2014. október 22., szerda

Paleo-vitaklub

207 megjegyzés:

  1. 196. Domboroczky

    Nem tudom sajna, és meg is lep ez az info, mert eddig nem hallottam róla.

    VálaszTörlés
  2. 196. Domboroczky, 1 szengab

    dihidrotesztoszteron lehet a DHT. De majd joe elmondja mire gondolt.

    VálaszTörlés
  3. 197. Vöröscic

    Számomra a 2 kg cukor barkácsolt étel. De a töpörtyű is az. A kókuszzsír is.Ezek NEM teljes értékű ételek, azaz feldolgozott ételek. Sőt a lisztek is ide tartoznak. Ott már nem sejtekbe van zárva a keményítő (még ha zöldségliszt is). Ami könyveket ajánlottam, azokból a minimális fehérje mennyiségre vonatkozó kísérletek érdekesek. Próbálj megenni annyi cukorrépát, amennyi 2 kg cukort tartalmaz. Nem fog menni. Az akkora mennyiség. Abban található fehérje több mint elég (más kérdés, hogy profilja takarja-e az emberi szükségletet, de hát nem életszerű csak cukorrépán élni). Leszámítva a háború alatti kényszer krumplievést, ami viszont takarta az emberek fehérjeigényét. (Döntő bizonyítékban található az eset).

    VálaszTörlés
  4. 196. Domboroczky
    Ez engem is érdekelne. Direkt ezért befizettem a vasárnapi paleósulis előadására hogy ezt megkérdezzem, aztán az utolsó percben közbejött valami, nem tudtam elmenni. Lehet, hogy a sok fehérjére gondolt, amit des idézett tőle

    VálaszTörlés
  5. 1. Szengab

    Köszönöm a választ.

    2. Descalcez

    Köszi, de nem ez a része a talány! :)

    4.Kriszta

    Időnként itt is megjelenik. Néhány héten nem múlik a dolog. (Ha Joe megtalálná a megoldást a kopaszságra, akkor a cége bekerülne az S&P 500-ba. :))

    Domboroczky

    VálaszTörlés
  6. 195. szengab

    Fehérjediéta, így már értem. Pétert nem ismerem személyesen, de nekem egész más benyomásom volt róla levélváltásunk során. Tóth Csabával kapcsolatban viszont tökéletesen egyetértek, tudom, hogy neki minden tettét érdekek mozgatják, és nem törődik azzal, hogy emberéletekkel játszik. Remélem, az említett hölgy még időben észbe kap, és átgondolja, kire érdemes hallgatni...

    VálaszTörlés
  7. Descalcez

    Igen, olvastam a Kína tanulmányt, szerintem a te javaslatodra.
    Nem ártana itt mindenkinek elolvasni.
    De lehet, hogy akkor sem történne itt semmi, legfeljebb egy kis sopánkodás...
    Az is érdekes dolog, hogy ha itt valaki nem tartozik a "mag"-hoz,
    és nem a teljes paleos dumát nyomja, teljesen hülyének van nézve,
    legfeljebb azt kérdezik meg tőle, hogy nem krisnás-e?
    Mintha az lenne a legfontosabb. :))

    fenyőfa

    VálaszTörlés
  8. 197. Vöröscic:

    "Sajnos egy forrás hitelességét erősen rontja, ha tele van tévedésekkel, egészségügyi témánál ez még a jó ötletekre is árnyékot vet " - hát ebben egyetértek, ezzel én is pont így vagyok.

    VálaszTörlés
  9. Volt szó korábban a zsírmentes testsúlykg-onkénti ajánlott fehérjebevitel mennyiségéről. (Ha jól emlékszem, 0,8 g / kg). Ez a mennyiség viszont nem a konkrét hús/halmennyiséget jelenti, hanem a fehérjemennyiséget, igaz? Ált. 100 g hal/húsban van 20 g protein, vagy valamivel kevesebb. Így számolva ez már nem is olyan kevés, nekem pl. (49 kg, 24% testzsír) számításaim szerint napi 15-16 dkg húsfajtától függően, ami tulajdonképpen elég is, ha odafigyel az ember, hogy megszokásból ne egyen többet. Vagy tévedek valahol?

    VálaszTörlés
  10. Köbüki 9
    ...és még ha eszel tojást, v. némi olajos magot, az is tartalmaz fehérjét. Ezt is kalkuláld bele...

    VálaszTörlés
  11. Ha az embernek szigorúan paleo megoldásokban (alapanyagokban) kell gondolkodnia még mindig jobb a maglisztes sütikézés, vagy kenyerezés, ugyanis a növényi többletfehérje nem okoz rákot, még akkor sem ha történetesen aflatoxinnal szennyezett, ellentétben az állati többlet fehérjével.
    Descalcez véleményére itt sokan adnak, legalább ők olvassák el az általa ajánlott Kína tanulmányt.
    fenyőfa

    VálaszTörlés
  12. Desc

    A paleo "fimon hangolása" során nagyjából én is kb. erre jutottam, aminek az eredménye összecseng a Jaminet házaspár könyvében írtakkal:
    Naponta.
    - fehérje max. 600kcal értékben
    - szénhidrát max. 600kcal, ami kb 150-180g
    zsír (SAFA, MUFA) bármennyi, testsúly céloktól függően. (omega 6 minimalizálással, max 4%-a a teljes energiabevitelnek.)
    A fentieket testsúly és sportcélok függvényében tovább lehet finomítani.
    Ezek tarthatóak lennének, de omega6 szegény állati eredetű zsír már nehezebb.
    Tudok szerezni háztáji marha faggyút, aminek nem bírom az ízét.
    Házi vajból ghee egy lehetőség, de nagyon drága. Nagyüzemi vaj készítménynél meg omega6 probléma lehet.
    Más ötletem nem igazán van.Kókuszzsír?
    S.Péter

    VálaszTörlés
  13. S. Péter 13:
    nem értem, miért kérdőjeles a kókuszzsír. Minden tulajdonsága miatt az egyik legjobb zsiradék. Hozzáférhető, nem is olyan drága. Akkor? :-)
    A CH-ot se értem, nagyon sok, amit írsz, 50-100 g simán elég.

    VálaszTörlés
  14. 12. fenyőfa:

    Ez áll a Kína tanulmányban:

    " A biztonságos proteinek a növényekből származnak, így a búzából és a szójából."

    Szerinted itt bárkit is rá tudsz beszélni, hogy búzafehérjét (glutén) vagy szójafehérjét egyen proteinforrásnak?

    VálaszTörlés
  15. Dr. Bob Arnot "A tökéletes étrend" c. könyve nagyon érdekes, nem paleo. El fogom olvasni a Campbell "Kína tanulmány"-át. Egyszerűen érdekel a táplálkozástudomány. A "Tökéletes étrend"-ből és paleos tapasztalatból is csak mostanában kezdem kapisgálni, hogy milyen én paleom?!

    A lassan felszívódó szénhidrátokat sem mertem enni, pedig azok nem károsak, sőt. A dús levelű zöld növények az étkezésemben háttérbe szorultak "Nem vagyok én kecske" alapon. A hibás fehérje zabálás, a zsíroktól és szénhidrátoktól való rettegés jellemzett eddig. A zsírok mértéktelen evésétől én még mindig félek, mert bár koromhoz képest intenzív életet élek, de nem vagyok mai kislány és lezajlott Hashimotos vagyok, ...., nem fiatal sportoló :-)))

    S. Péternek írom:
    A ketosok isznak zsírtejet (Nekem brrrr!):
    4 dl víz, 1 evőkanál kókuszzsír, pici vanília, 1 csipet só, 2 dkg eritriol, 1 db tojás sárgája
    http://reformnasik.blogspot.co.uk/2014/01/tej-tojasbol-tejpotlotojastejzsirtej.html és a keto.hu oldalán is megtalálható

    VálaszTörlés
  16. Mielőtt bárki föltenné az életét a "Kína tanulmány" megállapításaira, érdemes ezt is elolvasnia:

    http://rawfoodsos.com/2010/07/07/the-china-study-fact-or-fallac/

    Részemről mindenki olyan következtetést von le amilyet csak akar...

    Domboroczky

    VálaszTörlés
  17. 14. Smirgli
    "A CH-ot se értem, nagyon sok, amit írsz, 50-100 g simán elég."
    Én a javasolt maximumot írtam, Te meg minimumot mondasz. :) Vélhetően simán elég.
    DE amikor nagyobb mennyiségű kalóriát akar valaki bevinni, akkor már problémába ütközik, ha be szeretné tartani a fehérje és szénhidrát max ajánlásokat.
    S.Péter

    VálaszTörlés
  18. 16 BB.

    Kedves vagy, mint mindig, de, ha mondjuk 3000 kcal be akarok vinni, akkor 1800kcal-t zsírból kellene bevinni. Ha a húsokkal nem lehet bevinni, mert magas az omega6 tartalmuk, akkor egyek minden nap 200g kókuszzsírt? Szóval az 1 kanálnyi zsírtejes ötlet elég szerény bevitel...
    S.Péter

    VálaszTörlés
  19. 15.Macskacicó
    Senkire, semmit nem akarok rábeszélni, történetesen az emberhúst sem.
    Csak ne felejtsetek el más forrásból is tájékozódni, a saját érdeketekben.
    A Kína tanulmányt sem fogadom el teljes egészében, de azért sok igazság van benne,
    elsősorban az, hogy nem lehet büntetlenül rengeteg állati fehérjét enni, amit ti csináltok,
    ha tényleg betartjátok a paleot.
    Nemcsak kétféle növény létezik tudtommal.(búza, szója)
    A brokkoliban, avokádóban, petrezselyemben, articsókába, stb.stb. is van fehérje.
    Nem az a lényege, hogy búzát, meg szóját kell enni, hanem az, hogy nem kell annyi húst és zsírt enni.
    fenyőfa


    VálaszTörlés
  20. 13. S.Péter

    Pontosan erről beszélek. Ha betartod a fehérje mennyiséget, akkor a hiányzó kalóriát zsírból vagy szénhidrátból fedezheted. Nagyüzemi zsírokkal elég gyorsan eléred az omega6 plafont, marad a kókuszzsír meg a vaj. Ha gheet gyártasz belőle, akkor megszabadulsz a tejfehérjéktől, de a bocinak szánt hormonkoktélból továbbra is részesülsz. Kókuszzsírt magam is használom, de nem szeretném ha a kalóriabevitel gerincét jelentené, hisz mégiscsak barkácsolt étel, ráadásul üres kalória. Én ezért fordultam a keményítők irányába, igaz teljes értékű ételekhez, ezek meg többnyire nem paleo alapanyagok. Lehetne most "ősemberkedni", de inkább kihagyom....

    VálaszTörlés
  21. Péter! A zsírtejejet literszamra lehet inni! A zsíron tiprodtal :-) Neked termegészetesen sok kaloria kell!

    VálaszTörlés
  22. 15. Macskacicó

    Senki nem akar senkit gluténnel meg szójával etetni. Van sok baklövés a kínai tanulmányban. Leginkább a zsírok káros hatásáról szóló részek. Sőt egy helyen maga a szerző is "hamut szór saját fejére", mert bűnrészesnek érzi magát a makronutriensek (zsír, CH, protein) szerinti boncolgatásában, hisz a több fehérje állati forrásból szinte biztos, hogy járulékos zsírokat is hoz magával. A zsírszegény ételek meg automatikusan több fehérjét tartalmaztak. Szóval ilyen összefüggések közös kitárgyalására gondoltam, nem arra, hogy add a húst a macskának, holnaptól meg egyél szóját.
    Másrészt meg míg jómagam nem olvastam, addig azt hittem, hogy ez a figura még sosem hallott a low-carbról meg Atkins bácsiról. Nagy meglepetésemre tájékozottabb a témában, mint gondoltam volna. Ez is megér egy olvasást.

    VálaszTörlés
  23. 8. Macskacicó, 197. Vöröscic:

    ""Sajnos egy forrás hitelességét erősen rontja, ha tele van tévedésekkel, egészségügyi témánál ez még a jó ötletekre is árnyékot vet " - hát ebben egyetértek, ezzel én is pont így vagyok."


    Na akkor holnaptól senki ne egyen brokkolit meg kelbimbót mert a K.T. szerint szívbetegséget lehet vele gyógyítani? Öntsük ki gyerekestől a fürdővizet?

    Idézek:
    "Vegyünk egy kardiológust, aki tanult a béta-blokkolókról, a kalcium-antagonistákról
    (vérnyomáscsökkentő gyógyszerek – a ford.), megtanulta hogyan kell katétert vezetni a szívbe,
    megtanult a koszorúerekben ballont felfújni, vagy lézerrel égetni, vagy tágítót behelyezni
    anélkül, hogy megölné a beteget, ez pedig nagyon bonyolult. Ott van még az összes nővér, a
    lámpák elalszanak és elkezdődik a dráma. Bocsánat, de pont olyan, mintha ezek az orvosok a
    fejükben fújnák fel a ballont. Ezeknek az embereknek az egója rendkívüli. Aztán egyszer csak
    jön valaki és így szól: „Tudod én úgy gondolom, hogy ezt a betegséget kelbimbóval és
    brokkolival is meggyógyíthatnánk.” A doktor pedig rávágja: „MICSODA? Megtanultam ezt a
    rengeteg marhaságot, folyamatosan kísértem a szerencsémet és te ettől az egésztől
    megfosztanál?”"

    Nekem már csak ezekért a részekért megérte elolvasni. Vagy netán kételkedik valaki azokban a gyógyulástörténetekben, amiket felsorol?
    Én azt látom, hogy a K.T. és a paleo által hirdetett életmódban a zöldségek fogyasztésa, a tej és a finomított szénhidrátok hiánya a közös. Még ha van is benne pár baklövés, attól még nem kell lesöpörni az asztalról.

    VálaszTörlés
  24. 21. Desc

    Lehet, hogy a kókuszzsírt a húsával együtt kellene fogyasztani? Azaz feldolgozatlanul?
    S. Péter

    VálaszTörlés
  25. 20. fenyőfa:

    A hozzászólásod nagy részéve teljesen egyetértek. :) ráadásul én már rég így eszek, úgyhogy pont nem nekem kell mondanod, hogy nem kell annyi húst enni (heti 20 dekát, ha eszek....) meg zsírt (ebből inkább többet ehetnék, mint most). De sok mindenben igazad van.
    Csak hát te a maglisztes sütikézést meg kenyerezést ajánlottad, mint jobb alternatívát a hús helyett, holott már tudjuk, hogy nagyobb mennyiségben az nem jó, még Descalcez sem eszik maglisztes kenyérkéket, mert az barkácsolt kaja.
    Úgyis sok zöldséget kell enni, de annyit nem bírunk, amennyi fehérje kéne. Ki tud annyi petrezselymet vagy brokkolit megenni? Articsóka, avokádó nem mehet mindennap, meg az ember fülén jön ki a sok zöldség :) Jó, tudom, ezek csak példák, de nem túl sok zöldség fehérjedús. A tojást is megunja az ember.

    VálaszTörlés
  26. 24. Descalcez:

    Jó, hát ne söpörjük le, de hát itt már sokan ezt a véleményt hangoztatjuk, hogy nem kell annyi fehérje, több zöldség, csak hát a K.T. annyira kirohan az állati fehérjék ellen, meg hogy így rák, meg úgy, de a Döntő bizonyíték is, hogy az embernek elmegy a kedve attól, hogy folyamatosan azt olvassa, hogy a hús ilyen-olyan rákot okoz, a kávé szintén, nem?
    Hát, hogy aztán a szívbetegséget meggyógyítja-e a brokkoli meg a kelbimbó, pláne ha gabonát, szóját etet mellé, az is kétséges.

    VálaszTörlés
  27. 26. Macskacicó

    Én nem ajánlottam a maglisztes cuccokat hús helyett!
    Csak azt mondtam, hogy kevésbé tartom rossznak, mint a sok állati fehérjét.
    Te honnan veszed, hogy sok zöldséget kell enni?
    Nem hogy nem kell, de nem is szabad sokat enni semmiből!
    fenyőfa

    VálaszTörlés
  28. 28. fenyőfa:

    Már bocsi, de ezt írtad:

    "még mindig jobb a maglisztes sütikézés, vagy kenyerezés, ugyanis a növényi többletfehérje nem okoz rákot, még akkor sem ha történetesen aflatoxinnal szennyezett,"
    Hát köszi, de én inkább kihagynám az aflatoxinos magliszteket.

    Azt meg ki mondta, hogy többletfehérjét kell fogyasztani? Többletet semmiből sem kell fogyasztani, sem zsírból, sem ch-ból.

    Másik: szerinted akkor mivel lakjunk jól, ha semmiből sem szabad sokat enni? Nálam soványabb nincs senki a paleós közösségben.

    VálaszTörlés
  29. Fenyőfa

    Ha nem értesz egyet a paleoval,akkor miért vag ya paleos oldalon?Nem rosszindulatból kérdem,csak nem értelek. Más is eszik húst,nemcsak a paleósok.
    Minden jót Neked és tényleg ne zabolj!Vagyis nem orrolj meg a kérdésért.

    VálaszTörlés
  30. Amúgy meg azt sem értem, miért ne ehetnénk sok zöldséget?
    Ez már csak kötekedés.
    Abból úgysem tudjuk túlenni magunkat, ki bír megenni 2 kg spenótot vagy káposztát?

    VálaszTörlés
  31. Én ma megettem fél kiló céklát és csak utána néztem meg, hogy ezzel megettem 33g cukrot(nem keményítőt) :D pedig nagyon finom volt, tejfölös-fokhagymás lángos íze volt, nem tudom hogy sikerült :D szóval ha nem akarunk cukrosat enni, akkor azért néhány zöldségből túl lehet enni magukat :)

    Macskacicó, én nem vagyok vékonyabb? :)

    Aki pedig sok energiát akar bevinni, ajánlom a majonézt :) gyorsabb mint literszámra teir tehet inni :D


    VálaszTörlés
  32. Szijjja, Tormi!

    De jó, hogy itt vagy :)
    Én is pont céklát ettem tegnap, de nem fél kilót. Kibe fér annyi?
    Mit tettél vele, hogy tejfölös-fokhagymás lángos íze legyen? :)
    Én semmiből se eszem magam túl, céklából sem.
    Nem, nem vagy vékonyabb. Majd Facen megírom a BMI-met.

    Ezt a "teir tehet inni" a végén, pontosítanád? :))

    VálaszTörlés
  33. Szerintem aki ketogénre vagy kalória csökkentésre ( extrém változatban) adja a fejét, annak azzal kell szembenéznie, hogy azt a kevés ételt nagyon jól kell összeválogatnia, különben nem lesznek benne a szükséges tápanyagok. Zsírtejből és hasonlókból üres kalóriát nyerünk, én inkább hozzátenném a kókuszzsírt más ételekhez. Nem véletlen, hogy egyoldalú ketogén mellett izomgörcsök jönnek, ásványianyaghiány miatt, az meg, hogy vitamintablettából visszük ezeket be, nem életszerű ( azzal együtt, hogy bármilyen étrend mellett szükség van vitaminpótlásra). Szerintem nagyon nehéz odafigyelni a minőségi összetevőkre napi szinten, és a legtöbb ketós nem is csinálja. Mert mondjuk napi egy max két étkezés mellett sokféle zöldséget, változatos állati fehérje forrásokat ( a növényi fehérje vacak, ezt én elhiszem a zöldházas írások szerzőjenek) kell bevinni, és ez nehéz.

    VálaszTörlés
  34. Macskacicó

    Én már a ti okfejtéseitekre csak annyit tudok mondani, hogy: ÚRISTEN! pl MW 34!

    Rágjátok csak tovább a csontot, aminek az ég világon semmi értelme!
    Ezt csináljátok már öt éve folyamatosan! És még mindig nem találtátok meg az igazán megfelelőt!

    Számotokra elképzelhetetlen, hogy ha észreveszem, hogy éhes vagyok, csak úgy leülök és eszem valamit, ami jól esik?
    Na, ez a legfőbb bajotok!
    Nálam az evés nem központi kérdés, teszem a dolgom és ha kell eszem, ennyi!
    És soha még eszembe se jutott az, hogy most mivel lakjak jól.
    Kész röhej ez az egész!

    De további jó szórakozást!

    Ősasszony:
    4 évig paleóztam, de egy jó ideje semmi értelmét nem látom, sőt, csak a káros voltát.
    Úgy döntöttem, hogy egészséges vagyok, és az is maradok.
    fenyőfa


    VálaszTörlés
  35. Az ÉLET akkor szép, ha a szabadság medrében folyik.
    Titeket a "paleo" rabságban tart.
    Szabaduljatok meg a béklyóktól, mert csak úgy fogtok meggyógyulni.

    Ősasszony:
    Engem a kíváncsiság vitt a paleo vizeire.
    Tetszett Szendi bátorsága, az antidepresszánsokról írt cikkei, az oltásellenessége, gondoltam, talán igaza lehet a táplálkozással kapcsolatban is.. tévedtem....
    És mióta ilyenek is olvasok, enyhén szólva is dobok egy hátast. Azt mondta Sz.G hogy a paleo nem a csillag járásból lett levezetve, lehet... de ez biztos, hogy onnan:

    dívány cikk: "Ön azt állítja, hogy az autista gyerekek nem autistának születnek, hanem a fejlődésük során válnak azzá?

    Ez egy nehéz kérdés, mert minden ilyen dolog genetikai háttere meglehetősen bizonytalan, és vannak olyan érdekes megfigyelések, hogy ha a születési sorrendet nézzük, akkor az elsőszülöttek között feltűnően gyakori az autista, viszont a sokadik fiú körében a homoszexuális. Ha egy anya sok fiút szül, elkezd mindegyikre másként reagálni, tehát megjegyzi, hogy neki fiúgyermeke már volt. Na most az autizmust szokták úgy is tekinteni, mint a férfi minőség szélsőséges megnyilvánulása.

    Nem összemosva a két dolgot, ez nagyon hasonlít a pszichopátiára, aminek nem az az evolúciós előnye, hogy a pszichopata leszúr bárkit, hanem, hogy nem szorong, érzelemmentes. És az intelligens autista sajátja is az érzelemmentesség. Nem akarom összemosni a két dolgot, de ennek az egyik evolúciós előnye ez lehet. Az elsőszülött fiú úgy van megteremtve, hogy ne egy lágyszívű kis valaki legyen, a sokadik szülöttek pedig már valószínűleg nem szaporodásra vannak tervezve, hanem arra vannak kitalálva, hogy az idősebb testvéreiket tudják támogatni. Vagy legalábbis ne legyenek riválisok a szaporodásban. Egy homoszexuális kisöccs nem lesz a bátyja riválisa."
    Hát, számomra ez a "forrás", saját kútfő, nemhogy nem hiteles, de egyenesen nevetséges, közröhej tárgyát képezi.

    VálaszTörlés
  36. Szerintem "Fenyőfa" már nem vitatkozik, hanem sérteget.

    Domboroczky

    VálaszTörlés
  37. Teir tehet inni = zsírtejet inni :D

    A céklát tormával, fokhagymával, sóval, borssal, köménymaggal: http://instagram.com/p/uhAs8PSbN8/ így összement. A sütés során :) pedig jó nagy volt.

    VálaszTörlés
  38. Névtelen 36

    Ehhez csatlakoznék egy példával: nekem 6 fiútestvérem van ugyanattól az anyukától. Mindegyik normális mértékben férfias, sőt a két kisebb még macsóbb, nincs köztük egyetlen autista vagy homoszexuális, még csak hajlam szintjén sem! (Hálisten!). Mindegyiknek szép családja van, 2-5 gyerekkel családonként...
    A fent jelzett betegségeket szerintem a társadalmi frusztráció és a divat ill. az autizmust a szervezetbe bejuttatott mérgek (nehézfémek?) okozhatják. Pl. védőoltással - ezt tapasztaltam. De nem vagyok szakember! Csak agyalok...

    VálaszTörlés
  39. 36. Fenyőfa
    Az, hogy a Te tudásodat mi haladja meg, az a Te problémád. Ne játsszuk már azt, hogy ami "józan paraszti ésszel" nem felfogható, akkor az már nem is lehet igaz. Amit ebben az interjúban mondtam, azt vastagon alá tudom támasztani kutatásokkal. Az átlagember "elméletképzése" és megértési határai odáig terjednek, hogy addigi élete során milyen paradigmákat szedett fel. Ma természetes dolgok a környezetszennyezéssel, génekkel, atomokkal operálni, de a tudomány mára messze többet tud. Átlagműveltséggel nagyon sok mindent nem lehet már megérteni a tudományos eredményekből.
    Bumfordiság azt hinni, hogy "amit én nem értek, az már csak hülyeség lehet". vonatkozik ez a "paleokritikádra" is. Valamiért elment tőle a kedved, és gondolom, soha igazából nem is értetted meg, ezért aztán most könnyű hátat fordítani annak,amit csak szimpátiából kezdtél követni. A tudományos igazságok azonban nem szimpátia és antipátia kérdése, hanem bizonyítottságé ill. bizonyítatlanságé. Míg mások verejtékes munkával igyekeznek megérteni a modern ember problémáját és összejönnek itt megvitatni az ismereteiket, Te osztod az észt minden alap nélkül.

    VálaszTörlés
  40. Nem tudom, honnan veszik a paleókritikusok, hogy mi nem azt esszük, ami jólesik, hogy központi kérdés csak az evés, hogy mi nem tesszük a dolgunkat, csak állandóan eszünk, hogy mi folyton azon agyalunk, mivel lakjunk jól.
    Nekem mindig van, amivel jóllakjak. Nem sokat agyalok, eszem, ami megtermett a kertben. És dolgom is van bőven. Mellette éppen néha eszek is.
    Aki túleszi magát paleós kajából, az a nyugati kajából még inkább túlette magát. Nem véletlenül sokan a fogyás kedvéért vágnak bele.
    Én nyugati tápon is vékony voltam. Szóval nem kell félnem.
    Akkor inkább zöldségből együnk sokat, mint kakaós csigából.
    De hát van, akinek sehogyan sem lehet jól válaszolni, mindenbe beleköt.

    Mindegy.

    VálaszTörlés
  41. 38. Tormás:

    Köszi, Tormi. Akkor a fokhagymától volt olyan íze. Jól néz ki :)

    VálaszTörlés
  42. Szengab:
    Átlagműveltséggel nagyon sok mindent nem lehet már megérteni a tudományos eredményekből. „ – ezt az egyet lájkolom. Akkor te mégis miért utasítottad el mandínerből a „gyógyító kódokat” pl. ? Ha nem ismersz egy területet, attól még az működhet, sőt azt is vastagon alátámasztotta már a tudomány, jóllehet Te lemaradtál róla. Ilyenkor mindig valamilyen verbális fondorlattal a hitre tereled a szót, mert további érveket nem tudsz felhozni, ahhoz meg túl nagy az egód, hogy kijelentsd azt, hogy végül is működhet a dolog. De ezt pont egy pszichológusnak kell megmagyaráznom?
    Számodra csak az ún. paleos gyógyulások az igaziak, a hihetők, a többi mind elképzelhetetlen és gyanús! A paleó nem egy bonyolult dolog, valszeg sikerült megértenem.
    De neked sikerült megértened, hogy az állati fehérjéből sohasem lesz emberi fehérje?
    Azt gondolom nem vagyok egyedül, akik fogást találtak a paleón. Pl. szinte mindenki aki itt blogol. Ha elégedettek lennének vele azóta is csak dicshimnuszokat zengenének, nem keresnének további lehetőségeket arra, hogy miként érezzék jobban magukat.
    fenyőfa

    VálaszTörlés
  43. 43.Névtelen

    Mi lenne, ha végre el is olvasnád Gábor könyveit, ha már Gábor blogján vagy ilyen intenzíven jelen?

    Hol volt arról egy szó is, hogy a paleo minden betegségre megoldás,
    és minden bajt meggyógyít?

    Sehol, mert ha eddig nem lett volna világos már az ingyenesen elérhető cikkeiből is, a paleo a civilizációs betegségek megelőzéséről szó, nem valami univerzális csoda módszer.

    És igen, sokan, akik meggyógyultak krónikus betegségekből, most tudnak foglalkozni olyan problémákkal, amikkel eddig nem, vagy fel se tűntek a komolyabb bajok hátterében.

    VálaszTörlés
  44. 43. Fenyőfa
    A Gyógyító kód továbbra is kimarad az életemből. Ha mindazt elolvastam volna, amiket az évek során ajánlgattak nekem, azzal telt volna az életem. Vannak dolgok, amik azért megfontolásra sem érdemesek, mert metafizikus teóriákra épülnek, én pedig anyagelvű vagyok.
    A paleót, aki konstruktívan áll hozzá, nem kikezdi, hanem finomítja. Ugyanis a paleo körülbelül olyasmi elv, mint hogy növényevőknek növényeket, húsevőknek húst kell enniük, ha egészségesek akarnak maradni. A paleo egy általános keretelmélet, amely nem azt mondja meg, hogy kell-e magliszteket, vagy valami más konkrét élelmianyagot fogyasztani, hanem az a lényege, hogy az ember, mint élőlény milyen táplálkozásra alakult ki. mihez alkalmazkodott. A paleo más néven, leszűkítve a táplálkozásra, tulajdonképpen az evolúciós táplálkozástudomány. Ez elveket fogalmaz meg, nem konkrét ajánlásokat tesz. Mivel azonban elveket nemlehet megenni, megpróbáljuk ezeket az elveket lefordítani konkrét étrendre. A gyakorlatban azonban számos probléma felvetődhet, többek közt azért is, mert a mai élelmianyagok nem tiszta természetes forrásból származnak. A másik probléma, hogy a paleóra átállt emberek többsége már valamilyen anyagcserebetegséget beszerzett korábbi életében, és ezért számukra a paleót célszerűen módosítani kell. A természeti népeknél senkinek nem vették ki az epehólyagját, és nem szenved fenilketonúriában és egyéb anyagcserezavarban sem, mert a természetben az ilyen genetikai károsodásban szenvedők már csecsemőként meghalnak. Problémát jelent az is, hogy bőségben élünk, nehéz a természeti népek korlátozott tápanyagfelvételét imitálnunk.

    VálaszTörlés
  45. Descalcez,

    Nekem nem egyezik a véleményemmel az az ideológiai megkülönböztetés, hogy valami élelmiszer barkácsolt vagy nem, természetes vagy mesterséges.

    Régen azt gondoltam, hogy ami természetes és nem öl meg, az biztos jó, és mindent elutasítottam, ami mesterséges.

    Én kizárólag annak alapján fogyasztok most már bármit, hogy kiderült-e róla meggyőzően(a neten sok helyen keringő fóbiákat nem tartom meggyőzőnek), hogy egészségre ártalmas-e.

    Például a xilitről kb 100 év alatt nem derült ki olyasmi, hogy kéros lenne az egészségre,
    sőt, kifejezetten pozitív élettani hatásai vannak.

    VálaszTörlés
  46. Anna.Willson 39:
    ???
    Az, hogy a te családodban ("hálisten!" pfff..) nincs homoszexuális, azt te valamilyen ellenérvnek szántad? :-D
    Az olyan szintű ostobaságot meg, hogy autizmus és homoszexualitás (ráadásul utóbbi szerinted betegség :-O ???) oka a divat vagy társadalmi frusztráltság jön, inkább nem kommentálnám, mert még magam is megbánnám.
    Már annak is örülnék, ha legalább nem terjesztenénk ilyesmit, így is elég nagy a sötétség a témában sajnos.

    VálaszTörlés
  47. 19. S.Péter, 34. MW

    1800 kcal kokuszbol http://nutritiondata.self.com/facts/nut-and-seed-products/3106/2 szerint 508 g tesz ki. Ez 170 g zsirt jelent, valamint 77 g szenhidratot es 16.7 g proteint. Ez alapbol tullo a zoldhazas ketogen etrend ajanlasain , ha mar csak a szenhidrat mennyiseget nezzuk. Ezert is nem eletszeru ez a mestersegesen fenntartott latszat ehezes. Mindenkeppen valami ures kaloria kell hozza, hisz valos etelekbol jutunk feherjehez meg szenhidrathoz is.

    Elvileg magas CH arany mellett is ejszakankent hasonlo ketogen allapotba kerulunk /lasd kitavai tanulmanyban a reggel mert inzulin ertekek ezt tamasztjak ala/, tehat igz is lehet reszesulni a ketogen allapotok elonyeibol, igaz igy csak napi par orat alvas kozben.

    Egyebkent megis beleptem a zoldhazas forumba /koszi Paleolga/, na nem mint ha holnaptol ketogen etrenden szeretnek elni, hanem megfogtak azok az irasok, mert a kortizolrol nagyon hasonloan velekedik, mint en. Valamit ravilagit nehany osszefuggesre, ami eddig elkerulte a figyelmemet. Pl. arra, hogy alacsony CH eseten jobban bekavar a tobblet feherje.

    VálaszTörlés
  48. névtelen fenyőfa 43:
    "nem vagyok egyedül, akik fogást találtak a paleón. Pl. szinte mindenki aki itt blogol."

    Ez NEM igaz, légyszíves ne hazudj!
    Az, hogy mindenki a maga szükségletei alapján alakítja ki a hús, zsír, CH arányt, az nem "fogás", nem ok a panaszra, hanem egy szükségszerűség, és igen, azért, hogy jól érezze magát. Ez baj?
    Attól, hogy nem írjuk le mindennap, milyen betegségeinkből gyógyultunk meg, még nem változott az alaphozzáállásunk, bármennyire fáj is ez neked. És nem, nem fogunk megint kenyeret vagy szóját enni, csak mert az szerinted jó fehérje.
    Senki nem tett ígéretet senkinek, hogy a paleóval minden egészségügy problémája megszűnik, de akkor mit is kérsz te számon?
    Olyan badarságokat írkálsz már itt napok óta, hogy nem tudom, sírjak vagy nevessek, nem unod még magad?

    VálaszTörlés
  49. Fenyőfa

    Pontosan mi nem jött be a paleoban, azon kívül, hogy kicsit előre kell tervezni?

    VálaszTörlés
  50. Kedveseim!
    Próbáljuk meg tudatosítani magunkban, hogy ez itt nem egy olyan fórum ahova a blog gazdáját szidni járunk ide. Ha valaki nem ért egyet a gyülekezettel, akkor ne menjen el a templomba és ne közölje az ott lévőkkel, hogy őszerinte miben hülyeség az egész és ő mit csinálna másképpen. (Jó, mondhattam volna bármi más összejövetelt is.) Ha nincs konstruktív ötlete maradjon inkább otthon!

    VálaszTörlés
  51. 37. Domboroczky
    "Szerintem "Fenyőfa" már nem vitatkozik, hanem sérteget."
    Pontosan erről van szó, és erre egyetlen megoldás van: nem vitatkozni, nem reagálni. Az ilyen fenyőfák és tarák beleakaszkodnak mindenbe, ami szerintük a paleo kritikája, hogy teljesen félrevigyék ezt a blogot. Nem is értem, ez paleós emberek blogja, egymás között elemezgetünk, vitatkozunk arról, mi az ideális paleo, mi lehet paleón belül nekünk a legjobb, ez valami beteges stalkerkedés, én sem mennék egy vega blogba megmondani, milyen rosszat tesznek azzal, hogy nem vesznek magukhoz állati fehérjét... Nekem működik, hogy átgörgetek a bejegyzései fölött és kész.

    VálaszTörlés
  52. 48. descalcez
    Ez egész kókusz, gondolom. De hát, senki sem eszik meg egy nap fél kilóval belőle, én legalábbis maximum tíz dekát eszem meg egyféle ételből, és így mindjárt öttel kéne osztani.
    De igazat adok neked: én is írtam mostanában a megevett ételeimet, csak, hogy megint tudatossá váljék egy kicsit a dolog. Nem szándékozom ezt folytatni, de nagyon tanulságos tud lenni. És igen, a zöldházas keto mellett rengeteg üres kalóriát kell elfogyasztani zsírban például, de akár keményítőben is, ha valaki tartani akarja a százalékokat. Nekem a beállított alacsony fehérjénél mindig az jön ki a nap végére, hogy nincs elég zsírbevitelem, mert bármi zsírosat eszem, az plusz fehérjéket jelentene (pedig a növényi fehérjét nem is igen számolom bele, az úgysem hasznosul jól), marad tehát az üres kókuszzsír, azt meg inkább akkor hozzáteszem az elkészített ételeimhez.
    Örülök, hogy beléptél a Fb csoportba, szeretném látni az eszmecseréteket, sokat lehetne tanulni belőle - bár azt tudnod kell, ha ellentmondasz, könnyen repülhetsz onnan:-)

    46. Vöröscic
    Igazad van abban, hogy a "természetes" vs "mesterséges" megkülönböztetés egyáltalán nem jó alap. Mert pl a mesterségesen kinyert aszkorbinsav pontosan ugyanaz, mint a zöldségekben lévő C-vitamin, hiába akarnak eladni termékeket "természetes" megjelöléssel. Az mondjuk már nem mindegy viszont, hogy növényi rostok társaságában fogyasztunk-e el valamit.
    Úgy gondolom, minél inkább feldolgozott egy élelmiszer, minél több eljáráson esik keresztül, annál nagyobb az esélye, hogy valami pancsolt dolgot juttatunk a szervezetünkbe, ami káros. Az élelmiszeripar trükkjeiről a napokban volt egy műsor a Duna tv-n - döbbenetes, hogy a ragasztott sonkától a növényi olajból készült műsajtig mi mindennel tömik a népet, és még rá sem kell írni a csomagolásra.
    Nekem nagyjából az a biztos, amit friss alapanyagokból én készítek, és nagyon jól meg lehet lenni ezekkel, pótlékok nélkül. A pótlékok egyfajta függőséget okoznak, mert nem arról van szó, hogy nem szabadna hetente megenni egy maglisztes sütit édesítővel, de tegye a szívére a kezét, aki itt meg tud állni. Én legalábbis nagyon be tudok állni egy rutinra, és az első meghozza az étvágyamat a továbbiakra. Ez pedig valamiféle függőséget generál, hiszen amikor nem eszem őket, akkor nem is kívánom.
    Nálam ezért most az alap a minél több friss alapanyag, és a minőségre és sokféleségre kéne odafigyelni ezen belül is. Ha az ember keveset eszik (ami pedig a hosszú élet vagy inkább az egészség egyik titka - who wants to live forever?:-)), annak nagyon oda kell figyelni az összetevők jó megválasztására.
    Egy ideje foglalkozom a hosszú életű népekkel, és az a helyzet, hogy az étrendjük teljesen más, nem is feltétlen paleo, viszont ami biztosan közös, az egyrészt a kalória megszorítás, másrészt pedig az, hogy valódi ételeket fogyasztanak, ami helyben termett, és nem élelmiszeripar által manipulált. Mondjuk, nincs is köztük vegetariánus, az is igaz, mert ők nem ideológiai alapon táplálkoznak.

    VálaszTörlés
  53. Gábor (még az előző blogbejegyzéshez)
    Hát, szerintem az üzlet még soha semmit nem vitt előre az életben, legfeljebb félreviszi a dolgokat. De nyilván ez a nézetkülönbség abból ered, hogy én nem a növekedést tekintem fejlődésnek, semmiféle értelemben. Nézd meg, mit művelt az ipari forradalom, vagy éppen előtte bármilyen, pl demográfiai növekedés a történelemben. Az ököszisztémával és az emberek egészségével is. Konkrétan, a paleobizniszek lehet, hogy segítenek a paleo elterjesztésében, de a pótcselekvéses paleo nem biztos, hogy általánosan szolgálja az emberek egészségét. Akinek jelentős súlyfeleslegtől kell megszabadulnia, annak azért segít ez, mert a túlsúly leadása önmagában csodákra képes. De aki nagyjából egészségesen indult, mint pl én, azoknál esetleg előjönnek olyan problémák, amiket nem vettünk figyelembe. Soha, senki nem vizsgálta tudományosan pl a magok ilyen mértékű hőkezelésének a következményeit. Hát igen, igazad van, nekem már az édesítők is pfuj, legalábbis nagyon kevéssé élek velük, azt is inkább a családtagok kedvéért, de bőven meglennék paleo boltok nélkül.
    Inkább arra kellene első körben buzdítani az embereket, hogy egyenek valódi táplálékot, nem pancsolt cuccokat, ébredjenek rá az élelmiszeripar, a nagyüzemi élelemtermelés veszélyeire. Ez persze sokaknak nem kényelmes, mégis ezt kellene elsősorban elterjeszteni, és ez nem elitizmus. Természetesen ehhez jöhetnek a paleo elvek. Mennyivel jobb lenne, ha úgy kezdenének paleózni az emberek, hogy normális élelmiszerekre váltanak. Léteznek olyan kezdeményezések, amik termesztésre budzítják, aki megteheti, és próbálnak erre keresletet teremteni, ehhez persze ki kéne zárni a közvetítőket, ami nagyon nehéz dolog, mert kemény profitérdekek fűződnek hozzá, de meggyőződésem, hogy mindennek ők a rákfenéi. Ez a profitéhség vitte félre a táplálkozást is, ami persze az első felesleg megtermelésével kezdődött, de azért voltak itt lépcsőfokok,mondhatni, az ipari forradalom óta exponenciális görbe mentén történnek a dolgok.
    De tudom, hogy hiába mondom, mert erről totálisan eltérő nézeteket vallunk.

    VálaszTörlés
  54. 53. MW

    Igen, lehet, hogy érdemes lenne megkülönböztetni az ipari feldolgozást a házitól, mert például itthon is sokszorosan feldolgozottá tudok tenni egy-két alapanyagot, de az élelmiszeripari megoldásoknál jogosan tartunk tőle, hogy 1. szennyeződik olyasmivel, amit mi nem eszünk,
    2. maradnak benne a feldolgozáshoz használt vegyszerekből kis mennyiségek, amikből szintén nem szeretnénk enni, pláne, hogy nem is tudjuk szokszor, hogy mit használnak iylesmihez.

    Ami azt illeti, húst is fel tudok dolgozni úgy, hogy előbb megfőzőm/sütöm, majd azt megdarálva rakottat vagy fasírtot készítek belőle.
    Az ilyen házi mechanikus/hő felhasználásával történő praktikák szerintem nem elvetendők hiszen arra szolgálnak, hogy az élelmiszert tovább el tudjuk tárolni és még ehető maradjon.
    Ez ma sokak számára lényeges, hogy időt takarítsanak meg.
    Vagy a másik szempont, pl. feldolgozom az olajosmagokat áztatással, fagyasztással, most például diót áztattam 2 napig, meg fogom enyhén pörkölni, utána ledarálom és megy pár napra a fagyasztóba, mielőtt felhasználom valamilyen krémhez.
    Ez elég nagy fokú feldolgozás, de szerintem ebben az esetben jól járok vele, mert ami a lényeg, az ásványi anyagok várhatóan jobban fognak ezután hasznosulni, ha az eredményt megeszem, mint ha csak simán elrágcsálnám a diószemeket (+ némi kalória, de a fő szempont, hogy a nagyon hamar terjedő penészesedést is hatástalanítsam, mert az idei termés nagyon romlik sajnos).

    Az biztos, hogy ma már nem szívesen veszek meg semmit a boltban, ami egy kicsit is fel van dolgozva, még gesztenyepürét sem, mert tavaly sikerült ennem abból, amivel volt is némi botrány(alig hallhatóan...) és meg is ártott, biztosan volt benne más is, mert idén amit saját magam dolgoztam fel a natúr gesztenyeszemekből, attól semmi problémám nem lett.

    VálaszTörlés
  55. "1800 kcal kokuszbol http://nutritiondata.self.com/facts/nut-and-seed-products/3106/2 szerint 508 g tesz ki. Ez 170 g zsirt jelent, valamint 77 g szenhidratot es 16.7 g proteint. Ez alapbol tullo a zoldhazas ketogen etrend ajanlasain , ha mar csak a szenhidrat mennyiseget nezzuk. Ezert is nem eletszeru ez a mestersegesen fenntartott latszat ehezes. Mindenkeppen valami ures kaloria kell hozza, hisz valos etelekbol jutunk feherjehez meg szenhidrathoz is."

    Az én forrásaim szerint 200g kókusz tartalmaz 1366 kalóriát (ennél sokan kevesebbet esznek ketoban, pl Hegedűs Eszter is. És ez összesen 15g nettó szénhidrátot jelent, a többi rost. Amúgy szerintem mi inkább meghackeljük a természetet, átverjük az anyatermészetet a ketóval, hogy tovább és egészégesebben éljünk :)
    bár az is lehet h ez természetes, mert pl simán lehetett így táplálkozni. Megöltük a nagydarab zsírosabb állatokat, megettük a zsírját és az értékesebb részeit, a színhúst meg pl a kutyáknak adtuk. Lehet hogy így volt.

    Ja és a kókuszos forrás pl: http://www.afssa.fr/TableCIQUAL/index.htm, de nekem szintén 7% körüli szénhidrátot ír az összes zacskós kókuszreszelékem:) és ez még kevesebbet: http://www.fineli.fi/food.php?foodid=382&lang=en

    De mindenesetre tényleg elég 200g is belőle bőven a napi energiaszükséglethez.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. megnéztem még 1x a forrásod és az is 6.2g cukrot ír 100 grammra és 9g rostot :)

      Törlés
  56. 54 MW

    A fejlődés olyan, mint egy folyó, akarjuk, nem akarjuk folyik, maximum tudjuk terelni és szabályozni. A népességnövekedés miatt elkerülhetetlen volt a fejlődés, egyedül Afrikában nem alakult ki komoly ipari fejlődés, és ennek mai napig isszák is a levét.A fejlődésnek mindig van árnyoldala, de mindig meg is old egy újabb felmerülő problémát. A paleo a fejlődés egy súlyos árnyoldalát, a civilizációs betegségeket próbálja megoldani. Sok rokon irányzat létezik, mindegyikben ugyanaz a felismerés: a finomított szénhidrátok a baj oka. Itt tehát egy korrekciós folyamatot láthatunk különböző megjelenési formákban.
    Ami a paleoüzletágat illeti, természetesen ennek is vannak árnyoldalai, de a paleo nem tudna olyan mértékben terjedni, ha nem volnának kompromisszumok. A boltok saját érdekeik miatt propagálják a paleót. Erre az én webszájtom vagy a könyveim nem volna elég. Az összes paleót propagáló egyéb webszájt is mind üzleti érdekből is alakult ki, de ez megint csak azt bizonyítja, hogy érdekek nélkül nem fog változni semmi. A paleo könyvek kiadása, ill. írása megint csak üzleti érdek, de ez is a paleót szolgálja. ezek a dolgok kölcsönösen szervesen összefüggnek. Ha nem volna paleoipar (nálunk és külföldön), akkor nem volna paleo könyvkiadás sem, és nem növekedne a paleotábor. Ha a paleo eljut egy szintre, akkor a boltok már érdekeltek lesznek abban, hogy ne csak magliszteket kínáljanak. Most azért ez a cikk, mert kis forgalom mellett ezek jól elállnak. Hústermékeket még csak úgy lehet (de már lehet) rendelni, hogy előre jelzed a boltnak, mit kérsz. Ha bővül a kereslet, lesznek boltok, akik megkockáztatják a nagyobb áruválasztékot. Már megjelent egy fagyasztott, paleopanírozott hústermékeket árusító cég. Ha lesz rá kereslet, érdemes lesz hűtőpultokat is a boltoknak beszerezeni, máris bővül a paletta. A fejlődés a paleoiparban lassú, csak a paleotábor növekedésével lehet arányos. A megtérülés fontos minden kereskedelemben és iparágban, s a kereslet mértéke eldönti egyes termékek gazdaságosságát. Tehát korai pálcát törni a paleokereskedelem felett, én komoly fejlődést várok még.

    VálaszTörlés
  57. 57 Gábor

    Én pont a paleopanírozott késztermékeket akarom mostanában kerülni, de hát, ez egyéni. Én úgy tapasztaltam, nekem nem tettek jót ezek a típusú dolgok.
    Ami a fejlődést illeti, Afrikában nem azért ilyen a helyzet, mert nem fejlődtek, hanem, mert a fejlettebb népek gyarmatosították őket (igaz, ha az európaiak nem mennek, akkor az arab világ gyarmatosította volna őket), máskülönben kb a hadzák szintjén lennének mindannyian, ami nem biztos, hogy olyan rossz dolog - nézőpont kérdése. A demográfiai robbanás megint egy jó kérdés, mivel senki nem biztos benne, mi volt előbb - a tyúk vagy a tojás. De a természetben - az embert kivéve - a demográfiai problémák maguktól megoldódnak, mivel az élelemként szolgáló és a velük táplálkozó állatok állandó egyensúlya áll fenn, csak az ember avatkozik be ilyen szinten, és ebből következik a mai túlnépesedés (elsősorban persze megint az ipari forradalom és a kapitalizmus az, ami ezt exponenciális pályára lökte, de azért már a későbbi középkorban kezdődött el a környezetünk durva átalakítása).
    De mindegy, ne vitatkozzunk ezen, főleg ne itt, mert csak a fenyőfák húznak belőle hasznot.

    VálaszTörlés
  58. 56. Tormás

    A rosttartalomban igazad van. S.Péter napi extra 1800 kcal kérdése 200 g kókuszzsírra vonatkozott, ami tiszta koncentrált energia, s még úgy is 200 g. Kókusz, mely még tartalmaz vizet, cukrot, némi fehérjét mindenképp többet kell hogy nyomjon.

    " Megöltük a nagydarab zsírosabb állatokat, megettük a zsírját és az értékesebb részeit, a színhúst meg pl a kutyáknak adtuk. Lehet hogy így volt."

    Ezzel lehetne vitatkozni, de minek. Jelenlegi információim szerint a vadon élő állatok távolról nem zsírosodnak el, mint a gabonán hízlalt társaik. http://www.beyondveg.com/nieft-k/instincto-guide/instincto-guide1e.shtml . Sokkal magasabb a fehérje arányuk, mint a házilag gabonán tartott állatoknak. Ezt magam is megtapasztaltam, pár évvel ezelőtt próbáltam fűvel etetni nyúlakat. Tél végén született nyulak év végére elérték a vágósúlyt, alig gyarapodtak. Melyek viszont kaptak kukoricát az átteleléshez, attól rövid idő alatt elzsírosodtak a belső szerveik. Beleiken meg a szívükön lógtak a hájcafatok.

    Szóval leölsz egy ilyen vadállatot, vannak belső szervei, csontveleje, meg az agya ami zsíros. A többi mehet a sakáloknak meg a keselyűknek? Don Matesz blogján boncolgatta a témát, miszerint sütéskor kisült zsírt inkább felhasználták világításra vagy bőrök impregnálására. Ezt most hadd ne keressem elő. (a szerző azóta valahogy vega lett)
    Lényeg, hogy a paleot az ehhez hasonló kutatások vihették el a szénhidrátok fehérjével való pótlásának irányába, amiről már egyre jobban kiderül, hogy zsákutca.

    VálaszTörlés
  59. 59. descalcez

    "Lényeg, hogy a paleot az ehhez hasonló kutatások vihették el a szénhidrátok fehérjével való pótlásának irányába, amiről már egyre jobban kiderül, hogy zsákutca. "
    Jó rendben. Azt hiszem ez valóban többünknek is gyanús. 9 hónapi paleózás után 4.8 ról 5.2 re nőtt a vércukorszint. Semmo magliszt,semmi édesítő,se krumpli se rizs. Paleos vélemények és kutatások szerint a hús nem ártalmas .Nem okoz rákot, se egyebet. Ráadásul nekem ízlik is,úgyhogy ettem is rendesen.Persze zöldség ment mellette rendesen. Szóval, a kérdésem :
    Ha nem fehérjével pótoljuk a szénhidrátot akkor mivel? Milyen szénhidrátot fogyaszthatunk paleo mellett ?
    Keményítő ? A túlzott fehérje okoz magasabb vércukrot ?
    Ugye az nem lehet,hogy a "szénhidrát mítosz" megdől ? :) ( Ti.,hogy a gyorsan felszívódó szénhidrátok diabéteszt okoznak ? Nem szeretném, de tészta,kenyér krumpli mellett 4.8 volt a vércukrom. Mikor ráakadtam a paleora és Szendi Gábor könyveire,hát biztosra vettem,hogy a Szent Grált találtam meg és 100 évig fogok élni. 5.2-es vércukorral biztos nem )
    Vélemény ?

    VálaszTörlés
  60. 60. Névtelen
    Senki sem mondja, hogy gyorsan felszívódó ch-kkal kell pótolni a fehérjét, pláne nem tésztával, kenyérrel. Nem olyan sok szénhidrátról van szó, ezeket szerintem biztonságos keményítőkből, akinek nem okoz probémát, gyümölcsökből be lehet vinni. Ha keményítő, akkor lehet édesburgonya, sütőtök, főtt gyökérzöldségek, de aki bevállalja, annak rizs, krumpli, nagyon mértékkel (pár kanállal kell elképzelni, más ételek társaságában, így a felszívódás elhúzódik). És zsírral is ki lehet egyensúlyozni, pl ha valaki a fehérjecsökkenés mellett fogyástól tart.
    A nyugati táplálkozásban általában nem csak túl sok ch-t, de kalóriát is mértéktelenül viszünk be, a csökkentés nem fog a hátrányunkra válni általában.

    VálaszTörlés
  61. Nem tudom, hogy dr Jack Kruse mennyire komolyan vehető fickó, de ha igaza van, akkor a D-vitamin pótlást érdemes újragondolni:

    http://jackkruse.com/tensegrity-7-black-hole-sun-come/

    Mindenesetre több paleós felületen is említik a fickót, sőt a legutóbbi magazinba is bekerült a neve (igaz más vonatkozásban).

    Hogy kedvet csináljak az elolvasáshoz: szóba kerül a mellékvese kimerültség és a cukorbetegség is!

    Domboroczky

    VálaszTörlés
  62. 61.MW.
    Köszi a tanácsot. Mit gondolsz mennyi ch-t kellene így bevinnem ? Úgy gondolom,hogy jelenleg szűken talán 50 g ha naponta megvan. (Simán megeszem köret nélkül a marhapörköltet,de akár egy steaket is.Halhoz saláta,gyümölcsöt nem eszek a fruktóz miatt.)

    VálaszTörlés
  63. 63. Névtelen
    Én nem tudok tanácsot adni, főleg, hogy nem ismerlek, és ez egyéni mindenkinél. Testtömeg függő is. A min 50 gramm szénhidrát akkor jó, ha ketogén üzemmódban akarsz maradni. Ha nem, ennél bőven lehet több is. Én fontosnak tartom a zöldségek magas arányát. A magam részéről pedig megszorítom most az állati fehérje bevitelét, napi 1gramm/zsírmentes testsúlykilogrammra. De nem tudom, mindenkinek ajánlható-e ez. Pl ha valaki testépítésben gondolkozik, akkor nyilván több fehérjét visz be.

    VálaszTörlés
  64. 62. Domboroczky

    Összecseng azzal, mint amit Stephanie Seneff is állít a D vitaminról: http://articles.mercola.com/sites/articles/archive/2014/10/19/cholesterol-sulfate.aspx
    Dr. Seneff is against using high-dose oral vitamin D supplements, because doing so might fool your body into thinking the sulfate system is working when in reality it’s not.

    Egy-két éve Mercola már meginterjúvolta Seneffet. Belinkeltem akkor a cikket, és kérdeztem Gábor véleményét, hogy mit szól ahhoz, hogy lehet, hogy csak a napsütés hatására keletkező D vitamin hasznosul, az orálisan szedett nem. Azt mondta, hogy az összes kutatás D vitamin szedése melletti hatásokról szól, ezért nem gondolja, hogy meg kéne fogadni Seneff tanácsát a D vitamin szedéstől való tartózkodásról.

    VálaszTörlés
  65. 65. Paleolga

    Saját agyszüleményem, de talán nem teljesen marhaság, hogy az északi "rákjárvány" tükörképeként, nincs délen érelmeszesedés járvány, holott a mai szállítási lehetőségek mellett nagyjából mindenhol ugyanazt a szemetet eszik, tehát a k2 kompenzáló hatása itt is ott is kilőve. Tehát délen a rákstatisztikákat befolyásoló mértékben több D- vitamin hatására mégsem kering több kalcium a vérükben?
    Nem lehet, hogy a "napozós D-vitamin" másként hat a kalcium anyagcserére?

    Szerintem ezek értelmes kérdések.

    Domboroczky

    VálaszTörlés
  66. 60. Névtelen

    "Ha nem fehérjével pótoljuk a szénhidrátot akkor mivel? Milyen szénhidrátot fogyaszthatunk paleo mellett ?
    Keményítő ?"

    Nem értem, minek azt "pótolni". Kitavai tanulmány számomra elég bizonyíték, hogy nem a önmagában a szénhidráttal van baj. Nekik az energiabevitelük: 10% protein, 21% zsír, 69% szénhidrát! Hogy milyen a vércukor és inzulinértékük? Itt megtalálod: http://www.researchgate.net/publication/222468300_Low_serum_insulin_in_traditional_pacific_islandersThe_Kitava_study full text, majd az 1217. oldalon van a táblázat. Más kérdés, hogy milyen forrásból viszik be. Nem feldolgozott ételek, sejtekbe zárt keményítő, napi 370g szénhidrát (!). Ez többnyire taro és yamgyökér. http://www.staffanlindeberg.com/TheKitavaStudy.html Itt meg pár kép is látható: http://www.staffanlindeberg.com/KitavaPhotos.html
    Ha mindenképp pótolni szeretnéd, akkor inkább zsírral pótold.

    VálaszTörlés
  67. 67. des

    És te milyen forrásból viszel be szénhidrátotl? Már céloztál rá, hogy nem teljesen paleo:-) Hajdina vagy ilyesmi?

    VálaszTörlés
  68. Válaszolva arra a felvetésre, hogy én mint paleozó gyakorlatilag miért is szólok bele a dolgok menetébe, meg hogy én mivel támogatom a paleo mozgalmat, hát a válaszom az elmúlt hétvégében rejlik, hogy most tulajdonképpen saját magam támogatom ? (t.i. valaki ezt is fölvetette, hogy azzal, ha paleózom, saját magamat támogatom ...DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD :)
    Meg még a következőket. A hosszú hétvégét kedvenc gyógyszállónkban töltöttük, természetesen paleo menüre befizetve, ennek profitjában biztosan osztozkodott a hotel és a paleos negykereskedő.
    Fokozva az élvezeteket, többek között megvettem a legújabb Paleo magazint. Vannak benne nagyon jó receptek, cikkek. De soha nem fogom szeretni azt a reklámot, ami az un. ártalmatlan finomságokról szól, vagy esetleg arról, hogy NÁLUNK MINDEN KAPHATÓ, AMI A PALEOLIT TÁPLÁLKOZÁSHOZ SZÜKSÉGES.(ez utóbbi szöveget a Paleocentrum hirdetéséből idéztem ) Erről Ti tudtatok, hogy van olyan üzlet, amiben minden kapható ?
    Na, az lenne a jó, ha Gábor ebben minket támogatna és nem a forgalmazót.

    VálaszTörlés
  69. 68. Kriszta

    Most jelenleg rizsliszt ami számomra szénhidrátforrás, és nem paleo. Esetenként kukoricaliszt. Persze pár kanál napi szinten. Ma például kókuszzsírban pirított hagymához kevertem fűszerezve, vízzel hígítva, majd ezzel öntöttem le a karfiolt, amit megsütöttem. Ilyen mennyiségben szerintem nem érdemes a GI-jével foglalkozni, ráadásul ha rengeteg zöldség kíséretében van elfogyasztva. Vagy panírnak használom húsra, csirkemájra, marhamájra, gombára.

    VálaszTörlés
  70. 69 kkryszty
    Nem világos, miért mész ilyen gyógyszállókba, ahol rohadt kapitalisták szívják a véredet paleokenyerek és sütik felszolgálásával? A szálloda haszna az övé, a paleo nagykereskedőnek ehhez nincs köze. De ha lenne is, miért ne lehetne? Nem világos, miért olyan nagy bűn kereskedni?
    A magazinban törekszünk arra, hogy csak a paleónak megfelelő, vagy a paleo szempontjából közömbös termékek reklámja jelenjen meg. A megfogalmazás viszont a reklámozó szíve joga. Ha a Paleolitcentrum így akarja magát reklámozni, nem mondhatom neki, hogy nana, írja azt, hogy "sokminden". Mégha a lapkiadásban a társam is a Paleocentrum. Az ártalmatlan finomságokkal sincs bajom, ők adták maguknak ezt a nevet, szívük joga, hogy így hirdessék magukat. Sok cég egyébként cukorbetegeknek forgalmaz ilyen termékeket, szerintem innen is a név.
    az az érzésem, hogy Te vállalkozás és reklámellenes vagy, de legalábbis olyan ideális elképzeléseid vannak az üzletről, ami nem érvényesíthető a gyakorlati életben. A reklámszlogenek általában túloznak, mindneki tudja, hogy a reklám nem tájékoztat, hanem megnyer. Ha megnézed a száz évvel ezelőtti reklámokat, azok is így működtek. És végül: egy lapot nem lehet kiadni reklám nélkül (mert ráfizetéses lenne), ahogy a kereskedelmi tv csatornák sem működhetnének, ha nem volna bennük reklám.

    VálaszTörlés
  71. Kedves szengab !

    Hát, van egy rossz hírem: kereskedő és marketinges is vagyok.
    Azt gondolom, hogy a veled való vitatkozás és győzködés ideje még nem jött el.
    Igen, ez a paleos mozgalom szakíthatott volna az iparival és a nagyüzemivel, de nem ezt tette. Úgy tűnik, a tisztességen esett megint csorba. Hát így van ez..

    VálaszTörlés
  72. 72 kkryszty
    Ez nem változtat a véleményemen, csak még érdekesebbé teszi a Te véleményed. Nem világos, hogy lehetne szakítani a kereskedelemmel. Még azt sem lehet elérni, hogy egyesek ne áruljanak a paleóval abszolút összeférhetetlen termékeket paleo néven.
    Minden reggel vagy kókuszlisztből sütött meggyes piskótát, vagy mákospitét reggelizek. Én örülök, hogy kókusz és mandulaliszt kapható, és hogy megy le az áruk a verseny miatt. Ugyanez áll a kókuszzsírra. A kezdetekkor ez méregdrága különlegesség volt, most meg már relatíve olcsón hozzá lehet jutni. Vegyszermentes kolbászt és virslit szoktam rendelni az egyik paleokereskedőtől. ez a paleokereskedelem nélkül elérhetetlen volt, legalábbis nem ilyen normális áron. Ugyanez vonatkozik az eritritre, ami kezdetben nem is volt kapható. Persze, ezekre Te mondhatod, hogy fújj, és akkor itt tényleg kétfele beszélünk.

    VálaszTörlés


  73. 73. szenga
    "Nem világos, hogy lehetne szakítani a kereskedelemmel. " - ki mondott ilyesmit ? Ki beszél itt erről ?Valami másba átfordítottad ezt a beszélgetést és ez nem helyes.
    Tisztességes paleohoz tisztességes hirdetéseket. Igen, ez ilyen egyszerű.

    VálaszTörlés
  74. Gábor, és neked nem lett magas az éhomi vércukorszinted? Csak azért kérdezem, mert nem tudom elképzelni, mitől lett ilyen 5 év hasonló paleo mellett, sőt, még a homocisztein szintem is magas lett. És nem nekem egyedül, a paleós gyerekemnek is, meg itt sokan másoknak is.

    VálaszTörlés
  75. 62. Domboroczky

    A cikk nyelvezete olyan, mintha egy orvosi szimpóziumra készült volna azzal a céllal, hogy a kollégákat elkápráztassa...

    VálaszTörlés
  76. 75 MW
    Az az igazság, hogy utoljára kb. 5 éve mértem. Vérképet pedig még soha nem csináltak nekem, úgyhogy nem tudnám, mihez képest nőtt vagy csökkent valami érték. Én kicsit úgy vagyok az ilyesmivel, hogy ha normálisan táplálkozom, szedem a vitaminjaimat, mit tudnék még tenni? Persze, meg kéne mérni már.
    De a reggeli vércukor engem nem izgatna annyira, igazából a HbAc1 informatív. Olvasom, hogy lovagoltok a reggeli vércukron, de az az éjszakai különféle folyamatokat tükrözi vissza, amit érdekes lehet megérteni, de nem tulajdonítok neki nagy jelentőséget. ezt a fehérje kérdést majd egyszer megvizsgálom, hogy okozhat-e emelkedett vércukrot, de mivel soha nincs időm, ez nem úgy megy, hogy valami érdekel és akkor rögtön utána tudok nézni.

    VálaszTörlés
  77. 77 szengab
    Igazából én sem tudom, hgoy a fehérje okozza vagy ezek a feldolgozott élelmiszerek, amikkel a paleóban pótolni akarjuk a konvencionális táplálkozást. A fehérjecsökkentés megint csak egy kísérlet, úgy vaktában - én 2 hete így táplálkoztam, amikor most voltam laborban, és most is 5 volt az éhomi vércukor (igaz, lehet, hogy két hét nem elég hosszú idő).
    Azért tartom csak riasztónak, mert a természeti népeknek jóval alacsonyabb, meg úgy az egészséges embereknek is az kéne, hogy legyen, erről Te is írtál. A HbAc1 nekem normál tartományban volt, de a felső határon, ez is jelezhet valamit.
    (A pajzsmirigy értékeim viszont rendeződtek, évek óta először vannak referencián belüli pajzsmirigy értékeim. Lehet, hogy a jód hatására? Mostanra ugyan lecsökkentettem, már nem szedek extrém, mega-adag jódot).
    Szerintem azért érdemes laborba menni és méretni, mert ezek alattomos dolgok, nem látszik eleinte, de az eredmények esetleg riaszthatnak. Más kérdés, hogy tudunk-e valamit kezdeni vele.

    VálaszTörlés
  78. 77. szengab

    Az éjszakai folyamatokkal egyetértek, a lovaglással NEM! Erre találtam ezt:

    We all have an 'inner clock'. At about 6:00 a.m. the lymph starts re-absorbing protein from the
    skin. Lymphatics transport this protein to the liver, where most of it is broken down between
    6:00 and 8:00 a.m.
    This protein is split into individual amino acids, either for the composition of new protein or to
    be converted into energy.
    Between 6:00 and 8:00 a.m. ACTH (AdrenoCorticoTropic Hormone) is secreted, [8] increasing
    cortisol secretion.
    Cortisol stimulates decomposition and conversion of redundant protein into available energy
    [9], and the transportation of redundant protein to the liver. [10]
    Transporting protein too large to be absorbed into the blood is the main function of the lymph
    system. [11] Unfortunately, lymph runs much slower than blood, and it therefore also takes
    longer to transport 'dirty' protein from the skin to the liver.
    ACTH and cortisol are not just there to clean up 'dirty' protein. If you are under a lot of stress,
    secretion of ACTH and cortisol is increased to convert body-protein (like muscle-protein) into
    available energy to be able to fight or flight.

    http://www.freeacnebook.com/FreeAcneBook.pdf

    Kiindulásnak pedig itt vannak a hivatkozásai, amiket érdemes lenne ízekre szedni:

    [8] Mongomery, R. et al, Biochemistry, A Case-Oriented Approach 6th ed., Mosby-Year Book
    inc. St. Louis, Missouri. 1996. / 603.
    [9] Schmidt, R. & G. Thews, Human Physiology, Springer-Verlag, Heidelberg 1983 / 667.
    [10] Henneman, G. et al, Endocrinologie (in Dutch), 2nd rev. ed. Utrecht 1989 / 113.
    [11] Schmidt, R. & G. Thews, Human Physiology, Springer-Verlag, Heidelberg 1983 / 421.

    VálaszTörlés
  79. 78. MW

    HbAc1 Robb Wolf szerint 4 es értékig lenne jó, ez is olyan referencia érték, amik a mi laborjainkban a cukor és D vitaminhoz hasonlóan a cukorbetegség előszobájában toporgó D vitamin hiényos népesség átlagaihoz van "hozzáigazítva".

    VálaszTörlés
  80. 77 szengab
    http://www.truthaboutabs.com/2-pre-meal-blood-sugar-tricks.html
    Németeseknek: A) 3 evőkanál frissen facsart citromlé étkezés előtt, vagy B) max. másfél teáskanál vietnámi fahéj/nap. Bár egyrészt ez valóban inkább a "trick" kategória, másrészt úgy lenne érdekes, ha lenne kéznél egy folyamatosan mérő eszköz: http://www.dexcom.com/sites/dexcom.com/files/dexcom-g4-platinum/images1/dexcom-g4-platinum-header-product.png Egyszer bizisten veszek egy ilyet :-)

    VálaszTörlés
  81. Descalcez 80
    4-es milyen mértékegységig? Százalékban 4-es? Mert az enyém ilyen volt:

    Hemoglobin A1c
    38,0 mmol/mol (referencia20,0 - 42,0) - tehát ez eléggé a felső határ, de még ref tartomány
    Százalékban pedig: 5,6 % (4,1 - 6,2)

    Én azért tartom veszélyesnek azt a hozzáállást, hogy úgysem lesz bajom, hiszen egészségesen élek, mert ezzel kizárjuk, hogy a módszerben esetleg hiba lehet. És csak akkor kapunk esetleg észhez, amikor valami jó kis betegségünk lesz, pl szív- és érrendszeri vagy rák, esetleg diabétesz. Akkor pedig már csak hümmöghetünk, hogy akkor ez most hogyan, hiszen rendesen paleóztam, meg szedtem a vitaminokat. Jobb kételkedni, és folyamatosan figyelni, és ha valami előjel van, akkor feltenni a kérdést, mi volt a rendszerben a hiba?

    VálaszTörlés
  82. 81. Zöld Béka:

    Köszi, ez nagyon érdekes, és még hasznos is lehet :)

    VálaszTörlés
  83. 82. MW

    Igen, százalékban értendő.

    VálaszTörlés
  84. Kedves Ős paleosok és az összes új - blogozó és nem blogozó egyaránt!
    2014. november 22-én paleo főzőklubot indítok, mely természetesen nem csak a főzésről fog szólni. A régi Urániás társaságban remélem, hogy még mindig él a nosztalgia a régi szép idők után. Találtam a KÖKI-ben egy klubot, s szeretném a klubot elindítani. Az egyszerűség kedvéért belinkelem ide az oldalamról a hivatkozást: http://paleovital.hu/?p=24073, ahol minden feltételt el tudtok olvasni.

    VálaszTörlés
  85. Emwé!
    Gőzöm nincs milyen hasznot tudnék húzni abból, hogy esetleg megtudom, mi a véleményed a korunkra meglehetősen jellemző elüzletiesedésről…? Na, persze, tudom az ellenem irányuló unszimpátia vezetett ennek megfogalmazására.
    Ennek ellenére én leírom, hogy mi a véleményem az állapotoddal kapcsolatban, legfeljebb nem olvasod el az ilyen jött-ment fenyőfák véleményét. Bármit is gondolsz rólam, az a te dolgod, azonban kárörvendő az nem vagyok.
    Nekem egyértelműnek tűnik, hogy ez az anyagcsere zavar a nem megfelelő fehérje emésztés következménye, ami abból adódik, hogy a fehérje bevitel meghaladja a szervezet lebontó/átalakító képességét. A mi bélrendszerünk – ellentétben a húst fogyasztó ragadozókkal – hosszú, így a hús emésztése során keletkezett toxikus anyagok túl sokáig tartózkodnak az emésztőrendszerben és felborítják a bélflóra egyensúlyi állapotát. Nagy mértékben sérül közben azoknak a tápanyagoknak a is a felszívódása amelyek létfontosságúak lennének az szervezet (máj, vese) optimális működéséhez. A homocisztein szint emelkedést sokszor összefüggésbe hozzák a b6, b9, b12 vitaminok hiányával például, de ez nem mindig jelenti azt, hogy a bevitel elégtelen. Ezek a vitaminok ugyanis –főleg a b12- igen érzékenyek és a hús/sok hús emésztése során felhalmozódott ún. rothadásos folyamatok miatt nem tudnak felszívódni. A b12 vitamin hiány sokkal inkább alakul ki a húst fogyasztó emberekben, mint azokban akik nem, vagy csak ritkán esznek húst. Persze minden emésztés során keletkeznek bizonyos toxikus anyagok. (Mondjuk nem mindegy, hogy mennyi!Aki sok húst eszik, abban több!) De! Amíg a májunk egészséges, a vér tiszta marad. Méreg csak akkor kerül a véráramba,amikor a máj méregszűrő képessége felborul. Ha a máj károsodik a mérgek belépnek a keringési rendszerbe. Ezek a mérgező anyagok fokozott működésre serkentik a belső elválasztási mirigyeket, akik egy ideig bírják a sarat, majd degenerálódnak. Éppen ezért én minden esetben – ha nem vagyok elégedett a labor eredményeimmel, vagy a fennálló egészségi állapotommal - a májra, annak tisztítására helyezném a hangsúlyt. De nem drasztikus módszerekkel, csak máriatövissel, csalán teával, gyermekláncfű teával, és 6 hétig húsmentes étrenddel, esetleg jól megválasztott és előkészített böjttel.
    Nekem ez a véleményem, de cáfoljátok meg nyugodtan, személyeskedés nélkül!
    Én minden esetre elég gáznak tartom ezt az állapotot emellett az egészségesnek mondott táplálkozás mellett.
    fenyőfa

    VálaszTörlés
  86. 86.fenyőfa

    Egyetértek abban,hogy elég gáz a következetes paleo mellett a magas vércukor. Sajnos erről sehol ne tesz említést a paleos irodalom,hogy a húsfogyasztás cukorbetegséget okoz.Illetve a túlzott fehérjefogyasztás.Illetve a ketosok szerint az alacsony ch bevitel melletti túlzott fehérjebevitel.
    Szóval elég nehéz ebben a témában eligazodni. Az is biztos,hogy lesz majd meglepi évek múlva,mikor kiderül,hogy a legtöbb paleos magas vércukorral él.

    VálaszTörlés
  87. "Diabetes is caused when the intake of energy (from protein or sugars) is different from the need for that energy."

    Ezt és a folytatását belinkeltem párszor még a freeblogos időkben. http://www.waiworld.com/waisays/diseases/dis-diabetes.html

    VálaszTörlés
  88. Íme, miből mennyit eszik a világ (50 évre visszamenőleg):

    http://www.nationalgeographic.com/what-the-world-eats/

    VálaszTörlés
  89. 87. Névtelen

    Ezért vagyunk itt, ezen a fórumon, hogy "finomhangoljuk" a paleót.
    Nekünk kell kiokoskodni, kitapasztalni.
    Az biztos, hogy nekem a keményítő, még inkább a keményítő+fruktóz magasabb bevitele (még nem tudtam rájönni, hogy mitől függ, hogy mennyi) reflux szerű tüneteket okoz.
    Szóval a "biztonságos" keményítő mennyiségének emelése nekem nem járható út. .
    A fruktóz "áldásos" hatásait bő két éve magunkon (több aktívan sportoló) tapasztaltuk meg. Ez a bajom Wai-el.
    Amit eddig leszűrtem, hogy a fehérje túlzott bevitele sem jó. (Szerintem én ezért tudok, akár szigorú paleó mellett is hízni, ha mértéktelenül eszek.) A keményítővel és fruktózzal is csínján kell bánni. Talán csak a zsír marad? De ahogy Desc kolléga írta, az omega6 plafont már kis mennyiségű állati eredetű zsír bevitel mellett is el lehet érni.
    A kókusz zsírt meg nem bírom "nagyüzemben" enni. :) Lehet, hogy csontvelőt kellene enni? Mondjuk annak se tudom az omega6 tartalmát... (Nagyüzemi vs. legeltetett.)
    S. Péter

    VálaszTörlés
  90. 90.
    S. Péter
    Olyat próbáltál már, hogy kevés rizs és nulla fruktóz? A krumplitól nekem is refluxom van, a zöldséges rizstől sosincs. (Főtt rizs nyers salátába keverve). Pláne, ha fehérje sincs hozzá. Oliva-vagy lenolaj mehet rá, vagy majonéz.

    VálaszTörlés
  91. 80. descalcez

    (és 78. MW)

    HbAc1 Robb Wolf szerint 4-es értékig lenne jó - írod

    A könyvben épp itt tartok. ezért bátorkodom egy kicsi pontosításra.
    A könyvben ez áll: "Amennyiben az A1c szinted 5 feletti......gondok vannak kialakulóban".
    Majd később: "Azt szeretném, hogy az A1c értéked maradjon a 4-es tartományban."
    E szerint akkor a 4-5 közötti érték az elfogadható neki. Annál is inkább, mert egy kicsit később egy esettanulmányban a kezdeti 5.8-ról 4.6-ra csökkent értéket megnyugtatónak találja.

    Lehet hogy Te is így gondoltad, de úgy tűnt első olvasásra, hogy 4 alatt kellene maradni az értéknek, ami picit szigorú.

    VálaszTörlés
  92. 92. softpaleos

    Igazad van, elég nyakatekert megfogalmazás. Tehát ha négyre kezdődő szám, akkor már jó. MW 5.6-ja viszont már nem jó, még ha a mi egészségügyünk referencia tartományai szerint csak közelíti a felső határt. De hát megkapta a választ Gábortól, dőljön hátra, és élvezze az utazást a paleo világában, meg a paleo panírt, úgysem tehet többet egészsége érdekében, ilyesmit nem kell méretni, mert aztán csak "lovagol" a zemberfia reggeli cukorértékeken.....

    VálaszTörlés
  93. Hogy mivel kéne megállítani a kialakuló bajt, arra vannak elképzeléseim, gyakorlom is. Inkább az kéne, hogy komolyan foglalkoztassa a paleós közösségeket és a paleo teoretikusait, hogy ez mitől, hogyan alakulhat ki a javasolt paleo mellett, mert ez hosszú távon érintheti az egész paleós társadalmat. A kezdeti mézeshetek ( évek) csak látszat, sokaknál pl a fogyás önmagában javulást eredményez, és ez elvakít bennünket. Más eredmények is vannak persze a paleo mellett, pl nálam nem a fogyás volt az, hanem bizonyos ízületi fájdalmak megszűnése. De mit érek vele, ha más, új tünetcsoport van kialakulóban, ami régen esetleg nem volt, mégpedig kifejezetten civilizációs betegségé, ami a természeti népeknél nincsen. Akkor valamit rosszul csinálunk a paleóban. És nem lehet azt mondani, hogy ez mindenkinek egyéni felelőssége, mert az ajánlások tágak, sem a homokba dugni a fejünket.

    VálaszTörlés
  94. Könyvajánló:

    Dr. David B. Agus: A betegségek kora lejárt. Agus amerikai orvos, a rákkutatás nemzetközileg elismert szakértője, az egyénre szabott gyógyításban bevezetett új eljárásaival vált nemzetközileg ismertté.

    A Navigenics, az Onkology.com, valamint a Los Angeles-i Applied Proteomics társalapítója. A Világgazdasági Fórum genetikáért felelős tanácsának elnöke. Jelenleg a Dél-kaliforniai Egyetemen tanít.

    Érdemes elolvasni.

    VálaszTörlés
  95. Mindenki figyelmébe ajánlom ezt az előadást. Boros rendkívül radikálisan és őszintén nyilatkozik a mai onkológiáról, s híve a paleo és ketogén étrendnek a rákmegelőzésben és gyógyításban. Minden összefügg a deuteréiummal. Ritka alkalom, hogy egy amerikai rákkutatót magyarul is meg lehet nálunk hallgatni.
    http://www.tenyek-tevhitek.hu/paleo-hirek.htm#boros

    VálaszTörlés
  96. Mi a véleményetek a gyermekkori gluténbevezetésről amit a 4-6. hónap között tartanak szükségesnek. Valóban hozzá kell szoktatni a gyermeket egy emberi fogyasztásra alkalmatlan anyaghoz? Azzal indokolják, hogy ezzel elkerülhető a későbbi lisztérzékenység. Nem okozok gyermekemnek azzal maradandó károsodást ha a fejlődő szervezetét gyakorlatilag mérgezem a gluténnel?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. eszerint nincs ablak-periódus a glutén bevezetéséhez:
      http://www.medpagetoday.com/AllergyImmunology/Allergy/47907
      paleotól függetlenül sem ajánlatos 6 hós kor előtt glutént adni. bővebben itt:
      http://www.szoptatasportal.hu/a_szoptatast_tamogato_szakemberek_a_keksz_ajanlasanak_visszavonasat_javasoljak
      ezen az oldalon v a lll.hu oldalán találsz még több kekszes írást.
      dóra( IBCLC)

      Törlés
  97. 97 Névtelen

    Valóban nincs "ablak", erről olvashatsz összefoglalót tőlem a hóv égén megjelenő paleomagazinban. Sajnos beigazolódott az a jóslatom, hogy egy bizonytalan vizsgálatra alapozva százmilliós humán kísérletbe fogtak az EU ajánlást követő nemzeti közegészségügyesek. És persze, hiába jelenik most meg sorozatban több vizsgálat is, amely óvatosságra intene glutén ügyben, még évekig az elhamarkodott és elavult szabályozás lesz érvényben. Ugyebár ciki volna bevallani, hogy "az Ön gyermeke a mi hibánkból lett cukorbeteg".

    VálaszTörlés
  98. ezt csak az OGYEI találta ki sajnos, WHO,UNICEF is a 6 hónapig kizárólag szoptatást javasolja.

    VálaszTörlés
  99. 99. Dora
    Szerintem ez EU-s ajánlás, ami alól az angolok kivonták magukat. Néha jól működik a nemzeti öntudat.

    VálaszTörlés
  100. szengab

    Hogy állja meg a deutérium rák okozó elmélete a helyét az evolúció tükrében? Ha jól tudom, ez az anyag mindig is jelen volt a föld vízeiben.

    VálaszTörlés
  101. "A természet régóta használja a deutériumcsökkentés elvét a DNS szerkezet stabilitásának megőrzésére. A természetben előforduló zsírsavak deutériumtartalma is alacsony a fotoszintézis deutériumot kizáró enzimei miatt. Ezért az egészséges sejtek mitokondrium nevű sejtszervecskéjében a zsírsavakból alacsonyabb deutériumtartalmú úgynevezett metabolikus víz termelődik, a daganatsejtekben ez a működés sérül először."

    Domboroczky

    VálaszTörlés
  102. Sziasztok!
    Szeretném kikérni a véleményeteket a mellékelt K2 vitaminról..
    érdemes vele foglalkozni? Nekem ár/érték arányban jónak tűnik...
    http://www.ironmaxx.hu/vitaminok/vitamin_k2_bioactive
    Köszi a választ..
    Feri

    VálaszTörlés
  103. 103. Feri

    K3 vitamin (menadione)

    "A K3 szintetikus vitamin is a K-vitaminok nagy családjához tartozik, bár önmagában nem igazi K vitamin, hanem provitamin, mert néhány K-vitaminfajta elő-anyaga (köztük a K2 vitamin elő-vegyülete). Étrend-kiegészítőként eddig még nem sokra vitte. A fejlett országokban nem is alkalmazzák emberi táplálék-kiegészítőként többek között azért, mert hemolitikus anémiát okozhat"
    Tehát már a termékcímke sem stimmel, vagyis igazi átverés.

    Domboroczky

    VálaszTörlés
  104. 101. Joe1973
    Az esővíz desztillált víz és a desztillált víz deutériumtartalma kevesebb, mint a normál vízé. Ha a növényekben összegyűlt vizet ittuk vagy a pocsolyák vizét, akkor deutériumcsökkentett vizet ittunk, bár ez nem volt annyira "csökkent", mint amit többszöri desztillálással el lehet érni, amit árulnak rákbetegeknek, de mégiscsak jobb, mint az ásványvíz.

    VálaszTörlés
  105. 105. Rozcsika

    Azt nem tartom valószínűnek, hogy őseink levelekből szürcsölték volna ki a vizet a csekély mennyiség miatt, valószínűbb az, hogy források, folyók, tavak vizét itták. A kérdésem lényege az, hogy nem egy új jelenséggel állunk szemben - erre mit talált ki az evolúció, s ha káros és mégsem talált ki semmit, akkor miért nem?

    VálaszTörlés
  106. 102. Domboroczky:

    Ezt honnan idézted? Érdekes. És mi a következtetés belőle?

    106. joe1973:
    Hát igen, igazad van.
    Esővíz-deszt. víz, pocsolyavíz : a detériumtartalmuk olyan minimálisan kevesebb, mint a normál vízé, hogy szinte elhanyagolható. Ezek ivása biztosan nem ment meg senkit.

    VálaszTörlés
  107. 107. Macskacicó

    http://m.cimkezes.origo.hu/egeszseg/20131203-uj-irany-a-daganatellenes-kutatasban.html

    VálaszTörlés
  108. Sziasztok mindenkinek ?
    A rizzsel most mi a helyzet ? Paleo vagy sem ? Vagy "csak" kompromisszumos mint a keménysajtok ?
    Fogyasztahtó-e vagy sem ? Sz.Gábor egy helyen említett,hogy 5 év alatt fejlődik az ismeretanyag,változnak a dolgok. Érintette ez a rizst, vagy továbbra is kerülendő? Köszi

    VálaszTörlés
  109. 108. Domboroczky:

    Köszönöm szépen! :)

    VálaszTörlés
  110. Rozcsika

    Te itattál deutériumcsökkentett vizet a rákos kiskutyáddal? Mik voltak a tapasztalataid?

    VálaszTörlés
  111. A csütörtöki előadás nem lesz fenn a neten esetleg? (Boros professzoré a rákgyógyításról)

    VálaszTörlés
  112. 112 Ősasszony

    Kaliforniában is megtartja november végén, és az fent lesz a Youtube-on valószínűleg magyar felirattal. De már most is van fenn több előadása is magyarul, meg lehet hallgatni.

    VálaszTörlés
  113. 109 Névtelen

    A rizs a nagy szénhidráttartalma miatt továbbra se paleó. A paleo számos fellazítása van forgalomban, ezek azért terjednek, mert a sok kényelmes ember visszavágyik a régi étrendre, és mivel rizsevéstől még senki nem csuklott össze, azt hiszik, veszélytelen a fogyasztása. Ilyen alapon a nyugati étrend sem veszélyes, hiszen csak 20-30 év múlva, és akkor sem mindenkinél mutatkozik meg a hatása.

    VálaszTörlés
  114. 111. Ősasszony
    Rengeteget és kizárólag ilyen vizet ivott. És az állatoknál engedélyezték az emberi víznél sokkal erősebb deutériumcsökkentést,a kutyuskánk azt itta. Illetve nem itta, mert erőszakkal kellett belediktálni. Többször volt infúzión, ahol szintén desztillált víz csöpögött a vénájába 2-3 órán keresztül. De szerintem semmit sem segített. Már akkor úgy gondoltam, hogy az 5 kg-os kutyának is ez egy vagyon volt, emberre átszámítva biztos hogy ezt mi nem tudnánk megfizetni, itt valami más megoldás kell. Az egész történetből annyi haszon lett, hogy tudom, hogy desztillált vizet kell inni és vettünk egy desztilláló készüléket. Ha vissza tudnám forgatni az idő kerekét, akkor most Lugol oldattal kenegetném a kutya hasát, algalapokat csempésznék az ételébe. A kutyának volt egy műtéte, ami után két hétig nem vérzett a vulvájából, reménykedtünk, hogy abbamarad a vérzés örökre, szerintem az operációhoz használt jódos fertőtlenítésnek köszönhetően. De aztán újra vérezni kezdett és 1-1 1/2 év múlva el kellett altatni, amikor nem volt képes pisilni és kakilni.

    VálaszTörlés
  115. Rozcsika

    Szegény kis kutyus. Ezek szerint a jód fontosabb. Te még szeded? Van vmi új észrevételed?

    VálaszTörlés
  116. A szimpla desztilálás nem csökkenti a deutériumtartalmat.

    VálaszTörlés
  117. 114. szengab

    Gábor, azért én továbbra is rizslisztbe vagy kukoricalisztbe fogom panírozni a húst, ha nem paleo akkor nem paleo.....

    "Ilyen alapon a nyugati étrend sem veszélyes, hiszen csak 20-30 év múlva, és akkor sem mindenkinél mutatkozik meg a hatása."

    Ehhez képest a "paleo classic" miszerint paleo alapanyagokból bármit összekutyulhatunk és számolatlanul ehetjük, már röpke 4-5 év alatt sokak reggeli cukorértékét megemelte. (önmaguhhoz képest) Ez is tény. Erre kellene előbb gombot varrni.

    VálaszTörlés
  118. 114.szengab

    Kedves Szendi Gábor !
    Köszönöm a válaszát.
    Valóban a facebokos ketogén csoportban ajánlják a rizst. Nem könnyű azt a minimális 50-100 g ch-t összeszedni zöldségből.Az édesburgony kezd uncsi lenni. 11 havi szigorú paleózás után a 4.9 es éhomi vc szintem 5.2 re nőtt. (Nem fogyasztok peleokenyeret,paleo sütiket,magliszteket.Semmiféle édesítőt nem használok és sajtot sem eszem ) Az esetleges tulzott fehérjefogyasztást gyanusítgatom és a kevés ch bevitelt. Ezért keresem a módját hogyan növelhetném a ch bevitelemet.
    Rendben ,értem, rizs kilőve.

    VálaszTörlés
  119. Én is jobban érzem magam kevesebb hússal és több CH-val, és végre tudtam hízni is.
    Újabb ismereteim és saját ill. mások gyakorlati tapasztalatai szerint paleósoknál könnyen borulhat a jó arány, mert még az optimális fehérjemennyiséghez is kevés CH-ot fogyasztanak, ha a gyümölcsöket is megszorítják. Ez magas kortizolszinthez, majd ennek nem kívánt további következményeihez vezet, főleg ha még kávéznak is. És bár momentán nem tudnám elmagyarázni, hogyan :-), de valahogy a vércukorértékkel is összefügg.
    Zöldségből tényleg nehéz összehozni az 50-100 g CH-t. Édeskrumpli rohadt drága, sütőtök csak ősszel van. Maradnak a gyümölcsök, ám ősztől tavaszig leginkább a magas fruktóztartalmúakhoz jutunk hozzá, leszámítva talán a narancsot, grapefruitot, bár én az őshonosakat részesítem előnyben.
    És mivel tudomásom szerint a fruktóz ártalmasabb a glükóznál, részemről én is a rizst választom, a krumplinál jobb talán...
    Persze hosszabb távon lehet igazán érdekes egy ilyen változtatás, közérzet és vérkép tekintetében is.
    Des, neked van vagy volt javulás a vércukor-értékeidben?

    VálaszTörlés
  120. Engem az is érdekelne, h. van-e itt valaki, akinek a HgA1c-je 5 alatt volt/van ? Én talán 3x nézettem, és 5,5 alatt sosem volt, ami ugye paleóban nem túl jó.

    VálaszTörlés
  121. szengab 114:
    Napi 2-3 ek. főtt rizsben kb. 10 g Ch van, ez - sok zöldséggel fogyasztva, a többi paleós napi zöldségadagunkat is hozzáadva elég messze van a nyugati étrendtől, de még annak a CH-tartalmától is. :-)
    Részemről én biztosan nem szeretném a paleót fellazítani, már csak azért sem, mert ha 5 évig kibírtam fellazítás nélkül, akkor nem most fogom hirtelen nagyon megkívánni a tejberizst. :-)
    De a hosszú távon rossz arányok sem hiszem, hogy jót tesznek...

    VálaszTörlés
  122. Egy dolog, hogy valaki a saját szakállára rizst eszik kis mennyiségben - ezzel semmi bajom. De a rizs akkor sem paleo. Van az elv és van a gyakorlat.

    VálaszTörlés
  123. Gábor, az elvvel nincs semmi gond, de sajnos a gyakorlatban sok embernél nem úgy működik az étrend, ahogy az a nagykönyvben meg van írva.
    3 év paleózás után a mellékvese kifáradás tünetei jelentkeztek nálam is. Gyakorlatilag, számos tünet elmúlt a paleóval, de később újabbak és kellemetlenebbek jöttek elő. Lehet, hogy aki nem sportol, vagy csak lazábban, annál nem lesz gond, de aki intenzíven sportol és ez nem csak mennyiségben, de minőségben is megmutatkozik, annak át kell variálni az étrendjét és kicsit fellazítani a paleót, ha szükséges. Nálam a következő tünetek jelentkeztek:
    krónikus fáradtság szindróma
    rosszkedv, libidó csökkenése
    menstruáció leállása
    memória problémák
    pajzsmirigy értékeim alul működést mutattak, de nem immun eredetűt
    a kezdeti fogyás leállt, majd visszajöttek a kiló
    reggeli éhgyomri vércukor emelkedése
    női hormonok alul működése
    hajhullás, pattanásodás
    sportteljesítmény drasztikus csökenése
    inszomnia
    Most hirtelen ennyi jutott eszembe. Jaminet-ék hatására visszavettem a rizst és több szénhidrátot fogyasztok. A zsírt és a húst lecsökkentettem. A fenti tünetek nagy része megszűnt ezáltal. Sőt, még a paleó miatt kialakult székrekedésem is megjavult. Egyedül még a pajzsmirigy értékeim nem rendeződtek, illetve a havi ciklusom még nem 28 napos, de ez utóbbi is sokat javult. Továbbá a plusz kilók is makacsul ragaszkodnak még, de szerencsére csak pár kilóról van szó.
    Fantasztikusan érzem magam megint:-) Nagyon jó kedvem van, nem vagyok fáradékony és feledékeny, valamint ismét tudok normálisan sportolni. Na meg végre alszom rendesen.
    A paleó nagyon klassz dolog és segít, mert valószínű a glutén megvonásával számos ember rögtön jobban lesz, mint én is, de később figyelni kell a jelzésekre és módosítani az étrenden. Ha ehhez rizs kell és az már nem paleó, akkor sajnos ez van. Én sem mondom már másoknak, hogy paleózom, mert eszem rizst, de attól még az elvvel egyet értek és akinek működik a klasszikus paleó, az egyen így.
    Szerintem a sportolóknál vagy nehéz fizikai munkát végzőknél nagyobb utána járást igényel a dolog, illetve vannak olyan típusú embere, akik nehezebben tolerálják a magas zsír és fehérjetartalmú étrendet és kicsivel több szénhidráttal működnek jól.
    Köszönöm, hogy elolvastátok és remélem, nem baj, hogy leírtam az esetem. Nem kritizálni jöttem ide a paleót, hiszen 90%-ban én is így eszem és szerintem nagyon jó dolog így étkezni, csupán csak szóltam, hogy akinél nem válik be, annak nem kell feltétlenül visszatérni a nyugati étkezéshez, hanem apróbb lazításokkal lehet ezen javítani. Igaz, ez már nem fér bele paleó keretekbe, de még mindig százszor jobb, mint a vajaskenyér párizsival...

    VálaszTörlés
  124. 124 Panny
    Természetes, hogy mindenki keresi a számára optimálist. Hogy az intenzív sport mennyiben természetes, afelől vannak kétségeim, és így abban sem vagyok biztos, hogy a paleo és az intenzív sport összeházasítása mindenkinél működik. De ebből nem biztos, hogy következtetéseket lehet levonni az átlag emberre és a paleóra nézve. Mindenesetre a paleomagazinban sorozatban közlünk a paleóval vagy ketogénnel teljesítménynövelést elérő sportolókról interjút. Természetesen őket sem jogos általánosítani, de mindenesetre ez is jelzi, hogy itt elég bonyolult kérdésről van szó. Megkockáztatom, hogy a szélsőséges teljesítményekre egyesek csak akkor képesek, ha már úgy táplálkoznak, ami kockára teszi az egészségüket. És vannak, akikből a természetes táplálkozáshoz való visszatérés hozza ki a maximumot. Amíg ősemberek, vagy természeti emberek voltunk, a táplálkozásra adott testi válaszunk döntötte el, mekkora teljesítményre vagyunk képesek. Eltérő metabolizmusú emberek eltérő teljesítményt tudtak nyújtani az őskorban is. A mi korunkra az jellemző, hogy nem akarjuk elfogadni a bennünk rejlő korlátokat, hanem teljesítményünket nem lehetőségeinkhez, hanem másokhoz és ebből fakadó elvárásainkhoz viszonyítjuk.

    Descalez szurkálódó megjegyzésére, hogy erre varrjak gombot, azt tudom csak felelni, hogy a hangos emberek véleménye jobban hallatszik. Az, hogy néhányan csalódottan tapasztalják, hogy a paleo nekik megemelte a reggeli cukrot, az csak arról szól, hogy a világ bonyolultabb, mint gondoltuk. A pajzsmirigy problémáktól az öregedési hatásokon át a sok évtizeden át folytatott helytelen táplálkozásig sok minden okozhat zavarokat. Ezt ráfogni egy minden különösebb restrikciótól mentes paleóra, szerintem hiba. Leegyszerűsítve a dolgot, a kenyér és gabonafélék kiiktatása még csak nem is rendkívüli étrend, hanem a nyugati ember is így táplákozik, ha akarja tartani a súlyát. Hogy egyesek ketogéneztek, mások több kiló gyümölcsöt bevágtak naponta, megint mások meg valami egyéb szélsőséget csempésztek be életükbe paleó címén, arról nem a paleo tehet. A hozzám érkező panaszos levelek két részre oszthatók. Egyik csoportban mindneki "paleót" mond, és aztán kiderül, hogy annak valamilyen torz (süteményes, túlzott fehérjét tartalmazó, mennyiségben túl sok) változatát érti alatta. A másik csoport valami kiderítetlen anyagcserezavarban szenved, és nem javul, nem fogy. Ezeket az eseteket alaposan ki kéne vizsgálni, de ők természetesen visszapattannak a magyar egészségügyről, ahol felületes vizsgálatokkal, vagy csak szóbeli tanácsokkal elhajtják az ilyen betegeket. Náluk csak az igazolódik be, hogy
    1, a paleo nem csodagyógymód
    2, a hibás életmód okozta elváltozások olykor maradandóak, vagy lassan javulnak

    Időnként számonkérésként hangzik el, hogy egyesek (azaz én) miért nem tisztázzák már ezt a kérdést. Nekem véges az időm, ezenfelül a megannyi egyedi problémát nem lehet egységes elmélettel megoldani, mert azt sem tudjuk, az illető sem tudja, mi is a baj.
    A paleo tömeges szinten működik, a kivételeknek sajnos maguknak kell megküzdeni a problémájukkal. A kivételekre nincsenek szabályok.

    VálaszTörlés
  125. 125. szengab
    "... A paleo tömeges szinten működik, a kivételeknek sajnos maguknak kell megküzdeni a problémájukkal. ... Nekem véges az időm..."

    A önkísérletezgetéshez jó segédanyag a magyarul is megjelent Chris Kresser: Paleolit kódolás személyre szabva c. könyv. Azoknak a kérdéseknek a megválaszolásával, amiket a magyar paleósok mostanában felvetnek, már egy csomó ember egy csomó időt eltöltött és ezt egy könyvben most az egyik ezek közül le is írta.

    VálaszTörlés
  126. 116. Ősasszony
    Most a jódot természetes formájában próbálom megenni. Életemben először osztrigát eszem nyersen pl. A Lugolban lévő jódot inkább a bőrömön keresztül szívom fel, néha almaecetes mézes vízben 4 cseppet megiszom, ez kb. 14,4 mg jódot tartalmaz. Tengeri moszatokat minden nap eszem.

    VálaszTörlés
  127. Rozcsika
    Miért változtattál? Mennyi Lugolt kensz a bőrödre? Vannak újabb eredményeid?

    VálaszTörlés
  128. 128. Ősasszony
    Az az elméletem, hogy akinek már nem egészséges a pajzsmirigye, az nehezen bánik el a jóddal. Nekem pl. szorított a torkom tőle és nagyon izgága lettem. Ezt untam meg. Csak annyi jódot akarok megenni, amitől még jól vagyok, de a jód kellemes hatásairól ne kelljen lemondanom.
    A Lugolt fertőtlenítésre használom, pl. arcról is egyetlen éjszaka alatt leszárít bármilyen pattanást. A csuklóm belsejére kenek belőle egy foltot éjszakára, de nem minden nap.
    Van egy eredményem, amin itt hitetlenkedek már hónapok óta, tehát ha úgy vesszük minden nap új eredménynek számít. Az pedig az, hogy nagyon szép melleim nőttek a jódtól. Azért ez nem semmi.
    Talán annyi még az újdonság, hogy kiderült számomra, hogy a jód segíthetne nekem lejönnöm a kávéról, mert ugyanazt a pörgést megadja, mint amit a koffeintől kap az ember, pár hétig így is éltem, de közben kiderült, hogy nem akarok lejönni a szerről. Minden reggel, mikor érzem, hogy milyen szép tiszta vagyok a koffein nélkül, akkor van egy választásom, hogy ha most jódot innék, akkor aznap nem kellene kávéznom és mégis a kávét választom végül, pedig érzem, hogy ideges leszek tőle. Szürke zónás kábszer, ez nem vitás. De a jódhiányos embernek nagy szüksége van rá.

    VálaszTörlés
  129. Panny 124.
    Sajnos hervasztó a tapasztalatod a paleoról. Ijesztő, nehogy igazuk legyen a hivatalos diabetológusoknak,hogy a paleo veszélyes és hiánybetegséghez vezet. Az már bizonyos,hogy a a paleos ételeket sem lehet aránytalanul és összevissza fogyasztani. Érdekes lehet az eseted. Írnál esetleg bővebben,hogy mit is jelentett nálad a paleo étkezés? Maglisztek,gyümölcsök milyen arányban ? Fehérje ?stb..

    VálaszTörlés
  130. MW.
    Az előző oldal 34. bejegyzésedben írtad : " A D-vitamin szintem a toxikus tartományban van: 282 nmol/L, ami számításaim szerint 112,98 ng/ml. Ez Mercola és a D-vitamin Council szerint is túl magas, de érdekes módon, a Centrumlab 75-500 nmol/L között normálisnak tekinti, ezért nincs is megcsillagozva. (Viszont a leírásukban ők is csak 250-ig tekintik nem magasnak. Mercoláék szerint 100 ng/ml fölött már kóros (nekem 112,9)."

    Ezen megakadt a szemem és nagyon meglepődtem ugyanis Szendi Gábor könyvéből az derül ki,hogy szinte nem is lehet túladagolni a D vitamint,vagy legalábbis nagyon nehéz,legfeljebb pedig hasmenést okoz. Lehet a D-vitamin toxikus ?
    Mértékegység átváltást nem vétetted el esetleg ? http://www.endmemo.com/medical/unitconvert/Progesterone.php

    VálaszTörlés
  131. Sziasztok!
    Köszönöm a válaszod Gábor és sok mindenben igazat adok neked, nem is akarok vitatkozni. Ugyanakkor szerintem a sport egyáltalán nem lehet probléma, hiszen az sem "paleó", hogy munkahelyen ülünk egész nap a monitor előtt és otthon pedig a fotelben folytatjuk. Szerintem heti kb. 5 óra sport nem szabadna, hogy gondot jelentsen és talán még így sem mozgunk annyit, mint a természeti népek. Ennyit bírni kéne az embernek! Az elején nekem sem volt gond az étrend, de hónapok alatt fokozatosan romlott a teljesítményem és jelentkeztek a már fent említett tünetek. Pedig nem versenysportoló vagyok, tehát arról sem lehet szó, hogy esetleg túledzem magam.
    Gyümölcsöt keveset ettem és a magokat is nagyon visszaszorítottam már az utóbbi időben, de mégsem javultam. Igyekszem most is kiegyensúlyozottan étkezni és semmiből sem bevinni többet a másik rovására, mint ahogy azt kezdő paleósok sokszor teszik.
    Abban is igazad van Gábor, hogy mindenki oldja meg a problémáját, mert azért a többségnek segít a paleó és akinél nem működik, ott biztos valamit nem jól csinál. Hát én azt látom a paleós ismerőseim között, hogy kivétel nélkül mindenkinek lett valami újabb, kellemetlen tünete a kezdeti sikerek után. Külföldi fórumokon is olvasok az enyéméhez hasonló beszámolókat. Ettől függetlenül elhiszem neked, hogy ez az étrend tömeges szinten kitűnően működik, végül is hozzád több információ ér el, mint hozzám...

    VálaszTörlés
  132. 132 Panny
    A világért sem akarom szőnyeg alá söpörni a problémákat, csak az ilyen panaszok értékelése meglehetősen összetett. Mondjuk 100 emberből egy azt állítja, hogy amióta paleóra tért át, azóta van neki valami baja. Ha tüzetesen megvizsgálnánk (ha egyáltalán a mai orvoslás képes erre), lehet, hogy kiderülne, hogy egy régóta lappangó probléma, rejtett fertőzés, autoimmun folyamat, depresszió, stb. okozza a tünetet, ami egybeesik a paleóra való átéréssel. De persze az sem kizárt, hogy a paleo okozta, de akkor meg az a kérdés, hogy miért. Tudod, a kalapács nagyon jó szögbeverésre, de nem jó ablakot mosni vele. Ha valakinek van valami alapproblémája, amiről nem tudott, azt provokálhatja a paleo. A legpofonegyszerűbb probléma szokott lenni az inzulinrezisztencia. Az illető attól volt a paleóig egyensúlyban, hogy sok szénhidrátot evett. Amint áttért a paleóra, hirtelen leesik a vércukra, és fáradt, szédeleg, stb. A másik gyakori probléma a bélflóra, amely alkalmazkodott a nyugati étrendhez, és a paleót nem bírja. És nyilván vannak sokkal összetettebb problémák, amihez már az orvosokhoz képest is jobban kéne érteni az emberi szervezet lehetséges csapdáihoz. Ezért szoktam kihátrálni az ilyen általános panaszok megoldásából, mert már önmagában is kétséges gyakran az, hogy a panasz tényleg a paleóval függ-e össze, de ha meg azzal függ össze, kérdés, az illető szervezete miért reagál másként, mint mások szervezete. Arról nem is beszélve, hogy a paleo mindenkinek más.
    Mondok egy példát: tavaly nyáron történt valami a bélrendszeremmel, pedig "paleóztam". Elég egyértelmű volt a tünetek jelentkezése azzal, hogy az ördögkatlani fesztiválon sült kolbászokkal oldottam meg az étkezésemet.Vagyis kaptam valami alattomos fertőzést, ami önmagától nem múlt el. Ha naív ember letem volna, beírtam volna ebbe a blogba, hogy na tessék, paleózok, és tönkre ment a bélműködésem. Nem ezt tettem, hanem utánajártam, szedtem rifaximint, majd Bence tanácsára kipróbáltam a borsmentaolajkapszulát, és tökéletesen helyreállt a bélműködésem. azaz, igazolható, hogy a rifaximin és a borsmentaolaj kinyírták azokat a bélbacikat, akik ellenem dolgoztak. azaz: nem a paleo okozta a bajomat, hanem a járulékos fertőzés. Az idei fesztiválon széles ívben elkerültem a kolbászsütödéket és nem is lett semmi bajom.

    VálaszTörlés
  133. Rozcsika, köszi a tippet a Chris Kresser-könyvről.
    Ma egy könyvesboltban belenéztem, azt írja, hogy a lisztérzékenyek és nemcöliákiás gluténérzékenyek NE vegyék vissza az étrendbe.
    A fehérjék fejezetbe is belenéztem, azt írja, tetszőleges mennyiség mehet, amennyi kívánunk. Nos, innentől nem olvastam tovább, a többi része egyébként se érdekel.
    A zab viszont érdekelne még, de mivel tárgymutató nincs benne, ezt gyorsan nem tudtam megnézni.
    Ha neked megvan, megteszed, hogy utánanézel?

    VálaszTörlés
  134. 134. Smirgli
    Én zabról még nem olvastam ebben a könyvben. Kár hogy ilyen hamar lesöpörted az asztalról, annál azért értékesebb.

    VálaszTörlés
  135. Rozcsika 135:
    A túl kevés CH növelésére vonatkozó biztonságos alternatívák érdekeltek csak, más szempontból nem akarom újratervezni a paleót. Illetve dehogynem, a húst lejjebb akarom vinni, ebben viszont, úgy tűnik, nem partner.
    Majd ha lesz belőle a könyvtárban is, lehet, azért kiveszem. :-)

    VálaszTörlés
  136. 134. smirgli:

    Köszi a beszámolót. Eddig sem akartam elolvasni, de most pláne nem fogom. Így jobban el lehet adni, ha mindent megenged. Személyre szabva.... honnan tudná, ahhoz látnia és meg kéne vizsgálni az adott személyt, vérképe, eddigi életvitele, genetikája, betegségei, stb. Esetleg mások tapasztalatai, az ér benne valamit.

    VálaszTörlés
  137. 136. Smirgli
    "... A fehérjék fejezetbe is belenéztem, azt írja, tetszőleges mennyiség mehet, amennyi kívánunk. ..."

    Itt nem a "tetszőleges mennyiségen" volt a hangsúly, hanem a "kívánáson".
    Egy másik részben leírja, hogy egy csomó népcsoport elfogyasztott fehérjemennyiségeit összevetették és ebből az jött le, hogy az emberiség nagyjából egyforma mennyiségben visz be fehérjét, elég szűk határok között. Így értette, hogy nem kell foglalkozni a bevitt fehérje mennyiségével, mert azt érzi az ember a legjobban, hogy mikor sok neki (már hányingere van a sok hústól) és mikor van szüksége újabb fehérjére.

    VálaszTörlés
  138. Cicó 137:
    Nem enged meg mindent (a rizsnél is ott van az eléggé markáns kitétel, amit írtam, lévén, hogy ki tudja azt magáról, hagy valójában gluténérzékeny-e, amikor ki se lehet mutatni). Vannak a könyvben szempontok, és részletesen leírja, konkrét betegségtől függően mire kell odafigyelni, a tesztelési folyamatot is leírja.

    Rozcsika 138:
    Igen, a kívánást én is láttam.
    Én a számomra optimális mennyiségnél 2-3× annyit lazán betolok húsból, mert kívánom. Még sosem volt húsundorom, se hányingerem.
    No meg ha már hányingerünk van tőle, az bizony szerintem simán túllőhet a testsúlykg-nak megfelelő mennyiségen.

    VálaszTörlés
  139. Továbbra sem derült ki, miért növekszik a vércukor szint, valamint a koleszterin szint a paleósok körében.
    Azért ezt jó lenne mielőbb megnyugtatóan tisztázni, vagy már nem fontos, inkább ne méressük?
    T.Imre

    VálaszTörlés
  140. 139. smirgli:

    Az a baj, hogy a beszámolódból pont a "rizs" szót hagytad ki, így eléggé megtévesztő volt, én egész másra gondoltam, azért akadtam fenn. Fehérjéből meg nem lehet korlátlanul, a "tetszőleges mennyiség " továbbra sem állja meg a helyét.
    Azért lehet, hogy akkor mégis jó az a könyv, ha ilyen részletesen leírja, mire kell figyelni.

    VálaszTörlés
  141. Cicó 141:
    Igazad van, eddig nem is vettem észre a kihagyást.
    Szóval ez van a könyvben: a lisztérzékenyek és nemcöliákiás gluténérzékenyek ne vegyék vissza a RIZST az étrendbe.
    De a rizsen kívül se enged mindent, mindenki másként reagál, azt kell figyelni. Mondjuk ezt szerintem mindenki tudja magától is, ha panasza van, úgyse eszi az adott kaját...

    VálaszTörlés
  142. 142. smirgli:

    Köszi a helyesbítést :).
    Nemcöliáliás gluténérzékenyek: tudjuk, hogy nagyon sokan vagyunk ilyenek, akiknél nincs kimutatott cöliákia, mégis gluténérzékenyek (jéghegy csúcsa), és nagyon jót tett nekik a glutén elhagyása (RA-sok, pm-esek, IBS-sek, SIBO, stb.) szóval akkor főleg nekik, de akár mindenkinek meg kell gondolni a rizs fogyasztását. Mindenesetre megfontolandó, szóval ez jó észrevétel a könyvben.
    De úgy van, ahogy mondod, mindenki észreveszi, ha visszavesz valami kaját és panasza lesz tőle, akkor abbahagyja.

    VálaszTörlés
  143. 124,132. Panny

    "Ugyanakkor szerintem a sport egyáltalán nem lehet probléma, hiszen az sem "paleó", hogy munkahelyen ülünk egész nap a monitor előtt és otthon pedig a fotelben folytatjuk. Szerintem heti kb. 5 óra sport nem szabadna, hogy gondot jelentsen és talán még így sem mozgunk annyit, mint a természeti népek. "

    Tévedés. Az elhízott nyugati ember a 20 kg felesleg cipelésével ugyanannyi energiát éget, mint a vadászó-gyűjtögető :)
    Nem hiszed? Akkor olvasd el ezt a "paleo elvek" figyelmebevételével készült írást:

    http://www.tenyek-tevhitek.hu/renyhe-elet-mitosza-avagy-sporttal-nem-fogsz-lefogyni.htm

    Ezek a tünetek amiket felsoroltál, tipikusan a magas kortizol tünetei:

    "krónikus fáradtság szindróma
    rosszkedv, libidó csökkenése
    menstruáció leállása
    memória problémák
    pajzsmirigy értékeim alul működést mutattak, de nem immun eredetűt
    a kezdeti fogyás leállt, majd visszajöttek a kiló
    reggeli éhgyomri vércukor emelkedése
    női hormonok alul működése
    hajhullás, pattanásodás
    sportteljesítmény drasztikus csökenése
    inszomnia"

    Ezek akkor fokozódnak, ha alacsony szénhidrátbevitelt párosítod magas fehérjebevitellel, meg egy kis kardióval. Ez nem tipikus paleo betegség, hanem az edzés világában régóta közismert:

    http://www.tesztoszteron.hu/emagazin_07_174_Arthat_a_nagy_kaloria_deficit.php


    "Ennyit bírni kéne az embernek! Az elején nekem sem volt gond az étrend, de hónapok alatt fokozatosan romlott a teljesítményem és jelentkeztek a már fent említett tünetek. Pedig nem versenysportoló vagyok, tehát arról sem lehet szó, hogy esetleg túledzem magam."

    Ez van mikor fehérjéből gyártod a cukrot. Energiaforrásként a szénhidrátnak és/vagy zsírnak kellene szolgálni, fehérjének meg építőanyagnak.


    "Abban is igazad van Gábor, hogy mindenki oldja meg a problémáját, mert azért a többségnek segít a paleó és akinél nem működik, ott biztos valamit nem jól csinál. "

    Többségnél elő sem jön ez a probléma, mert ugye a nyugati tápoláshoz képest a paleo összehasonlíthatatlan minőségi javulást okoz..... De paleon belül is elég szélesek a lehetőségek...

    VálaszTörlés
  144. 120. Smirgli

    Tervbe van véve ismét egy nagylabor, csak lusta vagyok dokihoz menni, kivárom míg ő hív majd valami számítógépes vacakságért... Ujbegyből mért értékeket ne hasonlítgassunk vénából vett méréssel, mert messze vannak mint Makó Jeruzsálemtől. Másrészt pedig a hba1c értékre vagyok kíváncsi, mert az ami valóban számít.

    VálaszTörlés
  145. 144. Descalcez
    "... Ezek a tünetek amiket felsoroltál, tipikusan a magas kortizol tünetei: ..."

    és/vagy a jódhiányé.

    VálaszTörlés
  146. 140. T.Imre

    "Továbbra sem derült ki, miért növekszik a vércukor szint, valamint a koleszterin szint a paleósok körében.
    Azért ezt jó lenne mielőbb megnyugtatóan tisztázni, vagy már nem fontos, inkább ne méressük?"

    Múltkor idéztem a kínai tanulmányból pár sort. Megteszem ismét.

    "Számos – mind kísérleti állatokon, mind embereken végzett – vizsgálat mutatta ki, hogy az állati eredetű
    fehérjék fogyasztása növeli a koleszterinszinteket. A telített zsírok és az étrendi koleszterin szintén emelik a szintet, bár ezek a tápanyagok korántsem annyira hatékonyak, mint az állati fehérjék."

    Ezt most vonatkoztasd el az "állati" jelzőtől, mert fehérje az fehérje. Az állat fehérjéi is egyszer növényi fehérjék voltak. (ebbe most nem megyek bele). A kínai tanulmány élve boncolására már 1 éve buzdítom a társaságot, de hiába. Szóval vagy elfogadod ezt mint egy lehetőséget a magyarázatra, vagy pedig lesöpröd, hogy Denise Minger cáfolta, Dr. T. Colin Campbell meg egy szélhámos, betegei akiket kikezelt a szívbetegségből, úgysem tartós az állapotjavulásuk (mert tartós csak paleón lehet). Idézem Gábort:
    "Az igazi kérdés az ilyen javulások esetében az, hogy melyik étrend az,amelyik tartóssá is teszi a gyógyulást. Ennek egyik feltétele a megfelelő makrotápanyag arány. A vegák végzete a fehérjehiány és egyébb hiányok. A másik kérdés, meddig tartható az étrend. A paleo szerintem mindkét követelmény szempontjából ideális. " http://szendigabor.blogspot.sk/2014/02/paleo-orsgyules.html?showComment=1393089668504#c6795184559105180452

    Bár a "paleo classic" étrend (paleo alapanyagból bármit, bárennyit, hisz az evolúció akkora gyomrot adott nekünk, hogy ha azt telepakolom fehérjével, akkor az pont ideális nekem) egyre többen és egyre gyakrabban megkérdőjelezik, de én nyugodt vagyok, mert előbb vagy utóbb azok lesznek túlsúlyban, akiknek nem fog működni, azaz a magas kortizoltól úgy járnak mint Dr. Cordain

    VálaszTörlés
  147. folytatás:

    Ami pedig az emelkedő vércukrot illeti, arra az a magyarázat, hogy a bevitt szénhidrát kalóriák és a bevitt fehérjekalóriák ugyanazt eredményezik. Ugyanis "paleo elvek" szerint a szervezet annyi cukrot gyárt az aminosavakból, amennyire szüksége van. Tehát "paleo elvek" szerint vigyél be kevesebb szénhidrátot, mint amennyire szükséged van, a hiányzót meg majd a szervezet legyártja hozzá. Ez mindaddig igaz, míg a saját izmaidból bontja az aminosavakat, de ez is csak addig igaz, míg a vérben felemelkedik a ketontestek száma, aminek következtében az agy és az idegrenszer is elkezdi üzemanyagként felhasználni őket. 2-3 hét után már annyira átáll az agy is ketonfelhasználásra, hogy minimális lesz a cukorfelvétele, megszűnik a harc a cukorért, ami továbbra is ott lesz a vérben, csak nem lesz hozzá inzulin, vagyis a sejtek melyek akarják elérik, de spajzolás tilos lesz inzulin hiányában. Na de ez már ketózis, ez egy másik történet.
    De maradjunk a mi történetünknél, mikor emberün még a panírt is fehérjével helzettesíti, meg a sütiket is fehérjéből süti, meg még ott van mellé a napi 0.5-1 kg hús. így simán túl lehet lőni a fehérjeigényen. (sokszorosan) Ilyenkor a fehérje többlettől meg kell szabadulni. Egyes aminosavak glukoplasztikusak, mások ketoplasztikusak, van amelyik ez is vagy az is lehet. (ezt pár napja részletesen leírtam). Tehát egyes aminosavakból cukor lesz, másokból meg ketonok. Az így keletkező glukóz nagyon lassan keletkezik,
    nem veri fel a vércukrot elfogyasztás után mint a szénhidrát. Egyrészt azért, mert a fehérjék csak 48%-ban alakíthatók át cukorrá, időigényes míg a máj kivonogatja belőlük a felesleges ként és nitrogént (ami majd túlóráztatják a veséket meg a májat), ráadásul glukagon is kerül a vérbe sok fehérjefogyasztáskor, valamint inzulin is (az csak tévhit, hogy a fehérjék nem váltanak ki inzulinválaszt. Kiváltanak, ráadásul jó heveset, ezért sem emelik hirtelen a vércukrot)
    Na de másnap reggel mikor a kortizolkibocsátás csúcson van, akkor a rengeteg hulladékfehérjéből tud ám annyi cukor keletkezni, ráadásul ilyenkor növekedési hormon szint is emelkedett, aminek hatására a sejtek fiziológiásan inzulinrezisztenssé válnak (na meg a magas kortizol is ugyanezt teszi, rádob még egy lapáttal), akkor a sejtjeidnek annyira kell a szénhidrát, mint lufiárusnak a nyílzápor. Ha még a máj glycogén raktára is telve van, akkor lesz belőle szép emelkedett vércukor.

    VálaszTörlés
  148. Az orvosom mért kortizol szintet - többször is, és a mérés alapján az normál tartományban volt. Átalakítottam paleon belül a táplálkozásomat. Zömében zöldségeket - főleg nagy térfogatú leveles zöldségeket eszem és néha eszem citrusféléket. Az állati fehérjéket radikálisan mérsékeltem. Zömében halat fogyasztok, kevés vörös húst. Sajnos a májon és pacalon kívül undorodom a belsőségektől, a zselatinos sűrűségű levesek sem tartoznak a kedvenceim közé. Viszont újabban sokszor veszek "kenyér" helyett készen kapható adalékmentes pörcöt - a Müllernél vagy kis boltokban is kapható! Készítek süteményt (a családtagoknak!) és készítek kenyeret (magamnak is egy-egy szelet erejéig!) - de a süteményeknél azok tésztáját zöldségekkel dolgozom össze és azzal emelem a térfogatukat - pl. cékla, cukkini, tök, ha eszem édességet, akkor elsősorban tojáshabbal intézem el a vágy kielégítését, a zsírtejet ki nem állhatom :-( Nem ketogénezek, csak ketogénbe hajló módon paleozom. Low carb paleonak nevezem az étkezésemet.

    Abba a hibába estem én is elég hosszú ideig, hogy elsősorban kényelemből az étrendem monoton fehérjefogyasztássá vált. A lehető legrosszabb módszerrel - bekaptam a mindenmentes virslit, sütöttem egy szelet húst némi zöldséget pakolva mellé. Az én vércukorszintem is magasabb tartományba került, és azt is megfigyeltem az utóbbi időben, hogy a sok mozgás sem vitte le normál tartományba a szintet, hanem magasabb, mint a paleozásom korábbi éveiben.

    Mindemellett az étkezés mellett koromhoz és betegségemhez képest sokat mozgok, akik régen ismernek, tudják, hogy mennyiféle mozgás vált az életem részévé Az orvosi kontroll alkalmával a sok egyéb mellett a cukorterhelést is ellenőrizni hivatott futópados mérés jó eredményt mutatott, tehát nem lettem visszaminősítve cukorbeteggé.

    A lezajlott Hashimotos egy egyedi betegségcsoport, tehát messze vannak az átlagtól az én szervezetem reakciói, de változatlan paleo mellett jöttek vissza rám kilók. Már kevésbé vagyok elkeseredett ezért, mint korábban, mert tudomásul vettem a betegségem korlátjait. Mindenesetre tény, hogy nálam is jelentkeztek azok a vészjósló jelek, melyek a hibás paleozás következményei lehetnek - magasabb cukorértékek és súlygyarapodás.

    Magának a II-es típusú cukorbetegségnek - miután fájdalommentes - nincsenek különösebb előjelei, ezért hogy mindenki csináltasson legalább évente egyszer egy általános labort - különös tekintettel a vércukorra - szerintem szinte kötelezőnek kellene lennie.

    Gondoltam, hogy tanulságként megosztom a magam tapasztalatait.
    .

    VálaszTörlés
  149. 146. Rozcsika

    A jódhiány nem vitás. Azonban a pótlásával kapcsolatman még eddig senki nem győzött meg, hogy az 50 mg lugol az üdvözítő eljárás. Nem ástam bele magam a témába, Laci "szent anyag" hozzáállása inkább visszariasztott. Általában akkor szokott az egyház valakit szentté avatni, mikor nem akarják, hogy utánanézzünk a múltjának... Szent anyagot megkérdőjelezni? Na ne!
    Természetben hogyan juthattunk vegytiszta jódhoz? Szerintem sehogy. Másik probléma pedig ez a "gyorsított" feltöltés. Ha valóban feltöltődnénk, akkor szedés után nem szabadna a javulásnak napok alatt érezhetően visszaállni. Mikor a "méregtelenítésről" kerül elő a szó, akkor mindig gyanút fogok...
    Engem ez vészesen Sellye János "életünk és a stress" c. könyvében egy esetre emlékeztet. Placenta meg petefészek meg ilyen női alkatrészek kivonatát fecskendezte patkányok mellékveséjébe. Abban bízott, hogy talál valami új hormont, ami (az ACTH-n) kívül stimulálja a mellékvesét. Majd lépből készült kivonattal is előidézhető volt ugyanez a hatás. Majd végül hősünk rájött, hogy ezen kivonatok készítése közben használt folrmalin maradványokkal mérgezte meg a patkányokat. Tehát az új hormon felfedezése lemaradt, csak egy jó írás született a "lesúlytó csalódás" című fejezetben. (38-39 oldal és környéke)
    Csak hangosan megkérdem, mi van ha ez a mega adagú jódpótlás is csak rádupláz a kortizoltermelésre (mint mérgezési tünet), majd a megemlekedett kortizol hatása ideiglenesen hat a már amúgy rezisztenssé vált sejtekben, de amint csökken a mérgezés, azonnal csökken a kortizol, és ott vagy ahol elindultál. Ettől függetlenül a KI jódpótlást elfogadhatónak tartom. De mint mondtam, nem ástam bele magam olyan mélyen a témába, mint a glycogénszintézis meg a fehérjék kapcsán. Sőt azt is mondhatnám, hogy semennyire. Csak eleve nem fér a fejembe a többeteknél tapasztalt vesefájdalom stb.

    VálaszTörlés
  150. Descalcez, köszi a válaszodat. A kínai tanulmányt még nem olvastam, mert Szendi Gábor : A Sok hús rákot okoz? című írásában ostobának és manipulatívnak nevezi ezt a tanulmányt.
    Az az igazság, hogy kicsit megijedtem, már én is kevesebb, sokkal kevesebb húst merek enni, mert nekem meg izületi gyulladásom lett, meg megemelkedett a húgysav szintem is, nemcsak a koleszterinem és a doki eltiltott a húsevéstől, heti kettő napot javasolt, szárnyasokat. Muszáj vagyok most betartani, mert ugye kihez forduljon az ember ha egészségügyi problémája van? T.Imre

    VálaszTörlés
  151. Annyit tennék én is Descalcez gondolatmenetéhez, hogy olvastam egy kutatást, ahol I-es típusú cukorbetegeknek esti fehérje-fogyasztást javasoltak, mivel ezzel elkerülhetővé válhat az éjjeli túl alacsony vércukorszintre történő megébredés és a vele járó problémák. Itt egyértelműen jelentősen magasabb volt az éhomi vércukorszint (ÉVC-szint) az esti fehérje-snack-et fogyasztóknál, mint a kontrolcsoportban. A magyarázat az volt, hogy megfelelő inzulin termelésnél nem okoz gondot a fehérje, de elegendő inzulin hiányában magasabb vércukorszintet eredményez.

    Talán azoknál az embereknél tapasztalható paleó mellett magasabb reggeli VC szint, akiknek genetikai okok miatt (nem elhízás miatt) volt már paleó előtt is enyén emelkedett az ÉVC-szintje és most paleo mellett a kiesett szénhidrátot zsírral és fehérjével pótolja? Nekem előtte is 5-5,2 volt, ami nem mondható alacsonynak, édesanyámnak is az átlagosnál magasabb a vércukor-szintje. Túlsúlyos viszont sosem voltam.

    Ez csak egy teória, ami eszembe jutott, örülnék, ha az érintettek megírnák, hogy az ő vércukor értékük milyen volt paleó előtt és hogy túlsúlyosak voltak-e, talán kiderül valami.

    VálaszTörlés
  152. 150. Des
    "... Természetben hogyan juthattunk vegytiszta jódhoz? ..."

    Tengervízből elpárolgott jódot beszívtad a tüdődbe és az onnan felszívódott. Ez akár a tengerparton folyamatosan zajlik, ill. nem túl messze a tengertől az eső utáni levegőben is van jód. De akár az elégetett kőolaj, kőszén, földgáz elégetésekor keletkező füstben is van jód a nagyvárosokban. Az osztrigában lévő tengervízben, magában a nyers kagylóban, bármilyen tengeri herkentyűben, nyers halban, tengeri növényzetben van jód.

    VálaszTörlés
  153. T. Imre 151:
    Ez érdekes, mert én RA-s vagyok, és amíg sok húst ettem, egyáltalán nem fájtak az ízületeim, húgysavszintem sokáig az alsó határ alatt volt, bár legutóbb feljebb ment, de még mindig közelebb az alsó határhoz. Pedig biztos, hogy nem ettem több gyümölcsöt, mert állítólag attól is lehet ám...
    Krumpli és paradicsom viszont nálam gyulladást kelt, méghozzá azonnal, még aznap, és sajnos úgy néz ki, a rizs is. A mennyiségeket még most tesztelem.

    Des: Köszi a túlzott fehérje-vc-kapcsolat részletezését!
    Jód: én már 200 mcg KI-tól is felületesebben alszom és egyáltalán nincs szükségem kávéra. Anélkül viszont nagyon... Szóval biztos, hogy beleszól a kortizolba is.
    A jódhiányt nem tudom, de ha tényleg a tejtermékekből jutottunk hozzá, akkor akár lehet az is.
    Mondjuk én two per dayből se jutottam jódhoz, abban 150 mcg van/tabletta és az is kelpből.
    Halat szeretem, de nem eszek túl gyakran és más tengeri herkentyűt még sose ettem, pláne nyersen nem.

    VálaszTörlés
  154. 148. Descalcez
    Szerintem a paleo elvek megfogalmazásakor ott volt a hiba, hogy semmiféle mennyiségi korlátozást vagy arányokat nem vezettünk/-tek be. Minőségi korlátot sem. Tehát az az elv, hogy paleo alapanyagokból bármennyit ehetünk, bármilyen összeállításban, arányban és akárhogyan elkészítve. Namármost, az évek során többen arra jutottunk, hogy a következőkkel lehetnek problémák:
    fehérje túlsúly (ahogy írod, még a panír is fehérjéből van)
    maglisztek illetve azok sütögetése - na, ez igazából megcsúfolása a paleo elveknek, hiszen ha azt vesszük alapul, mihez szoktunk hozzá evolúciósan, hát a kivont, sült maglisztek messze nem azonosak azzal az olajosmag mennyiséggel és formával, ahogy egy természeti ember hozzájuthat (mellesleg, a mai természeti népek nem is igazán esznek ilyesmit). A nyugati paleóban ez nem is terjedt el ennyire, persze ők is kitalálták a kókusz- és mandulalisztet, de nem ez képezi az alapját, csak ritka kivétel. Nálunk meg minden a mákos muffinnal kezdődött...:-) Szerintem csak most kezdjük felfogni, hogy a sütögetett magok milyen káros hatással lehetnek a szervezetre. Főleg napi szinten. Mert ne mondja nekem senki, hogy a kompromisszumos paleo nem ebből áll. Persze, elhangzik időnként, hogy mértékkel, de valójában nem tántorítják el az embereket.
    Megint minőségi kérdés, hogy egyáltalán nem mindegy, feldolgozott vagy feldolgozatlan élelmiszereket eszünk. A paleo legalapvetőbb követelményének annak kéne lennie, hogy feldolgozatlan az élelmiszer. Tehát minél kevesebb eljárással, különös tekintettel a készen kapható dolgokra. Ehhez képest sokaknak a kolbászok, szalonnák, töpörtyűk, felvágottak képezték a paleo alapját, ha éhes volt valaki, ilyeneket kaphatott be. Pedig a paleónak is a növényi alapanyagok kellene, hogy az alapját képezzék. Erre jöhet a kevés - friss húsból, tojásból - készített állati fehérje. Nem pedig fordítva, vagy növény egyáltalán. De a mozgalom (inkább biznisz-vezérelt irányzatnak hívnám, figyelembe véve, hogy kik képviselik hivatalosan a "mozgalmat", lásd paleo fesztiválok stb) a "paleopanírozott", mélyhűtött húsok irányába mennek. Például.
    Azután, a mennyiséggel is problémák vannak, mert nem igaz, hogy paleóból bármennyit ehetünk. A kalória megszorításnak itt is érvényesnek kellene lennie.
    A forrás sem mindegy, és bizony, most már én is úgy látom, a maglisztes boltok és kolbászos helyek helyett inkább abba az irányba kellett volna tapogatóznunk, hogy kiépítsük a biztonságos, nem műkaján nevelt, vegyszermentes, bio, nem nagyüzemi stb állati és növényi élelmiszerforrásokkal a kapcsolatot. Mégpedig ha lehet, közvetítők nélkül. Közvetlenül a termelővel. (Bár ez utóbbit még mindig megtehetjük!) Sokkal nagyobb is lenne az ázsiója a paleónak, ha erről szólna az egész. Kevesebb kritikát vonzana kívülről, mert ebbe nem igazán lehet belekötni.
    Értem én, hogy a növekedés (értsd minél több új embert bevonni) az üzleti szemlélet elengedhetetlen velejárója. Egyre több paleo vállalkozás van, már mindenki könyvet írkál a paleóról, ha erre nem lehet keresletet generálni, akkor hol lenne eladható? Csakhogy ez engem személyesen nem érdekel - és nevezzenek nyugodtan elitistának - , nem fogok elmenni a paleo fesztiválra sem, semmilyen kirakodó vásárra, mert nem érdekelnek az ott megjelenő termékek. Az egyetlen dolog, amit hasznosnak tartok, Joe vitaminjai, mert paleo-kompatibilis étrend kiegészítőkre valóban szükség van. És elmegyek BB Márta főzőklubjába, csak azért, hogy találkozzak normális emberekkel olyan helyen, ahol nem termékbemutatóról szól a paleoklub, meg azért is, mert Márta érdemtelenül mellőzve van mindenhonnan.

    VálaszTörlés
  155. 133. szengab
    Azért egy vírus-vagy bakteriális fertőzés meg az, hogy meglévő vagy új betegségek szépen, alattomosan felépülnek több évi paleózás alatt, nem ugyanaz a kategória. Persze, dughatjuk a fejünket a homokba azzal, hogy nem méretek, nincs is bajom, de én inkább nem várnám meg, amíg már manifesztálódik is az állandó magas vércukorszint vagy a hasonlók. Ezek markerek, amik jelentenek valamit, és jót nem, az biztos. A természeti népekkel összehasonlítva inkább a nyugati táplálkozást követőkére hasonlít, és ez nem jól van így.
    Lehet, hogy sokaknak volt már feltáratlan cukoranyagcsere zavara a paleo előtt, de kérdem én: nem furcsa, hogy pont olyanoknak jött ez elő 5 év után, akik tulajdonképpen egészségmegőrzés miatt kezdtek a paleóba (mint én), mert sem túlsúlyuk, sem komolyabb betegségük nem volt? És a csodálatos gyógyulástörténetek - amik valljuk be, ugyanolyan anekdotikus esetek, mint amire most Te itt hivatkozol az állapotromlás kapcsán, utóbbiak mégsem kapnak helyet a történetben - többnyire a súlyosan elhízottak, komolyan betegek esetében mutattak jelentős javulást? Itt szerintem senki sem vitatja a paleo hasznát, ha a nyugati táplálkozással összehasonlítva nézzük. Rövid távon a betegeknél mindenképpen javulást hozott, még így, kompromisszumos formában is. De nézni kell a hosszú távot is. Nem jelennek-e meg új problémák, amiken nem szabadna átsiklani?
    Sajnos, minden módszernél ott vannak azok az emberek, "guruk", akik addig foglalkoznak az egyéni történetekkel, amíg azok alátámasztják az elméletüket. Láttunk már olyat, hogy amikor valaki panaszkodni kezdett, akkor azzal söpörte le az illető, hogy biztosan nem jól csinálja a beteg. Tehát amíg gyógyul, addig az a módszernek köszönhető, viszont ahogy valami probléma van, az már az egyén felelőssége. Persze, irányelvek vannak, és minden más egyéni, de nekem úgy tűnik, most már az irányelvekkel is bajok vannak. Lásd fent.
    Ami pedig a "szakértőket" illeti, a vak vfezet világtalant, avagy vakok között a félszemű a király a jellemző nálunk. Azzal nincs semmi baj, hogy bárki megosztja az aktuális tudását, mert nem kötelező azt követni. Ha rájön, hogy hülyeséget mondott, vagy bármi változtot, még mindig jobb revideálni, ez sem bűn, egyenesen hasznos. Nincs szerintem semmi felelőssége az illetőnek, aki könyvet, blogot, véleményt írt bárhol. Ezzel szemben, aki egyéni tanácsadás részeként, anyagi ellenszolgáltatásért cserében valaha klienseket fogadott, hogy ott beállítsa a táplálkozását, tanácsokat adjon neki vagy bármi hasonló, annak igenis feleőssége van, és nem teheti meg, hogy korábban kenyérsütögetésre biztatta a hozzá forduló beteget (aki nyilván azért fizet, hogy másvalaki megmondja neki, mit és hogyan csináljon, és ez egy szolgáltatás), most meg hirtelen magliszt ellenessé válik, de azért továbbra is ő hirdeti a tutit a színpadról vagy a tanfolyamokon. Ilyen ember több is van, nem konkrét személyre gondolok. Az meg, hogy szerez egy papírt valahonnan, egy kétes külföldi "akadémiáról" (mostanában a "norvég hormonterapeuta" képzés is dívik, biztosan van, aki hallott már róla :-)), az engem egyáltalán nem hat meg. Ezen az sem segít, hogy amúgy az orvosok és dietetikusok sem állnak a helyzet magaslatán. Attól még nem emelkednek a szememben a piedesztálra a kuruzslók.
    A valódi paleomozgalom úgyis foglalkozni fog ezekkel a kérdésekkel, akár tetszik a szakértőknek, akár nem.

    VálaszTörlés
  156. sziasztok, nagyon régen nem követtem már a fórumot, de régebben naponta

    most is a véleményetekre lennék kiváncsi, főleg a kávé ivókéra de személyesen Gábort is szeretném megkérdezni, mert ő -úgy emlékszem- nagy kávés.
    Nemrég olvastam egy felmelegített hírt újra, a kávé akrilamid tartalmáról,.
    A kérdésem az lenne, hogy az akrilamid miatt érdemes e elhagyni a kávézást (napi 2-3 eszpresszó)
    felületesen már keresgéletem a neten, de még nem "értékeltem ki" a találtakat:
    http://www.fda.gov/food/foodborneillnesscontaminants/chemicalcontaminants/ucm053549.htm
    itt középtájon a táblázatban van őrölt és lefőzött kávé is, és talán a ppb az ebben az esetben mikrogramm/kilógrammot jelent....
    de még nem gondoltam végig

    köszi mindenkinek: gombocartur
    (illetve kerekperec szeretném megkérdezni Gábort, hogy kávézik-e még rendszeresen? :) és az feketekávé vagy zöldkávé-e? )

    VálaszTörlés
  157. MW 155, 156

    Én csak gratulálni szeretnék Neked, amiért sok-sok régi paleos véleményét ennyire plasztikusan összefoglaltad és a blog gazdájának (is) a tudomására hoztad. Habár az elmúlt 1-2 évben rengeteg kritika szállingózott, amiből lehetett volna építkezni. Most nincs erre időm, de sokan és sokféleképpen adtak itt is hangot annak, hogy mely irányt nem kellene feltétlenül követnünk. És sajnos mégis abba az irányba "mentek el" a dolgok.
    Ezen kizárólag csak magunk segíthetünk magunknak, a szakértő gárda már nem ezt a paleót képviseli - sajnos. Én boldog lennék, ha Te indíthatnál valami mást, azt amit itt mi sokan képviselünk.
    Végül ha lehet kérni szengabtól valamit akkor én azt szeretném, hogy most válasz képpen ne söpörje le az asztalról MW és mások jogos véleményét, ne sértődjön meg, ne bagatellizálja el a dolgokat, ne terelje el a figyelmet és végül ne hivatkozzon a profitra, mert az utóbbi időben válaszai nem méltóak hozzá, ahhoz a szengabhoz akit évekkel ezelőtt megismertünk.

    VálaszTörlés
  158. Csak halkan jegyzem meg: Mégis, mit vártok Gábortól?
    Hogy dekagrammra mondja meg, mikor mit egyetek?
    Ő lefektette az alapokat, és ezzel mindenki gazdálkodjon úgy, ahogy tud.
    Felnőtt emberek vagytok!
    Gratulálok, hogy rájöttetek végre, hogy itt sem lehet zabálni!
    De nem hiszem, hogy Gábor valaha is erre biztatott volna itt valakit is.
    Hogy üzlet lett a paleoból? Na és aztán?
    Erről sem ő tehet.
    De senki sem ellensége a saját pénztárcájának.
    Akinek nem tetszik ne vásároljon ott!
    Én is sok kritikát megfogalmaztam régen, de az azért nem semmi, amit ő felvállalt például ezzel a bloggal.
    Szerintem, jobb, ha mindenki felnő a feladathoz, és a saját felelősségét nem hárítja át senki másra,még Gáborra sem.

    VálaszTörlés
  159. 159 Névtelen
    Senki sem vádolja Gábort semmivel. Arról van szó, hogy bajok vannak a kialakult paleo irányelveivel. És mivel Gábor az egyetlen valódi szakértője a témának, akire hallgatnak is sokan, értelemszerűen foglalkoznia kéne ezekkel a problémákkal. Attól még nem vitatja el senki Gábor érdemeit.
    A másik, hogy igenis baj, hogy a paleo az üzleti szemlélet irányába ment el, mert ez a paleo irányvonalainak alakulását is befolyásolja. Egyébként mindenki valóban azt tesz, amit akar, de az irányelvek akkor is irányelvek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hozzátenném még, hogy nem hiszem el, hogy a paleo tömegesen működik, a romlások pedig csak egyéni problémák. Rövid távon és nagy súlyfelesleg leadásában pl működik ez a fajta paleo, aminek a szerintem problémás pontjait megfogalmaztam. Azután ez is egy vélemény, mások lehet, hogy más dolgokat is észrevesznek.

      Törlés
  160. 131 Névtelen
    Szerintem bármit túl lehet adagolni, a D-vitamint is, pláne, ha táplálékkiegészítő formájában szedjük (napozással nem lehet). Nem vétettem el a számolást, még meg is mérte a labor újra, mert nem hittek a szemüknek. Hogy azután ennek van-e és milyen következményei lehetnek, arról fogalmam sincs. Nem érzek semmi különöset, de nem lehetünk benne biztosak, hogy hosszú távon nem okoz-e problémát. Mercoláék szerint létezik toxikus tartomány, még ha nem is jár tünetekkel. Megjegyzem, éveken át K-vitamin nélkül szedtük a mega-adag D-vitamint, lehet, hogy annak is lehetnek következményei, bár szerencsére most már tudjuk, hogy K is kell.

    VálaszTörlés
  161. Most tulajdonképpen milyen irányelvekről van szó azon kívül, hogy milyen alapanyagokat ne fogyasszunk és együnk vitaminokat?
    Mert ezen kívül mást én nem tudnék felsorolni.

    VálaszTörlés
  162. 161. MW
    Erre megint csak azt tudom mondani, hogy : Jó reggelt!
    Nekem például eszem ágában nem volt olyan mérhetetlenül sok táplálékkiegészítőt szedni, sőt semennyit amit Gábor ajánlott. Megvan a magamhoz való eszem, hogy csak addig kövessem, ameddig jónak tartom.
    Többen is voltak itt, akik erre felhívták a figyelmeteket, de ti letorkoltátok őket elég agresszív módon.
    Hát, most magatokra vessetek.
    Gábor leírta, hogy szerinte mennyi az annyi. De nem hiszem, hogy kötelezővé tette volna azt.

    VálaszTörlés
  163. 162. Vöröscic
    Például az, hogy lowcarb mellett inkább fehérjéből vegyük fel a szükséges energiát. Ebből hosszú távon problémák keletkezhetnek, pláne, hogy nincsenek mennyiségi megkötések. Hogy a vegyszermentesség, a feldolgozottság mértéke nem számít annyira. És még sorolhatnám , főleg a paleo gyakorlatával kiegészítve. Maglisztek stb. Amiket felsoroltam. Nálam okosabbak biztosan jobban meg tudják fogalmazni, pl Des.

    VálaszTörlés
  164. 161 Névtelen
    Amennyiben te is köztük voltál, egy nicknév erejéig nyugodtan azonosíthatod magad (egyébként is) :-)
    Amennyiben meg Tara vagy fenyőfa vagy, a véleményetek az én szememben nem számít, mert nem tudok az ideológiai/vallási hátterű vegetarianizmussal azonosulni, márpedig tőlük a korábbi kritikák szinte kizárólag ilyen alapon zajlottak.

    Egyébként én valójában nem is várom Gábortól ezeknek a problémáknak a megoldását, hiszen megmondta, hogy nincs ideje/nem foglalkozik vele. Majd mások foglalkoznak ezzel a problémával, csak arra akartam felhívni a figyelmet, hogy tán a "paleo" nem jó irányba megy. De nekem az is nyolc, hogy minek nevezzük.

    VálaszTörlés
  165. 158. Edit
    Erre csak azt tudom mondani, hogy én semmiképpen nem fogok elindítani semmit, mert - más, bátor és magabiztos emberekkel szemben - nem érzem magam a paleo életmód szakértőjének, legfeljebb felhasználónak. Nálam okosabb emberek is vannak,de tényleg csak az marad, hogy mindenki a saját személyére szabottan szintetizálja azt az információt, amit jónak gondol. Aki meg vakon követ megmondó embereket, annak sajnos hosszú távon meglepetésekben lehet része.

    VálaszTörlés
  166. 156. MW

    Azt írod: "azzal nincs semmi baj, hogy bárki megosztja az aktuális tudását, mert nem kötelező azt követni. Ha rájön, hogy hülyeséget mondott, vagy bármi változtot, még mindig jobb revideálni, ez sem bűn, egyenesen hasznos. Nincs szerintem semmi felelőssége az illetőnek, aki könyvet, blogot, véleményt írt bárhol. Ezzel szemben, aki egyéni tanácsadás részeként, anyagi ellenszolgáltatásért cserében valaha klienseket fogadott, hogy ott beállítsa a táplálkozását, tanácsokat adjon neki vagy bármi hasonló, annak igenis feleőssége van, és nem teheti meg, hogy korábban kenyérsütögetésre biztatta a hozzá forduló beteget (aki nyilván azért fizet, hogy másvalaki megmondja neki, mit és hogyan csináljon, és ez egy szolgáltatás), most meg hirtelen magliszt ellenessé válik, de azért továbbra is ő hirdeti a tutit a színpadról vagy a tanfolyamokon."

    Szerintem az, hogy az új ismeretek birtokában valaki képes átértékelni a korábbi munkáját, és van bátorsága nyilvánosan is beismerni, hogy tévedett, amikor kenyérsütésre biztatott másokat, az az illető emberi nagyságát jelzi. Az ilyen embereknek nagyon is van helye a színpadon és tanfolyamokon. A legnagyobb szakértők sem tévedhetetlenek.

    VálaszTörlés
  167. 164. MW2014. november 12. 12:58
    162. Vöröscic
    "Például az, hogy lowcarb mellett inkább fehérjéből vegyük fel a szükséges energiát."

    És ezt hol lehetett olvasni és kitől?

    Mert én erre nem emlékszem Gábor könyveiből,
    hanem arra, hogy paleózni sokféleképpen lehet, van két szélsőség is, az eszkimók és egy olyan természeti nép, amelyik vegetáriános étrenden él, de ezen kívül sokféle megvalósítás lehetséges és nincsenek ajánlott arányok.

    Erre nem tudom, jól emlékszem-e, de ajánlott minimum csak fehérjéből van, de már meg nem tudnám mondani, hogy könyvben olvastam, vagy fórumon.

    Ami a szénhidrátot illeti, azzal kapcsolatban én csak minőségi és nem mennyiségi korlátozást olvastam (finomítottat ne), leszámítva azt, hogy nem ajánlatos extrém sok kiló gyümölcsöt rendszeresen enni.

    VálaszTörlés
  168. 167 Nt
    "az illető emberi nagyságát jelzi. Az ilyen embereknek nagyon is van helye a színpadon és tanfolyamokon. A legnagyobb szakértők sem tévedhetetlenek."

    Nálam ez a pénzért bármi kategória, nem pedig emberi nagyság.
    Lili

    VálaszTörlés
  169. MW,
    azzal egyetértek, hogy amit "paleo" boltokban és a paleo blogok szinte mindegyikén látni, találni,
    az egyre távolabb kerül a tudományosan megalapozott paleótól,
    és egyre inkább fellazítás.

    Nekem sem szimpatikus, hogy eg ycsomó helyen paleo kategóriába sorolják a kókuszcukrot, ami ugyanaz, mint a nádcukor, vagy répacukor.
    Vagy kontroll nélkül használják a maltitol-t, ami ugyan cukoralkohol, de nem mindegy, miből vonják ki, mert ha búzából, akkor simán glutént is tartalmaz, utánanéztem alaposan, miután furán éreztem magam egy ilyen tartalmú italtól.
    És ezeket beleteszik a paleo kategóriákba különböző webáruházakban....

    Vagy mézet használnak, tejtermékeket, stb., no comment.

    A lényeg, hogy ezzel nem lehet mit kezdeni, aki valóban tudatosan törődik az egészségével, az hiteles, alátámasztott eredményeket vesz alapul, és nem blogok meg webáruházak kínálata alapján fog paleózni.
    És még ezen felül is alaposan utánanéz mindennek, ami új és elsőre reklámszagú kutatási eredmény.

    A szomorú, hogy egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány valóban hiteles szerző van jelen a "paleo" könyvkiadásban.

    VálaszTörlés
  170. MW 150, 170:
    Teljesen egyetértek veled mindenben; az elmúlt napokban én is valami hasonlót próbáltam megfogalmazni a paleó finomhangolásával kapcsolatban a nagyközönség számára is, mert sok kicsi sokra megy, azaz ha még nem olyan sok embernél is vannak problémák (vagy csak nem tudunk róla), az korántsem jelenti azt, hogy később nem fog előfordulni egyre többnél. És amíg ezek nem kapnak nagyobb nyilvánosságot, addig csakis szaporodni fognak az ilyen esetek.
    És ez árt az egész mozgalomnak is, mert percek alatt terjedni fognak a rossz tapasztalatok a kritikusok körében is, tele lesz a net stb.
    Egy zárójeles mondat arról, hogy "mértékkel" a magliszteket szerintem nem elég a sokszor felületes olvasó számára. Pedig az itt is emlegetett hibásan végzett paleózás gyakori, mind az arányok, mind pedig alapanyagok tekintetében is, ezt szerintem könnyen beláthatjuk.
    Épp ezért tkp. nem is finomhangolás a megfelelő kifejezés, hanem lényegében már irányelv-változtatásról beszélhetünk, ha a makrotápanyagok arányát (kevesebb fehérje, több jó CH) és összetételét (maglisztek kiiktatása) tekintjük. (Vöröscic: ezek nincsenek benne Gábor könyveiben, pont erről van szó).
    Nekem a tanulság ebből az, hogy újra megerősödött bennem, hogy mindenki magára van utalva (jó értelemben), magának kell a saját tapasztalatai alapján, a maga energiájából és forrásai alapján tájékozódni, most már leginkább csak a neten, a külföldi paleóguruk könyvei alapján, lásd pl. a paleó újratervezését a minap emlegetett Chris Kresser könyvből.
    Ugyan a magyar paleós szakirodalom lemaradni látszik (és egyre inkább úgy tűnik, sok tekintetben, és tényleg nem várhatunk mindent Gábortól, mert hatalmas idő- és energiaráfordítást jelent a paleós elvek felülvizsgálata is...
    Egyébként szerintem ez nem olyan vészes, hiszen számíthattunk rá, beszéltünk is róla, hogy az ismeretek, a tudás idővel mindig változik és valójában hosszabb idő után lehetünk igazán biztosak sokmindenben, hiszen az első pár évig rövidtávúnak számít miden paleós tapasztalat.

    VálaszTörlés
  171. MW
    Ha nem tévedek itt is valamiféle ideológia alapján gyűltek össze az emberek, és ha az irányelveket megnézzük, akkor itt a paleo ideológia a kohézió. Az én szememben ez is csak egyfajta táplálkozási szubkultúra -amit most én is folytatok - akárcsak a vegáké. Ugyanakkor mindkettő mögött emberek vannak, akiknek a véleménye egyformán számít. Legalábbis nekem. És bár én nem vagyok vallásos, semmilyen értelemben azokat az embereket se nézem le, akik igen.
    A paleot meg mindenki értelmezze úgy, ahogy akarja, hiszen másképp nem is tudja, nem lehet mindenki mellé egy szakértőt állítani, majd úgyis a saját bőrén fogja tapasztalni az esetleges hatásokat és akkor majd módosít rajta.
    Gondolom Gábor nem fogja a kedvetekért a könyveit átírni és minden anyag mellé odaírni, hogy hány grammot szabad belőle megenni. Egy felnőtt embernek tudnia kell, hogy hol a határ. A boros vagy pálinkás üvegekre sincs ráírva, hogy ki mennyit igyon belőlük, hogy ne rúgjon be.
    Ha nagyon érdekel az a névtelen vagyok, aki megpróbálta elmagyarázni a bróm meg a bromidok közti különbséget.

    VálaszTörlés
  172. Egy jó hír, persze csak mértékkel:
    .......


    Már biotermékeket is gyárt a 10 éves SPAR-húsüzem






    Már biotermékeket is gyárt a 10 éves SPAR-húsüzem

    2014. november 07., 15:49|Agroinform Hírszolgálat

    Szóljon hozzá Ön is! | Címkék: sertés, élelmiszer, szarvasmarha, bio, hús
    nyomtatás
    Idén 10 éves a SPAR Magyarország Kft. REGNUM húsfeldolgozó üzeme, melyben már biotermékeket is gyártanak. A SPAR az élelmiszerkereskedelmi láncok között elsőként, és azóta is egyedüliként működtet saját húsüzemet bicskei központjában.




    Megkezdte a biotermékek gyártását a SPAR bicskei húsüzeme a nyalkai Virágzó TKSZ Szövetkezet együttműködésével. A SPAR Natur*pur márkanév alatt 9 féle tálcás friss bio sertéshús kapható, több mint 60 nagyobb SPAR üzletben, de ezeknek köre folyamatosan bővül. A bio friss hús 100%-ban magyar tenyésztésből származik, amelyet magyar szakmai szervezetek tanúsítanak (Biokontroll Magyarország, Hungária Ökogarancia). A közvetlenül a gazdáktól történő beszerzés pedig nem csak jelentős minőségi és gazdasági előnyt jelent, de biztosítékot is arra, hogy a bio valóban azt jelöli, amit jelent.......

    VálaszTörlés
  173. Névtelen bromidos:
    "...minden anyag mellé odaírni, hogy hány grammot szabad belőle megenni. Egy felnőtt embernek tudnia kell, hogy hol a határ."

    Ezzel az elmélettel csak az a baj, hogy az átlagembernek nincsenek pontos ismeretei a szervezet működéséről, a makrotápanyagok hasznosulásáról, a bonyolult összefüggésekről. És fogalma sincs, mi okozza pl a fehérje-túlevésből adódó kortizolos panaszokat, amiket fentebb is olvashatsz.
    Pont úgy, ahogy senki nem gondolta volna, annak ellenére, hogy felnőtt ember :-), hogy az ízületi bajait, a bélpanaszait stb. a glutén meg a tej okozza, amíg fel nem világosították róla.

    VálaszTörlés
  174. http://paleovital.hu/?p=5493

    http://paleovital.hu/?p=231
    http://paleovital.hu/?cat=4

    VálaszTörlés
  175. 168. Vöröscic

    "És ezt hol lehetett olvasni és kitől?"

    Például itt: http://www.tenyek-tevhitek.hu/csaktagoknak/feherje-fogyasztas-evolucio.php

    meg itt: http://www.tenyek-tevhitek.hu/csaktagoknak/koszveny.php

    Ehhez az utóbbihoz csak hozzátenném, hogy az eredeti tanulmány ami megtalálható a hivatkozások között (mert vettem a fáradtságot és megkerestem http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/10873964 azt írja, hogy a kísérleti alanyok 1600 kcal kajájából 40% szénhidrát volt, ami ugye testvérek között is 640 kcal, ami pedig komplex szénhidrát volt, azaz KEMÉNYÍTŐ, ami kitesz 152 g szénhidrátot. Ez mivel keményítő (complex carb.) átszámolva pl. főttkrumplira (mert nem derült ki hogy milyen keményítőt ettek) a cronometer szerint (Potatoes, boiled, cooked without skin, flesh, without salt) kitesz vagy 880 gramot, ami testvérek között is majdnem 1 kg...

    Itt inkább az 1600 kcal-ra hívnám fel a figyelmet, amitől a köszvény elmúlt, az inkább a kalóriamegszorítás, nem annyira a megemelt fehérjebevitel. Enyhén szólva csúsztatás Cordain dokitól egy ilyen tanulmánnyal a low carb paleot népszerűsíteni, mert ugye 152 szénhidrát mellett nem fog a megemelt fehérje senkinek gubancot okozni. Ilyen egyszerű.

    Gyomortérfogat és evolúció:

    "Az evolúciós megközelítés pedig roppant világos: van egy gyomorméretünk és emésztésünk, amely évmilliók alatt úgy alakult ki, hogy ha azt megtöltjük, az abból kivont energia se több, se kevesebb ne legyen, mint amire szükségünk van. Mivel a természeti környezetben csak hús, zöldségek, gyümölcsök, gyökerek, magvak találhatók, gyomrunk az evolúció során úgy méreteződött, hogy ha ilyen, alacsony kalóriájú ételekkel tömjük meg, akkor elégséges energiához fogunk jutni. A nyugati étrend azonban nagy kalóriasűrűségű, mert pl. az étrend 50-60%-a gyorsan felszívódó szénhidrátból (keményítő, cukor, fruktóz) áll. És ha ezzel tömjük meg a bendőnket (a jóllakottság a telitettséggel és kevésbé a kalóriamennyiséggel függ össze), akkor az a szükséges energiánál jóval többet fog nyújtani."

    http://www.tenyek-tevhitek.hu/renyhe-elet-mitosza-avagy-sporttal-nem-fogsz-lefogyni.htm

    Ha nem néznék utána egyes ételek kalóriatartalmának, akkor nekem ebből az jönne le, hogy paleo ételekkel lehetetlen túlenni magamat, csak azzal a fránya gyilkos szénhidráttal....

    VálaszTörlés
  176. 169. Lili

    Persze, biztos, hogy ilyenek is vannak, de az, hogy valaki korábban hitt a magok veszélytelenségében, és az új információk bortokában már ellenük nyilatkozik, pont azt jelzi, hogy halad a korral, és tényleg az emberek egészségét tartja szem előtt. Szerintem azt, aki nem ragaszkodik mindenáron egy téves elképzeléshez, és beismeri a tévedését, nincs miért megkövezni. Mi többet tehetnének, mint hogy az új információkat is megosztják a hallgatósággal? Ők is félre lehettek informálva. Sokszor láthattunk arra példát, hogy a legnagyobb szakértők is visszavonták bizonyos állításaikat, ahogy új kutatási eredményeket olvastak.

    VálaszTörlés
  177. 160. MW
    "... Hozzátenném még, hogy nem hiszem el, hogy a paleo tömegesen működik, a romlások pedig csak egyéni problémák. ..."

    Egyetértek. Egy egészen kis csoport, a 4-5 éve paleózók vetnek fel kérdéseket, a tömeg majd csak pár év múlva fog eljutni ide. (Amerikában már megtörtént ez.) Miért nem jobb az, hogy komolyan vesszük az őspaleózók által feltett kérdéseket, hogy már lehessen jó válaszokat adni majd a tömegek kérdéseire vagy ami ennél is jobb lenne, már most a jó iránymutatással megelőzni a csalódásokat.

    A pálya szélén ellendrukkerkedő vegáknak én is azt üzenem, hogy a paleo feladásáról szó nincs, hanem a dolgok egyre gusztustalanabb irányba haladnak, a szép melle húsa helyett lábasfejűek, belsőségek, porcogók, csontvelő-agyvelő megevése, sütés mellőzése, élve fogyasztása az élőlényeknek, e felé haladunk. Nem is értem, hogy aki vega, az miért olvassa ezt a blogot, mit idegesíti magát ezzel. Én soha nem olvasok egyetlen vega blogot, honlapot sem.

    A vércukorszint emelkedésre, visszahízásra még két indokot én is bedobok:
    Az egyik a cink-hiány:
    http://www.tenyek-tevhitek.hu/a-cinkpotlas-olcso-es-meglepoen-hatasos-lehet.htm

    A másik a jód-hiány. A jód, mint ami a hasnyálmirigy, epehólyag működését befolyásolja.

    VálaszTörlés
  178. Megszólalok, mert többször - más-más kontextusban említettetek.
    1. Mi régi paleosók mozgalomról beszélünk és mi alapvetően mozgalomként éljük meg a paleot. Szerintem ma már a mozgalom háttérbe szorult. Természetesen mindazoknak, akik ezt a fajta hozzáállást kívánják követni azokkal csináljuk úgy, állok elébe!
    2. Korábban abban bíztam, hogy a blogba fektetett hobby, a szinte napi rendszerességgel végzett munkám majd egy idő után paleos berkekben megkerülehetetlenné tesz, de ez nem így lett. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy szengabhoz mindig jó viszony fűzött, bár voltak vitáink is, de azokat privát intéztük el. Nagy örömömre már az utóbbi három magazinban szerepeltem is.
    3. Gábor most is támogatóan reklámozta a hírlevelében a klubot, melyre azért gondoltam, mert még ma is nosztalgiázunk az Urániás találkozók iránt. Anno Klára és Elmíra klubja szakította meg a folyamatot. Akkor azt a mienk ellenében éltük meg. Ma már úgy gondolom, hogy "miután mindenki előtt nyitva áll az út" - idézet szengabtól; Miért is ne járjuk a magunk útját?!
    4. A Paleorszag megkeresett a receptblog ügyében, hogy legyek a gazdája. Úgy egyébként a Paleovitalt, mint korábbi közösségi oldalt felajánlottam a Paleországnak, de ez vissza lett utasítva. Két blogot nem volt kedvem kezelni.
    5. Névtelen beidézte a kenyeres ekemző posztomat. Igen, állítom, hogy sokan, és nem hard paleosok igénylik a kenyeret. Leírom a posztban, hogy én pl. nem eszem. Írok a keményítők mértékletes fogyasztásáról is. Próbálok segíteni kenyér témában, mert otthon én is ezzel küzdök.
    6. A paleos irányzatokról elemzést és receptajánlatokat is lehet olvasni az oldalamon, hiszen jómagam is hasonló problémákat élek meg, tehát írok a paleos utakról.

    VálaszTörlés
  179. Még annyi, hogy azért lett a klub főzőklub, mert ezt az utat is mindenkinek magának kell végigjárnia ;-)

    VálaszTörlés
  180. 179.
    Csak arra akartam rámutatni, hogy nem egyedül Gábort kell felelőssé tenni a magliszt-kenyér-sütike őrületért.
    Egy zöldfülű kezdő paleós rátéved valamelyik - akár az általam nagyon tisztelt BB vagy Elmira - paleós gasztroblogjára, mit lát: tele van magcipókkal, dió- és lepénykenyerekkel, "szépséges" zsömlékkel, egyre rafináltabb habos sütikkel - ráadásul felsorolva a pelletek határtalan előnyeit -. persze, hogy maglisztben fog gondolkodni.
    Kenyerek | PaleoVital Gasztro- és Életmód blog - Part 2

    VálaszTörlés
  181. Még ráaludva az éjszaka beírt megjegyzésemre csak annyit szeretnék mondani, hogy a most induló klubnak - ki tudja, hogy mi lesz a vége? - és a Paleországgal békében meg tudunk lenni egymással, mert részben más-más közönséget szólítunk meg. Reményeim szerint a PaleoVital klubban újak és régiek fogunk egy-egy megfőzött menüsor kapcsán beszélgetni, illetve baráti beszélgetésekben a dillemákat átbeszélni.

    Nem veszem rossz néven Névtelentől, hogy a blogom tartalmára utalva a magcipókat, lepénykenyereket és zsömléket emlegeti. 4 év munkája van benne az oldalban, tehát a mostanában felmerülő problémákat nem fogom egy délután alatt letörölni az oldalról.

    Ha igazságos akarsz lenni - kedves Névtelen -, akkor viszont láthatod az oldalamon a változások irányába mutató posztokat: http://paleovital.hu/?p=21958 Ketogén paleo, http://paleovital.hu/?p=23484 A ketogén kockázatai, http://paleovital.hu/?p=23824 Étrendváltoztatásom low carb paleo mintaétrenddel, http://paleovital.hu/?p=23396 Az én hibás low carb paleom - mintaétrenddel.

    Egy szó, mint száz - én igyekszem a változásokkal - annak nyilvánosságot is adva lépést tartani. Anno Joe - Szabó Gál Bence volt a fő magliszt, pelletes összetételekben a megbízható érvelő. Időközben sok mindenre rájöttünk, most pedig el kellene indulnia, úgy mint évekkel ezelőtt az építő jellegű vitának a helyes, nem helyes alapanyagokkal kapcsolatban. Akár tetszik, akár nem, de 5 évvel ezelőtt még ez a fórum volt az, ahol elméleti viták folytak, s ma már egyre kevésbé - sajnos. Nagyon sokan visszavonultak innen, én is ritkán szólalok meg, csak olvasóvá váltam, mert azért figyelem, hogy felmerül-e ezen a fórumon valamilyen aktualitás.

    Mint már az előző fenti hozzászólásomban is említettem - a "szalon" paleon kívül sok mindent nem fogad el a többség -, mint pl. az én férjem vagy a fiam sem. A paleo "szalon" változata - osztom szengab véleményét - még mindig jobb, mint a hagyományos nyugati étrend. Az egy más kérdés, hogy igen, hangot kell adni a tapasztalatoknak. Nekem, mint "tanárnak" felelősségem, hogy a "hallgatóságomat" felvilágosítsam a különféle utakról. Úgy gondolom tehát, hogy már az első pillanatban elmozdultam a véleményformálás terén az oldalamon, miután magam is tapasztaltam a saját bőrömön a problémákat.

    Havonta kétszer Gábor hírlevelében most már évek óta módom van megjelenni valamilyen recepttel. A sütemények viszik természetesen a pálmát. Igyekszem olyan irányba haladni a sütemények összeállítása terén, melyek tésztája vagy nagy mennyiségű zöldséggel vannak kombinálva, vagy pedig a bennük lévő zsír vagy tojáshab mennyiségével - paleo ketogén - elégítem ki az édesség után vágyók ízlését. Szerintem nem kell a fürdőkáddal együtt a gyereket is kidobni. Első lépésben fokozatosan csökkenteni kell a magokat, magliszteket, és tudatosan el kell menni a tapasztalati úton szerzett új tudás irányába. Ezt a revidiálást már egyszer végig csináltam a zabbal is. Zabos recept - nagyon kevés - van fenn az oldalamon azzal a megszorítással, hogy erősen kompromisszumos.

    http://paleovital.hu/?cat=236 Kompromisszumos étel - 26 db
    http://paleovital.hu/?cat=250 Erősen kompromisszumos - 35 db
    Az oldalon összesen 1420 recept van fenn!

    Szerintem egy folyamatos fejlődésben lévő oldallal többet nem lehet csinálni, csak fokozatosan lehet változtatni, ha kell.

    VálaszTörlés
  182. Szabó-Velvárt László2014. november 13. 11:31

    Sziasztok!

    Egy fontos dolog: A paleo okozta, prediabéteszeseket megszégyenítő éhomi vércukorszint (egészen kb. 6mmol/l-ig) és orális glükóz tolerancia teszt eredmény – amennyiben valaki low-carb paleot folytat – egy teljesen normális reakciója a szervezetnek, amelyet az ún. fiziológiás inzulinrezisztencia okoz. Ez a zsírégető módban működő izmok reverzibilis inzulinrezisztenciáját jelenti, amelynek célja a glükóznak az agy számára való "megspórolása". Az említett két értékkel ellentétben e jelenség az evés után (egy szokásos low-carb étkezés után) két órával mért vércukorszintet nem befolyásolja, tehát akinek ez utóbbi értéke nem több, mint kb. 6,7, annak nincs miért aggódnia. És a tapasztalat szerint ez az állapot egy vérvizsgálat kedvéért visszafordítható 3–4 napon keresztül testúlykilogrammonként napi kb. 2g (természetesen nem gyorsan felszívódó) szénhidrát bevitelével és, ha valaki még biztosabbra akar menni, akkor ezen felül még a zsírfogyasztás átmeneti mérséklésével.

    Minden jót Nektek!

    VálaszTörlés
  183. A fiziológiás inzulinrezisztencia problémája számomra ismert a Zöldház oldaláról. Számomra fel nem fogható okok miatt az ottani Hegedűs Eszter blogger iránt szengabtól elutasító hozzáállást tapasztaltam.

    VálaszTörlés
  184. 183.László

    Ismerjük ezt a jelenséget, de sajnos, nem nyugodhatunk meg, mert ezek nem terheléses vércukorszint vizsgálatokon alapulnak. A terheléses vizsgálat lowcarbon lévőknél valóban inzulin rezisztenciát mutat ki, de az rendben van, mert fiziológiás. Amiről itt most beszélünk, az a normál, nem glükóz terheléses, vagyis lowcarb melletti magas vércukor szint reggel. Ráadásul a HbA1c is a felső határon van, legalábbis nekem.
    Jód mellett egyébként nem ajánlatos a keto vagy nagyon lowcarb, keményítő nélkül felviheti a kortizolt kóros tartományba. Visszagondolva, a pm túlműködésnek gondolt tünet a mega-jódszedés elején nálam is ilyen kortizolos tünet lehetett valójában.

    VálaszTörlés
  185. Rozcsikához és BB-hez még pár dolog:

    Ami azt illeti, nekem sincs kedvem a paleo névtelen ellenlábasaival viaskodni. Főleg, amikor csúsztatnak. Pl hol mondtam én, hogy ne lenne szükség táplálékkiegészítőkre? A D vitaminnal kapcsolatban az volt a megjegyzésem, hogy ezt is nyilván túl lehet adagolni, mint mindent. Amúgy kifejezetten szükségesnek tartom a vitaminokat, tápkiegeket, mindenfajta étrend mellett.
    A Paleocital kenyeres posztjait felemlegetni azért is csúsztatás, mert volt idő, amikor a maglisztek valóban jó ötletnek tűntek, és akkor még senki sem tudta, hogy nem az. Tehát ne vetítsünk vissza valamit a múltba, amire később jöttünk rá. Gábor is elhatárolódott pl a zabtól, amikor rájött ill azt látta, hogy a népek kilószámra sütögetnek belőle.
    Ami a felelősséget illeti, én itt nem is Gáborról beszéltem, vagy a bloggerekről, hanem olyanokról, akik veszik a bátorságot, hogy klienseket fogadjanak, magukat táplálkozási tanácsadóként beállítva. Véleményt bárki leírhat, mert nem kötelező követni, de a tanácsadó, akinek. Rossz tanácsai miatt esetleg valaki megbetedett, hogy képes még mindig magabiztosan klienseket fogadni? Honnan tudja, hogy ezúttal tudja a tutit? Mert az egyéni tanácsadás arról szól, hogy én vagyok a téma szakértője, és pénzért megmondom, mit hogyan tegyél, rám támaszkodhatsz. Nem tudom ennél jobban elmagyarázni a névteleneknek, hogy ez miért nem ugyanaz, mint egy könyv, egy cikk, egy blogbejegyzés...
    A Paleovital volt az első paleo gasztro blog, mégpedig az őspaleós közösség aktív részvételével. Mindenki ingyen bocsátotta közre a receptjeit, Márta pedig fáradhatatlan munkával, szintén ellenszolgáltatás nélkül csinálta az oroszlánrészét. Az is méltatlan, hogy nem adhatta ki a szakácskönyvét ezek után, nehogy konkurenciát jelentsen. Végül tudjuk, hogyan adhatta csak ki...
    De nem akarok lovagolni a témán...

    BB 184
    Érdekes lenne egy szakmai vita olyanok között, akikjobban értenek ahhoz, mi zajlik az emberi szervezetben, táplálkozás kapcsán. Pl zöldház és Gábor között egy polémia, mert a zöldházas hölgy ráadásul Gábor elkötelezett híve, noha elég sok az alapvető különbség a két elmélet között. Megjegyzem,nekem a zöldháznál sok minden szimpatikus, de elég sok ott is a számomra elfogadhatatlan dolog, nem is szabadna annyira magabiztosnak és arrogánsnak lenni. De van mögötte biokémiai ismeret, az biztos :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elnézést a hibákért, de mobilról nem tudok szerkeszteni.

      Törlés
  186. 129 Rozcsika
    Én végül lejöttem a kávéról. Az első az volt, hogy úgy vettem észre, nem nagyon kompatibilis a jóddal, kicsit már sok a kettő együtt. Mindkettő felviszi a kortizolt, tehát vagy ez, vagy az. Most már jódból is emberi és nem lóadagot szedek csak (azt sem minden nap), de a kávé elhagyása nem volt egyszerű dolog. pedig én csak napi 2 híg löttyöt ittam, úgy gondoltam, ez semmi. Annál nagyobb meglepetésként ért az iszonyú fejfájás és lelombozódás, amikor megpróbáltam egyszerre elhagyni az egészet. Így inkább a fokozatosság elvét vezettem be, a reggeli kávét elhagytam, a délutáni maradt egy darabig, majd ezt az egyet elkezdtem felhigítani cikóriával, először fele-fele, majd egyre nagyobb arányban. Míg végül csak a cikória maradt meg. Az jutott eszembe, hogy lehet, hogy vannak jó hatásai is, de ami ekkora fizikai függést okoz, arról jobb leszokni mindenképpen.

    VálaszTörlés
  187. 187. MW
    Gratulálok, Te egy hős vagy! Ha nem vagyok itthon, akkor nem is iszom egész nap kávét, ez a számítógépezés, íróasztal, ez van összekábelezve az agyamban a kávéivással. Vagy simán csak az ülés, a lehuppanás. Chris Kessler áll vagy gyalogol egy futópadon számítógépezés közben.

    VálaszTörlés
  188. 178. Rozcsika:

    "a dolgok egyre gusztustalanabb irányba haladnak" ..... ez aranyos :)

    Azért csak vigyázz a nyers dolgokkal, főleg a tengeri herkentyűkkel, halakkal, osztrigával, tele lehetnek parazitával, szép kis bélférget össze lehet szedni ilyenekkel, vagy más betegséget. Főleg Te, aki Hulda Clarkot olvastál, mindig is rettegett a parazitáktól, láthattad a könyvében a szép példányokat :).

    153. Rozcsika:

    ".."... Természetben hogyan juthattunk vegytiszta jódhoz? ...
    Tengeri herkentyűk, nyers hal, nyers osztriga, tengeri növényzet"..... - írod. Csakhogy szerintem ezekben nem vegytiszta jód van, ha elemi jód lenne, megmérgezné őket, nem?

    MW tényleg egy hős. És ráadásul milyen gyorsan lejött a kávéról. Én sehol se vagyok hozzá képest.

    184. BB:

    Köszi, hogy ezt leírtad, mert ezen az elutasító hozzáálláson én is csodálkozom.

    VálaszTörlés
  189. 161. MW

    Értem,hogy bármit túl lehet adagolni,csak erről szengab a könyvében mást írt.De rendben,elfogadom túl lehet adagolni mégis. Azonban a mértékegységeket tévesen váltottad át,és most nem kötözködöm,hanem segítek.nézd meg mégegyszer.Bemásoltam a linket ahol pontosan átválthatod. 131.

    VálaszTörlés
  190. 190. Köszi az infót, lehet, hogy elszámoltam, majd kiszámolom még egyszer, most épp rohanásban vagyok.
    A lényeg, hogy a centrumlab szerint is magas volt, mert az 500 nem valós referencia náluk. Kétszer is megnézték, mert elsőre nem hitték el.
    Az biztos, hogy méretni kell, nem szabad csak úgy nyakló nélkül szedni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most ebbe a kalkulátorba beírva is ugyanaz az eredmény jön ki nekem:
      282 nmol/L=112.98 ng/ml
      Az első, a nmol/L a CentrumLab mértékegysége, a leírásban ők ezt mondják: "250 nmol/l érték felett tekinthető kórosnak a D-vitamin szintje."

      Mercola szerint pedig 100 ng/ml fölött tekinthető kórosnak illetve toxikusnak a tartomány. Mindkét számítás szerint toxikus. Nem értem, akkor szerinted hol a hiba?

      Törlés
    2. Mondjuk a Vitamin D Council szerint csak 150 ng/ml fölött kóros:
      http://www.vitamindcouncil.org/about-vitamin-d/testing-for-vitamin-d/#

      Mercola:
      http://articles.mercola.com/sites/articles/archive/2011/11/21/how-to-get-your-vitamin-d-to-healthy-ranges.aspx

      Tehát akkor megmondanád, neked mennyi jött ki, vagy hol a hiba a számításban?

      Törlés
  191. 189. Macskacicó mami
    Jaj, ne legyél már az aggódó anyukám folyton vagy a mindig ellentmondó anyósom, nagyon rászoktál erre. Nem kérdeztem, hogy mi a vélemény az osztrigaevésről, hanem kijelentő módban leírtam, hogy most ezt eszem. Nem érdekel, hogy jót akartál, nem vagyunk egy család, hogy az aggodalmaskodásoddal lehúzz, erre megvannak már nekem az embereim a saját családomban. A vegák is mindig "jót akarnak", mégis nagyon uncsisak. Tekints engem egy kísérleti nyuszinak, akin lemérheted, hogy pár évi nyers osztrigaevéssel mire mentem. Elég ha leírod, hogy TE nem mersz nyersen kagylót, osztrigát enni, mert TE RETTEGSZ (és nem én) a bennük lévő parazitáktól. Ha "mindig is rettegtem" volna a parazitáktól, akkor nem lennének kutyáink, akik belenyalnak a szánkba és együtt alszanak velünk az ágyban. Csak annyira "rettegek", amennyire kell.

    Én a pénzért tanácsadás intézményét elfogadom, ugyanis a "tanácsolgatás" egyben egy hierarchiát jelez két ember között és ennek a hierarchiának a lefektetése, elismerése történik a pénzzel. A hierarchiában alul van a tanácsot kérő szerencsétlen, aki nem tud magán segíteni (nem érdekes, hogy időhiány miatt vagy bármi más okból), az adja a pénzt, felette pedig az, aki segít rajta, az kapja a pénzt. Ilyenkor nincs sértődés, mert mindketten deklarálták a helyüket. Amikor ez elmarad, akkor van az, hogy a paleós "szeretne segíteni" a nyugati táplálkozást folytatón, és ettől a másik megsértődik és a paleós nem érti, hogy miért. Észrevettem magamon, hogy soha de soha nem kezdek ételtémát olyannal, akit nagyra tartok, soha nem merészelem szóba hozni azt, hogy ő nem jó dolgokat eszi és ennyire buta, hogy nem is tud róla.

    VálaszTörlés

Bloghasználat

Kedves Blogosok!
Közös szabályunk, hogy mindig a legutolsó komment után írjuk a következőt, s nem használjuk az egyes kommentek alatt található "Válasz" lehetőséget.