2014. december 8., hétfő

paleo-vitassuk-meg

208 megjegyzés:

  1. Kedves BB!
    Szerintem se stresszeld magad a ganodermás kávé miatt és ettől még nem vagy hiteltelen. Azért is vagyunk itt többek között, hogy alaposan utána járjunk a dolgoknak. Majd innentől csak a minden mentes, natúr terméket fogyasztod és ajánlod, aztán ennyi. Ettől még jó ez a termék, legalábbis számomra:-) Még a kávékrémes receptedhez is használtam ilyen kávét és finom lett.

    VálaszTörlés
  2. szengab 208:
    Azért egy az egyben mégsem kellene leírni ezt a dolgot.
    Többször tisztáztuk már itt, hogy NEM a paleó okoz kortizoltüneteket, hanem a HIBÁS paleó. És igen, csak AZOKNÁL, akiknél félrementek az arányok. Hogy hogyan, merre, azt Des és Isti is részletesen leírta itt az utóbbi hetekben, azok lehetséges következményeivel együtt.
    Attól, hogy a dolog soktényezős a dolog, az ember képben lehet. HA mondjuk esetleg megfordul a fejében, mert felhívták a figyelmét a helyes arányokra.
    Aki sokat stresszel, életválságban van, túl sokat kávézik, túl sokat edz, minden bizonnyal tud róla. Nem kellene sz embereket gyengeelméjűnek nézni.
    A krotizoltünetek ismertek (persze HA hozzájutnak ehhez az információhoz), nem kell azt méregetni, azonkívül nagyon macerás is, mert napszaktól stb.-től függ, persze, hogy senki nem méregette eddig sem, amikor max. pár hetente-havonta nézetünk vérképet (van, aki sokkal ritkábban). De pl. a magas éhomi vércukor még így is feltűnt sokaknak....
    Meggyőződésem, hogy a legtöbb paleós éppenséggel sosem számolta, mennyi CH-ot és mennyi húst is eszik valójában. Nagyon sok embernek pont elég arra odafigyelnie, hogy a munkahelyen, meg a családnak napi szinten hogyan oldja meg a paleót. Van, aki pont eltalálta az arányokat, akár az ízlése miatt vagy jól adaptálta az életmódjához. Nagyon sokféle paleó létezhet, lightos is, amikor csak a glutént meg a tejtermékeket (ez utóbbi már önmagában jelentős fehérjecsökkentés) hagyták el, de eszik a gm gabonákat, néha krumplit is. Vagy maradtak a több gyümölcsnél (ez jelentős többlet-CH). És máris nem a ketózis és CH-alapú táplálkozás között egyensúlyoznak. Amiről ugye megtudtuk, miért nagyon nem jó a szervezet számára, sőt, Jamineték 45 dkg keményítőt + 45 dkg cukortartalmú növényt javasol, mint ideális.
    Nekem egyre inkább az a véleményem, hogy én is jobban jártam volna, ha egyszerűen glutén- és tejmentes étrendet követek kezdettől fogva, így nem mellesleg a hús mennyiségét se kellett volna emelnem attól való félelmemben, hogy csak fogyok és fogyok elfelé... Bár még nincs késő, a TED-re át lehet térni, persze egyesével tesztelve a visszavehető kajákat.
    A lényeg, hogy szerintem bízzuk rá mindenkire, hogy a fennálló régi vagy új panaszai ill. egyéb életvezetési tényezők mérlegelése alapján, meg a rendelkezésére álló új infók alapján saját maga alakítsa a táplálkozását. A tapasztalataikat meg vagy leírják ide vagy nem. De előbb-utóbb értesülni fogunk róluk, az biztos. :-)
    Mert a lényeg, ahogy a minap írtad: "Mi itt mindannyian tanulni akarunk egymástól, ..."

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt még hozzátenném, hogy éppenhogy sokkal inkább eszébe jut az embereknek a stressz kortizolnövelő hatása, vagy csak mint egyszerűen egy olyan tényezőé, ami sokmindent elronthat a szervezet működésében, hiszen ezt sulykolja belénk már a hivatalos orvoslás is, az alternatívról nem is beszélve. Ugyanakkor a táplálkozás, a bevitt tápanyagok által kiváltott ugyanilyen hatásokról enyhén szólva hiányosak az ismereteink, mert nemhogy a biokémiai, de az alapvető biológia- és kémiatudásunk is nagyon elmaradott. Speciel én a gimiben - köszönhetően a "minőségi" oktatást nyújtó tanáraimnak - semmit nem tanultam biológiából, kémiából és fizikából; amit a szervezet működéséről tudok, nagyrészt a netről szedtem össze az utóbbi években.
      Ezért sem ártana szélesebb körben is megosztani olyan infókat, következtetéseket, figyelmeztetéseket, amire pl. a TED-köny is épül...

      Törlés
  3. 205. Rozcsika - Paleo vitakör

    "Jó, akkor nem paleosok és vegák életét ne keverjük ide ..." Oké, szíved joga, hogy ne fogadj el egy érdekes történetet :-))) Erre csak azt tudom mondani, hogy az orvos kutató Selye János stresszelmélete ma is megállja a helyét. Emlékszem, hogy a 70-es években is mekkora sláger volt a könyve, még olvastam is. Az elmélete ma is érvényes - a legjobb tudomásom szerint :-))) Selye János szerintem nem volt paleos, az szinte biztos - bár, ki tudja, hiszen 1907. január 26. – 1982. október 15. között élt és éppenséggel találkozhatott 1975-ben, az elsők között paleoval foglalkozó Walter L. Voegtlin gasztroenterológussal ?! - ki tudja :-)))

    A magam részéről Imrével való egyetértésemet akartam kifejezni.
    Csaba György "Selye János és a stresszelmélet" cikkéből idézek:
    http://www.termeszetvilaga.hu/szamok/tv2007/tv0712/csaba.html "... Krónikus stressz hatására számos, úgynevezett pszichoszomatikus betegség is kialakulhat: gyomorfekély, asztma, hipertónia, krónikus fejfájás, pajzsmirigy-túlműködés, álmatlanság, irritábilis vastagbél szindróma, szívinfarktus, egyes bőrbetegségek, impotencia, valamint alkoholizmus, kábítószerfüggés, pszichoneurózisok, poszttraumás stresszrendellenesség, pánikbetegség és depresszió. Egyes megfigyelések szerint rosszindulatú daganatok is kifejlődhetnek súlyos és tartós pszichés stresszállapot eredményeként. Ez nem azt jelenti, hogy ezek a betegségek kizárólag stressz hatására alakulnak ki, de a stressz önmagában is okozhatja őket, illetve más tényezők mellett hozzájárul kialakulásukhoz. Azáltal, hogy gátolja az immunrendszer működését, a krónikus stressz lehetőséget teremt a bakteriális és vírusfertőzésekre és ezek szövődményeire (ez lehet az alapja az arra hajlamos egyénekben a daganatképződésnek is). Az akut (múló) stressz is lehet azonban súlyos betegség okozója; ezt bizonyítja a második világháború alatt a német zuhanóbombázók támadásának esete, mely után tömegesen jelentkeztek a pajzsmirigybetegségek. Az egyáltalán nem teljes felsorolás világosan mutatja, hogy a stressz a kórokozó tényezők között az egyik legelőkelőbb helyen áll, tehát Selye János alapkutatási felismerése a gyakorlati orvostudomány számos területén diagnosztikai és terápiás jelentőségű. ..."

    VálaszTörlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  5. 1. Smirgli
    Kár, hogy nem arra válaszolsz, amit én írok. Csak annyit, hogy én nem kezelném tényként, hogy az "eltolt arányok" komoly mértékben felelősek lennének a magas kortisolszintért, hacsak nem valami egészen eszement arányokról van szó. De még ebben az esetben is igazolni kéne, hogy valóban arról van szó. Itt mindenki csak elméletben vagdalkozik, hogy mi emeli meg a kortisolszintet, de másokon végzett vizsgálatokból nem fogjuk tudni az egyéni szinteket megbecsülni. Az, hogy a Te vagy más HPA tengelye hogyan működik, azt nem fogod tudni megérzés alapján. A stressz észlelése pedig ne gondold, hogy olyan egyszerű kérdés, az emberek többsége nem tudja felmérni pontosan, mi okozza neki a stresszt, és az mekkora hatással van mondjuk a kortizolszintjére. Nem azért, mert hülyének van nézve, hanem mert olyan személyiségbe beépített egyéni érzékenységek vannak, amiket racionálisan nem lehet észlelni.

    VálaszTörlés
  6. 4. BB:

    Nem tudom, miért stresszeltél, (ettől csak nő a kortizolszinted :) ), inkább örülnöd kéne, hogy rámutattam, a Cream Coffee-ben, amit eddig ittál, mennyi sok szemét van, gomba meg alig. Meg hogy legalább mások nem veszik meg, hiába annyira finom.

    Én biztos nem fogok 5000,- Ft-ot fizetni még azért is, hogy törzsvásárló lehessek. Egyébként meg sokkal olcsóbban is lehet tiszta gombát venni, nem 9.600,- Ft-ért, már az is olcsóbb, amit Tara ajánlott az előző posztban.

    Szerintem meg a 2 % olyan kevés, hogy azért nem érdemes kávét inni :D. Én inkább a ganoderma kedvéért innám a kávét és nem fordítva. Ha már olyan kevés van benne, inkább a kávé sem kell. Úgyis leszokóban vagyok.

    Köszönöm, hogy megkérdezted a törzsvásárlói dolgot.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Cream Coffee Össztételénél ez áll:
      "kávékrémpor (63%) (glükóz-fruktóz szirup, pálmavaj, nátrium-kazeinát (tejfehérje), foszfátok: E340, E451, emulgeálószerek: E471, E472e, természetes színezék: béta-karotin), instant kávépor (35%), Ganoderma-kivonat (2%)"

      Az E 471 zsírsavak mono- és digliceridjei, az E 472 pedig zsírsavak mono- és digliceridjeinek diacetil-borkősavészterei. Ezek áteresztő bélszindrómát okozhatnak. És akkor még a többi finomság, foszfátok, glükóz, fruktóz szirup, nátrium-kazeinát.
      Szerintem nem kéne ennyire védeni. Biztos, hogy kell ez nekünk? :S

      Bárki utánanézhet egyébként, nem csak én.
      A Black Coffee valamivel jobb.

      Törlés
  7. szengab 5:
    Szerinted nem, szerintem meg tudom, miről van szó. :-)
    Te sem arra válaszolsz rendszeresen, amit többen írnak. :-) Pedig mi sem kezeljük tényként azt, hogy csakis a hibás táplálkozás okozhat bajt a paleón belül is, és hogy a stressz nem létezik. Senki nem írt ilyet, te állítod be így, én így látom. Igen, a dolgok elromolhatnak paleó mellett is, de meg is javulhatnak akár úgy is, hogy nem tudjuk az okát, mitől vagy éppen csak nem figyeltük oda. Deezek között az OKok között éppen annyira lehet a rossz tápl. arány, mint a tudattalan stressz. A különbség az, hogy egyiknek tudatában vagyunk, a másiknak nem. Én csak azt írtam, hogy amin tudunk, megpróbálhatunk változtatni, HA megvannak az infóink, és emiatt egyáltalán szóba jöhet a változtatás, mint lehetőség. De igenis EZ is egy lehetőség, és akár még jól is elsülhet, mint a próbálkozás. Ettől nem lenne szabad megfosztani az embereket.
    Másik nevében nem nyilatkozhatok, de én onnantól kezelek tényként valamit, ha arra megalapozott bizonyítékok vannak (még ha egyelőre csak tapasztalatiak és nem kutatásiak), ill. legalábbis nem zárom ki, mint lehetőséget.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. bocs az elírásokért, csak megvan az a rossz szokásom, hogy munka közben fórumozok, és ilyenkor kicsit megoszlik a figyelmem + begyorsítok írásban, aminek a fenti következményei vannak. :-)

      Törlés
  8. Egy ideje (kb. 1 éve) paleózom, és nagyon jónak tartom ezt az étrendet, és a paleósok önzetlenül megosztott tanácsai és receptjei is sokat segítettek nekem. De azt nem értem, hogy a ganoderma hogy kerül a képbe, pláne a gyógygombás Varga (mint összehasonlítási alap), aki köztudottan egy csaló. Nem értem a paleósok, hogy lehetnek ennyire naívak és egyáltalán miért ennyire fogékonyak (mármint a többség) az alternatív butaságok iránt, mint azok, akik mit se tudnak a paleóról. Mert az ő részükről legalább érthető, hogy megpróbálnak belekapaszkodni bármibe.
    Andi

    VálaszTörlés
  9. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  10. BB 9:
    Ööööö... bocsánat, de szerintem meg a ganodermás kávé van túlragozva. Sőt, ide se kellett volna kerülnie egyáltalán.

    VálaszTörlés
  11. 8. Andi:
    Köszönöm, hogy ezt beírtad :). Igazad van.

    Smirglivel is teljesen egyetértek. Inkább fontosabb dolgokról beszélgessünk.

    VálaszTörlés
  12. 1. Panny - Köszönöm kedves szavaidat.

    VálaszTörlés
  13. Hehe. Csak hogy árnyaljam a képet, itt egy ellenpélda, ma írta egy 80 éves csávó a PHD csoportba, hogy magas a HbA1c-je :)
    „I was really disappointed in my recent A1c lab of 5.8. I've been following PHD very faithfully for many months. My only starches are parboiled rice and sweet potatoes which I refrigerate overnight before consuming. Only processed food is regular V8 juice, I eat a banana a day. Everything else is strictly PHD. Any suggestions as to how to lower my A1c? I'm 80 years old and don't exercise nearly as much as I should. I have a rowing machine that I use 15 minuets per day. No alcohol, 9 grams of sugar in 12 oz can of V8. I'm probably eating less safe starch per day than Paul recommends. I also do some potato starch every day but nowhere near 4 T.”
    Ilyen általánosságokat írogatnak neki, mint genetika/életkor, csináljon rezisztencia jellegű edzéseket, vegyen vércukormérőt, egyetlen vérteszt-eredmény miatt ne izguljon, több alvás-kevesebb stressz, jók-e a fogai, egyéb rejtett krónikus gyulladás…
    De azért van még egy hasonló cipőben járó kommentelő: „Your A1C is high probably because of postprandial spikes. I tried the PHD and a similar thing happened to me. Lift weights to build muscle and deplete glycogen stores, thereby increasing insulin sensitivity, thereby lowering postprandial BS levels. I think for a young, healthy person the PHD would be fine but not for us. I have to keep my carbs very low to prevent damaging BS spikes and a high A1C. For some low-carb resources see my website: bodybybrand.”
    Ez a két példa nyilván nem jelent semmit, de azért mégiscsak +1 a ketózis javára :D

    VálaszTörlés
  14. Ezt a cikket pedig ma olvastam, ketós, szóval talán keveseket érdekelne, de mégis tanulságos és érdemes megnézni: arról szól, hogy a „kortizolszint” is csak egy olyan érték, mint pl. a koleszterinszint úgy általánosságban, tehát egy nagyon leegyszerűsített dolog, a valóság sokkal bonyolultabb. Jófajta ketózisban az esetleg magasabbnak mért kortizol pl. a vizeletben a (pozitívan) megváltozott kortizol-metabolizmusból ered, és nem arról van szó, hogy több termelődne a mellékvesékben, hanem hatékonyabban „regenerálódik” és kevésbé bomlik el; ez nem káros dolog. Ellenben metabolikus szindrómában kortizol-diszreguláció történik, megváltozik a metabolizmusa: több termelődik a mellékvesékben, hogy tartsa a lépést a nagyobb lebomlással és kisebb mértékű „kortizol-regenerációval”, de összességében akár alacsonyabb is lehet a szint a normálisnál.
    http://www.ketotic.org/2014/02/the-ketogenic-diets-effect-on-cortisol.html
    (Persze nem azt mondom ezzel, hogy ha kortizoltünetek is vannak, az nem baj…)
    Nagyon bírom ezen a blogon, hogy a cikk alatt nem csak a hivatkozások, de a hivatkozások rövid bemutatása is szerepel, így nem kell külön rákeresni, nagyon komoly, bár mindenhol így lenne :)

    VálaszTörlés
  15. És még egy cikk a kicsit emelkedett kortizol esetleges pozitív hatásairól, mint hosszabb élet, gyulladásgátlás, rákmegelőző hatás… http://www.empiri.ca/2014/02/red-light-green-light-responses-to.html Szóval semmi sem fehér és fekete. :)

    VálaszTörlés
  16. 156 mw: Már azelőtt is 30g ch-t mondott Eszter mindig, az az 50-től nincs messze. Ő mindig azt mondta hogy egy csomó zöldséget kell enni.

    -------

    140 Isti: "két ember írt pozitív visszajelzést: egyikőjük sem az ottani ajánlásokat követi... Az egyikkel Eszter össze is veszett emiatt és kipenderítette a csoportból."

    Eszerint én lennék az egyetlen aki jól van :DD És én a csoport ajánlásait követem, csak a ch-t nem emeltem meg. Eszter szerint nem feltétlenül kell mindenkinek.

    VálaszTörlés
  17. Tényleg, bocs, elfelejtettem, hogy te is írtál pozitív visszajelzést, két nőre emlékeztem, Inci meg még egy hölgy. Tehát te sem eszel keményítőt (se 30 grammot, se 50 grammot, se semennyit, csak zöldséget), mint pl. Kanyó Dénes sportoló sem.
    Újra leírom, hátha azt nem olvastad, én úgy gondolom jelenlegi tudásom alapján, hogy ketózisban nagyon veszélyes lehet keményítőt enni, az étkezés utáni vércukorkiugrás miatt. Szerintem akik esznek keményítőt, pár hónap után érdemes lenne megméretni a HbA1c-t.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De, néha benyomok egy kiló sütőtököt :D abban azért van keményítő

      Törlés
  18. Ha lehet, ne hozzunk ki zárt csoportból konkrétumokat, neveket, idézeteket. Ezért zárt egy csoport. Nyilvános fórumon csak általánosságban illik róluk beszélni, legalábbis a netikett íratlan szabályai ezt diktálnák.

    VálaszTörlés
  19. 17.Tormás
    Tény, hogy hasznos dolog egy csomó zöldséget enni, bármilyen arányok mellett. Ezzel együtt a ch-hiány teória csak mostanában jött elő, ezt csak arra írtam, hogy emberek most azzal jönnek, milyen hálásak, hogy megemelték a ch-t és jól vannak. Igen, ha először véresre verek valakit, majd enyhítő balzsamot teszek a sebeire, akkor tényleg hálás lehet nekem.
    De miért nem Jaminetnekmhálásak pl a viztonsáfos keményítőkért, ha annyira használ nekik? Mert nem tőle olvasták?
    A másik, hogy van itt egy teória a keto és ch üzemmód határán limbózás veszélyeiről, amit én is mindig mondtam, hogy vagy ez vagy az, de a kettő kombinációja nem jó.
    Hogy ki hogy van, az nekem csak akkor mérvadó, ha már tendencia mutatkozik benne. Hogy egy huszonéves ember hogy van egy étrend mellett, az azért nem mérvadó neke, mert annyi idősen én - ha nem is a legegészségtelenebb verzión- vígan civilizációs táplálkozáson voltam, és ugyanilyen remekül coltam. Fiatalon a vasszöget is megenetjük, a szervezet kibírja. :)

    VálaszTörlés
  20. Ivancsó Isti

    "Újra leírom, hátha azt nem olvastad, én úgy gondolom jelenlegi tudásom alapján, hogy ketózisban nagyon veszélyes lehet keményítőt enni, az étkezés utáni vércukorkiugrás miatt. Szerintem akik esznek keményítőt, pár hónap után érdemes lenne megméretni a HbA1c-t."

    Miért is? Ha leviszed olyan alacsonyra a CH bevitelt, hogy a szervezeted folyamatosan rákényszerül a hozzágyártásra, akkor a kortizollal megakadályozza, hogy ezt a cukrot az izmok felvegyék. Azonban ha nem magas a kortizolod, akkor az emelkedő vércukorra emelkedő inzulin "beszippantatja" a cukrot a sejtekkel. Nos míg a sejtekben van hely a glycogén számára, addig nem értem hol van a probléma. (ha pedig intenzíven sportolsz, akkor meg szükség is van rá) (cukorra továbbra is szükségük lesz a gyors izomrostjaidnak, de megtanul vele takarékosan bánni, csak extrém nagy terhelésnél nyúl a glycogén készlethez)

    Ha pedig leviszed ilyen 20-30 g környékére, akkor a bevitt fehérje sem fog egy könnyedén bejutni a sejtekbe, tehát jobbára csak cukorgyártásra fog fordítódni, ezzel plusz munkát adva a májnak.

    HbA1c pedig a "puding próbája az evés", én is tervezem megméretni pár hónap elteltével.

    VálaszTörlés
  21. 21. descalcez
    "...emelkedő vércukorra emelkedő inzulin "beszippantatja" a cukrot a sejtekkel"
    Inzulinrezisztencia? Én úgy tudom ez a lényege a low carbnak... A megevett/felszívódott CH-ot a máj veszi csak fel, és alakítja máj-glikogénné, de ez elég lassan történik, addig magas marad a vércukor, meg persze az agy az folyamatosan használja, de az sem "szippantja fel" az egészet rögtön, ez szerintem túlzás. Nem így van? Javíts ki, ha tévedek!
    Másrészt, ilyen 50 gramm körüli CH-tal nem estek ki ketózisból? A Volek-Phinney táblázat szerint én pl. zsírmentes testtömegem alapján csak napi 27 gramm CH-ot ehetek ahhoz, hogy jól működjön a ketózis. Pont arról van szó a zöldházas cikkekben is, hogy minél ritkábban és minél kisebb inzulinválaszokat szabad csak kiváltani, akkor hogy lehet, hogy mégis ajánlott a zöldségek mellett keményítő is, ami viszont bárhogy manőverezünk (zsír, ecet stb.), mégiscsak elég nagy inzulinválasszal fog járni minden étkezésnél?
    (Ellenben a fehérje másfajta, rövid inzulinválaszt vált ki, erről is linkeltem már.)

    "Nos míg a sejtekben van hely a glycogén számára, addig nem értem hol van a probléma."
    Én egyébként úgy tudom, az izmokban egy kis glikogén ketózisban alapjáraton nem glukózból termelődik újra, talán Peter Attiánál olvastam erről ( http://eatingacademy.com/ ), de lehet, hogy máshol, nem ugrik be. Bár azt el tudom képzelni, hogy közvetlenül (intenzív) edzés után az izmok is inzulinérzékennyé válhatnak ketózisban is, és ilyenkor a glukózt tényleg gyorsan felvehetik. De ha nem edzés utáni állapotról beszélünk, akkor pont hogy az izmok a leginkább inzulinrezisztensek, nem? Akkor meg miért vennék fel a glukózt, hiába emelkedik meg az inzulin evés után?

    "Ha pedig leviszed ilyen 20-30 g környékére, akkor a bevitt fehérje sem fog egy könnyedén bejutni a sejtekbe, tehát jobbára csak cukorgyártásra fog fordítódni, ezzel plusz munkát adva a májnak."
    - A glukoneogenezis igényfüggően történik, és nem ellátmány-függő. Linkeltem erről korábban, a fehérje kapcsán. A fehérje nem fordítódik csak úgy, automatikusan glukoneogenezisre, ez is tévedés.
    - A fehérje inzulin nélkül is izomépülést okoz, nem igaz, hogy nem jut be a sejtekbe és cukor lesz belőle http://www.ergo-log.com/lowcarbwithouttraining.html

    "Ha leviszed olyan alacsonyra a CH bevitelt, hogy a szervezeted folyamatosan rákényszerül a hozzágyártásra, akkor a kortizollal megakadályozza, hogy ezt a cukrot az izmok felvegyék."
    - Egyrészt, fentebb árnyaltam a képet a kortizolról, hogy a metabolizmusa változik meg ketózisban
    - Másrészt, én azt látom az angol csoportokban mindenütt (vagy pl. a >20 éve ketózó Volek professzornál), hogy nagyon alacsony CH bevitelen vannak, emellett elegendő mennyiségű fehérjét esznek (2 g / zsírmentes ttkg), és ez jól működik. Szerintem téves a szénhidráthiány-elmélet, mint ahogy a túl sok fehérje elmélet is.

    VálaszTörlés
  22. Ivancsó Isti

    Ha szabad megkérdeznem, mi a célod a ketózissal, miért törekszel rá?

    VálaszTörlés
  23. 23 joe 1973, Ivancsó Isti
    Esküszöm, pont ezt szerettem volna megkérdezni. De mi a cél ? Hogy Isti teljesen benne van ebben a témában az biztos ? Hogy kiket szeretne erről meggyőzni, az egy másik kérdés. Szorgalma ebben a témában szuper, de tényleg: ki az aki itt ketózik és miért ?
    Edit

    VálaszTörlés
  24. Nagyon érdekes a vita. Élvezettel olvasgatom. Abba ne hagyjátok! :)

    VálaszTörlés
  25. 23. joe1973

    Két oka van: orvosi és személyes.

    1. Prevenciós szemléletű orvosként legfontosabbnak tartom az egészséges életmódot, és rosszul vagyok attól, ahogy a legtöbb ember él. Szóval egy ideje nagyon érdekel a táplálkozástudomány, ezért olvasgatok a témában (PhD-hallgatóként van rá időm…) És mivel maximalista (és kíváncsi) vagyok, ebben is próbálok eljutni a legjobbig, ahogy írtam korábban, az „ultimate” táplálkozásig. (Tudom, „minden ember más” – szerintem meg ez csak egy közhely, én úgy gondolom, létezik legegészségesebb táplálkozás legtöbbünk számára, persze ezzel nem azt mondom, hogy minden embernek grammra pontosan elő lehet írni, miből mennyit egyen, de az alapvető anyagcsere-folyamatok egészségességére, a szervezet működésére gondolok.) A Jaminet-féle könyvről már azt hittem, tényleg tökéletes, de mostanában elbizonytalanodtam, tényleg igaz-e a „biztonságos keményítő” elv. Nem mondom, hogy biztos nem igaz, csak elbizonytalanodtam.
    Ahogy olvasgatom, mennyi mindenre jó a ketózis (pl. neurológiai betegségek http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC3321471/ ), rák, metabolikus szindróma stb., egyre inkább úgy látom, egyáltalán nem hülyeség… De személyes érintettségem is van, két rákos barát miatt, akiknek ajánlottam, és természetesen nagyon nem hagy nyugodni, hogy kéne optimálisan csinálniuk…
    Mindenesetre ha a ketózis a Nr.1, akkor a TED a Nr.2. Azt is jónak tartom, de nem akarok megállni félúton, ezért kísérletezek tovább a ketózissal.

    2. Én is szénhidráton nőttem fel, mint mindenki, meg is lett a következménye, totál cukorfüggő voltam egy évvel ezelőttig (ha 2 órán át nem ehettem, „kiájultam”), amikor rátaláltam a paleóra Gábor könyvei által. Megkezdődtek már huszonévesen a civilizációs betegségek, mint pl. osteoarthrosis (brutál hangosan recseg-ropog a térdem), kíváncsi lennék, az ereim milyen állapotban vannak, 15 éve szénanátha, egyre romló koncentráció, ilyesmik… Amatőr sportolóként kétszer voltam teljesítménydiagnosztikai vizsgálaton, mindkétszer az volt az üzenet, hogy bár a max. erőm (VO2max) nagyon jó, de szörnyű az aerob zónám, nem bírok zsírt égetni, cukorfüggőek az izmaim. Ez is egy lökést adott, hogy kipróbáljam; de az egészségügyi szempont nálam sokkal fontosabb, az esetleges sportbeli előny másodlagos.

    Amúgy én meggyőzni nem akarok itt senkit, csak elég extrovertált vagyok ahhoz, hogy sokszor hangosan gondolkodjak, és az értelmes vita engem is előrevisz, biztos nincs mindenben igazam…

    VálaszTörlés
  26. 26 Ivancsó Isti
    Nem nekem válaszoltál, de tökmindegy, rendben, amit írtál. És akkor miért nem sima paleo ? Azért, mert H. E. alapított egy ketogén csoportot és az "feljebb" van Sz. G. paleoján ?
    Jó, az extrovertáltság meggyőzhet, de semmi más és ez lehet, hogy kevés.
    Edit

    VálaszTörlés
  27. Szerintem nagyon hasznos ez a vita, mert én is úgy gondolom ugyan, hogy ketogén egy gyógyétrend, viszont abszolút félrement ez Mo.-on tóth és hegedűs nyomán. Én magam is szoktam rákbetegeknek ajánlani, és mindig hozzá kell tegyem, hogy ne a torz változatát kövessék. Tóth esetében több ember kifejezetten megromlott egészségi állapottal jött le az ő szélsőséges ajánlásairól.Nála azért súlyosabb a helyzet, mert súlyos betegeknek ajánlgatja az ő "ketogénjét", s a súlyos betegek szervezete még kevésbé tűri a problémás étrendet. Ezenfelül ez az egész kortisol-vita is kicsit más fekvést kapott, amióta Isti is a fedélzeten van.
    Ha már dűlőre jutottál Isti a ketogénnel, lehet, hogy megkérlek majd, hogy a paleomagazin számára foglald össze, mire jutottál, különös tekintettel a rák és a degeneratív neurológiai problémákra kihegyezve. Gyakorlatilag a ketogén alapelveit ismerjük, de korrekt, részletekbe menő ajánlást nem fogalmaztunk még meg. Én csak angol könyveke tudok ajánlani, azt meg nem mindenki tudja elolvasni.

    VálaszTörlés
  28. Ivancsó Isti

    "Inzulinrezisztencia? Én úgy tudom ez a lényege a low carbnak... "

    Szerintem meg nem ilyen fekete-fehér. Van átmenet, igaz vékony jég....

    "A megevett/felszívódott CH-ot a máj veszi csak fel, és alakítja máj-glikogénné, de ez elég lassan történik, addig magas marad a vércukor, meg persze az agy az folyamatosan használja, de az sem "szippantja fel" az egészet rögtön, ez szerintem túlzás. Nem így van? Javíts ki, ha tévedek!"

    Nem tévedsz, minden csak kortizolszint kérdése. Ha gyártod a cukrot, akkor ahhoz kortizol kell. A májba bejut a cukor inzulin nélkül is. (GLUT2) Viszont glycogénképzéshez inzulin kell. Az inzulin tud glycogént képezni a májban, meg az izomban is, feltéve hogy
    bejut. Ha magas a kortizolod, akkor csak a májban képződik glykogén, a vázizomzatban nem, hiába van iznulin a véredben. Ez azért van így kitaláva, mert ha éhezel, akkor a saját izmaid bontása árán töltöd vissza a májglycoként, tehát az agynak meg a CH igényes szerveknek akkor is lesz cukor.


    "Másrészt, ilyen 50 gramm körüli CH-tal nem estek ki ketózisból? "

    Saját tapasztalataim szerint nem. Igaz, még csak 1 hónapja kísérletezem vele. Ami a legjobban meglepett, milyen könnyű volt "átváltani". Tervbe volt véve idén télen, csak valahogy január február környékén. Még egy kiadós intenzív 10 km-es futás után szándékosan nem ettem, csak tojássárga+kókuszzsír majonézt, meg ebből készült tojástejet. Másnap tompa fejfájás, este pici éhségroham, de következő naptól már minden ok. Azóta megjött az ebay-es ketostyx, ami nyomokban ketont jelez a vizeletből, főleg evés után. Szóval kaja után van egy pici túltermelés.

    "A Volek-Phinney táblázat szerint én pl. zsírmentes testtömegem alapján csak napi 27 gramm CH-ot ehetek ahhoz, hogy jól működjön a ketózis."

    Így nyilván magasabb vérketon szintet tudsz elérni. Kérdésem csak az, hogy mennyi idő alatt alkalmazkodnak a gyors izomrostjaid, mert az én tapasztalatom az, hogy nagyon lassan. (hozzájuk képest a lajhár kapkodó idegbeteg)

    "Pont arról van szó a zöldházas cikkekben is, hogy minél ritkábban és minél kisebb inzulinválaszokat szabad csak kiváltani, akkor hogy lehet, hogy mégis ajánlott a zöldségek mellett keményítő is, ami viszont bárhogy manőverezünk (zsír, ecet stb.), mégiscsak elég nagy inzulinválasszal fog járni minden étkezésnél?"

    Vlado Zlatoš szerint meg nem olyan nagy baj a kicsit gyorsabb inzulinválasz. Ilyen kis mennyiségű szénhidrátnál nem fenyeget, hogy zsírrá alakulna. Cukorhoz képest lassúk a keményítők, de a glycogénképzéshez meg épp megfelel a felszívódásuk sebessége. Minél gyorsabban eltárolódik glycogén formában, annál előbb visszajutsz glukagon üzemmódba. Ha valamilyen terápiás céllal szeretnéd a minél mélyebb ketózist, az egy dolog, hétköznapi életben nem indokolt.


    "(Ellenben a fehérje másfajta, rövid inzulinválaszt vált ki, erről is linkeltem már.)"

    Tehát akkor mégiscsak kell az aminosavak sejtbejutásához inzulin, és ezt maguk a fehérjék indukálják. Ezt most magad támasztottad alá.

    VálaszTörlés
  29. "Én egyébként úgy tudom, az izmokban egy kis glikogén ketózisban alapjáraton nem glukózból termelődik újra, talán Peter Attiánál olvastam erről ( http://eatingacademy.com/ ), de lehet, hogy máshol, nem ugrik be."

    Leköteleznél ha ezt megtalálnád, érdekelne. Elvileg 2 acetyl-Coa is tud cukrot alkotni, valahol olvastam a felvetést.

    "Bár azt el tudom képzelni, hogy közvetlenül (intenzív) edzés után az izmok is inzulinérzékennyé válhatnak ketózisban is, és ilyenkor a glukózt tényleg gyorsan felvehetik. De ha nem edzés utáni állapotról beszélünk, akkor pont hogy az izmok a leginkább inzulinrezisztensek, nem? Akkor meg miért vennék fel a glukózt, hiába emelkedik meg az inzulin evés után?"

    Alapjáraton az inzulin közli a sejtekkel, hogy most van felesleges energia, tessék helyi tartalékot képezni. Kivéve mikor beáll a fiziológiás IR. Ilyen pedig a GH hatására is bekövetkezik, pl. alvás közben. Nem véletlenül reggel a legrosszabb az inzulinérzékenység. Na de például esti zabálás után magas marad az inzulin, ezért elmarad a GH. http://www.hghmagazine.com/2-habits-that-immediately-stop-natural-hgh-production/ . GH-t sok más is megakadályozza, pl. az alkohol. Nem véletlenül az alkeszok gyorsabban öregednek, hisz náluk elmarad a GH fiatalító kúra.


    " - A fehérje inzulin nélkül is izomépülést okoz, nem igaz, hogy nem jut be a sejtekbe és cukor lesz belőle http://www.ergo-log.com/lowcarbwithouttraining.html"

    Pár sorral feljebb meg azt írtad, hogy a fehérje kivált inzulin kibocsátást (hisz az aminosavak sejtbejutásához is ez kell), amivel egyetértettem, itt meg cáfolod saját magadat. Ha pedig nem így lenne, akkor a Banting kutyái
    vígan eléltek volna hasnyálmirigy nélkül, hisz a kutya aztán tényleg nem szénhidrátevő....


    "- Másrészt, én azt látom az angol csoportokban mindenütt (vagy pl. a >20 éve ketózó Volek professzornál), hogy nagyon alacsony CH bevitelen vannak, emellett elegendő mennyiségű fehérjét esznek (2 g / zsírmentes ttkg), és ez jól működik. Szerintem téves a szénhidráthiány-elmélet, mint ahogy a túl sok fehérje elmélet is."

    Egyrészt mert ebből állítja elő a hiányzó cukrot (szerencsére), másrészt beindítja az MTOR útvonalat emlősökben, ami mondjuk arra lenne hivatott, hogy pl. a medve mikor felébred pár hónap koplalás után, akkor soványan de izmosan kedje az évet. Hogy magas fehérjebevitel kalóriamegvonás ellenére is borítja az IGF1:IGF1BP3 arányt, ez már lerágott csont ezen a blogon. Ettől Mercola doki is óva int, nála másfél
    g/zsírmentes testtömeg a határ, ugyanis ezek mind olyan dolgok, amik az izomzat megtartását szolgálnák koplaláskor. Viszont bőséges fehérjebevitel mellett a programozott sejthalál visszatartása
    csak a rákos sejtek malmára hajtja a vizet.

    Valódi ok ami miatt belevágtam, hogy mostanában a bringám elég sokat pihen, mikor időben hozzájutnék, akkor többnyire szakad az eső, vagy már koromsötét van. Ilyenkor meg már csak otthon a súlyzókat szoktam előkotorni, meglehetősen rövid, de intenzív 20-30 percre. Ehhez meg tökéletesen megfelel ez a ketózis határán borotva élen táncolás.
    Dr. Mercola is erre a megállapításra jutott, hogy amatőr hétvégi sportolóknak legjobb az ilyen low-carb étrend. http://articles.mercola.com/sites/articles/archive/2014/08/18/gluten-free-low-carb-paleo-diet.aspx

    VálaszTörlés
  30. „Ha gyártod a cukrot, akkor ahhoz kortizol kell.”
    Ezzel azt mondod, hogy a glukoneogenezis teljesen kortizolfüggő folyamat? Azt tudom, hogy a kortizol SERKENTI a glukoneogenezist, de azt nem tudom, nagyon alacsony CH-bevitelű ketózisban KELL-e kortizol EMELKEDÉS a „cukorgyártáshoz”? Tehát a low-carb MINDENKÉPP megemeli a kortizolt? Mert pl. ebben a kis ismeretterjesztő cikkben hoznak két példát arra, hogy NEM emelkedik (http://www.livestrong.com/article/474762-can-a-low-carb-diet-raise-cortisol-levels/ A Research címszó alatt írják.) Vagy ha mégis, MENNYIRE emeli önmagában ez meg, ill. ez baj-e…?
    Most olvasom egyébként, hogy a kortizol a glukoneogenezis és zsírmobilizáció elősegítése által a ketonképzést is fokozhatja. Tehát vajon baj-e az (esetleges) enyhe kortizolemelkedés ketózisban? Fentebb linkeltem egy blogot, ahol arra gyűjtöttek pár példát, hogy ez akár kifejezetten jó is lehet.
    Szóval én ennyi alapján még mindig nem vagyok meggyőzve arról, hogy jobb kívülről bevinni annyi CH-ot ketózisban, hogy a májnak ne kelljen termelnie, a negatív hatások (inzulinemelés, ketózis csökkenése) miatt.

    „Igaz, még csak 1 hónapja kísérletezem vele. Ami a legjobban meglepett, milyen könnyű volt "átváltani". Tervbe volt véve idén télen, csak valahogy január február környékén. Még egy kiadós intenzív 10 km-es futás után szándékosan nem ettem, csak tojássárga+kókuszzsír majonézt, meg ebből készült tojástejet. Másnap tompa fejfájás, este pici éhségroham, de következő naptól már minden ok. Azóta megjött az ebay-es ketostyx, ami nyomokban ketont jelez a vizeletből, főleg evés után. Szóval kaja után van egy pici túltermelés.”
    Nekem ez gyanús. Én is azt hittem a másfél hét során, hogy ketózisban vagyok, de aztán rájöttem, hogy mégse! Én is vettem vizelettesztet, néha enyhén elszíneződött, de az csak annyit jelent, hogy a nap folyamán voltak olyan (rövid) periódusok, amikor termeltem egy kis ketont. Nekem nagyon gyanús, hogy „könnyű volt átváltanod”. Saját tapasztalatból mondom. Ugyanezt éreztem! Kb. ugyanígy, egyik napról a másikra, pár egymást követő éhgyomorra edzés után, azt hittem ennyi volt, és örültem magamnak... Csak mondjuk igaz, nekem kortizoltüneteim is lettek, főleg az alvászavar, meg kávé nélkül is pörögtem ezerrel egész nap. De ebbe persze az is közrejátszhatott, hogy nem hagytam abba az edzéseket sem, ahogy te is írtad korábban, ez vlsz. hiba volt. Aztán amikor váltottam a nulla CH, „rendes” fehérjére, 1-2 nap múlva nagyon durván elszíneződött a tesztcsík, na akkor tudtam, hogy EZ a rendes ketózis. És azóta tényleg nagyon gyenge vagyok, igazi „keto-flu” van, kíváncsi vagyok, hány hétig fog még ez tartani…

    „Vlado Zlatoš szerint meg nem olyan nagy baj a kicsit gyorsabb inzulinválasz. Ilyen kis mennyiségű szénhidrátnál nem fenyeget, hogy zsírrá alakulna.”
    Engem nem is a zsírrá alakulás izgat, eddig sem voltam elhízva soha, hiszen rengeteget sportolok. Engem a glukózkiugrások és inzulinemelkedés káros hatásai érdekelnek (fehérje- és lipidglikáció stb.), ezért sulykolom folyton a HbA1c mérést is.

    „Cukorhoz képest lassúk a keményítők, de a glycogénképzéshez meg épp megfelel a felszívódásuk sebessége.”
    De hát így meg annál hosszabb ideig tart az inzulinemelkedés, hosszabb ideig nincs ketontermelés stb. Sehogy sem jó szerintem ez a CH bevitel ketózisban, mindenképp van hátránya…

    " - A fehérje inzulin nélkül is izomépülést okoz, nem igaz, hogy nem jut be a sejtekbe és cukor lesz belőle http://www.ergo-log.com/lowcarbwithouttraining.html"
    Pontatlanul írtam, úgy értem alacsony inzulinszint mellett is, nem kell hozzá a „hagyományos nyugati” nagy inzulinkiugrás, ld. az ábrán a cikkben.

    Erre a kérdésemre nem válaszoltál: „De ha nem edzés utáni állapotról beszélünk, akkor pont hogy az izmok a leginkább inzulinrezisztensek, nem? Akkor meg miért vennék fel a glukózt, hiába emelkedik meg az inzulin evés után?" A GH-ról írtál, nem a kérdésre. Majd megpróbálom előkeresni hol olvastam, hogy ketózisban az izomglikogén visszaépülés nem glukózból történik.

    folyt. köv.

    VálaszTörlés
  31. „…beindítja az MTOR útvonalat emlősökben, ami mondjuk arra lenne hivatott, hogy pl. a medve mikor felébred pár hónap koplalás után, akkor soványan de izmosan kedje az évet”
    „az izomzat megtartását szolgálnák koplaláskor”
    De hát pont ez a célunk! Szálkásnak és izmosnak lenni, nem pedig veszteni az izmot! :) Az mTOR útvonallal nem tudom mi a baj alapjáraton, hiszen ez kell az izomépüléshez, a fehérje hatására (is) aktiválódik, ez csak jó dolog! Azt látom, az mTOR-t az inzulin is aktiválja, tehát ketózisban eleve alacsonyabb lehet az mTOR aktivitás, ha ezt még túl alacsony fehérjebevitellel is tovább csökkentjük, az aztán tényleg nem az izmainknak fog kedvezni: http://www.naturalnews.com/033957_muscle_growth_proteins.html
    Más kérdés, hogy rákban felborult mTOR aktivitást tapasztaltak (magas inzulinszint és oxidatív stressz miatt!), de nem az az OKA a ráknak! A jellemzően alacsony inzulinszinttel (és gyulladással) járó ketózisban én egyáltalán nem félek a ráktól, attól még, hogy a fehérjével támogatom a normális mTOR jelátvitel működését! Én nem akarok izmot veszteni, hanem izmos akarok maradni! :)
    (Egyébként a cikk végén írnak még egyéb hatóanyagokat is, amik kedvezően befolyásolják az mTOR-t, pl. kurkumin, resveratrol, koffein stb.)

    „bőséges fehérjebevitel mellett a programozott sejthalál visszatartása csak a rákos sejtek malmára hajtja a vizet”
    A rákosan elfajult sejtek tudtommal nem apoptózissal pusztulnak el maguktól (épp ellenkezőleg, azért hívják rákosan elfajultnak, mert kikerülnek a kontroll alól), hanem az immunrendszer „katonái” pusztítják el (pl. NK sejtek, makrofágok, Tc limfociták stb.) A fehérje meg pont hogy nagyon is kell az immunrendszer jó működéséhez is. Vagy van arra valami konkrét adat, hogy a magasabb fehérjebevitel rákot okoz? Mert én az ellenkezőjét látom, pl.: http://cancerres.aacrjournals.org/content/71/13/4484.long

    VálaszTörlés
  32. 32. Ivancsó Isti:

    Engem érdekelne, hogy milyen kiegészítőket szedsz, különösen a halolaj kapszula? Szedsz halolajat külön is (halevés mellett) ?

    Többiek: ti hogy álltok most a halolajkapszulával? Érdemes élethosszig mindennap szedni?
    Köszi mindenkinek a véleményt :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja, és ha már említetted az osteoarthrosist, arra milyen étrendet javasolnál? Sima paleót, TED-et vagy ketogént? :)

      Törlés
  33. 26. Ivancsó Isti

    Köszi a kimerítő választ. Ami a motivációd orvosi oldalát illeti, van egy idevágó olvasmányom a számodra, amivel nem olyan rég találkoztam, egy ketogén étrenddel szembeni szkeptikus ráktúlélő írta, aki a meggyőző kutatási eredmények ellenére még nem találkozott hosszú távú ráktúlélővel, akit ketogén étrend gyógyított meg:

    http://www.chrisbeatcancer.com/dr-gonzalez-dismantles-ketogenic-diet-for-cancer/

    Ami pedig a sportot illeti, kíváncsian várom, hogy mire jutsz. A dobhártyasérülésedből következtetve talán te is valamiféle küzdősporttal foglalkozol. Kb. 2 éve én is tettem egy próbálkozást a ketogén étrenddel, mivel sokat olvastam róla, hogy sportolóknak is előnyös az adaptáció után, teljesítménynövekedés, blablabla... röviden: nem vált be. A fenti ráktúlélő szavait részben felhasználva kijelenthetem: a meggyőző tudományos érvek tömkelege ellenére nem ismerek olyan küzdősporttal foglalkozó embert, aki ketogén étrenden él. Tudomásom szerint Lakatos Péter (http://peterlakatos.hu) étrendi tanácsait követő brazil jiu-jitsusok is esznek keményítőket (rizs, burgonya, stb.), hiszen azok nélkül nem lehetne kétnaponta vagy naponta ilyen jellegű tevékenység után regenerálódni "izomügyileg".

    Mindenképpen írd majd be ide, hogy mit tapasztalsz néhány hónap távlatából.

    VálaszTörlés
  34. Sziasztok!
    Tudom, hogy régebben már kitárgyaltátok a jódfogyasztást, de szeretném megkérdezni, hogy aki nem jut lugol oldathoz, az milyen forrásból fogyaszthat biztosan? A Lenkei féle jódot nem emlékszem, hogy kibeszéltétek, így bocs, ha esetleg újra megkérdezem, de az milyen minőségű lehet? Nem fogyasztottam még tőle semmit, de egy ismerősöm ajánlotta. Egy tablettában 250 mikrogramm van egyébként.
    És a kékjód cseppről tudtok esetleg valamit?
    Köszönöm előre is a segítséget!

    VálaszTörlés
  35. 35. Panny
    Jodid 100 vagy Jodid 200 nevű gyógyszerben kálium-jodid van, vény nélkül kapható. http://www.hazipatika.com/gyogyszerkereso/termek/jodid_200_microg_tabletta/2151
    De elmondhatom, hogy a Jodid 200 és a Lugol között óriási különbség van. A Jodid az a kategória, hogy szeded, de semmit sem érzel, semmi sem változik meg rajtad, pl. nem nő vissza a szemöldököd, nem lesz hidratáltabb a bőröd, a könyöködön a bőr, nem múlik el a mellcsomó.

    Ha már szó esett a jódról, elmesélem, hogy én most almaecetes-mézes vízbe cseppentek 4-5 csepp Lugolt és ezt iszom meg, nem minden nap. Akkor iszom éhgyomorra egy ilyen italt ha reggel nagyon lappadt vagyok vagy már újra nagyon száraz a körömágyamon a bőr. Szinte egybe kell forrnia a körömre ráhúzódó bőrnek a köröm felszínével.

    VálaszTörlés
  36. Rozcsika 36:
    Biztos, hogy van hatása, és érezni is lehet: pl. ugyanúgy pörget, mint a kávé.
    (Igaz, a fogam tényleg nem nőtt ki tőle.)

    VálaszTörlés
  37. 36. Rozcsika

    "A Jodid az a kategória, hogy szeded, de semmit sem érzel, semmi sem változik meg rajtad, pl. nem nő vissza a szemöldököd, nem lesz hidratáltabb a bőröd, a könyöködön a bőr..."

    Lehet, hogy nálad így volt, de pl. a feleségemnél napi 1-2 szem kálium-jodid tabletta hatására múlt el a könyök- és lábszárszárasság, ami mindig is megvolt nála. Én napi 225 mcg-nyi tablettát szedek (ha el nem felejtem) és elégnek bizonyul. Szóval szerintem nem kell mindenkinek a Lugolos üveg után nyúlnia :)

    VálaszTörlés
  38. 33. Macskacicó

    Én teljesen leálltam a halolajról, környezetvédelmi okok miatt. A tengereket túlhalásszák, kiesszük belőle a halat, összeomlik a tengeri ökoszisztéma. A tonhal már így is kihalt kb. Ezzel és a pálmaolajjal vagyok úgy, hogy a globális jó fontosabb, mint az én aktuális egészségem. Szóval könnyen lehet, hogy a folyékony D-vitamin is bukó lesz hamarosan.

    A kapszuláról: a vitaminokat sem tudom minden nap beszedni, egy idő után már ránézni sem bírok. Szerintem a kapszula anyaga miatt van. Más is van így ezzel?

    VálaszTörlés
  39. Köszönöm a tanácsokat jóddal kapcsolatban. Ezek szerint akkor a gyógyszertári vény nélküli verzió lesz a nyerő.

    VálaszTörlés
  40. 39. Ilona
    Szerintem a cellulózos kapszulák a gázosak, a zselatinos a jó. Végülis át lehetne pakolni a tartalmat, én a biobarátban vettem ilyen zselatinos kapszulát a Lugolhoz. Egy próbát megér, mondjuk pár hónapig csak zselatinos kapszulát nyel le az ember.
    Nálam is változás van a vitaminszedés terén, lecsökkentettem, ahhoz képest, amikor napi 2 Two-per-day mellé még rengeteg mást is szedtem, mert én egyszerűen nem tudok erre ennyit költeni. Nekem undorom csak a halolajkapszulától van, még az Eskimo-tól is, aztán azon kívül mást képtelen vagyok tartósan szedni.

    VálaszTörlés
  41. 39. Ilona:

    Köszönöm! De hát akkor kéne enned halat legalább néha, az meg megint csak halászattal jár. Nem rajtad múlik a tengeri ökoszisztéma összeomlása, bár tudom, hogy ha mindenki ezt mondaná....egy ember is sokat tehet, az igaz. De ne legyél már ilyen önzetlen.
    Kapszulákkal meg akkor próbálkozz tényleg a zselatinosakat inkább, ahogy Rozcsika javasolta. Én mondjuk mindent le tudok nyelni, kérdés, hogy le kell-e :-).

    VálaszTörlés
  42. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  43. Így kell szárítani a nyers húst:

    http://streetkitchen.blog.hu/2014/12/10/ajandekozzatok_nyers_hust_karacsonyra

    VálaszTörlés
  44. Én viszont egy hét szünetet tartottam minden vitamin szedésében, és most jól el is kaptam valami betegséget ( ilyen évek óta nem történt). Persze lehet, hogy csak véletlen egybeesés.

    VálaszTörlés
  45. Szerintem a Joe-féle halolaj a nyerő. Öntök egy fél evőkanálnyit, bele a D-vitamin, K-vitamin, Q10, E-vitamin. Semmilyen kapszulát nem szedek.

    VálaszTörlés
  46. 46.goliver
    A Q10-et és E-vitamint milyen formában szeded? Ez is folyékony? Melyik márka?

    VálaszTörlés
  47. 33. Macskacicó
    Sajnos egyik kérdésre sem tudok felelősséggel válaszolni :) A halolaj kiegészítőként szedése rengeteg vizsgálat szerint szinte már „életelixír”, számtalan vizsgálat van mindenféle előnyéről (néhány példa amiket a napokban láttam: http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC3021432/
    http://ajcn.nutrition.org/content/100/5/1232.abstract
    http://www.medicalnewstoday.com/articles/279820.php
    Ugyanakkor jellemzően az ilyen vizsgálatokat hagyományos táplálkozáson lévő embereken végzik, akiknek mint tudjuk nagyon rossz lehet az omega-3/6 aránya, szóval más kérdés, hogy akik gyakran esznek halat és kerülik az omega-6-ot mint ördög a szenteltvizet, kell-e szedni még külön kiegészítőt is, erre nem tudok válaszolni. Jamineték óva intenek tőle, mert az tény, hogy a PUFA a leginkább oxidálódó zsírsavféleség (akár omega-3, akár 6), és szerintük emiatt nagyon veszélyes. Én ezzel azért nem értek egyet, egy egészséges, jól működő szervezetben nem kell, hogy minden egyből kórosan oxidálódjon, ez abszurd, de pl. én épp ezért is törekszem minél inkább a zsíranyagcserére, hiszen a zsírégetés a mitokondriumokban sokkal kevesebb reaktív gyököt termel, mint a CH-égetés, szóval ebből a szempontból (is) a ketózis a legjobb. :)
    Én minden nap eszek halat, de eddig emellett kapszulát is szedtem, de mostanában halas pultnál szoktam venni fillérekért lazac-nyesedéket (hulladékot), így kb. ingyen lazacot eszek (szinte) minden nap, ez csontos-zsíros-bőrös-uszonyos hulladék részekből áll, kevesebb rajta a hús (de azért az is akad rajta, csak le kell rágcsálni a szálkáról), ezért adják gyakorlatilag ingyen. Ahogy kisütöm, tocsog a serpenyő a halolajban. Emellett most nem eszek kapszulát is, de azért ez már talán elég extrém mértékű halfogyasztásnak számít :) és az olyan napokon, amikor nem eszek ilyen zsíros lazacot (csak pl. egy tonhalkonzervet), akkor eszek kapszulát.
    Az osteoarthrosis étrendi befolyásolásának eddig még utána sem néztem, jó, hogy kérdezted, majd ha találok valami érdemlegeset, szólok (a pubmed orvosi adatbázisban 2165 cikk van „osteoarthrosis diet” címszavakkal, kezdhetem átnyálazni…)

    VálaszTörlés
  48. Ja, a környezetvédelmi kérdésről: a National Geographicban van most egy nagyszabású cikksorozat a világ élelmezéséről, mi lesz, ha nemsokára 9 milliárdan leszünk. Az egyik cikk a tengeri élelmekről szólt, és pont ez az egyik járható út a jövőben! De nem a halászat, hanem a tengeri TERMELÉS! Elkerített tengeri gazdaságokban… Hálistennek exponenciálisan növekszik az utóbbi években a világ termelése (leginkább Kínának köszönhetően). Nagyon jó cikk volt, bemutatja természetesen az ezzel kapcsolatos aggályokat is (mint pl. környezetszennyezés), de rávilágítva, hogy lehet jól is csinálni. És nem csak halról van szó, hanem hínár, alga, kagyló, ezek is nagyon fontos tápanyagok lehetnének a jövőben, és ki lehet alakítani jól működő ökogazdaságokat ezekkel (az alga megszűri a halak által beszennyezett vizet stb.) Egyébként ilyenekről is szól a cikk, mint pl. rizsföldek időszakos elárasztása, permakultúrák… Szóval jó cikk volt.

    VálaszTörlés
  49. Bocsánat a sok hozzászólásért, de: ha már szóba hoztam a túlnépesedést... Nagyon ajánlom mindenkinek elolvasni Daniel Quinn-től az Izmael-trilógiát. Óvatosan, mert érfelvágós könyvek... Én eléggé meg is gyűlöltem a civilizációnkat (nem az emberiséget, csak a MI civilizációnkat!) ezeket olvasva. Amúgy a paleóhoz is van némi köze.
    Ami miatt most írom: minél több élelmet termel a világ (évről évre), annál több az ember is. Egyszerűen így működik az ökológia. Nem igaz, hogy azért van éhezés, mert túl kevés az élelem a Földön, ez butaság. A világ élelmének harmada a kukában végzi. (http://news.nationalgeographic.com/news/2014/10/141016-food-waste-tristram-stuart-emerging-explorer-hunger-charity-ngfood/ ) Az lenne a megoldás a túlnépesedésre, ha a világ összességében elkezdi CSÖKKENTENI évről évre az élelemtermelését, ezt követni fogja a népesség száma is. És NEM lesznek EMIATT éhséglázadások. Aki nem hiszi, olvassa el D. Quinn könyveit.

    Itt van egyébként csomó Nat.Geo-s cikk az élelem-kérdésben, ha valakit érdekel: http://food.nationalgeographic.com/

    VálaszTörlés
  50. Még egy – talán fontos! – tapasztalatom az alvászavarról: MAGNÉZIUM!!!

    Azt hittem, elég magnéziumot szedek. Hát úgy tűnik, mégse. Bár valószínűleg ez a hiány most nálam a ketózis miatt alakult ki. Ismert tény, hogy a ketózis vízhajtó hatású, több víz és elektrolit ürül, emiatt fokozottan kell pótolni (sok sót enni, sokat inni…). A 250 mg-os magnézium-citrátot szedem régóta, amit Gábor honlapján is reklámoznak. Napi több darabot szedtem eddig. Úgy tűnik, ez édeskevés, és minimum napi 10 darabot kell belőle szednem. Ez brutálisan hangzik, de a kalkulátor szerint (http://magnosolv.hu/kalkulator ) ebben a 2,5 gramm pirulában maga az elemi magnézium mennyisége csak 347,5 mg… Szóval elég megtévesztő, ami a dobozokra van írva, valójában az elemi magnézium tartalom számít.
    Na de vissza az alvászavarhoz: már jópár napja javasolták nekem az egyik angol ketós csoportban, hogy semmit ne érdekeljen a kortizol, emeljem meg a magnéziumot. Nem foglalkoztam ezzel a tanáccsal, mert azt gondoltam, szedek én eleget. Meg hát annyira „biztos” voltam a kortizolban. Aztán most az utóbbi időben, mióta ténylegesen ketózisban vagyok, tök jól voltam, leszámítva az izmaim gyengeségét, de az utóbbi napokban már az erőm is elkezdett visszatérni, ezért edzeni is újra elkezdtem napi szinten. Csakhogy emiatt most az utóbbi napokban megint elkezdtem rosszabbul aludni (bár nem annyira súlyosan, mint korábban), ráadásul néha a lábam is begörcsölt az ágyban fekve! És most tegnapelőtt éjjel 2-3 között álmatlanul forgolódva gondoltam, mégiscsak kipróbálom a magnéziumot. Kb. félóránként bevettem egyet, és azt hiszem a harmadik után kicsivel olyan kellemes ellazultság és fáradtság tört rám, mint amikor autogén tréning során szugerálom magamnak, hogy „egész testem elnehezedik…” Az éjszaka/hajnal hátralevő részét átaludtam. Tegnap megint edzettem, nem álltam le a sporttal, ellenben a nap folyamán számolatlanul faltam a magnéziumot (minden étkezéshez 2 db, és étkezéseken kívül is még néhány, főleg este, lefekvés előtt még 2 db…) Úgy aludtam, mint a bunda. Hihetetlen.

    Úgyhogy akinek alvás gondja van, javaslom, próbálja ki, hogy megduplázza a magnéziumot! (Ez persze nem zárja ki a kortizolemelkedés szerepét sem, de a magnézium arra is pozitívan hathat.)

    VálaszTörlés
  51. 46. goliver:

    Köszi, egy időben én is ezt szedtem, csak elgondolkodtam, hogy kell-e állandóan szedni, Jamineték nagyon nem ajánlják, stb. ezért érdekelt a véleményetek! :)

    VálaszTörlés
  52. 48. Ivancsó Isti:

    Nagyon köszönöm a kimerítő választ, még egy párszor el fogom olvasni :D, és persze, hogy nem kell felelősséget vállalnod értünk :), ezek csak jó tanácsok, mindenki annyit valósít meg belőlük és úgy, ahogyan tud, és maga vállalja a felelősséget.
    Teljesen igazad lehet, amit írtál Jaminetékről, valóban nem lehet olyan gyors az az oxidáció, és a te étrended bőven elég omega 3-at tartalmaz, na ennyi halolaj mellett én sem törekednék kapszulára. :D
    Egyelőre megpróbálok én is több halat enni.

    Osteoarthritis: ez a porckopás, nekem nem RA-m van, hanem ilyenem, egy fiatalkori betegség miatt, ezért is csaptam le rád :), majd segítek az átnyálazásban, nagyon szeretném tudni, melyik étrend lenne rá a legjobb, ha javítani nem is, de legalább ne romoljon tovább.
    Nem kell mentegetőznöd, hogy sokat írsz, ne fogd vissza magad, én személy szerint örülök, hogy itt vagy, tetszik, amiket írsz, és legalább megélénkült a blog.

    VálaszTörlés
  53. 34. Joe
    Engem elgondolkodtat, amit írsz. Régebben egyszer végignéztem a tények-tévhiteken a sikertörténeteket (egy közeli ismerős érintettsége miatt) és nem találtam rákos beteg gyógyulásáról szóló történetet, miközben rengeteg történet van fenn az oldalon meggyógyult cukorbetegekről, allergiásokról, fejfájósakról, sikeres terhességről. Egyértelmű, hogy ezekben jó a paleó. De tényleg jó lenne tudni, mi a helyzet a rákkal.
    Andi

    VálaszTörlés
  54. Ivanco Isti
    Én ezért álltam rá a magnézium porra. Ha nem zavar az ìze, ès megtudod inni, akkor mindenképpen érdemes azt venni, mert ár/érték arányban a legjobb.

    VálaszTörlés
  55. Ivancsó isti
    Én szoktam itt ajánlani D Quinn könyveit, de ő pont nem azt képviseli, hogy hasznosítsuk még a tengereket is, hogy etethessük aznegyre növekvő népességet. Sőt, épp akkor romlottak el a dolgok, amikortól mindent a kezünkbe akartunk venni. Ajánlom még a The Story of B-t is.

    VálaszTörlés
  56. 50. Ivancsó Isti:

    Bocs, még eszembe jutott egy-két dolog, (majd ha ráérsz :).
    "Az lenne a megoldás a túlnépesedésre, ha a világ összességében elkezdi CSÖKKENTENI évről évre az élelemtermelését, ezt követni fogja a népesség száma is" - hát igen, de sajnos nem olyan áron, hogy kevesebb gyermek születik, hanem hogy még több hal éhen. Mert ha annyi gyermek születne, amennyit a szüleik etetni is tudnak, nem lennénk ennyien. De nem így van.
    Hiába tudjuk az eszünkkel, hogy régen is a rendelkezésre álló élelem szabta meg a populáció nagyságát, az én szívem mégis nagyon fáj azokért, akik az éhséggel küszködnek és az éhhalál felé tartanak.
    Hogy emiatt nem lennének majd éhséglázadások? Hát azt ki tudhatja előre, nem tudhatjuk, mondhatjuk biztosan, hogy mi lesz.
    Én nem olvastam még a könyveket, lehet, hogy nincs is igazam, csak úgy eszembe jutott.

    Másik, írod : "ebből a szempontból (is) a ketózis a legjobb. :)"
    Jó, elfogadom, de ha valaki nem tudja/akarja csinálni a ketót, mert nagy odafigyelést, önfegyelmet, lemondást kíván, hogy helyesen csinálja, akkor is megéri minél jobban közelíteni hozzá? Vagy ha már úgysincs ketózisban valaki, akkor tökmindegy, hogy 60 gr ch-t eszik (mondjuk), vagy 160-at? Az utóbbi mondjuk TED, az előbbi meg szigorú paleó.
    Mi a legrosszabb? Ide-oda limbózni?

    VálaszTörlés
  57. 57. Cicó
    Kipróbálták,egerekkel, a kapott élelem mennyiséget pontosan követte az egérpopuláció nagysága, ha csökkentették, akkor az egerekmis csökkentek, mégpedig dráma és éhenhalás nélkül. Volt erről egy remek előadás Daniel Quinnel és Alan D Thornhillel, de levették, ma már csak litván hangalámondással létezik a youtube-on. Pedig érdemes meghallgatni, én egy csomószor láttam azelőtt. Ebben teljesen logikusan végigvwzetik, h az élelmiszerfelesleg valahol a világban - nem ott, ahol az keletkezik-népesség növekedést eredményez. Ez egy ördögi kör, de az élelmiszerexport akkora uzlet, hogy itt sem lehet mit tenni. Csak a paradigmaváltás segítene.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fenn van újra a youtube-on ez az előadás. Most nem tudok linkelni, de Food production and population growth a címe. Ajánlom mindenkinek, akit érdekel a túlnépesedés téma.

      Törlés
  58. 34. joe1973.

    Elolvastam, amit linkeltél, dr. Gonzalezről és a rák-ketogén kapcsolatáról. Hát akkor ez megdőlt?
    Most akkor mi az igazság? Van egy csomó elméleti írás, hogy jó a rákra a ketogén, itt meg egy gyakorló orvos tapasztalata, hogy nem igazán.

    Isti vajon mit tud erről?

    58. MW:

    Hát mindenesetre érdekes, mert a józan ész ellentmond ennek, de el kell hinnem, ha kipróbálták. Persze az egerek nem emberek. Lehet, hogy az egerek okosabbak, illetve jobban a természet törvényei szerint élnek, és csak akkor párosodnak, ha adottak a szaporodás feltételei, nem? Meg nekik vannak szaporodási ciklusaik, az is lehet, hogy ha csökken az élelem, éhezésnek fogja fel a szervezetük, leáll az ovulációjuk (mint az anorexiásoknak), stb. ez mind csak spekuláció.
    A másik, hogy ahogy írod, az élelmiszergyártás és export akkora üzlet, hogy nem fogják feladni azok, akik érdekeltek ebben, és ők nem olvasnak, néznek Quinnt.

    Food Production and Population Growth - Part 1 - YouTube

    Food Production and Population Growth - Part 2 - YouTube

    Hát sajnos nem hiszem, hogy lesz időm ezeket végignézni. Örülnék, ha a könyveket el tudnám olvasni.

    VálaszTörlés
  59. Macskacicó 59
    Köszi a linket, a könyvet elküldöm, ahogy lesz időm írni.

    VálaszTörlés
  60. 60. MW:
    Persze, bőven ráér, köszi! :)
    Ja, elég tévesen fogalmaztam, szóval igazad van, ami a tömeges élelmiszer termelés üzleti oldalát illeti, ez nemigen fog megváltozni.

    VálaszTörlés
  61. 47. MW

    Ugyancsak Synergytech.

    VálaszTörlés
  62. 59. Macskacicó

    "Elolvastam, amit linkeltél, dr. Gonzalezről és a rák-ketogén kapcsolatáról. Hát akkor ez megdőlt?"

    Azért mert egy Dr. Gonzáles eképpen vélekedik? Ez is csak egy vélemény, de mivel az illető rákbetegek gyógyításával foglalkozik, érdemes meghallgatni őt is. Az is figyelemreméltó, hogy a fent említett ráktúlélő srác ismerősei között egy sincs, aki ketogén étrend hatására gyógyult volna meg. Az Atkins féle étrend elég régi már, lehetne pár olyan hosszú távú ráktúlélő ismerőse, akiken éppen ez segített.

    VálaszTörlés
  63. 51. Ivancsó Isti

    Sajnos sokan vagyunk, akik hasmenessel reagalnak a nagyob mennyisegu magnezium-citratra. Pedig nekem is bevalt, de le kellett mondanom rola. Ha van ra otleted - barkinek -, hogyan kerulheto ki ez a problema, orommel hallanam... En most ezt szedem, de nem erzem tul jonak : http://goo.gl/Z3TKD9
    Ez van benne:
    Magnesium (as magnesium oxide, magnesium amino acid chelate [rice flour based]) 250 mg

    VálaszTörlés
  64. 64. Béla

    A magnesium malate nem okoz semmilyen tünetet. Én a BioveA.COM-ON RENDELEM, IGAZ, A MULTKOR éppen elfogyott, de biztos lehet máshol is kapni.

    VálaszTörlés
  65. Andi

    A gyógyulástörténetek a jéghegy csúcsa. olyan rákbeteg nincs, aki csak a ketogéntől gyógyulna meg, de olyan van, aki kiegészítésként alkalmazza és sikeresen. Ezenfelül a szakirodalomban is jelennek meg ilyen esetismertetések. Sajnos a rákbetegeket gyakran a kezelés öli meg, ez nyílt titok, csak nincs jobb.

    VálaszTörlés
  66. 6. Macskacicó

    Nem végeztem összehasonlító tanulmányokat, nem tudom, ez jó ár/érték arányú ganoderma tartalmú kávé-e, de próbáltam már, és ízlett: http://www.iherb.com/Longreen-Corporation-2-in-1-Reishi-Coffee-Reishi-Mushroom-Columbian-Coffee-30-Bags-2-3-oz-65-4-g-Each/59217#p=1&oos=1&disc=0&lc=en-US&w=reishi%20coffee&rc=7&sr=null&ic=2

    VálaszTörlés
  67. Mi a szokás mostanság az iHerb-nél? Feltüntetik a postaköltség értéket is a dobozon? 54 dollár lenne postaköltséggel, de nem akarok vámot fizeti

    VálaszTörlés
  68. 68 Kriszta

    Nálam az utolsó 3 dobozon csak a termékek értéke volt rajta (legutolsó rendelésem novemberi volt).

    VálaszTörlés
  69. 63. joe1973:

    Nem csak azért. Nyilván van egy csomó pro- és kontra vélemény. Te is olvastál ilyet is, olyat is. De pont te mondtad, hogy ez egy gyakorló orvos, tapasztalatból beszél, és úgy érzem, az a véleményed, hogy hosszú távú ráktúlélő nincs, aki a ketogén diétától gyógyult volna meg.

    Én mindenesetre úgy gondolom, hogy Gábornak van igaza, olyan rákbeteg nincs, aki csak a ketogéntől gyógyult volna meg, de kiegészítésként mindenképpen hatásos lehet.

    67. Paleolga:
    Ez borzasztóan nem éri meg, nagyon kevés a ganoderma tartalma, még akkor is, ha ingyen szállítják. Nem drága tulajdonképpen, de alig van benne gomba, majdnem sima kávé. Persze attól még finom lehet, azt elhiszem :). Bár te pont nem vagy kávés, nem? :D

    VálaszTörlés
  70. 69. Zöld Béka

    Köszi

    VálaszTörlés
  71. Kedves Mindenki!

    Szeretném megosztani ezt a cikket, melyet böngészés közben találtam.
    Ami leginkább ijesztő gondolat benne és rávett, hogy elkezdjem terjeszteni, az az a tény, hogy ha a kókuszpálma virágát ipari szinten felhasználják, az a terméséből készült termékek előállítását veszélyezteti.

    Remélem, nem igaz ez a félelem, de ha igen, akkor legalább mi, akik tudatosan választjuk meg, hogy mit fogyasztunk, legyünk tisztában ennek a kétes "élelmiszernek" az ökológiai veszélyeivel:

    http://www.mindenmentes.hu/2014/08/miert-nem-bizom-kokuszvirag-cukorban.html

    VálaszTörlés
  72. Kedves Gábor,
    kérdezni szeretném, hogy 1-2 évvel az SSRI-k elhagyása után jelentkező ingerültebb időszak, hány év után jelentkezhet még ( elfog-e múlni valaha?), és főleg hogy ez mennyire ok arra, hogy valakit berendeljenek ez okból kivizsgálásos megfigyelésre 1 hónapra, amit azzal indokolnak a dokik, hogy a neurotranszmitterek alapcsony szintjét állapították meg. Kinek mi az alacsony? Gondolo ez esetben is vannak egyedi alkatok.
    Köszönöm válaszod!

    VálaszTörlés
  73. 66 Szengab
    Köszönöm a válaszod! Értem, amit mondasz, hogy nincs olyan beteg, aki csak a ketogéntől gyógyult volna meg. De akkor meg az a következő kérdés, tudunk-e olyan betegről, aki kiegészítésként használja és meggyógyult? A paleós fórumokon gyakran teszik fel ezt a kérdést kétségbeesett hozzátartozók, és erre a kérdésre valahogy sosincs válasz. Persze ötlet mindig rengeteg van, mit kellene enni-inni-szedni-mérni. Nem tudom, ezen a fórumon foglalkoztatok-e már a kérdéssel. Azzal én is egyetértek, hogy a kemoterápia mellékhatásai meg is ölhetik a rákbeteget, tehát ez se tűnik jó alternatívának.
    Andi

    VálaszTörlés
  74. Rák: egy példa: Dr. Lutz 36 mellrákos nőt (különböző stádiumok) miután megoperált, ketogén diétára "rakta" őket, semmi más kezelést nem kaptak, 35 betegben nem jelentkezett recidíva vagy metasztázis. (A maradék egy beteg már közvetlenül a műtét után áttétes lett, szóval benne már nyilván volt áttét.)
    Forrás: Allan & Lutz: Life without bread, 10. fejezet: Cancer: Another disease of sugar metabolism?

    Itt egy cikk arról, hogy a cukor nem csak táplálja, hanem OKOZZA is a rákot: http://www.greenmedinfo.com/blog/research-reveals-how-sugar-causes-cancer

    Még egy orvosi vélemény: http://www.examiner.com/article/low-carb-ketogenic-diet-beats-chemo-for-most-cancers-says-dr-thomas-seyfried
    Még egy: http://www.examiner.com/article/low-carb-ketogenic-diet-fights-cancer-says-oncologist-proven-for-weight-loss

    Egy videó: https://vid.me/XJB

    Egy 2011-es összefoglaló cikk, arról is van szó benne, hogy maguk a ketontestek is rákellenes hatásúak: http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC3267662/

    rengeteg cikket linkelhetnék még, de gondolom ennyit sincs ideje senkinek elolvasni...
    A lényeg: a ketózis igenis rákellenes, rákmegelőző, rákpusztító, stb.

    Vagy pl. itt van három cikk a kókusz/MCT olaj (és omega-3) rákellenes hatásáról: http://www.biomedcentral.com/1471-2407/8/122
    http://ajcn.nutrition.org/content/53/5/1177.abstract
    http://www.nature.com/bjc/journal/v58/n5/abs/bjc1988263a.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi ! Ne hagyd abba az infózást ;)

      Törlés
  75. joe1973: nem küzdősport, hanem országúti kerékpár, mountainbike és terepfutás. :) Meg persze ilyenkor alapozó időszakban láberősítő kondi, törzserősítés... A dobhártya perforáció más történet, saját hülyeségemmel okoztam.

    De egyébként Szalai Árpád, aki ezt a blogot csinálja, ő pl. küzdősportot űz: http://www.zaggini.com/posts/az-egeszseg-merheto---zsir-adaptalt-metabolizmus-2-resz-42.php

    Csak egy kis érdekesség, mennyi sportágban kezdenek már áttérni: http://www.runonfatmovie.com/blog/the-top-10-fat-adapted-athletes

    Reményeim szerint nekem is jó irányba változik az anyagcserém, ez a doki akár példaképem is lehet sokféle szempontból (nem csak sport) http://eatingacademy.com/how-a-low-carb-diet-affected-my-athletic-performance

    VálaszTörlés
  76. Ivancsó Isti

    "Most olvasom egyébként, hogy a kortizol a glukoneogenezis és zsírmobilizáció elősegítése által a ketonképzést is fokozhatja. Tehát vajon baj-e az (esetleges) enyhe kortizolemelkedés ketózisban? "

    Enyhe emelkedés az OK, de tartós és magas az nem. Való igaz, hogy a kortizol egyes zsírdepókban mobilizálja a zsírokat, míg másokban felhalmozza. (pl. köldök körül) Ugyanakkor a végtagok izmait leépíti.


    "Én is azt hittem a másfél hét során, hogy ketózisban vagyok, de aztán rájöttem, hogy mégse! Én is vettem vizelettesztet, néha enyhén elszíneződött, de az csak annyit jelent, hogy a nap folyamán voltak olyan (rövid) periódusok, amikor termeltem egy kis ketont."

    "Aztán amikor váltottam a nulla CH, „rendes” fehérjére, 1-2 nap múlva nagyon durván elszíneződött a tesztcsík, na akkor tudtam, hogy EZ a rendes ketózis. És azóta tényleg nagyon gyenge vagyok, igazi „keto-flu” van, kíváncsi vagyok, hány hétig fog még ez tartani…

    Ezt megerősítem, azóta a ketoncsík a skála felső végén az utolsó előtti négyzet színét jelezte. Kaja után visszaesik, minél tovább tart az evés utáni idő, annál sötétebb. (így logikus). Viszont a legkevesebb keményítős étel hatására megszűnik, megint csak nyomokban jelez. Ezt elbírálni csak vérketonmérővel lehetne, ami még megfizethető, de a tesztcsíkok ára az a csillagos égben van....


    "„Vlado Zlatoš szerint meg nem olyan nagy baj a kicsit gyorsabb inzulinválasz. Ilyen kis mennyiségű szénhidrátnál nem fenyeget, hogy zsírrá alakulna.”
    Engem nem is a zsírrá alakulás izgat, eddig sem voltam elhízva soha, hiszen rengeteget sportolok. "

    Nem is azért említettem, mint ha az 50g CH-ból keletkező zsírtól rettegnék. Ettől több zsírt spajzolunk be csak szalonnából, azonban 2 kaja között simán elhasználjuk. Viszont ha ez a kevés CH zsírrá alakul, akkor már nem vesz részt a CG igényes szervek tápálásában. A zsírból meg már csak a glicerin molekula alakítható cukorrá, a zsírsavak csak ketonná alakulhatnak, vagy közvetlenül elégethetők a mitokondriumban.

    "Pontatlanul írtam, úgy értem alacsony inzulinszint mellett is, nem kell hozzá a „hagyományos nyugati” nagy inzulinkiugrás, ld. az ábrán a cikkben."

    Ezzel egyetértek.

    "Erre a kérdésemre nem válaszoltál: „De ha nem edzés utáni állapotról beszélünk, akkor pont hogy az izmok a leginkább inzulinrezisztensek, nem? Akkor meg miért vennék fel a glukózt, hiába emelkedik meg az inzulin evés után?" A GH-ról írtál, nem a kérdésre. Majd megpróbálom előkeresni hol olvastam, hogy ketózisban az izomglikogén visszaépülés nem glukózból történik."

    A GH-t csak azért említettem, mert ennek hatására is beáll az IR. Azt, hogy az izmok edzés után veszik fel leginkább a CH-t, az nem kérdés. Azonban az inkább kérdés, hogy van-e értelme annyira eltapsolni a glycogént, hogy mindenképp visszatöltés kelljen. Ha CH módban vagy, akkor előbb a glycogéntől szabadulsz meg, ha meg zsíradaptált vagy, akkor meg csak a legmegterhelőbb csúcsoknál kell glycogén. Azonban nélkülük a gyors rostok nem hozzák a maximumot.

    VálaszTörlés
  77. 75. Ivancsó Isti:

    Köszönjük a véleményedet rák-ketogén ügyben, és a rengeteg linket! :)

    Még tudnál válaszolni arra a kérdésemre, amit az 57.-ben kérdeztem, hogy ha valaki nem is ketogénezik, de megéri-e minél jobban közelíteni hozzá, vagy pedig majdnem mindegy, hogy pl. 60-70 gr ch-t eszik valaki, vagy 160-at mondjuk, ha már úgysincs ketózisban?
    Persze ez csak spekuláció, és szívesen elolvasom bárki véleményét és örülök neki :).

    VálaszTörlés
  78. 27. Edit

    "Nem nekem válaszoltál, de tökmindegy, rendben, amit írtál. És akkor miért nem sima paleo ?"

    Olvastad Sáfrán Mihály "Paleon túl" című könyvét? Engem eléggé meggyőzött, hogy télen így kellene táplálkoznunk. A "cicilizált" ember télen is nyári üzemmódban él, a szervezete felkészül a télre meg az éhinségre, ami soha nem jön el. Lesz is belőle fincsi kis cukorbetegség meg társai. Télen ketózisban sokkal jobb a remegés nélküli hőtermelés, jobb a hidegtűrés. Pár éve mikor télen rengeteg déli gyümit fogyasztottam, rendkívül fázós voltam, még a forró kályha mellett is didieregtem, és márt azt hittem, hogy szétpisilom a WC-t mint hülyegyerek a hóembert :)
    Szóval nálam ez is motiváció.....

    VálaszTörlés
  79. Ivancsó Isti

    "Másrészt, ilyen 50 gramm körüli CH-tal nem estek ki ketózisból? A Volek-Phinney táblázat szerint én pl. "

    Épp most nézem Dr. Stephen Phinney előadását https://www.youtube.com/watch?v=2KYYnEAYCGk , akire hivatkozol, és csak röpke 35 évet szentelt az életéből a témának.... Nála 4 szakaszra van osztva az étrend bevezetése. Eleinte valóban kevés CH-t ajánl, de a fenntartó szakaszban már 55 g -t.

    Ez logikus is, hisz az orvosi tankönyvek is azt írják, hogy az agy és idegrendszer csak akkor kezdik el üzemanyagként használni a ketonokat, mikor már a vérben magas a koncentrációjuk. Tehát a "hozzászokás (ketoadaptáció)" idején valóban magasabb ketonszint a nyerő.

    VálaszTörlés
  80. 70. Macskacicó

    Nekem nincs erről határozott véleményem, ahhoz nem jártam eléggé utána a dolgoknak. Csak belinkeltem az oldalt, mert a témához kapcsolódott.

    76. Ivancsó Isti

    Köszönöm a választ és az érdekes linkeket, kíváncsian várom a sporttal kapcsolatos hosszútávú tapasztalataidat a ketogén étrendet illetően.

    VálaszTörlés
  81. Egy újabb gondolat azzal kapcsolatban, hogy említették itt (is) sokan, hogy pár év paleóval bizonyos tekintetben rosszra fordultak a dolgok.(?)
    Mivel paleóban a gyors felszívódású CH-ok tiltottak, ezért gondolom mindenki annyi zöldséget eszik, amennyit csak bír (kis túlzással...) Hát lehet, hogy ez sem túl jó ötlet.
    Van pl. ez a nő, aki a bipoláris depresszióját kezeli ketogén diétával, ő abszolút húsevő, semmi zöldséget sem eszik, és írt is erről egy rövid blogbejegyzést, hogy nem is olyan biztos, hogy az emberek többségénél olyan nagyon egészségesek a zöldségek: http://www.empiri.ca/2012/11/are-vegetables-good-for-you.html Talán érdemes elolvasni, és megnézni a videót, amit linkel. A videóban a doktornő következtetése inkább az, hogy "dose makes the poison", tehát ő csak inkább arra hívja fel a figyelmet, hogy a nagy mennyiségű zöldségevés sem biztos, hogy jó. Nem csak a gabonafélék védelmezik magukat toxinokkal...
    Én most a ketózisom első hónapjában szinte semmi zöldséget sem eszek, hogy jó mély ketózisban legyek, aztán idővel majd szerintem növelni fogom, meglátom, érzek-e változást.
    (A gyümölcs teljesen más kérdés, azt továbbra sem fogok enni.)

    Múlt héten minden nap edzettem, újra szuperül megy, nagyon gyorsan regenerálódok, nő az izom... :)

    A magnézium-citrát nekem is okozott egy kis hasmenést, újra visszábbvettem az adagot, most elmúlt a hasmenés, és aludni is teljesen jól tudok, semmi görcs, remélem ez így is marad. Legközelebb lehet veszek mg-malátot én is.

    Macskacicó: korábban írtam, szerintem a két járható út vagy a ketózis, vagy a mérsékelt CH-bevitelű TED/PHD. Szerintem az olyan low-carb, ami nem engedi a ketózis kialakulását, az nem jó, az két szék közt földre esés. Akkor már jobb a "moderate-carb", amiről a TED szól. Ez a magánvéleményem a jelenlegi tudásom alapján.

    VálaszTörlés
  82. 82. Ivancsó Isti
    Ketogén diétában mi az elképzelés, hogy mivel pótoljátok a sötét gyümölcsökben/növényekben lévő festékanyagokat, amitől a szemünk sárgafoltja sárga marad és így a napfényben lévő kék fény nem tud kárt tenni benne, mert megszűri a kék fényt. Egyiptomban pl. nemzetszintű közmegegyezés, hogy azért kell datolyát enni, hogy idős korban is jól lásson az ember. A MOM Biopiacon árusítanak áfonyahéj őrleményt vagy két ital, amiben van egy kis áfonyalé az kihozza az embert a ketózisból? Vagy bekapdostok lutein, zeaxanthin és társai bogyókat?

    Én most a CH-alapú táplálkozás mellett tettem le a voksomat, de ha nagyon meghíznék, akkor nyilván kénytelen leszek belevágni a ketózis alapú anyagcserébe, azért kérdezgetlek erről.

    VálaszTörlés
  83. 82. Ivancsó Isti
    "... ezért gondolom mindenki annyi zöldséget eszik, amennyit csak bír (kis túlzással...) ..."

    Én egyáltalán nem ettem sok zöldséget, amikor nem tudtam aludni, pont ebben látom a kellemetlenségeim okát, hogy túl sok fehérjét ettem, de nem voltam ketózisban, csak a határán.
    A zöldségekben lévő toxikus anyagokon kívül vannak kívülről jövő mérgek, minden évben felállítják a "piszkos tizenkettő" listáját és a "tiszta tizenöt" listát, vagyis, hogy melyik az a 12 zöldség, ami extra módon képes magába szívni a permetszereket, stb. Ezekből mindenképpen bio termesztésűt kellene venni. Ezek: alma, uborka, nektarin spenót nyári tök zeller szőlő őszibarack eper kelkáposzta koktélparadicsom csípős paprika burgonya csemegepaprika. Érdekes, hogy a cékla nincs a listán.

    A tiszta 15: spárga s.dinnye grépfrút gomba ananász avokádó kukorica kiwi hagyma zöldborsó fejes káposzta padlizsán mangó papaja édesburgonya. Ezekből a nem bio se olyan vegyszeres. (Chris Kresser Paleolit kódolás személyre szabva 151. old.)

    VálaszTörlés
  84. Kedves Gábor !
    Ígértem, hogy írok a vitaminokról, de előbb a mai cikkedhez.
    Só és vérnyomás
    A cikk tartalmával abszolút egyetértek, de talán érdemes arról beszélni, hogy milyen só ?
    Mint nemrégiben döbbenettel szembesültem vele - amelyet már korábban is gyanítottam -, hogy az emberi fogyasztás céljára boltokban forgalmazott só nem tiszta só, hanem "csomósodást gátló" anyaggal szennyezik. Többségében.
    A döbbenetem tárgya az volt, hogy ez az adalékanyag nem pusztán a "szokásos" adalék, hanem a NaCl-ként eladott termék nem az, aminek árulják.
    Ha már paleo és evolúciós szemlélet: szerintem evidenciaként kezelhető, hogy az élet az östengerekben alakult ki - ősleves -, és az ebben az őslevesben jelen levő Na : K arány az ideális az élet számára. Ez az arány tanulmányok szerint 1:30. Ha ezt az arányt durván eltolják adalékanyagokkal a Kálium-túlsúly irányába, akkor az a szervezet számára szinte leküzdhetetlen stesszt, toxicitást jelent. Így akár még igaza is lehet azoknak, hogy a sok só káros a szervezet számára - az a só, amelyet a boltokban árulnak, de nem a NaCl.
    Szóval: milyen sóról is kell, hogy beszéljünk ?
    A népességszinten elfogyasztott só alatt mennyi NaCl fogyasztást értünk, és mennyi KCl-t (kálisó) ? Van-e erről valami statisztika, akár nálunk, akár Amerikában ?
    Mióta keverik csomósodást gátló anyaggal a NaCl-t ?

    Ismét a szavaidat hadd idézzem erre a helyzetre: nem a kis mennyiségben jelen levő toxikus anyagok jelentik a fő kockázatot a nyugati táplálkozásban, hanem az amit nagy mennyiségben fogyasztunk. (Ezt a gluténre mondtad anno)
    Én továbbgondolom ezt, és megkockáztatom a kijelentést, hogy a glutén után a második legrosszabb tényező a nyugati táplálkozásban ez a nem megfelelő minőségű, felborult összetételű só. (Tekintve, hogy só mindenben van.)

    VálaszTörlés
  85. 81. joe1973.
    :). Nagyon jól tetted, minden vélemény számít, és egybevetjük őket.

    79. descalcez:

    :D. És az vajon miért lehet, hogy valaki pont akkor fázik, ha sok zsírt (zsírosat) eszik? Kevés az epéje, rossz a májműködése?

    VálaszTörlés
  86. 82. Ivancsó Isti:

    Köszi, hogy szakítottál időt a válaszra, és a határozott állásfoglalást is köszönöm, én is arra jutottam, hogy a határon való limbózás a legveszélyesebb, vagy rendes ketó, vagy inkább magasabb CH.

    Zöldségek:
    akkor lehet, hogy kicsit tetszene neked, amit a Wai Diet tart a zöldségekről:
    WaiDiet - Vegetables, Grains and Beans

    WaiDiet - Vegetables, Grains and Beans

    Bár ők meg a gyümölcsöt preferálják, ami még rosszabb, én én sem értek egyet vele, sem a zöldség tiltásukkal, csak ez is egy vélemény.

    VálaszTörlés
  87. 31. sz. hozzászólásomban kérdeztem, vajon ketózisban mindenképp emelkedik-e a kortizol, most mutatta vki ezt a cikket, eddig elkerülte a figyelmem, pedig több cikket olvastam már innen: http://www.ketotic.org/2012/07/ketogenic-diets-and-stress-part-i.html
    Ez meg is válaszolta a kérdésem. Hát persze, hogy önmagában a ketózis ill. glukoneogenezis miatt nem kell magasabbnak lennie a kortizolnak. Én is így gondoltam. (És persze ez is arra utal, hogy nem úgy kell "kezelni" a kortizoltünetet, hogy megemeljük a szénhidrátot... Pont hogy itt is a túl kevés fehérje esetleges szerepét említik.)

    VálaszTörlés
  88. 83 Rozcsika

    Lutein, zeaxantin szerintem a leveleskelben van sok, az van a biopiacon 700-1000 Ft/kg áron. Én kiszárítom, összemorzsolom és belsütöm muffinba például, de persze szoktam belőle néha levest vagy rakott kelt is csinálni. De "liszt" formájában sokat lehet enni belőle, de biztos ebben is van valami ami árt.

    VálaszTörlés
  89. 85. B.Egon
    Szerintem ez a KCL túl van lihegve. Egyszerűen egy-két paranoid elme felkapta, hogy népírtás folyik, és azóta téma a "tiszta só". A káliumra nagyon nagy szüksége van a szervezetnek, de mivel a vese nem szűri, nem tartja vissza, ezért naponta kéne bevinnünk nagy mennyiséget, most csak úgy az emlékeimben kotorászva 200-400 mg-ot. Ha többet viszünk be, az sem baj, mert kiválasztjuk a vizeletben. Ahhoz, hogy komoly baj legyen belőle, testsúly kilogrammonként min. 2 grammot kéne fogyasszunk. Ha ezt a konyhasóból akarnád bevinni, talán előbb lenne bajod a nagy nátriumbeviteltől.

    VálaszTörlés
  90. 75 Ivancsó Isti
    Köszönöm, de én nem a véleményeket és a tanulmányokat hiányolom, hanem a ketogéntól meggyógyult rákos betegeket. Az állatos vizsgálatoknak se tudok annyira örülni, mert se patkányok, se egerek nem vagyunk. Magyarországon 5 éve van paleo, gondolom több tízezren (százezren?) követik a paleót. Statisztikailag is kellene lennie rákos betegeknek, akik meggyógyultak, ha ez tényleg hatékony. Az is érdekelne, ha nem önmagában lenne hatékony. De valahonnan jó lenne már elindulni, hogy megtudjuk jó-e a paleo vagy ketogén vagy ezek bármilyen változata a rákban.
    Andi

    VálaszTörlés
  91. Szendi Gábor,
    várom válaszom a 73-ra; :-)

    VálaszTörlés
  92. 73. Galgóczi Imre
    Ez nekem nagyon furcsa, többet kéne tudni erről. Az ingerültség, vagy bármi más tünet fennmaradhat, legalábbis én erre következtetek bizonyos kísérletekből. De hogy ezért berendeljenek valakit, mikor ő nem panaszkodott....Ez inkább olyan betegeknél szokott előfordulni, akiket pszichotikusként tartanak nyilván.

    VálaszTörlés
  93. 91. Andi
    A webszájtomon olvashatsz két összefoglalót is, a most megjelent paleo magazinban is van egy írásom ezzel kapcsolatban. A kérdést évek óta kutatják, és klinikai esetismertetések is megjelentek már. Kicsit leegyszerűsítő "gyógyult" betegeket várni a ketogéntől. A ketogén önmagában nem biztos, hogy meggyógyít, viszont kivédi a kezelések okozta secunder rákok kialakulását, lassítja a rák fejlődését, és sikeres műtét után nagyban hozzájárulhat - különösen deutériumcsökkentett víz fogyasztásával párosítva- hogy ne újuljon ki a rák. Rengeteg ember gyógyul, kevesen írják meg nekem a történetüket. Én személyesen ismerek gyógyult rákbeteget, aki ketogénre állt a műtét után. Paradox helyzet a fekete-fehér kérdésfeltevésed, mert nem tudjuk, ha nem ketogénre állt volna át, akkor nem újult volna-e ki nála rák. Így meg, hogy ketogénre állt át, és nem alakult ki újabb daganat, nehéz azt állítani, hogy akkor sem alakult volna ki, ha nem ketogénezett volna. Amit Te elvársz, az egy komoly klinikai, placebokontrollos vizsgálat lenne,aminek etikai korlátja is van, na meg az, hogy az onkológia nagy része fütyül az egész alternatív rákterápiára.

    VálaszTörlés
  94. A rák kérdéshez:

    http://www.medicalonline.hu/rakregiszter/cikk/az_ehezes_is_hatasos_lehet_a_rak_gyogyitasaban

    Domboroczky

    VálaszTörlés
  95. Rozcsika 87
    A karalábé melyik listán van? Azt érdemes bio termesztésből venni?

    Sókérdés
    Az biztos, hogy sóból és vízből napi szinten ill sokat fogyasztunk, ezért jó lenne biztosan eldönteni, ezekből melyik a jó. Sóról pl már annyi ellentmondó információt hallottam... Pl nemrég, a jód kapcsán merült fel, hogy a Himalája só talán mégsem olyan jó, mert sok benne a bróm, együnk inkább őstengeri, pl parajdi sót. Azután hallottam azt a vélekedést, hogy az őstengeri sók nem embernek valók, annyi szennyező anyag van bennük. Összekaristolják a sejteket, vagy mi ( komolyan, így volt leírva). A tiszta NaCl viszont egy kémiai eljárással előállított dolog... A tengeri só megint szennyezett. Az is felmerül, hogy akkor most evolúciósan mennyi sóhoz szokott az emberimszervezet. Az evolúció során mennyi sóhoz juthatott az ember? Brownsteinékmszerint kifejezetten sóadagolás kell, mert keveset fogyasztunk, másokmszerint elég az étellel természetesen bevitt só...
    És akkor a vízről még nem is beszéltünk.

    VálaszTörlés
  96. 82. Ivancsó Isti
    Én azért úgy látom, hogy az egészséges ill hosszú életű népek étrendje alapvetően növényi alapú. Az közel sem biztos, hogy nyers. A teljes vegetariánussáfot önszántából egy nép sem választja, és ahol,vallási okokból vagy szegényseg miatt azok, ott nem is egészségesek.
    Persze, a kalóriamegszorítás és a mikronutriensekben gazdag táplálkozás is fontos.
    Igazad van, én is úgy gondolom, vagy teljes keto vagy ch üzemanyaggal működés, a limbó a lehető legrosszabb. Én most inkább a PHD felé mozdultam el, persze nem mindenben hallgatva Jaminetékre, és csökkentett kalóriával. A hatást persze csak hosszabb távon látjuk meg.

    VálaszTörlés

  97. A paleo elmélete evolúciós alapokon áll. Evolúciós megközelítéssel viszont ez talán a legfontosabb kérdés.
    Az ÉLET az őslevesben alakult ki. Minden élet legelső közege, éltetője a víz, méghozzá a sós víz. Számomra teljesen nyilvánvaló, és minden magát komolyan vevő paleosnak nyilvánvaló kell, hogy legyen, hogy a legmikroszkópikusabb életjelenségek kialakulását a víz, és a vízben oldott ásványi anyagok jelentették, ebből alakult az élet, ehhez kapcsolódtak a szerves molekulák. Egy másfajta vízben egészen egyszerűen másfajta élet alakul ki. (Mint ahogy arról már vannak hírfoszlányok, hogy a bolygókon másfajta, nem víz alapon is működhetnek bizonyos életjelenségek.) De a földön maradva: ez az, ami minden élőlényben közös, vagyis az evolúció alapja. A bonyolultabb életjelenségek (hormonok, vitaminok, stb. mind ez után következnek) És ugye az emberi test is túlnyomó részben vízből áll - nem mindegy, hogy ehhez a vízhez milyen ásványi anyagok kapcsolódnak. Vagyis milyen só(k). (A nyomelemek, bár nagyon fontosak, mégiscsak ez után kell, hogy következzenek.
    Tanulmányok szerint a Na : K arány a tengerekben 30 :1-hez.
    Ha ez az arány felborul, akkor a szervezetnek ezzel foglalkoznia kell, vissza kell állítani az ideális arányt. Minél torzultabb ez az arány, a szervezetnek annál több a munkája. Ki tudja, hogy milyen mechanizmusokkal történik ez, de lehet, hogy a szervezet a felborult arányt stresszként érzékeli, és pl. megemelkedett stresszhormon kibocsátással válaszol (emelkedett krotizolszint). Vagy bármi mással - vizsgálta ezt valaki ?
    Azt tudjuk, hogy a megváltozott összetételű ásványvizek (Igmándi, Hunyadi, Ferencz József, stb) nagyon erős hashajtó hatásúak. Vajon miért ? Miért dobja ki a szervezet azonnal a nem odavaló sóoldatot ? Mert esetleg nem tetszik neki ? (Ez higítással is működik.)

    Reális érv lehet az, hogy az őstengeri sóban ese3tleg lehetnek mérgek is, de ez még mindig jóval kevesebb stresszt okoz a szervezetnek, mint a felborult arányt helyreállítani.
    A 100 % NaCl sem jó elvileg, de itt valóban komoly érv, hogy a kálisó növénytermesztésben történő mértéktelen használata miatt eleve túl sok káliumot tartalmaznak a növényi tápanyagok.
    Tehát, vagy natúr, adalékmentes őstengeri só (Parajdi), vagy tiszta NaCl.

    VálaszTörlés
  98. "Ha többet viszünk be, az sem baj, mert kiválasztjuk a vizeletben."
    No igen. Ezzel a kiválasztással azért dolgozni kell a szervezetnek. Nem keveset. És hogy ezen munka közben milyen változások történnek a szervezeten belül, az a fő kérdés.

    VálaszTörlés
  99. 99. Egon
    Azért a szervezet ennyi plusz munkát még el tud látni, és a hiány nagyobb bajt okoz, mint a túlkínálat.

    VálaszTörlés
  100. szengab 100:
    Az viszont teljesen kizárt, hogy egy paleósnak hiánya legyen K-ból a sok zöldség mellett, sokkal valószínűbb a többlet azon okból, amit Egon fentebb említett.
    Úgyhogy én továbbra is a tiszta NaCl-t fogom használni.

    VálaszTörlés
  101. 100. szengab

    Nem megszabadulni a sótól jelent plusz munkát, hanem visszatartani.

    https://www.youtube.com/watch?v=BjxB2IVtGJ0 (5. percben téma)

    Hogy mennyi lenne a szervezet nátrium és kálium igénye anélkül, hogy vissza kellene tartani 1 mg-ot is, erről itt olvasható egy érdekes gondolatmenet:

    http://keto.hu/ketogen-paleolit-etrendi-szabalyok/tiszta-so

    VálaszTörlés
  102. http://semmelweis.hu/mediasarok/2014/12/16/laktozerzekenyseg-a-tejmentes-etrend-nem-megoldas/

    Megint a napi fél liter tej... és sorban veszik át a híroldalak. :8

    VálaszTörlés
  103. 103. szőlőszem

    Jó ez a halálos ijesztgetés, kalcium meg a porladó csontok: https://www.youtube.com/watch?v=KKQf2AP-V3I

    VálaszTörlés
  104. Só: Én himalájait használok, összetétele: http://honey-guide.com/2014/04/17/himalayan-rock-salt/

    Magnézium: a Rossmannban kapható 4 ft/db áron (300 db-os kiszerelésben) magnézium-karbonát. Ennek a felszívódásáról tud valaki valamit? A kalkulátor szerint jó nagy a magnéziumion-tartalma: http://magnosolv.hu/kalkulator De első körben nem találtam infót a felszívódásról.

    97. MW
    "Én azért úgy látom, hogy az egészséges ill hosszú életű népek étrendje alapvetően növényi alapú."
    Itt van néhány példa állati étrenden élő népekre: http://www.diagnosisdiet.com/all-meat-diets/
    A cikkben írt példák: inuit, chukotka, maszáj, samburu, rendille, mongol sztyeppei nomád, sziú indián, gaucsó népek, de sok van még.

    VálaszTörlés
  105. 105. Ivancsó Isti

    Érdekes írás ez a http://www.diagnosisdiet.com/all-meat-diets/ Kiszúrtam a hivatkozások listájáról az egyiket, ezt: "Mann GV et al. Atherosclerosis in the Masai. American Journal of Epidemiology 1972; 95 (1): 26-37.." Google a barátom, azt mondja, hogy:


    "The hearts and aortae of 50 Masai men were collected at autopsy. These pastoral people are exceptionally active and fit and they consume diets of milk and meat. The intake of animal fat exceeds that of American men. Measurements of the aorta showed extensive atherosclerosis with lipid infiltration and fibrous changes but very few complicated lesions. The coronary arteries showed intimal thickening by atherosclerosis which equaled that of old U.S. men. The Masai vessels enlarge with age to more than compensate for this disease. It is speculated that the Masai are protected from their atherosclerosis by physical fitness which causes their coronary vessels to be capacious."

    Na azért én az ilyen fajta egészségből nem kérnék, hogy csak a sportszívem megvastagosott koszorúerében keletkező plakk később zárja el a keringést mint a nem sportoló embernek... A maszájok csak ezért nem hullanak mint a legyek... A marhavér pedig jó C vitamin forrás, ha már se gyümi se zöldség https://www.youtube.com/watch?v=h8Uzo8G9L1g

    http://www.tenyek-tevhitek.hu/csaktagoknak/paleolit-taplalkozas-es-egeszseg-1.php oldalon látható, hogy a Maszájok VO2 Max értéke 2. helyezett a természeti népek sorában, azonban ez elég durva kettős mérce a paleo mellett felsorakoztatni olyan természeti népet, akiknek az érelmeszesesésük megüti az átlagos amerikai szintet....

    VálaszTörlés
  106. BLOGHASZNALAT
    Jó, hogy a végén van. Bocs. Majd figyelek.

    VálaszTörlés
  107. A maszájok a hús mellett nagy tejfogyasztók is. Tehát ők pl. nem „tökéletes” paleók :) Szerintem náluk a tej okozhatja az atherosclerosist. Hiszen a telített állati zsírral nincs semmi baj, mint tudjuk. A tejjel viszont van.
    A legfrissebb (6 napos) cikk, amit épp ma olvastam, a telített zsír ártalmatlanságáról: http://jn.nutrition.org/content/early/2014/12/10/jn.114.203505.abstract
    Vagy egy másik nemrégi vizsgálat, csak hogy a két általam ismert legfrissebbet linkeljem: http://www.sciencedaily.com/releases/2014/11/141121151104.htm
    De itt egy ketós cikk is (ketogén vs. kardiovaszkuláris rizikó), rengeteg hivatkozással: http://www.ketotic.org/2013/09/the-ketogenic-diet-reverses-indicators.html
    Tehát én nem a maszáj húsfogyasztásban, hanem tejfogyasztásban látom a problémát (ami náluk valójában NEM probléma, hiszen – mint írod – a fizikai aktivitásuk miatt nem okoz nekik az atherosclerosisuk problémát, tehát NÁLUK EZ NEM JELENT PROBLÉMÁT. De ez számunkra mellékes is, mivel mi nem iszunk egy csomó tejet, mint ők.)

    Én nem iszok vért, ezért szedek minden nap C-vitamint, nekem így is jó :)

    (Egyébként az én VO2max értékem is élsportolónak megfelelő, bár nem vagyok maszáj :) )

    VálaszTörlés
  108. Daniel Quinn kihagyhatatlan.

    http://munkacsy.web.elte.hu/altalanos%20szakirodalom/izmael.doc

    VálaszTörlés
  109. Két hibás bejegyzésemet töröltem. De a lényeg az, hogy sem a gepárd, sem a farkasok, eszkimó kutyák, vagy a dingók nem esznek semmi szénhidrátot. De azért a gyors rostjaik is nagyon jól működnek, ha kell.
    Persze ők tisztán húsevők, az embernél szerintem az a baj, hogy gyermekkorban teljesen rossz vágányra állítjuk az anyagcserénket. 30-60 év alatt ezeket a pályákat besütjük, és nagyon nehéz átállni.

    VálaszTörlés
  110. 108.

    A tejfölt a ragadozók is felnyalják. Persze nem minden nap. Mi abaj pontosan a tejzsírral?

    VálaszTörlés
  111. Kapkodva írtam, kifelejtettem két dolgot, amit még akartam írni:

    1. Nem néztem utána, hogy a tejet NEM fogyasztó többi „húsevő” népben is mutattak-e ki atherosclerosist, a maszájokhoz hasonlóan. Mert ha NEM, és a tejfogyasztás lenne az egyetlen jelentős különbség a „tejfogyasztó húsevők” (=maszájok) és „tejet nem fogyasztó húsevők” között, akkor az alátámasztaná, hogy tényleg a tej okozta ezt a maszájoknál.

    2. Az, hogy a növényeket (gyakorlatilag egyáltalán) nem fogyasztó számos népcsoport fedezni tudja a C-vitamin szükségletét állati eredetű táplálékkal, épp azt támasztja számomra alá, hogy még ebből a szempontból SEM szükségesek a növények. Nem pedig azt, amire szerintem te céloztál (legalábbis ez volt az érzésem), hogy a növények alapvetően kellenek például a C-vitamin miatt is, és ha ez nincs, akkor KÉNYTELENEK valami más módon hozzájutni a népek. Ez valóban igaz, hogy kénytelenek, hiszen elvesztettük a C-vitamin szintézis képességét, de ez számomra egyáltalán nem érv a növények elsőbbrendűsége mellett a C-vitamin szempontjából, hiszen miért is lenne a növény az elsődleges, ha ugyanúgy lehet fedezni vérből, meg bizonyos egyéb nyers állati élelmekből.

    VálaszTörlés
  112. (Most néztem meg a VO2max grafikont Gábor honlapján, az én értékem rajta sincs a grafikonon, a Lufas nép átlagánál is nagyobb. :) )

    VálaszTörlés
  113. Ami azt illeti, a tejjel kapcsolatban már többször felvetődött, hogy felelős a szív- és érrendszeri problémákért. Amúgy nem csak a maszájoknál, de az inuitoknál is ismert a néma ateroszklerózis. Azért maradhatott fenn ilyen táplálkozás mellett természeti nép, mert valahogy sikerült nekik kompenzálni az ártó hatásokat. A maszájok a sporttal, az inuitok az omega-3-al. Az élethosszig tartó tünetmentesség azonos az egészséggel.

    VálaszTörlés
  114. 102. descalez

    A belinkelt keto.hu-s cikk remek példája az amatör összeesküvéselmélet gyártásnak, és sajnálatos, hogy Te is ebből meríted a tudásodat. Napi 0.39 gramm kálium a tizede a szükségletnek. Az ilyen kalkulációk azon buknak meg, hogy nem az empirikus adatokra támaszkodnak. A napi 16 gramm só bevitele is indokolatlan, a minap tettem fel egy összefoglalót a só és cukor vérnyomással való kapcsolatáról. A világ kb. 50 régiójában végzett sóürítési mérések alapján az ember napi sószükséglete 4-5 gramm. Ha többet fogyasztunk, még nem feltétlen baj (magas vérnyomást nem okoz), csak fölösleges. Ennek az írásnak nem sok köze van a valósághoz, de jól passzol ahhoz a paranoid vonulathoz, miszerint kálium kloriddal "irtják a magyar népet".

    VálaszTörlés
  115. 101 smirgli

    Remélem a szervezeted is így gondolja. Ha napi 10 banánt eszel, nincs is semmi gond. De ha nem, akkor számolgasd ki ezekből a táblázatokból, mennyi is a napi kalium beviteled. http://apjcn.nhri.org.tw/server/info/books-phds/books/foodfacts/html/data/data5b.html

    VálaszTörlés
  116. 101 smirgli; 106 szengab

    Nalam volt olyan idoszak, amikor megettem napi 6-10 banant... De a kalium verszintem mindig epphogy csak a minimum ertek kozeleben maradt, es lenyegesen sosem valtozott. Azota kevesebb banant, de tobb zoldseget eszem, ugyanugy maradt. Sot is eszem boseggel, de szerintem kozel nem 16 grammot...

    VálaszTörlés
  117. szengab 116:
    Ehhez kellene tudni, hogy a bolti sóban mennyi KCl van, mert itt pl. 20-60%-ot írnak:
    http://www.zoldhaz.info/k%C3%A1lium-n%C3%A1trium-klorid
    +"A kálium kálium-klorid formában kerül a szervezetünkbe, ezért a feltüntetett mg-ok sokkal magasabb kálium-klorid bevitelt jelentenek, mint kálium bevitelt!"

    VálaszTörlés
  118. Azonkívül jó lenne tudni, mik a K-hiány tünetei.
    Az én vér-K-szintem normális (4,4 mmol/l, kb. középérték), és akkor is az volt, amikor alig ettem zöldséget, lényegében egész paleó előtti életemben. És gyanítom, így van ezzel a nyugati táposok nagy része is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ja, és régebben kevesebb sót is ettem, 1-2 évvel ezelőttig csak boltit.
      Mellesleg pl. a parajdi és innen-onnan bányászott sók pontos ásványianyag-tartalmát nem lehet tudni, mert nem vizsgálják, és a bányászás helyétől is erősen függ.

      Törlés
  119. 119. smirgli

    Hát például alacsony vérnyomás, gyengeség, akár életveszélyes ritmuszavarok.

    VálaszTörlés
  120. Nincs PhD-m. De. A paleolit őseink semmiféle mérleggel, biokémiai, vagy biológiai tudományos ismeretekkel, táplálkozásélettani tapasztalatokkal nem rendelkeztek.Nem volt laborleletük, vagy Ketophan tesztcsíkjuk. Nekem ez van.
    És biztosan paleolit módon étkeztek, azt ették ugyanis, amit meg tudtak szerezni. Amit nem tartottak megfelelőnek, azt egyszerűen nem ették meg. Biztos, hogy nem számolgattak semmit.
    Akik felnőttek, azok nyilván makkegészségesek voltak.
    Nálunk eleve katasztrofális a szelekció nélkül felnövekvő nemzedékek egészségi állapota, ugyanis mindenki szaporodhat, alapvető emberi jogok, stb.
    De TÚL SOKAT milligrammozni, ennek nem látom igazán értelmét.

    VálaszTörlés
  121. Giulio 120:
    Ja, pont ezek a vízhajtók mellékhatásai is. Ilyenkor írják a K-R-t. És ellenőrzik a vérképet, anyukámnál is így megy sok éve.
    De egészséges, gyógyszert nem szedő embernél mennyi az esélye a K-hiánynak? Én nem érzékelem ezt olyan nagy veszélynek. :-)

    VálaszTörlés
  122. 122 smirgli
    És mennyi az annyi? Konkrétan hány mmol?

    VálaszTörlés
  123. Giulio 123:
    Mi mennyi? Fentebb írtam, hogy nekem 4,4 mmol/l a K-szintem (tiszta NaCl-fogyasztással, gr-ot nem tudok mondani, de elég sósan eszek).
    Referenciatartomány a mi laborunkban 3,5-5,5 mmol/l.

    VálaszTörlés
  124. Válaszok
    1. és ki mondta, hogy alacsony? pont azért írtam, mert nem KCl-os sót eszek.

      Törlés
  125. Egyébként káliummal lehet embert is ölni, de csak intravénásan, mert a hyperkalaemia is húzós.
    Szájon át viszon egyszerűen nem lehet túladagolni, mert a felesleges mennyiség nem szívódik fel.

    http://biokemia.blog.hu/2009/12/10/hogyan_ol_iii_a_halalos_injekcio

    VálaszTörlés
  126. 124. Smirgli

    Lám Bélának meg a minimum határán van, pedig ő is paleós. A kalium hiány elég gyakori, és a szérumban mért szint nem biztos, hogy pontos mutató.
    http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/3829383

    VálaszTörlés
  127. szengab 127:
    Dehát ezeket a vizsgálatokat, idős (és beteg), 80-as(!) éveikben járó embereken végezték, amikor már rossz a felszívódás, kb. mindenből hiány van. :-D
    Ezek 20%-át nevezed "elég gyakorinak"??

    "szérumban mért szint nem biztos, hogy pontos mutató."
    Ja, hát akkor Béla értéke sem mérvadó. :-)
    Amúgy melyik érték a pontos? Vérplazma? És ki méreti azt, ill. mennyire életszerű rendszeresen vérplazmából méretni? És ha netán alacsony, a bolti, K-mal dúsított (vagy milyen, parajdi, himalája???) sótól helyreáll?
    Áh, amíg ilyen sok a bizonytalan változó a dologban, és nincsenek tüneteim, meg a vérszintem is normális tiszta NaCl-dal, nem érdekel a kérdés.

    VálaszTörlés
  128. 119. Smirgli
    ".. Azonkívül jó lenne tudni, mik a K-hiány tünetei ..."

    Mielőtt a kutyuskánknak Kálium-R-t kellett szednie, önkéntelen rugdosott a lábával, pl. az oldalán feküdt és ki-kirúgott egyenesen. Azt mondta az állatorvos, hogy kálium-hiány miatt csinálja ezt. A neten is ideg-izom vezetési problémákról írnak kálium-hiányban, jelentsen ez bármit is.

    VálaszTörlés
  129. Egy gyors keresés eredménye K-hiány témában:

    "Miután sok étel tartalmaz káliumot, túl alacsony bevitel ritkán okoz hipokalémiát."
    http://www.informed.hu/eletmod/dieta/vitaminok/alacsony-kaliumszint-951.html

    Veseműködési zavarok, egyes gyógyszerek okozhatják + "A hosszabb ideig fennálló hashajtószedés, a hasmenés és a hányás is káliumvesztést eredményez csakúgy, mint egyes felszívódási zavarok." + éhezés, alkoholizmus.
    "Mivel táplálékaink többsége kellő mennyiségű káliumot tartalmaz, hiányállapottal egészséges körülmények között nem kell számolnunk."
    http://www.webbeteg.hu/cikkek/egeszseges/5792/a-kalium-elettani-hatasai

    VálaszTörlés
  130. 130. smirgli

    Ezek nagyjából BLIKK szintű információforrások.

    VálaszTörlés
  131. Guilio 131:
    Akkor várom a te információidat mérvadó forrásokból!

    VálaszTörlés
  132. Descalcez és blogozók!

    Használ valaki szívfrekvencia rugalmasság mérőt (HRV – heart rate variability), milyen márkát, milyen programmal?

    Barátnőm Mercola oldalán olvasott egy érdekes összefoglalót a szívinfarktus okáról, bekopizom a levelét nektek is, aki nem ismeri a cikket:

    "...A mai Mercola cikkben nagyon érdekes dolgok vannak a szívinfarktus valódi okáról Dr. Cowantól. Kivonatoltam.
    1./ A hivatalos orvoslás 1. sz. elmélete az infarktusról az, hogy a 4 db koszorúsér valamelyikének 90%-nál nagyobb elzáródása a fő veszélyforrás, ezért ilyen esetekben jön a stent, bypass. Valójában az ember születése óta a szívet nemcsak a koszorúerek látják el, hanem egy kiegészítő érhálózat is, ezek nagymértékben át tudják venni a koszorúserek szerepét, és át is veszik, a tapasztalat az, hogy a szervezet megépíti a maga bypassát – patológiai jelentésekből kimutatható.

    2./ A 2. sz. elmélet az, hogy a lágy, instabil plakkok leszakadása – a leszakadás oka nem ismert – egészen kis plakkosodás esetén is trombózist okoz, azaz az érelzáródás miatt oxigénhiány lép fel, és kész a szívroham. A patológusi jelentéseket áttanulmányozva, ilyen a szívrohamok 20-41%-a (kül. kísérletek), azaz ennyi esetben találtak trombózist, elzáródást. Főleg olyan esetekben találtak trombózist, és annál nagyobb volt, minél több idő telt el a szívroham és a halál között.

    A szívrohamkor viszont nem mértek oxigénhiányt. (Nem világos nekem, hogy ezt hogy mérik).

    A szerzőben felmerült a kérdés, hogy mi okozza az infarktust azokban az esetekben, amikor nincs elzáródás és oxigénhiány, és arra a következtetésre jutott, hogy az elzáródás, a plakkok leszakadása nem oka, hanem következménye a szívrohamnak.
    Az ő elmélete szerint a vegetatív idegrendszer szimpatikus és paraszimpatikus összhangjának a felborulása felelős a dologért. Köztudott, hogy a dohányzás és a diabetes is komoly kockázati tényező az infarktusban, pedig ezek nem az artériákat, hanem a hajszálereket szűkítik. Akkor vajon miért?

    Leegyszerűsítve a válasz az, hogy ezek, valamint a stressz és a magas vérnyomás is a paraszimpatikus (vágusz) aktivitást csökkentik, aminek katasztrofális a következménye. Kipihent, jól táplált esetben a stresszelő szimpatikus hatásokat jól tolerálja a szervezet, de kimerült paraszimpatikus rendszer esetén számítani lehet a szívrohamra.

    A HRV – heart rate variability – szívfrekvencia rugalmasság nagyon jó mérőszám a paraszimpatikus és szimpatikus rendszer összhangjára.

    A szívroham lefolyása egyébként az, hogy a szimpatikus hatásra a myocardiumban (szív belseje) a tejsav koncentráció megemelkedik, olyan acidózist hoz létre, amitől sejtek halnak el, megdagadnak a szövetek, nagy nyomás jön létre, és ez okozza a plakkok leszakadását és a koszorúserek elzáródását.

    Elmeséli az egésznek a kémiáját is, és gyógynövényt is javasol…. "
    http://neuroterapia.hu/index.php/component/k2/item/106-mi-az-a-sz%C3%ADvkoherencia

    VálaszTörlés
  133. 133. Rozicska. Nekem 8-án volt infarktusom. Érdekes volt.
    Amiről itt szó esik, de nem eléggé hangsúlyozottan, az a jó kollaterális (másodlagos) érhálózat. A rendszeresen sportolóknál fejlett, és nyitva van. Ez javarészt pótolhatja a nagyobb erek kiesése miatti O2 szükségletet.
    Krónikus anginás betegeknél is nyitva van. Az állandó O2 hiány miatt. Ez tehát túlélési tényező. Ahogyan én látom, korosztályom (60 éves vagyok) azon része hullik, akik, mint én is, fiatalon sokat sportoltunk, azután szépen eltunyultunk, és meghíztunk 110 kilóra. Ez pedig egyértelműen a CH dependencia miatt volt.

    Pl. Csépai Dezső kenus orvoskollégám, a Sportkórház sebésze, az Olimpiai csapat orvosa hat éve, öt perc alatt meghalt bent az osztályán, illetve az intenzíven. Fatális, hatalmas infarktusban. Stressz+inaktivitás, ami sebészként mást jelent, mint tájfutóként.:-(

    VálaszTörlés
  134. 132. smirgli.

    Aszt mondtam, "ez most aktuális majd néhány nap múlva. Addig én nem pikkelyezek".

    VálaszTörlés
  135. Joe 1973
    Kérdezni szeretném, hogy az általad forgalmazott termékeknél, a kapszulás kivitelezésűek esetében, a kapszula milyen összetevőkből áll, ill. mennyire paleo-kompatibilis. Bocs, ha ezt már valahol korábban kifejtetted, de eléggé sürgős volna a dolog ( vevői felvetés/kérdés).Csak annyit tudok, hogy zselatinból készül.
    Köszönöm válaszod!

    VálaszTörlés
  136. Galgóczi Imre 136:
    Joe1973 nem az a Joe. :-)

    VálaszTörlés
  137. 134. Giulio története
    Ez az eredeti cikk:
    http://articles.mercola.com/sites/articles/archive/2014/12/17/real-cause-heart-attacks.aspx

    Barátnőmtől idézek ismét: "... Mark Sissonnak a pulzusrugalmasság a mániája, hogy a pulzusnak – egy egészséges tartományon belül mozogva – folyton változnia kell….. Most Amerikában úgy tartják, hogy a HRV jósolja be leginkább a várható élettartamot.

    Ugye stresszes vagy edzetlen embernek főleg felfelé tér el a pulzusa, ezt a légzéssel jól lehet szabályozni.

    Állítólag, ha 10-et lélegzel (5 be, 5 ki) percenként, akkor automatikusan beáll nyugalmira a szívfrekvencia – ezt az összehangolást szívkoherenciának hívják. ..."

    Nincs kedved kipróbálni ezt a légzést? Most gép figyeli a szíved?

    VálaszTörlés
  138. 138. Rozicska.

    Senki nem figyeli a szívemet.:-)

    A frekvencia regulációja teljesen más egészséges és beteg emberekben. Amit beidéztél, az pedig 5000 éves találmánya a jógának, és úgy hívják, pranajama. Ezt haszmátlja a TM technika is. Csak ők még mantráznak hozzá.

    A nyugodt, ellazult légzés a formatio reticularis ingerlésén keresztül paraszimpatikus túlsúlyt hoz létre. Ez pedig értelemszerűen lassítja a szívfrekvenciát. Ha jógázom, percenként néha csak négyet, ötöt lélegzem.

    A pulzust pedig az ember érzi. Ha nem, akkor tapintja. Minek ehhez műszer?

    VálaszTörlés
  139. Joe, a Synergytech termékek paleósak?

    Kérdezni szeretném, hogy a cég által forgalmazott kapszulás termékek esetében, a kapszula milyen összetevőkből áll, ill. mennyire paleo-kompatibilis. Bocs, ha ezt már korábban megdumáltátok, ( nincs idő órákatkeresgélni), de eléggé sürgős volna a dolog ( vevői felvetés/kérdés).Csak annyit tudok, hogy zselatinból készül.
    Köszönöm!
    137 smirgli, sosem hazudtolod meg magad!

    VálaszTörlés
  140. 140 Galgóczi Imre
    Van honlapjuk, telefonjuk, ott hamarabb válaszhoz jutsz:

    http://www.synergytech.hu/kontakt.html

    (szerintem paleós, de megmondják...)

    VálaszTörlés
  141. 136. Galgóczi Imre

    Smirglinek igaza van, itt két felhasználóról van szó: akit te keresel, az "Joe", a másik vagyok én :)

    VálaszTörlés
  142. 141 Anna.Wilson
    Hát persze hogy paleós, csak szándékosan sarkítottam ennyire a kérdést figyelem felkeltés végett, eljátszva a hülyét, mert nem kapok napok óta választ onnan sem. Lehet, hogy csak én vagyok ennyire türelmetlen, és jönni fog az a fránya válasz is,.... Na de mikor?

    VálaszTörlés
  143. 136 Galgóczi Imre

    Joe abszolút paleós, és a kapszula is az, hiszen zselatin. Joenak szerintem nincs ideje blogozni, mert rohangál, mint pók a falon.

    VálaszTörlés
  144. Giulio történésze, tévedsz abban, hogy a ragadozók és a kutyák nem esznek zöldséget. Legelnek és pl. esznek madárcseresznye levelet is. Gyümölcsöt és diót is. Plusz, az elejtett vagy gazdi által odaadott növényevő zsákmány erjedt fűvel teli gyomrát is fogyasztják. Tudom, mert nagy létszámú, prey módon etetett kopófalkám van, a szakmám vadgazda mérnök és etológiából írtam a szakdolgozatomat:)

    VálaszTörlés
  145. 133 Rozcsika

    Ezt inkább szívritmus változékonyságnak szokták nevezni, és abból fakad, hogy kilégzéskor fokozódik a vágusz tónusa és ettől lelassul a szív. Akinek nem variábilis a szívritmusa, annak alacsony a vágusztónusa, könnyebben alakul ki fibrilláció. A fiatal (50 alatti) emberek 70%-nál nem infarktus, hanem kamra vagy pitvar fibrilláció okozza a hirtelen szívhalált.

    VálaszTörlés
  146. 145 Rita Gyurkó
    Szia! Végre egy szakember!
    Nem tudnál-e ajánlani valami olyan kutya-száraztápot, amiben nincs gabona, és a hiányát NEM borsóliszttel, bab- vagy lencseliszttel ill. szójaliszttel pótolják?! ...
    Kinézem a szemem a zacskókon lévő apróbetűkön, de mindig van benne valami nekem nem tetsző alkotórész! Egyet talán találtam, valami farkasoknak valót, de abban is van némi borsó. Szóval kompromisszumos :-)

    Köszi előre is a választ!

    VálaszTörlés
  147. 146. Szengab
    Köszi. Amerikában most nagy divat ezt nézegetni, a HRV – heart rate variability értékeket, mert akinek ez jó, az táplálkozott jól, meg úgy általában az csinálja jól az életét, az fog sokáig élni.

    Descalcez!
    Hatásodra megvásároltam a magyarra lefordított Kína tanulmányt, ami most pont azt javasolja, amibe belefogtunk, mi itt "idős" blogosok, hogy sok zöldség és kevés fehérje, a könyv szinte a vegaság dicsőítése. Én úgy éreztem, hogy lelkesítettek a Kína tanulmány statisztikai adatai, hogy azon a területen egészségesebb a lakosság, ahol alig esznek húst és most nem értem, hogy miért vagy ketogén diétán. Vagy csak szakértőként veszel részt a ketogénezők beszélgetésében? Mi volt az az ok, amiért hátat fordítottál a Kína tanulmánynak?
    Ha Des nem tud válaszolni, de más tudja az okot, mert a Ketogén-paleo facebook oldalon volt róla szó, kérem, hogy válaszoljon. Köszönöm előre is.

    VálaszTörlés
  148. 148. Rozicska.
    Információim szerint a kínai statisztikák, khmmm... nem éppen a legmegbízhatóbbak. (Olyanok, mint az alaplapok, tabletek, mérgező gyermektápszerek, stb.). Van ahol azért nem esznek, mert nincs mit, főként nincs hús. Rizsen élnek. Kicsit sokan vannak.
    A részleges koplalás, alacsony kalória bevitel viszont bármilyen diéta mellett hasznos lehet. Kína óriási gondja a népélelmezés, ami az éhenhalás elkerülését jelenti.

    VálaszTörlés
  149. 145. Rita Gyurkó.

    Azt hiszem sütiről volt szó...:-)
    De valami rendes, gabonamentes táp engem is érdekelne, mert négy kutyát etetek. Ők egyébként, ha választhatnak a mai nyuszi, vagy egy fűvel teli gyomor között, biztosan nem az utóbbival kezdik. A legtöbb megevett füvet pedig ki is hányják, az ürülékben csak nagyon ritkán találok füvet, ami úgy jön ki, ahogyan bement. Pont ez a lényeg. Nem hasznosítják a klorofillt....-)

    VálaszTörlés
  150. 146. szengab
    Pontosan. A pranajama lényege, és a meditatív állapot előfeltétele, a kilégzési idő mesterséges, erőltetett megnyújtása, mert ez azért minden, csak nem fiziológiás légzés, és ezért nem lehet guru nélkül gyakorolni, mert valoban csúnya ritmuszavarokat okozhat ez a szintű beavatkozás szimpatikus/paraszimpatikus alapjáratba.

    A "légzési arrhytmia" főként vegetatív szempontból felpörgött fiatal személyeknél, nőknél, illetve gyermekeknél észlelhető. Belégzéskor gyorsul, kilégzéskor lassul a pulzusszám, a különbség komoly is lehet., ezt bárki a saját gyerekén is megnézheti.

    A Walsalva kísérlet pedig extrém vagus tónusfokozódást eredményez, ami például akár pitvari eredetű ritmuszavarok (PST) megszüntetésére is alkalmas. A légzés nagyon érdekes dolgokat tud.

    VálaszTörlés
  151. 144 szengab
    Köszönöm!

    VálaszTörlés
  152. 148. Rozcsika

    A kínai tanulmány a sok zöldséget és a szénhidrátot javasolja. A ketóban meg a sok zöldés és a zsír javasolt. Energiául vagy szénhidrátnak, vagy zsírnak kellene szolgálnia. Azt már láttuk, hogy a sok fehérjével éppúgy át lehet esni a ló másik oldalára, mint a sok szénhidráttal. Ami a KT és a "jól belőtt" ketoban közös, a nem túlzásba vitt fehérje (sok étrend közül a paleo a legmagasabb fehérjetartalmú étrend - ezt látni Dr. Stephen Phinney egyik prezentációjában is https://www.youtube.com/watch?v=2KYYnEAYCGk (3 perc 20 nál látható az ábra).
    A KT-ben van egy ellentmondás, mikor a zsírok káros hatásáró ír. Ez úgy állt elő, hogy a több zsír fogyasztása több fehérjebevitellel is jár. Maga a szerző belekeveredik mint majom a cérnába, de egyik fejezetben kitér rá, konkrétan mikor a zsírszegény "barkácsolt" ételeket szidja, amikből ugyan kivonták a zsírt, de megemelték a szénhidrát és/vagy fehérje tartalmát. Tehát sorok közt kimondja, hogy nem a zsírtartalmukkal volt baj (hehe). Tehát engem a fehérje túlevés káros hatásáról meggyőzött, a zsírok káros mivoltáról pedig nem.

    Másrészt pedig nem tartanám hitelesnek, hogy a ketós csoportban írogatok, közben nem ki sem próbálom. Valamelyik hozzászólásban már említettem, hogy mostanában meglehetősen kevés időm van sportra, mire hozzájutok, addigra kint már sötét van, vagy szakad az eső. Tehát mostanában passzívabb vagyok saját magamhoz képest, Mercola meg ilyen ketót ajánl az amatőr szinten sportolóknak, mikor nem kell az izomglycogént azonnal visszatöltögetni. http://www.tenyek-tevhitek.hu/a_paleo_a_halado_etrendi_ajanlasok_foaramat_kepviseli.htm

    Harmadrészt pedig (de már ezt is említettem korábban) Sáfrán féle "Paleon túl" c. könyv elég meggyőző, hogy télen a szénhidrátszegény táplálkozás a nyerő. Igazi hideg adaptáció nem működik magas szénhidrát bevitelen.
    Tehát egyelőre követem a magas zsír, közepes fehérje alacsony CH irányt, magam is meglepődtem, hogy még ilyen kevés CH-n is simán elvégezhető a súlyzós edzés, és még fejlődni is lehet tőle...

    VálaszTörlés
  153. 151. Giulio történésze

    Ha én otthon guru nélkül csinálom ezt a percenként 6x lélegzést, okozhat valami bajt? Pont most vettem eg jóga nidra CD-t, abban is van egy rész ahol ezt kell csinálni. Lassan kell számolni a légzést 27-től visszafelé, úgy hogy lassan mondjuk magukban: " A test belélegzik huszonhét .... a test kilélegzik huszonhét.... A pontok 2-3 másodperces szünetet jelölnek . Egy ilyen ciklus kb 10 másodperc , azaz percenkét 6 levegővétel.

    VálaszTörlés
  154. 154. Kriszta

    Ez így nem etikus. Semmit nem tudok az egészségügyi állapotodról. Ezek tényleg nem vicces dolgok.

    VálaszTörlés
  155. Ráadásul a légzésszabályozás nem csak a pulzusszámot befolyásolja, hanem a sav/bázis egyensúlyt is, stb.
    Ha mindenáron csinálni akarod, akkor két fontos dolog van.
    FOKOZATOSAN.
    Ne legyél egyedül. Tehát bármi gond fellép, legyen, aki segít.

    VálaszTörlés
  156. 156 Giulio történésze
    Igazából ez a lassú légzés csak 2 x pár perces szakasz.Nem is értem miért 27-től ell visszaszámolni, mert tizenvahánynál tartok mindig mikor megszakítja.A legnagyobb részében vagy a környezet hangjait kell figyelni, vagy a különböző testrészekre irányítani a figyelmet. De köszi hogy tudattad velünk a veszélyeket, mert épp azt terveztem hogy fogom néha CD nélkül is csak ezeket a légzéslassításokat csinálni hosszabban, de akkor ez nem volt túl jó ötlet :-)

    VálaszTörlés
  157. 157. Kriszta

    Az nem biznisz, ha valaki azt mondja, hogy "Ujjayi breathing", "Kapalabhati", hanem ezeket kicsit variálják, bonyolítják, és eladnak egy 5000 éves tradicionális technikát sajátjukként. Én a mai napig Vishnudevananda
    1958-as könyvét használom. The Complete Illustrated Book of Yoga. Nincsenek új dolgok, csak a piac kavar.

    VálaszTörlés
  158. Mellesleg a jóga ugye vegetarianizmust visz a zászlóján. A jógik ugyanakkor feltűnően korán halnak. Ezek a mesterek is.

    VálaszTörlés
  159. 153 descalcez
    Írod hogy: "Harmadrészt pedig (de már ezt is említettem korábban) Sáfrán féle "Paleon túl" c. könyv elég meggyőző, hogy télen a szénhidrátszegény táplálkozás a nyerő. Igazi hideg adaptáció nem működik magas szénhidrát bevitelen."
    Ezt honnan szeded? Ezt is kipróbáltad? Nagyon általános amit írsz, de konstatálsz, és tényként kezeled álllításod.

    VálaszTörlés
  160. Megjelent magyarul David Perlmutter: Gabonaagy című könyve.

    59’50”-nél Perlmutter is megerősíti, hogy a túl sok fehérje a gluconeogenezis során cukorrá alakul!
    https://www.youtube.com/watch?v=qgu7wiDRaLU

    VálaszTörlés
  161. Ez valójában teljesen természetes, és logikus is hiszen a raktározás ilyenkor a zsírszövetbe irányul, csak nálunk élelembőség van, illetve folyamatosan tele a hűtő, meg az élelmiszerboltok.
    Mert a felesleges vércukorból pedig zsír lesz a zsírraktárainkban, arra az eshetőségre, ha éheznénk. De mi sosem éhezünk. :-)

    VálaszTörlés
  162. 162. G. t.
    "... Ez valójában teljesen természetes ..."

    Mi? Ha a túl sok fehérje cukorrá alakítása természetes neked, akkor azt mond meg, hogy a paleo első 4 évében a többlet fehérje miért nem alakult át cukorrá és miért nem híztunk tőle, hanem fogytunk. Hát nekem ez egyáltalán nem logikus.

    VálaszTörlés
  163. 163. Rozicska

    Ez sima élettan. A ciklus vége, és célja az energia raktározás. Azt pedig glikogén, vagy zsír formában tudjuk raktározni. A felesleggel minden emlős takarékoskodik. A medve például a lazac fehérjéből csinál medvehájat.

    Azért fogytál, mert nem tudtál annyi fehérjét enni, hogy a CH bevitel drasztikus csökkenését ellensúlyozd.
    Tehát NEM AKKOR FOGYTÁL, hanem előzőleg volt sok betárolt felesleged, amit egyszerűen nem tudtál elégetni, mert CH energiaforrás volt a fő input.

    VálaszTörlés
  164. A máj akár napi 500 gr glukózt is képes szintetizálni, ha kell, vagy, ha anyagcsere zavar miatt AZT HISZI, hogy kell. IR.

    VálaszTörlés
  165. 164 Giulio történésze
    A kérdés pontosabban az, hogy a paleó első 4 évében általában rendben volt a vérkép, cukorügyileg (! :-))
    Újabban sokaknak emelkedett éhhomi vércukra lett, szigorú paleózás mellett, pedig előtte nem volt ilyen problémája. Ezt a témát feszegetjük, ezen agyal a csapat már egy ideje...
    Szerinted mi okozhatja?

    VálaszTörlés
  166. 166. Anna Wilson.
    Ezt véletlenül pontosan tudom. Most még a tabletetet kotoraszom, de majd teszek fel linket később. Ez a fiziológiás IR jelensége és a reggeli extrém ébredési cortisol emelkedessel párhuzamos fokozott glukoneogenezis eredménye, a tettes a máj.

    VálaszTörlés
  167. Egy rántotta azonnal eltűnteti, mert a máj zsírral szeret matatni. Vagy, egy kanál finom, üres kacsazsir, no protein.

    VálaszTörlés
  168. Vida Lívia egy okos patológus hölgy, aki PCO miatt (is) paleózik. A biokémiát nagyon vágja. Sajnos a blog már leállt, de mindent érdemes végigolvasni tőle is.
    Néhányan ki fognak majd akadni a tejszíntől, egyebektől, de szerintem minél több aspektus, annál jobb.
    És amit levezet, az nem PHD tulajdonosok számára is logikus és érthető. Az alkalmazkodás túlélés. A nagyon merev szabályok makacs tartása változó feltételek mellett kihalás.

    http://www.zimonyi.hu/klan/?p=3334

    http://www.zimonyi.hu/klan/?p=2891

    VálaszTörlés
  169. A zsír próbát bárki tesztelheti, én teszteltem, átlag egy óra alatt 2-3 mmol/literrel csökkent! a vércukrom.

    VálaszTörlés
  170. Fontos információ, hogy cukorbeteg IS vagyok, II. típusú, tehát az én paramétereim, reakcióim alapból nem fiziológiásak. Viszont a paleonak és Gábornak köszönhetően gyógyszer/inzulin mentes vagyok első perctől fogva.

    VálaszTörlés
  171. Ma reggel 8.2-es cukorral ébredtem. 8-kor két nyers tojássárgája. F/P 2:1. Ideális zsír/fehérje arány.
    Most a cukrom 6.8. Ez mindig így működik.

    VálaszTörlés
  172. Giulio, arról volt itt szó, vélemény, hogy ha este eszel ch-t, például édesburgonyát, akkor nem lesz reggelre fiziológiás IR-ed, nem lesz magas az éhomi vércukrod. Mert az rendben van, hogy a zsírral eltünteted, de az addig ott van, és sokan azon aggódtak, hogy a gyakori magas reggeli vércukorszint már problémákat okozhat. Tehát, jobb megelőzni a reggeli magas vércukorszintet.

    VálaszTörlés
  173. 173. goliver.

    Értem. Nos én a T2DM szenvedő alanyaként ezzel élek lassan két éve, és addig ezzel nem is foglalkoztam.
    Jó lenne tudni, kinek mennyi a magas éhomi vc. érték.
    Saját megfigyelésem: ha este nem eszem semmit,, akkor 7 alatt ébredek, viszont én eleve kóros anyagcserét viszek, nem lehetek etalon.:-)
    A resveratrol állítólag csökkenti az IR-t most rendeltem egy kilót...:-)

    VálaszTörlés
  174. 160. Galgóczi Imre
    153. Descalcez:

    Ez a hideg adaptációs dolog érdekelne. Az a vélemény általában, hogy ha zsírosat, zsírt eszünk, vagy ketogénen vagyunk, nem fázunk annyira télen. Az minek a tünete lehet, hogy ha valaki zsírosat, jó sok zsírt eszik, és pont attól fázik? Tehát egy-két-három órával az evés után?

    VálaszTörlés
  175. Fűteni kellene...Vagy egy jó vastag bunda.

    VálaszTörlés
  176. 176. Giulio történésze:

    Én fűtök azért :). Bundában meg még sem ülhetek bent.
    Jól vagy már teljesen?

    VálaszTörlés
  177. Mindenki azt mondja, és komolyan, hogy súlyos beteg vagyok, én meg ezt nem érzem, de ettől riogatástól halálra vagyok rémülve.
    13 nap valóban nem lehet elég egy sejtelhalással járó fraktus kiheveréséhez, tankönyv szerint sem. Viszont valóban jobban vagyok, mint a dec. 9-ei hajnali roham előtt hetekig voltam. A két stent csak ér valamit. Például van keringésem.:-)
    Én a műtétet akarom megúszni. Magamra borítottam az alternatív gyógyszeres szekrényt.

    VálaszTörlés
  178. 178. Giulio
    Paleo alatt lett infarktusod? Mióta vagy paleon? Hány %-ban tartod be? Mennyi D vit-hoz mennyi K2-t szedtél? Magnéziumot szedtél? Ha paleo alatt lett infarktusod miben látod ennek az okát? Hány éves vagy?

    Légyszi vagy az összes kérdésre válaszolj vagy egyikre se kell, ha nem akarsz. :-)

    VálaszTörlés
  179. 179. Rozicska

    Igen
    Másfél éve.
    Eddig nem szedtem.
    Szedtem.
    60 évemből 58-at a dietetika szabályai szerint éltem. Azután jött a diabetes, ami masszív rizikófaktor. Rengeteg stressz az elmúlt három évben, én pedig biztos voltam abban, hogy sebezhetetlen és halhatatlan vagyok. Tállai András által üldözött liberális szabadgondolkodó vagyok, ami errefelé BAZ megyében tűrhetetlen.
    A legrosszabb számomra is a stadiontörpe elmegyógyászati karrierje, de ez már gusztustalan politika, a részletekbe nem mennék bele. Az összefüggés azonban a kórtörténetem alapján szignifikáns. Nem csak én hullok, az ország nagyobb döglődik.
    Ez pedig leképeződik a népegészségügyi mutatókban. Európa legrosszabb egészségügye itt van jelenleg. Sereghajtók vagyunk. És még lesz sokkal rosszabb. Látom orvosként is, betegként is.
    Most váltok, és csak én fogom érdekelni engem.:-)

    VálaszTörlés
  180. 178. Giulio történésze:

    Örülök, hogy úgy érzed, jobban vagy. Biztos vagyok benne, hogy a stressz csinálta ezt veled. Pláne egy orvosnak manapság...
    Azért ha nagyon fontos az a műtét, gondold meg, kérlek! :-)
    Persze a riogatással nem kell törődni, sokszor ez nagyobb kárt okoz, mint használ.
    A K2-t tényleg kezdd el szedni.
    Mozogni szabad már? Szép lassan, fokozatosan azt is, jó? Sétálni a friss levegőn, ilyesmi.
    Ne vedd annyira a szívedre (!) a politikát. Vagy legalábbis próbáld meg. Én már bízom abban, hogy ezek után csak jobb lesz. Majd. Talán kinyílik az emberek szeme.

    VálaszTörlés
  181. 175 Macskacicó
    Ez a hideg adaptációs dolog érdekelne. Az a vélemény általában, hogy ha zsírosat, zsírt eszünk, vagy ketogénen vagyunk, nem fázunk annyira télen. Az minek a tünete lehet, hogy ha valaki zsírosat, jó sok zsírt eszik, és pont attól fázik? Tehát egy-két-három órával az evés után?

    A kérdésedre az első mondatoddal már válaszoltál is! Mert a továbbiakban tulajdonképpen azt kérdezed, hogy hogyan lehet bemenni egy lelakatolt ajtón, amit nem akarsz kinyitni. Erre csak néhányan képesek, de én nem tartozok közéjük. Szóval először el kell végezni az adaptációs munkát,...
    Mivel Des nagyon elfoglalt (nem válaszolt kérdésemre), csak azt sz. v. mondani neki, hogy nem egészen úgy van az adaptáció ahogy gondolja. Én 3 telet végiglubickoltam jeges vízben akkor, mimkor Cordain a betűket kereste a paleós teória megírásához. Ezzel azt ak. mondani, hogy sejtésem sem volt anno még a paleóról- nyugati életmód és szezonális erős allergia mellett, tökéletesen tudtam alkalmazkodni a hideghez. De én nem úgy csináltam mint Misi vagy Dénes, hanem fokozatosan, és nyáron kezdtem az adaptációt.
    Vagyis, ha nincs adaptáció, nem beszélhetünk olyan formában a hidegtűrésről, ahogy Macskacicó Te azt kérdezted.

    VálaszTörlés
  182. 182. Galgóczy Imre:

    Aha, köszi, szóval a hidegtűrés szénhidrát üzemmódban is megy, ha alkalmazkodunk előbb, ezt akarod mondani?
    Nem kell ahhoz ketogén étrend vagy zsíros kaja, hogy ne fázzunk?
    Tehát aki zsír(os) étkezés után fázik, az csak nem alkalmazkodott, bármilyen üzemmódban működik, ugye jól értem?
    Én ki akarom nyitni azt a belakatolt ajtót, de hogyan? :)

    VálaszTörlés
  183. 183. Macskacicó

    Szerintem sokkal fontosabb kérdés a MIÉRT?
    Felöltözve sétálsz, utazol, fűtött lakásban tartózkodsz. Az alkalmazkodás célja ellentétes a környezeti körülményeiddel a nap túlnyomó részében...
    Az más kérdés, ha tervezel egy hosszabb periódust az erdőben télen.:-)

    A szerencsétlenül korán meghalt, nagy vegetáriánus Schirilla Györgyöt sem értettem soha, hiszen egész életében felesleges és káros módszerekkel elérni próbált célok után kapart.

    VálaszTörlés
  184. Schirilla, aki nagyon keményen sportolt is, maraton, szupermaraton,1989-ben írt egy könyvet Hosszú, boldog élet címmel.
    Na ilyet nem szabad...
    Mostanában Szentgyörgyi Alberten töröm a fejem, aki csak úgy gondolkozott és sétálgatott. Meg rengeteg C-vitamint evett.
    Kettejük közül kinek volt igazabb igaza?

    VálaszTörlés
  185. http://www.vegetarianus.hu/ujsagok/veghirl/26/schirilla.html

    Itt pedig a magyarázkodás a szívrohama miatt.

    VálaszTörlés
  186. 184.

    Schirilla György eleve betegen született, korai halálát nem kellene összemosni a vegetáriánizmussal.

    http://www.vegetarianus.hu/ujsagok/veghirl/26/schirilla.html

    VálaszTörlés
  187. 183 Macskacicó
    Guilionak igaza van. Miért akarod? Áldozatokat kell hozni, és nem kicsiket, mert bent élni a melegben,és kóstolgatni a hideget - hát nem tudom. A nap nagyobb részét hideggel való foglalatosságal kéne tölteni. Én ezt úgy odottam meg, hogy még mint fiatal házas ember, külön aludtam a feleségemtől egy hideg, fűtetlen szobában (5-7°C), a földön, egy pléd, vagy vékony paplanon (aztán ez annyira bejött, hogy kb. 20 évig még így volt, de nem szenvedtem hiány semmiben, még mielőtt valakiben felmerülnének kérdések:-). Vagyis áldozatok nélkül nem megy. Te esetedben mekkora a MIÉRT? Ilyen végleteket mindig valamilyen cél elérése végett csináltam/csinálok - jövőre is tervezem a hidegterápiát+ketót, egy sportteljesítmény elérése vegétt. Te mennyire ismered saját magad? Bevezetésnek a hidegre, ez egy jó házifeladat lehet ennek tisztázása.

    VálaszTörlés

Bloghasználat

Kedves Blogosok!
Közös szabályunk, hogy mindig a legutolsó komment után írjuk a következőt, s nem használjuk az egyes kommentek alatt található "Válasz" lehetőséget.