. Legalabbis nekem ez jon le ebbol a reszletbol. Persze ez a cikk mar regota kinn van, regebben is olvastam, de csak nemreg utott szoget fejembe, mert megmondom oszinten en is ugy gondolom, a tul sok feherje okozott nalam pm problemakat. Azt tudom, hogy az utobbi msfel-ket evben torteno vercukor vizsgalataim 5,5-6 vercukrot eredmenyeztek, sporttal, rendszeres mozgassal egyutt. Miota sokkal tobb szenhidratot eszem, mint elotte(bar a feherjet meg csak kisse csokkentettem) azota ujra 4,3-4,8 reggeli cukrom. Nem eszem rizs es tarsait, foleg gesztenyelisztbol keszult sutiket eszem, ch kiegesziteskent. A pm/kortizol problemaimat meg nem sikerult rendezni, nemreg kezdtem bele az uj etkezesbe. Csak ennyit szerettem volna mondani, eszemben nincs vadaskodni, egyszeruen elvesztem az informaciokban.

    VálaszTörlés
  64. 17 smirgli

    Egyrészt a jódmozgalom mutatja, hogy mit sem ér, ha én, vagy valaki mond valamit, mert a dolgok mennek a maguk útján. Nem, mintha a jódkérdés részemről le lenne zárva, de írtam egy cikket a pillanatnyi álláspontomról, s azt látni, hogy futótűzként terjedt el a jódpótlás, mint egy új mánia. (Bocs Laci, ez nem neked szól, bármi válhat mániává, az elindítójától függetlenül.) Mondhatod erre, hogy "na jó, ebben nem adtak Neked igazat". De miért gondolnád, hogy magliszt ügyben hallgatnának rám. amúgy mindig elmondom, hogy hogyan és mennyit, ha megnézed a paleomagazinban, mindig van erre figyelmeztetés, Elmira tartot erről egy előadást a paleofesztiválon, ami mai napig megnézhető. Ha valamit szeretnek az emberek, akkor szeretik és kész. Én mondvacsinált problémának érzem ezt az egész vitát, két okból. Nem vagyok a maglisztek ellen, mert magam is használom. Az ésszerűséget lehet hirdetni, mégis az emberek fele dohányzik. Azaz, meglehetősen korlátozott a hatásunk. Másrészt, mindneki elképzel valamit, Ti azt, hogy egyesek reggeltől estig magliszteket tömnek a fejükbe, én meg azt, hogy az átlag ember tudja a korlátokat, na meg anyagilag sem bírná.
    Az étrendi arányok megfogalmazásával abszolút nem értek egyet, előadásaimban szoktam is egy Cordaintől származó ábrát bemutatni, ami azt mutatja, hogy bármilyen arányra találunk 10 törzset, akik úgy táplálkoznak, és mégis egészségesek. A paleo lényege, hogy azt edd, amihez alkalmazkodtál.
    Beleolvaltátok magatokat a fehérjeproblémába, holott csak öt perc utánajárás alapján bizonyítható, hogy ez nem a probléma oka. el kéne gondolkodni azon, hogy talán a
    nem a paleo a "hibás".

    VálaszTörlés
  65. 64 eSGe
    Az a cikk jó példája annak, hogy a Tények-tévhitek sokféle álláspontot igyekszik megjeleníteni, persze bizonyos keretek közt. Én magam pl. a batátát biztonságos keményítőnek gondolom, de a rizst nem. Ha a saját véleményemet akarnám kitenni, akkor megírnám én. A paleovilág belső vitáit szeretném megjeleníteni, hogy mindenki találjon magáénak érvet, alátámasztást, vagy kritikát ahhoz, amit éppen gondol. Jó, hogy megtaláltad, ami a Te testednek jó, ezt senki nem találta volna ki helyetted. Sajnos akik itt panaszkodnak, azok nem ezt teszik, hanem felülről várják a megváltást.

    VálaszTörlés
  66. 63. Rozcsika

    Sajnos ez nem érv semmire, mert minden a mennyiségen múlik,. és az illető szervezetén. A korábbi megjegyzésedre, hogy "két évig lehet, hogy nincs baj", azt kell mondjam, hogy mérget vettem volna be rá, hogy valaki majd ezt mondja ellenvetésként. akkor viszont mond meg azt is, hogy a két évhez képest milyen alattomos folyamatok zajlanának le, amitől 2x2 év múlva már romlik a vércukor, míg két évig meg csökken.Ilyen alapon csak élethosszig tartó vizsgálatokkal lehetne életmód ajánlásokat megfogalmazni.

    VálaszTörlés
  67. 55 MW

    Nekem az a gyanúm, hogy bele se mersz gondolni, hogy talán nem a paleóval, meg az arányokkal van baj, hanem a szervezeteddel. Ugyanez vonatkozik BB-re és másokra is. Itt mindenki úgy tesz, mint aki kicsattant egészséggel állt neki a paleónak, és nem pusztította a szervezetét akaratlanul is évtizedeken át mindenféle ártalmakkal. Ezenfelül létezik, olyan is, hogy öregszik a szervezet.
    A beidézett vizsgálaton túl olyan vizsgálatokat is néztem, ahol mérték (egyet idéztem is) a fehérje vércukorra gyakorolt hatását, és gyakorlatilag nulla.

    VálaszTörlés
  68. 67. Szengab
    De hát a nyugati táplálkozást folytatóknál sem elégszünk meg azzal, hogy 25 éves koráig mindenki gyönyörű a lekváros kenyértől amikor 50 éves korára meg cukorbeteg lesz. Ott is megfordul valami folyamat az évek alatt, ami addig pompásan működött.

    VálaszTörlés
  69. 68. Szengab
    Hát ez lenne a legrosszabb forgatókönyv. Hogy aki 50 fölötti, az paleó mellett is cukorbeteg lesz, akárhogy kalimpál ellene.
    Mezei Elmira is hízott 5 kg-ot, a jódelőadáson mesélte el.

    VálaszTörlés
  70. 22 descalcez

    Köszi, épp a kiválogatást szerettem volna megspórolni ... Célom az életben maradás és az egészségmegőrzés, sport téren semmi egyéb.
    Most találkoztam ezzel a cikkel a tabatáról, hátha érdekel: http://thepaleodiet.com/interval-training-stop-tabatas-gibalas/?inf_contact_key=1efded0e05b2316d065ee9e237332b1b7b47ba2bb9ec746295d0947285c8e0f8

    VálaszTörlés
  71. 65. Szengab
    "...a jódmozgalom mutatja, hogy mit sem ér, ha én, vagy valaki mond valamit, mert a dolgok mennek a maguk útján ...."

    Ez az állítás akkor lenne igaz, ha Te ugyanannyi időt tudtál volna a jóddal foglalkozni, mint Laci tette. Itt nem két ember között választottunk, hanem a belefektetett kétféle kutatóórák száma között választottunk, a motiváció, meggyógyulási kényszer szülte elszántság között, a jód kipróbálása között. Laci kipróbálta magán, Te nem.

    VálaszTörlés
  72. 25 BB
    Nekem nagyon tetszik az elképzelésed. Ugyan nekem is van már néhány beszerzési forrásom, de egyrészt bemondásra kell elhinnem, hogy milyen az a hús (egy üzlet ezt talán jobban számon tudja kérni), és meg kell rendelnem jó pár nappal előre, x időpontban érte kell mennem, szóval jelentősen megkönnyítené az életem, ha egy üzletben (majdnem) bármikor megvehetném ugyanazt a minőségű hentesárut úgy, hogy besétálok, és akkor eldöntöm, mit veszek. A KÖKI-s Paleofarm nekem nagyon bejönne.
    Talán az Europarkban pénteken áruló őstermelők, köztük a Szomor jó beszerzési forrás lehetnek.

    VálaszTörlés
  73. szengab:
    #1:
    Arra a 2 éves követésre gondolsz, amit tegnap betettél? Hát őszintén én nem sok közét látom ennek a mostani témához. Cukorbetegekkel etettek több húst, mint amint addig ettek. Mi itt most nem cukorbetegről beszélünk. Hol vannak az arányok a vizsgálat alatt bevitt tápanyagokról? És előtte mennyit ettek? Így semmit nem ér az egész. Te nem értesz egyet az arányokkal, ezért nem is hozol olyan kutatási eredményt. :-)
    Amennyire én értek hozzá, nem szimplán a fehérje vércukorra gyakorolt hatása a lényeg, hanem a TÚLZOTT fehérjének van kortizolnövelő hatása hosszabb távon, nem 1 nap alatt, ez tudtommal biokémiai alapismeret.
    Lásd előző poszt 148. Des részletes leírását. És a zoldhaz.info-n a "Paleolit-ketogén-diéta-fő-szabályai cikket:
    "A magas kortizolszint blokkolja a sejtek inzulin érzékenységét (ez más mint az előbb leírt fiziológiás inzulin rezisztencia) és a máj téves éhezési „pánikreakciója” miatt nem áll le a vércukor termelésével, amire valójában ilyen mennyiségben nincs is szüksége a testnek, felvenni a magas kortizolszint miatt képtelen. A ketogén étrendi arányok ellenére szénhidrát üzemmódban marad a szervezet. A magas kortizolszint miatt a szervezet vagy a bevitt fehérjéből vagy az izomzatból állítja elő a vércukrot. Ezért minden ilyen esetben a kortizol csökkentő protokollt el érdemes végezni.
    Ezt negatívan befolyásolja, hogy az előírtnál több fehérjét viszel be, használsz édesítőt, iszol kávét vagy teát. A fehérje könnyen elérhető cukoralapanyag a máj számára, ilyen esetben először a bevitt fehérje mennyiségét érdemes az előírásnak megfelelő tartományban tartani (vagy inaktív életmód esetén tovább csökkenteni) és letenni az említett károsan befolyásoló szokásokat."
    + http://www.zoldhaz.info/szénhidráthiány
    Mert így működik a szervezet, ezek tények. És amíg nem méretnek Vc-ot, pláne Hba1c-t, addig nem is tudnak róla, hacsak a magas kortizolos és mv-fáradság tünetek hamarabb nem jelentkeznek. Csak ebből se fogják tudni, hogy a fehérjét kellene csökkenteni, mert honnan tudnák??

    VálaszTörlés
  74. #2.:
    Szerintem Te meg abba nem mersz belegondolni, hogy a paleó nem mindenkinél működik problémamentesen, annak ellenére, hogy lehet, valakinél a magasabb fehérjearány (több CH-tal=gyümölcs) semmi gondot nem okoz, csak ehhez tudni kellene az arányokat, nem elég rávágni, hogy 5 év alatt semmi bajom nem lett, tehát a paleóval nincs gond. lehet, hogy jobb arányokat tartott, nem is evett mindennap se húst, csak max. pár tojást. Máris egész más a kép.
    Nem feltétlenül magliszttel tömik magukat az emberek, hanem hússal, tojással, pont mert a zöldséget nem annyiras szeretik, és teljesen le vannak tiltva bármiféle CH-ról, még gyümölcsöt se nagyon mernek enni (amit nem csodálok, ha valakinek cukorproblémai vannak, és kinek nincsenek...?) És valamit enni kell, ezért a fehérkét nyomják meg, ha mást nem lehet. És pont azért, mert a maglisztnél is olcsóbb...
    És bocsánat, de hiába adja elő Elmira a maglisztes dolgokat (mennyien is látták azt, beleszámítva a teljes videóanyagok meghallgatását is...?), ha szinte minden receptjében ott van a magliszt, ugyanígy a paleo magazinban is. Ha az "emberek szeretik", hát akkor bizony simán elsiklanak a zárójeles félmondat felett, hogy mértékkel, ehelyett az jön le nekik, hogy minden receptben megengedett, akkor akár minden kajában is, végülis sűríteni is kell azt a főzeléket, meg kéne vmi tésztapótlék is. stb. A grízes tésztát meg a pogácsát is szeretik, és akkor minden okés, bízzuk rájuk?
    Igen, 5 év alatt valamennyien öregedtünk, de ha a paleó éppenhogy "fiatalon tart", és ha nem is gyógyulunk meg, de hogy rosszabbodás jön...??? BB is jobban volt eleinte, itt is leírta. És sokan mások is. Furcsa, hogy pont 5 év után jönnen elő ilyesmik, és nem kezdetben, amikor a szervezetnek idő kell regenerálódáshoz a civilizációs betegségekből...

    Speciel nem azért írkálok, mert megváltást várok fentről, nem az a típus vagyok. Magam erejéből boldogultam mindig, és eztán is úgy fogok, utánajárok az infóknak, kérdezek és persze megkeresem azt, aki tud és akar válaszolni. :-)
    +
    1. Mások miatt tartanám célszerűnek a paleó elvek felülvizsgálatát
    2. nem szeretem a csúsztatásokat és ha hülyének néznek.

    Szóval szerintem tanulságosak lesznek a jövő paleós tapasztalatai, várjuk ki, ma is már 2, több CH-os esetet olvashattunk jobb vérképekkel, persze nyilván ezek is "egyéni szervezeti működés", csak az van, hogy sok egyéni szervezet van, amiből tömeg lesz. :-) A glutént is bírják sokan, "egyénileg", soha semmi bajuk nem lesz tőle, de ez nem ok arra, hogy mindenki egye.

    VálaszTörlés
  75. 62. Lili

    Ó hát ötletekben kifogyhatatlan vagyok :)

    Két irányból lehet megközelíteni a dolgot. Vagy egy létező aktivistához csatlakozunk (BB, Miléna, Motivátor stb.), vagy saját magunk önállóan kezdünk bele valamibe. Az első megoldás a legegyszerűbb, a számunkra szimpatikus "mozgalmárt" megkeressük, és megkérdezzük tőle, mivel segíthetünk. Akár anyagiakkal is, mint pártoló tag.
    Rengeteg ilyen lehetőség van most is, és látom hogy kevés a segítség. Lehet hogy azért, mert az adott aktivistával nem tudnak azonosulni a tenni akarók, vagy nem értenek vele egyet.

    Miket lehetne önállóan?

    - Információból sosem elég. És itt nem a vitatott, hanem a paleon belül mindenki által elfogadott információk megosztására gondolok. Ennek számos csatornája lehet felvilágosító honlapoktól kis paleo klubok szervezéséig, azokra hiteles előadók meghívásával stb.
    - adatbázisok építése, karbantartása. Mindenmentes élelmiszerekről, paleokonform élelmiszerekről, sportolási lehetőségekről, helyi csoportokról, tudásanyagokról.
    - szakmai anyagok fordítása és publikálása. Mint pl. a Paleolit életmód FB csoport közösségi fordítása. Ilyen jellegű projektek szervezése, levezénylése.
    - Helyi klubok szervezése, vagy akár egyesület létrehozása, működtetése. Az csoportok tagjainak személyre szóló segítése.
    - közös alapanyag beszerzési projektek. ez akár jelenthet közös disznóvágást is :) Ha jól emlékszem volt is rá példa.

    stb.

    VálaszTörlés
  76. 68. szengab - Én beteg voltam a paleo kezdetén is és beteg vagyok most is, sőt öregebb is lettem. A különbség a korábbiakhoz képest csak annyi, hogy most nyugati orvos által jól kezelt beteg lettem és teljes életet élhetek - jókedvűen, vidáman, ... olyan formát mutatok mostanában, mint amilyen eredetileg gyárilag vagyok - az anyagcsere betegségből fakadó túlsúlyt kivéve! A paleonak két egészségügyi dolgot köszönhetek - az ízületi gyulladásom megszűnését és a cukorbetegségem megszűnését - ennyi!, s nem is kevés.

    Még mindig nem vagyok ismét cukorbetegnek besorolva, mert változtattam az étrendemen - úgy, ahogy mondod a saját személyemre szabva. Most első helyre kerültek nálam a zöld félék, és utána nagy nagy szünettel jönnek a halak, még nagyobb szünet és jönnek a baromfifélék és vörös húsok. Smirgli megállapításai igazak rám nézve is, mert bizony mint "bukott cukros"-nak a legkézenfekvőbb volt mindig az állati fehérjék fogyasztása, és igen a zöldségeket "nem vagyok én kecske" alapon soha nem szívleltem, gyümölcsöt meg változatlanul enni sem merek.

    A cukorértékek emelkedésén kívül - az állati fehérjék fogyasztásával párhuzamosan - folyamatos volt a hasmenésem is. Márpedig a hasmenés azt jelzi, hogy valami nincs rendjén. Amióta a zöldség került első helyre, azóta a nem vegyszeres zöldség esetében (botrányos a zöldségek minősége!!!) teljesen rendeződött a bélműködésem.

    Én soha nem állítottam, hogy nem voltam korábban is beteg. Sajnos az voltam annak ellenére, hogy egész életemben mint egy démonnal küzdöttem a súlygyarapodás ellen.

    Nem vagyok fóbiásan gyógyszerellenes sem, mert engem a korszerűen alkalmazott nyugati orvoslás tart életben.

    Írok pár gondolatot a pszichémről is, mert ez is mutatja, hogy bátran követem a saját utamat annak ellenére, hogy nagyra tartom a munkásságodat. Évekkel ezelőtt éppen a pszichiátriai oldalad miatt kapcsolódtam a tények-tévhitekhez, és az ott olvasottak alapján visszaigazoltnak láttam a problémáimat. A kiváló orvosom által vezényelt mostani gyógyszerezésem viszont bebizonyította, hogy a nyugtatók és az antidepresszánsok szerepe abban az esetben igenis indokolt, amikor valamilyen szerve az embernek elhalt, ami el tudná látni az idegrendszer irányítását is. Az orvosom egyensúlyt tudott teremteni a gyógyszerek hatásmechanizmusában, adott alfa blokkolót, adott óriási adag hormont, és igen mindezt a másik oldalon kiegyensúlyozza szedálással. Az eredmény - nappal dinamikus élet, éjjel jó alvás.

    Szerintem most nem a sértődöttek sora állt be szidni a paleot, hanem visszajött az a fajta őszinte stílus, ami ezt a fórumot évekig jellemezte. Hovatovább mást nem láttam hosszú idő óta, minthogy Rozcsika ad válaszokat az embereknek a felmerülő kérdésekre. Tökéletesen megértem, hogy a könyvek írása mellett nem tudtál olyan intenzíven részt venni a beszélgetésekben.

    A múltkoriban - emlékszel kérdeztelek -, hogy Megszűnt a fórum?, amikor valamilyen blogmotor probléma volt. Amennyiben egyébként a paleos elvek fejlődése lezárult és nincs mit megbeszélnünk már, akkor szerintem erre a blogra sincs szükség.

    Mint már írtam a napokban - le is szoktam arról, hogy fórumozzak. Általában max. egy héten egyszer olvastam ezt az oldalt. Most bezzeg csak úgy pezseg az élet :-) A mai napon keletkezett vagy 50 bejegyzés :-)

    Köztünk havonta kétszer az oldalamra mutató linkek miatt történik levélváltás, és én őszintén és tiszta szívemből zárom mindig azzal a soraimat, hogy "szeretettel és barátsággal, Márta". Nem vagyok kétszínű, most is így gondolok rád és hálás vagyok neked sok mindenért.

    VálaszTörlés
  77. 47. MV
    Szia, az eltérés abból adódik,hogy a"váltószám" 3.18.

    VálaszTörlés
  78. 73. Köbüki

    Köszönöm az Europarkos ötletet. Most hétvégén a klubban majd beszélünk a beszerzési lehetőségekről és utána, ha szükséges, akkor akár Szomorékat is megkereshetem. A klubbozóknak hátha vannak egyéb ötleteik is. Ezt mindenképpen szeretném megvárni, amíg lépünk.

    VálaszTörlés
  79. 68 szengab

    Én például, ha nem is kicsattanóan, de alapvetóen egészségesen kezdtem a paleóba, egészségmegőrzés céljából. Soha nem ettem extrémen ( persze korábban nyilván ettem glutént meg minden nem laleót), nem küszködtem jelentős túlsúllyal, cukorbetegséggel, nem éltem káros szerekkel, mint dohányzás, alkohol, gyógyszerek. Ehhez képest fura lenne, ha pont az egészségmegőrző 5 év után csak úgy spontán jönnének ezek a lroblémák. Öregszünk, és mi is meghalunk, ez tény, no de a cukoranyagcsere zavar pont egy civilizációs betegség, a természeti ember nem ilyesmiben szokott meghalni, vagy rákban. Ha a paleo ezeket nem képes megelőzni, akkor élhetünk ezzel az erővel bármilyen, mértékletesnek és egészségesnek gondolt étrenden. Azt ettem, amit Te is jónak tartasz, húst, zöldséget, gyümölcsöt, maglisztekből készült, eritrittel, xilittel édesített sütit napi szinten vagy ritkábban, kolbászt, szalonnát, tojást... Nem tömtem a fejemet, szedtem a viitaminokat. Nem híztam el.
    Nem, hiába bennem keresed a hibát - akkor mi van a többiekkel, akik hasonló vészjeleket érzékelnek, tapasztalnak? Akkor az lenne a korrekt, hogy a gyógyulástörténetek mellé egy ilyen fejezetet is nyitni. Máskülönben ez mazsolázás, cherry picking: ami alátámasztja a paleo pozitívumait, azt beveszem, ami ebből kilóg, az az egyén hibája, ezért a Prokrusztész-eljárásnak vetem alá.

    VálaszTörlés
  80. 79 BB
    És bocsánat, elfelejtettem hozzátenni, hogy igen, a vegyszermentes zöldség is fontos lenne egy jó paleo-boltban. Ha valakinek van energiája termelőkkel kapcsolatot kiépíteni, tartani, az tegye azt, én jobban szeretnék naponta bemenni valahová és kis mennyiségben megvenni éppen azt a húsfélét meg zöldséget, ami akkor megtetszik, nem előre kitalálni, megrendelni, aztán elmenni érte, vagy az megadott idősávban megoldani, hogy otthon tudjam várni a házhoz szállítást, (és még annak a díját is megfizetni), aztán kilókat tárolni a fagyasztóban. Most ezt csinálom persze, de ha ezt megkönnyíti nekem egy tisztességes közvetítő elérhető közelségben, ahhoz szívesen fogok járni. Remélem, idővel egyre több ilyen lesz.

    VálaszTörlés
  81. 80 MW
    Ne haragudj, ugyanazt a nótát fújod. Elvi alapon kizárod, hogy Neked nem lehet bajod, és inkább valami rejtélyes hibát keresel a paleóban. Ha nekem holnap rákom lenne, vagy bármi más, eszembe nem jutna ezt az egészséges étrendet hibáztatni, hanem arra gondolnék, az elmúlt évtizedek, a családi örökség, stb. hozta rám a baj a paleó ellenére. OKÉ, erre ne is mondj semmit, legyen ez az én bajom, hogy magamban keresem a hibát. Ne nevezd paleónak, hanem nevezd, zöldség-hús-zsír-gyümölcs étrendnek, és kérdezd meg magad, mi lehet ebben,ami Neked, és másoknak megemelte volna a cukrát.
    Egyébként összefoglalnád, mert nemek már nem világos, kik azok, akiknek felment a cukra, milyenmutató mentén, mennyit, milyen tartósan, hányszor mérve, valójában milyen étrenden. Mert így nekem ez homályos.Aki olvassa ezt, és van baja, beírhatná a részletes adatait, mert lehet, hogy mw nem tudja mindnekiét.

    VálaszTörlés
  82. sziasztok,
    én is inkább csak olvasgatok, de azt rendszeresen. Most Gábor által megszólítva érzem magam, úgyhogy tényszerűen leírom a saját esetemet.

    Nekem is emelkedett az éhomi vércukrom, 5,5-5,6 körül szokott lenni - de étkezések után mérve nem emelkedik meg kiugróan, 6,0-6,8 szokott lenni.
    Viszont a hba1c értékem is emelkedett: 5,3 %
    Paleo módon étkezem 3 éve, gyümölcsöt elvétve szoktam enni, maglisztből készült bármit heti 1-2-szer.
    Szénhidrátot szinte alig, fehérjét sokkal többet eszem, zsírt is.
    Sok kávét iszom, 4-5 biztos megvan, különben alig élek.
    Intenzíven sportolok (kettlebell).
    Híztam az elmúlt 2 hónap alatt 3 kg-ot (sajnos nem izomban, a vizesedést elképzelhetőnek tartom, bár a hasi zsírpárnák szemmel láthatóan nőttek).
    Hashimoto-s vagyok, hormonpótlás mellett nagyon jó pm eredményekkel.
    Kortizol nyálteszt alapján mellékvese-kimerülésem van (minden napszakban nagyon alacsony a kortizol).

    A Hegedűs Eszter által megfogalmazott kortizol-problémát tartom a legvalószínűbbnek az emelkedett éhomi vércukorértékek mögött - csak olyan jó lenne, ha ezt szengab is megerősítené a tőle megszokott utánajárással :) De persze megértem azt, hogy nincs erre (is) kapacitása. Én - bevallom - nagyon elkeseredett vagyok. Rengeteget köszönhetek a paleónak (25 kg fogyást, ízületi panaszok elmúlása - és még sorolhatnám), de ez az éhomi cukor nagyon aggaszt. Hónapok óta fennáll egyébként, rendszeresen mérem. Amikor 3 hétig csináltam a ketogén-diétát, egy esti étkezés utáni vc-mérés 4,1 volt - a paleo 3 éve alatt soha nem volt ilyen jó. De továbbra is hiszek a paleóban, hiszem, hogy ez a lehető legjobb táplálkozási mód.

    Most ráállok Eszter kortizol-protokolljára: jóval kevesebb fehérje, több szénhidrát, kávé elhagyása.

    Betty

    VálaszTörlés
  83. Én MW következtetéseit értem Szengab következtetéseit meg egyáltalán.
    Hát nem arra való a paleó, hogy ezeket a civilizációs betegségeket elkerüljük?
    Le van írva a könyveiben hogy a nyugati táplálkozás az ami beteggé tesz.
    Különben mi a fenének csinálnánk, mert még drágább is sokkal, mint egyéb táplálkozás a vitaminokkal, egyebekkel.

    VálaszTörlés
  84. köszönöm a kávé-akrilamid dologra írt válaszokat/ötleteket!
    (Macskacicó, előzőfolyam 196., és Szengab 1.)

    gombocartur

    VálaszTörlés
  85. Ezekben a Spar üzletekben lehet kapni kizárólag bio sertéshúst. Ezt a Spar honlapjáról nem lehet megtudni, de a központi ügyfélszolgálatuktól sem, de semmilyen más országos hirdetésből sem !A helyzet az, hogy az üzletlánc kommunikációs igazgatójával kellett beszélnem ahhoz, hogy bővebben tudjanak erről tájékoztatást adni. Én annyira örülök annak, hogy egy magyar áruházláncban lehet majd kapni ilyen termékeket. De úgy látszik ez nem tartozik a vásárlókra, pr-ból és marketingből ezennel tőlem hatalmas egyest kaptak.
    Boltlista bio sertéshús

    Balatonfüred,Arácsi út.15.

    Békéscsaba, Andrássy u.37-43.

    Budapest ,Váci út 1-3.

    Budapest ELEVEN CENTER, Rétköz u. 7.

    Budapest RÓZSAKERT, Gábor Áron u. 74-78/A.

    Budapest VII., Dembinszky u. 12.

    Budapest XI., Október 23-a u. 8-10.

    Budapest XIV., Egressy u. 178/C

    Budapest, Alkotás utca 53.

    Budapest, Batthyány tér 5-6.

    Budapest, Bécsi u. 154.

    Budapest, Hűvösvölgyi út 138.

    Budapest, Lövőház u. 2-6.

    Budapest, Örs vezér tere 25.

    Budapest, Törökvész u. 87-91.

    Celldömölk, Sági u. 22.

    Eger,Sas u. 1.

    Gödöllő,Köztársaság út 85.

    Gyöngyös, Dobó u. 5.

    Győr ECE, Budai út 1

    Győr, Arany János u. 16.

    Kecskemét, Március 15-e u. 5/a.

    Lenti, Kisfaludy u. 4.

    Nagykanizsa, Kalmár u. 3.

    Nyíregyháza Korzó, Nagy Imre tér 1.

    Pécs, Bajcsy-Zsilinszky út 11.

    Petőháza, Spar út 1.

    Sárvár, Laktanya u. 32-44.

    Siófok, Szűcs u. 3.

    Sopron, Arany János u. 16.

    Sopron, Selmeci u. 15-17.

    Szeged, Londoni krt. 3.

    Székesfehérvár, Budai u.41.

    Székesfehérvár, Pozsonyi út 10.

    Szolnok,Ady E. u.28/a.

    Szombathely, Szent Márton u.21.

    Szombathely, Újvilág u.

    Tata, Ady E. u. 20.

    Veszprém, Dornyai Béla u. 4

    Zalaegerszeg,Ola u.1.

    VálaszTörlés
  86. Betty és MW cukorproblémái alapján a következő merült fel bennem:
    1. A pajzsmirigy TSH-értéke 2,0 fölött van, akkor már lehet aggódni (szengab)
    2. Vajon nem az történik a cukorértékek emelkedésénél, hogy míg én a folyamatos hízással küzdöttem - Betty hízással, cukorértékekkel; MW - cukorértékekkel, korábban enerváltsággal - mindegyik alulműködő pajzsmirigyes tünet?!

    57 éves koromban zajlott le a sorvadás nálam. Előjele kettő volt: a körmeim kettéválása, hízás. Sokat mozogtam mindig, diétáztam mindig. A szülésemkor értem el először olyan brutális súlyt (40 évesen), hogy terhességi szövődményként diagnosztizáltak egy kicsit magasabb vérnyomást. Gyakorlatilag 57 éves koromig semmilyen gyógyszert nem kellett szednem.

    Szerintem a pajzsmirigy betegség és a cukorbetegség is - anyagcsere betegségek. Arra a következtetésre jutok a most folyó beszélgetés részleteit a fejemben összerakva, hogy a fehérje evésének eltúlzása valóban fokozott inzulinválaszt eredményezhet, másrészt viszont az alul működő pajzsmirigyben lehet az a bizonyos kutya elásva.

    Tudom, hogy ezt nehéz tudomásul venni, de mindkettőtöknél talán ez lehet a ludas, hogy megint egy állatos hasonlatnál maradjak :-)

    Az én TSH-m 0,100 értékre lett beállítva, tehát már két éve túlpörgök, mégis megtartottam a hízásra való hajlamomat, ha nem táplálkozom rendesen. Ez mondjuk kész kabaré!!!

    A cukor emelkedését szerintem én valóban a fehérje kontra glükoz-termelésnek köszönhetem. A pajzsmirigy teljes hiánya is bekavarhat.

    Én kávét iszom, mert nem vagyok hajlandó erről az örömről is lemondani. A kortizol értékem jó, mert az orvosom minden lehetséges és fontos labort elvégeztetett. Nincs reverT3-am sem, nincs mellékvese fáradtságom sem, mert mindezeket a vizsgálatokat elvégezték velem. Nem kell szednem T3-T4 kombinációt, mert az ez irányú vizsgálatok is elvégeztettek. Őszintén megmondom, hogy van, amit én "nyavalyogtam" és fizettem ki a laboroknak. Mindezt az interneten olvasott különféle véleményalkotó fórumok hatására tettem. A jód szedése - eszembe sem jutott. Miután a testünk egy vegyi művek, ezért nem kívántam terhelni még a jóddal is, meg egyébként is - nem láttam elég meggyőzőnek mindazt, amit itt és a "Jód tudományos FB-csoportban" olvastam.

    Csak azt tudom javasolni, hogy kutakodjatok folyamatosan és végeztessetek el laborokat, mert az a tárgyi bizonyíték, ha nem érzitek magatokat meggyőzve másként.

    Ne nekem legyen igazam, de Bettynél és MW-nél is ennek a komisz és alattomos pajzsmirigy háttérnek kell a bűnösségét felderíteni.

    Keményen ketogén paleozó pajzsmirigy nélküli, pm.-mel műtött barátnőmmel folyamatosan keressük paleon belül a megoldást. Ő ketogénezik - belsőségek - máj, vese, szív, velő - brrr :-D -, és 18 és 24 órás böjtöket tart, én meg mint korábban írtam egészen más utat találtam magamnak (zöldség, hal, hús a sorrend!), nekem viszont a pajzsmirigyes kórtörténetem egészen más. Mindketten sportolunk és egyikünk sem tinédzser.

    Az étkezésetek paleon belüli átalakításán és kísérletezésen gondolkozzatok el. Miután mindketten fiatalabbak vagytok, mint én, mert nálam szinte mindenki fiatalabb a paleosok között :-))), ezért a fiatalabb szervezett biztosan könnyebben fog reagálni a pozitív változásokra, mint ahogy nekem sikerül.

    Szerintem gondolkozzatok el a történetemen és előzzétek meg a bajt, ha kell idejében szedett, akár nagyobb mennyiségű hormonokkal. A hormonnak örülni kell, nem megvetni. Nagy dolog, hogy a gyógyszerkutatás már ezt adta nekünk.

    Zárásként azt is elmondom, hogy még a NEM szintetikus hormonokkal is próbálkoztam az orvosomnál, aki kategorikusan elzárkózott tőle, méghozzá a hormonkereskedelem etikai okai miatt.

    H. Eszter tisztességességéhez hozzáteszem, hogy amikor váltottam vele néhány szót az én problémámról, akkor ő nem halmozott el hülye tanácsokkal, hanem őszintén megmondta, hogy komoly betegségem van, amit ő mélységében nem ismer.

    VálaszTörlés
  87. 87 BB

    Kedves BB, örülök a józan meglátásaidnak. Szerintem ezt a pajzsmirigykérdést mindenki lebecsüli, most Betty beírása kapcsán erősödött fel bennem is az az érzés, hogy mintha mindenki, aki vércukor problémákról panaszkodik, annak "mellesleg" pajzsmirigy problémája is van. Azért nem becsülném le, mert mint Te is írod, tutira be van "állítva" a pajzsmirigyed, mégis hízol. Régi gond ez, hogy vajon a T4, de akár a T3 pótlás is elég-e, hiszen a pajzsmirigy egy csomó más hormont is termel, s ennek egy elemét pótolják. Ennek lehet tovagyűrűző hatása, és bizony öt év alatt a pajzsmirigy probléma szépen tud romlani, hiszen a paleo vagy hat rá, vagy nem. Nem csak a glutén okozhat pajzsmirigy problémát.

    A másik ez a kortizol, ami nekem kicsit csípi a szememet. Régóta tudjuk, hogy nem csak mellékvese "kifáradás" van. Jólismert szindróma, hogy a traumatizáltakban kórosan alacsony folyamatosan a kortizolszint, de akut stresszre meg hirtelen az egekbe szökken - de csak rövid időre. Azaz, traumatizáltakban erős negatív feedback érvényesül. Hogy kinek mi a trtauma és ki mennyire traumatizált, azt nem lehet olyan egyszerűen kideríteni. Aki egyváltozósan akarja a dolgokat megérteni, és mindent a táplálkozásból akar megmagyarázni, az sajnos zsákutcába jut, mert azzal fog szembesülni, hogy akárhogy variálja az étrendjét, a kortizolszintje esetleg nem fog reagálni rá. Azt gondolom, vannak divatos mémek, ilyen a mellékvese kifáradás is. Nem néztem még utána, de túl sok ember állapította meg már magáról, hogy neki az van.
    Azt gondolom, kicsit jobban kéne tisztelnünk a szervezetünk bonyolultságát, és összetettebb elméletekben kéne gondolkodnunk magunkról.

    VálaszTörlés
  88. "A pajzsmirigybetegség elsősorban a nőket érinti, akár meddőséget is okozhat. A gyakoribb alulműködést nehéz felismerni, sajnos sokan már későn jutnak orvoshoz. Ráadásul világszerte növekszik a betegek száma, aminek pontos okát egyelőre nem tudják. Annyi azonban bizonyos, hogy a genetikai meghatározottság mellett a környezeti tényezők és a vírusfertőzések is okolhatók a negatív tendenciáért. ...
    A jóval gyakoribb alulműködés (hipotireózis) ezzel szemben alattomos, enyhe tünetekkel kezdődő és általában hosszú ideig lappangó betegség. Leginkább a változó korban lévő nőknél fordul elő, akik fáradékonyságot, aluszékonyságot, gyengeséget, csökkent memóriát, levertséget, depressziót, fázékonyságot, lassabb mozgást, bőrszárazságot, hajhullást, sőt elhízást vagy arcpuffadást vehetnek észre magukon. Mivel ezeket a tüneteket gyakran az előrehaladott életkorra fogják, sokan későn is fordulnak szakemberhez. Ezért dr. Szilvási István azt javasolja, hogy akármilyen megszokottnak is látszik egy-egy tünet, érdemes felkeresni vele a háziorvost, aki vérvételre küldi a gyanakvásra okot adó eseteket. Ha a beteg nem jut el idejében orvoshoz, az alulműködés akár súlyossá válhat – emelte ki Dr. Szilvási István. A hipotireózis kezelése szerencsére igen egyszerű: csupán rendszeres tablettás hormonpótlásra van szükség és a beteg teljesen panaszmentessé tehető." http://semmelweis.hu/mediasarok/2013/12/03/faradt-vagy-epp-tul-izgatott-lehet-hogy-pajzsmirigybetegsege-van/ A Semmelweis Médiasarok oldaláról idéztem be Dr. Szilvási István, a Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Klinikai Tömb nukleáris medicina és belgyógyász szakorvosa cikkéből.

    Kedves Gábor, Annyira sokan szenvedünk ilyen-olyan pajzsmirigy betegségben, hogy bár semmi jogom nincs megszabni, hogy merre felé vedd a kutatási irányt, de szerintem ismét egy korszakalkotó dolog lehetne a pajzsmirigyes témájú kutatási eredmények, tanulmányok szintetizáló összevetése.

    VálaszTörlés
  89. szengab 88:
    Én úgy tudom, a kortizolszint nem csak stressz hatására emelkedik tartósan és kórosan, hanem a túlzott fehérjebevitelnél is. És létezik kortizol-rezisztencia is, gondolom a hosszú távú magas kortizol után jön ez az állapot, amikor a kortizolnak már nincs hatása.
    De cáfolj meg kérlek, ha nincs igazam. Ha nem teszed, úgy veszem, hogy igazam van. :-)
    Nem hinném, hogy mind súlyosan traumatizáltak lennének, akik különféle problémákról számolnak be, az izomgörcsöktől az alvászavaron át a krónikus fáradságig. Legalábbis nem említenek ilyesmit. Egyszerűen csak sok húst esznek, vagyis ez is egy lehetőség.
    A hosszan tartó magas kortizolszint rossz irányba befolyásolja a pajzsmirigy-termelést, ahogy más hormonok működését is. Bizony, a szervezet működése bonyolult, de azért nem teljesen ismeretlen számunkra.
    Sőt, ezek a törvényszerűségek részletesen ki vannak fejtve a zöldházas cikkekben, amikre még egyetlen egyszer sem reagáltál.
    Igen, a szervezetünk bonyolult, éppen ezért érne meg alaposabb utánajárást, még akkor is, ha csak egy lehetőségről van szó (ami viszont meglepő módon eléggé megalapozott, már gyakorlati tapasztalatokkal is alátámasztott). És az egyre szaporodó, paleó óta rosszabbodott állapotú vagy új tüneteket beszerzők is többet érdemelnének az odavetett "csípi a szemem" érvelésnél. Vagy akkor inkább semmit nem kéne - néha még a "nem tudom"-nak is információértéke van.

    Névtelen 86:
    Nagyon köszönöm az utánajárásodat és ezt a listát valamennyiünk nevében!

    VálaszTörlés
  90. Kedves Betty, az alacsony kortisol szint inkább alacsony vércukorszintet eredményezne.

    VálaszTörlés
  91. 58. Rozcsika

    Kérdezted az éhomi vércukor értékemet. 28-án megyek vérvételre, aminek az eredményét a háziorvosomtól vehetem át. December elején megírom majd. Egyébként a Two per Dayből általában csak napi egyet szedek, de ezt sem rendszeresen, mert vannak olyan napok, amikor inkább szólóban veszek be pár fontos vitamint, táplálék kiegészítőt.

    VálaszTörlés
  92. Az emelkedett éhomi cukor nálam is létezik...
    Chris Kressernél ezt olvastam:
    " .... kiderül, hogy az alváshiány több szempontból is közvetlenül befolyásolja a szív- és érrendszer, valamint az anyagcsere működését:
    - Egyetlen éjszakányi részleges alváshiány inzulinrezisztenciát okoz még az egészséges, korábban semmilyen anyagcserezavarban nem szenvedő alanyoknál. Az éjszakai mesterséges fény még kis mennyiségben is hozzájárul az elhízáshoz, mert nassolásra ösztönöz és megzavarja az anyagcserét... "

    Tudtommal az inzulinrezisztencia nem csak hízást, hanem cukor-problémákat is okoz, hosszútávon cukorbetegséget.
    Nekem biztosan ez a problémám, lehet, hogy másoknak is...

    Anna

    VálaszTörlés
  93. 93. Anna
    Az életkorodat nem írtad és hogy hány éve paleózol.

    VálaszTörlés
  94. Szabó-Velvárt László2014. november 17. 19:05

    65 szengab

    Nem vettem zokon, Gábor bátyám, amit írtál, tudom, hogy nem a rosszindulat vezérel. Meg különben is, nekem igazából semmivel sincs több közöm a jódhoz, mint bárki másnak, hiszen ő mindenkié, akárcsak a napfény vagy a levegő, és ami áldást hozni tud az emberek életébe, az sem őt dícséri (és természetesen nem is engem), hanem az őt szedők szervezetének csodáját. Ez, bármilyen szerénykedős-csipkés-modorosan is hangzik, tény.
    Ordas időhiányom miatt már jó ideje nem járkálok erre (sem), de Szerelmem időről-időre beszámol nekem az itt történtekről, és azt is Tőle tudtam meg, hogy egy zárójel öleléséből szóltál hozzám.

    Isten áldjon,

    Laciáter

    VálaszTörlés
  95. 63/5...
    Sokat dolgozom éjszaka, villanyfénynél, monitor mellett. Csak ez maradt a pakliban.
    Változtatni nem sokat tudok rajta. Képernyő-sötétítőm van, narancssárga szemüvegem még nincs. :-)

    Anna

    VálaszTörlés
  96. Szabó-Velvárt László2014. november 17. 19:12

    Fenti kézimunkám leghosszabb vonulata így lett volna helyes: "Meg különben is, nekem igazából semmivel sincs több közöm a jódhoz, mint bárki másnak, hiszen ő mindenkié, akárcsak a napfény vagy a levegő, ráadásul ami áldást hozni tud az emberek életébe, az sem őt magát dícséri (és természetesen nem is engem), hanem az őt szedők szervezetének csodáját."

    VálaszTörlés
  97. Addig is, amíg nem tudunk jobbat, esetleg kreatin-monohidrát? Szabályozza az inzulin és vércukor szintet. Az édesanyámnak vettem öregkori izomvesztésre (szarkopénia) és szellemi hanyatlásra, idegbajra. Ha nem meri beszedni, akkor én elkezdem szedni.
    A fotó alatti szöveg:
    http://www.tenyek-tevhitek.hu/olcso-es-hatasos-eszkoz-az-izomtomeg-vesztes-az-energiatlansag-es-a-szellemi-leepules-ellen..htm

    VálaszTörlés
  98. Csak érdekesség:

    Étrend-kiegészítőket tiltott be az ÁNTSZ
    http://www.origo.hu/tafelspicc/hirek/20141117-etrend-kiegeszitoket-tiltott-be-az-antsz.html

    ilyen és ehhez hasonló hatóanyagok miatt:

    Nem engedélyezett gyógynövényeket – macagyökeret (Lepidium meyenii) és ashwagandát (Withania somnifera), Tribulus terrestris és Astragalus membranaceus – tartalmaz.

    Nem engedélyezett összetevőket tartalmaz (medveszőlőlevél /Uva Ursi Leaf/, Coleus Forskohlii, ashwangandha kivonat, Rihodiola Rosae, B-Feniletilamin, Bioperine® /Piper nigrum/, Rhodiola Rorae)

    Nem engedélyezett összetevőket tartalmaz (vinpocetine, bór-citrát, cink-pikolinát és szelén-metionin)

    Nem engedélyezett új élelmiszer-összetevőket (ginszeng és máriatövis, Sylibum marianum), nem engedélyezett anyagokat (arginin alfaketoglutarát és l-karnitin fumarát) tartalmaz

    ...stb

    Azért kíváncsi vagyok hogy pl a Selenomethione-nel, az Ashwagandával, Bioperinnel, Macagyökérrel, Máriatövissel mi a bajuk?

    VálaszTörlés
  99. 98. Rozcsika:
    Köszi. Én is gondoltam rá, de mielőtt táplálékkiegészítőkhöz fordulnék, kipróbálnám szívesen a paleolit életformának azt az aspektusát, hogy Őseink a tyúkokkal feküdtek, kakasokkal ébredtek, igazodtak a napi fényviszonyok változásához. Kresser szerint a villanyvilágítás, számítógépes műfények hatására megzavarodik a hormonháztartás (melatonin, szerotonin ritmus) és ez az, ami aztán megbetegít. De hasonlót már RobbWolfnál is olvastam. Lehet, hogy ez olyan fontos, vagy néha fontosabb (?), mint a táplálkozás.

    Anna

    VálaszTörlés
  100. 100. Anna
    Máris irigy vagyok rád, ha ezt a luxus életformát meg tudod oldani. :-) Feltétlenül kérjük utána az élménybeszámolót. A Kresser könyvben talán az a legviccesebb tanács, hogy "ne vitatkozz idegenekkel az interneten". Gyakorlatilag megtiltja az egész XXI. századi életvitelt, élén az üléssel. Szórakoztató könyv.

    VálaszTörlés
  101. 101. Rozcsika:
    Paleósan táplálkozni is luxus. Nem hittem a szememnek, amikor először olvastam Gábor könyvét. Olyan kultúrában élünk, ami a kenyérre és tejre épül. Ha mást próbálsz fogyasztani napi szinten, elég nehéz helyzetbe kerülsz. 5 éve tanulom.
    Tényleg vicces az állva, gyaloglógépen írt könyv, a narancssárga szemüveg, stb. de hátha ezek is megvalósítható ötletek, mint a zöldlisztek és kókusztejek.
    Majd referálok, ha sikerül :-)

    Anna

    VálaszTörlés
  102. smirgli

    "Én úgy tudom, a kortizolszint nem csak stressz hatására emelkedik tartósan és kórosan, hanem a túlzott fehérjebevitelnél is. "

    Na ez ebben a formában nem teljesen igaz. Éhezés hatására emelkedik a kortizol. A sok fehérje önmagában nem emeli meg, míg van elég szénhidrát. Ha az embernek kevés a szénhidrát a táplálékában, azt a szervezet mindenképp stresszként kezeli. Azok a tanulmányok, amiken a low-carbor szetetnék igazolni, azokat általában cukorbetegeken végzik, velük meg megetetnek vagy 160g szénhidrátot. (a köszvényes cikkben is ez a buktató http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/10873964 http://www.tenyek-tevhitek.hu/csaktagoknak/koszveny.php egyik hivatkozása) Nos amíg van elég fehérje, addig a máj abból fog szénhidrátot gyártani. Ehhez pedig glukagon kell. A glukagon gyártás meg addig gátolt a hasnyálmirigyben, míg magas az inzulin. Márpedig addig magas lesz, míg lesz elég fehérje, ami legalább akkora inzulinválaszt indukál mint a szénhidrát (bizonos esetekben még többet is ). Na ilyenkor csak akkor lesz glukagonod, ha valamelyik stresszhormon erre rásegít, mert nélküle a magas inzulin gátolja a proglukagon transzkripciót, azaz addig nem termelsz. Egyetlen helyen találtam olyan hivatkozást, hogy a kutyában az emésztő rendszer is beindítja a glukagon termelést, emberben ez a jelenség meg nem bizonyított. Ezt lenne jó tisztázni, mert magyarázatot adna pár dologra. Ha meg már magas a kortizol, akkor a fehérje alig fog bejutni a sejtekbe, mert a belőlük gyártott cukrot elsősorban az agynak meg az idegrendszernek tartogatja a szervezet. Végtagok izmai lebomlanak, hasi zsírpárnák meg nőnek. Azonban ha beviszel annyi szénhidrátot, hogy ne kelljen hozzá gyártani, ekkor már a zsírból keletkező ketonok is tehermentesítik a szervezetet, lecsökkenti a cukorigényét. Eszter ketójában ez a bűvös 50 g, ami mondjuk óránként 2 g szénhidrátot jelent az óránkénti 6 g helyett, amit alapból felvesz az agy meg idegrendszer. Nálam ez úgy tűnik működik. Legalábbis rizslisztből egyszerűbb bevinni 30g-ot, meg hozzá bevinni 20-at rengeteg zöldségből. Esetleg krumpliból. (héját lepucolva) Gyümiből is összejönne, de ugye itt a kronometer csak vaktában találgat, hisz 2 alma között is eszméletlen eltérések vannak, ráadásul az egyszerű cukrok gyorsbb inzulinválaszt adnak mint a keményítők.
    Na de inkább vitassuk meg ezeket a ketogén csoportban, ne borzoljuk itt a kedélyeket. Nekem az egészség a legfontosabb, van akinek a Cordainizmus, a szénhidrátfóbia, meg a kőbunkó meg mammuthús elvek.

    VálaszTörlés
  103. Des 103:
    Igen, én is így gondoltam, azaz akkor érvényes az állítás, ha eltolódtak az arányok, vagyis ha túl kevés (kb. 50 g alatti) Ch-hoz társul sok fehérje.
    Jó, hogy figyelsz.:-)
    Igen, célszerű más fórumokat látogatni paleós témában, mert ezen a blogon sajnos már jó ideje úgyse nagyon tanul újat az ember... :-(

    VálaszTörlés
  104. 103. Des
    "... A glukagon gyártás meg addig gátolt a hasnyálmirigyben, míg magas az inzulin. Márpedig addig magas lesz, míg lesz elég fehérje, ami legalább akkora inzulinválaszt indukál mint a szénhidrát ..."

    Nehéz ügy, szinte akkor lehetetlen megfelelni ennek a glukagon-gyártásnak.

    Jamineték Tökéletes egészség diéta (TED) könyvében a 17. fejezet a fogyás kulcsáról szól. (183. old) A 190. oldalon a fogyási platókról és visszahízásról van szó, tehát amiről most itt a blogon is beszélünk (kivéve Gábort, aki ezt nem hiszi el) szerintük a visszahízások oka a"tápanyagéhség miatti elhízás elmélete", aminek az a lényege, hogy szinte minden diéta, köztük a paleo is, valamilyen tápanyaghiányt hoz létre és ekkor megáll a fogyás. Ha a tápanyaghiányt nem orvosolják, akkor megnövekszik az éhség és az étvágy. pl. ha kolinban szegény a diéta, és a több evés sem orvosolja ezt a kolinhiányt, akkor az agy egyre több fogyasztásra ösztönöz, a testsúly pedig egyre nő. Egy pasinak a testsúlyát és diétáit mutatják meg egy grafikonon, 20 éven át, voltak vega étkezések benne, alacsony ch bevitel, a végén paleo. Ő is szépen visszahízta a korábban leadott kg-jait és még súlyosabb is lett 2 év paleo után, aztán áttért a TED-ra, amitől aztán lefogyott.
    Nem tudtam jól leírni, akinek megvan a könyv, olvassátok el a 192-195. oldalt.
    Én ugyan egyszer már próbáltam ezt a TED-t, de nem igazán fogadtam el a napi fél kg-nyi krumpli tételt, stb. és megsértődtem, hogy hízni kezdett a felkarom, de állítólag ez kezdeti tünet, aztán rendeződnek a dolgok. Én most újabb próbát teszek, most nem fogok okoskodni, betartom az ajánlásokat.

    88. Szengab
    "...Jólismert szindróma, hogy a traumatizáltakban kórosan alacsony folyamatosan a kortizolszint, de akut stresszre meg hirtelen az egekbe szökken - de csak rövid időre...."

    Nyilván mindenki traumatizált, de akkor sem fordulhat elő a következő, ami miatt nekem változtatnom kell valamit. Pl. fekszem az ágyon, nézek valamit a TV-ben, már majdnem elbóbiskolok rajta és akkor hirtelen kapok egy adrenalinfröccsöt vagy nem tudom minek nevezzem ezt a "méreglöketet", akkor érez ilyent az ember, mikor szemen köpik (bár engem még nem köptek soha szemen :-) ) És ez a semmiből jön és nagyon kellemetlen érzés. Persze ha felhúzom magam akkor is tudok már ilyent érezni. Aztán ettől a dologtól nem tudok elaludni se néha, mert az alvás határán tör rám.
    Na ennek az érzésnek az elmaradását várom a TED-től, már nem is érdekel a fogyásom, csak ez.
    Ezt csak leírtam most, nem kérek tanácsokat, annyi könyvem, anyagom van, ha ezekből sem bírok magamon segíteni, akkor már semmiből. Csak valakinek a saját története érdekel. :-))





    VálaszTörlés
  105. 105. Rozcsika
    Nem lehet, hogy ilyenkor mobilizálódik benned a jód? Az okozhat kortizol löketet...

    VálaszTörlés
  106. 90 smirgli

    A gond ezekkel a variációkkal, amiket akár Desccalez, akár itt valaki, akár Eszter ad elő (bár tényleg nem olvastam őket), hogy a puding próbája mindig az evés. Lehet itt kombinálni mindenfélét, amit korlátolt ismereteinkkel megteszünk, ez mind elmélet. A kérdés mindig az, hogy mi a végeredmény. Mert mindig az mutatja meg, hogy a spekuláció mennyit ér. Én ezért szeretek vizsgálatokban gondolkodni, és nem anyagcserefolyamatokban. Fordítva inkább működik a dolog: tapasztalunk valamit, és ahhoz keresünk magyarázatot. Állandóan azzal érveltek, hogy "tömegesen" jelentkezik az a probléma, ami itt szórványosan elhangzik. 5 ember nekem még nem "tömeges". sokan itt a klimax közelében jáérnak, vagy már utána vannak, sokan pajzsmirigy alulműködésben szenvednek, másokon az idő vasfoga fogott ki (nem tudjuk, pontosan mely területen), de Ti csak hajtogatjátok, hogy a paleo (pontosabban mi is? A sok fehérje? miért esztek sok fehérjét? lecsökkentettétek és hirtelen minden megjavult?) a hibás. Azt természetesen nem lehet kizárni, hogy valakinek a szervezete rosszul reagál valamiért erre az étrendre (pl. nincs epehólyagja, vagy valami más problémája van). De ami itt folyik, az vádaskodás, vagdalkozás, mindneki a saját sérelmét azonosítja a másik ember problémájával, holott tudjuk, hogy ugyanaz a dolog egészen más okokból is bekövetkezhet.
    Az sem világos, hogy miért nem módosíttok a szerintetek kívánt irányba? És ha megtettétek, miért nem számoltok be az eredményről? Ha évtizedek óta cukorbetegeket 1 hét alatt meg lehetett gyógyítani kalóriamegvonással, akkor ezt a bűvészmutatványt bárki megcsinálhatja, mert még nem is cukorbeteg, csak valami eltolódott. Ha hibás szerintetek a makrotápanyag összetétel, változtassatok. Vissza is lehet térni a nyugati étrendre, én nem sértődőm meg. MW azon makkegészséges volt, itt a lehetőség, hogy visszatérjetek az egészséges étrendre. Vagy, ahogy Rozscsika javasolta, ott a TED. Szabad a pálya. Nem elméletileg kell tisztázni, mert nem tudjuk, mit is kéne, hanem bemutatni, hogy ilyen és ilyen irányú változtatás hatásos volt. És akkor mindenki, akinek panasza van, kipróbálhatja, és ha az mindenkinél működik, akkor rájöttünk egy probléma megoldására.

    VálaszTörlés
  107. 106. MW
    Nem, ez már volt nekem akkor is, amikor még Lacit nem is ismertük. És nem erősödött fel a jódra, csak nem múlt el. Most naplózom majd, hogy mikor jön elő, mert mintha jobban lennék a megengedő étrendtől.

    Van egy olyan elméletem is, hogy azoknak van most igazán bajuk, akik tényleg betartották a paleot 4 évig. Mert sokszor utólag tudjuk meg másoktól, hogy "ja, néha eszem vajat, ha nagyon akarok, ja néha ettem fagyit a nyáron, ettem glutént". Ha igaz Jamineték teóriája a tápanyaghiányról, akkor lehet, hogy az illető a vajból feltankolt egy kis butirátot, és máris jobban van egy időre. (Jaminet: TED 172. old közepe)

    VálaszTörlés
  108. Van egy másik elméletem is. A szigorú paleo, hosszú távon, csak akkor működik, ha az élelem olyan minőségű, mint a természeti népeknél az őserdőben (vadhús, nyers tengeri herkentyű, esővíz, frissen szedett bogyós gyümölcs, vadgyümölcsök, kiírtott őserdő közepén termesztett manióka, stb.) és a körülöttük lévő világ olyan tiszta (klórmentesség, mert kevesebb jód is elég, stb.), annyit mozog valaki, mint ők, stb. Ha nem ez van, márpedig nem ez van, akkor a rosszabb élelemből kell pótlás. Mert lehet, hogy nagyobb baj a butirát-hiány, mint a tejzsírban maradt laktóz.

    VálaszTörlés
  109. szengab 107:
    Dehát éppenhogy módosítunk, többen is írták és én magam is azt teszem. De az eredmény nem jön 1 nap alatt, ezt sem állította senki. Mindenesetre a próbálkozások elindultak az itteni blogon megjelenő értetlenkedés vagy ellenvélemények dacára is. Tömeg még nem most van, nem ezt írtam. De akár lehet is, a tendencia abba az irányba mutat, még ha te nem is érzékeled ezt, bár elmondásod szerint hozzád is érkeznek panaszok szép számmal, "elrontott paleóval". Épp ez lenne a lényeg, hogy ne rontsuk el....
    Hogy miért eszünk sok húst? Nem egyszer leírtam a napokban.
    Rendben, mi anyagcserefolyamatokban gondolkodunk, mert vizsgálatok még nincsenek, vagy nem tudunk róluk. A legtöbben nem is férünk hozzá forrásokhoz, a magyarok alapszintű nyelvtudása is nagyon gyatra, nemhogy szakszövegekhez elegendő lenne. Még maga a paleós gyakorlat is nagyon kevés, ha vizsgálják is majd a hatásait, azok max. mostanában kezdődhetnek el... Tehát az ellenkezője sem derülhetett még ki semmilyen felvetésnek, azaz ilyet te sem jelentetsz ki ilyen magabiztosan.
    Úgyhogy marad a próbálkozás, még ha tőled nem is kapunk egyetértést vagy akár "nyugtázást". De legalább próbálkozunk és nem nyugszunk bele, hogy 5 év alatt hirtelen ennyire megöregedtünk, egyes fiataloknak! pm-problémái lettek vagy romlottak. És tegyük hozzá, egy pontos diagnózis sem 2 nap, főleg a mai magyar eü.-et vesszük, meg az átlagember anyagi helyzetét...
    Azért most köszi a megerősítést, hogy kipróbálhatunk valami mást és már nem egy az egyben elveted, negligálod, mint megoldási lehetőséget. :-) Bár én eddig sem az engedélyedre vártam, csak némileg konstruktívabb hozzáállásra számítottam, és ez még mindig nem elvárás, csak egy vélemény!
    A nyugati tápra pedig senki nem akar visszatérni, erről szó sincs. :-O

    VálaszTörlés
  110. 107. Szengab
    Ja, az öreg tyúkok hisztisek, az biztos.
    A Jaminet TED könyvben a pasi súlyát és diétáit 19-tól 37 éves koráig mutatja a grafikon. (193. old.) Ő nem a klimaxos nő kategória. De most ne válaszold azt, hogy ez csak egy eset. Szerintem ami működik igazán, az egy eseten is működik. :-)))

    VálaszTörlés
  111. 105. Rozcsika2014. november 18. 10:43

    "Pl. fekszem az ágyon, nézek valamit a TV-ben, már majdnem elbóbiskolok rajta és akkor hirtelen kapok egy adrenalinfröccsöt vagy nem tudom minek nevezzem ezt a "méreglöketet""

    Én akkor éreztem iyleneket, amikor még használtam a symbicort gyógyszert asztma ellen, ami egy erős szteroid tartalmú gyógyszer,
    és 1-2 év múlva azt figyeltem meg, hogy hasonló pánikrohamszerűségekre ébredek hajnalban.
    Valószínű, mert este haszánltam (24 órás gyógyszer).

    Már több mint egy éve nem használom, és azóta elmúlt.
    Na , a lényeg, hogy azt sikerült nagy nehezen megállapítanom, hogy amilyen problémákat ez a gyógyszer és elhagyása okozott, az 100%-ban beleillik a kortizol hiány és többlet által okozott tünetekbe.

    Már belinkeltem, de még egyszer:
    http://shop.builder.hu/kortizol-barat-vagy-ellenseg-a1446
    Itt leírják, hogy a hiány és a túl magas szint miylen tünetekkel jár.

    Ha abból indulok ki, amit én tapasztaltam,
    azt mondanám, hogy amit érzel, azt a magas kortizolszint okozza.

    Hogy ennek mi az oka, azt már nem tudom távolból megállapítani,
    "jó esetben" csak az, hogy ekvés szénhidrátot eszel.

    ___________
    Mindenkinek :
    (akit érdekel)
    ____________

    Sajnos elég tömegesen félreértelmezik a low carb típusú étrendekben a "low carb" kifejezést.

    Ez nem azt jelenti, hogy alig eszem szénhidrátot, myg majd elájulok a sóvárgástól....
    (elsőre nekem sikerült ilyen étrendet követnem, de nem teljesen szándékos okokból..)

    Low carbban nem csökkented le a szénhidrátok mennyiségét,
    hanem minőségi változtatást végzel a beviteli forrásokat illetően (paleo alap, + nincs préselt gyümölcslé, 40 fok felé melegített magas fruktóztartalmú gyümölcs, aszalt cuccok, préselvények),

    Ennek a következménye, hogy egy idő után nem fogsz annyi szénhidrátot bevinni a szervezetedbe,
    mint korábban,
    tehát ennyiben pontos a megnevezés, hogy "low" carb,
    csak éppen ez nem a kiindulási pont, hanem a következmény.

    Tehát lehet pl. gyümölcsöket enni, korlátokat csak úgy érdemes szabni, ami ésszerű (nem napi 3-4 kiló alma, stb).

    VálaszTörlés
  112. Rozcsika 105.

    Nem tanács!
    de nekem volt ilyen. (van is, ha nem vigyázok)
    Most teljesen tünetmentes vagyok, napi 2X rendszeresen bekapok 1-1 kávéskanálnyi Q10-et. Ha stresszes vagyok, felidegesítenek vagy szétrohanom magam és félek, hogy előjön, akkor alkalmilag még egyet. Egy éve semmi tünet.
    Egyik ismerősömnek is ajánlottam, neki is bevált, így duplán szoktam venni a "szívecskés", Joe féle cseppet.

    VálaszTörlés
  113. 114. Anna.Willson
    Köszi :-). Az a kedvenc italom, én a fogínyemre használtam, azon nem segített, aztán kezdtem hanyagolni a szedését, pedig tudom, hogy "idős Tyúk" korban már nem termelődik semmi Q10, tehát KELL szedni.

    VálaszTörlés
  114. Rozcsika, nem tudom ez olyan-e, de én két éjszakát nem aludtam amikor megpróbálkoztam a ciklikus diétával. Pedig az első éjszaka után gondoltam, hogy ez lehet a baj és abbahagytam, de még aznap éjjel se tudtam aludni. Ahogy elszenderedtem volna , valami felrázott belülről, nem tudom jobban kifejezni az érzést.

    VálaszTörlés
  115. 116. Kriszta
    Igen, ilyent érzek én is. Néha már nem merek aludni menni, annyira rossz, hogy képtelen vagyok átlendülni az álomba, annak ellenére, hogy nagyon-nagyon álmos vagyok már. Én, aki régen állva el tudtam volna aludni bárhol, bármikor. De napközben sem vagyok álmos. Amikor egy könyvön elalszom, már nem merek meg sem mozdulni, lámpát leoltani, egy párnát kivenni a fejem alól, mert akkor totál feléledek, csak az éjszaka közepén.
    Egy megfigyelést tettem, hogy ha szalonnát vagy banánt eszem, közvetlenül a lefekvés előtt, az talán segít. Citromfű, B1 vitamin, magnézium. De ezek csak mankók, valami mást is kell csinálnom.

    VálaszTörlés
  116. Rozcsika 115

    Fogínyre a C vitamin jó! Fogyassz többet belőle...

    VálaszTörlés
  117. Rozcsika, szerintem ezek egyértelműen magas kortizolos tünetek. Ezzel küzdök én is, ashwagandha, zink, magnézium, taurin négyessel tudok valahogy aludni. Fogalmam sincs, hogy meddig tart ebből kimászni, (úgy veszem észre, hogy senki nem tudja igazán), de a nem alvás teljesen kikészít. Mindenesetre én is visszavettem a fehérjét, emeltem a CH-n.
    Én azt szűrtem le, hogy lehet rosszul paleózni. Rettegünk a CH-tól, gyümölcstől, akkor mással nem lehet jóllakni, mint fehérjével. Nekem is gyanús lett egy idő után, hogy miért hízom hasra, ami eddig soha nem volt rám jellemző. Most már legalább tudom, hogy ez a kortizol. Sajnálatos, hogy ezzel nálunk senki nem foglalkozik érdemben, így számomra is marad a témában az internetes kutakodás.

    VálaszTörlés
  118. 105 Rozcsika
    Nekem akkor volt bajom az elalvással, amikor szakaszos böjtöt csináltam (pár napig kihagytam a vacsorát, 2x ettem reggelit és ebédet), kb. a 3-4 nap este már nem tudtam elaludni. Egyébként tök jól alszom, szóval nagyon gyanús, hogy ez volt az oka.

    VálaszTörlés
  119. 107 szengab
    Az a baj, hogy ez megint szalmabáb érvelés (amikor egy állítást adunk a vitapartner szájába, és azzal vitatkozunk amit nem mondott), ezért nem írtam semmit az előzőre sem... Hol mondtam én, hogy vissza kéne térni a nyugati táplálkozáshoz? Azt kritizáljuk többen, hogy a magyarországi paleo - és ennek Te vagy a fő alakítója, mert nélküled itt semmi nem történik, hiába nem vagy Elmira vagy mások apukája, ahogy mondtad korábban - rossz irányba fejlődött mára. Mert hol vannak arra tanulmányok, hogy a sült maglisztek vagy a kolbászok, töpörtyűk, egyéb feldolgozott húskészítmények, sütik, aszalványok, sült gyümölcsök, lekvárok, kókuszcukrok stb milyen hatással vannak hosszú távon? Igaz, nem kötelező ezeket fogyasztani, de senki sehol nem tiltotta őket, sőt. A kritika másik fő vonulata az, hogy a hazai paleo nagyon elüzletiesedett. És ha megnézzük a paleo fesztiválokon kirakott árut, akkor levonható a következtetés, hogy a kettő nagyjából egybeesik.
    A tanulmányok sosem ezt a paleót veszik alapul, de sokszor nem is magát a paleót, hanem egyes elemeit. Mostanra arra is jutottam, hogy logikátlanul támogatunk alapanyagokat, miközben ok nélkül démonizálunk másokat.
    A fehérjetöbblet csak egy elmélet, és persze, hogy próbálok változtatni valamilyen irányba, de gondolod, hogy egy perc alatt visszafordul, ami 5 év alatt esetleg kialakult? Az történt, hogy kezdetben természetesen mi is hittünk abban, hogy ezek jó dolgok, és csináltuk, hirdettük is. De mára úgy tűnik, inkább a paleót mint "clean eating"(tiszta táplálkozás, tehát minél kisebb feldolgozottság és szennyezés, minél jobb forrás) kategóriát kellene előtérbe helyeznünk. Ahogy Rozcsika is mondja. Én a magam részéről elhagytam egy csomó dolgot, és még folytatom, módosítottam az arányokon és a forrásokon, de persze a beszámoló lehet, hogy évekkel arrébb van, nem lehet ezt elhamarkodottan csinálni. Még nincs miről beszámolni.
    Önmagában az öregedés, a menopauza stb nem ok a civilizációs betegségek kialakulására. A természeti népeket nézve ez egyértelmű. Biztos nem voltam makkegészséges paleo előtt sem, de alapvetően egészségmegőrzés céljából kezdtem bele, ehhez képest nincs rendben, hogy ijesztő laborleletekkel kell szembenéznem, ami ráadásul nem csak nálam jelentkezik. Amit itt látunk, ezen a blogon, az csak a jéghegy csúcsa, facebook csoportokban is rendszeresen beszámolnak ilyesmiről. Nekem nem tisztem összegyűjteni őket, talán kéne egy kategóriát létesíteni nekik, mint a gyógyulástörténetek. És még akkor sem biztos, hogy teljes képet kapnánk, mert ezek csak anekdotikus esetek. (ahogy a gyógyulástörténetrek is).
    Nem bűn revideálni valakinek a korábbi nézeteit, akármit is mondott, mert úgy tudta. (Persze, aki káros egyéni tanácsokat adott szakértői minőségben, annak most illene visszavonulnia - nem rád gondolok).
    Miért van az a fajta kettős mérce, hogy ha valaki beküld egy gyógyulástörténetet, az egyértelműen a paleo hatása (holott lehetne szimplán fogyástól is, de a paleo tudjuk, nem egyszerűen fogyókúra), és nem szükségesek konkrét tanulmányok, adatok stb, amikor viszont problémákról számolunk be, akkor azért hirtelen az egyén lesz a felelős?
    "Igen, vannak még hibák, de azért nem a párt a felelős, az ideológia és a rendszer helyes, hanem egyes személyek, akik hibákat követnek el" :)
    No de, az iróniát félretéve... Ennyit tudtam írni, nem hiszem, hogy érdemes lenne tovább rágnom ezt a gumicsontot, mert szeretnék más, értékes dolgokkal foglalkozni, nem stresszelni stb. Úgy látszik, mindkettőnknek megvan, amihez ragaszkodik, és csak a jövő hozza el a választ.

    VálaszTörlés
  120. 120 Köbüki, 116 Kriszta
    Ja, én is erre gondoltam, a szakaszos böjtre, csak hülyeséget írtam. A ciklikus diéta az más.

    VálaszTörlés
  121. Ezek jók lehetnek kortizolra:
    ütlevelű ginzeng , rhodiola rosea
    http://www.shopmarket.hu/dr-chen-otlevelu-ginseng-tea-c1020-p49843.html
    http://antalvali.com/gynostemma-pentaphyllum-gulan-a-halhatatlansag-novenye.html

    http://orvosok.info/rhodiola-rosea-altalanos-adaptogen/

    VálaszTörlés
  122. Andrea 119:
    Próbáld ki az ötösfogatot: + 1 szem melatonin, elalvás előtt fél órával.

    VálaszTörlés
  123. elnézést, hogy csak most tudok reagálni.

    BB, rengeteg szénhidrátot eszem kb két hete - magamhoz képest, persze :) Rengeteg zöldség, salátafélék, sokkal kevesebb fehérje, 3 év után ettem almát és banánt is mostanában. Nem akarom elkiabálni, ez a második napom, hogy lényegesen energikusabbnak érzem magam, nem "ájulok" el délután 3-kor. Szóval kísérletezem.

    A pm sajnos rengeteg mindent eltol. Hat éve 130-as tsh-val diagnosztizálták a hashimotót, azóta szedem a t4-et, nem vagyok ellene, sőt, tudom, hogy nélküle már halott lennék. Igaz, nagyon magas lett tőle (?) az rt3-am, de most már t3-mal kombinálom.

    Én nem okolom a paleót, sokkal inkább magamat, hogy sokszor azért fekszem le későn, mert olvasok, kutatok, próbálom megérteni, hogy mi miért történik, hogyan tudnék változtatni. Pedig nem kéne pazarolnom azt a kevéske kortizolt, amim van - ha igaz a nyálteszt eredménye. De miért is ne lenne az - annak ellenére, hogy igen, én is tudom, a magas(abb) éhomi cukor pont hogy sok kortizolnál fordul elő. Ahogy a hasi hízás is.
    Januárban elkövetek egy újabb nyáltesztet, kíváncsi vagyok az eredményre. Ezt a mostanit vasárnap, egy nyugodt napon, elég alvás után csináltam, a következőt majd egy stresszesebb hétköznapon.

    Szengab, én is javasolnám következő könyvtémának a pajzsmirigy-kérdést :D
    A traumatizáltságról: én beleillenék ebbe a körbe, volt jópár trauma az életemben (37 éves vagyok).

    Csak önmagában nem gondolom, h a pm alulműködés az oka az emelkedett cukornak, hiszen amikor ketóztam, este, vacsora után mértem 4,1-et, reggel 3,6-ot. Három hétig ketogéneztem mindössze, de figyeltem a zöldház infós akkori arányokra (szóval nem ettem sok fehérjét). És most találtam egy 2009-es vérvételi eredményt (akkor már egy éve kezelték a pm alulműködésem, de még mindig 19 volt a tsh-m, nem paleóztam), ahol a hba1c 4,11 % volt.

    Szóval én arra tippelek, amit descalcez írt (már többször): a sok fehérje inzulinválaszára. Talán ezt kellene nyomatékosítani a nagyközönség számára: ne fehérjével pótolják a kieső ch-ot, mert ezt és ezt okozhat. Egyenek nyugodtan ch-ot eleget, csak paleó kompatibiliset, a máj számára nem terhelőt. Mert a legtöbben azért még mindig azok vágnak bele a paleózásba, akik valamilyen betegségükből gyógyulni szeretnének. Nekik különösen oda kell figyelniük, hogy évek alatt ne csináljanak nagyobb/más bajt.

    Betty

    VálaszTörlés
  124. Nem belekotyogásként, csak hogy több infó legyen az együttgondolkodáshoz: akinek kortizol problémája van az nem ketózik? A hozzászólók közül nekem úgy jön le, hogy többen ketogénen vannak.

    VálaszTörlés
  125. Bár tudom, hogy Gábor nem fog egy internetes blog arctalan hozzászólójának véleményére a megérdemeltnél nagyobb súlyt helyezni (nagyon helyesen), mint témában érintett (emelkedett éhomi vércukorszint) én szeretném támogatásomról biztosítani (csak erkölcsileg :)). Az a pillanatnyi álláspontom, hogy nálam egyéni problémáról van szó, amire nekem kell megkeresnem a megoldást, esetleg azok segítségével itt a blogon, akiket érint a dolog.

    Ezért ismét leírom a kérésem, amire korábban nem érkezett válasz. Az érdekelne, hogy azok közül, akik a paleó óta emelkedett éhomi vércukorszinttet mérnek van-e olyan, aki paleó előtt NEM volt túlsúlyos ÉS a vércukor értéke 5 körüli vagy annál magasabb volt. Előre is köszönöm a válaszokat.

    VálaszTörlés
  126. 127. joe1973
    Mi számít túlsúlyosnak? Megírom az adataimat, aztán eldöntöd, hogy én mi vagyok, jó?
    Paleo előtt egy évvel az éhomi vc: 4,5 mmol/L, 80-82 kg voltam 177 cm-re.
    2 évvel és 4,5 évvel paleo előtt 5 volt a vércukorszint kb. ugyanekkora súlyra.

    126. Bruce
    Én nem ketogénezek, nem is bírnám.

    VálaszTörlés
  127. 126. Bruce
    Én csak tippelek, hogy nekem kortizol problémáim lehetnek, mert voltak nagyon súlyos problémáim az alvással és egyéb dolgok, amik a zöldházas cikkek alapján koherens történetté állnak össze. Nem mérettem, se idő, se pénz. Viszont érzelmileg sok stressz ért az utóbbi időben (2 év) és emellett 2 éve még nagyon intenzíven táncoltam, esti edzésekkel. Óriási kifáradás lett a vége. Most is sokszor elmegyek reggel 7-8-kor és este 10 után érek haza. Nem ketózom.

    VálaszTörlés
  128. +napi 4-5 kávét ittam és sok csokit ettem, ez kb. 4 hete nincs

    VálaszTörlés
  129. 126. Bruce
    Szerintem több esemény kombinációja váltja ki, vagy ezek közül valamelyik szélsőséges terhelése pl.:
    -Stressz
    -Túledzés (valójában ez is stressz)
    -Koffein vagy egyéb stimuláló
    -Ketogén étrend
    Én ezeket egyszerre műveltem (ciklikus ketogénnal) és volt olyan, hogy magas pulzussal ébredek hajnalban. Vagy majd elalszom, és mikor lefekszem, ismét magas pulzus...
    Szóval a nagy intenzitású gyakori edzést már 3/4 éve nagy intenzitású ritka edzésre cseréltem. próbálok több szénhidrátot és több zsírt enni (húsevő állat vagyok), két hete nem iszom kávét...:)
    Chirs Kresser javaslata mellékvese fáradság szindrómára (Külön részben tárgyalja):
    - Kövess mérsékelt CH tartalmú étrendet (a teljes kalória 20%-a)!
    - Fogyassz elegendő fehérjét, különösen reggel!
    - Napközben egyél sűrűn! (Átmeneti böjt is ronthat ???)
    - Kerüld a kálium túlzott fogyasztását!
    - Gondoskodj a megfelelő nátrium bevitelről.
    - Kerüld a koffeint és az alkoholt!
    - Aludj és pihenj sokat!
    - Oldd a stresszt!
    - Mérsékeld a fizikai aktivitásodat! (Krónikus sport.)
    - Mozdulj ki a négy fal közül!
    - Fordítsd időt az élet élvezetére és mások társaságára!
    Megfontolandó...
    S.Péter

    VálaszTörlés
  130. Bruce és Joe
    Nekem nem volt és nincs is túlsúlyom. Egy tartományon belül tud változni a súlyom, de olyan még nem volt, hogy hagytam volna extrém módon növekedni, bár szerintem ez lenne, ha nem vigyáznék. Más kérdés, hogy haspuffadásom volt a paleo előtt is, és sajnos ez nem javult meg paleóra sem. Egyetlen étrend a ketogén paleo, amihez ha közelítek, az javít ezen a problémán. Tehát semmi gyümölcs, vagy csak mikroszkopijusan kevés, főleg nem aszalványok, lekvárok, semmi édesítő, semmi magliszt. Ilyenkor jó. Hasi zsírpárnám volt/van, ez is csak keto hatására tud lemenni. Mások azt mondják, ez ránézésre semmi, nem is látszik, de én magamhoz képest látom.
    Ugyanakkor nem tudok ketózni, mert akkor felmegy a kortizolszintem, ami belső nyugtalanságban, felspanoltságban, rosszul alvásban nyilvánul meg. Valami olyat kell kitalálnom, ami nem okoz kortizolnövekedést, tehát elég szénhidrát van benne, másfelől viszont nem okoz emésztőrendszeri problémákat sem, és mégsem növesztek úszógumit, nem kezdek felszedni kilókat. Most azt próbálom, hogy eleve kevesebbet eszem, és rezisztens keményítőkkel keverem az ételemet, ami főleg növényi eredetű (zöldségek rizzsel vagy krumplival "feljavítva", esetleg édeskrumpli vagy sütőtök, cékla, hogy változatos is legyen - hogy meglegyen a CH mennyiség). A fehérjét a reggeli tojás, és a déli nagyon kevés hús jelenti. Kávéról, csokiról leszoktam. És abbahagytam az édesítőket (azok is azonnal puffasztanak), és a magliszteket is, kivéve néha gesztenyeliszt, de az más kategória úgyis.
    Mellette mozgás, de ezzel is vigyáznom kell, mert ha este csinálom, az könnyen kortizol emelkedéshez vezethet. Sajnos, ez sem volt jellemző korábban, az utóbbi években jött elő.
    A jó alvás szerintem is nagyon fontos, erre figyelek, hogy ideálisak legyenek a körülmények, időben lefeküdjek stb.
    A vércukor szintem 5 és 6 között paleo óta. Hb A1c is felső (a labor szerint még "referencia") tartományban.

    S. Péter
    Igen, ez itt egy ellentmondás, mert Kresser annyi fehérjét javasol, amennyit kívánunk (én meg tudnék enni egy kocsideréknyival is, nincs undorom), mások viszont (ezt már Joe is hangoztatta régebben, meg L.H. Esztertől is ezt halljuk) a testsúlykilogrammonkénti max 1 gramm fehérjét javasolják. Én most utóbbit követem, és ez a fehérje nem kolbászból és felvágottakból áll.

    VálaszTörlés
  131. Joe1973:
    Hétfői éhomi Vc-mérés: 5.0
    Ilyen paleó előtt soha nem fordult elő, mindig max. 4,6 volt, de inkább 4 körül. Először 2013.02.hóban volt 5, előtte, idén januárban 4.0.
    Igaz, közben, 2013. aug.-ban volt egy 3,4-es érték is. Szóval paleó óta még elég ingadozó is....
    Sűrűbben nem mérettem, de végülis paleó óta 37-ről 42 évesre öregedtem, lassan itt a klimax is, úgyhogy éppen ideje beruháznom egy vc-mérőre (tippek, milyen márka a legjobb?), bár őszintén szólva azt hittem, van még erre pár évem. :-))
    Sovány vagyok, mindig is az voltam, családban sem jellemző a II-es típusú cukorbetegség, anyai ágon a metabolikus szindróma 60 fölött már bejátszik 2 vérrokonnál, de ott is a cukor okozza a kisebb problémát, inkább szív érintett. Kivétel a 92 éves nagyanyám, aki sacc 40 éve durván elhízott, először gyógyszeres cukorbeteg, majd vagy 15 éve inzulinos. Anyukám is elhízott kb. 25-30 éve, de 69 évesen semmi baja a vércukrával, igaz, cukrot alig használ, KV-ba se, de nem paleózik és rendesen tolja a krumplit, meg lisztes főzelékeket.

    Kortizol azoknak is magas lehet, akik ugyan nem ketóznak (szándékosan és tudomásuk szerint), de mivel eddig nem méregették semelyik makrotápanyagot, paleóval is simán eltorzulhattak az arányok, akár hosszú időn keresztül is + sok kávé, stressz, és máris ott az emelkedett kortizol, ami a pm-működésre is negatív hatással van, de erre utalhat a Mg-hiány is, mert magas kortizolnál fokozottan ürülnek az ásványi anyagok.

    VálaszTörlés
  132. 4 év paleo alatt felkúszó vércukorszint témához:

    Akinél magas a szérum vas szint, annak magas lesz a vércukorszintje is. Szerzett magas vas szint betegség előáll a folyamatos C vit, Q10, sok hús, főleg marhahús, belsőség evésétől, + menopauzától, nem jár vért adni az illető.
    Gábor cikke hatására édesanyámnál kértük a vas megnézését (időskori vastöbblet) és nagyon magas volt, ezért olvasok most erről és úgy éreztem, hogy egy paleósnak is van esélye arra, hogy feltornázza a vasszintjét, mert ez a túlzott vasraktározási készség egyáltalán nem olyan ritka betegség.

    Olvasmányok ehhez a témához:
    http://www.tenyek-tevhitek.hu/vashiany-es-korosan-magas-vasszint.htm
    http://hemokromatozis.hu/index.php/hemokromatozis/koevetkezmenyek

    VálaszTörlés
  133. 107. Szengab
    "... Vissza is lehet térni a nyugati étrendre ..."

    Ha ugyanazok a betegségek jöttek volna vissza, mint amiért elhagytuk a nyugati étrendet, akkor felmerülne talán, hogy mindegy, hogy mit eszünk, de itt új tünetekről van szó.

    VálaszTörlés
  134. Köszönöm azoknak, akik válaszoltak a kérdésemre. Nem látok tisztábban (mit is vártam?), marad a kísérletezés :)

    VálaszTörlés
  135. 136. Joe1973
    Mi volt a feltételezésed, a teóriád?

    VálaszTörlés
  136. Szabó-Velvárt László2014. november 20. 14:19

    Rozcsika, tegnapelőtt írtam Neked egy mailt az általam ismert gmailes címedre. Megkaptad? (Amikor Örményországban vagyok, valamiért elvész az általam és nekem küldött levelek nagyjából negyede...)

    VálaszTörlés
  137. 138. László
    Jó, hogy szóltál, én azt a címem napi szinten nem használom, majd megírom a rendeset. Most olvasom a mail-t, köszi.

    VálaszTörlés
  138. 71. Köbüki

    Jó kis írás, köszi hogy belinkelted....

    VálaszTörlés
  139. 137. Rozcsika

    Talán az, hogy azon keveseknél, akiknél a paleo nem hozott jelentősebb fogyást és vele együtt vércukorszint-csökkenést ÉS már paleó előtt is kissé magasabb volt a vércukorszintjük (nem tökéletes inzulin-termelés), azoknál az este elfogyasztott fehérjetartalmú étel hatására magasabb az éhomi vércukorszintjük. I-es tipusú cukorbetegeknél ezt találták legalábbis:

    "The recommendation to add 1 or 2 oz of protein to an evening snack to prevent late-onset hypoglycemia was studied by Hess and Beebe. 33 In 15 well-controlled subjects with type 1 diabetes, two bedtime snacks, 30 g carbohydrate or 30 g carbohydrate plus 14 g protein, were consumed on three separate occasions, and blood glucose was compared at 1, 2, and 3 hours postprandial and at fasting. Blood glucose values before the bedtime snack (132 vs. 120 mg/dl) and 1 hour and 2 hours after the snacks were similar, but blood glucose values at 3 hours postprandial and at fasting were significantly higher after the protein-containing snack (144 vs. 164 mg/dl 3 hours postprandial, and 112 vs. 143 mg/dl fasting, respectively)."

    De ez csak egy futó gondolat volt, túl sok a változó ebben az egyenlegben. Nekem már paleó kezdete óta (3,5 éve) magasabb az éhomi VC értékem (otthoni mérővel mértem), mint paleó előtt 2 évvel volt (korábbi laboreredmény vénás vérből: 5), szóval nálam nem évek alatt alakult ki. Én végigmértem már kíváncsiságból a napomat vércukormérővel és nem aggasztóak az eredmény, étkezések után nem ugrik meg az érték túlságosan és hamar normalizálódik a helyzet. Ezen értékek alapján nincs miért aggódnom, de az éhomi az más tészta.

    Az is eszembe jutott, hogy míg otthon ébredés után szinte azonnal megméri az ember, addig a laborba el kell menni (fizikai aktivitás), lehet, hogy nálam erről van szó.

    Egyébként minden tekintetben csúcson érzem magam, egyedül csak azért nem hagyom annyiban ezt a dolgot, mert nagyon gyakoriak nálam a 6 - 6,6 közötti értékek is reggel. Ez lehet genetika is, édesanyámnak is ilyen magas a vércukor értéke régóta.

    Még annyit leírok, hogy 2011 októbere óta 64 éhomi mérési eredményem van (ébredés után, 7 körül mérve), ez alatt a 3 év alatt volt minden variáció (sok zsír, sok gyümölcs, burgonya-rizs, stb.), semmilyen egyértelmű összefüggést nem látok az éhomi értékekkel. Volt, hogy egy rizstésztás vacsora után reggel 4,9-et mértem, máskor ugyanilyen vacsora után 5,8-at.

    A jód a nyári edzések és izzadás után helyrebillentett, de ezen a téren nálam nem hozott változást egyelőre.

    VálaszTörlés
  140. 141. Joe
    Ezt én is pont be akartam írni, hogy a laborig eljutás bezavar a mért éhomi vércukorértékbe. Én egy hegyen átsétálva is eljutok a János Kórházig és busszal egy lépést sem kell tennem. Lehet, hogy amikor 4,2-et mértek nálam, akkor átsétálva jutottam a vérvételre el. Ma busszal mentem. A "vasszint emelkedés okozta emelkedett vércukorszint" elméletemnek akarok utána járni, nagyon megtetszett nekem ez, mert van reális alapja, főleg annak fényében, hogy nagyon sok sötét színű bogyós gyümölcsöt eszem, a szemem érdekében (sárgafolt sárga legyen), sok legeltetett állat vöröshúsát eszem, hogy ne egyek omega-6-ot és egyek K2-öt. A természeti népek étrendjét követtem, de sérüléseket már nem szereztem, hogy a sebjeimből vérezhessek és így a vastartalékokból kijöhessen a vas a vérbe, pótolni a hiányt.

    VálaszTörlés
  141. 142. Rozcsika

    Ránéztem az én szérum vas értékeimre: 2008-ban 18,6 mcm/L volt, a 2014-es labor 16,2 mcm/L-t állapított meg. Ez mondjuk semmit nem jelent, csak leírtam, hogy nálam ez nem lehet a kiváltó ok.

    VálaszTörlés
  142. Vasam nem magas, mindig is az alsó határhoz volt közelebb most épp középtájon van.

    VálaszTörlés
  143. 143. Joe1973
    Csak annál van gond a vassal, aki vasat tartalékoló típus, ez nem az étkezés függvénye, hanem a genetikai típusé. Akár ez a genetikai eredetű vasfelhalmozási különbség is lehet az oka annak, hogy miért nem bírja a húst egy vega és esküszik rá, hogy rosszul van a hústól, mert nem bírják a húsból felszívódó vasat, ami több, mint ami növényből felszívódhat. Az orvosok félelme a vöröshústól is lehet ettől, hogy "bronzdiabéteszt" kap valaki a sok vastól, de mondjuk az orvos nem tudott erről a vasmizériáról, csak azt látja, hogy a beteg jobban van, ha nem eszik vörös húst, meg egyáltalán húst. És máris mindenkit eltiltanak a vörös hústól, hogy az árt. A vastöbbletet a bronzos arcszín jelzi.

    VálaszTörlés
  144. Sikerült visszatornáznom az éhomi vércukorszintemet az 5,6-ról 4,9-re, a vasam is teljesen normális. Annyit tettem az ügy érdekében a héten, hogy nagyon megemeltem a növények arányát, a tányérom felén-háromnegyedén csak növényi eredetű táplálék lehetett. Grammozni, meg kalóriát számolni nem vagyok hajlandó. Visszavettem a vajat és a legeltetett tehén tejszínét, több gyümölcsöt is eszem, de mégsem ettem rizst, krumplit.

    VálaszTörlés
  145. Nekem is elkezdett csökkenni az éhohmi vc. Míg az utóbbi időben 5.3-5.8, néha 6 fölötti értéket is mértem,
    a múlt héten 4.9 a héten 4.5 volt. Én az Eszter-féle utat választottam. Csökkentettem a fehérje bevitelt, növeltem a zöldség és a zsír mennyiségét, és kicsit emeltem a CH-n is.

    VálaszTörlés
  146. Kapok leveleket megemelkedett VC témában, és ezek a problémák 8 hónapos - 1 éves, paleózás után is jelentkeztek már. A vizsgálati eredmények gyűjtése most folyik egy protokol szerint. Vagyis a helyes hozzáállás a saját keresés arra való tekintettel, hogy kinek mivel működik a legjobban a szervezete. Ezt hívják egyénre szabott paleónak - és ez a helyes. Ja?! Ez felelőséggel és munkávál jár? Hát Istenem, semit nem adnak ingyen ebben az életben. Másra mutogatni, durcás kisgyerekként viselkedni a legkönnyebb, és várni arra, hogy a sültgalamb beverje az ablakunkat... Hát nem fogja!
    Ha megleszenk az eredmmények közölni fogom (egy hölygről van szó).

    VálaszTörlés
  147. Szabó-Velvárt László2014. november 22. 18:11

    Sziasztok!

    Akiket érdekel, ill. érint Közületek a jód témáján belül, azok kedvéért szeretném elmondani, hogy nemrég találtam egy bõ négyórás elõadást Brownsteintõl, amelyet orvosoknak tartott pár éve Angliában, és amelybõl két órát a jód témájának szentelt. Ez a legátfogóbb, jódpótlással kapcsolatos, gyakorlatorientált anyag, amivel eddig találkoztam. Sokkal mélyrehatóbban beszél benne a témáról Brownstein, mint a könyvében és az általam ismert, interneten fellelhetõ megnyilvánulásaiban. Ezzel együtt sajnos mind ez idáig nem volt idõm rendesen belemélyedni, és még egy jó darabig nem is lesz. Azt a keveset viszont, amit sikerült belõle egy gyors átfutás során kicsipegetnem, most megosztom Veletek: Brownstein ebben az elõadásában többek között részletesen kitér a különbözõ jódanyagcsere-zavarok diagnosztizálásának és kezelésének módjára (amely esetekben, a szükséges vizsgálatok és megfelelõen képzett szakemberek hiányában sajnos magyar viszonylatban egyelõre marad a találgatás, a kísérletezgetés, ill. a jódbevitel csökkentése vagy szükség esetén akár a jódpótlás felfüggesztése), és ami talán a legfontosabb: ebbõl az elõadásból azt is megtudtam, hogy a jódhoz köthetõ szervi problémákban szenvedõk számára, tehát azok számára, akiknek a pajzsmirigyükkel, a mellükkel, a petefészkükkel, a méhükkel, a prosztatájukkal stb. van gond (és Ti biztosan tudjátok majd még folytatni a sort), a terápiás jódadag nem 50, hanem 100-150mg (70kg-os testtömeg esetén, mint mindig), túl azon, amit már eddig is tudtunk, hogy a jóddal kezelhetõ rákfajták esetében 2-300mg-ra van szükség. És mindezt megerõsítette az is, amit az elõadás ihlette rövid "portyám" alatt az interneten találtam gyógyult Hashimotoshok "tollából" (pl. itt: https://groups.yahoo.com/neo/groups/iodine/conversations/topics/76055), valamint azt is megtudtam, hogy az említett magasabb adagú jódpótlás mellett általában kb. fél évbe telik, amíg az autoimmun-folyamat fokozatos enyhülésnek indul. Tehát az általam (és Brownstein által a könyvében) ajánlott jódpótlási protokoll a még úgy-ahogy egészséges (feltûnõ tüneteket nem produkáló) jódhiányos emberek számára megfelelõ (és pl. még egy mellcisztás nõ számára is hozhat javulást, ha nem is optimális mértékben és gyorsasággal), de pl. a Hashimoto-kórt már jóval kevésbé valószínû, hogy meggyógyítja.
    Ennyit szerettem volna most Veletek megosztani. Akit érdekel, az említett elõadás itt található, és a 3. és 4. része szól a jódról:
    http://www.nutri-linkltd.co.uk/articulate/brownstein/part1/player.html
    http://www.nutri-linkltd.co.uk/articulate/brownstein/part2/player.html
    http://www.nutri-linkltd.co.uk/articulate/brownstein/part3/player.html
    http://www.nutri-linkltd.co.uk/articulate/brownstein/part4/player.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szabó-Velvárt László2014. november 22. 18:12

      Természetesen az ilyen, nagyobb dózisú jódpótlás még komolyabb odafigyelést igényel, mint az eddigi ajánlásom, de azt nem tehettem meg, hogy az ilyen adagokra áhítozó szervezetûek elõl eltitkolom ezeket a számomra új információkat. Kérlek szépen tehát Titeket, hogy vigyázzatok Magatokra mind a szükséges óvatosság, mind az esetleges fölösleges félelmeiteken való túllépés tekintetében, mert ugyan a nagyszámú tömegekrõl szóló statisztikák nem nyújtanak vígaszt az egyedi, szerencsétlen esetek számára, mindenképpen fontos tény, a legtöbb embernél a megfelelõ jódpótlás hiánya sokkal nagyobb kockázattal jár, mint az általam vázolt jódpótlási gyakorlat. A jód egy csodálatos tápanyag, és kivételes hatásosságán túl többek között még azzal az elõnnyel is bír, hogy "mellékhatásai" (idézõjelben írtam, mert a jód által okozott esetleges kellemetlen tünetek, úgy sejtem, a szó hivatalos értelmében nem mellékhatások) - bizonyos ritka, szervi, ill. genetikai rendellenességekkel járó eseteket kivéve - még ha esetleg szervi elváltozásokat is okoznak, azok mindig lassan, fokozatosan, észrevehetõ tünetek kíséretében alakulnak ki, és a hibás gyakorlat megszüntetésével nyomtalanul visszafordíthatók (pl. még a szelén hiányában történõ jódszedéstõl begyulladt pajzsmirigyszövetek is néhány hét alatt regenerálódnak). Tehát a jód semmiképp sem egy alattomos anyag, aminek köszönhetõen számos, sokak által szedett táplálékkiegészítõnél biztonságosabb.

      Isten áldjon Benneteket!

      Törlés
  148. Nagyon jó hangulatú volt tegnap BB Márta work-shopja, várjuk a következőt.

    VálaszTörlés
  149. 148. G. Imre
    "... semit nem adnak ingyen ebben az életben. Másra mutogatni, durcás kisgyerekként viselkedni a legkönnyebb, és várni arra, hogy a sültgalamb beverje az ablakunkat... Hát nem fogja! Ha megleszenk az eredmmények közölni fogom ..."

    Akkor ezt mégis adják ingyen. Nem tudom, hogy ez az emelkedett vércukor téma miért más téma, mint amilyen már egy csomó volt itt a blogon, amikor xilitben csalódtunk, fitáttól féltünk és korlátoztuk a mennyiségét, most a fehérje korlátozása a téma. Nem durcás itt senki, csak nehezebben indult el a közös gondolkozás a visszahízásról. Én szeretem a közös fejtörést, mert nem hiszem, hogy rájöttem volna egyedül, hogy a szénhidrátot növeljem, hogy lemenjen a vércukorszintem. Köszönöm Smirglinek a belinkelt zöldházas linket, Des-nek a "felesleges fehérje és máj történetét" és senkinek a semmilyen fejmosására nincs igényem.

    VálaszTörlés
  150. Szerintem itt mindenki keresi a megoldást a maga problémájára, én legalábbis nem láttam olyat, hogy másoktól várnák a sültgalambot. Attól még, ha úgy látjuk, hogy valami nem jó, szóvá lehet tenni, és felvetni, hogy talán nem arra kéne ráállni. Én az új paleósoknak (most is van ilyen a környezetemben) már eleve azt tanácsolom, nehogy szimplán elhagyják a szénhidrátot, és hússal helyettesítsék...

    VálaszTörlés
  151. Kedves Ani, Örülök, hogy jól érezted magadat a PaleoVital főzőklubban. Januárban újra találkozunk :-)

    VálaszTörlés
  152. Új cikk a Zöldházon Esztertől:
    "Az okos paleolit és paleolit ketogén étrend"
    http://www.zoldhaz.info/okos-paleolit-paleolit-ketog%C3%A9n-%C3%A9trend

    VálaszTörlés
  153. 154 Smirgli
    Sajnos Eszter cikkéből nagyon hiányoznak a szakirodalmi hivatkozások, mert igen kíváncsivá tett azzal a kijelentésével, hogy a xylit nagy inzulinválaszt vált ki, miközben a vizsgálatok szerint kifejezetten növeli az inzulinérzékenységet.
    Annak a forrásnak is igen megörülnék, amely szerint a szervezetben le sem bomló eritrit májkárosodást okoz.
    Attól tartok a felszínes cikkek többet ártanak, mint használnak, mert hiedelmeket terjesztenek, amelyeknek forrása sehol nem lelhető.
    Ha így igaz a cikk többi állítása is, mint ezek az odavetett tévedések, akkor óvnék tőle mindenkit, hogy komolyan vegye. Mivel az egyes állításokhoz forrás nincs megadva, elég nagy meló volna az állításokat ellenőrizni, erre nekem per pillanat nincs időm.
    Ja, még az is szemet szúrt, hogy a fehérje fogyasztás fokozza a húgysav képződést, és ront a köszvényen. Ehhez megint szívesen látnék forrást, mert az ellenkezője az igaz. Pl. http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/15641075
    és a glukóztarnszportért felelős egyik fehérje szabályozza többek közt a húgysavszintet:
    http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC2877959/pdf/JCI42344.pdf
    Ugyebár paleósok körében régóta ismert (lehetne), hogy a fruktóz és a szénhidrát emeli a húgysavszintet, nem a fehérje.

    VálaszTörlés
  154. szengab 155:
    "Ha így igaz a cikk többi állítása is, mint ezek az odavetett tévedések, akkor óvnék tőle mindenkit, hogy komolyan vegye. Mivel az egyes állításokhoz forrás nincs megadva, elég nagy meló volna az állításokat ellenőrizni, erre nekem per pillanat nincs időm."
    Attól még lehetnek igazak, hogy nem tudod ellenőrizni. :-) A szakirodalomra lenne időd? Az se 2 perc...
    A lényeg egyébként az, hogy a dolog mégiscsak működik. Itt is megírták többen már a tapasztalataikat, ahogy te is kérted.
    Az, hogy tévedések-e ezek, az idő majd bebizonyítja.
    "Ugyebár paleósok körében régóta ismert (lehetne), hogy a fruktóz és a szénhidrát emeli a húgysavszintet, nem a fehérje."
    Igen, pont ezért kellene kerülni a gyümölcsöket és az aszalványokat, és nem a rizst, mert előbbiek ezek szerint jóval többet ártanak.
    Nem baj egyébként, nekem nem gond csökkenteni a fehérjét, meg is tettem. És jobban érzem magam, és a CH egyidejű növelése óta jobban alszom, több az energiám, egyre kevésbé kell a kávé. És végre híztam, míg paleó óta még abból a kevésből is csak fogytam...

    VálaszTörlés
  155. "Eszter L. Hegedus Egy dologra nem válaszoltam: folyamatosan töltöm fel, linkelem a kutatásokat a cikkekbe ahogy időm engedi (ma is tettem fel már addigra is mire a kritika jött), de itt a csoportban nagyrészt fent is van az irodalomjegyzékben. Gábor védekezése nem állja meg a helyét csupán kötözködés. Ez nyilvánvaló. nem nekem kell a fenekemet védenem egyébként sem, mivel a rendszer működik. Védekezzen az akié nem."
    Ketogénes oldalról.
    Azt gondolom a kulcskérdés alighanem Eszter vesszőparipája lesz, azaz a kortizolszint. Valóban akkora para-e a kortizolszint növekedése ? Valóban a kevés ch az oka ennek és a magas vércukornak?
    Az már látszikmhogy aki vakon követi a mai paleos irodalmat és csak annyit csinál ami abbban le van írva,nevezetesen a köretet (krumpli,rizs,tészta) átcseréli zöldségre,salátára a cukrot és a hüvelyeseket elhagyja.....nos, az jól megszívja. Minimum magas éhomi cukor de rosszabb esetbe akár diabétesz is lehet. Máját veséjét tönkreteheti a hirtelen megnövő fehérjebevitel,de akár ha marad is a régi szinten a kevés ch miatt már nem nevezhető egészségesnek.
    A gyakorlat azt mutatja,hogy igenis van minimum ch szüksége a szervezetnek. Aki pedig csak zöldséget fogyaszt az szinte alig visz be ch-t, később komoly problémákat okoz a kezdeti látványos javulás után.
    28 perce · Tetszik · 2

    VálaszTörlés
  156. Névtelen 157:
    Nem ártott volna pontosan megjelölni, mit ki mondott/írt, hol kezdődik a vélemény, hol ér véget, és kié az. Arról nem is beszélve, hogy FB-kommentet engedély nélkül máshol nyilvánosságra hozni nem etikus!

    VálaszTörlés
  157. Egyet értek smirglivel: majd ha akar, a megszólított reagál itt. Hárt csoportból nem illik kommenteket kihozni ide.
    Nem az a baj a paleóval, hogy a szénhidrátgazdag köreteket lecseréltük ch-szegény zöldségekre, az nagyon is jó dolog! A baj az, hogy sokan ezeket hússal pótolták ki, vagy különböző pótlékokat vezettek be helyettük ("paleo") alapanyagokból.
    Mellesleg, szakirodalmi alátámasztás nélkül tényleg csak kinyilatkoztatás egy állítás, semmi több.
    Nekem tele a hócipőm azzal, hogy mindenki azt állítja, tCs-től a zöldházig, hogy emberek százait gyógyította meg az ajánlásaival. És hol vannak ezek a tömegek? Egy-egy anekdotikus esete olvashatunk. Gábor is csak a gyógyulástörténeteket rakja ki, a rosszabbodástörténeteket nem. Tehát az az érvelés, hogy hányan lettek jobban, semmit sem jelent, mert ugyanezt bármilyen étrendnél láthatjuk, mindenhol vannak anekdotikus gyógyulások. De a tudomány nem erről szól. Nem csak.

    VálaszTörlés
  158. A kortizol szint emelkedésének az oka a rossz fehérje arány, vagy a kevés CH? Ha megvan az elegendő CH, akkor mindegy mennyi a fehérje? (kortizol szempontjából)

    VálaszTörlés
  159. 160. Bruce
    Nem olyan egyértelmű, hogy a fehérje emelné a kortisolszintet. Ráadásul az igazi gond az, hogy az egyfaktoros gondolkodás rögtön bajt szimatol, ha valami emeli a kortizolszintet, holott igazából az a kérdés, mi a funkciója ennek. Merthogy az evolúciónk során alakult ki ez a mechanizmus, és közel sem biztos, hogy ártó szándékkal. A korai vizsgálatok (70-80-as évek) felfedezték ezt a hatást, a továbbvizsgálók azonban már sokkal komplexebb keretben nézték: napi ingadozás, stressz, traumatizáltság, férfi-nő különbség, vércukorszint, stb. Kiragadva ezer változó közül egyet, és kijelenteni, hogy az rossz, eléggé elhamarkodott dolog. Van vizsgálat, ahol nem is találtak különbséget, van, ahol a szénhidrát emeli meg jobban, stb.

    VálaszTörlés
  160. 157 Névtelen
    Azért, ha már beidézted Esztert, nem világos, miért védekeznék? Mivel szemben? Ez elég sokat elárul Eszter motivációiról.

    VálaszTörlés
  161. 156 Smirgli
    Szerintem előbb gondolkodj, utána írj. Ha valaki telehinti a forrás nélküli cikkét tárgyi tévedésekkel, azzal eléggé hitelteleníti a többi állítását is. Ettől természetesen még lehet igaza sok dologban, ez nem vitás, de azért jelez egy munkamódszert.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "jelez egy munkamódszert"
      "a felszínes cikkek többet ártanak, mint használnak"
      "sokat elárul Eszter motivációiról"

      Mi a motivációm? Ez érdekelne... Nem hittem volna, hogy valaha ilyen kommunikációs eszközökkel élsz velem szemben. TCS-re írtál hasonlóakat, de ő nem én vagyok, teljesen ellentétes a jellemünk. Ezt pontosan tudod.
      Az induktív logikai csúsztatás meg nem méltó egy okos emberhez. Ha találok egy hibát nem egyenlő azzal, hogy minden hibás. Akkor sem ha nagyon szeretné az illető és akkor sem ha igaza lenne abban ez egyben (amiben egyébként nincs). Egymással nem összefüggő kijelentéseket nem lehet logikailag ilyen módon összekapcsolni.
      Nekem erről az a véleményem, hogy senkinek a helyében nem ásnám ki a csatabárdot. A legtöbb paleós cikket a tények tévhitek oldalról ízekre szedem csupán biokémiával. Nekem NEM fűződik anyagi érdekem semmihez és a hírnév sem izgat. Így kizárólag az érdekel, hogy mindenki jól legyen és ismersz, idealista vagyok. Ez jár bizonyos előnyökkel (nem vagyok megfogható) és hátrányokkal is (nem vagyok eladható és nem a pénz motivál), gondolom érted. Az értelmi képességeimnek meg tudatában vagyok. És még akkor sincs SEMMI vesztenivalóm ha nincs igazam. Ezt ne felejtse el senki, és tegye fel a kérdést, hogy a többieknek van-e... Felesleges háborút indítani ellenem. Az igazság mindenképpen napfényre kerül és bedarálja mindazokat akik ellene szóltak. Mindegy mekkora nevek. És ennek a levét az egész paleó társadalom inni fogja. Két perc alatt szétcincálható az egész korábbi elmélet csak a Szénhidráthiányról szóló cikkem linkjeivel. Azért az a legdurvább, hogy pont pszichés zavarokat okoz a keményítők teljes kizárása. Ezen után lehet elgondolkozni. Amúgy nem kívánok itt beszélgetni, de a ledegradáló kritika erős és én is élhetek hasonló eszközökkel. Mindenki döntse el, hogy akar-e ujjat húzni vagy inkább hagyja, hogy az igazság végre napvilágra kerülhessen. A csatabárdot vissza kéne rakni inkább. A döntés a a Te kezedben van, de szerintem a rossz döntés mindkettőnknek túl sok energiájába fog kerülni és hajdani baráti viszonyunkat is erőteljesen kockáztatja. Persze lehet, hogy ennél sokkal értékesebb dolgok forognak számodra kockán. Számomra viszont nem, de így is inkább gondolkodásra késztetnélek a hirtelen cselekedet helyett.
      Eszter

      Törlés
  162. szabad egy magan kiterot? agyrazkodas esten van valami paleos dolog, amivel elosegithetem az utokezelest? a pihenesen kivul. koszonom.

    VálaszTörlés
  163. szengab:
    Szakirodalom a zöldházas cikkekben a szövegen belül, linkek formájában, és itt, a megf. FB-csoport fájljai között:
    https://www.facebook.com/notes/ketog%C3%A9n-paleolit-bar%C3%A1ti-k%C3%B6r/irodalomjegyz%C3%A9k/555793691147819
    Többek között a CH-köszvény kapcsolat cáfolata is ott van.

    Persze csak ha van időd és érdekel. :-)
    És tényleg, egyébként kb. minden állítás mellé lehet hozni egy tanulmányt, csak nem mindegy, mennyire meggyőző, mondjuk élettanilag, biokémiailag, és igen, anyagcsere-folyamatilag. Mert momentán ezekből tudunk kiindulni. Hosszú évek követéses vizsgálatai nincsenek és még sokáig nem is lesznek.
    Ilyenkor a gyakorlati tapasztalatokon alapuló eredmény szokott győzni, ez van.

    VálaszTörlés
  164. Most már muszáj hangot adnom a hitetlenkedésemnek. Egyszerűen nem értem, mi van itt az utóbbi időben, honnan ez a sok indulat bennetek és főleg Gábor ellen. Megértem, hogy vannak még kényes kérdések paleón belül is, de miért kell egymásnak ugrani? Épp elég a paleo ellen kívülről jövő támadás. Szerintem fontos lenne, hogy ha valaki elbizonytalanodik, akkor kutasson és kérdezzen, de ezt kulturáltan tegye, és ne rémisztgessen halálra másokat alaptalan félelmeket szajkózva. Ugyanezt tapasztaltam a jóddal kapcsolatban is. Régóta olvasom ezt a blogot, és emlékszem, hogy korábban is felmerültek problémák, amikre a csoport tagjai közös erővel előbb-utóbb megoldást találtak. De most olyan ellenséges itt a hangulat, hogy ha idetéved valaki, aki mondjuk még csak ismerkedik a paleoval, garantáltan megijed és sok esetben vissza is fordul. Ezért nagyon fontos, hogy pontosan és tárgyilagosan fogalmazzon, aki valami rosszat tapasztal, és ne eltúlozva a dolgokat.

    VálaszTörlés
  165. Az előbb jött szembe egy osztrák cikk a paleóról, amiben az evolúciós táplálkozáselmélettel foglalkozó tudományos szakember a mértéktelen húsevéstől óv:
    http://kurier.at/lebensart/leben/paleo-lifestyle-leben-und-kochen-wie-die-urururururoma/98.554.636
    "Wer sich zudem darüber freut, in der Paleo-Bewegung eine Legitimation für endlosen Fleischkonsum gefunden zu haben, irrt übrigens: Forscher wissen, dass unsere Vorfahren vorbildlich ausgewogen aßen. Ihre Ernährung basierte auf je einem Drittel Fett, Kohlenhydrate und Eiweiß."
    Azaz: ".... mindazonáltal aki most megörült neki, hogy a paleó-mozgalom a mérték nélküli húsfogyasztás legitimációját kínálja számára, az téved: A kutatók szerint őseink példásan kiegyensúlyozott arányokat tartottak, táplálkozásuk egy-egy harmad zsírból, szénhidrátból és fehérjéből állt."
    Ezek persze durva arányok, és nincs mögötte szakirodalom, meg csupán az ősember korára utal, mindenesetre legalább elhangzik a figyelmeztetés, míg nálunk az ellenkezőjére biztattak eddig. Egyél annyi húst, amennyit akarsz, meg mindent, kritika nélkül, ami a paleó-boltban szembejön, és nem glutén meg tej.

    Egyébként a napokban láttam egy filmet az egykori kannibálokról, a pápuákról, akik ma is az őserdőben élnek, vadásznak is, de simán megelégszenek egy-egy, viszonylag könnyen elejthető madárral vagy nagyobb kígyóval naponta, és mindezt jó sok ember számára. Közben a gyorsan növő szágópálma, annak összes részét felhasználva alkotja táplálkozásuk gerincét, a nagy keményítőtartalmú törzséből lisztet készítenek (így készül: http://www.kislexikon.hu/szago.html), de őrlés nélküli nagyobb darabjait is fogyasztják. Egy jó nagy pálmafa egy egész klán, azaz 2-3 család 3 havi alapélelmét adja. Ehhez jönnek a mindenféle rovarok, sáskafélék, pókok, amiket ugye megint nem túl nagy erőfeszítés megszerezni. Gumókat is ásnak ki a földből, úgy tűnt nekem, célzottan, azaz akár termeszthetik is.
    Recept: szágópálma-levélbe csomagolj bogarakat, és a törzs darabjait, levéldarabokat, némi ízletes, fűszerféle növényeket, kötözd össze, és dobd a parázsra. Ugyanígy sütötték meg a kígyót egészben, összetekerve, majd megsülve feldarabolták.

    VálaszTörlés
  166. Kedves Eszter!

    Megint Te beszélsz csatabárdról, nekem ez eddig eszembe sem jutott. A tudományos vitát nem hasonlítanám olyan harchoz, aminek a végén valaki kimúlik, a másik meg győztesen ráteszi a talpát a mellkasára.
    Tőled ezt idézték: "Gábor védekezése nem állja meg a helyét csupán kötözködés. Ez nyilvánvaló. nem nekem kell a fenekemet védenem egyébként sem, mivel a rendszer működik. Védekezzen az akié nem."
    Én csupán erre reagáltam, kérdezve,miért tűnik úgy, mintha én védekeznék, vagy védekezésre kényszerülnék. Ha "szét lehet szedni biokémiából" a cikkeket, amiket feltettem a szájtomra, tedd meg kérlek, mindannyiunk érdekében. Szerintem többségünket, de engem biztosan, a tudományos igazság érdekel. Arra is kíváncsi vagyok, ha cáfolatát találtad a köszvény-szénhidrát kapcsolatnak. Az is nagyon érdekelne, miféle pszichés zavarokat okoz a keményítők mellőzése. Én nem olvasgatom a ketogén csoportot, csak ha kapok értesítést, akkor elolvasom. Egy cikkedet, amit Smirgli belinkelt ide, elolvastam, és hiányoltam a forrásokat. Ha már azóta vannak források megadva, majd megnézem megint, de kényelmesebb lett volna a kész cikket látni forrásokkal, mert mindenkinek elég kevés az ideje ahhoz, hogy kétszer kelljen ugyanazt elolvasnia.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt félreérted. Nem a Te támadásodra írtam amit ide másolt valaki. Interpretálták (és nem is szó szerint) nekem a hozzászólásodat és arra reagáltam, nem neked, ami finoman szólva is gúnyosabb mint vártam így elolvasva. Ergo simán betámadtál és ezek után az én válaszomat nevezed te csatabárdnak, mit vártál ha nekem szegeznek egy kérdést hogy majd lesütöm a szemem és törlöm a cikket hogy hoppá tévedtem? Utoljára kérlek gondolkodj, mielőtt újra kommentelsz és negatív hangnemet ütsz meg. És nem fogom jobban teletűzdelni linkekkel a kedvedért mert minden sorra írhatnék valami forrásmegjelölést és lövésem sincs ki milyen szinten áll biokémiából, az elmúlt 3 évemet biokémia tanulásával töltöttem. A cikkem update-je az én dolgom és a csoportomban írtam is, hogy változtatom. Semmilyen számonkérést nem fogadok el, főleg annak fényében, hogy hány cikked támadható szimplán biokémiai szemmel. Nekem meg így kényelmes és ehhez jogom van. Ki fog azzal jól járni ha én is nyilvánosan nekiállok? Szerintem senki. Oké, ha akarod legyen 2015 a paleó halála by me, de adok még gondolkodási időt. Azért nem hinném, hogy ezt komolyan gondolod, csupán benézted személyed elleni támadásnak azt ami nem támadás csak egy fejlesztése a paleónak. Tisztában vagy az értelmi képességeimmel és igazságérzetemmel. Arról nem beszélve, hogy Te magad mondtad nekem személyesen, hogy ha valamit egy ember egy állítást be akar bizonyítani akkor kisebb csúsztatással simán talál hozzá tudományos kutatásokat. Ez ilyen. Hogy most ezen lovagolsz elkerekedik a szemem. Én részemről név szerint lógva hagytalak volna, Te nem. Okéoké, de nem TCS-vel állsz szemben és ezt tudod. Szóval utoljára ajánlom fel a békejobbomat. Ha nem hagysz lógva én sem foglak. Semmi mást nem kérek csak azt, hogy hagyj lógva és mellőzd a nyilvános kritizálásomat. Az idő összeesküvést sző a hazugságok és a tévedések ellen is. És engem NEM zavar ha tévedek és nincs mit vesztenem. Nem ez a szakmám, nem romlik a renomém, stb. Engem kizárólag a végső igazság keresése hajt és ha Téged is akkor nem kéne fegyverkezz ellenem. Kérlek.
      Eszter

      Törlés
    2. Ha tényleg érdekel az általam kidolgozott téma és nem egy 5 cikkre épülő étrendi útmutató összefoglalást akarsz olvasni: http://www.zoldhaz.info/sz%C3%A9nhidr%C3%A1thi%C3%A1ny

      Törlés
  167. És még egy, úgy általában, vegye magára, akire illik. Kezd úgy tűnni, mintha én a mértéktelen húsevést hirdettem volna valaha is, legalábbis kimondva-kimondatlanul nekem tulajdonítják ezt itt egyesek. Szeretném látni a forrását ennek. Én mindig állati eredetű táplálék arányról beszéltem, és nem fehérjéről. Arról nem tehetek, ha egyesek mértéktelen fehérje evésbe fogtak, majd most ezt látják keletkező problémájuk okának. Hogy ez valóban probléma-e, azt tisztázni érdemes, de nem kéne úgy felfogni a dolgot, mintha én kimosakodni akarnék olyanból, amit sosem állítottam.

    VálaszTörlés
  168. Ez tényleg sajnálatos. Eszter és szengab nem tudnának együtt dolgozni mindannyiunk érdekében ?
    Ezerszer jobban járnánk, mint Mezei Elmirával !
    Edit

    VálaszTörlés
  169. 168.
    1. válaszok
    169.
    Eszter arroganciája nehezen érthető és még kevésbé tűrhető. Folyamatosan hivatkozik biokémiai ismeretkben szerzett hőstetteire. De vajon ezek az ismeretek elégségesek tudományos alaposságú következtetések levonására ? Jóindulatú tájékozatlanok elkápráztatására elég,az biztos. Szerintem pszihés problémái vannak,talán egy étrendi ajánlással segíthetne magán....több alázat kevesebb kivagyiság...

    VálaszTörlés
  170. 171. Ezzel én is egyetértek. A stílusa minősíti őt magát. Én már egyáltalán nem vagyok kíváncsi a tudományára...

    VálaszTörlés
  171. Aki új errefelé:
    Kedves Bloghasználó, arra kérünk, mindig a legalsó komment dobozt használd kommentelésre, s ne használd a kommentek alatt található "Válasz" gombot, mert a közbeiktatott válaszok követhetetlenné teszik a kommentfolyamot.

    VálaszTörlés
  172. 171., 172

    Tökéletesen egyetértek.

    VálaszTörlés
  173. 167. Smirgli
    "míg nálunk az ellenkezőjére biztattak eddig. Egyél annyi húst, amennyit akarsz, meg mindent, kritika nélkül, ami a paleó-boltban szembejön, és nem glutén meg tej."
    Má bocs, de ki biztatott itt kit erre? Erre azt kell ,hogy mondjam, hogy egy nagy BS. Engem senki sem biztatott erre, az hogy lehet? A kérdés amúgy költői volt...

    VálaszTörlés
  174. Én viszont nem értek egyet veletek.
    Elsőre (már kb 2 éve) csak kíváncsiságból tévedtem a ketogén paleós csoportba és elsőre én se értettem mindennel egyet, meg nekem is úgy tűnt, hogy csak megmondja a magáét, de elég hamar rájöttem, hogy mennyi kutatás és munka van mögötte. Az is nagyon tetszik, hogy Ő tényleg módosítja az ajánlásokat, ha később rájön, hogy valamit finomítani kell (30g ch helyett 50g, stb).
    Nekem egyszerűen ő a leghitelesebb és tényleg mindenkinek csak segít, sokszor nem is értem, honnan van ennyi ideje..:) és türelme... Most a csoportban is volt egy kis veszekedés, beszólogatás, emellé itt a blogon Szendivel is összeveszett, szóval ha nem teljesen illő a stílusa, sztem ilyenkor ez elnézhető..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teljesen egyetértek,nem kéne háborút kirobbantani,nem lehetne 4szemközt elrendezni?

      Törlés
  175. 176. Tormás

    Lehet, hogy a saját csoportjában kulturált és segítőkész, itt viszont kimutatta a foga fehérjét... Pedig jó lenne, ha a paleóról vitatkoznának Gáborral, de a 168-as hozzászólásban hiába kérte Gábor, ő a válaszában csak fegyverkezik és fölényeskedik:

    "Oké, ha akarod legyen 2015 a paleó halála by me, de adok még gondolkodási időt." "Szóval utoljára ajánlom fel a békejobbomat. Ha nem hagysz lógva én sem foglak"

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. mindenkinek lehet rossz napja és lehet nagyon rossz napja is..

      Törlés
  176. Cirmos 175:
    Világosan emlékszem, hogy Gábort itt a blogon többször is kérdezték, mennyi húst szabad enni, és az volt a válasz, hogy nincs korlátozás, együnk, amennyi jólesik. Azért is emlékszem erre, mert magam is megörültem a válasznak, hogy jól csinálom, semmi gáz nem lehet a hússal. Visszakeresni nem tudom, mert itt kb. mintha egy tűt keresnék a szénakazalban.
    Egyébként most néztem, a tények-tevhiteken a paleó tévedései cikkében szerepel, hogy de ez a cikk a 5 év után született, egyébként ha kicsit későn is, de nagyon helyesen, mert ha biztatás esetleg nincs is, a figyelmeztetés szükséges. A problémától való elzárkózás és tagadás viszont semmiképpen nem célszerű.

    VálaszTörlés
  177. 177. Anita

    Úgy írsz Eszter "arroganicájáról", mintha Szendi az őt kritizáló cikkeket nem az őt bíráló arrogáns kioktatásával nyitná-zárná. Amit magunkon nem veszünk észre, azt máson se vegyük már, deal?

    Csuti Ákos

    VálaszTörlés
  178. 177.
    Nem rossz nap ez. Nem viseli a kritikát és ilyenkor mindent és mindemkit támad. Túlérzékeny .
    Tehát többről van szó itt mint rossz napról. Paleo halála. Nem túldimenzionálja a jelentőségét ebben a témában ?

    VálaszTörlés
  179. 178.
    Paleoban húsból egy kicsit többet lehet enni mint ketóban.
    Jamineték pl. 200-450 g között ajánlanak / nap. Ez összecseng Mark Sisson napi 200 cal ajánlásával fehérjéből.

    VálaszTörlés
  180. http://www.origo.hu/tafelspicc/kozelet/20141120-legyen-e-paleos-a-gyerekem-is-vega-vegan-kisgyerek-paleo-dieta.html

    VálaszTörlés
  181. Mi ez a sárdobálás? Csak azért, mert valaki mást mer mondani mint Szedni Gábor.. Ő sem isten és nem is tévedhetetlen! Csak azért mert már hírneve van és nem kevés pénzügyi érdeke fűződik ahhoz, amit képvisel, egyáltalán nem biztos, hogy igaza van, sőt.. Eszter az ebben a témában folytatott munkássága során változtatott az javaslatain az újabb információk birtokában, amik tudományos kutatásokon és tudományos tényeken alapulnak, továbbá nem fűződik hozzá közvetlen anyagi érdeke vagy a hatalmas hírneve, az emberek gyógyítása és segítése volt a célja mindig is. Azért ezt szerintem érdemes átgondolni. Tudom sok ember szemében Gábor egy isten és minden szavát szentírásnak tekintik, azért homokba dugni a fejüket és másokat nyilvánosan sértegetni és lejáratni eléggé szánalmas. A legtöbben a legalapvetőbb biokémiai tudásnak sincsenek birtokában és vakon lesik mások állításait mert éppen ez a divatos. Az idő majd bebizonyítja melyik a helyes és valóban segít jobban megőrizni az emberek mentális és fizikai egészségét. Több összefogást javasolok ebben a témában, kevesebb foggal körömmel való ragaszkodást a saját (akár önző) érdekekhez. Ha jól tudom Gábor egyáltalán nem a természettudományok egyetemes professzora, még ha egy művelt ember is, érdemes lenne nyitni az újításokra, hacsak nem egy ősrégi hibába akar esni, ahogyan azok is akik itt ekkora hévvel védik és pocskondiázzák azt aki ellent mer mondani..
    István

    VálaszTörlés
  182. Most komolyan, valakinek a szakértelmét, a hozzáállását a stílusa alapján ítéljük meg?
    Meg abból vonunk le következtetést, hogy milyen "a foga fehérje"?
    "De vajon ezek az ismeretek elégségesek tudományos alaposságú következtetések levonására ?" Hát, drága névtelen 171., ezt vélhetően te nem fogod tudni megítélni, mint ahogyan az emberek 99%-a sem. Most akkor kell a szakirodalom vagy sem, döntsd majd el.
    A cikkek azért születtek nem kevés munkával, hogy nekünk, laikusoknak összefoglalják a források anyagát, amihez nem férünk hozzá, pláne értelmezni se tudjuk. És amit Gábor is végzett jópár éven át.
    A pszichés problémáknak meg ugyan mi közük van már ehhez????
    Majd akkor személyeskedj, ha legalább valamennyire ismered az illető személyét, tudod, hogy viszonyul a neki nap mint nap feltett rengeteg kérdésre. És nem, 2 komment nem ír felül több évi munkát és kommunikációt sok emberrel, akiknek "mellesleg" használtak a tanácsai.
    Igen, nem szerencsés indulattal reagálni, vagy több szerénység elférne, ehet, sok negatív hatás is érte vagy nem tudom, át kell gondolnia, lehet, rájön, hibázott, lehet, nem. És akkor mi van? Mit változtat ez a tényeken, a megosztott információkon? Valaki legalább itthon is próbálkozik a ma már nyilvánvalóvá vált negatív hatások kiküszöbölésére, a helyes út megmutatására. Akinek nincs problémája, az ne foglalkozzon velük, nem neki szólnak a cikkek.
    Felajánlotta a segítségét a paleó mozgalomnak már több éve? Fel. El lett utasítva, és most még támadva is lett rendesen. Esetleg ebből a szemszögből is érdemes szemlélni a dolgokat, mielőtt ledorongolunk és leminősítünk valakit en bloc.

    VálaszTörlés
  183. 171 Névetelen
    "Jóindulatú tájékozatlanok elkápráztatására elég,az biztos."

    Ez a beírásod tökéletes példája annak, hogy úgy alkotsz véleményt valamiről, hogy fingod sincs a dologról. Ha járnál Eszter fb-oldalára, akkor látnád, hogy nagyon komoly tudományos együttgondolkodás folyik ott. És nem az van, hogy Eszter "kiad" egy könyvet, és azt kritikátlanul nyeli be boldog-boldogtalan. Tény, hogy ezek a társalgások nem olyan izgalmasak, mint egy sütikés recept megosztása, de asszem ezektől jobban halad előre a világ.

    És még egy dolog. Ha szerinted ott jóindulatú tájékozatlanok vannak, és ezt komolyan is gondolod akkor (és csak akkor) téged én most minden kockázat nélkül helyezhetlek egy olyan tájékozottsági szintre, amit alulról előzni már nem igen lehet. Ja, és mindezt névvel teszem. :)

    Csuti Ákos (https://www.facebook.com/csuti.akos)

    VálaszTörlés
  184. "Aki sok húst szeret, egyen azt, aki sok növényt, egyen azt. A lényeg, hogy csak paleo "forrásból" táplálkozzunk." (Szendi Gábor)
    http://www.tenyek-tevhitek.hu/felreertesek-a-paleo-korul.htm
    Igaz, van benne egy ilyen, vastagon szedett mondat is:
    " "mert a paleónak nem az a lényege, hogy minél több húst és zsírt együnk. Aki ilyet ajánl, azt totálisan félreérti a paleót, szóba sem érdemes állni vele.", de erről tudjuk, hogy TCS-ra vonatkozik, az ő - előttünk is régóta ismert - káros tevékenységére.
    De nincs ezzel különösebb probléma, hiszen a tudomány fejlődhet is akár, új eredmények, tapasztalatok kerülnek napvilágra, ezért még csak nem is tévedésről van szó feltétlenül. De sokkal szimpatikusabb, ha tudunk ilyennel szembesülni, elismerni és változtatni, és hát az a sokat emlegetett stílus meg alázat...

    VálaszTörlés
  185. "nincs korlátozás, együnk, amennyi jólesik. Azért is emlékszem erre, mert magam is megörültem a válasznak, hogy jól csinálom, semmi gáz nem lehet a hússal. " - smirgli

    Én is úgy látom, hogy a tények-tévhiteken mindenhol arról van szó, hogy a sók hús evése és a sok fehérje milyen egészséges low carb mellett. Kicsit keresgéltem és csak olyan cikkeket találtam, ami a lowcarbra és a magas fehérjefogyasztásra bíztat. Viszont már egy ideje kiderült, hogy nem ez a jó irány. Eszter is és Joe is régóta mondja. Több oka is van, hogy miért nem jó a sok fehérje és nem csak a kortizol.



    Ezeket találtam a tények tévhiteken:

    " Nyugodtan egyed a húsokat, zöldségeket, gyümölcsöket. Szerintem fogyasztható a sajt is, ez kevésbé veszélyes, mint a többi tejtermék. "

    " Az elmúlt évek egyik fontos és sokat vitatott táplálkozástani témája, hogy hosszútávon biztonságosak-e a magas fehérje tartalmú étrendek? A jelenlegi amerikai táplálkozásban az átlagos napi bevitt fehérje mennyiség férfiaknál 98,6 g (az összenergia 15,5 %-a), nőknél 67,5 g (az összenergia 15,1 %-a). "
    " Az összenergia szükséglet minimum 20 %-át fehérjében adó étrendeket "magas fehérje tartalmú étrend"-ként kategorizálják, és a több mint 30% fehérje tartalmúakat "nagyon magas fehérje tartalmúakként". Ennek megfelelően egy átlagos amerikai férfi 2618 kalóriás "magas fehérje tartalmú" napi étrendje 125 és 186 gramm közötti fehérjét tartalmazna, egy nőé pedig (1,877 kcal) 89 és 133 gramm közöttit. "
    " Az evolúciós bizonyítékok alapján kimutatható, hogy az úgynevezett "magas fehérjetartalmú étrendek" (az összenergia 20-30 %-a) és a "nagyon magas fehérjetartalmú étrendek" (az összenergia 30-40 %-a) valójában azt a normát képviselik, amelyhez humán genomunk 2 millió éven át alkalmazkodott. Az evolúciós példa bejósolja, hogy az ember egészsége és jó közérzete csorbát szenved, ha az étkezési fehérjebevitel ezen a tartományon kívül esik. Tehát a jelenlegi amerikai fehérjefogyasztás (összenergia 15 %-a) nem ideális az egészség szempontjából. Nagy mennyiségű kísérleti bizonyíték van arra, hogy a magasabb sovány állati fehérjebevitel csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek, a magas vérnyomás, a magas vérzsírszint, az elhízottság, az inzulin rezisztencia és a csontritkulás előfordulását, és nem károsítja a veseműködést. "

    " A természeti népek étrendje alapján, ill. az emberi szervezet fehérje feldolgozási képességét mérő vizsgálatok szerint a napi élelemnek akár 35%-a is lehet fehérje. "

    http://www.tenyek-tevhitek.hu/sok-feherje-keves-szenhidrat-taplalkozas-elonyei
    http://www.tenyek-tevhitek.hu/csaktagoknak/feherje-fogyasztas-evolucio.php

    VálaszTörlés

Bloghasználat

Kedves Blogosok!
Közös szabályunk, hogy mindig a legutolsó komment után írjuk a következőt, s nem használjuk az egyes kommentek alatt található "Válasz" lehetőséget.