2013. május 19., vasárnap

Szabad a pálya, dumcsi csak úgy 2.

255 megjegyzés:

  1. descalez

    Spenóttal nem sokra mész, a K1 vitaminnak nagyon gyors a lebomlása, nem lehet vele komoly vérszintet elérni, és nem is hatásos azokban az ügyekben, amiért a K2-öt érdemes szedni.

    VálaszTörlés
  2. MW

    A vitának nincs értelme, mert amikor az első támadására válaszoltam, úgy tett, mintha nem is írtam volna semmit, hanem írt egy másik szellemeskedő posztot. És általános alapelv, hogy ágyúval nem érdemes verébre lőni.
    De teljesen tőle függetlenül, hiszen csak este értesültem újabb remekeléséról, egész nap a BRCA1 és 2 mutációjával foglalkoztam, és teljesen egyértelműen minden azt igazolja, amit 2011-ben írtam erről, és amit most a hírlevelemben közzétettem. Valószínűleg a következő hírlevelemben összefoglalom azt azt a rakás tanulmányt, amit ez ügyben letöltöttem. A legalapvetőbb, hogy ennek a két szabályozó génnek a rengeteg mutációja jelen kell legyen a természeti emberben is, mégsem okoz nála rákot, és a 20. század során is folyamatosan nőtt a mellrák előfordulásának gyakorisága. Nincs okunk feltételezni, hogy a 20. század során nőtt volna e mutációk gyakorisága, arról van tehát szó, hogy a 20. század során egyre jobban felerősödött az az az életmódbeli hatás, amely a mutációkkal interakcióban fokozta a rákkockázatot.

    VálaszTörlés
  3. 252. korlátolt felelősségű trágárság

    Ezt a bejegyzést nem törlőm, jól mutat a blogon, a beíró találó nicknamet választott magának.

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm mindenkinek a választ memmográfia-ügyben. Még kicsit utána érdeklődök, aztán azt hiszem, megnézetem magam termográffal. A tapasztalataimról majd beszámolok.

    VálaszTörlés
  5. 5. Merrea

    Várom a tapasztalataidat. Én végül nem mentem el mammográfiára. A nőgyógyászt kérdeztem a fizikai szűrésről, visszautasította, hogy ő nem szakember. (Régebben a nőgyógy. rákszűrésnek része volt ez is, mostanában soha.)

    VálaszTörlés
  6. A fogakról még nem olvastam semmit. Mennyire természetes dolog, hogy öregségünkre kilyukadnak, kipotyognak a fogaink?

    VálaszTörlés
  7. Nekem nagyon eresek voltak karjaim, és az erek feltűnően tele voltak kis dudorokkal, enyhe csomókkal. Most vettem csak észre, hogy teljesen elmúltak, pedig tisztességesen igénybe vannak véve karjaim. Ez is rendbe jött, hála a paleo táplálkozásomnak.

    VálaszTörlés
  8. Szőlőszem:

    Nálunk a nőgyógyász most is végez fizikai szűrést. Úgy tűnik, orvosfüggő.

    VálaszTörlés
  9. Sziasztok!
    Lehet, hogy már volt téma, de egy ismerősömnél most van napirenden. Én alaptalan hablatynak sejtem, de nagyon érdekelne, Nektek mi a véleményetek.
    http://hir.ma/egeszseg/titkos-repulogepek-mereggel-permetezik-az-embereket-megdobbento-kepek-es-video/18598

    VálaszTörlés
  10. Húsvétinyuszi2013. május 20. 13:07

    3. szengab: 252 bejegyzéséről az jut eszembe, amikor egy amerikai hölgynek, aki mellesleg pszichiáter orvos, meg egy időseket ellátó intézmény igazgató menedzsere is volt, meséltem arról, hogy nekem mennyire imponál kis hazánkban a:
    "reikisek" tevékenysége, nevezetesen, hogy gyakorlatilag az utiköltség térítése fejében eljárnak a végső stádiumos betegekhez, és szerintem fantasztikusan nagyszerű tevékenységet csinálnak...
    Az amerikai dokinő cinikusan visszakérdezett:
    -Tán-talán örök életet is tudnak adni?

    Mire csak azt tudtam felelni:
    -Azt nem,
    de valami nagyon fontosat mégis:
    a Méltóságteli halált! (Respectfull death)

    A dokinő egy pillanatra meghökkent, azután csak beszélgettünk, minden ellenérzés nélkül....

    VálaszTörlés
  11. http://www.dolgaim.hu/books/MANMVT/index.html, hátha valaki hasznát veszi!
    Zimbell

    VálaszTörlés
  12. 10. Névtelen

    Én hülyeségnek tartom. Az emberek megölik magukat repülőgépek által permetezett mérgek nélkül is.

    (Mondjuk arról én is olvastam, hogy amikor a dél-ameriai szójaültetvényeket növényvédővel permetezik, a helyiek tudják: jól be kell zárkózni, véletlenül sem szabad az utcára, földekre menni, mert a permet életveszélyes. De ez nem ugyanaz, mint a te linkeden szereplők.)

    VálaszTörlés
  13. 218. Paleolga

    Köszi a linket, gondolatébresztő a DART-2 teszt.

    A cikk rávilágit arra hogy az étrendkiegészítők ez esetben a halolajkapszulák nem feltétlen jótékony hatásúak, sőt.

    Az omega3 is az eredeti természetes formájában elfogyasztva optimális mintsem mesterséges úton kivonva.

    Ha valaki törekszik arra hogy a lehetőségekhez képest változatos étrendet tart fenn minimalizálható az étrendkiegészítők

    fogyasztása.

    Az omega3-nál maradva szerintem érdemesebb odafigyelni hogy hetente legalább kétszer megfelelő minőségű halételt magunkhoz

    vegyünk mintsem halolajkapszulát szedjünk, melynek hosszútávú hatása aggályos.

    VálaszTörlés
  14. "Az omega3-nál maradva szerintem érdemesebb odafigyelni hogy hetente legalább kétszer megfelelő minőségű halételt magunkhoz"

    Nagyon szeretném tudni, hogy melyik az a hal, ami megfelelő minőségű (és nem aranyárban van). Tényleg örülnék ötleteknek, hogy hol és mit érdemes venni. A tenyésztettekkel az a baj, a vadvíziekkel meg a szennyezettség (vagy a konzervdoboz) meg az áruk... Egy jó ideig a Metróban vettem a lazacot, azt fagyasztottam le adagokban és ettük hetente egyszer, de már azt sem veszem, mióta itt vki belinkelt róla egy írást. Az ecetes ruszli (?) - ha jól emlékszem - ajánlott, de azt meg nem szeretjük.

    VálaszTörlés
  15. Gábor!

    Az MTI-től szinte minden napilap átvette ezt a hírt:
    Az eredmények egyértelműen azt mutatták, hogy az anyák vérének magas D-vitamin tartalma fokozza a gyermekeknél az ételallergia kockázatát, míg az alacsony D-vitamin csökkenti a kockázatokat.
    Dr. Kristin Weiße nevű kutatóra hivatkoznak.

    Mondjuk elég érthetetlen, ha a kismamák többsége d vitamin hiányos, akkor hogyan lehet, hogy a gyerekek között mégis sokkal több az allergiás... A cikk azt sem írja egyébként, hogy mennyi az a magas D-vitamin szint.

    VálaszTörlés
  16. 13+16 szőlőszem
    Ausztriában télen meg tavasszal is, az írott médiákban éppen a fordítottja volt olvasható. A 2000-est hirdették.
    Ha egy nagyobb távlatból, mondjuk ha 15 évet visszatekintesz és összerakod a mozaikot, akkor kirajzolódik egy TREND, ami magáért beszél.
    Csak vegyük ezt a MTI-s hírt a d-vitaminnal. Az nem feltűnő, hogy miért mindig csak azt közli a mainstream, ami nem kedvez az embereknek? Miért a tudatlan, műveletlen ember a jó, miért ott kezdték a GMO anyagokat termeszteni, ahol magatehetetlenek az emberek, megfosztva őket életkörülményeiktől? Én ezt emberirtásnak tekintem. Nem csak hangos fegyverrel lehet ilyet tenni!( tudjuk mit okoznak a GMO növények és hová vezetnek). Az Únióban terítéken van egy olyan törvény, hogy csak egy bizonyos cég/cégek vetőmagjait lehessen árulni, ezeket termeszteni, és a hazait ki kell iktatni a piacról. A kisgazda nem árulhatja a még megmaradt régi termékét, illetve hitelesítettni kell majd az árut amit árul> ez is egyfajta likvidálás. Azokat, akik nagy horderejű találmányokat fedeznek fel, melyek az emberiséget szolgálnák jelentős mértékben, miért lehetetlenítik el őket, majd valamilyen tisztázatlan körülmények között életüket veszítik. Ismerek ilyet személyesen, Őt is megfenyegették. Ez mi szerinted? Ez az én meglátásom.

    VálaszTörlés
  17. 10. Névtelen (melyik névtelen??)

    Én alaposabb tanulmányozás nélkül semmit sem minősítek összeesküvés-elméletnek, de a "chemtrail-jelenség" esetében arra jutottam, hogy az. Először is, "speciális", direkt erre a célra rendszeresített repülőgépeknél még elképzelhető lenne, hogy titokban, anélkül, hogy kitudódna, permetezhetnek ilyesmit, de a jelenség olyan mértékű, ráadásul globális viszonylatban, hogy ahhoz a normál utasszállító gépeket is be kéne vonni. Az elmélet szószólói ezt is állítják: hogy a normál gépek vannak felszerelve permetezésre alkalmas tartályokkal stb. Csakhogy kérdem én: hogyan lehetne ezt titokban tartani, a legénység, a szerelők előtt is (máskülönben már rég kitudódott volna, nem lehet ennyi egyszerű dolgozót bevonni egy ilyen összeesküvésbe), mikor a gépeket milliméterről milliméterre átvizsgálják minden x repülés után? Nem, ezek szokásos kondenzcsíkok, azt mutatják, mennyire megnőtt a légiforgalom. Nálunk is rengetegszer kockás az ég, de én a reptér közelében lakom. Azt persze nem mondom, hogy ez egészséges dolog, sőt... De nem az emberiség kiirtására, vagy népességcsökkentésre kitalált összeesküvés.
    Viszont vannak időjárást befolyásoló és kommunikációt elősegítő módszerek, amikkel a lakosság beleegyezése nélkül kísérletezgetnek, innen jön az elképzelés, hogy aluminiumot permeteznek ki stb. Ezeknek komolyabban még nem néztem utána, de szerintem mindenképpen aggasztó, főleg, hogy csak úgy, országos vagy akár globális méretekben alkalmazzák úgy, hogy csak a kormányok beleegyezése kell hozzá, vagy még az sem. Eleve ellenzem a titkos projekteket vagy szerződéseket: milyen alapon kötnek kormányok titkos szerződéseket, vagy adnak ki ilyen engedélyeket, az őket hatalomba segítő tömegek tudta nélkül?
    Összefoglalásképpen: szerintem a chemtrail jelenség miatt nem azért kell aggódni, amit terjesztenek róla, de azért aggódni és résen lenni érdemes.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én pl a saját körzetemre sokkal aggasztóbbnak tartom, hogy Vecsés és Üllő térségében rendszeresen kiengedik a felesleges kerozint a repülők, néha szagolni lehet a levegőben, és ez nem összeesküvés-elmélet...

      Törlés
  18. Ezen a honlapon:
    http://www.szeddlemagad.hu/index.html
    jó kis összefoglaló van a szedhető gyümölcsökről és a helyekről.
    Én kicsit nehezményezem, hogy Bp közelében kizárólag a budai oldalon, tőlünk nagyon messze léteznek ilyen helyek. Továbbra is kérdezem, esetleg tud-e valaki Délpest közelében, Bp határától nem messze, Pest megyében eperszedési lehetőséget. Esetleg később málnát. Vagy, esetleg valaki tervez-e meglátogatni egy ilyet - pl Pomáz vagy Érd - kocsival úgy, hogy be lehet szállni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, nem a kerozin-fertőzött részekre gondolok:)

      Törlés
  19. Szúnyog-probléma: vajon más is találkozott vele?
    4-5 szúnyogcsípés helyén nálam olyan allergiás reakció alakult ki, hogy hatalmas, félelmetes kinézhetű,piros foltok jelentek meg a csípés körül, és persze iszonyúan viszket és fáj is. Azt írják, az ilyenek egy ismeretlen szúnyog fajta nyálának a fehérjéiből alakulhatnak ki, vagyis, amilyennel az ember még élete során nem találkozott. Ezért van, hogy inkább csak gyerekkorban jellemző. És hogy nem veszélyes, majd elmúlik magától, de ne vakarjuk (könnyű azt mondani!). Ezek szerint ismeretlen szörnyszúnyogok jelentek meg, legalábbis, ahol én élek. Én egyébként tartok attól is, hogy a klímaváltozás miatt (?) egyszer csak megjelennek komolyabb, szúnyog által terjesztett betegségek is.

    VálaszTörlés
  20. 16 szőlőszem 17 Galgóczi Imre

    Nem olvastam még, de kizártnak tartom. akkor a természeti népek a maguk 40-60 ng/ml átlagos D-vitamin szintjükkel állandóan allergiás gyerekeket szülnének. Itt valami másról van szó. Én azokra a hírekre szoktam reagálni, amiken látom, hogy sok embert összezavar. ennél még várok kicsit. Imre, szerintem inkább arról van szó, hogy mindig az a hír, ami szembe megy az éppen közkeletű vélekedéssel. ez részemről a jóindulatú feltételezés. Ha most divat lett - hál' Isten - a D-vitamin, akkor annak van hírértéke a hírdömpingben, hogy mégse jó a D-vitamin. Szerintem ezeket nem gondolják végig a szerkesztőségekben, hanem csak ráéreznek, hogy "na majd ezen fennakad a szeme az olvasónak."

    VálaszTörlés
  21. akit érdekel a BRCA1 és 2 mutációk továbbgondolása, itt olvasható, nem publikus, mert még nem végleges változat, de Veletek megosztanám (akit érdekel):
    www.tenyek-tevhitek.hu/angelina-jolie.pdf

    VálaszTörlés
  22. Galgóczi Imre

    Köszi a beszámolót és én is gratulálok a maratonhoz.

    VálaszTörlés
  23. 22.szengab
    Köszönöm a cikket! Egy érdekes adalék a BRCA 1 és 2 mutációkhoz (bár te is megemlítetted a cikkedben):
    http://www.jewishgenetics.org/?q=content/ashkenazi-jews-and-brca1-and-brca2
    Röviden: a (kelet-európai származású) askenázi zsidó populációban a gének előfordulásának aránya 2,5% míg az átlagpopulációban ez csak 1%. (Nyilván ez amerikai adat). Nem tudom, Jolie esetében ez a tényező jelen van-e, vagy nincs, de ez a fajta veszélyeztetettség a lakosság egy részénél Magyarországon is szempont lehet.

    VálaszTörlés
  24. MW 20.:
    Tavaly-tavalyelőtt nekem is volt pár ilyen csípésem (régebben soha nem maradt ekkora nyomuk). Ha nem foglalkozok vele, nem vakarom, ugyanúgy elmúlik, mint a régiek, bár ez a nagy tényleg kicsit lassabban. Idén is megcsípett már szúnyog, de azokból nem lett még ilyen nagy piros izé. Igaz, olyan helyen voltak, hogy meg se tudtam nagyon vakarni.

    VálaszTörlés
  25. 26. smirgli

    Nekem meg olyan helyen, hogy mindig ruha fedte, és mégis meg tudtak csípni, az anyagon keresztül is. Fura...

    VálaszTörlés
  26. BB
    Rákerestem az általad említett CT-lézer mammográfiára, és megtaláltam, hogy hol végzik. Csupa jót írnak róla, csak az ára kicsit húzós, duplája a termográfnak. Így azt hiszem, ezt csak akkor vállalnám be, ha a termográffal találnának valamit, mert olyankor ugye, már semmi sem drága... De egyelőre úgy érzem, semmi bajom nincs, csak ellenőrzés gyanánt megyek. Egyébként a tapintásos vizsgálatról annyit, hogy a nőgyógyászom nekem is meg szokta nézni, tehát abszolút orvosfüggő.

    VálaszTörlés
  27. MW, smirgli! Barátnőmnél általános jelenség, hogy a szúnyogcsípések a szokottnál nagyobb, fél tenyérnyi piros foltban jelentkeznek, és 2-3 napig megmaradnak. Nem tudjátok, hogy ez miért lehet? Nyilván valamiféle allergiás reakció, de, ha esetleg tudnátok valami közölebbit, azt megköszönném!

    VálaszTörlés
  28. 29 Tommaso1984

    Párom is hasonlóan reagál az ilyen dolgokra, de a méhcsípés kimondottan életveszélyes is lehet számára. Ezért itthon tartunk injekciót, mint ellenszert.

    VálaszTörlés
  29. Érdemes megnézni:

    http://www.dolgaim.hu/books/KMZGYHK/kmzgyhk.html

    VálaszTörlés
  30. 22 joe 1973

    Köszönöm szépen!

    VálaszTörlés
  31. 12 Szőlőszem és 17 MW,
    köszönöm a hozzászólást.

    VálaszTörlés
  32. 29. Galgóczi Imre
    De miért érdemes megnézni? Itt még cukrot használnak.
    Tavaly direkt termő sötét szőlő levét préseltük ki kézi présgéppel, műanyag 3 dl-es ásványvizes üvegekbe töltöttük, se víz, se semmi más nem lett hozzátéve és lefagyasztottuk. Amikor kiengedjük szörpnek, pont olyan, mint mikor elraktuk. Annyira édes, hogy vizet kell hozzá önteni.

    VálaszTörlés
  33. Galgóczi Imre 30:
    Mi az a befőzés? :-) Sztem tiszta felesleges, én idő- és energiapazarlásnak is tartom.
    Jó, néha egy pici lekvár biztos nem árt meg, de inkább beruháztunk egy nagy fagyasztóládára, az úgyis ebben egész évben tele van a kerti zöldségekkel, hússal stb.-vel. Egy kis gyümölcs simán elfér benne, mindenféle tartósítós bűvészkedés nélkül friss marad.
    Bodzát is megszárítom, és leforrázva, teának fogom inni (Anna Willson tanácsára :-)

    Más:
    Azért a toxikológus úr is összehord ám mindent a sárgabarackmag-kivonat hatástalanságától a keserűsós béltisztításig...:
    http://www.elitmed.hu/ilam/hirvilag/hol_a_szakma_11013/
    Egy kalap alá vesz mérgeket és epilepsziát, de pontosan nem tudjuk meg, hogy pl. árt-e a nagyon sokak által rendszeresen használt ezüstkolloid megfelelő dózisban, vagy csak nem használ.
    Meg olyan egymásnak ellentmondó állításokra is bukkanhatunk, mint pl.
    "a higany a béltraktusból nem szívódik fel, hanem a széklettel távozik a szervezetből. Ellenben a tengeri halat nagy mennyiségben fogyasztó norvégoknál bizony emelkedett higanyszint mutatható ki."
    Akkor most hogyan is érjük el azt a magas higanyszintet?
    A végén az epilepsziás kisfiú történetét nem is értem. Most akkor mitől van jól végül? Attól, hogy nem áll ki az OEP képviselője nyilatkozni minden egyes kérdéses esetben, még előfordulhat, hogy Mo.-on nincs lehetőség megf. kezelésre....

    VálaszTörlés
  34. 32 Rozcsika, 33 smirgli
    Úgy látom nem jár egyformán az agyunk. Mire is gondolok? Ha bemész egy boltba céklát venne, nem szükségszerű a kenyeret és a tejet is megvenni. Vannak ott hasznos tanácsok és zöldségek is:-). A régi dolgok egyszerűek és praktikusak is egyben, melyeket esetleg lehet továbbgondolni, újat kreálni, stb.
    Érdekes viszont az, hogy mindjárt a cukorra "haraptatok" rá.
    ( Tobb száz, ezer oldalt elolvastam már életem során egyetlen gondolatért. Megérte)

    Ha már itt tartunk, kérdezni szeretném tisztességel, hogy nálatok miért sértő az, ha valaki úgy köszön pl. a munkahelyen egy kollégának, hogy szevasz? Mert ez számomra érthetetlen, ahogy a nyelvhasználatban sok minden más is egyébként.

    VálaszTörlés
  35. Galgóczi Imre 34.:
    Én nem a cukorra haraptam rá, csak megjegyeztem, hogy egyáltalán nem főzök be, hiába tanácsol bármit ezzel kapcsolatban, maradok a rettentő egyszerű fagyasztásnál vagy szárításnál. Még az aszalt gyümölcsöt is egészségesebbnek tartom, mint a főzöttet. Persze egy kis ízesítésnek-édesítésnek persze nem vagyok ellene, főleg, ha más megcsinálja helyettem. :-)
    Bár őszintén szólva nem olvastam végig, ahhoz túl sok. Most látom, hogy van benne pl. zöldséges fűszerkeverék meg gomba sóban, uborkasavanyítás, ami nem hangzik rosszul. Érdekes, hogy az uborkát uGorkának hívja, LOL.
    Egyébként ha belinkelsz vmit és azt akarod, hogy elolvassák, nem árt pár szóban összefoglalni, mit tartalmaz, már csak azért is, hogy kedvet csinálj hozzá. :-) Szerintem.

    VálaszTörlés
  36. 34.Galgóczi Imre
    Szerintem ez a köszönés egy kicsit lenéző hatású. Idősebb férfiak szokták gyerekeknek mondani. Általában negatív értelemben is használják, pl. valamit összedobok, vagy odafirkantok - aztán szevasz. Ami annyit is jelenthet, hogy nem a legigényesebb kivitelezés.

    VálaszTörlés
  37. 36 vino
    Köszönöm szépen.Ezt nem tudtam.

    VálaszTörlés
  38. 34. Galgóczi Imre
    Nekem a 'szevasz' köszönésről egyből két kockás inges szaki ugrik be, akik a kisbolt ajtaja elől sörrel a kézben integetnek a haveroknak az utca túloldalára :)

    VálaszTörlés
  39. 34. Galgóczi Imre

    Fiatal koromban, egy idősebb barátnőm bemutatott a kolléganőjének, aki mondta, hogy tegezzem nyugodtan. Miután "sziával" köszöntem el tőle, a barátnőm alaposan megfeddett: nem lehet egy idősebb ismerősnek azt mondani, hogy szia. A megfelelő köszönési mód idősebb embernek a szervusz.Én meg nem tudtam. Azóta valahogy belém rögződött, hogy formálisabb kapcsolatban nekem szervusz a köszönés, akkor is, ha egyébként tegeződünk. Persze, azóta változtak az idők...:)A szevasz egyébként, az az én képzetemben is lekezelő. De tényleg kulturális közeg kérdése.

    VálaszTörlés
  40. Amúgy én a "csókolomot" is mindig gusztustalannak tartottam, de persze ezzel egyedül voltam nagyjából. Akkor vagy legyen "kezét csókolom", vagy maradjunk a jó napot kívánoknál. A gyerekeimet is az utóbbira tanítottam, ne csókolomozzanak senkit, és tetszikezni sem kell, tanároknak is megfelelt a sima magázódás (csodálkoztak is nagyon. Persze tudom, hogy már mindkettőhöz hozzászokott a társadalom, de leszokhatnánk róla:-)

    VálaszTörlés
  41. Sziasztok! Remélem nem gond, hogy egy kicsit más jellegű kérdésem van... Szendi úr weboldalán lehetett olvasni a burgonyafélék problémájáról és arról, hogy miért kompromisszum a paradicsom a paleolit étrendben. Ma olvastam egy cikket/beszélgetést, (http://chriskresser.com/rhr-what-science-really-says-about-the-paleo-diet-with-mat-lalonde) ahol megemlítik a burgonyafélékre való allergiát, amely ritka, de heves tünetekkel (gennyes kiütésekkel) is járhat. És természetesen ott van bennük a sok egyéb ártalmas anyag, amiről itt már olvashattatok (http://www.tenyek-tevhitek.hu/csaktagoknak/paradicsom.php). Meg kell valljam, én részben emiatt a cikk miatt nem fogyasztok paradicsomot, de nem is hiányzik. De mi a helyzet a paprikával? Érdemes-e lemondani erről az 'értékes' zöldségről? Úgy érzem, van egy bizonyos pont, amikor már a káros anyagok koncentrációja, a kedvezőtlen számok elenyészően kicsik a táplálék hasznos anyagainak koncentrációjához képest. Ennek ellenére szeretném tudni, hogy mennyi is az annyi, például a fehér paprikában. Remélem van valakinek erről valami infója, vagy meglátása. Köszönöm!

    VálaszTörlés
  42. MW 40:
    Teljesen egyetértek, csókolom. :-)) Felnőttől nagyon idétlen, kivéve persze idős nő hozzátartozó esetében. Fiatalokat, de nagyobb már gyerekeket hallva is visszatetsző nekem is. Jól emlékszem, amikor gimis lettem, kedvenc magyartanárnőm oktatott minket, hagyjuk már el ezt a csókolomozást, hiszen most már felnőttek vagyunk. Először nagyon furcsa volt a tanároknak is (!) jó napottal köszönni, aztán mégis hamar megszoktuk. Akkortól tényleg "felnőttebbnek" éreztem magam. :-)

    VálaszTörlés
  43. 34. Galgóczi Imre
    Csakhogy több véleményt hallj, én még nem hallottam erről, hogy a Szevasz! negatív lenne, és nekem sem az.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm!
      nem vagyok egyedül:-)

      Törlés
  44. 34.Galgóczi Imre

    Szerintem lekezelő. Én a munkahelyemen még csak nem is tegeződöm szinte senkivel. Tisztább, tiszteletteljesebb így.

    VálaszTörlés
  45. 41István
    Írod hogy: "Meg kell valljam, én részben emiatt a cikk miatt nem fogyasztok paradicsomot, de nem is hiányzik. De mi a helyzet a paprikával? Érdemes-e lemondani erről az 'értékes' zöldségről? Úgy érzem, van egy bizonyos pont, amikor már a káros anyagok koncentrációja, a kedvezőtlen számok elenyészően kicsik a táplálék hasznos anyagainak koncentrációjához képest. Ennek ellenére szeretném tudni, hogy mennyi is az annyi, például a fehér paprikában. Remélem van valakinek erről valami infója, vagy meglátása."

    Ha az amlített zöldségeket teljes érettségükben fogyasztod és HA egészséges vagy, szerintem az van amit írtál. Több a haszna ebben az állapotban, mint amit tud okozni. Én ehhez tartom magam. A fehér paprikát elvből nem fogyasztom. Teljesen íztelen és élvezhetetlen fajta. Azon nem lehet látni, hogy érett-e.
    Szóval az alapelv esetemben: nem fogyasztok éretlen zöldséget. Vevőim is egybehangzóan ezt mondják: Az ön paprikáját azért szeretjük, mert nem okoz emésztési problémákat, epegörcsöt, stb., - mert nem adok el éretlen árut.

    Ez az én meglátásom és nem érdekelnek a centigramok meg a miligramok, úgy sem fogja azt méricsgélni senki > nem életszerű.

    VálaszTörlés
  46. Galgóczi Imre

    Elolvastam én is a beszámolót, amit köszönök.
    Óriási teljesítmény, le a kalappal!

    Nekem sajnos az a problémám a paleós étrenden való sporttal, hogy elkezdek fogyni. A tavalyi tapasztalatokból okulva, idén ezért nagyon tudatosan odafigyelek a táplálkozásomra, a megfelelő kalóriabevitelre.
    Ha a nap során intenzíven mozgok (bringázás), akkor eszek sok husit/fehérjét és szénhidrátokat (batáta, gesztenyepüré, házi nyírfacukros lekvár, banán stb.).
    Regenerációhoz sport utáni bő folyadékbevitel, aztán zsír, fehérje (gluténmentes husik, sonkák, házi kolbász, magvak is), szénhidrát változatosan.
    Legalább is ezt olvastam egy sporttal foglalkozó weblapon, hogy a sport utáni jó regenerációhoz mindenféle makrotápanyag bevitele fontos és hasznos (nem csak a szénhidrátoké).
    Persze a szénhidrátok terén próbálok nem túlzásba esni, inkább a paleós, jó szénhidrátokat próbálom fogyasztani.

    VálaszTörlés
  47. 46 Szűcs Csaba

    Köszönöm szépen az elismerést!

    Visszatérve a sporthoz, érdekes állapot úgy kifejteni fizikai megterhelést,mikor nagyobb részben ketogébna tartja az ember az anyagcseréjét. Nem könnyű, de volt egy célom és ez mindent felülírt!

    Mindekinek meg kell találni a neki legjobban megfelelő állapotot- ezt említem is a cikk végén. Próbálgatni kell:-)
    (De azért az elkövetkező 4-5 évben nem akarok maratont futni. Számomra unalmas).

    VálaszTörlés
  48. 41. István

    Igazság szerint ezeket a cikkeket azért teszem fel, hogy mindenki képben lehessen arról, mit gondolnak a paleo mozgalom egyes teoretikusai. Ezeket nem kell feltétlen követni. Amit Imre ír, az a realista paleó és én is eszerint élek. Van zérótolerancia pl. gluténre, tejre, de pl. ha elém teszik az érett paradicsomot, megeszem, és rendszeresen szoktam kaliforniai paprikát enni. Bár nem ismerek adatot, de szerintem a fehér paprikánál sokkal jobb, mert érezhetően emészthetőbb és nem puffaszt, azaz valószínűleg nincs benne emészthetetlen, esetleg káros anyag.

    VálaszTörlés
  49. 41 István
    Ne hogy félreértés legyen a paprika témában. Mikor azt írtam hogy számomra a fehér paprika nem felel meg az íze miatt és egyéb más okok miatt sem, akkor általánosságban nem a zöld színű és színezetűekre gondoltam, hanem Magyarországon nagy szeretettel forgalmaznak nagyon világos, majdcsaknem krém színű paprikát. Erre gondoltam. Igénytelen a termesztése, nagyon piacképes ( tárolás, zötyögtetés stb.) és télen is termeszthető (!). Csak éppen nem jó:-)

    Paradicsom: boltit nem veszem meg!!! Láttál már olyan paradicsomérést, mikor egyszerre érik be minden bogyó? Én nem. De ETHREL-el ezt meglehet csinálni. Érlelő anyag. Pár nap alatt a totálisan zöldből lesz szép piros. Azon túl, hogy "erőszakolt" paradicsomról beszélünk,annyi bennük a hasznos elem,hogy nem is érdemes róla beszélni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én Promontort ( édes )és Garam (csípűs )fajtákat használok. Ezek Magyar nemesítések, úgytudom. Nem probléma beszerezni, bárhol kapható.

      Törlés
  50. Galgóczi Imre

    Én is használom a szevasz köszönést, de csak amikor a barátaimat üdvözlöm. Nekem túl közvetlen ahhoz, hogy pl. férfi munkatársakat köszöntsek így, még tegeződő viszony esetén is (akkor inkább a szervusz vagy szia). Nők esetében sosem használom ezt a formát. De nem sértődöm meg, ha valaki így köszönt engem, nem találom lenézőnek, csak közvetlennek, ami nem ugyanaz.

    A ketogénhez közelítő étrend egyébként nálam nem vált be az eltérő mozgásformánk miatt, de hosszútávfutók léteznek, akik hasonló módon táplálkoznak, mint te és jó eredményeket érnek el.

    VálaszTörlés
  51. Mercola is az Angelina Jolie történetet tárgyalja:
    http://articles.mercola.com/sites/articles/archive/2013/05/27/angelina-jolie-double-mastectomy.aspx?e_cid=20130522_DNL_artTest_A1&utm_source=dnl&utm_medium=email&utm_content=artTest_A1&utm_campaign=20130522

    VálaszTörlés
  52. Galgóczi Imre
    "az alapelv esetemben: nem fogyasztok éretlen zöldséget".

    Nem kekeckedni akarok, de szerintem az uborkát, cukkinit, spárgatököt, egyes káposztaféléket, mind -mind éretlenül fogyasztod! (én újabban a sütőtököt is burgonya helyett!) Egyikkel sem várjuk meg, amíg beérik! Vagy??? De még a kétéves gyökérzöldségeknél is a féléretteket szeretjük jobban, mert zsengébbek, bár rosszabbul tárolhatóak. Egyedül a burgonyafélék bogyóterméséről hallottam, hogy teljes érettségben a legkevesebb bennük a káros lektin.

    VálaszTörlés
  53. Kedves Szendi Gábor,

    szeretném megtudni, hogy aki paleo szerint táplálkozik lehet-e viszér problémája?

    VálaszTörlés
  54. Galgóczi Imre, szengab
    Köszönöm szépen a válaszokat!

    VálaszTörlés
  55. 53. Névtelen

    Sajnos lehet, ez egyrészt a korábbi életmódból, másrészt alkati problémából is fakadhat.

    VálaszTörlés
  56. szengab: két köszönet. első az új könyvért, hihetetlenül élveztem, és nagyon sajnáltam amikor a végére értem. második meg a cikkért az angelina jolie műtétjével kapcsolatban. a jó ismeretterjesztő irodalom nagyon ritka.

    én úgy gondolom, hogy tudod kezelni a mindenféle munkásságod elleni irományokat, nyilván elolvasod őket, és végiggondolod hogy van-e bennük igazság, és megint utánanézel mindennek. a korrekt ismeretterjesztés ilyen. de nem lehet könnyű, mert hogy is mondjam.....hát nem abban kifejezetten meleg megengedő közegben munkálkodsz.

    azt hiszem kicsit korai, de akkor is megkérdezem, hátha tudod már, hogy mi lesz a következő könyv?

    VálaszTörlés
  57. 56 ildikó imre
    1értek, mert találó.
    Bár én a könyvet még nem olvastam végig, mert mindig valaki kiveszi kezemből.

    VálaszTörlés
  58. 56. ildikó imre

    Hát speciel most ezt nem olvastam el, mert elegem van abból, hogy az arcomba köpjenek, és én ehhez még jópofát vágjak. Amiben tévedek, arra magam is rá szoktam jönni, ahogy most is.
    Annak örülök, hogy a könyvem tetszett.:-)

    VálaszTörlés
  59. "Sok van mi csodálatos, de az embernél..." mondás jutott róluk eszembe:
    http://edzesonline.hu/cikk/1704/tarahumarak_%E2%80%93_futo_indianok, ha már csak dumcsi a cím.

    VálaszTörlés
  60. Bocsi ez is hozzátartozik, érdemes a videokat megnézni:
    http://parkkiado.hu/termek/futni-szulettunk.html

    VálaszTörlés
  61. 60. Zimbell

    Azt tudtad, hogy az általad linkelt könyvben szereplő futó, Micah True, akit csodálatos futóteljesítménye miatt az indiánok csak "Caballo Blanco"-nak (Fehér ló) hívtak, tavaly meghalt 59 évesen edzés közben? Felmondta a szíve a szolgálatot.

    Micah True

    Biztos, hogy futásra születtünk?

    VálaszTörlés
  62. Szomi!
    Sajnos nem, reggel kezdtem ezt olvasni, és elbűvöltek tarahumarák, s így jutottam hozzá! Most csodálkoztam rájuk!

    VálaszTörlés
  63. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  64. Íme egy TED videó:

    Run for your life! At a comfortable pace, and not too far

    Egy amerikai kardiológus beszél arról, hogy minél gyakrabban, intenzívebben és hosszabban fut az ember, annál rosszabb állapotba kerül a szíve hosszútávon (évtizedek alatt).

    VálaszTörlés
  65. Üdv,


    Lenne egy kérdésem Szendi urhoz :

    A könyvek amiket Ön irt ki lettek adva más nyelven? (angol, francia vagy német?) Ha igen, hol lehetne öket megrendelni?

    Köszönettel,

    Bogyo Sarolta

    VálaszTörlés
  66. Kedves Szomi!
    Igen, tudtam, hogy meghalt, mert megcselekedték, mit megkövetelt a haza! De én mindig arra gondolok, nem fizikai kimerülés volt halálának oka, hanem a HÍR , amit vitt inkább lelkét nehezítette. Az én gondolatom szerint, ennek súlya is részese lehetett halálának! Bár ez csak az én elméletem, egy felfokozott, más lelkiállapot! Megmondom őszintén, csak ezeknek a "hosszútávú futóknak" egyszerűsége fogott meg. Egyszerű az életük, ételük és csodálatraméltóak nekem. Egyelőre az én tervemben csak az szerepel, hogy hosszútávú gyalogló legyek, 56 évesen már ez is jó cél nekem, ahhoz képest, hogy honnan indultam el 3 éve a paleo és Gábor segítségével. Lehet, hogy kicsit szentimentális, de nekem ezek a történetek erőt adnak!
    Megnéztem a filmet!Köszi!

    VálaszTörlés
  67. 27. Tommaso1984
    Én mióta paleozok és magnéziumot meg bvitamint szedek, komplexet, azóta a szúnyogcsípések sem dagadnak fel. Még ligetszépe olajat szedek.

    VálaszTörlés
  68. 60Zimbell,.61szomi
    Robbi-tól:
    "Nemrég, egy egészség megőrző szimpóziumon, Dr. James O´Keefe, a Mid America Heart Institute kardiológusa a szent Lukács kórházban ismertette azon felfedezéseit, amelyek károsak lehetnek a sportban, legfőkép a tartós-huzamos ideig tartó szívmegterheléses eseteknél és versenyeknél, amilyen pl. az Ironman triatlon. (http://www.sciencedaily.com/releases/2012/06/120604093108.htm )
    "Futás közben halt meg az úton a futólegenda Micah True-jobban ismert az ő szerepe Caballo Blanco könyveből "Born To Run" -, aki a megnagyobbodott szíve maitt kialakult kardiomiopátia maitt már csak lassan vonszolta magát. Igaz csak egy példa arra, hogy tapasztalt állóképességi sportolók, akiknél hirtelen szívhalál események álltak fenn edzés közben. Maratoni Ryan Shay és Ironman triatlonista Steve Larsen és mások, és legújabban a profi Ironman triatlonista Torbjorn Sindalle kényszerült idő előtt váratlanul nyugdíjba vonulásra szívszelep kopás végett.

    66Zimbell - nekem is erőt adnak és ez így van rendjén. Mindenkit más mozgat meg. meg.

    VálaszTörlés
  69. A maratoni futó példáját visszavonnám, mert nem biztos, hogy megtörtént úgy, ahogy közismert a történet. Néha sajnos gyorsabban írok, mint kellene. Bocs!

    VálaszTörlés
  70. 68. G. Imre

    A sportteljesítmények előtt én is fejet hajtok.

    De ez a futásra születtünk elmélet nagyon böki a csőröm.

    A futás az elhízásjárvány és az arra adott téves kalóriaegyensúly elméletből levezetett kardióőrület hatására lett tömegsport.

    És nagyon sokan túlzásba viszik, mert azt hiszik, hogy a sok futás egészséges és a mégtöbb futás még egészségesebb.

    VálaszTörlés
  71. 66. Zimbell

    A mozgás egészséges, mozogni kell. De viszont a hosszútávsportok már nem tesznek jót az egészségnek hosszútávon. :-P

    VálaszTörlés
  72. Ó, köszönöm Szomi!
    Sajnos a hosszútávú gyaloglás, az én esetemben, magamhoz mérten lesz csak hosszú- távú.

    VálaszTörlés
  73. Ma voltam abban a szalámi boltban, ami az Bp. V. Városháza u-ból nyíló terecskén van. Pár hónapja beszéltünk róla. Nekem egyáltalán nem tetszett. Penészmintás papír fedte a nem nemes penészes szalámikat és arra az egyszerű kérdésemre, hogy de azért fermentált hús azért még ez?, beindult ez a sértett válaszolgatás, amit nagyon nem szeretek, és nagyon el is veszi a bizalmamat az árutól, aki egy sima kérdést kritikának fog fel. A hagyományos pick szalámival kapcsolatban elhangzott a boltosoktól az a kijelentés, hogy egérszagú a téliszalámi speciális szaga, amit mindenki úgy szeret és itthon megszagolva, tényleg egérszag a téliszalámi szag, de jobb lett volna, ha ezt nem mondják, egy húsáruval kapcsolatban elég szerencsétlen az egeret szóba hozni. Azóta a szalámit szaglászom. Remélem, majd idővel abba fogom ezt hagyni. Vettem az árujukból, de ez nem szalámi, ez egy sima vastag kolbász.

    VálaszTörlés
  74. Bogyo Sarolta

    Sajnos csak magyarul olvashatók a könyveim.

    VálaszTörlés
  75. 70 somi
    Írod hogyí : És nagyon sokan túlzásba viszik, mert azt hiszik, hogy a sok futás egészséges és a mégtöbb futás még egészségesebb.

    Egyet értek. Azt a kísérletet is megcsináltam, hogy hétköznapi életmódot élve és heti 2-3 alkalommal futva, nem fogy az ember. Ha negyedévente bekukkantok egy futóklubba, ugyanúgy néznek ki az emberek mint korábban -tömegsportolókra gondolok. ( talán csak a testforma változik olykor néhányuknál, de ez már alkati kérdés, úgygondolom.
    A helyes táplálkozás és valamilyen rendszeres sportolás kombinációja teszi a különbséget!

    VálaszTörlés
  76. 74 szengab
    Gábor, egyre többet ragozzák neved Német és Cseh országban is.
    Nem rég jöttem össze egy cseh blogeres hölgyel- szép w.olala van. Írtam neki, megdöbbenésemre magyarul válaszolt. "Érdeklődik" irántad. http://www.veseleboruvky.cz/
    Pár hete nyert meg csapatával egy sütő-főző versenyt, melyet egy speciális Magyar recept szerint készített a 19. századból, Zilahy Ágnes leírása alapján(http://www.veseleboruvky.cz/2013/05/vyzrale-hovezi-maso.html#more)
    Ott megtalálható Pocak Panna is:-)

    VálaszTörlés
  77. Sziasztok! Ketogén diétával van valakinek személyes tapasztalata? Gondoltam kipróbálom pár hónapra, lejjebb szeretném vinni egy kicsit a testzsírszázalékomat, szóval nem igazán terápiás jelleggel alkalmaznám magamon. Nekem annyiból állna ez, hogy a szokásos menüből kivenném a szénhidrátok nagy részét (ami azért paleoval is elég kicsi, főként 1-2 alma meg sárgarépa volt a szénhidrátforrásom). A zöldségeket természetesen nem iktathatom ki és nem is lenne sok értelme, hiszen a salátalevélben, uborkában stb. található pár gramm szénhidrát tudtommal még belefér és nem gátolja a ketogenezist. Tud valaki segíteni a témában? (Tudom, hogy ott a google, nézzek utána, de itt megszoktam, hogy nincs ferdítés és nép-ámítás a válaszokban. :D )

    VálaszTörlés
  78. 14. Anita

    Ismereteim szerint a hering, tonhal és lazac lenne jó természetes omega-3 forrás.
    Van valakinek infója hogy jelenleg ezeket kishazánkban hol lehet a legkevésbé károsan feldolgozott formában beszerezni?

    VálaszTörlés
  79. Szengab, melyik halpiacra jársz? :-) illetve milyen megoldást javasolsz a DART-2 teszt által alátmásztott a halolajkapszulák hosszútávú szedése következtében kialakuló oxidatív károk elkerülésére?

    Logikus lenne hogy ne szedjünk kapszulát hanem együnk hetente friss tengeri halat ha lenne honnan kifogni, patt helyzet.

    Paleolga által belinkelt cikk ismét:
    http://chriskresser.com/when-it-comes-to-fish-oil-more-is-not-better

    VálaszTörlés
  80. 81. Ormány

    Te pedig ide jársz megbotránkozni? Ha őrült, minek olvasod?

    Domboroczky

    VálaszTörlés
  81. Tomaso 80:
    Ezt a témát már megbeszéltük korábban itt (asszem, először én hoztam egy cikket talán Mercolától), és arra jutottunk, hogy felesleges pánikkeltés. Joe is elmondta a véleményét, Gábor asszem nem, tőle a FB-on olvastam erről egy megjegyzést, miszerint szokás szerint ellenérdekelt felek terjesztik és nincs igazi alapja...
    Úgy tudom egyébként, hogy Gábor nem szereti a halat, sosem eszik. :-)

    VálaszTörlés
  82. Valóban meglepő, hogy valaki csak azért olvas minket, hogy időnként beszólhasson. Nekem nincs időm olyanokat olvasni, akiket nem tartok kompetensnek.
    Ami Kresser írását illeti, tartok tőle, hogy egy kicsit felszínes. Őt mindig erősen befolyásolja egy-két számára fontos tekintély, mint a Jaminet házaspár vagy a Weston Price webszájt. Van, amit szó szerint onnan vesz át saját véleményének beállítva.
    Az omega-3 pozitív hatását több okból nehéz megítélni. Az egyik, hogy a nyugati étrend rendkívül negatív hatását milyen mértékben tudja visszafordítani kapszulák szedése. A másik, hogy pl. az említett vizsgálatban maguk a szerzők is kételkednek eredményükben, amely statisztikailag nem szignifikáns és kétséges a complience, sőt felvetődött az is, nem a halak higany szennyezettsége okozta-e a negatív eredményt. Mindenesetre ez a vizsgálat, éppen, mert statisztikailag nincs bizonyító ereje, pusztán erre építve nem kéne elbizonytalanodni. Rengeteg későbbi vizsgálat továbbra is pozitív hatásról számol be. Most nincs időm újabb összefoglalót készíteni, annyi álhír jelenik meg folyamatosan, hogy főállású cáfolónak kéne lennem, hogy győzzek minden szenzációkeltő cáfolatot helyreigazítani.

    VálaszTörlés
  83. 79. Tomaso
    A balatoni busában is sok az omega-3.
    XII. Hegyvidéki Bevásárlóközpont -2. szintjén van egy nagyon jó halkereskedés. www.voroshomar.hu

    VálaszTörlés
  84. 76. Galgóczi Imre

    Tagadhatatlan hogy a Csehek igencsak előrehakadtak paleo téren. Bár ez nem meglepő, hisz náluk a tekevízió ilyen ismeretterjesztő műsorokat gyárt, nem úgy mint a frédibénizős reteklub, ahol még Antónia is nevét adja a paleós lejáratáshoz. Gábor könyvei sikerkönyvek elnnének csehül kiadva......

    VálaszTörlés
  85. Video a cikkban van beágyazva, elég korrekt, még a nyelv ismerete nélkül is elég sokat mond....

    VálaszTörlés
  86. 76. Rozcsika

    Sajnálom, hogy nem tetszett a szalámibolt. Én rendszeresen vásárolok tőlük, elégedett vagyok az áruval is és a kiszolgálással is.

    79. Tomaso

    Tonhal, lazac? A tonhal állítólag a legszennyezettebb, ráadásul csak konzervdobozban van és nagyon drága. (A filé pedig aranyárban,) Lazacot pedig főleg csak tenyésztettet lehet kapni, és pont arról volt itt egy cikk nemrégiben, hogy mennyire nem jó. A vadvízi meg csak fagyasztott formában, nekem az állaga és az íze se tetszik. És mindkettő féle nagyon drága.

    Budaörsön van egy halpiac, ahol nagyon friss halakat lehet kapni, és nagyon sokfélét de nekem az nagyon messze van.

    VálaszTörlés
  87. Tomaso, Anita:

    A halhús fogyasztásának megvannak a veszélyei

    "Az, hogy alaszkai vadvízi lazacot veszünk bármelyik boltban, utópia. "
    Ha ez igaz, eléggé elszomorító.

    Lazac

    VálaszTörlés
  88. Macskacicó 89:
    Én az utóbbi időben csak busát ettem, abban van a legtöbb Omega3, igaz, nem a legízletesebb (vmi jó fűszerezési ötletet szívesen fogadok...), bár jó lenne tudni, mivel etetik a tenyésztetteket. Eszerint szóját biztosan adnak, legalábbis a ponytoknak:
    http://mkk.szie.hu/dep/halt/UserFiles/File/tananyagok/togazdalkodas.pdf
    Hormont nem adnak nekik (csak vmi hipofizálást, hipofízis-hormont, amivel ívásra késztetik, vagy ez is gáz...?), antibiotikumot csak a beteg állatnak, nem megelőzésként.

    VálaszTörlés
  89. Ja meg konzervheringet, -szardíniát. Drágábbra sajnálnám is a pénzt, pláne tengeri herkentyűkre, nopláne gyakran. Úgy tűnik, nem is lennének jó választások akkor a higany miatt sem.

    VálaszTörlés
  90. 90.smirgli2013. május 26. 20:01
    Én is busát eszem, pont az általad említett miatt. Nekem a zsálya jött be ízesítésre vagy a kapor.
    MOndjuk ha szálkátlanítod, akkor csinálhatsz belőle curry-t is. A curry nagyjából minden más ízt elnyom.

    VálaszTörlés
  91. 90. smirgli:
    Busát nem tudom, hol vegyek. Majd a hentesnél, ahol láttam halakat, rákérdezek. Errefelé nálunk nincs halpiac, csak a Lidl :)
    Na de ha szójával etetik... vagy csak a pontyot? :(
    A pácolt ruszli jó, nem?
    Bár ezt olvastam róla:
    "Laboratóriumi vizsgálatok arra utalnak, hogy a halak füstölése és pácolása során keletkező vegyületek nagy mennyiségben rákkeltő hatásúak"
    Hát, majd nem eszek nagy mennyiséget.

    VálaszTörlés
  92. Smirgli

    Én is a magyarországi busát preferálom (Kínából is importálható, amúgy is onnan származik), én attól nem rettegek, hogy mivel etetik, mivel a busa planktonevő. Mi kell ennél több: omega 3, higanymentesség és nehéz tenyészthetőség a planktonevő mivolta miatt.

    Egy hétre előre megsütöm az adagomat és hűtőben tárolom, nekem semmi bajom az ízével, finomnak tartom. Sót használok ízesítésre és porrá őrölt kurkumát. A boltos azt mondta a busa húsára, hogy szálkás, de akkor ő még nem evett keszeget, domolykót, stb. A hekkhez képes valóban az...

    VálaszTörlés
  93. 90. smirgli
    Én is busát eszem rendszeresen. Az íze valóban elég semleges, de így mindenféle fűszerezést kibír. Pl. sózva-borsozva, paprikás napraforgómaglisztbe forgatva, vagy fokhagymásan. Ja, úgy kezdem, hogy beirdalom 2-3 mm-enként, akkor nem kell a szálkával bajlódni. És még egy: fish piccata. Ha rákeresel, találsz egy csomó receptet, kicsit paleosítva, irdalt busából simán el lehet készíteni.

    VálaszTörlés
  94. 85descalcez

    Egyet értek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. és nem tanúsítanak rezisztencát a magyarokkal szemben - ez lényeges dolog!

      Törlés
  95. Köszönöm a halfűszerezési tippeket, így sorban kipróbálom majd. Eddig kakukkfüvet+sót, esetleg fokhagymaport használtam. Ettől jobban bonyolítani ezután sem akarom, csak már untam ezt az egyfélét.
    Cicó: busa a Tescóban is van, nálunk a piaccsarnokban is van több halas.
    joe1973: azért a szója itt is befigyel, mint minden tápnál sajnos. hogy aztán a hal általi feldolgozás után elfogyasztva milyen hatása van ránk, azt nem tudom...

    VálaszTörlés
  96. 96 smirgli
    A busa nem eszik tápot a megszokott értelemben, így a szója nem jön számításba. Nem is horgásszák. Tiszta hűsnak tekinthető.

    VálaszTörlés
  97. 96. smirgli:

    Köszönöm, hogy felhívtátok a figyelmemet a busára :). Ezentúl akkor inkább erre fogok "vadászni".
    Nem tudom, hogy eszik-e szóját, de ezt úgysem tudjuk ellenőrizni, pláne nem a Tesco-ban vagy halcsarnokban vettnél. Valahol azt olvastam, hogy "ha szójával etetett állat húsát eszed, te magad is szóját eszel."
    Hát lehet, hogy azért ez így nem teljesen igaz. De ha mégis, a sertések, marhák, csirkék, aminek a húsát a hentesnél vesszük, nem esznek szójás tápot? Dehogynem.
    Ezért nem fogok tartani a busától.
    Ezt írják róla:
    "Eredeti élőhelye Kína, a Kárpát-medencében nem őshonos. A 60-as évektől végzett rendszeres telepítések miatt a magyarországi folyókban és néhol tavakban két faj, a pettyes busa és a fehér busa is gyakran előfordul. Természetes körülmények között azonban nálunk nem, vagy csak jelentéktelen mennyiségben szaporodik.
    Húsa szálkás, közepes minőségű.
    Életmódjuk:
    Fito- és zooplanktonnal táplálkozik. "
    Tehát azért tenyészteni kell, mert fentiek szerint természetes körülmények között alig szaporodik (vajon miért?)

    Köszönöm még egyszer :)
    Ja, gondolom a citromlé, bors, pirospaprika, babérlevél is jól illik a halhoz.
    Ha beirdalod, meg lehet tűzködni füstölt szalonnával, úgy párolni vagy sütni. Vagy lehet lecsósan is nyáron, esetleg halpaprikásnak, pirított vöröshagymán. Gombával vagy zöldséges halnak, mint egy ragut. Petrezselyemmel.megszórva.....persze nem mindent egyszerre. Jaj, beindult a fantáziám....

    VálaszTörlés
  98. Kedves Gábor! A kérdésem nem ehhez a témához kapcsolódik. Szeretném tudni, Pesten mikor és hol tartasz előadásokat? Vidékre is elmennék csak kicsit körülményes visszajönni!

    VálaszTörlés
  99. Anita, Cicó, Smirgli

    Kresser szerint, (bár tudom, nem hiszünk el neki mindent:)) a tengeri halak szelén tartalma általában magasabb a higanytartalmánál, ezért inkább együnk halat, mint, hogy mellőzzük a fogyasztásukat a nehézfémterhelés miatt.
    http://chriskresser.com/is-eating-fish-safe-a-lot-safer-than-not-eating-fish

    VálaszTörlés
  100. Anita, ha ezt a logót látod az áruházi fagyasztott hal csomagolásán, elvileg biztonságos a fogyasztása:
    http://www.msc.org/cook-eat-enjoy/fish-to-eat

    VálaszTörlés
  101. 98. Macskacicó

    "Természetes körülmények között azonban nálunk nem, vagy csak jelentéktelen mennyiségben szaporodik."

    Nálam ez a kijelentés nem állja meg a helyét, akármi is a forrás. Bár nem egy invazív faj, de mégis elszaporodott, pl. gyerekként mindig irígykedve néztük a Keleti-főcsatornán vonuló busa-rajokat, amiket nem lehetett legális horgászeszközökkel kifogni (csak lehalászva), mivel nem vesz szilárd táplálékot a szájába, mint a többi halfaj. Csak "gereblyézni" lehetett, ami egy nagy ólmozott hármashorgot jelentett, amit damilra kötve ide-oda rángatva kellett behúzni, majd újra kidobni és időnként beleakadt egy busa hátába, de ez a módszer tiltott volt akkor is és most is.

    VálaszTörlés
  102. Ismeri valaki a glukonont? Édesanyám szeretne ételkiszállítást rendelni, és a cukorbeteg diétánál láttuk, hogy édesítőszernek a glukonont használják. Nem rosszabb ez, mint a közönséges répacukor?

    VálaszTörlés
  103. Mindenki a maga szintjén.

    Azért az gáz, ha valaki rövidnadrágban, pocakosan tart előadást embereknek,egy paleo klubalapítón! Nem ?

    http://paleomedicina.com/hu/blog/2013/05/paleoklub-dunaszerdahelyen
    Aki állítólag Magyarországon elsőként tette magáévá a paleo szemléletet a gyógyításban.(hogy ezt honna veszi?)

    VálaszTörlés
  104. Joe-nak van K2 vitaminja? Lehet tudni, mikor lesz? Szerintem lenne rá kereslet...:)

    VálaszTörlés
  105. 100. Paleolga: köszi.

    102. joe1973:
    Igazad lehet, én is arra gondoltam, hogy miért is ne szaporodna? :)
    Itt olvastam, valami horgászegyesület:
    Busa

    VálaszTörlés
  106. 104.
    Galgóczi Imre

    Jé, tényleg nagyobb lett TCS pocakja. Biztosan ő is Cordain 85-15%(ehetsz bármit) diétáját tartja:)

    VálaszTörlés
  107. Galgóczi Imre 104:
    Na igen, elég visszatetsző... látszik, hogy a sütikék ott vannak azért nemcsak (be)mutatóban, de rendszeresen a menüben is, miközben valszleg a sport meg sehol se... :-S

    VálaszTörlés
  108. http://nemopcio.blog.hu/2013/05/27/paleo_nosztalgia
    Olyan uncsi, mindig ugyan azok az uncsi támadó kérdések...
    A cikk feltűnően meg sem említi a cukorbetegséget... Dr. TCS betegei talán kézrátételtől gyógyulnak? Miért nézik a paleot pseudoscience-nek?
    Engem például sokkal jobban izgat az, hogy a hüvelyeseket lehet e valami főzési eljárással fogyaszthatóvá tenni? (bocsi, hogy eltérek a halas témától, ami amúgy szintén nagyon érdekes, és hasznos infókat olvastam tőletek, amiért külön köszi!)

    VálaszTörlés
  109. 104. Galgóczi Imre

    "Azért az gáz, ha valaki rövidnadrágban, pocakosan tart előadást embereknek,egy paleo klubalapítón! Nem?"

    Nekem nem tűnik annak, az ausztrál üzletemberek is így üzletelnek (jómagam is)... ha meleg van, hát meleg van. A pocak-dologra még nem ugrom rá, végül is nem kondigépet árul.

    http://paleomedicina.com/hu/blog/2013/05/paleoklub-dunaszerdahelyen
    Aki állítólag Magyarországon elsőként tette magáévá a paleo szemléletet a gyógyításban.(hogy ezt honna veszi?)

    Ő volt az első doki itthon, aki nyíltan felvállalta ezt az "őrültséget", vagy nem?

    VálaszTörlés
  110. http://utajovobe.eu/hirek/elelmezes/3359-macedonia-az-orszag-ahol-bezartak-az-osszes-mcdonalds-ot, hát ez nekem szívet melengető. Mindegy miért, valószínűleg, nem az egészségre káros mivoltáért, de bezárták! Jó nincsenek kétségeim, megtalálják a fogyasztók, hogy másutt egyenek valami "finomat"!

    VálaszTörlés
  111. 110 joe1973

    Engedd meg hogy azt mondjam, ebben az esetben részedről nem helytálló az ausztrál példa. (Egyébként sem szeretem a tengeren túli példálódzásokat) Itt más kultúra van. Hol van itt a tiszteletadás? ( egy előadó sosem tudhatja, hogy ki fog megjelenni az előadásán, ráadásul olyanon, ahol előre tudja, hogy ott lesz a média is - ezt figyelembe kell veni, úgygondolom) Ha mások feltudtak rendesen öltözni, az a minimum, hogy a főelőadó tartsa a szintet és ne legyen alulöltözött.Én így látom helyesnek.
    Ha kinyitsz egy stíluskalauz férfiaknak c. könyvet,...

    VálaszTörlés
  112. 112. Galgóczi Imre

    Ízlések és pofonok (vajon honnan származik ez a mondás..), valószínűleg engem azért nem bánt az alulöltözöttség, mivel jómagam sem foglalkozom az ilyesmivel... Tudod olyan ez nálam, mint mikor a csúnya nők próbálják magukkal elhitetni, hogy csak a belső érték a lényeg (elnézést kérek a csúnya hölgy olvasóktól, még jó, hogy ezt senki nem fogja magára venni).

    VálaszTörlés
  113. Egy technikai jellegű kérdésem lenne: Milyen darálót érdemes venni? Rengeteg paleo recept kezdődik azzal, hogy daráljunk diót, aszalt gyümölcsöt, mandulát, stb. Milyen eszköz darálja le ezeket mind? Aki ismerősöm csak paleót főz, mind küszködik ezzel a problémával.

    Plusz egy észrevételt tettem ma reggel bevásárlás közben. Egy hipermarketben az édesítők között két dobozra volt stevia írva nagy betűkkel. Megnéztem az összetevőket. Az egyiknél az első a laktóz (tejcukor), a másiknál a dextróz (szőlőcukor) volt. Úgyhogy tényleg mindenen nézni kell az apró betűt, mert óriási mértékű a megtévesztés.

    VálaszTörlés
  114. 114. Névtelen
    Azért a darálás egy egyszerű dolog, akinek van otthon elektromos kávédarálója azzal, ha aprítója van azzal. Mindkettő megfelelő. A pelletek meg darált állapotban kaphatóak. DE - a paleo nem feltétlenül erről szól.
    A legalább 90 %-os tisztaságú steviát érdemes venni, ez nem feltétlenül a hipermarketek profilja. Annál inkább Mediline és egyéb hasonló áruházak.

    VálaszTörlés
  115. 104 Galgóczi Imre és Joe73

    Én Imrével értek egyet.A mi kultúránkban nem megszokott a rövidnadrágos fellépés, hacsak valaki már nem akkora sztár, hogy allűrjei lehetnek és elnézik neki. . Azt nézik el neki, hogy mást mond, és mást csinál. Jó példa erre a xylit ártalmasnak való beállítása és ezzel párhuzamosan a xylites sütemények gyártása és forgalmazása. Arról nem beszélve, hogy a feljelentgetősdi általában nem a becsületes emberek szokása. Mást is feljelentett, legalábbis az illető ezt mondta nekem, s miért hazudna? Ízlések és pofonok különbözhetnek, de mindenkit minősít az ő ízlése.

    VálaszTörlés
  116. 103. Paleolga
    A glukonon az szorbit, eléggé hashajtós típusú cukoralkohol.

    VálaszTörlés
  117. 99. Betti
    Eddig nem kértek fel pesti előadásra, talán ősszel kerületi könyvtárakban író-olvasó találkozó keretében lesz ilyesmi, de majd a hírlevélben közlöm időben.

    VálaszTörlés
  118. 113 joe1973

    OK, persze, értelek és nincs azzal gondom, hogy Te másként látod az ecsetelt esetet. Akkor ezt megbeszéltük:-).

    114 Névtelen

    Mi egyszerű kévédarálót használjunk- a kezdetek kezdetén ez volt kéznél(4 éve) és azóta is ezt használjuk. De biztos van jobb is ennél.

    Valóban nagyon oda kell figyelni minden élelmiszer összetevőjének valódiságára.A rafináltság nem ismer határokat. Tegnap hallottam a rádióban, hogy már a termelői piac portékáját is hamisítják.
    Igaza van 115kkrysztynek, a hipermarketeket amúgy is érdemes kerülni

    VálaszTörlés
  119. 114.
    Én szenvedtem daráló ügyben, végül az Imetec Dolcevita fűszerdarálót választottam, a Saturnban vettem. De amit csak lehet darálva veszek.

    VálaszTörlés
  120. 114. Névtelen
    120. Rozcsika
    Én meg jobban szeretem egészben megvenni, legalább látom, hogy milyen. A daráltba bármi belekerülhet... Húst sem veszek darálva. Egyébként nekem még hagyományos (kézzel tekerős) diódarálóm, mákdarálóm és húsdarálóm is van. Biztosan van olyan gép, ami "mindent visz", de nekem több különböző szerkezetem van (kávédaráló, aprítógép, turmix) és mind másra alkalmas.

    VálaszTörlés
  121. Jövő hét kedd Miskolc: Szendi Gábor előadása. Végre, eljutok már személyesen is. Most lett korábbi jó barátból barátnőm egy kedves lány, aki sajnos cukorbeteg (2 es), de mióta megismerte a paleo "életet", azóta jelentősen csökkentették inzulinadagját, pedig csak kb 70 %ban tartja a paleot. Ő is ott lesz.Okosodunk legalább és megerősödünk abban, amit élünk. Egyébként is imádom a jó dolgokban a megerősítéseket. Fontos.

    VálaszTörlés
  122. Imre, Gábor

    Ti ismeritek őt személyesen és az a gyanúm, hogy nem jártok össze családostól vele. Ha a mosolygós Ranschburg Jenő (RIP) ült volna ott rövidnadrágban, szerintem most nem lenne miről beszélnünk...

    Gábor, ha majd egy klubalapítón valaki a jelenlévők közül egy hangos "Ahá!" felkiáltással felpattan és a rövidnadrágodra mutat, akkor remélem tudod, hogy ki lesz az. :)

    Persze a Magyar Köztársasági Érdemrendet én sem venném át rövidnadrágban...

    VálaszTörlés
  123. joe1973

    Én sem értek egyet veled, egy előadó férfi ne legyen rövidnadrágban, ezt személytől függetlenül mondom, nem támadólag. Nem egy előadáson voltam, ahol 40 fokban is nyakkendőben, zakóban volt az előadó vagy megkérdezte, hogy nem bánjuk, hogy leveszi a zakóját...

    De abban igazad van, hogy ha szeretnénk, akkor ez a téma fel se merült volna itt. :)

    VálaszTörlés
  124. 124. Anita
    "... De abban igazad van, hogy ha szeretnénk, akkor ez a téma fel se merült volna itt. :) "

    Én jelenleg ezen iparkodom. Hogy megszeressem újra. Jelenleg nem látom, hogy lenne más választásom. Áttanulmányoztam a többi paleo orvos adatait: vagy 300 km-re van tőlem vagy bele van pistulva a homeopátiába és egyéb olyan dolgokba, amiből én már rég kiábrándultam. A "normális" orvoshoz járás + paleózás nagyon nehéz, ha tényleg komoly bajod van, az ingyen laborokért persze el kell menni, de érdemben nem lehet orvosi állásfoglalást kérni olyan orvostól, aki már attól is képes kibukni, hogy a vércukorszint 4,7, pedig a ref. 3,5-től van. Lejönni gyógyszerekről, hagyományos orvossal, szinte képtelenség. Azonnal jön a fenyegetés halállal, rákkal, kómával.
    Amik eddig felmerültek problémának, hogy nem jelent meg a rendelésen, hogy postán nem küldött receptet, beutalót, hogy nem volt irodalomjegyzék a könyvéhez, hogy a paleót orvosok által kitalált dolognak tartja, hogy sütiboltja van és rövidszárú a nadrág, ezek komolytalan dolgok ahhoz képest, hogy egy csomó paleora áttért beteg ember járt nála, foglalkozott a betegségeikkel, látta leleteiket, részt vett abban, hogy lejöjjenek olyan gyógyszerekről, amiknek súlyos mellékhatásaik vannak. Majd ha lesz még 5 ilyen orvosunk, akkor majd válogathatunk.

    VálaszTörlés
  125. 123 joe1973

    Így sokára foglak megismerni.

    VálaszTörlés
  126. 125 Rozcsika
    Konzultálj BB-vel, neki nagyon jó orvosa van, bár nem paleós, BB szerint nagyon rugalmas ebben a kérdésben...

    VálaszTörlés
  127. Rozcsika, ha érdekel az orvosról a véleményem, akkor privát keress meg.

    VálaszTörlés
  128. 114. névtelen

    Ugye azért belátod, hogy egy kis szőlőcukor mint hordozóanyag nem fog megbetegíteni. Ez már szénhidrátfóbia....

    VálaszTörlés
  129. 104.Galgóczi Imre

    Engem az sem zavart volna, ha Burry véres állati bőrökbe öltözve kőbunkóval a kezében jelent volna meg egy előadáson. Azzal viszont már a saját hitelességét ássa alá, hogy a xilitre állítólagos tankönyvi hivatkozással kimondja, hogy szétrobbantja a májat, ugyanakkor paleo sütikéket árul... Vajon mitől édesek?

    VálaszTörlés
  130. 130. Des
    "... a xilitre állítólagos tankönyvi hivatkozással kimondja, hogy szétrobbantja a májat, ugyanakkor paleo sütikéket árul. ..."

    A cukor-drogról leszoktató program részeként, átmeneti megoldásnak, ha valaki nem tud sütni és a testében lévő sok gomba miatt nagy a cukoréhsége. Szerinted akkor a mi májunk is kikészült? Mert mi is ettünk xilitet még amikor nem tudtuk, hogy szétrobbanhat a májunk. Annyit más is ehet, mint amit mi ettünk.

    A városban ügyintézős napom volt és leesett a vércukorszintem. Banánért bementem valahová, de nem bírtam kivárni a sor végét és otthagytam a banánt. Közben odaértem a Baross u.-i paleo cukrászdához és ott ettem sütiket (paleos magsüti eritritollal), vettem fagyit. És utána volt a nagy csalódás! Mivel továbbra is alacsony maradt a vércukorszintem, olyan volt, mintha nem ettem volna semmit, hiába költöttem el egy csomó pénzt. Rájöttem, hogy a banán lett volna a jó megoldás. Pár ilyen élmény után csak rájön mindenki, hogy mi a tápláló étel és mi nem az.

    VálaszTörlés
  131. descalcez2013. május 30. 21:47
    Nem védelmében, csak a tárgyilagosság kedvéért, Burry érdekeltségi körébe tartozó (ha lehet így mondani) paleo süti készítők lecserélték a xilitet eritritre (vagy eritritolra, nem tudom melyik a helyes).

    VálaszTörlés
  132. Tegnap láttam ezt a filmet moziban: http://www.port.hu/mellekhatasok_side_effects/pls/w/films.film_page?i_film_id=139773
    Szerintem érdemes lenne megnézni Gábornak, vagy annak, akit foglalkoztatnak az antidepresszánsok és az ezekkel kapcsolatos dolgok. Egyébként is jó kis thriller (kicsit a Dermesztő szenvedélyekre emlékeztet), bár nekem a végkifejlete kissé csalódás volt, mármint abból a szempontból, hogy más irányba ment el, mint amire számítottam, de ettől függetlenül nem rossz.

    VálaszTörlés
  133. 132. Tommaso1984
    Májkikészítés szempontjából, gondolom, az mindegy, mert az eritritol is cukoralkohol. Vagy?

    VálaszTörlés
  134. 131. Rozcsika

    Erről eszembe jutott egy kérdés: vajon normális dolog egy paleósnál, hogy "hirtelen" leesik a vércukorszintje? Mert lehet, hogy ez néha nálam is megtörténik. Amikor szinte "bekómázom" egy járművön, a nap közepén. Ilyenkor kávé és valami édes (banán) segít. A kávé önmagában nem. És nem is mindig a vérnyomásom az, ami vészesen alacsony, ebből következtettem, hogy vc lehet a ludas. Na de, vajon miért lehet, hogy 7-kor jól bereggelizem, és már dél felé ez van? Nem kéne kibírnunk virgoncan, akár estig is a zsíros-fehérjés kajával?

    A másik, az orvosok kérdése.
    Én még mindig azt vallom: gond esetén megkeresni a legjobb hagyományos orvost az adott szakterületen, és csak olyan mértékig beavatni a paleóba, amennyire "hagyja magát". Az étrend nem téma. De a kullancscsípést, a térdporc leválást stb-t meg tduja gyógyítani. Lehet, hogy a pajzsmirigyet is.
    Viszont most megint szörnyű élményem volt orvosokkal. Nem nekem, a páromnak. Elment reumatológushoz, mert mindenhol fáj: a háta, a dereka stb... A nő (ugyanaz, aki engem a rejtélyes "lebénulások" után "vizsgált", vagyis ráfogta az egészet a lúdtalpra /a karfájást is?/), szóval a dr.nő pulóverben "vizsgálta" meg a gerincét, majd közölte, hogy "hiába, öregszünk, ez kopás, együtt kell élni a fájdalommal". Mondtam, én közöltem volna vele, beszéljen csak a maga nevében, egy 47 éves férfit azért még tán nem kéne eltemetni, de rokkantkocsiba se raknám... A szemésznél hasonló flegma viselkedés, semmi segítőkészség. Lehet, hogy a mi rendelőintézetünk (Dél "tepsi" Kórház) ilyen, de eddig: bőrgyógyászat, sebészet, reumatológia, orthopédia, szemészet - mind ugyanaz a lekezelő, lerázós stílus. Bőrgyógyász a Lyme-kóromat nem tudta diagnosztizálni, a magánorvos nélkül ki tudkja, mi lenne velem... A háziorvos rendes: csak hát, ő beutal ezekre a helyekre, semmiért nem vállal felelősséget. Szóval, tényleg katasztrofális a helyzet, én már el sem megyek orvosokhoz. Vagy meggyógyul, vagy egyenesen irány egy specialista, persze fizetős... Csakhogy, erre nem mindig telik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A páromtól ez után az "orvosi segítség" után megkérdeztem, nem gondolta-e még, hogy ki kéne próbálni legalább a gluténmentességet, ha nem is a paleót. azt mondta, de, egyre inkább erre gondol ő is. Hát, mindenesetre, ezt neki kell eldöntenie.

      Törlés
  135. 135. MW2013. május 31. 17:07

    Túlreagálod ezt a kómázást. Nálam is elő-előfordul hasonló, de érdemes kivárni és elmúlik. Aztán már nagyon sokáig nem jön vissza. Megerőltető melónál 9-10 tájékán beüt, akkor leülök pár percre aztán megyek tovább. Ha úgy alakul, és csak este eszem legközelebb, akkor sincs baj. Leesik a vércukor, mert elfogy a szénhidrát. Átáll a szervezet. Ahogy kell. :)

    VálaszTörlés
  136. 135. MW
    "... gond esetén megkeresni a legjobb hagyományos orvost az adott szakterületen, és csak olyan mértékig beavatni a paleóba, amennyire "hagyja magát". ..."

    Amióta megmondtam, hogy paleón vagyok, azóta mindig megnézik az albumin szintemet, ez jelezné, hogy alultáplált vagyok. Most olvastam, hogy ez a máj állapotát is jelzi (xilitevés miatti májkárosodás?), tehát egy nagyon jó kis "paleo laborérték". A webbeteg.hu ezt írja a vér albuminszintjéről:

    "Csökkent lehet a termelődése (latin: hipoalbuminémia)
    - Májbetegségek akut és krónikus eseteiben
    - Éhezéskor
    - Felszívódási betegségekben
    - Örökletes betegségekben, mely előfordulása igen ritka."

    Nekem 1 év paleo után 48 (35-52) volt, 3 év paleo után 53 (35-52) lett, kaptam is egy + jelet mellé.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem a webbeteg.hu, hanem http://patikapedia.hu/albumin

      Törlés
  137. 135 rever;

    Nélam is az tapasztalható, mint amit rever leírt. Egy picit várni kell és minden megy tovább. Az átállás utánni állapot egy picit más mint a CH anyagcsere. Míg a normális napi rutint végezve, az eluralkodó érzést szeretné az ember minél hamarabb maga mögött tudni, addig a sportban kimondottan élvezhető, mert könnyebb a mozgás esetemben - én így tapasztalom.
    Szerintem egy kiadós reggelinek délutánig kényelmesen elégnek kéne lenni. Más kérdés, hogy kinél mit jelent a "kómás" állapot, hol van a tűréshatár. Ezzel is lehet játszadozni.

    VálaszTörlés
  138. Rozcsika, hogy áll a rovarevő projekted?:)
    Itt egy újabb kedvcsináló cikk:
    http://articles.mercola.com/sites/articles/archive/2013/06/01/eating-insects.aspx?e_cid=20130601_DNL_art_2&utm_source=dnl&utm_medium=email&utm_content=art2&utm_campaign=20130601

    VálaszTörlés
  139. 139. Paleolga
    Nem bontom szét a cseresznyét. Várom, hogy kukacot találjak a brokkoliban. Kimagozott aszalt datolyát veszek, aminek nem kell belenéznem a közepébe, hogy kukacos-e. Azokkal kezdem, amiket véletlenül is megehet az ember. Szóval, sehogy nem állok a rovarevéssel. Köszi a cikket, ez nagyon jó, mert legalább felsorolják, hogy pontosan melyik ehető. Valahogy úgy jártam a rovarokkal, mint a vadon termő növényekkel. Ismertem én ezeket jól, de ki a fene akarta ezeket eddig megenni, na hát most sincs túl sok kedvem hozzá. De előbb eszem rovart, mint újra kenyeret, az biztos.
    Te hogy' állsz a rovarevéssel?

    VálaszTörlés
  140. 138 Galgóczi Imre
    és Rever

    Nálam a "kómás" állapot olyat jelent, hogy megyek dél körül a metrón (de ez történhet 12 és 16 óra között bármikor, sőt késő délután is), és majdnem elalszom, szinte elsötétül a világ, és depis a hangulatom. Szerintem ez egyértelműen vércukor és/vagy vérnyomás esés. Szóba került persze még a pm alulműködés is, de én azt gondolom, akkor nem napszakhoz kötődne. Ez leginkább akkor jellemző, ha utazom, vagy számítógép előtt ülök (utóbbi is csak akkor, ha nem ettem sokáig), fizikai aktivitás esetén sokkal kevésbé.
    Hát, nem tudom, mit értesz átállás alatt... Négy év paleo vajon nem elég átállásra?:-p

    VálaszTörlés
  141. Csiga nem kell valakinek. Aki szereti a franciás konyhát...:D Van sok a kertben, eszik is a növényeimet.

    VálaszTörlés
  142. 142. MW

    Az előbb szedtem össze egy vödörrel az eperből.
    Azt olvastam, hogy a snidling felmagzott hajtásait közészórva elriasztja őket az eperből. Nem látom, hogy kevesebb lenne, mint tavaly.

    VálaszTörlés
  143. 140.
    Rozcsika

    Egyelőre semmi affinitást sem érzek arra, hogy leküzdjem az ellenérzéseimet. Itt most a racionalitás csődöt mond.

    VálaszTörlés
  144. 143. szőlőszem

    A sörcsapda is jó. Szeretik a sört, bemásznak, és talán akkor kevesebb lesz az epernél.

    VálaszTörlés
  145. 141 MW

    én a CH/ketogén átállásra értettem amit írtam.(én érzem; ilyenkor átmenetileg mintha elgyengülnék és ingerültebb is vagyok ha nem pihenhetek le éppen akkor amikor szeretném-pl. a melóban, de egy idő után normalizálódik ez az állapot).Ezt azért tudom ennyire határozottan, mert odafigyelek a CH bevitelre - visszafogom.

    Írod hogy: Ez leginkább akkor jellemző, ha utazom, vagy számítógép előtt ülök (utóbbi is csak akkor, ha nem ettem sokáig), fizikai aktivitás esetén sokkal kevésbé.
    Szerintem itt kell keresned a megoldást. Ha nekem lenne ilyen "problémám" és zavarna( nem tudom kinek mi jelent problémát), akkor folytonos kis próbákkal kiszelektálnám az okozó tényezőt. De ez mindenkinek személyes ügye.

    VálaszTörlés
  146. 146,15
    Szerinem meg ilyenjor jön képbe, amit Sisson " ketoadapted" címszó alatt emleget. Ha képes vagy ketonokra is működni, akkor a "kóma" max. 10 perc alatt átmegy. Ehhez nem kell feltétlenül követni a "fotelhuszár" ketogén étrendet, hisz még masszív CH bevitel mellett is elérhető, de ahhoz viszont mozogni kell!

    VálaszTörlés
  147. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  148. 141 MW, 147descalcez

    Ha fentről nézzük ezt a kis véleménycserénket, akkor megkockáztatom azt, hogy mindnyájan egyről beszélünk, ki-ki a maga érzései, tapasztalatai és szóhasználata alapján.

    Más.
    Tartsuk Monsantot távol kertünkből 5 egyszerű lépéssel - hasznos és fontos infók azoknak, akik maguk állítják elő zöldség és gyümölcs élelmüket.
    http://kulturaliskreativblog.com/2013/06/01/tartsuk-monsantot-tavol-kertunkbol-5-egyszeru-lepessel/

    VálaszTörlés
  149. Azoktól kérdezem, akik 100% paleón vannak. Mennyi a triglicerinszintetek? Nekem az alsó határ alatti: 0,45 (0,70-2,26).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem 1 és 1.1 között volt az elmúlt két évben.

      Törlés
  150. Ma vettem észre, hogy kezdődik a hárs-virágzás... Könnyű szedni, szárítani és finom teának, akár forrón, akár jegesen...
    Ne a városban szedjétek, mert szennyezett lehet. Merrea biztosan tud(sz) tippeket, hogy hol találhatunk tiszta környezetben hársfákat... (megér egy kirándulást, és nincs mérgező változata!) Vagy falun a nagyi kertjében :-))

    VálaszTörlés
  151. Tegnap főztem és ettem életemben először BIRKA-pörköltet.
    Erről jut eszembe a kérdés, és hát tkp. ezért is vettem, mert úgy tudom, mivel csak füvet eszik(?), ezzel ki van iktatva a táp (benne a szója), esetleg a tartás módja miatt a hormon és antibiotikum is, és ezért alacsonyabb a húsának Omega6-tartalma?
    Tud valaki többet erről?

    VálaszTörlés
  152. 149 Galgóczi Imre
    Köszi a cikket, nagyon hasznos volt. Meg is fogom nézni, mi van a vetőmagos zacskókra írva. Bár a sütőtökmagokat a sima boltiból (Auchan) tettem félre ősszel, abból amit megettünk, most akkor kezdhetek szorongani...?

    VálaszTörlés
  153. 150 Rozcsika

    Nekem 0,48 volt legutóbb, 0,55-1,60 referenciaérték mellett, ezért természetesen megcsillagozták.

    VálaszTörlés
  154. Rozcsika

    Nekem 0,55 volt 0,4 - 1,7 referenciaérték mellett !

    VálaszTörlés
  155. 149. Galgóczi Imre

    Jó a cikked, csak nem tudom, hogy meddig lehet "szél ellen pisilni". Kicsit pesszimista vagyok ezen a téren.
    http://index.hu/gazdasag/2013/06/03/suttyomban_itt_a_genmodositott_kukorica/

    VálaszTörlés
  156. 156 Paleolga
    Hogy meddig lehet, azt nem tudom, de hogy az utolsó leheletig kell, az biztos!!
    Minden formában és minden fórumon...

    VálaszTörlés
  157. Említettem, hogy a párom a mindenféle mozgásszervi fájdalmai miatt már elgondolkozott azon, nem kéne-e gluténmentesnek lennie. Na, ma azt találta ki, megkérdezi a háziorvostól, ill beutaltatja magát gasztroenterológushoz, hogy vizságlják ki az esetleges gluténérzékenységét! Hát, mit mondjak? Sok szerencsét kívántam hozzá...:(
    Ha valaki nem érti meg, hogy nem fognak kimutatni semmit... hogy ezt el kell kezdeni, és akkor kiderül (esetleg, ha fél év után visszaveszi a glutént, és visszatérnek a problémái, de szerintem nem érdemes), hogy elmúltak-e a panaszok, vagy sem. És itt ugye, egy olyan emberről van szó, aki "hallott" már dolgokat, látja, hogyan paleózunk már közel 4 éve mi, többiek. Akkor hogyan gondolkozik az átlagember, aki csak innen-onnan hallott a paleóról?
    De én gyanítom, ez csak egy ürügy arra, hogy tovább ehesse a kenyerét.

    VálaszTörlés
  158. 158. MW

    "De én gyanítom, ez csak egy ürügy arra, hogy tovább ehesse a kenyerét."

    Valószínűleg jól látod. Az egyik barátnőm is már több, mint 3 éve készül a paelóra, pajzsmirigyproblémák miatt. Csak hát az anyukája olyan finom pogácsákat tud sütni, ami nagyon jól megy a reggeli kávéjához.

    VálaszTörlés
  159. https://campaign.soylent.me/soylent-free-your-body
    Nektek mi a véleményetek a szintetikus élelmiszerekről? Én nem hiszem, hogy ez lenne a jövő... Egy olcsóbban előállítható szuper-élelmiszertől csak még jobban túlnépesednénk.

    VálaszTörlés
  160. 151. Anna-Wilson
    Nagy hársfaerdők csak az ország délnyugati részén, Baranyában, Tolnában és Somogyban vannak, de szóló fák sok helyen találhatóak, ebben nemigen tudok segíteni sajnos. Érdemes a települések környékén kicsit szétnézni, sokfelé vannak. Ja, vigyázzatok a méhekre :) inkább estefelé, vagy korán reggel szedjétek, mert virágzásban járják rendesen a méhek.

    VálaszTörlés
  161. MW-nek: talán a párodnak nem jó a paleó, mert másmilyen az anyagcseréje, mint a családod többi tagjának. Ajánlom ezt a weboldalt, elég jól tájékoztat a különböző anyagcsere típusokról. Én is csak mostanában fedeztem fel őket, be is jelentkeztem, holnap megyek vizsgálatra. Érdemes figyelmesen elolvasni a tudnivalókat a "Megoldás a problémára" című témakörben:

    http://metodic.hu/

    Régóta mondogatom, hogy nem vagyunk egyformák, ami gyógyszer az egyiknek, megbetegíti a másikat. Lassan talán majd megváltozik a véleményetek, de addig sem kellene indokolatlanul embereknek megbetegedni.

    VálaszTörlés
  162. 161 Merrea
    Köszi az infót. Biztos vagyok benne, hogy ott is laknak paleósok...
    Én falun lakom és ültettem a kertembe. Onnan tudom, hogy már virágzik...
    Inkább estefelé kellene szedni, mert reggel korán még nyirkos a harmattól és úgy rosszul szárad.
    (egyébként a méhcsípés egészséges, ha egyébként nem vagy allergiás rá. -gyógyítanak vele!)

    VálaszTörlés
  163. 163. Anna .Willson
    Tudom, hogy egészséges, mozgásszervi betegségekre például kifejezetten jó. Viszont nekem az arcom, szemem feldagad, ha azon a tájon megszúr. Felismerhetetlen leszek...
    Egyébként az a legbiztosabb, akinek helyben van, én is tervezek egyet, de egyelőre nincs neki hely.

    VálaszTörlés
  164. Gábortól kérdezném, hogy a kullancsencephalitis elleni védőoltást beadatná-e magának természetjáróként? Köszönöm, M.Csaba

    VálaszTörlés
  165. 156Paleolga + 157Anna.Willson

    ..., de nem reménytelen, íme: http://kulturaliskreativblog.com/2013/06/02/csendben-visszavonulot-fujt-a-monsanto/

    VálaszTörlés
  166. 165 M. Csaba

    Beadatnám, kértem is az egész családnak, miután volt kulancsenkefalitiszem

    VálaszTörlés
  167. Galgóczi Imre, Anna Willson

    Igen, minél szélesebb körű összefogásra van szükség, hogy ne tudjon tovább terjeszkedni.
    Mercola minden héten felemeli szavát ellenük, legalább egy cikkében, s mindig Európára hivatkozik, hogy bezzeg itt mennyivel jobb a helyzet, mint Amerikában.

    VálaszTörlés
  168. 162. Tara
    Lehet, hogy nem vetted észre: nem paleóról, hanem GLUTÉNMENTESSÉGRŐL volt szó! Ugyan már, kinek ne lenne az jó? Pontosabban fordítva kérdezem: kinek hiányozhat a glutén? Attól még ehetne szénhidrátokat, és nem kéne zsíros húsokat ennie, ha nem kívánja. Ha a paleóra nincs igény, akkor is százszor jobb a glutént és a lektineket kiküszöbölni, amennyire lehet. Szétvágják az anyagcserét, autoimmun betegségeket idéznek elő. Amint az ábra mutatja is.

    Mellesleg, ma az ortopédus viselkedése egyszerűen minősíthetetlen volt, félelmetes, hogy bánnak a betegekkel...:(

    VálaszTörlés
  169. 159. Paleolga
    Ráadásul anyukája iszonyat rossz pogácsákat süt... (de ezt csak súgva:))

    VálaszTörlés
  170. 167 Gábor

    A szövődményektől és mellékhatásoktól ez esetben nem kell különösebben tartani?

    M.Csaba

    VálaszTörlés
  171. 159. Paleolga
    Nagy glutén dealerek a nagyik.

    Ma tiszta NaCl-ból készített sót (gyógyszertári tiszta só) vettem a Bio-barát bioboltban, Margit krt. 60.

    VálaszTörlés
  172. 171. M Csaba

    Az agyvelőgyulladás elég komoly, és a kullancsok egyre fertőzöttebbek. Mi semmilyen mellékhatást nem tapasztaltunk, de korábban én is ettől tartva nem oltattam be magamat.

    VálaszTörlés
  173. 173. szengab, 171. M. Csaba

    Úgy tudom, hogy három évenként meg kell ismételni ezt az oltást. Kb. 20 évvel ezelőtt mi is beadattuk az egész családnak a három részes oltás sorozatot, de aztán a későbbi ismétlő oltásokra már nem mentünk. Inkább alaposan felöltözöm tetőtől talpig, ha kirándulunk, utána pedig átvizsgálom magamat, mert ugyan a lyme kór nem halálos, de nem is kellemes. Erre pedig nem jó ez az oltás.

    VálaszTörlés
  174. 162. Tara írtad, hogy:
    "Ajánlom ezt a weboldalt, elég jól tájékoztat a különböző anyagcsere típusokról. Én is csak mostanában fedeztem fel őket, be is jelentkeztem, holnap megyek vizsgálatra. Érdemes figyelmesen elolvasni a tudnivalókat a "Megoldás a problémára" című témakörben:
    http://metodic.hu/"

    Kb. két éve voltam egy ilyen "ingyenes" előadáson és mérésen. Utána persze elmondták, hogy a további mérések mennyibe kerülnének:)
    Ne várjál csodát a módszertől. Ez egy nagyon jól marketingelt üzleti vállalakozás, s mint ahogyan minden diéta, ami egy kicsit is jobb a nyugati táplálkozástól (cukor, finomított szénhidrátok elhagyása, stb.), ez is használ, viszont rengeteg pénzedbe kerülhet, ha meg akarod kapni tőlük a listát, hogy mit ehetsz és mit nem. Na de nem akarok lelőni minden poént, fontos a saját tapasztalat, várom az élménybeszámolódat:)

    VálaszTörlés
  175. Paleolga, ingyenes előadáson és mérésen nem vettem részt. Most erre jelentkeztem:

    Anyagcseretípus-mérés lépései:

    kérdőíves állapotfelmérés
    a sejtek energiaszintjének mérése (EVA 3000)
    szénhidrát-tolerancia mérés (EVA 3000)
    idegrendszeri beállítottság mérés (EVA 3000)
    emésztőrendszeri beállítottság mérés (EVA 3000)
    hormonális beállítottság mérés (EVA 3000)
    táplálkozási típus meghatározás (EVA 3000)
    testösszetétel mérés (EVA 3000)
    egyéni tápanyagszükséglet megállapítás és célmeghatározás a mérési eredmények alapján
    táplálkozási és életmód tanácsadás
    az anyagcseretípusnak megfelelő diétás ételek listája
    egy 35 oldalas, részletes leírás a Metodic életmódról
    telefonos konzultáció
    Ára: 29.500 Ft

    (Az EVA 3000 a gép neve, amivel az adatokat meghatározzák).

    Bőven elég nekem, nem kell részletes étrend meg ilyesmi. fél 10-re megyek Győrbe, sajnos éppen a Mosoni-Duna partján van az épület, az alsó rakpartot már le is zárták az árvíz miatt, elég nagy felfordulás lehet ott szegényeknek.

    VálaszTörlés
  176. Kertészkedés:

    Azt tudja valaki, hogy a paszternákot mikor érdemes fölszedni? Mert tenyészidőnek 5 hónapot írnak, én pedig március legelején vetettem. Mostanra szép nagy levelei vannak (de azok nem ehetőek). Azt is olvastam, hogy évelő növény. Ez azt jelenti, hogy vetés nélkül jövőre is ki fog hajtani?

    Hajtattam édeskrumplit is, mostanra már van szép nagy levele, de még nem merem kiültetni, ilyen hidegben. Ilona, az ásotthalmi palánta-küldeményt is minden pillanatban várom, majd szólok, ha megérkezik!

    A lasagna ágyások nem nagyon váltak be palántázáshoz, csak a rrajta elszórt salátamagok kelnek ki. Lehet, hogy vastagabbra kellett volna, de nem volt elég komposztom...

    VálaszTörlés
  177. 175. Paleolga:

    Szerintem ez egy áltudományos maszlag, ilyenre ingyen sem mennék el, nem tölteném az időmet. Nyilván mindenkinél találnak illetve kimutatnak "valamit", (már olyat is hallottam, hogy előre megírt leletek vannak :S, ) aztán tanácsolnak valamit, étrendet, kiegészítőket, azt is persze meg kell venni.
    Nesze semmi, fogd meg jól.
    Egy kis ízelítő a "gép" működéséről:

    "a mérőeszközben tesztanyagok találhatók és az ezekből származó információ egy csuklópánton keresztül, apró, fájdalommentes, elektromos impulzusok formájában jut a szervezetbe. A felkarod izmai öntudatlanul, reflexként jeleznek vissza a tesztanyagok rezgéseire. Ezt hívjuk karhosszúság-reflexnek. "

    Na most pl. ha akarom tudni, hogy jó-e a krumpli nekem, a "krumpli tesztanyag" -ból származó "információ" (az meg mi? nem a DNS tartalmazza az információt?) a szervezetembe jut ? De hogyan? És ráadásul valami rezeg a krumpli-tesztben, meg a hús- és egyéb tesztben, amire reagál a karom. Szerintük.
    Jajj......és ezért még fizetnek is.

    152. smirlgli:
    Utánanéztem a birkának, nyáron többnyire füvet, szénát, zöldet eszik, de azért adnak neki kiegészítő takarmányt, télen mindenképpen:
    "Télen tartósított takarmányokat etetünk. • abrakot: energiahordozók: árpa, búza, zab, tritikálé, esetleg kukorica; fehérjehordozók: borsó, napraforgó: extrahált vagy hidegen préselt formában, továbbá ocsú és egyéb tisztítási vagy malomipari melléktermékek • szénát (lucerna-, zabosbükköny vagy rétiszéna), • szalmát (szereti a borsószalmát), esetleg • erjesztett takarmányt (kukoricaszilázst, szenázst). "
    Ettől függetlenül mindenképpen jobb a húsa, szerintem.
    Hogyan kell tartani egy birkát? Milyen tápláléko

    VálaszTörlés
  178. Kullancs encephalitis elleni oltás:
    Mi kb. 20 év óta rendszeresen oltatjuk magunkat (az egész család), mivel a méhészkedés során előfordul, hogy találkozunk kullancsokkal. Az ismétlő oltást elég 5 évenként beadatni az újabb állásfoglalások szerint, és mi így is teszünk. Szerencsére senkinek semmilyen gondot nem okozott. Egyébként csak mellékesen jegyzem meg, hogy a kutyánkból most szedtünk ki kullancsot, és garantáltan nem járt semerre, csak az udvarban bóklászik. Ha olyan helyen járok, én is felöltözöm rendesen, és utána végignézem magamat, de az otthonra azért nem öltözöm be, és így ott is összeszedhetem.

    VálaszTörlés
  179. http://www.origo.hu/tudomany/20130604-a-fogzomanc-elarulja-harom-es-fel-millio-eve-valtoztattak-etrendjukon-oseink.html

    "A mostani kutatási eredmények megkérdőjelezik több ma divatos táplálkozás, például a paleolit étrend helyességét. A paleolit étrend nem javasolja a gabonafélék magvainak fogyasztását, ellenben 50 százaléknál nagyobb részarányú állati eredetű élelmiszer fogyasztását tartja kívánatosnak. Láthatjuk azonban, hogy őseink jóval a földművelés elterjedése előtt is jórészt fűmagvakkal (nem nemesített gabonamagokkal) és egyéb növényekkel táplálkoztak, és a húsevés evolúciós mértékkel mérve "újabb" keletű szokása még nem változtathatta meg jelentősen az emberi szervezetet."

    VálaszTörlés
  180. 174. Paleolga 179. Merrea
    Azt olvastam, hogy a encephalitis ellen - életre szóló védettséget szerez aki átesett rajta. Akkor ez lehet, hogy nem teljesen így van? Meg ugye nem mindenkiben fejlődik ki a betegség, és lehet akár optimális esetben olyan is, hogy magától a csípéstől szerez valaki védettséget? Igen otthon az udvarban a fűben,kertészkedés közben is lehet kapni kullancsot.
    Múlt héten volt egy viszkető csípés térdhajlatban, de nem volt meg a kullancs és kicsit az miatt aggódom. Nem is biztos, hogy kullancs volt, viszont a hegyekben túráztunk. Az 1-2 cm-es bőrpír szép lassan tűnik el, csak utánaolvastam és kissé bepánikoltam. Most egyelőre várok, mást nem tehetek. Ilyenkor még kimondottan jót tesz egy hajnali hasogató migrénes fejfájás, ami ki tudja mitől van...hasonló tünetekkel. Lázam nem volt és a fejfájás is elmúlt, csak -sajnos - képes vagyok pszichésen is tünetet produkálni...
    Melyik oltóanyagot ajánljátok vagy mindegy?
    M.Csaba

    VálaszTörlés
  181. MW
    A paszternák valóban a leghosszabb tenyészidejű zöldség. A március eleji ültetés az nagyon jó. A levelei mérgezőek, tehát komposztba nem rakhatók. Nagyon későn tudod használni a gyökerét.

    Merrea
    Mint tudjuk, kertjeinkbe rigók,egyéb madárkák, néha cicák, stb. landolnak, melyek bőven hordozzák a kullancsokat.
    Tehát nem kell, hogy a házi kedvenceink elhagyják a kerteinket. Én, a három kutyinkat rendszeresen ellenőrzöm, egyébként meg Kiltix.

    VálaszTörlés
  182. Ahol én lakom (Budapest, XI. ker.), ott az udvaron több kullancs van, mint amivel egynéhány erdei túrán találkozom... Állítólag a rendszeres szúnyogirtás kipusztította a természetes ellenségüket, valamilyen fürkészdarázs fajtát, ezért szaporodnak már a városban is.

    Az én védekezésem homlokegyenest ellentmond az általában javasoltnak: minél kevesebb ruhadarabban igyekszem hemperegni a füvön a kölkökkel (fürdőgatya azért mindig van rajtam) - az esetek nagy részében észreveszem a kis rohadékokat magamon mászni, ilyenkor mindenki tudja, hogy mekkora élvezet két köröm között kipukkasztani őket. A gyerekeimen is azonnal észreveszem (vagy ők maguk), ahogy a bőrükön mászik a kullancs.

    Azokból, akik szintén a házban laknak (nagyszülők) és felöltözéssel védekeznek több kullancsot kell átlagban kiszedni, mint belőlem.

    VálaszTörlés
  183. kkryszty
    Igen, tisztában vagyok vele, hogy pl. a macskák is behordozhatják a kullancsokat. Pont emiatt írtam, hogy hiába figyel magár az ember a túrákon, otthon is össze lehet szedni a kullancsot.

    VálaszTörlés
  184. A batáta palántát már nyugodtan ki lehet ültetni (nekem már kb. 5 hete kint van), már nem fog elfagyni, de lévén (szub)trópusi növény addig úgysem fog megindulni a növekedése, amíg a talaj hőmérséklete tartósan nem lesz min. 15 fok éjjel-nappal.

    VálaszTörlés
  185. 183. Joe 1973
    Magamat nem féltem annyira a kullancsoktól,- gondolván - csak-csak észreveszem, de teljesen igaz, gyermekeinket és kis állatainkat nekünk kell ellenőrizni.

    VálaszTörlés
  186. http://www.origo.hu/tudomany/20130604-a-fogzomanc-elarulja-harom-es-fel-millio-eve-valtoztattak-etrendjukon-oseink.html
    Kérdés még, hogy az amerikai tudományos akadémia folyóiratában megjelent cikkben, ill. a tudós kutatócsoport véleményében mennyire lehet megbízni.
    Hááát, ezt én is szeretném tudni...

    VálaszTörlés
  187. 178. Macskacicó, Smirgli
    Birkahús:
    Én a virágoskúti bivalyról tudtam meg nemrég, hogy nem mindig legel csak, takarmányt is kap. De mivel nem lehet ólban tartani, annyira vad, legalább levegőn, D vit-on van, még így is jobb, mint a nagyüzemi tejelő tehén. Ez vonatkozik a birkákra is.

    VálaszTörlés
  188. 188. Rozcsika:
    Igen, és máshol is olvastam a birkákról, hogy nyáron azért többnyire zöldtakarmányon, füvön vannak, tehát mindenképp előnyösebb. És nem is drágább, mint a marhahús.
    Ma találtam a kertben szedett salátán egy szép zöld hernyót....öööö... de inkább a pipiknek adtam :)

    Nekünk is volt már a kutyusonkon kétszer is kullancs, jól meghízott, mire észrevettük, valamiért mindig a szemöldöke fölött kapaszkodik bele. A kertben szedte össze, és tudok ismerősről, aki szintén ott "kapta".

    VálaszTörlés
  189. 180. kampoo:
    187: wanda:

    Hát én meg a 3. évezred c. tudományos magazinban azt olvastam, hogy pontosan a fogazat, fogzománcdarabok alapos vizsgálatával kapcsolatban arra jutottak, idézem:
    "az ausztralopitekuszok ún. generalisták voltak, azaz étrendjükben nagyobb részt a növényi táplálékok tették ki, a Homo nem első képviselőinek étrendje viszont a stroncium- és báriumszint alapján sokkal több húst tartalmazott. Ez összefügghet az agytérfogat növekedésével, amelynek a működéséhez jóval több energia szükséges."

    Belinkelni nem tudom, mert a digitálishoz nincs regisztrációm, csak maga az újság van meg nekünk.
    Archivum - Digitális kiadványok

    VálaszTörlés

Bloghasználat

Kedves Blogosok!
Közös szabályunk, hogy mindig a legutolsó komment után írjuk a következőt, s nem használjuk az egyes kommentek alatt található "Válasz" lehetőséget.